Betegszoba

Téma: Betegszoba Vas. Júl. 12, 2009 4:47 pm

First topic message reminder :

A kúria első emeletén sétálgatva, ha megpillantasz egy bordó akácfából készített ajtót, tudhatod hol jársz. Ez a betegszoba, amit hasznos megjegyezni, hiszen bármikor érhet kellemetlen meglepetés. Az ajtó mindig nyitva áll, így semmi nem akadályoz a belépésben. Ha úgy döntesz, hogy betérsz, ambivalens érzés foghat el. A falak koromfeketék és lehangolóak, az ágyak azonban hófehérek és tiszták. A szoba nem túl nagy, hosszúkás. Két oldalon 7-7 ágy áll, melyek telítettsége esetén van mód bővíteni azok számát. A fekvőhelyek mellett található egy fenyőből készült éjjeli szekrény, mely bűbájjal van zárva. Ide lehet elzárni minden mágikus tárgyat, melyeket meg szeretnél óvni mástól. Ne félj, a bűbáj erős! Nem csoda, hiszen az egyik alapító alkotta meg, méghozzá Cirelin de Sovalon. Furfangos kis bűbáj ez és még a működését is kevesen értik, hiszen ezt a bűbáj csak téged Boris Botevszkijt, és segédjét, Nadin Screwburry engedi hozzányúlni az elrejtett dolgaidhoz. Valakinek a betegekre is figyelni kell! Ezt a feladatot az előbb említett Boris látja el, és Nadin. Azt még tudnod kell, hogyha aprócska gondokkal fordulsz hozzá, hamar megmutatja a helyes irányt, azaz a kijáratot. Nincs nekik idejük kis fejfájásokra és karcolásokra!

A 14 ágyon kívül még található egy nagy szekrény is, mely növényekkel van tele, de ezt Boris kevésbé használja, hiszen ő a mágia híve. Természetesen kisebb jelentéktelen kellékek még találhatóak a szobában, de úgy alapjában véve elég egyszerű az egész helyiség.

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Jan. 05, 2012 12:30 pm

*A fancsali grimaszra csak széles, sunyi vigyor jelenik emg az arcán, majd lesüti szemeit, haja az arcába omlik, és igyekszik letörölni azt a bizonyos vigyort a képéről.* -Ne haragudj Cassandra, megszokás. Tudod, a korod miatt. *vonja meg finoman a vállait, majd kisöpri szeméből a haját, és úgy pislog a vele szemben álló leányzóra.* -A jósnőről kaptad a neved, vagy csak valami kóbor-hóbort? *igyekszik, ha nem is terelni a témát, de valamivel vidámabb, érdeklődőbb, ekdvesebb arcát bemutani, nem akar máris összeveszni a tündérrel. Látja ő a szárnyait, de az az igazság, hogy annyira nem nyűgözi le, pontosabban nem ettől fog hátast dobni, emg nem szereti az ilyesmiket megemlíteni, nem tudja, mikor sért azzal, hogy ilyeneket kiemel. De az tény, hogy kifejezetten csinos lánnyal hozta össze a sors, csak hát ő nem igazán szívtipró alkat, ráadásul ő is lányból van.* -Ahha.. Akkor te is valami nyavaját szedtél össze.. Amúgy tegezhetlek, vagy visszatérjünk valami formálisabb dologhoz, ha már egyszer a lelkedbe gázoltam akaratlanul? *kérdezi, és látszik rajta az igyekezet, hogy ő nem akar rosszban lenni a lánnyal, meg nem szeretné, hogy dühös legyen rá.* -Igen, Lélekvesztő. Részemről rühellem a medimágusokat. Szerencse is, hogy nem találtam most itt az ügyeletes dokit.. Nem bízom bennük, de hasonlóképpen vagyok, mint te. Lehet, hogy valami vírus, vagy átok lappang rajtunk. Vagy lehet, hogy vérfarkassá fogunk átalakulni! *csillannak fel lelkesen a szemei, és látszódik rajta, hogy annak nagyon örülni. Már-már őrült fényű ez a csillogás. Farkasa halkan kaffogja le érte.*

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Jan. 05, 2012 12:22 pm

*Ahogy a lány hátrafordul lendületesen, és törnek az üvegek, Cassandra a szeme elé kapja a kezét, látni se akarja, hogy hogyan törnek össze szépen az üvegek, szilánkokra. Őt nem zavarná a járásban a sok szilánk, hiszen a szárnyaival egyszerűen átrepül fölöttük, de azért így elég veszélyesnek hat, hogyha egy beteg mondjuk mezítláb akarna körbejárni. Bár csak nem akar senki. Lassan elhúzza az arca elől a kezét, és egy kis fancsali grimasz marad az arcán, amit tetőz a "kölyök" megszólítás.*
- K... Kölyök? A nevem Cassandra, és nem kölyök. *Ez még a legenyhébb, ami kijön belőle, mert a fejében még jó sor puffogás van. Ő, aki habár 150 centi körül mozog, de tündér, gyönyörű, és fél-vélával nevelkedett, tehát mindig tiptop és csinos, nagyon nincs hozzászokva a "kölyök" megszólításhoz, mert az olyan nemtelen, ráadásul látszanak a szárnyai, és ez a kölyök minimum 100 éves... kölyök. Ez mélyen megsérti az önbecsülését, de igyekszik azzal a néhány mondattal beérni, és utána magában kipuffogni a dühét.*
- Nem foglak beköpni, nyugodj meg. Nem aludtam, nem bírok aludni, semmi se hat, reggel elájultam, most már csak furcsán érzem magam, fejfájással, de semmilyen kotyvalék, amit adtak, nem hatott. *Csoda, hogy elfogadta azokat, amiket a gyógyító adott, de úgy határozott, hogy akkora színjátékba nem kerülhetett, hogy még a gyógyítókba se bízzon meg. Ráadásul Jós, egy kicsit letapogatta a bácsit mentálisan.*
- Lélekvesztőbe? *Visszhangozza vissza, értetlenül, neki ilyen költőien ne fogalmazzanak, mert biztos, hogy nem fogja fel.*

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Jan. 05, 2012 12:12 pm

*Ha tudná, hogy le vana alcsonyítva "csak-egy-ember" szintre, akkor minden bizonnyal iszonyatosan üdöhs lenne, de gondolatolvasni nem tud, vagy jelen pillanatban nem igen akar. Békésen kutatgat a gyógyszeresüvegek között, amikor hozzászólnak, és összerezzenve ijed meg, de sajnos ez nem sima rezzenés. Nagy mozdulat, ijedt emgfordulás, ami nem mást eredményez, mint nagyjából 8-10 üvegcsét a földön, aminek jó része hangosan törik apró darabokra. A lány ijedten pislog hol Cassandrára, hol a földre, az üvegekre, a romokra, hol saját farkasára, majd végül nyel egy nagyot.* -Oooké, figyelj kölyök, te nem láttál semmit. Én nem voltam itt, te végig aludtál, és nem hallottál semmit sem, okés? *pislog nagy szemekkel Cassandra felé, majd felpattan az ágyról, és egy csomag szennyes lepedőt húz le az egyik ágyról, ma még nm volt takarítás, és azt nemes egyszerúséggel rádobja a romokra, majd visszahuppan az ágyra, pontosabban visszatántorodik, és fájdalmas mosollyal fogja a hasát, farkasa mellette szépen kinyúlik a földön, és igyekeznek mindketten lenyugtatni kavargó gyomrukat.* -Amúgy remélem nem valami pihentető, békés álomból keltettelek fel, nem akartam hangoskodni, igazán.. Mivel kerültél erre a lélekvesztőbe? *kérdezi, kíváncsi, barátságos szemekkel pislogva a tündérre.*

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Jan. 05, 2012 12:05 pm

*Egy alacsony leányzó szenvedgél egy másik ágyon, néhány órával Sarah előtt érkezett, szóval ezt a fél-hangos monológot végig is hallgatta, egy elfüggönyözött rész mögött. Jó néhány nap telt el, mióta rosszul van, fogalma sincs, hogy mi baja, de eddig a gőgje és bizalmatlansága nem engedte, hogy besétáljon a betegszobára. Mára már muszáj volt, mert reggel konkrétan kilépett az ágyból, és öt lépés után ájultan esett össze, habár azt ő még nem tudja, hogy ez nem egyedi (vagy inkább, hogy ilyen jellemző, mert Penny is rosszul volt/van) eset, mert nem igazán beszélt senkivel az iskolában, csak Penny-re támaszkodik, csak benne bízik és vele beszélget. Még így, a betegszobán is hosszú ujjú ruhája alatt van a fegyvere, és mellette a pálcája, pedig igazán nem ellenséges típus ilyen mértékben, csak nem ismer senkit és semmit, és első kalandja, az elrablása, valahogy nem volt a legjobb tapasztalata az itteni kalandokról. Nem akarja sokáig kihallgatni az érkező lányt, aki szintén rosszul érzi magát, szóval egy pálcaintéssel elhúzza a függönyt lassan, és kicsit fáradt-karikás tekintettel néz rá. Elsőre végigméri, és kicsit csüggedt, hogy csak egy emberrel találja magát szemben, de a farkas felkelti a figyelmét.*
- Szia... sztok. *Köszön, elcsigázottan, miközben vándor-tündérként próbálja felmérni, hogy az az állat most daimon, társ, vagy familiáris, vagy mi a fene. Látszik, hogy inkább az állat köti le a figyelmét, de közben azért észreveszi, hogy a lány van rosszul, épp csak nem gondolja, hogy köze lenne rosszulléte mibenlétéhez.*

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Jan. 05, 2012 11:32 am

*Kissé émelyegve támolyog be a Betegszobára, miközben enyhén forog vele a világ. Farkasa halkan morog mellette, miközben igyekszik elkapni a lányt, aki azonban csak legyint.* -Fene se gondolta volna, hogy nem múlik el. Tudod, hogy ez nálam szokásos.. De ez más.. érzem, hogy.. hogy.. *és itt huppan le az egyik ágyra, miközben a szája elé kapja a kezét. Farkasa elnyúlik mellette a földön, miközben emgrázza a fejét, ő is eléggé kutyául van.* -Szerinted mi lehet ez? *a farkas felemeli busa fejét, kétkedve, kérdőn néz fel a lányra, aki megforgatja a szemeit, és biccent.* -Hát persze, honna tudnád.. nem vagy medimágus.. de itt se igen van most egy sem.. Az ajtó se nyílt egykönnyen. *csak piheg az ágyon, miközben tulajdonképpen félhangosan gondolkozik, és jó néhány percnyi vegetálás után betámadja a gyógyszeres szekrényt, meg az itt található gyógynövénytárakat, és az egyik ágyon fetrengve, amit ha kell, akkor a gyógyszeres szekrény elé tol, válogatni meg nézelődni kezd, hátha talál magának valami használhatót.*

Téma: Re: Betegszoba Hétf. Jan. 02, 2012 9:53 am

Misztikus történések a Nezában

*Mila lassan kinyitja a szemét és körbenéz. Mindenhol hófehér falakat lát és egyből érzi, hogy nem a saját ágyában van. Hirtelen mozdulattal ül fel az ágyon, és hamar kiderül, hogy a Betegszobában van. De miért?? Ekkor kerül el Miroslav is, aki az ágy végében feküdt. Hogy hogyan engedhették meg, hogy egy állat az ágyon pihenhessen? Nos, jó pár percnyi morgásra és veszekedésbe tellett, de végül az ápolók megengedték Miro-nak, hogy az ágyon aludjon, hiszen mégiscsak egy daimón. Ahogy Mila mozgolódni kezd és felébred, Miroslav is felemeli a fejét és sötét szemével néz a lányra.*
~Csak hogy felébredtél. Aggódtam érted!~*jelenti ki a párduc kemény szemekkel pislogva a lányra. Mila totálisan nem érti, hogy mi a helyzet és ez látszik is az arcán.*
~Mi történt? Hogyan kerültem ide?~*kérdez rá egyből a lényeges dolgokra, majd körbenéz a pálcáját és a cuccait keresve.*
~Elájultál. A pálcád a fiókban van. Csak tedd rá a kezed és kinyílik~*jelenti ki határozott hangon Miroslav. Még mindig érződik rajta, hogy meg van ijedve a párduc, de hát nem is csoda. Mila kiveszi a pálcáját, majd kiugrik az ágyból, ami nem tűnik jó ötletnek. Vissza is esik, Miroslav pedig egy szempillantás alatt a lány előtt terem a földön.*
~Óvatosan! Kicsit beverted a fejed. Nem tudom, hogy mi történt, de tegnap este jöttünk ki az Étkezőből, te pedig leültél, mert azt mondtad szédülsz. És néhány másodperc múlva pedig elájultál. Egy srácot hívtam segítségül, ő hozott fel ide ~*meséli el a történteket Miroslav, amire Mila csak tágra nyílt szemekkel figyel. Miért ájult el? Hiszen nincs semmi baja, nem beteg, normálisan táplálkozik és néha sportol is.*
~Veled nem történt semmi?~*kérdez rá a legfontosabb dologra Mila, mire Miroslav lassan bólint.*
~Egész este gyengének éreztem magam. De most már kezdek jól lenni, így gyanítom, hogy Te is~*válaszol Miroslav és most először csillan meg kedvesen a szeme. Mila bólint egyet, megsimítja párduca fejét, majd a szekrénybe nyúl és lassan felöltözik. Pálcáját a zsebébe dugja, majd se szó, se beszéd elhagyja a Betegszobát. Arra nem gondol, hogy a) bármikor újra elájulhat és b) keresni fogják az ápolók. A reggelit már lekésték, de az ebédre még van idejük, így Mila és Miroslav a szobájuk felé veszik az irányt, hogy a lány egy kicsit rendbe szedje magát.*

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Dec. 08, 2011 5:21 pm

//Fagy, Lorrnak tanulnia kell. Sad

//

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Dec. 08, 2011 5:15 pm

*Úgy tűnik, vannak olyan erők, amik nem engedik Lorrnak a nyugodt pihenést. Egyszer csak a semmiből egy zöld kalapos, zöld ruhás vihogó kisember jelenik meg Lorr ágya mellet, egy fényképet lobogtatva. A fénykép Lorrt ábrázolja nem túl előnyös megjelenésben, és mivel a lány valószínűleg érzékeny erre... Az emberke azzal a nyilvánvaló szándékkal indul el az ajtó felé, hogy mindenkinek megmutassa, mi van neki. Eközben odakint elsötétülnek a fények, amik beszűrődnek, ám ez nem túl feltűnő, mivel bent még világos van.*-Kell?*Kérdezi visító hangon a zöld, majd eliramodik. Lorr vajon utánamegy?*

Téma: Re: Betegszoba Csüt. Dec. 08, 2011 5:07 pm

*Lorr, még mindíg nagyon gyenge. Amióta leesett egy lórol iszonyatosan fáj a lába. Az egyik eltört, a másik szerencsére csak meghorzsolódott. A fáradt lány épp az ágyán üldögél és egy narancslevet szürcsölget. Az biztos, hogy egy darabig nem fog ló hátára ülni.*

Vendég

*Lehet, hogy Réka nyugodt arccal alszik, ám a Belsis fiú nem igazán. Őt a szokásos rémálmok gyötrik. Hogy hogy került ide? Hát... Mivel egy ideje nem látta a lányt ezért felkutatta. Az egész napot itt töltötte, és úgy néz ki sikerült elszundikálnia. A rémálom pedig a keresztapjával, aki meghalt, de Dani mindig újraéli álmában a "fegyelmezéseket". Valójában nem mindig így történtek az események, de hát tudjuk, hogy ez álom, és itt bármi megtörténhet...* - Hogy kerülsz ide?! *Kérdi dühösen, bár nem tudja, hogy ez csak álom, hiszen olyan élethű az egész. Aztán pár pillanat múlva a saját nyöszörgő hangjára ébred fel. Körbenéz, és nagyot sóhajtva veszi észre, hogy csak álom volt.* ~ Mit keresett az álmomban? *Töpreng a fiú, aki kicsit távolabb ül Réka ágyától egy széken. Feláll a székről, és akaratlanul, és hátranyúl, és végigsimít a sebhelyes hátán, amit most egy fekete ing takar. Tesz néhány lépést előre, és észreveszi, hogy Réka felébredt. * -Hello. Jobban vagy? *Hát igen, az első és legfontosabb kérdés szokásához híven röviden és tömören. Na meg persze a köszönés se maradt el. Egyébként eléggé nyúzottnak tűnhet a fiú arca, de egy ilyen rémálom után nem csoda. A napszemüvegét most nem viseli érdekes módon, sőt a bőrdzseki is elmaradt... Ő csak áll türelmesen, és várja, hogy Réka megszólaljon.*

//fagyi net problémák miatt >< //

Vendég

*Teljesen nyugodt arccal alszik a betegszobán, bár az álmai nem túl nyugodtak. Sőt, nagyon is élénkek és ijesztőek. Ismét Danival álmodik, de most nagyon mást, mint általában szokott. Az álom lényege, hogy Dani még kicsit fiatalabb és a földön térdelve valami korbács szerűség csattan a hátán már sokadszorra. Az ostort pedig egy nagyon ismerős személy tartja a kezében. Kiabálni kezd, hogy hagyja abba, de nem hallják, és mikor megpróbálja leállítani, valahogy kiütni a kezéből az ostort, a férfi leteszi az asztalra és kiront a szobából. Nagy csend van, csak az hallatszik ahogy Dani szitkozódik, majd feláll és valami asztalhoz ül le. Írni kezd, Réka pedig csak áll a szoba közepén és onnét figyeli. Megindul a fiú felé, megérinti a vállát és Dani hirtelen megfordul. Dühösen néz bele Réka szemeibe és hátrál pár lépést. Innét figyeli Danit, aki még mindig dühösen tekint rá és Réka szemeiben csak a félelem tükröződik, és az értetlenség. Aztán hirtelen felpattan a szeme és lihegve fekszik egy hófehér ágyon. Szép lassan felül és pár pillanat feleszmélés után sóhatj egyet.* - Ez a betegszoba... *Állapítja meg hangosan. Elengedi magát, vagyis nem támmasztja ki magát és szépen visszaesik a párnák közé és becsukja a szemét.*

Vendég

*Igyekszik ugyebár simogatni a lány hátát, és érzi a könnyeket, de nem bánja. Legalább vele lehet, és vigasztalhatja. Aztán Lil elhúzódik, amit mond, arra pedig Yan elmosolyodik.* - Tudom. Én is szeretlek *mosolyog, majd visszacsókol. Mikor a lány visszaül az ágy szélére, csak csendben figyeli, ahogy rendbe szedi magát, aztán komolyan megszólal.* - És azt is tudom, hogy időnként szükséged van erre. Ígérem, hogy amikor csak lehet, veled leszek, hogy segítsek. Ha engeded. *Felettébb komoly. Valóban nem szeret arra gondolni, hogy vajon Liliya egyedül zokog-e most éppen a szobájában, inkább sírjon az ő vállán bármikor. Az könnyebb, mert akkor vele lehet. Sokkal, de sokkal könnyebb. Végigsimít az arcán, majd újra rámosolyog. Aztán fészkalódni kezd. Megpróbál elhelyezkedni magától, de hamar megérzi, hogy rossz ötlet, ezért hallhatóan nem túl szívesen, de Lil segítségét kéri. Nem azért nem szívesen, mert a lányt kell kérnie, hanem azért, mert kérnie kell bárkit is... Mindig is utált gyengélkedni. Mindig. És ez sosem fog megváltozni, vélhetően. Ez igazából egy alapvető emberi tulajdonság. Mert akárki is van az illető személlyel, valahol mindenki előtt szégyelli a gyengeségét. És ez a legtöbb emberrel így van. Ha sikerült vízszintesbe kerülnie, még jó éjt kíván a lánynak, majd kis mocorgás után lehunyja a szemét, és rövid időn belül el is alszik. Hiába, a gyógyuló szervezetnek szüksége van a pihenésre...*

Vendég

*Óvatosan hozzábújik a fiúhoz, ahogy az megpróbálja átölelni. Tulajdonképpen lesz*rja mit szólnak a gyógyítók, ebből még csaknem lesz baj... Nameg nem is rá, hanem az ágyra támaszkodik, ami nem a legkényelmesebb, de számára most ez a póz a legjobb. Fejét óvatosan a fiú vállába fúrja, hogy az ne lássa az arcán végigcsorgó néma könnyeket. Miért borult ki? Hiszen eddig kibírta... Ilyenkor irigyli azokat, akiknek daimonjuk van. Daimonnal sokkal könnyebb lehet. Ezerszer könnyebb. De...nem baj. Neki ittvan Yan. Bár az úgyis érzi a könnyeket valószínűleg, mikor sikerült megnyugodnia, csak akkor emeli fel a fejét, Yan szemébe nézve.* - Szeretlek. Ugye tudod? *Szipogja, halványan elmosolyodva. Csak sok volt neki ez az egész. Talán nem is csak az utóbbi hét, hanem az utóbbi egy év... A sok szörnyűség... Gerret halála... És nem is sorolom. Aztán most még ez is! Talán egy daimon... De mégis hogyan szerezhetne egyet? Nem is gondolkozik inkább rajta. Felesleges. Megcsókolja Yant, most hosszabban, mint az előbb, de nem olyan hosszan, mint amennyire szeretné, majd visszaül a helyére.* - Sajnálom... *Csóválja meg a fejét, ahogy a könnyeit törölgeti, majd orrotfúj. Minden esetre, jólesett végre nem titkolózni...*

Vendég

- Dehogy baj! És... valahogy csak túlélem Kament *szusszant, majd bemutat egy széles mosoly. Ami még szélesebbé válik a sejtelmes vigyorra, plusz társul hozzá egy felvont szemöldök.* - Nem is tudom... Mit? *Aztán ahogy a lány elkomolyodik, úgy tűnik el a mosoly az ő arcáról is.* - Nem fogok. Esküszöm, most vigyázok magamra *bólint. És kétségtelen, hogy valóban megpróbálja. Igaz, próbálkozni a múltkor is próbálkozott... Sebaj. Aztán ugye a lány kiakad, láthatóan tényleg kezd kicsit sok lenni neki ez az egész. Yan némán megvárja, amíg kifújja az orrát, majd a bocsánatkérésre megrázza a fejét.* - Semmi baj. Megértem, hogy kezd sok lenni *mondja, tekintetében mély együttérzéssel, majd kicsit feljebb húzza magát, és egyik kezével magához öleli Lilt, igyekezve úgy csinálni, hogy az a másiknak is és neki is kényelmes legyen. A gyógyítói ezt biztos nem helyeselnék, de kit érdekel? Ha Liliyának megnyugtatásra van szüksége, akkor neki még gyengélkedve is kutya kötelessége megnyugtatni. Elvégre ezért van. Ezért is. Tehát magához öleli a lányt, és a kezével igyekszik valahogy simogatni is a hátát. Nem éppen a legkönnyebb most ez így, de azért legalább próbálkozik, amennyire tud.* - Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Semmi baj *suttogja a fülébe, mintegy megnyugtatásképpen, de érezni a hangján, hogy azt sem bánja, ha a lány most sírni kezd. Legalább kisírja magát, akkor, mikor ő ott lehet vele...*

Vendég

- Azt ajánlom is. *Mosolyodik el, és fogja meg a kezét, ahogy az végigsimít a kézfején.* - Biztos, hogy nem baj? Itt akartam lenni, mikor kiengednek, és... Most kettesben kell maradnod Kamennel. *Neveti el magát, az összefonódó kezükről egy pillanatra felpillantva.* - Tényleg vigyázz magadra... Mert ha nem... Tudod, mit kapsz. *Vigyorog sejtelmesen, majd elkomolyodik.* - De tényleg, Yan. Ne csinálj hülyeséget. *Néz mélyen a fiú szemébe.* - Tényleg. *Sejt valamit a rossz szokásairól, hiszen itt volt azután, mikor beteg volt és hazaengedték... És Kamen igen nehezen tud titkot tartani.* - Amint lehet, hazajövök... *Sóhajt, majd idegesen letörli a könnycseppet a szeme sarkából. Először Yan, majd az apja...* - Én már nem bírom ezt, Yan... *Tör ki belőle, majd elhúzza a kezét, és elfordulva előhalász egy zsepit, majd kifújja az orrát.* - Bocs, én... Rendben leszek. Ezt nem kellett volna. *Sóhajt, a padlót bámulva. Most úgy érzi magát, mint egy kis csitri, aki mindig csak nyavajogni tud...*

Vendég

*Komolyan figyeli a lányt, és még komolyabbá válik, ahogyan a lány elmondja, mi a helyzet. Némán hallgatja a szavait, de ez a némaság egészen pontosan addig tart csak, ameddig Lil elhallgat, akkor azonnal megszólal.* - Nem kérdés. Ott a helyed. Én megvagyok, látod, és ennél már csak jobban leszek. Menj. Ígérem, minden nap írok neked *mosolyog rá. Tudja, mennyire szereti a lány az apját, és azt is tudja, hogy ez nem csak lelki, de vér szerinti kötelessége is most. És teljesen megérti. Kinyúl, és végigsimít a lány kézfején.* - Miattam nem kell aggódnod. Szerintem most már napokon belül kiengednek, ha jó fiú leszek, és szépen megígérem, hogy vigyázok magamra *forgatja a szemét, de láthatóan azért komolyan gondolja. Mindig hamar kiengedték, valamiért minden gyógyító úgy gondolja - megjegyzem rosszul -, hogy tényleg rendesen beszedi a gyógyszereit és kipiheni magát akkor is, ha nem tartják bent még plusz egy hétig. De ezt Liliyának nem feltétlenül kell tudnia... Éppen túl sokat aggódik e nélkül is...*

Vendég

*Érdeklődve figyeli Yant, ahogy az egyre nyugtalanabbá válik. Talán túl paranoiás, de éppen ez volt akkor is, mikor... Már éppen kiabálna hátra, amikor a fiú felébred, ő pedig megkönnyebbülten elmosolyodik. Mikor a gyógyító távozik, odahajol és megcsókolja a fiút.* - Szia. *Suttogja, majd visszaül az ágy szélére. Hát igen, Yan észrevette, mert miért is ne vette volna észre? Elvégre, ez fordítva is megtörtént volna... Na nembaj, jobb lesz túlesni rajta, minél előbb. Egy darabig mégsem szólal meg, csak gondolkozik, hogyan is foghatna végre hozzá. Aztán megszólal.* - Jól vagyok. Nincsen semmi baj. *Majd újabb szünet után folytatja.* - Anyám írt, és... apám megbetegedett. Azt írja, semmi komoly, de pár sem napra haza kéne mennem. Megpróbálta rávenni, hogy menjen kórházba, de azt írja, nagyon makacs. Azt akarta, hogy én hazamenjek, de... Meg kell értened. Muszáj. Ha már anyám képes volt felemelni a... hogy írjon... *Emeli kétségbeesett tekintetét a fiúra. Nem akarja itthagyni... De az apját sem hagyhatja cserben. Olyan döntés elé került, amilyen elé sosem akart. Tudja jól, hogy legbelül már döntött - hiszen az apjának nagyobb szüksége van most rá. De képtelen elfogadni a saját döntését...*

Vendég

*Yan azonban már nem olyan teljesen nyugodt. Látszik, hogy a szeme mozog a lehunyt szempillák alatt, tehát álmodik valamit. Ki tudja, mit? De ahogyan a lány figyeli, láthatja, hogy egyre nyugtalanabbá válik, míg végül felpattan a szeme. Egy pillanatig fókuszálatlanul mered a plafonra, majd lassan magához tér, és pislog egyet-kettőt. Aztán megpróbálja felmérni a környezetét, és mikor meglátja Lilt, haloványan rámosolyog. Kábé fél perccel később már meg is jelenik egy gyógyító, aki a fiú szabad oldalára siet, és nekiáll megvizsgálni, hogy hogy van. Feltesz pár felesleges kérdést, aztán segít neki felülni, majd magukra hagyja őket, egy olyan figyelmeztetéssel, hogy Yan azért ne maradjon fent túl sokáig. A fiú csak forgatja a szemét, majd jobban szemügyre veszi a lányt, és a tekintetében mintha meglátna valamiféle árnyékot. Mintha... Mintha valami gond lenne. Igyekszik nem túl aggódóan nézni, miközben megpróbálja kitudakolni az árnyék okát.* - Hogy vagy? Rosszkedvűnek tűnsz... *Remélhetőleg ezzel a megjegyzéssel sikerül kiszednie a lányból, hogy mi a gond. És hiába is tagadná... Túl jól ismeri már. Igaz, nem süt róla, de valahogy érzi, hogy valami nincs rendben. Talán az a végtelen boldogság hiányzik, amit azóta lát rajta, hogy ilyen erős javulásnak indult...*

Vendég

Megfogadta Yan tanácsát, amióta a fiú jobban van, egyre kevesebb időt tölt a betegszobában. Na persze még mindig ott alszik, és nem jár ki túl sokat, de az eddigieknél mégis jobb a helyzet. Délelőtt elment három órára, reggelizett, zuhanyzott, és sétált egy jó hosszút a saját, és Yan állataival. Még Vort is kivitte, elvégre, a kígyók is szeretik a szabad levegőt. Tegnap délután pedig lovagolt, most White-on, a díjlovaglás alapjait vették át, és egészen jól haladnak. Szóval, ez már rekord, ennyi időt a betegszobán kívül nagyon régen töltött. Már tud normálisan enni, aludni, létezni... Mert tudja, érzi, hogy Yan jól van. Most mégis eléggé zaklatott ábrázattal áll az ajtó előtt, egy levelet olvas, egy igen gyűrött levelet. Fél keze a kilincsen, összeráncolt szemöldökkel mered a papírra. Nem, nem lehet, miért pont most... Idegesen elkapja a kezét a kilincstől, összegyűri a levelet, a falhoz vágja... Majd sóhajt, arcát a tenyerébe temeti, és vesz pár mély levegőt. Muszáj. Kötelessége elmenni. De miért pont most?! Nem lehet. Lassan leereszti a kezeit, lehajol a levélért, és kihajtogatja, majd normálisan összehajtva a famere zsebébe süllyeszti. Megigazítja fekete ujjatlan felsőjét, majd szőke, göndör haját is, és benyit az ajtón. Yan még alszik, szóval leül a mellette levő ágyra, és csak nézi. Milyen nyugodt. Jó neki. Ő van a könnyebbik oldalon... De mégis, hogy hagyja itt?!*

Vendég

*Felhorkant, mikor Lil a kórházi kaját említi, és bólint. Az. A legteljesebb mértékig. Persze tudja, hogy az ő szervezetét most abszolút semmivel nem szabad megterhelni, de akkor is enne valami normális kaját... Jól esne, nagyon jól esne. Aztán a lány megemlíti, hogy mennyi minden történt, mire ismét bólint.* - De együtt vagyunk és élünk. Csak ez számít. *A fiú nagy fintorgás közepette lenyeli az utolsó kanál ételt is. Ő csak elképzelni tudja, mit érezne, ha Lillel történne valami, mert a lány sosem tűnt el, vagy volt komoly veszélyben, amikor ő mellette volt, és Yan sosem élte át ugyanazt az aggodalmat, amit a másik. Sok idejük azonban úgy tűnik, most nincs már egymásra, mert amint a fiú leereszti a kanalat, belép két gyógyító. Az egyik elveszi tőle a tálcát, és elmondja nekik, hogy Yannak most már aludnia kell, Liliya pedig maradhat, amennyiben nem beszél, vagy maximum felolvas, ha a fiú azt szeretné, a másik pedig kicsit arrébb kergeti a lányt, és segít fekvő helyzetbe kerülni a srácnak. Aztán végigfut a rutinellenőrzéseken, majd ott hagyják őket. Persze Yan még messze képtelen aludni, így néhány halk szót még intéz a menyasszonyához.* - Menj el fürödni, intézd el a dolgaidat. Én most már elvagyok, és amúgy sem hiszem hogy díjaznák, ha valóban még tovább ébren maradnék, de szeretném, ha te rendesen elintéznéd minden esti tennivalódat. Vacsorázz is *figyelmezteti a lányt, majd kinyúl, és megsimítja a kézfejét.* - Jó éjt, kicsim. *Aztán óvatosan mocorog még egy kicsit, és miután megtalálta a kényelmes pozíciót, lehunyja a szemét. Komolyan megpróbál aludni. Hogy mikor sikerül, az megint egy másik kérdés...*

Vendég

*Megkönnyebbülten elmosolyodik Yan szavait hallva. Szóval nem lőtt mellé! Viszonozza a csókot, a kérdésre pedig megrázza a fejét.* - Nem hiszem, hogy gond lenne... Ha igen, akkor meg úgyis szólnak. Mint minden másért. *Forgatja meg a szemeit. Elég sokáig tartott, mire elfogadták, hogy ő innen nem mozdul, bármit csinálnak a fiúval, vagy bárki mással, hiába van este, vagy reggel, ő ittmarad. Szóval óvatosan a fiú nyakába csatolja a nyakláncot, majd ő is felveszi a sajátját. Aztán a fiú ölébe kerül egy adag leves, na jó, csak a tálca kerül az ölébe, nem a leves, legalábbis remélhetőleg.* - Ne finnyáskodj. Kórházi kaja... *Mosolyodik el, nézve, ahogy a fiú eszik.* - Furcsa belegondolni, hogy mennyi minden történt ezalatt az év alatt... *Szólal meg kicsit később.* - Csoda, hogy még együtt vagyunk. *Neveti el magát halkan.* - Csoda, hogy még élünk! *Mosolyodik el immár keserűen. Az még hagyján, ha ő halt volna meg, de ha Yan... Fogalma nincs, mit kezdene akkor. Valószínűleg nem partit szervezne... Elvégre, mikor a fiú eltűnt, akkor is igen közel állt ahhoz, hogy hülyeséget tegyen, pedig akkor még ott volt a remény! De ha az sem lenne... Még belegondolni is félelmetes. Pedig az utóbbi héten igen sokszor gondolt bele.*

Vendég

//Olvad//

*Óvatosan a kezébe fogja a kis medált, és miközben Lilt hallgatja, minden oldalról megnézi, forgatja a kezében. Mikor a lány elhallgat, felpillant, és rámosolyog.* - Köszönöm, csodálatos ajándék *mondja, és kissé megint előrébb dől, hogy meg tudja csókolni a lányt. Aztán mosolygó tekintettel hátradől, és maga elé emeli a medált.* - Mit gondolsz, a nyakamba tehetem most, vagy inkább hagyjam csak az asztalon? *Nem biztos benne ugyanis, hogy nem szólnak rá az ékszer miatt. Elvégre a megszokottakat is levették róla, vélhetően nem ok nélkül. Igaz, nem ismer olyan szabályt, ami erről szólna... Ha Liliya úgy véli, nem lehet gond abból, hogy felveszi, akkor megkéri, hogy ő tegye a nyakába, ha az ellenkező véleményen van, akkor odanyújtja neki, hogy tegye le. Közben bejön a gyógyító, egy tálcával. Ennie kell valamennyit. Ne túl gyorsan! Ezzel óvatosan Yan ölébe teszi a tálcát, aki egyik kezével meg is fogja azt, majd magára hagyja a párt. Yan belekóstol a levesbe, majd kissé fintorogva meri ki a második kanálnyit.* - Ízetlen förtelem... *morogja, de azért tovább eszik. Még mindig jobb, mint a tápláló bájitalok...*

Vendég

- Jó lett volna az erkélyen odaadni de... nem bírok várni. *Húzza el a száját. Esélytelen, hogy Yant kiengedjék, és ennek a dolognak leginkább maga Lil lenne az ellenzője, szóval... jó lesz itt. Nem túl romantikus, de jelenleg minden együtt töltött percnek tud örülni.* - Most az legyen a legkisebb gondod. *Mosolyodik el. Ő viszont már nagyon kíváncsi, hogy tetszeni fog-e Yannak a dolog, szóval előkotorja az egyik nyakláncot a zsebéből, és átnyújtja, fűzve is hozzá a magyarázatot.* - Ez egy nyitható medál. Nálam lesz a másik fele, és ha ebbe beraksz valamit, az átkerül az enyémbe, és fordítva... De csak a tulajdonosa nyithatja ki. Tudom, pici, szóval nem annyira hasznos, de... gondoltam, tetszeni fog. *Néz várakozóan, az ajkát harapdálva a fiúra. Mégiscsak első évfordulós ajándék. És ő úgyis felismeri, ha az csak udvariasságból örül neki. Meg hát, annyit gondolkozott rajta, hogy mi legyen...* - Ezt még apukámtól kaptam. Azt mondta, hogy ha majd lesz valaki, aki... helyette vigyáz rám, adjam oda neki a másik felét. És hát... gondoltam, egyértelmű. *Fene tudja, miért, de még el is pirult egy kicsit. Neki ez körülbelül annyira jelképezi az összetartozást, mint a heggyűrű. Éppen ezért nem akarta elsietni az átadását. De mostmár teljesen biztos a dolgában.*

//Fagy.//

Vendég

- Egye fene *mosolyog a lányra. Vor behozásának az ötletére felcsillan a szeme.* - Az remek lenne. Csak óvatosan, hogy ne legyen feltűnő. Azt hiszem, nem nagyon kedvelnék *biccent a gyógyítói szoba irányába. A második mondatra kissé kételkedve felhúzza a szemöldökét.* - Kamen? Aki utálja az állatokat? *Aztán hitetlenkedve megcsóválja a fejét. Most csak egy kicsit érzi a szédülést a cselekedet miatt, ez is érezteti vele, hogy javul az állapota. Aztán emlékeztetik az évfordulóra, de meglepődni sincs ideje, máris csókot kap. Ez kicsit hosszabbra sikeredik, mint az előző.* - Boldog évfordulót *mosolyog rá, a kérdésre pedig bólint.* - Nos, nem igazán emlékszem rá, azt hiszem, akkor éppen valóban kómában lehettem. Viszont én is akartam adni neked valamit, de így azt hiszem várnod kell rá *húzza el picit a száját. A második születésnapi ajándék, amit kitalált, azóta is a szekrényében pihen. Az eredeti verzió is az volt, hogy az egyik születésnapra, a másik pedig évfordulóra ajándékozódik, de most sajnos valóban nem tud elmenni érte. Sebaj. Majd ha kiengedik...*

Vendég

*Közelebb hajol hogy a fiúnak ne kelljen annyira hajlongania. Hát igen, a többivel még várni kell. Még innen is ezer évnek tűnik az az idő! De egyelőre meg kell elégednie azzal, hogy él. És meg is elégszik vele.* - Mindenképp. *Nevet fel.* - Futni? Na, azzal még várj egy kicsit, jó? *Forgatja meg a szemét. A következő kérdésre azonban csak elmosolyodik, a jóslattal ellentétben.* - Hiányzol nekik. Nem hiszem, hogy Dragot és Mayát beengedik, de Vort talán be tudom hozni... *Ajánlja fel. Na persze, kizárt, hogy az ápolók engedik, hogy ittmaradjon, de legalább láthatja egy kicsit.* - Amúgy Kamen elég lelkiismeretesen vigyázott rájuk... Ki nem néztem volna belőle. *Neveti el magát. Ahogy sokminden mást sem nézett volna ki belőle, ami ez alatt a hét alatt kiderült.* - Tényleg... Jut eszembe... Tudod, mit aludtál át? *Mosolyodik el, majd rögtön választ is ad a saját kérdésére.* - Boldog évfordulót! *Hajol oda a fiúhoz egy újabb csókért.* - Szeretnéd látni az ajándékod? Már mutattam, de, nos, nem hiszem, hogy abban az állapotban annyira érdekelt volna a dolog. *Mosolyodik el halványan.*

» Betegszoba

Betegszoba

Betegszoba

Similar topics

Similar topics