Első kör - Ginerva rejtelmes hálóterme

Téma: Első kör - Ginerva rejtelmes hálóterme Csüt. Feb. 19, 2009 3:59 pm

Egy hatalmas terem, amiben a nő néha napján kinyújtóztathatja fáradt tagjait. Nem gyakori a látogató a termében, csupán az első kör tagjai, s a második körben az ő alább rendeltjei járhatnak be. Meg persze olyan személy, akit ő hív meg.

Részletes leírás később.

* Hosszú, ruganyos léptek halk koppanása visszhangzik a sötét folyosón, ami mindenfajta fény nélkül semmi világosságot nem szolgáltat. Csak azért nem tűnik fel a férfinek, hogy vaksötét van, mert a sötétben is tökéletesen lát - ezt a tulajdonságát elég sokszor kihasználta már, nem csoda, ha afféle rutinná vált a dolog. Gunyoros mosolyával illeti az egyetlen ajtót, ami a folyosóról nyílik, eleinte csak zsebredugott kézzel ácsorog előtte, mintha így bármennyivel is közelebb kerülne a bejutáshoz. Rossz szokása elfelejteni az illem alkotta szabályokat, így akár még betörésnek is vehetjük, ahogy kopogás nélkül lép a hatalmas terembe. Az ajtó halkan, egy cseppet nyikorogva nyílik, de Iolanthe-nak köszönhetően nagy dörgéssel kerül vissza eredeti helyére. Ha eddig nem észlelte volna a nő az érkezését, hát most már nem hagyhatja figyelmen kívül pofátlanságát.
Az érdeklődés mindenfajta egyéb érzelem nélkül tükröződik tekintetében, ahogy végigjártatja sötét pillantását a termen. Nagy méretén nem lepődik meg túlzottan. Bizonyára kell egy hely, ahol nem kell összekuporodnia a nőnek, habár még csak emberi alakban látta. Várakozóan fűzi össze maga előtt izmos karjait, és a falnak dől. Márvány arca ridegségbe burkolózik egy darabig. *

*A nő éppen a szobájában tartózkodik, jobban mondva a terem egyik kisebb szobájában, így amikor belép a férfi, a hatalmas társalgónak mondható szobát pillantjameg, de a nőt nem láthatja. Ám Ginerva meghallotta őt, s most figyeli... Rideg tekintetében halvány tűz ég, ahogy látja az alárendeltét, kopogás nélkül belépni az ő termébe. Igen, ő szenvedélyes vörös sárkány, aki nem rejti el olyannyira az érzelmeit, a szeme tüzel, ám egy sóhajjal előlép a függöny mögül, mely elvállasztotta azt a helységet, ahol eddig volt.*
- A kopogás már túl tesz a képességeiden Iolanthe? Talán elfelejtetted, hogy nem kedvelem a csendben besurranókat? *Kérdezi a nő, ingerlékenységét nem annyira mutatva, csak izzó, most vörösesben játszó szemei jelzik, hogy csak az elvei miatt nem fordul tettekhez. Az ő kenyere a szó, és nem a harc.* - Miért kerestél fel ilyen csendesen? *Kérdezi, lassan összefonva a karját melle előtt, számonkérőn pillantva a fiúra, s néhány lépést közelebb lép. A fal közelében áll egy asztal, mely körül székek vannak, régi a bútor, de azért a sárkány behozta magával, otthonából. Nekidől az asztal lapjának és onnan figyeli a második kör beavatottját, aki szintén összefonta karjait.*

* Nagyot szippantva a kissé fojtogató levegőből saját maga is megbizonyosodik róla, hogy nincs egyedül, de ennek felismeréseként nem jelenik meg semmiféle különösebb jel az arcán, ami elárulná. Csak akkor rezzen meg egy cseppet, amikor a függöny mögül előbukkan a szikrázó szemű. Elég érdekes becenevet adott neki, de így elnézve nincs oka megbánni a dolgot. Sokkal inkább bizonyítja, hogy nem tévedett - most sem, annak ellenére, hogy ő sem tévedhetetlen, bármennyire is szeretné. Hideg pillantását a nőre szegezi, ami csak akkor vesz fel egy kissé kedvesebb árnyalatot, amikor Ginerva megszólal. Halványan elmosolyodik. * - Sajnálom, erre már nem terjednek ki a képességeim. Esetleg, ha megtanítanál? * Lassanként csepegtet a pohárba, bár nem látja értelmét annak hogy tegezésre magázással válaszoljon, elvégre elég régóta ismerik egymást. Gunyoros mosolya újfent megjelenik sápadt arcán. *
- Sosem szerettem nagy zajt csapni. * Egyik rossz szokása, hogy általában kitér a válasz elől, de van annyira ravasz, hogy ezt egy mindennapi lénnyel, vagy teremtménnyel szemben észrevétlenül tegye. Ám a sötétség, és a szavak úrnőjét aligha tudja megtéveszteni, na nem mintha szándékában állna. *

* A nő egy pillantással végigméri a férfit, amikor beszélni kezd, arcán megjelenik egy halvány mosoly. Igen, csak ebbe a pár pillanatba telt, hogy a haragjából inkább mosoly legyen, s habár kicsit sem boldogságot sugall, még is csak mosoly. A férfi szavait végighallgatja, csupán utánna reagál, szépen, lassan, ellökve magát az asztalhoz, sétálni kezd a férfi felé.* - Tán azért vagy itt, hogy ilyen apróságokra tanítsalak? Nem azért hívattalak ide, Ascariel fellegvárába, hogy ilyen apróságokra kelljen tanítanalak, ifjú. *Az ifjút kicsit megnyomja, hisz a vámpír akárhány éves, ő, sokkal idősebb, sokkal tapasztaltabb. A nő lessan odasétál mellé és úgy pilant fel rá, oldalasan.*
- A kérdésem nem erre irányult, Iolanthe, bár ügyes kerülés, de ezt még gyakorolnod kell. *Mondja a nő, egy mosollyal, majd felé fordul, szigort parancsoló tekintettel, még is csak feljebb valója, még is csak idősebb, még is csak ő a kaszt vezetője.*
- Tehát? Miért vagy itt? *Kérdezi újra a nő, eddig válogatta szavait, de a beavatottja irányában nem kell többnyire köntörfalazn ia. Majd ha a szükség azt kivánja.*

* Nem kell hozzá sok idő, hogy megjelenjen a számára eddig ismeretlen, de a nő társaságában mindig előbukkanó mosolya, afféle megszokás már, észre sem veszi, ahogy elterül márvány arcán, és akár egy szobornak, nem változik túl gyakran. Égnek emelt tekintettel válaszol a szigorú megjegyzésre, talán sosem fogja megszokni, hogy a szavaknak milyen nagy hatása van, még ha nem is komolyan gondolja őket az ember. Csoda, ha ezen meglepődik, a szavak mesterévé válni, körülbelül ezért van itt. * - A saját hibáiból tanul az ember. * Mosolyog az ember szót megnyomva. Az emberek a saját hibáikból tanulnak, ehhez kétség sem fér, de az már más dolog, hogy a vámpírok, és a Ginerva előtt álló férfi miből tanul. Oldalra billentett fejjel pislog le a nőre, csak a hatás kedvéért, ugyanis nincs túlzottan szüksége a pislogásra. Ez is már csak egy olyan emberi tulajdonság marad, amit megpróbál utánanozni, ha nem akarja felfedni kilétét. Bár teljesen felesleges ebben a teremben ilyesmire vetemedni. Ginerva talán sokkal jobban ismeri, mint ő saját magát. *
- A kardom. * Kezdi fájdalmas arccal. * - Még az úton ha emlékeim nem csalnak Neked adtam. Szükségem lenne rá. * Nincs szükség arra, hogy elmondja, mi célból lenne szüksége rá, egész út alatt csak egyszer csillapította szomját, nem csoda, ha most nincs épp a legjobb bőrben. *

*A nő hallgatja a szavakat, s mikor a férfi megnyomja az ember szót, halkan elkacagja magát, élesen, de nem visítva, nem úgy, hogy a férfi elröhögje magát ezen a hangon, sőt, olyan hangon, ami inkább elnémíthatja.* - Ember. Ne feledd, hogy mi voltál vámpírléted előtt, ne feledd, hogy te is csupán egy sebezhető ember voltál, érzésekkel, finom, meleg véreddel. *Mondja a nő, boncolgatva a létét, és a meleg vért érzéssel, szinte selymes hangon ejti ki a száján, hisz Iolanthe vámpír, vágyakozik a vér után, s a gondolat, hogy egykor ő is ember volt, nem szabad, hogy eltünjön belőle. Mindenkinek tudnia kell, hogy mi volt, hogy tudhassa, hogy mi miért van az életében. Vagy halálában. Ki minek tekinti a vámpírokat. *
- Tudhattam volna, hogy a kardod után vágyakodsz, csak arra van szükséged. Figyelj arra, hogy mi vagy, mit keresel itt. A kardnál erősebb a szavunk, az eszünk, és gondolkozz, mielőtt cselekszel. Hogyha bajba kerülsz, és felhívod a figyelmed a külvilágra, azzal az egész fellegvárat bajba keverheted, hisz még nem törődnek velünk. Még. *Mondja a nő, majd egy rövid mozdulattal int az egyik elfüggönyzött terem felé, s onnan puhán szállingózva kiröppen a kard, Iolanthe kardja. Egyenesen a kezébe megy, és mikor megfogja, feloldódik ez a reptetés.*
- Mi az ok, amiért szükséged van a kardodra? *Kérdezi a nő, nem engedi el olyan gyorsan a férfit, tudnia kell mindenről.* - Ne feledd, a válaszod közben, hogy kivel állsz szemben. A hazugságod azonnal megérzem, csupán az igazságot szeretném hallani. *Toldja hozzá a nő, miközben egy futó mozdulattal a hajához ér, azokhoz a különleges színű tincsekhez. Ez az egyetlen, ami külsejében láthatóan nem emberi, a színe, bár a szeme is kissé feltünő... Tekintete öregséget sugall, bár bőre, kinézete nem. *

* Szinte már idegőrlő a várakozás, amiben része van, a reakcióra vár, habár sosem volt egy türelmetlen fajta. A halk kacagásra csak még szélesebb mosollyal válaszol, szinte kivillannak hegyes szemfogai, na nem mintha Ginervának lenne oka félnie tőlük. Az ő illata nem valami csábító, ha a vámpír ösztönöket nézzük, és a sárkányvér sem tartozik a kedvencei közé. * - Amikor ember voltam, tanultam is a hibáimból. * Nem tartott sokáig ez a szakasza az életének, már ha ezt az állapotot egyáltalán életnek lehet nevezni. Inkább csak az élet és a halál közötti arany középút, ez az ötlet sokkal tetszetősebb, és Iolanthénak is jobban tetszik. *
- Nem harcolni szeretnék a kardommal. * Vág a nő szavába, mielőtt még bármi másra gondolna. Akkor aztán magyarázhatna neki. * - Egy kis segítség, hogy ne kelljen nagy fájdalmat okoznom valakinek. * Nem áll messze tőle az efféle durvaság, de ha a szomjáról van szó, épp eléggé sajnálja szegényeket, akiket kiszemel magának, a legfájdalommentesebb módszer pedig még mindig a kardjával érhető el. * - Táplálkoznom csak kell. * A táplálkozik szó nem igazán fedi a vérivást, amit magában hordoz számára, épp ezért is ejti ki olyan könnyed finomsággal, mintha csak egy szendvicsért akarna leugrani. * - Szomjas vagyok.
* Mintha ez nem lenne teljesen egyértelmű. Persze adhat okot gyanakvásra a férfi szemében meg - meg csillanó fény, ugyanis a tekintete általában halottiasan sötét, színtelen. * - Miért is kéne hazudnom? * Mosolyog szinte kedvesen Ginervára, ami azért elég messze van mindenfajta igazi érzelemtől. * - Óvatos szoktam lenni. * Teszi még hozzá. *

*A nő hallgatag egy kissé, mikor az ember ölésről, és az ivásról kkerül szó, ahogy elmondja a férfi, hogy azért kell a kard, hogy megkönnyítse áldozatainak a halálát.* - Könyörületes vagy, Iolanthe. Más vámpírok élveznék a vérontást, és azt, ahogy a még élő test a karjai között szenvedne, és merevedve meg, hülne ki testének melege. Mikor vadászol, figyelj, hogy kit kapsz el, olyanokat keress, akik nem hiányoznak sokaknak, ne hogy a végén megölj olyat, akit nem szabadna. Tudom, te óvatos vagy, de az én dolgom, hogy óva intselek minden baj elől. *Mondja a nő, befejezésül, a kard már a férfinél van, az okot hallotta. Néhány lépést tesz a teremben, mintha csak unalmában lépdelne, majd a férfi felé fordul, látja arcán a mosolyt, amely ma már sokszor előbukkant rajta, szinte az arcára fagyott. Tán ilyen mulattató lenne? Kicsit megcsóválja a fejét, majd folytatja.*
- Van még valami, amire szükséged volna? A kardod nálad van. A fellegvárban nézz körül, ismerkedj meg a többi itt "lakóval" és értesíts, hogyha bármi történik, és előbb tudod meg, mint én tudhatnám. Meg persze jobb, hogyha megismered a társaidat, az együttműködéshez szükség van az ismeretekhez. *Mondja a nő, bár már nincs olyan sok mondani valója. Hogyha a férfinak van, akkor még beszélhetnek tovább, hogyha nincs, akár az útjára is engedheti.*

- Élvezem is. * Vigyorodik el. Talán Ginerva el sem tudja képzelni, miféle mámor kezdődik el, amikor hűvös ajka megérzi a vér csodálatos ízét, az áldozat védtelenségét, ezek minden vámpírnak örömet okoznak, függetlenül attól, ki mennyire erkölcsös, és könyörületes. * - Ha először karddal végzek vele, nem sikítozik, miközben...szomjomat csillapítom. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet. * Máskor nincs szüksége kardra, és sokkal élvezetesebb a játék, ha még él az illető, de az örökös halálsikolyoktól nemsokára megsüketül, kell egy kis csend is az élvezet mellé. Elgondolkodva pillant a nő arcára - mennyivel lehet könnyebb egy sárkánynak? A választási lehetősége neki sem volt meg. Habár sokakkal ellentétben Iolanthe nem bánja, hogy vámpír. Sok esetben előnyt jelent, de az örökös szomjúság mindig is a hátrányok közé fog tartozni. * - Már ki is néztem magamnak egy szegény családot. Az út melletti erdőben laknak, körülszimatoltam egy kicsit. Ha eltűnik egy - két gyerek, nem fogják keresni őket. * Vonja meg a vállát. Nem szívesen gyilkol ok nélkül, de ez nem is lenne oktalan gyilkolás. A létfenntartáshoz kell néha olyan dolog is, ami egy másik teremtménynek a halálát jelenti. *
- Kipaterolsz a szobádból, kedves Ginerva? * Mosolyog érdeklődve a sárkányasszonyra. Annyira még tudja tűrtőztetni magát, hogy maradjon egy keveset, kontrolállni, és uralkodni saját magán azon kevesek közé tartozik, amiket még nem sajátított el teljesen a vámpírlétből. Ez többnyire annak tudható be, hogy nem is volt rá nagy szüksége - eddig. *

- Jó étvágyat, drága Iolanthe! Honnan tanultad ezt az alpári kifejezést? Kipaterolni? Talán igen, talán nem, van okod hogy maradj még? Talán pont itt óhajtassz tölteni az idődet, miközben szomjazol? Miért? *Kérdezi a nő, számotkérőn, majd lassan kinyújtóztatja fáradt tagjait. Nem, nem változtatja meg a külsejét, nem mutatja meg igazui alakját, arra a férfi nem érdemes, de már lassan az emberi teste is mozgásra vágyik. Azt meg kikéri magának, hogy a sárkányoknak nincsen csábító illatuk. Még is csak egy többezer éves állatról van szó, egy mágikus lényről, csak nem lehet fars íze. Amúgy végülis az ember állatot öl, a vámpír embert. Mi ebben a nagyon brutál? Ginerva nem egy nagy emberi jogokat védő nő, csupán a feltünést kerüli, ezért nem szereti, hogyha a vámpírok vérfürdőzést kezdenek, de Iolanthe nem is hajlamos ilyenre, hála az égnek. *
- Iolanthe... Amennyiben mindenképp maradni akarsz még... Emlékszel még az első találkozásra, még évekkel ezelőtt? *Kérdez rá a nő, kicsit melankólikusra véve a beszélgetést, visszaemlékezve arra napra. Jobban mondva éjszakára, amikor először meglátta az ifjú vámpírt. Hozzáképest ifjú vámpírt. *

- Köszönöm, jó étvágyam lesz, efelől semmi kétség. * Biccent köszönetképpen. Egy vámpírnak elég nehéz jó étvágy nélkül enni, vagy inkább jobb szó híján inni. Eléggé érdekesnek találja még mindig, hogy egy ilyen egyszerű dologra van szüksége, és mégis milyen körülményes hozzájutni. Körülményes, de eközben csodálatos érzés is, néha tényleg sajnálja az embereket, és az egyéb teremtményeket, akiknek sosem lehet részük ilyesmikben. * - Drága Ginerva, hol tanultad ezt az alpári kifejezést? * Kérdez vissza érdeklődve, ugyanis az alpári szót aligha hallotta ismeretségük alatt a nő szájából. *
- Okosabb a fellegvár határain belül maradni, amikor szomjas vagyok, és csak egy kis időre kimenni, amíg csillapítom azt, mintsem kint mászkálni, nemde? * Nem egy nyílt válasz, de ismeri már annyira a sárkányasszonyt, hogy tudja, ennyiből is megérti. Rossz szokása, hogy nem válaszol valami egyértelműen, de ennyi év után GInerva már igazán hozzászokhatott volna. *
- Emlékszem. * Egy darabig még meghökkenve mered a nőre, mielőtt még átadná magát a boldogító emlékeknek. * - A leghidegebb téli este volt, talán az egész varázslótörténelemben. Azt hittem vámpír létemre, hogy ott fogok megfagyni, pedig ez elég nagy képtelenségnek tűnt, akár még a puszta gondolata is. A sziklás hegyvidék, a kis barlang. Nem is tudtam, hogy kedveled az ilyesmit. * Csóválja meg az emlékképek tömkelege között kutakodva. *

// fagy. //