
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17912 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Lányok közös fürdői Vas. Júl. 12, 2009 4:50 pm | |
| First topic message reminder :Ha jól ismered a harmadik emeletet, otthon vagy benne, az elrendezésében, nem esik nehezedre megtalálni a lányok közös fürdőjét, ami e nélkül a tudás nélkül jó sok időbe beletelne. Maga a fürdő ajtaja szépen megművelt tölgy, mindenféle dekoratív faragásokkal. A szekrények, melyben tiszta törülközőt, és tisztálkodáshoz szükséges anyagokat (fürdősó, mindenféle fogkrém és fogkefe, tusfürdő, stb.) találsz is hasonlóképpen, mesterek által megmunkált fából készült. Némely tünde munka, a jobban láthatóbb helyeken, és értékesebb fából készült, némelyek pedig koboldok által lettek kifaragva, bár minőségben ezek is a tünde munka közelében vannak. Találsz itt zuhanyfülkéket, sõt, néhány kádat is, hasonlóképpen elhúzható függönnyel, mint a zuhanyzóknál. Vannak mosdók is, felettük tükörrel. Az egész megtisztult, új hatást nyújt, legyen ez az egész akárhány éves. írta Timothy Waylan
Ebbe a helyiségbe csak és kizárólag lány diákok léphetnek be, a fiú nebulók errõl ne is álmodjanak.
|
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Felfrissülés Hétf. Márc. 01, 2010 11:48 am | |
| *Benyit a fürdőbe, és elámul a látványtól. ... Kádak, zuhanzók, miegymás, ...~ hát kell ennél nagyobb luxus?~ Tátja el a száját, és eszébe jut, hogy nem hozott magával semmi mást az útra, és az itt tartózkodásra, mint egy flakon uti-fertőtlenítőt. Körbenéz, és megnyugszik kissé amikor észreveszi, hogy van a mosdóknál kirakva szappan, és a polcokon tiszta törölközők sorakoznak. Gyorsan megmossa a kezét, arcát, és elrendezgeti a vállig érő kócos haját, mielőtt visszatenné bele a pánt-hajráfot. Mugli dolog, tudja jól, de ragaszkodik hozzá. Ott nőtt föl, és bár az illúzió nem áll távol tőle, mégis jobban szereti, ha az látszik rajta, ami a valós kinézete, bár nem igazán rajong a kinézetéért. ... Sőt, kimondottan csúnyácskának tartja magát a vörös haja, és a hozzá cseppet sem illő, szinte kirikító-zöldes szemei miatt. Sokszor kívánta, hogy bár lenne a haja és a szeme színe barna, de valahogy ez a fajta illúzió pszihés gátak miatt eddig nem sikerült fél óránál továbbra, hát meg kellett barátkoznia önmagával. ... Bele néz a tükörbe, amikor az arcától elemeli a törölközőt, és nyúzott arca láttán megfogadja, hogy csak azt intézi el, amit ma nagyon muszály. A hőn áhított "szőrmók" áthozatala is várhat holnapig szerinte. ~Csak a levél legyen feladva.~ Gondolja nyúzottan, és tea után ásító agya már a postagalambok között járkál, amikor eszébe jut, hogy még nem zárta el a vizet sem a csapnál. ... Gyorsan megteszi, és átkapkodja a ruháit itteniekre, a lenge sötétszürke rugára és a fekete kötött kardigánra, hát leveszi az utikabátot, és a vastag utiruhát, és bár mindegyik rikít a feketeségtől, azért a sárfoltok az alján jobban rikítanak. ... Sajnos. ... egy fintor kíséretében előszedi a pálcáját, és "takarít" egyet. ... ~No! ... Így már jobb.~ Összehajtogatja a ruhákat, hogy a posta felé siettében csak bedobja az ágyára a leváltott cuccait. Kifele majdnem elsöpör valakit a fürdő ajtajában, és hálásan "bocsi"-t rebeg, amikor kiderül, nem lökte fel a diáktársát. * |
|  | | Katherine Mary Black Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1963 Msn: pasztor_bianka@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Pént. Feb. 12, 2010 3:19 pm | |
| *Ideért. Nagyon gyorsan levetkőzik és beáll a kellemes melegre állított víz alá.*~Végre. Ez a forró víz nagyon jól esik.~*Nagyon vigyáz rá hogy a haja ne legyen vizes, mert eléggé sokáig száradna a haja. 10 perc alatt végez is. Kijön megtörölközik és felöltözik.*~Mindjárt jobb.~* Neki lát hogy megmossa a fogát, de meggondolja hiszen még nem evett igazán semmit sem. Elindul az ideiglenes szobájához.* |
|  | | Nadin Senoil Diák

Hozzászólások száma: 574 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Csüt. Okt. 29, 2009 3:14 pm | |
| *Remegve lép be a pompás helyiségbe, s mikor meglátja magát a tükörben, majdhogy nem összeesik. Sápadt arc, beesett, vörös szemek. Hát nem valami hú de szép látvány. Nadin gyorsan levetkőzik, majd megnyitja az egyik zuhanyfülkében a vizet, beállítja a hőfokot, s gyorsan belibben alá, hogy kicsit megnyugtassa pattanásig feszült idegeit. A víz kellemesen meleg, így hősnőnk pár perces vízzuhatag alatti álldogálás után megnyugszik. Legalábbis amennyire lehet ebben a helyzetben. Gyorsan megmossa haját, és egész testét, majd miután végzett mindennel, még pár percig hagyja magát áztatni a víz alatt. Kell ez a kis kikapcsolódás, legalább addig ne gondoljon s tegnap estére. Elég volt akkor halálra rémülnie, nem hogy most ebben a helyzetben.* ~ Nyugodtnak kell maradnom! Gyerünk kislány, nehogy már egy ilyen kis játék miatt tiszta ideg legyél. Mély levegő! Beszív, kifúj, beszív, kifúj…~ *Mind ezt addig csinálja, amíg teste teljesen ellazul, s ekkor kicammog a frissítő zuhany alól. Elzárja a csapot, gyorsan megtörölközik, megmossa fogát, rendbe kapja magát, aztán egy szál törölközőben visszatér a hálójába.*
|
|  | | Maria Love Diák

Hozzászólások száma: 275 Kaszt:  Üzenőláda: Most már tele van a fejem attól a nyamvadt kis tojásokkal.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Hétf. Szept. 07, 2009 6:49 pm | |
| * Hullafáradtan hurcolja be magát a fürdőbe. Haja homlokára tapadt, teste csak úgy csöpög az izzadságtól. Gyorsan levette magáról a ruhát, beállt a zuhany alá, zuhanyzott, megmosta a haját, aztán kisszált a tusolóból, a dereka köré tekert egy törölközöt, haját felturbánozta, aztán megmosta a fogát. Levetett nadrágjából kivette a pálcát, hajából a törcsit, és varázslattal gyorsan megszárította séróját, és egész testét. Gyorsan felvette pizsamának használt fehér pólóját és pihepuha naciját. Aztán gyorsan a háló felé vette az irányt.* |
|  | | Anna Svetlana Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1853 Msn: darknissa@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára.
Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen. ;D
.perselus.piton.
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Pént. Aug. 07, 2009 7:21 pm | |
| // Károly, ide nem léphetnek be fiúk. Mint látod ez a lányok közös fürdője. Egyébként ki is van írja, hogy tilos a fiúknak, szóval tessék befejezni a játékot. //
A hozzászólást Anna Svetlana összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 07, 2009 8:06 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Pént. Aug. 07, 2009 7:20 pm | |
| *Susan érkezik a fürdőbe szép hosszú szőke haja fel van kötve .Mikor belép kicsit meglepődik ugyan is ott egy fiú meg két lány .csak fintorog egyet..*-sziasztok Már ne is haragudjon úriember bár maga nem lehet az..*mondja Susan szokásához nem híven tegezi a fiút mivel kicsit mérges*.De még is mit képzel hogy beront egy lány fürdőbe ugye nem zavartatja magát az semm hogy egy diákképviselővel áll szemben ..*mondja Susan majd a lányokra pillant..*-Ugye tudjátok , hogy ez illegális.meg küll is te ide nem jöhetsz be...*mondja aztán sóhajt egyet.*-Amúgy Susan Watson vagyok..*
/ ugye nem baj ha beszáltam nem sokáig maradok igérem Károly te ide amúgy nem írhatsz../
A hozzászólást Susan Watson összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 07, 2009 7:23 pm-kor. |
|  | | Fenella Alice Demonic Diák

Hozzászólások száma: 27 Msn: somewhere.in.the.hell@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Pént. Aug. 07, 2009 7:05 pm | |
| *Végre végez a lova körül. Tiszta kosz, ráadásul még lószaga is van. Így mikor végre visszajut a szobába gondolkodás nélkül levetkőzik és egy törülközőbe csavarja magát. Már nem bírta a saras poros ruhábiban. Felkap valami tiszta ruhát, kiles a folyosóra hogy nincs e a környéken senki. Mázlija van, épp senki se jár erre. És siet is a fürdőbe, amit első még órákig keresett, ma már azonban bármikor megtalál. Ám amikor besurran az ajtón meglepetésére a fürd nem üres. Ráadásul nem csak egy lány tartózkodik bent hanem egy fiú is. Ráadásul kiterülve a földön.* -Mit keresel itt? *kérdezi először megdöbbenve aztán mikor végre leesik neki hogy csak egy törülköző van rajta és a tiszta ruháhi a kezében, odébbmegy az ajtótól.* -KIFELÉ! *Üvölt rá a srácra. Úgy tűnik észheztért. Aztán hirtelen a lányra néz.* -Bántott? *Néz aggódva Luciára aztán dühösen Károlyra.* |
|  | | Thelardus Károly Diák

Hozzászólások száma: 10 Msn: fagyottpenge@gmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Pént. Aug. 07, 2009 6:57 pm | |
| *Végigrohan a harmadik emeleti folyosón, semmi kedve találkozni azzal az illetővel aki elől menekül, megpillant egy ajtót a folyosón, és elvigyorodik.* ~Gyerünk, rohanj be!~ *Mondja Harag szokásos hangja fejében, miközben hátrapillant, hogy megnézze követi-e üldözője.* ~Rendben.~ *Nem nézi az ajtót, és így túl későn kap észbe. Beront a fürdőbe, bevágja maga után az ajtót, és rohanna tovább amikor megcsúszik a padlón, és hatalmas zakózás után végigcsúszik, majd az egyik szekrénybe csapódik. Mikor kinyitja szemeit hangosan nyög, és felül* - Gratulálok a jó ötletedhez. *Morogja fejét szorongatva, majd körbe néz, és meg akad a lélegzete. Pont akkor sikerült így beesnie amikor Lucia a tus alól lépett ki. Pár másodpercig csak bámul, majd a hang újra megszólal a fejében.* ~Halott vagy haver!~ |
|  | | Lucia Lykos Diák

Hozzászólások száma: 88 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Pént. Aug. 07, 2009 6:51 pm | |
| *Szokása szerint beront a fürdőbe, becsapja maga mögött az ajtót, leteszi a cuccait a mosdó szélére és belebambul a tükör másik felén álló énjének tekintetébe. Kicsit elgondolkozik, majd megrázza a fejét és gyorsan ledobálja a ruháit. Beugrik az egyik zuhany alá, megnyitja és sietve lemossa magáról a sok port. Miután elzárta a csapokat a mosdóhoz lép és megtörölközik, végül magára kapkodja a tiszta ruháit, a piszkosakat pedig nekiáll összeszedni és hajtogatni.* |
|  | | Nadin Senoil Diák

Hozzászólások száma: 574 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Vas. Júl. 19, 2009 8:34 am | |
| *Nadin szpen belép a tölgyajtón a lányok közös fürdőjébe, majd gyorsan levetkőzik, a szennyest az egyik mozsdókagyló mellé teszi összehajtogatva, majd belép az egyik zuhanyzó fülkébe, megereszti előbb a meleg vizet, majd a hideget is, és végül egy megfelelő hőfokra beállítja. Gyors hajmosás, meg egyebek, s olyan jó 20 perc múlva végre kimászik a zuhany alól. Gyorsan megtörölközik, s egy törülközőt vesz el az itteniek közül, amivel haját megtörli. Megfésülködik, majd ismét megtörli vizes haját, aztán egyéb arctisztítás, meg kenceficék, majd egy szál magára csavart törülközőben, meg persze papucsban lép ki a fürdőből, kezében a szennyes ruhával, plusz a tisztálkodószerekkel.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Szer. Júl. 15, 2009 11:36 am | |
| - Rendben * Mondja a lánynak nem faggatja tovább.* - Köszönöm* Köszöni meg hogy a lány majd valamikor neki is kever olyan bájitalt.* - Szia* Köszön el a lánytól.* ~ Mit is mondott? Ja igen egy hajszál kell hozzá na ezt még meg kell terveznem hogy fogom megszerezni az illető hajszálát. Na de várjunk csak még meg kell tudnom, hogy ki lesz az illető. Hiszen nem lehet akár ki. Gondolom mindenkinek nem mondj el a dolgot nem olyannak tűnik. Na akkor feladatom az van. Remélem ma összefutok vele, de ha nem akkor legalább megtudom tervezni az akciót.* Mélyült bele gondolataiba. Majd összeszedte cuccait és elindult a szobája felé. amint kilép a folyosóra akkor jut eszébe hogy a törölközője nincs nála. Így vissza lép érte és a kezébe fogja majd elindul* |
|  | | Anabella Stepp Segédtanár


Hozzászólások száma: 282 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Szer. Júl. 15, 2009 11:26 am | |
| -Értem...*mondja de Zara nagyon kiváncsi...és ez bellának nem igazán tetszik.* -Öhm, inkább hanyagoljuk ezt a témát légyszi...*mondja mivel nem akarja más orrára kötni terveit.* -Hm...hát igen, ki tudom. Te4rmészetesen. Bár... na jól van. Amint jut rá időm keverek neked is...Deee...hát végüli. Na jól van. De én msot megyek. Szia! *mondja és gyorsan elviharzik a fürdőből.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Szer. Júl. 15, 2009 11:19 am | |
| - hát....... nem is.... ....tudom....... hogy miért érdekel ez ennyire* Habog össze vissza. Soha nem tudott jól hazudni. Mivel a lány is elmondta neki a dolgot ő is kiböki az igazságot.* - Szívesen megtudnék valakiről valamit.* Mondja a lánynak őszintén de a nevet nem árulta el és nem is fogja.* - Neked mire kell? Kinek a bőrébe szeretnél bele bújni?* mosdó kényelmetlen ezért leszáll róla és a lánnyal szembe áll.* - Akkor te ki tudod keverni ezt a cuccot és esetleg nekem is kevernél bájitalt?* Kérdezi meg a lánytól természetesen ha nem akkor sem fogja beárulni a lányt csak akkor nehezebb lesz neki kideríteni a dolgot.* |
|  | | Anabella Stepp Segédtanár


Hozzászólások száma: 282 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Szer. Júl. 15, 2009 11:09 am | |
|
//olvad//
-rendes vagy. *nyugszik el bella mikor a lány mondja hogy senkienk nem mondja el.* -A varázslat egy egész órát tart. Addig tudsz belebújni más bőrébe.*magyarázza. Úgy látszik zara igen kiváncsi.* -Hát az ize nem jó de más semmiylen érzés nincs...Csak rettentő rossz az ize. Utálatos. De nemes cél érdekében megéri. *mondja a lánynak majd a következő kérdés jön.*-Hát majd megtanuljátok elsőben bájitaltanból! Úgyhogy tbbet fogsz róla majd tudni. *magyraázza a lánynak tovább.*-De miért édekel ennyire? *kérdi meg.*
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 6:57 pm | |
| |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 6:53 pm | |
| * Zara figyelmesen hallgatja amit a lány mond.* ~ Ez érdekes lehet.~ Mikor a lány letámadj kicsit meglepődik, de nem mutatja ki hiszen a lány nem ismer Zarát. - Természetesen nem mondom el senkinek* Mondja kedvesen egy mosoly kíséretében, hogy a lányt megnyugtassa. Ő nem szokott fecsegni titkos dolgokról, de természetesen a lány ezt nem tudhatja hiszen még nem ismeri annyira. ~ lehet én is jól járnék egy ilyennel. többet meg kell tudnom róla~ * Majd faggatni kezdi a lányt.*- És mennyi ideig tart a varázslat? Milyen érzésem lesz? Szeretnék többet tudni a dologról ha lehet.* Jelenti ki a lánynak. Reméli, hogy a lány közlékeny lesz vele. Majd félig felül a mosdó szélére.* |
|  | | Anabella Stepp Segédtanár


Hozzászólások száma: 282 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 6:45 pm | |
| -Az arra való hogy fel tudod venni vele másnak az alakját. Csak kell hozzá egy hajszál. *mondja és vigyorogva összecsuklya a táskát majd vár hogy zara mit lép még.* -Igen, meg kell inni. De baromi szar ize van. Szóval nem nagyon ajánlom. És azt sem ajánlom hogy erről másnak beszélj! *támadja le a láynt egyből. ha ezt valaki megtudná igenigen próul járna.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 6:36 pm | |
| - Az meg mire való? * Kérdezi meg hiszen nem tudhatja hogy mire való a főzet. Zara figyelmesen nézi ahogy a lány megmozdít egy csempét és ki veszi az anyagokat. bella elszalad a táskáért amiben egy csomó mágikus dolog van. valamit matat a táskában de Zara ne látja jól hogy mit művel a lány.* ~ Most meg mit csinálhat?~ - meg kell enni vagy inni vagy mit kell csinálni?* kíváncsisága erőseb mint. fel alá járkál a helységben izgalmát így próbálja levezetni. Majd meg áll a lánnyal szembe és vár* |
|  | | Anabella Stepp Segédtanár


Hozzászólások száma: 282 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 6:18 pm | |
| -Ohh, kár.*mondja, de mondjuk a lány nem is láthatta hiszen nincs karkötő. Csak azért mondta Bella hogy ne kelljen elmondania az egészet. A földön tényleg nincs semmi. Bella látja hogy Zara észreveszi hogy mit csinál.* ~Na ezt jól elbaltáztam. A franc egye meg...grrr...~ *gondolja és egy fintort vág a fal felé. Majd Zara meg is kérdezi. Bella megfordul és megpillantja a meztelen lányt. normális esetben ez zavarná de msot nem. majd a lány elmegy törülközni és bella közben magyarázza a dolgokat.* -Tényleg nem tartozik rád...de elmondom msot kivételesen. Szóval elsőben volt egy házi a százfüléfőzettel. kellett késziteni. ÉS itt még maradtak oylan alapanyagok. Valamelyik csempa mögött a zuhanyzóban. Azt keresem...*mondja és meg is mozditja az egyik csempét. ki is veszi. Még maradt egy csomó batyu. Bella elszalad a tákáért és kinyitja. Ebben egy csomó mágikus dolog található. Beleteszi a táskába. Mivel több maradt hármat is kiemel. Ha netán nem lenne elég.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 5:55 pm | |
| - Szia. Nem láttam, de nem is kerestem * Zara befejezte a fürdést és közeledik ahhoz a zuhanyhoz hol a lány éppen van. A lány földet kémleli majd Zara is megnézi jó alaposan a zuhany fülkét de nem lát semmit. Zara észre veszi hogy a lány a falat kopogtatja.* ~Mit csinálhat? A karkötő a falon biztos nincs. Valami mást kereshet. De vajon mit?~ * Zara természetéből adódóan nagyon kíváncsi de ha nem ilyen lenne a természete akkor is érdekelné, hogy a lány mit keres igazából hiszen elég furán viselkedik a lány. Egy percig habozik majd rákérdez a dologra nem veszthet semmit hiszen ha nem akarja a lány elmondani úgysem fogja.* - Tudom hogy nem tartozik rám de mit keresel a falon?- * Hangján jól hallatszik kíváncsisága ha akarná sem tudná leplezni a dolog, de nem is akarja. Majd elveszi törölközőjét és megtörölközik mert eddig meztelen volt. Miután megtörölközött felveszi köntösét és vissza sétál a lányhoz hogy a lánynak ne keljen kiabálnia ha elmondja neki a dolog.* |
|  | | Anabella Stepp Segédtanár


Hozzászólások száma: 282 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 5:41 pm | |
| *Anabella érkezik meg a lányok közös fürdőjébe. Egy fekete sirmis sapka van a fején. Hosszú felete pólóban és rövid,fekete farmergatyában van. Kezében egy nagy olyan táska amivel sportolni készülnek. Na meg egy törülköző. De az csak azért hogy úgy látszodjon mintha tényleg zuhanyozni készülne. Gyorsan benyit és becsukja maga után az ajtót. Nem hall semmit. nem si lát senkit. Csak a padlóra csapja a tákáját és elindul a zuhany felé. Hát ott éppen Zara fürdik.* -Oh, szia! *mondja bosszankodva.* ~A franc törje ki. Minek jött ez ide...?~ *gondolja továbbra is bosszankodva.* -Nem láttál itt valamilyen karkötőt? *kérdi meg alibiként hogy miért jött ide. Majd bemegy egyik zuhanzóhoz. Benéz és kezdi tapogatni a falat. Amikor Zara közeledik gyorsan elkapja kezét és mintha a földet kémlelné. Majd mikor a lány is elkezdi keresgélni akkor gyorsan ismét a falat tapogatja.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lányok közös fürdői Kedd. Júl. 14, 2009 5:32 pm | |
| * Zara ma a közös fürdőbe megy.Egy köntöst visel hiszen tudja hogy itt fiúval biztos nem fog találkozni. A jobb kezében egy kis táska van amiben a tisztálkodási cuccai található. Bal kezében egy törülközőt fog. Mivel senki nincs a fürdőben így táskáját leteszi a mosdóra és kiveszi zöld alma illatú tusfürdőjét. Leveszi köntösét és beáll a zuhany alá. A meleg vizet kinyitja megvárja míg a víz felmelegszik majd a hideg vizet is kinyitja és beállítja az ideális hőfokot. Miközben fürdik egy dalt dúdol.* |
|  | | Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17912 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Lányok közös fürdői Vas. Júl. 12, 2009 4:50 pm | |
| Ha jól ismered a harmadik emeletet, otthon vagy benne, az elrendezésében, nem esik nehezedre megtalálni a lányok közös fürdőjét, ami e nélkül a tudás nélkül jó sok időbe beletelne. Maga a fürdő ajtaja szépen megművelt tölgy, mindenféle dekoratív faragásokkal. A szekrények, melyben tiszta törülközőt, és tisztálkodáshoz szükséges anyagokat (fürdősó, mindenféle fogkrém és fogkefe, tusfürdő, stb.) találsz is hasonlóképpen, mesterek által megmunkált fából készült. Némely tünde munka, a jobban láthatóbb helyeken, és értékesebb fából készült, némelyek pedig koboldok által lettek kifaragva, bár minőségben ezek is a tünde munka közelében vannak. Találsz itt zuhanyfülkéket, sõt, néhány kádat is, hasonlóképpen elhúzható függönnyel, mint a zuhanyzóknál. Vannak mosdók is, felettük tükörrel. Az egész megtisztult, új hatást nyújt, legyen ez az egész akárhány éves. írta Timothy Waylan
Ebbe a helyiségbe csak és kizárólag lány diákok léphetnek be, a fiú nebulók errõl ne is álmodjanak.
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|