Betegszoba

Téma: Betegszoba Vas. Júl. 12, 2009 4:47 pm

First topic message reminder :

A kúria első emeletén sétálgatva, ha megpillantasz egy bordó akácfából készített ajtót, tudhatod hol jársz. Ez a betegszoba, amit hasznos megjegyezni, hiszen bármikor érhet kellemetlen meglepetés. Az ajtó mindig nyitva áll, így semmi nem akadályoz a belépésben. Ha úgy döntesz, hogy betérsz, ambivalens érzés foghat el. A falak koromfeketék és lehangolóak, az ágyak azonban hófehérek és tiszták. A szoba nem túl nagy, hosszúkás. Két oldalon 7-7 ágy áll, melyek telítettsége esetén van mód bővíteni azok számát. A fekvőhelyek mellett található egy fenyőből készült éjjeli szekrény, mely bűbájjal van zárva. Ide lehet elzárni minden mágikus tárgyat, melyeket meg szeretnél óvni mástól. Ne félj, a bűbáj erős! Nem csoda, hiszen az egyik alapító alkotta meg, méghozzá Cirelin de Sovalon. Furfangos kis bűbáj ez és még a működését is kevesen értik, hiszen ezt a bűbáj csak téged Boris Botevszkijt, és segédjét, Nadin Screwburry engedi hozzányúlni az elrejtett dolgaidhoz. Valakinek a betegekre is figyelni kell! Ezt a feladatot az előbb említett Boris látja el, és Nadin. Azt még tudnod kell, hogyha aprócska gondokkal fordulsz hozzá, hamar megmutatja a helyes irányt, azaz a kijáratot. Nincs nekik idejük kis fejfájásokra és karcolásokra!

A 14 ágyon kívül még található egy nagy szekrény is, mely növényekkel van tele, de ezt Boris kevésbé használja, hiszen ő a mágia híve. Természetesen kisebb jelentéktelen kellékek még találhatóak a szobában, de úgy alapjában véve elég egyszerű az egész helyiség.

Vendég

*Amikor egy kéz simul a kezébe, kicsit megnyugszik, bár még mindig eléggé kapkodja a levegőt. Aztán megrebben és kinyílik a szeme. Láthatóan nehezen fókuszál, de sikerül megtalálnia Lil arcát.* - Lil... Diablo... Megígértem... *Eléggé össze-vissza beszél, ráadásul úgy tűnik, csak szavakban képes kommunikálni, de talán a lány rájön mit akar. Pár pillanatig ismét csak igyekszik elég levegőt szívni a tüdejébe, majd motyogva megszólal.* - A felolvasás... jó volt... legközelebb... a Hamletet... *És valami halovány mosoly-félét enged kiülni az arcára. User nem tudja mit olvasott fel Lil Yannak, de abban biztos, hogy a fiú, még ha nem is nagyon van magánál, részeiben felfogja, mi történik körülötte. Ráadásul úgy tűnik, többször is kicsit magánál van, csak nem eléggé ahhoz, hogy beszélni tudjon, vagy bármi ilyesmi. Még néhány kapkodó légvétel következik, majd egy kérdés.* - Minden... rendben? *nyögi ki nagy nehezen. Ha a lány igennel válaszol, Yan elenged egy sóhaj-félét, és lassacskán visszaesik abba a tudattalan állapotba, amiben az elmúlt órákat töltötte. A gyógyító hagy egy kis időt Lilnek, majd odasiet, gyorsan ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, és ismét visszavonul a hátsó szobába.*

Vendég

*Reggel, ahogy felkelt, mindene fájt, olyan hülye pózban aludt, ráadásul félóránként felébredt. Minden apró neszre, Yan minden rezdülésére felkapta a fejét. Egyszóval szörnyű éjszakája volt. Még szerencse, hogy Kamen kora reggel megjelent, és Lil vitatkozására oda sem figyelve elzavarta a lányt pihenni, aki egy zuhany meg reggeli után nagynehezen tudott is aludni egy órácskát. Aztán vissza akart menni, de Kamen ismét elzavarta, bár kishíján a gyógyítók tették ki őket a veszekedésük miatt. Így Lil elment sétálni a tóparta, Evával, Lilyvel és Draggal. Ám ez sem tartott fél óránál tovább, és Kamen már nem tudott tovább vitatkozni, így egy darabig ketten maradtak ott, majd fordult a helyzet, Lil zavarta el a fiút. Azt mondta, öt körül visszajön, addig meg még van idő. Lil felolvasott Yannak, majd jöttek a gyógyítók, ellenőrizték a fiú állapotát. Lil fellélegzik a jó hírre - nőtt az esély. Mikor a gyógyítók elvonulnak, vissza a hátsó szobába, a lány ismét leül Yan mellé, és csak nézi. Ahogy egész nap tette... Aztán hirtelen a fiú mellkasa gyorsabban, rendszertelenebbül kezd emelkedni és süllyedni, megmoccan a keze. Lil azonnal közelebb csúszik az ágyhoz, kezét Yanéba csúsztatja, míg a másikkal végigsimít a fiú sápadt, forró arcán.* - Yan! Én vagyok az, Lil. Itt vagyok. *Beszél a fiúhoz - valahol reméli, hogy felébred..csak egy kicsit...*

Vendég

*Az ágyon fekvő fiú körül egy gyógyító sürgölődik, pulzust ellenőriz, légzést, gyógyszereket. Megnézi, minden rendben van-e Yannal, és közben igyekszik Liliyát is távolabb tartani, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Úgy öt perccel később felegyenesedik, és bólint a lánynak. Nőttek az esélyei. Erős szervezete van, bár érződik rajta, hogy volt egy súlyosabb betegsége, de úgy vélem, rendbe fog jönni. Azért a férfi szavaiból egyértelmű, hogy még nem teljesen biztos, hogy felépül, de legalább nagyobb rá az esély, és ez már valami. Ez után visszaengedi a lányt a beteghez, és elsétál valamerre. Minden nyugodtnak tűnik, Yan is. De még mindig nincs túl jó színben. Halott sápadt. Pár perccel a gyógyító távozása után rendszertelenné válik a légzése, és megrezzennek a szempillái. Láthatóan félig-meddig magához tért, és az is elég feltűnő, hogy ideges és keres valamit. Jobb keze megmoccan, mintha hiányozna onnét valami. A jobb keze, hiszen Lil azon a felén volt tegnap este. Őt keresi.*

Vendég

*Lassan sikerül összeszednie magát, felkel, levetkőzik, és a vizet forróra állítva - mert már majd megfagy - lezuhanyzik normálisan, hajat is mos. Aztán felöltözik valami kényelmes ruhába, a pálcájával megszárítja a haját, megeteti Evát és Lilyt, fog egy bögrét meg egy zacskós nescafét, azt, ami azonnal oldódik a vízben, és elindul lefelé... Útközben megáll, megeteti és megnyugtatja Yan állatseregletét - amit nehéz úgy, hogy ő maga minden, csak nem nyugodt - majd szinte futva közeledik a betegszoba felé. Az ajtó előtt megtorpan - még hallja Kamen utolsó néhány szavát, amin akaratlanul is elmosolyodik, majd belép. Látszódhat a vörös szemein, hogy sírt, de mindent egybevetve sokkal jobban néz ki, mint mikor elment. Talán fel lehet fedezni abból valamit, amit Kam annyira bámult rajta, mikor Yannal ottjártak náluk...* - Rendben. *Bólint. Ezek szerint váltani fogják egymást. Persze valószínűleg Lil lesz jelen többet, de nem árt, hogy itt van Kamen, hiszen így legalább el tud menni reggelizni, meg megsétáltatni Evát, Lilyt...és Dragot. Ahogy Kamen mögött becsukódik az ajtó, Lil felhagy az álcázással, sóhajt egyet, és körbenéz a rajtuk kívül üres betegszobán. Már az ügyeletes gyógyító is alszik, a szomszédos szobában. Neki sem ártana. A szomszédos ágyat közelebb tolja Yanéhoz, majd vizet enged a csapnál a bögrébe, felmelegíti egy varázslattal, beleszórja a kávét, és elkeveri, így ül le a két ágy között éppencsak elférő kis műanyag székre. Fél kezével még mindig a fiúét fogja, úgy kortyolgatja a kávét. Nem szólal meg, nem akarja felébreszteni a gyógyítót. Csak ül ott, valószínűleg fél éjszaka, a másik felében pedig Yan ágyára borulva alszik el, majd felébredve rájön, hogy sajog mindene, és felfekszik az ágyra... De még így sem engedi el szerelme kezét. És kábé félóránként felébred.*

Vendég

*Amikor Lil kinyögi azt a bizonyos szót, Kamen kissé betolakodónak érzi magát mellettük, de aztán a Yan visszaájul, és a lány megszólal. Biccent, és tekintetével követi a kifelé induló lányt. Aztán ismét Yan felé fordul, és egy pár pillanatig némán figyeli, majd beszélni kezd. Hiába. Nem szereti a csendet. Inkább beszél.* - Yan, tudod te még, hány éve nem hívtál Kamnak? Nem akarom a szemedre vetni, Isten ments, de gondoltam megjegyzem. Örülök, hogy most így szólítottál. Hiányzott ám, nagyon. Meg te is. Tudom, időnként olyan vagyok, mint egy hülye, érzéketlen bunkó, de te ismersz, szerintem most már te egyedül ezen az egész hatalmas világon. Érted ezt, Yan? Az egész világon csakis TE ismersz engem, csakis TE tudod, ki is vagyok valójában. Talán... Néha talán még nálam is jobban tudod. Annyi sok minden van, amiről beszélnünk kell! Alig várom, hogy magadhoz térj végre... *Ezzel elhallgat, de eddigre minden bizonnyal Lil is visszaért már. Az utolsó néhány mondatot talán hallotta is, hiszen Kamen nem nagyon figyelt rá, hogy ki jön és ki megy a helyiségben. Ha a lány visszaért, még egyszer megszorítja a srác kezét, majd feláll.* - Holnap reggel visszajövök. Ne hagyd magára *kéri, tőle szokatlan mély, komoly tekintettel pillantva Liliyára, majd elköszön, és a szobájuk felé veszi az irányt. Mikor belép, Drag őrült csaholással fogadja, mire nagy nehezen elkergeti magától, és elvonul fürödni. Kivételesen nem énekel a zuhany alatt. Csak letusol, és befekszik az ágyába, hogy aztán fél éjszaka álmatlanul fetrengjen, Yanon tűnődve...*

Vendég

*Már a kilincsen van a keze, mikor meghallja Yan gyenge hangját. Olyan hirtelen fordul meg, és terem ott ismét az ágy mellett, mintha villám csapott volna abba az ajtókilincsbe. Csaknem felborul székestül, ahogy leül a fiú mellé, s ismét megszorítja annak kezét. Hirtelen annyi mindent akar mondani... amit nem mondott el. Amit el kellett volna mondania. Hiszen most ébren van. És talán..ez az utolsó... De a félórás monológ helyett csak annyit bír kinyögni, hogy...* - Szeretlek. *Miközben a másik kezével végigsimít Yan arcán, forró homlokán, eltűri annak haját az arcából. És talán csak képzelődik, de mintha a fiú ismét megszorítaná a kezét. De lehet, hogy már magánál sincs... Minden esetre ez után biztosan visszaájul, légzése ismét egyenletessé válik. A gyógyító szavaira bólint, majd elengedi a fiú kezét, és feláll.* - Sietek vissza... Aztán menj aludni... Én azt hiszem, itt maradok. *Ha ki akarják rakni, ha nem. Minden esetre vet egy oldalpillantást az egyik gyógyítóra, aki lemondóan vállatvon, majd kivonul az ajtón. Biztosan vannak hangszóróik, vagy valami mágia... Lil viszont sietősre veszi a lépteit - és valóban. Amint beér a szobájába, nem bírja visszatartani könnyeit, alig csukja be az ajtót, és már nem is lát tőlük. Alig tud bebotorkálni a zuhany alá. Beül ruhástul, és magára engedi a hidegvizet. Most kell sírnia... mert máskor nem lesz idő rá. Nem szabad... Ha Yan közelében van, semmiképp. Most sem sokáig. Sietnie kell vissza...*

Vendég

- Talán... *bólint. Aztán ugyebár beszél, és Lil is, aztán valami furcsa történik. Yan keze megmozdul. Mintha... Megpróbálná megszorítani az övét. Döbbenten felnéz, és az unokatestvére arcát kezdi bámulni. Meglátja a mosolyt, és valahogy el se akarja hinni. Magához tért, vagy mi ez? És igen, Yan megszólal. És a becenevén szólítja őt. Most valóban könnyessé válik a szeme. Kam... Istenem, mióta nem hallotta már ezt a nevet a másik szájából! Csak a dühödt 'Kamen'-ek jutottak neki, semmi több. A becenevén a betegsége óta nem szólította. Könnyes szemekkel, mosolyogva nézi a másikat, szinte el is feledkezve Lilről. De aztán a lány szavaira, már ha azok így is elhangzanak felnéz, és megnyugtatóan rámosolyog.* - Menj nyugodtan. Jó kezekben lesz. *Aztán visszafordul a fiúhoz. Nem mond már semmit, csak nézi őt, és valahol tudja, hogy ha - amikor - Yan magához tér, megint megváltozik minden. És ezúttal... Ezúttal talán már jó irányba.*

Vendég

*Lilnek a megbeszéltekről való mondata után kissé megrezdül a keze. Mindkettő. Arcán valami halovány mosoly szerűség.* - Mindent... megpróbálok... Kam... *nyögi ki nagy nehezen, és igyekszik levegőhöz jutni. Pár másodperccel később ismét kierőltet magából pár szót.* - Ahogy... megbeszéltük... Lil... *Azzal elhallgat. Még magánál van, de megszólalni már nem szólal meg, és nem is teljesen fogja fel a környezetét. Az elméjét teljesen leköti Kamen szóáradata. Mert igenis hallotta. Valahogy a megmaradt kevéske tudatával meghallotta a fiú szavait, megtudta, amit meg kellett tudnia. Valahol elképzelhetetlen, valahol viszont beleillik a képbe. Kam, aki mindig ott volt, mikor tényleg szükség volt rá, aki órákig gubbasztott a halálos ágya mellett, aki nem hagyta békén, amikor be kellett szednie a bájitalait, aki ügyelt rá, hogy minden rendben legyen körülötte. Amikor már nagyon fáradtnak érezte magát, és hirtelen valahogy megcsappant a munkája, valahogy kevesebb lett az elintéznivaló... Kamen. És Lil. Lil, aki valóban azt teszi, amit megígért, itt van, de a dolgát is teszi. Életben van, rendben van vele minden, és a hangjából ítélve nem is készül semmiféle ostobaságra. A gyógyító is megérkezik, de Yan addigra visszaájul. De legalább egy kicsit magánál volt. Kicsit... Felfogta, hogy igenis van miért életben maradni, igenis itt van vele két ember, akik itt lesznek a betegágynál, és akik gondoskodnak róla, hogy minden rendben legyen. Akik bátoríthatják egymást, hogy a másik ne adja fel. Igen, ennek így kell lennie, és boldog a tudatban, hogy Kam elég okos ahhoz, hogy vigyázzon Liliyára, ameddig ő fel nem épül... A gyógyító megállapítja, hogy csak pillanatnyi volt, és szól, hogy ez előfordulhat még párszor, de ne számítsanak rá, hogy sokáig fenn tud maradni. Ahhoz még túl gyenge.*

Vendég

- Talán nem mondaná... De így gondolná. *Mosolyog ismét a fiúra. Mert biztos benne, hogy bár Yan nem vallja be, attól még így gondolja. Talán... magának is hazudik, talán meggyőződése, hogy utálja Kament, de valahol biztosan érzi, tudja, hogy szereti őt.* - Azért próbáld meg. *Simít végig a fiú kezén, majd ugye visszaül Yan mellé. Talán tudna felelni a második kérdésre is, de... igaza van, nincs most szüksége még erre is. Nincs kedve ezen gondolkozni. Majd talán... ha a fiú jobban lesz. Lil pedig ismét elképedve követi tekintetével Kament, ahogy az letelepszik vele szemben, megfogja Yan kezét, és beszélni kezd. Ma annyi meglepő dolog történt, hogy lassan nem fogja tudni feldolgozni. Yan halálos sebet kap, Kamenről kiderül, hogy nem egy érzéketlen bunkó... Fura egy nap. Megvan a magyarázat a fiú viselkedésére délután. Kamen szavai után kedve lenne elnevetni magát... de komolyabb a szitu, minthogy ezt tegye. Talán itt kellene hagynia őket egy kicsit? Lehet. Nem ártana lezuhanyozni, és megetetni Evát meg Lilyt. Tényleg. Yan állatai... őket is el kéne látni, vagy valami ilyesmi.* - Hallottad, Yan... *Teszi hozzá halkan, azzal a mosollyal nézve a fiút, amit csak neki tartogat.* - Tudod... Ahogy megbeszéltük. *Majd elengedve a fiú kezét, feláll.* - Felmegyek, lezuhanyzok. Addig ittmaradsz vele? *Nem akarja mondani, hogy legfőképpen csak kettesben akarja hagyni őket. A zuhanyzás is elég indok lehet, ahogy most kinéz... Szóval, ha Kamennek nincs ellenvetése, elindul az ajtó felé, bár semmi kedve nincs hozzá.*

Vendég

*Hét soron keresztül beszélni... Na, igen, erre Yan sosem lenne képes. Amikor Liliya mellé ül és átöleli, visszaölel, arcát a lány vállába fúrva. Aztán, mikor szétválnak, és a lány megszólal, egy keserű mosollyal megcsóválja a fejét.* - Hidd el, ha megkérdeznéd, ő nem ezt mondaná... *Persze felismeri a saját szavait a lány kijelentésében, de valahogy nem egészen tud egyetérteni a dologgal. A kérésre egy amolyan 'hova gondolsz' nevetést hallat, és megint megrázza a fejét.* - Végig se hallgatna. Neked... Nincs ötleted, miért... Miért ilyen? Mármint velem. Úgy értem... Mindegy. Hagyjuk. Tényleg nincs neked most erre szükséged... *rázza meg a fejét, és a Yanéhoz érő kezet követi a tekintetével. Azért.... Kár. Kár, hogy ennyire képtelenek már kijönni egymással. Hogy ennyire vérig tudják sérteni a másikat. Most is, mi volt az utolsó beszélgetésükkor? Összevesztek, és tíz perc vitatkozás után Kamen a fiú képébe vágta, hogy bár belehalt volna a betegségébe, és elvonult aludni. És most hirtelen csak arra tud gondolni, hogy mi van, ha... ha Yan esetleg... Mi van, hogyha Yan meghal? Ezek lesznek róla az utolsó emlékei? Hogy ő azt kívánta, bár meghalt volna? Feláll, és közelebb sétál az ágyhoz, majd letérdel mellé, a fiú másik oldalára, Liliyával szemben. Megfogja a kezét, és félhangosan beszélni kezd.* - Yan, te makacs öszvér! Tudom, hogy hallasz, szóval figyelj ide: egyrészt, ha meg merészelsz halni, nem akarod megtapasztalni a bosszúmat. Utánad megyek, és nem engedem, hogy bevonulj a mennybe, már ha van ilyesmi. Nehogy komolyan vedd, amit múltkor mondtam, mert nem gondoltam úgy. A legkevésbé sem akarom, hogy meghalj, megértetted? Szóval meg ne merészeld próbálni, Yan Sergej Branimir. * A hangsúly fenyegető, mégis gyengéd. Ez után viszont a fiú csendben marad, csak lehajtja a fejét, és megfogja Yan másik kezét, és azt nézi. Kivételesen elfogytak a szavai. Nincs több mondanivalója...*

Vendég

*Némán, meghökkenve hallgatja Kamen szóáradatát. Úgy tűnik, teljesen ellentéte Yannak, külsőleg bármennyire is hasonlítanak. A szavai hallatán összeszorul a szíve, megjelenik a szeme előtt Yan képe, amint falfehéren fekszik egy kórházi ágyon... Na igen, most elég lenéznie, és láthatja is. Nem bír felnézni, végig Yan és a saját kezét nézi, ahogy összekulcsolódnak, de nem úgy, ahogy pár órája, mert most Yané élettelenül és hidegen fekszik az ágyon. Nem nehéz elképzelnie a nyitott és barátságos Yant, hiszen ő szinte így ismerte meg, azt viszont már nehezebb, hogy mindenkivel ilyen, és nem csak mikor kettesben vannak. Hirtelen megsajnálja Kament. Elvégre... ő úgy tűnik, tényleg nem tehet semmiről. Csak a betegség lett az oka, hogy a fiú így elfordult a világtól. Nem Kament utálja ő... Hanem azt, ami vele történt. Lil némán néz szerelme falfehér arcára, majd a kezére - hiányzik valami. A jegygyűrű. Áh, megvan. Csak az ágy melletti asztalra tették. Lil felemeli a tekintetét Kamenre. Pár pillanatig azt is elfelejti, hogy Yan talán nem fog felépülni... Mikor a fiú lehajtja a fejét, Lil feláll, és némán odalép hozzá, leül mellé az ágyra, és mire ő bármit is tehetne, átöleli. Igen. Ő sem szívlelte túlságosan Kament. De most...rájött, hogy túlságosan is..egy oldalról ismerte meg őt. Mégpedig Yan cseppet sem pozitív szemszögéből. És most kiderült, mennyit tévedett a fiú. Elengedi, majd halkan, kicsit olyan hangon szólal meg, mint aki sírt. Pedig nem is.* - Szerencsés, hogy itt vagy neki. *Erőltet magára egy halvány mosolyt, majd egy kis idő után újra megszólal.* - De mindezt mondd el neki is, jó? *Hallat egy sírós kis nevetést, majd felállva visszatelepszik a székére, az előző helyzetbe - szinte öntudatlanul is megfogva Yan kezét.*

Vendég

*Pár pillanatig némán nézik egymás, majd a lán megszólal, mire Kamen arcán egy halovány mosoly tűnik fel, és bólint.* - Tudom. Sokkal rosszabbat is túlélt ő már. Nem tudom, mi történhetett, de a betegségénél... Annál semmi sem lehet rosszabb *mondja elkomorodva. Aztán lehajtja a fejét, és halkan beszélni kezd.* - Tudod... Akármennyire is nem látszik, nagyon szeretem őt. És régen... Régen igazán jóban voltunk. Valóban olyan volt, mintha lenne egy testvérem. Pedig sokszor éreztem magam egyedül, de mikor ott volt, sosem unatkoztunk, egy pillanatig sem. Amikor... Amikor megtörtént vele az a szörnyűség, iszonyúan féltem, hogy meg fog halni. Amikor magához tért, minden megváltozott. Ő nem ilyen volt. Sokkal... Jobb kedvű, őszinte és barátságos. Sosem rejtegetett semmit, nyílt könyv volt akárki előtt. De megváltozott. Minden megváltozott. Az a Yan, akit valaha ismertem, örökre eltűnt, és azóta is... Utál engem. De nem tudom, miért, tényleg nem! Én nem akarok neki semmi rosszat. Persze, néha kicsit irigylem, hogy ennyire... Önálló, hogy ennyire bátor és erős, hogy... Ő a rangelső örökös a családban, de akkor sem akarom, hogy bármi baja essen, mert az unokaöcsém. Az egyetlen ember a nagybátyámon kívül, akit valaha is igazán szerettem, és érdekelt. És kétszer is végignéztem, ahogy haldoklott, és egyszerűen gyűlölöm nézni, mikor falfehéren fekszik a betegágyában, és én nem tehetek érte semmit. Utálom így látni. *Az utolsó mondatot már csak suttogja. Fogalma sincs, miért mondta el mindezt, de egyszerűen már kikívánkozott belőle. És ezegyszer őszinte volt. Teljesen, a szíve legmélyéig őszinte. Nem mondott ki egy hazug szót sem. Ki hitte volna? Ki hitte volna, hogy a szívtelen, közömbös Kamen ennyire szereti az unokaöccsét? Valaki, akit nem érdekel senki, hogyan szerethet bárkit is ennyire? Ki tudja. De a tények már csak tények. És a fiú igazán szeretné, ha egyszer, valamikor újra jóban lennének Yannal. Ha megint tudnának együtt nevetni, mint régen. Lehajtja a fejét, de a szipogását nem tudja elrejteni. Pedig ő nem sír, sosem sír! Igyekszik erről önmagát is meggyőzni, és eszébe jut az is, hogy a lánynak biztosan épp elég nehéz ez így is, ezért egy-két pillanattal később már könnytelen szemekkel néz fel a lányra, és kissé elhúzza a száját.* - Bocsáss meg. Neked most semmi szükséged az én nyafogásomra, az tuti...

Vendég

*Elengedi Yan kezét, de csak annyi időre, amíg egy széket szerez, amit aztán a fiú ágya mellé húz, és le is ül oda, újra megfogva szerelme hidegnek tűnő kezét. Próbál nem elkezdeni zokogni, ahogy a fiú hihetetlenül lassan emelkedő-süllyedő mellkasára, falfehér arcára, a belőle kiálló csövekre néz. Eldöntötte, hogy ha ez bekövetkezik, erős lesz. Nem csinál hülyeséget, nem adja fel a reményt... Hát akkor mi oka lenne sírni? Semmi. Elvégre a fiú fel fog épülni. Eszébe jut a betegsége. Vajon... nem gyengíti az esélyeit? Nem, nem..az már régen volt. Azt mondták, felépült. Lil szinte el is felejtette, hogy Kamen is ittvan, így meglepődve kapja fel a fejét, ahogy az megszólal. Némán nézi a fiút. Hiába mondta mindig is Yan... tudja ő, hogy szeretik egymást, akármennyire is győzködik magukat az ellenkezőjéről. Bár Lil még mindig nem teljesen lépett túl a dolgon, hogy Yan haldoklott, őt meg nem értesítette senki - többek között Kamen - most mégis...valami szeretet-félével néz a fiúra. Elvégre, itt van. Nem tűnt el azzal, hogy nem történt semmi...* - Ne aggódj... Felépül. *Mondja, sokkal magabiztosabban, mint ahogy érzi. De mégis mi értelme lenne zokogva összetörni? Biztosan kiraknák innen. És... valahol úgy hallotta, hogy az ájult, vagy kómában levő ember is érzékeli a körülötte történő dolgokat. Ezért is dönt úgy, hogy reggeltől estig itt lesz. Nem fog innét mozdulni. Ha bottal űzik el, akkor sem.*

Vendég

*Amikor leért az udvarra, és megpillantotta Yant, kis híján szívrohamot kapott. Még őt magát is meglepte, mennyire megijedt, holtsápadtan, tehetetlenül látva a mindig erős és magabiztos fiút látva. Legalábbis ő mindig annak látta. A helyzet arra emlékezteti leginkább, amikor Yan beteg volt, amikor a kórházban feküdt ájultan, ő pedig nem tudott tenni semmit... De most legalább annyit segíthet, hogy felviszi a fiút a betegszobáig. Ami termetéből és alkatából kiindulva elég nehéz lenne, de egy kis varázslattal megtoldva már könnyedén megoldható. Odafent leteszik unokaöccsét az egyik ágyra, és a gyógyítók rögtön odébb is zavarják őket. Üveges szemekkel figyeli Liliya harcát a gyógyítóval, a lányt, ahogyan megissza, amit a kezébe adnak, és szinte alig jut el a tudatáig bármi is, a gyógyító hangján kívül. Nagy rá az esélye, de még semmi sem biztos? Nos, ez az a hír, amitől kissé megnyugszik. Igen, megnyugszik, mert ő ott volt, amikor a gyógyítók széttárták a karjukat, és kijelentették, hogy Yan meg fog halni. És felépült. Akkor is felépült, és most is fel fog, akárki akármit mond. A gyógyító int neki, már ismeri, mert amikor Yant bevitték a kórházba, itt volt, és akkor már elmondta, hogy az unokabátyja. És voltaképpen a mostohatestvére is, hiszen a szülei a gyámjai. Egy-két lépéssel közelebb megy, és lerogy a szomszédos ágyra. Meredten bámulja a fiút, és csak akkor tér magához kicsit a kábulatból, mikor Lil odalép hozzá. Furcsa arckifejezéssel figyeli őket, és szinte szégyelli, hogy látja ezt a pillanatot, így el is fordítja a fejét. Csak úgy fél perccel később néz újra oda, és felsóhajt.* - Szerencsés, hogy itt vagy neki *mondja halkan, szinte suttogva, de a lány biztosan meghallja. Tekintete végigfut a csöveken, és szinte üvölt benne a kép, ahogyan Yan a kórházi ágyon fekszik, ugyanígy, halott sápadtan, a gyógyítók szavai, miszerint halott lesz... De kissé megrázza a fejét. Ez nem ugyan az. Ez nem az a kép, ami rémálmaiban kísérti. Örül, hogy Lil itt van, és most jön csak rá igazán, hogy voltaképpen mennyire szereti az unokatestvérét. Mármint a lány. Persze, ha nem így lenne, minden bizonnyal nem lenne az a jegygyűrű a kezén, de mégis: az, hogy most itt van, azt jelenti, hogy tényleg nem fogja cserbenhagyni a fiút. És akármennyit is veszekednek... Kamen valóban örül, hogy az unokaöccsére mindig lesz, aki vigyáz.*

Vendég

*Az udvaron Kamen is előkerült, együtt hozták fel Yant a betegszobába. Most pedig Lil két ágy között áll, és egy ápolóval vitatkozik, aki minden áron ki akarja zavarni, amíg a vizsgálatokat befejezik a fiún.* - Nem. Nem fogok kimenni, érti?! Jogom van ittmaradni! Mondja, mégis mért zavarja ez magát?! *Hangja talán némileg hisztérikusan cseng, haja meg kócos, ruhája tiszta kosz, egyszóval nincs túl jó állapotban. A nő végül csak megcsóválja a fejét, majd otthagyja a lányt, akit továbbra sem akarnak a fiú köré állított függönyön túlra engedni, pedig Lil igazán próbálkozik. Aztán a nő visszatért egy pohár gőzölgő itallal, amit Liliya kezébe nyom, az meg, miután elárulják neki, hogy egyszerű nyugtató tea, feladva az ellenkezést, megissza. Nem fog ártani. És tényleg - alighogy lenyeli az utolsó kortyot, úgy érzi, mintha a szívbemarkoló félelem egy egészen apró része eltűnne, az izmai pedig feladnák a szolgálatot. Le is rogy a legközelebbi ágyra, onnan pislog tehetetlenül a függöny felé. Még pár perc - nyugtatja meg az egyik ápolónő.* - Kérem... Legyen őszinte. Túléli? *Néz rá Lil, már nem kétségbeesetten, csupán...szívbemarkolóan fájdalmas tekintettel. Nem tudjuk. Nagy rá az esélye, de még semmi sem biztos. Válaszol egy kis habozás után a nő. Lil pedig feláll, és az ablakhoz sétál. Nem akarja látni az ápolókat. Undorodik attól a nőtől. Hogyan tud ilyen nyugodt maradni, amikor Lil világa ezekben a percekben zúzódik porrá? Hogyan tudnak ennyit elvacakolni a fiú körül? Hogyan tudja azt mondani, hogy lehet, hogy nem éli túl? A legjobb lenne most azonnal kiugrani az ablakon. De nem teheti. Lenéz. Csak most veszi észre, hogy úgy markolta az ablakpárkányt, hogy három körme is letörött. Idejöhet. De csak óvatosan.Lil összerezzen a halk szavak hallatán, majd megfordul, és odalép az immár függönytelenített ágyhoz. Csövek állnak ki a holtsápadt fiú karjából, akit átöltöztettek valami steril, fehér ruhába, és be is takarták. Nem látszik rajta sérülés, csupán falfehér, és alig látszik, ahogy mozog a mellkasa. Lil némi habozás után megfogja a fiú kezét, és fölé hajolva, halkan suttogja.* - Yan...Lil vagyok...Itt maradok veled, jó? Ahogy megbeszéltük.

Vendég

*Hallgatja a lányt és a válaszra csak bólint egyet, majd csak nézi a kötést a kezén. Sose gondolta volna, hogy a saját fegyvere fogja megsebezni. Gondolataiból csak a lány kérdése zavarja fel.* - Veled tartok. *Mondja, majd feláll és egy köszönömöt mond a gyógyítónak és elindul Emily mögött.* - Amúgy te mikor jöttél a suliba? *Kérdi a lánytól kíváncsian immár mellette menve. Gondolatai újra a kaszára siklanak.* ~ Az a hülye dög rálépett és még meg is harapot. Meg az a fura lötty is amit a tanár adott... Fejezd már be a panaszkodást! Ne felejtsd el, hogy én is ugyanúgy érzem. ~ *Kezdődik is a megszokott vita Lisa és Joe között és talán egész úton folytatódni fog.*

Téma: Re: Betegszoba Hétf. Feb. 07, 2011 8:18 pm

- Uhh. Na igen, azok az órai balesetek... *Húzza el a száját, miközben bólogat. Igen, vele is gyakran előfordult régebben, hogy néhány kaland után itt kötött ki, és ezek közül igen kevés volt az, amelyik sérülésből hamar és fájdalommentesen kigyógyult, főleg ugye a nyári "harcok" idején. Akkor sérült meg az arca is, oldalt, de már alig látszik, csak nagyon közelről, úgy is csak akkor, ha az ember célzottan azt keresi. Ezt a gondolatfonalat vágja el a gyógyító, aki a kezébe ad egy pohár vizet, meg valami kerek kis pirulát, mondván, hogy ettől el fog múlni, ha meg nem, akkor hát gyanakodjon átokra, rontásra. Emily az égre fintorog, és feláll.* - Na, én itt végeztem. Felmegyek a szobámba... velem tartasz, vaaagy...?

_________________

Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...

Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon...

Vendég

*Hát nem épp a legkedvesebb, inkább csak az ember bizalmába férkőzik.* - Köszi. Neked is jobbulást. *Mondja egy félmosollyal az arcán. A lány válaszára kissé megrázza a fejét.* - Nem, nem vágsz olyan képet. Csak én gondoltam rá, hogy ez lehet a gond. De hál' istennek nem. *Mondja ártatlanul mosolyogva. A kérdésre felnevet. Talán saját bénaságán nevet, vagy csak úgy.* - Aurormágia órán kissé megsérült a kaszám tartó vasa mikor leesett és rálépett az a nagy dög, és így az gyakorlás közben kicsúszótt a helyéről egyenesen a kezemnek. *Mondja kezével mutogatva, hogy is volt. A kaszát már rendbe hozta, de csak azért, hogy addig is húzza az időt az ide jövetel előtt. Nagyon nem szereti ezt a helyet. Talán azért mert már az első napjaiban ide került...*

Téma: Re: Betegszoba Hétf. Feb. 07, 2011 7:54 pm

- Semmi gond. *Mosolyodik el. Egész barátságosnak bizonyul a lány, annak ellenére, hogy az előbb úgy robbant be a helyiségbe, mint egy taktikai atombomba.* - Én is örvendek, Lisa. Jobbulást a kezednek... *Dől hátra a székén, hiszen elég kellemetlen ebben a testtartásban neki, főleg, hogy épp azért van itt, mert fáj a háta. Na de hát mit tudna csinálni, ha egyszer egy nagy fenék kitakarja a képet?! A kérdésre csak megrázza a fejét.* - Ilyen savanyú képet vágnék? *Vigyorodik el.* - De amúgy nem. Csak rettenetesen fáj a hátam, azt hiszem, megint meghúztam az egyik izmomat. *Fintorog az égre.* - És neked hogy sikerült? *Céloz Lisa kezére, majd a gyógyítónak biccent, amikor az megszólal, hogy rohan vissza, csak idehozza a gyógyírt, amire most Emily-nek nagy szüksége van.*

_________________

Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...

Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon...

Vendég

*Hát igen, mostanában érzékei teljesen cserben hagyják... Nem is vette észre a lányt, ami azért elég szégyen maffiózó lévén. Kezd elpuhulni itt az iskolában. Csak a köszönésre figyel fel és szólal meg ártatlanul.* - Ó! Bocsi, nem vetelek észre. Mostanában sokszor előfordul velem. Amúgy örvendek Emily! Lisa vagyok. *Mondja mosolyogva, majd felszisszen. Miután a gyógyító végzett vele és bekötötte a kezén lévő kissé hosszú vágást újra Emilyhez fordul, ahogy Lisa is.* - Te is megsebesültél? *Kérdi miközben szeme végig fut a lányon és mivel sebesülésre utaló nyomokat nem talál inkább csak hallgatja a lány válaszát és bólint rá egyet.*

Téma: Re: Betegszoba Hétf. Feb. 07, 2011 7:34 pm

*Egy széken ül, és arra vár, hogy kapjon valami fájdalomcsillapítót a hátfájására, ami épp meg is történne, ha egy lány nem rontana be sem köszönés, sem bármi egyéb nélkül. Rögtön a tárgyra tér, és a gyógyító, Emily-t elfelejtve kezdi el a lány kezét ápolgatni, mire Emily féhangosan csak annyit dörmög az orra alá, hogy Ferula, és cseppet sem foglalkoztatja, hogy Lise hallotta-e, vagy sem. Rövid hallgatás után átpillant a gyógyító válla felett, és a lányra néz.* - Neked is szia! Emily vagyok.

_________________

Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...

Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon...

Vendég

*Lisa kissé dühösen és kezét szorítva trappol a betegszoba felé. Szinte beront a szobába aholis az gyógyító felvont szemöldökkel néz vissza rá. De a lényeg. Mit keres itt? Hát az úgy volt, hogy még előző órán meglazult a kasza tartó vasa és a tökéletesen megvágta vele magát gyakorlás közben.* - Megvágtam magam. *Mondja a teljesen egyértelmüt, majd a gyógyító neki is lát a kezének. Ruhája amúgy fekete póló, kék rakott skótkockás szoknya oldalán egy láncal, szőke, kissé göndör haja kiengedve lóg, fekete lapos talpú, rajta kék halálfejekkel.*

Vendég

- Hát...köszi. Te pedig mostmár egész jó vagy! *Vigyorog rá, kezd belemelegedni a társalgásba. Mikor a lány lefotózza a csókot, Lil elpirul egy kicsit, ami érdekesen fest kísértetsápadtsága mellett.* - Hé! *Pislog az ismét előkerült fényképezőre, persze nem haragszik, de sosem volt egy fotogén alkat. Aztán Gev elmondja, mióta vannak együtt, Lil pedig megintcsak pislog.* - Tényleg? Már annyi ideje?... *Néz a kezére, amit az előbb fogott meg a fiú. Egy darabig szórakozottan néz ki a fejéből, s mire felnéz, már ismét csönd lett. Tekintetével megkeresi Rettet, aki úgy tűnik, elaludt. Hát innen ez a nagy csend. Szóval Lil halkan válaszol Gevnek.* - Neem, ezt már itt kaptuk...hidd el, nem szeretnél te olyan inni. *Fintorog egyet, majd megpróbál közelebb húzódni a fiúhoz, de ismét jön a szédülés, úgyhogy inkább marad a biztonságos párnák között.* - Hát, nekem csak mostanság van bajom velük...elég érdekes álláspontot választottak maguknak. *Sóhajt egyet.* - Tök jó. Hétfőn az a vámpír intézett el, tegnap meg egy zöld kis izé... nincs valami szerencsém a héten!

Vendég

-Tényleg nincs mit. *És egy puszit is ad a csoki mellé.* -Fertőző, micsoda? Ha jól látom valaminek a közepébe érkeztem meg. Egyébként Gev vagyok. *Mutatkozik be csak úgy röviden, miközben a takarón Lil kezét keresi és megfogja.* -Szerintem publikus adat. Majdnem két hete. *Mondja a srác. És a két hét majdnem itt van ha a user jól számol akkor három nap múlva.* -Vacak lötty? Csak nem az az auror nő itatott veletek valamit azután hogy az történt veletek? Vagy ez már a személyzet ügyeskedése volt? *Érdeklődik a srác is, hogy mi volt, meg hogy történtek a dolgok.* -Épp ezért nem csipázom kék kabátos népséget. *Kétli, hogy miatta pont kiszúrt volna Lilyával a tanárnő, mivel aurormágia... aurorok... maffia. Hoppá az úgy nem baráti dolog. Bár a tanárnő is kegyenc, de semmiben se lehet biztos az ember.* -Ha jól hallottam még az ajtón túlról, akkor te valami riporter szerűség lennél. A nagy kíváncsiságból jött a dolog, vagy honnan? *Azonnal észre lehetett venni a fekete hajú lányon, hogy rájuk kattant, és még nem egy kérdése lesz a számukra.*

Téma: Re: Betegszoba Szomb. Feb. 05, 2011 3:25 pm

*Egyre furcsább és furcsább fordulatokat vesz ez a mai nap. A kamera eltevése közben válaszol a panaszkodó Lil-nek.*Lehetne. Majd legközelebb előnyösebb képet csinálok rólad. Mondjuk, nem mintha rólam, nem készültek volna jobbak, de ez van. Éljen a spontaneitás!*Jelenti ki büszkén, ám a mozdulat miatt picit felnyög, mert túl gyorsan vágta magát egyenesbe.*Egyáltalán nem uncsi. Inkább az az unalmas, hogy az összes amerikai barátnőm azzal jött, hogy "jajj, hát szeretem a fiúkat, meg a napsütést, meg a tengerparton lógni...." u-nal-mas. A te dolgaid viszont távolról sem azok. Végre találkozom egyéniségekkel. És nem tudom. Talán úgy két-három éve kezdhettem, de akkor még nagyon béna voltam.*Jelenti ki picit elpirulva, aztán amikor Gev is megjelenik csak ravasz mosoly költözik arcára és lopva ugyan, de lefényképezi a csókot. Olyan édesnek találta, ráadásul a fények is a helyükön voltak, szóval minden tökéletes.*Szia, Loretta vagyok.*Biccent egyet a srác felé, aztán kipillant az ablakon. Olyan jó lenne felkelni, egy kicsit mászkálni.*Halvány gőzöm sincs, de remélem nem. Főleg azok után, amit meg kellett innunk. Borzalmas volt.*Vág még egy fancsali ábrát a borzalmas után, mert kicsit olyan érzése volt, mintha valami ázott kutya szaladgált volna a torkától a gyomráig attól a lötyitől.*szabad tudnom mióta vagytok együtt?*Túl személyes lenne? Megeshet. Érdekli? A kíváncsisága miatt nem, de a nemlegese választ is túl éli.*

» Betegszoba

Betegszoba

Betegszoba

Similar topics

Similar topics