Emily és Cirus

*Már egy napja volt a vendégszoba lakója, lustálkodott és henyélt délig, délután olvasgatott egy könyvet, kint sütkérezett a napon, stikában elszívott egy szál, tiltott füstös rudat, amit a muglik cigarettának neveznek és amúgy is káros mindenre, majd visszament a szobájába és ismét csak henyélt, sőt, be is aludt...Néhány perce ébredt, észreveszi, hogy mennyi az idő, félő, hogy a vacsoráról már lemaradt, de azért talán még lehet szerencséje, és maradt valami étel az ebédlőben. Gyorsan felpattan, kócos hajába beletúr, valamennyire eligazgatja, majd kinyitja az ajtót, kilép a folyosóra és sietős léptekkel menne az étkezde felé, amikor belebotlik két diákba, egy ismerősbe és egy ismeretlenbe. A lány láttán azonnal egy vigyor húzódik az ajkaira.*
- Áh, micsoda véletlen, már megint te vagy túlélő lány?* Direkt a saját maga által kreált becenévvel illeti, aztán a srácra pillant.*
- Helló *Köszön neki is , és visszapillant a szőkére.* - Esti séta van? És a herceg? Tud erről a légyottról?* Szurkálódik ismét, vigyorog.*

*Miközben Emily hosszasan sorolja a szabályokat, Cirus gondolatai elkószálnak. Talán az út fáradalmai miatt, de az úton mintha képzelődött volna. Maga előtt látta a családját, felvillantak előtte gyerekkorából élmények és képek, s talán emiattkiejtette kezéből a bőröndöt, , s mikor lehajolt érte, észrevette, hogy az egyik zsebből kilőg egy gyűrött papírdarab.* ~Ez meg hogy kerülhetett bele?~ *tetlenkedett Cirus, hiszen miután lehozta a padlásról az öreg bőröndöt teljesen kitakarította. Kivette a régi papírdarabot,majd keresett egy szemetest és kidobtavolna, ha nem veszi észre rajta a másik oldalára írt levelet. Nem tudta elolvasni hisz már indultak is tovább, s nem akarta elolvasni a levelet, miközben Emily még mindig a szabályokat sorolta.*

Úgy lesz. *Halványan mosolyog, majd figyeli a belibegtetett bőröndöket.* - Nem, egyelőre nincs más, köszönöm. Nagyon elfáradtam, most biztosan aludni fogok. Jó éjszakát. *Integet, majd belép a szobába, becsukja maga mögött az ajtót. Végre megérkezett, de pakolni most nincs kedve. Odalép az ágyhoz, ráhuppan, kipróbálja milyen, végül eldől rajta, de azonnal álomba is merül.*

*Lassan a folyosókról elérnek egy részre, ahol néhány ajtó is található, az egyik előtt megállnak, Maros unottan vakarja meg a tarkóját és ásít egy nagyot.*
- Oké, köszönöm a segítséget.*Halványan a lányra mosolyog, majd átveszi a kulcsot.*
- Még egyszer köszönöm. Akkor nyugodtan kipakolhatom a cuccaimat, vagy azért annyira ne rendezkedjek be?*Kíváncsiskodik, mielőtt még belépne a szobába.*

- Köszönöm a fogadtatást. - *Halványan elmosolyodik és követi a prefektust, közben ide-oda tekintget, hogy megjegyezze, merre is mennek. Hamarosan egy folyosóra érnek, sötétebb, mint a korábbi előtér.*
- És amúgy, te mennyi idős vagy?- *Kérdezi út közben, most elég fáradt ahhoz, hogy bonyolultabb dolgokról cseverésszenek.*

-Menjünk a fürdőszobába,rendbe kell tenem magam *mutatja kezében a sminkeket és a hajkefét*Tarts velem neked sem árt egy kis fésülködés.*mondta mosolyogva és megbökte Em vállat.*

-Nekem is hiányzik nagyon a volt barátom..ezért örülnék ha itt találnék egyet,úgy is azt mondta nekem mikor elváltunk,hogy keressek nyugodtan valaki mást magamnak.Hirtelen nem tudtam mire gondolni,de mostmár rájöttem.Ő hamarabb talált magának valakit,mithogy én eljöttem volna ide az iskolába.Ezért szeretnék fiukkal ismerkedni.*szemében látszott a düh amit volt barátja iránt érzett*

-Igen, én vagyok *biccent a semmiből felbukkanó lánynak, majd amikor felfogta az egész mondanivalóját, felkapja a nyakláncát és a gyűrűjét és a lány után siet, kezében a kulccsal.*
-Eddig tetszik *bólint, majd egyik szemöldökét megemelve kérdez.*
-Egyébként szabad megtudnom, hogy te ki vagy? *látja persze, hogy a lány enyhén szólva is elfoglalt, de azért mégis kérdez. Közben a nyaklánccal babrál, mert most sehogy nem bírja becsatolni.*