*Csak mosolyog a lány szavain, lehet, hogy egyszer majd sikerül őt átverni, de most már biztos nem fog ezzel hülyéskedni, végül is egy egészségügyi kérdésről van szó. Maros tovább figyeli a lány vonásait, majd a szemeibe pillant.*
- Úgy bizony,csakis erre ment ki. *Mosolyog, bár igazság szerint ez nem volt cél, az valami egész más volt.* - Egyszerűbben? Hmm, mire gondolsz? Oszd meg velem,hogy legközelebb könnyebben sikerüljön. *Vigyorog, majd elhalványodik a vigyora és komolyabbak lesznek a vonásai.* - Mert így beszélgethetünk anélkül,hogy folyton azt figyelnéd, hol bukkan fel a vörös. *Ismét elvigyorodik.*

- Ugyan, majd megszárad. *Legyint egyet, ma azért sokkal jobb fejnek tűnhet, mind eddigi találkozásaikkor. Hiába próbál füllenteni, ez feltűnik Emilynek.* - Jól van, téged nem lehet átverni? Fáj még a fejem,de majd elmúlik, kialszom. *Válaszolja határozottan, ő is úgy érzi, hogy csak ez kell hozzá.* - Hogy? *Vonja fel a szemöldökét, elsőre nem érti, de a lány helyesbítése után már tudja, hogy miről van szó.* - Nem, legközelebb fulladásos trükk nélkül csallak a szobámba. *vigyorog, bár nem trükk volt , tényleg majdnem megfulladt. *

- Áh, látom megtaláltad az ágyamat. *Vigyorog,majd leül a lány mellé, és figyeli , ahogy megtörli a haját. Lehet, hogy Emilyt ez is zavarja, de Marost nem.* - Jól vagyok. *Füllenti, hisz még fáj a feje, és szédül is, de nem fogja ijesztgetni Emilyt.* -De ha még húszszor megkérdezed, akkor is ugyanezt fogom mondani. * mosolyog.* - Nincs mit, bármikor *Kacsint.* - Remélem, hogy nem.

- Persze,hogy nem, ezért olyan az arcod, mint az eper. *Nevet, tovább húzva őt, legalább így megfeledkezik a fejfájásáról.*
- Okés, na gyere. *Maros kinyitja az ajtót, besétál a szobába és törölköző keresésbe kezd.* - Ülj csak le, valahol itt lesz. *Tovább kutat, Emily ha körbepillant, csak kisebb kupit láthat.* - Tessék, itt is van. *Odalépked hozzá és átadja a törölközőt.*

*Botond lép be a várószobába, ahol körülnéz. Aztán leül és vár. Nincs még szobája de reméli hamarosan lesz. Házikedvence egy sas a vállán pihen.*

-Oh, köszönöm!
*Lovagiasan meghajol, de továbbra is arra vár, hogy a lány végre elhagyja a szobát. Élvezetesen figyeli, és egy halvány mosoly jelenik meg arcán a lány nehézségeire, az arc hirtelen eltorzulását, amiről pillanatok alatt eltűnik a fájdalom aprócska jele. A gúnyos és sértő magatartásra vállat ránt, szinte észrevehetetlenül. A beszéd végére már alig bírja ki nevetés nélkül, és a földre rogyva kezd el hangosan nevetni. Kicsit lecsillapodik, azonban még a nevetéstől görcsölve áll fel az ajtókilincs segítségével felházva magát. Öntelten beletúr a hajába és ki húzza magát. *
-Micsoda gyönyörű bókok, pfuhúú!
*Bár tudja, hogy sértésnek lett szánva, de nem, egyszerűen képtelen felvenni őket. Az ágyhoz sétál, félreértés ne essék esze ágában sincs segíteni rajta. Legugol, ágya alól kihúzza bőrtöndjét, ki veszi belőle fekete cipzáros szvetterét, a bőröndöt lezárja, és nehogy kényelmetlenül érezze magát az ágyában henyélő hercegnő, szépen vissza rakja a helyére. Lábaira támaszkodva feláll, útközben kezével még az ágy szélébe is belekapaszkodik majd gyorsan egy lépést ellépve felveszi a szvettert.*
-Kisasszony, elnézést kérem, de lovagjának más dolga van, mint önt cipelgetni!
*Egy puszit küld a szegény teremtésnek, akire csak szánalommal tud tekintetni, egy könnyed megfordulással még int egyet és elhagyja a helyiséget.*

*Kényelmesen elnyújtózik az ágyán. Elvileg lassan kéne kapnia rendes hálót, de még nem jutottak el odáig. Felemel egy könyvet az éjjelijéről, és olvasgatni kezd. Vagyis kezdene, de meggondolja magát, és inkább előkeresi a fésűjét, ugyanis ma még nem jutott el odáig. Fel van már öltözve, viszont a medálja és a gyűrűje is még az éjjelijén pihen. Fésülködés közben még ásít egy-kettőt.*

*Emily kifakadását figyelmen kívül hagyja, mert ő már csak ilyen. Egy csöppet felvonja a szemöldökét, mikor Susan megrázza a fejét, aztán eszébe jut, hogy minden bizonnyal a daimonjával társalog*
-Nincs sok kedvem egy helyben ücsörögni *mondja, és vállat von.*
-Esetleg megmutathatnád, hogyan jutok el a főhadiszállásra. *pillant rá, de ha az ember nem nézi meg alaposan, nem látja, hogy egy kicsit is érdekelné ez az egész helyzet. Egy gyors pillantással azért felméri a teljes környezetét, aztán várakozóan a lány felé fordul.*

*Pár pillanatig eltűnődve figyeli a lány zöld szemeit, majd jobban szemügyre veszi. Szépnek találja, de igazából nem nagyon érdekli semmilyen jellegű ember, úgyhogy csak azért tartózkodik szívesen vele, mert szereti a szép látványt. *
-Bezdentől nem messze lakunk. *válaszol, aztán csak csendben figyel, és igyekszik megjegyezni mindent.*
-És ha a főhadiszállásról mondjuk negyed tizenegykor indulok el ide vissza, azért megbüntethetnek? *kérdi, mert nem akar egyből beszedni valami büntetőt.*
-És a teaházba hogy jutok el, ha nem mehetek le a faluba? *kérdi. A szülei Durmstrangosok voltak, úgyhogy nem tudja, mi hogy működik.* ~Talán valami teleportrendszer van kiépítve~ *gondolja, más megoldás nem nagyon jut eszébe. A szobában körbenéz, és egy kicsit elfintorodik, látva, hogy bizony: négy másik emberrel kell együtt laknia. Reméli hamar kap valami elfogadhatóbb változatot.*

*Szövögeti magában terveit a lánnyal kapcsolatban de mihelyst az felébred tervének lőnek. A lehordásra felvonja szemöldökét. Agyán is átfut, hogy tényleg, vajon miért hozta őt ide fel? Miért nem hagyta pusztán a földön, miért nem röhögte helyette ki és lepett volna át rajta egyszerűen? Ha jobban belegondol már akkor ott kellett volna hagynia mikor a lány odament hozzá. Bármi is ami megfogta őt ebben a lányban hát az kártyavárként omlott össze. Lassú mozdulattal, lenéző tekintettel áll fel. Könnyedén hátat fordít ágyán fekvő vendégének és az ajtó felé lépdel. Megmarkolja a kilincset, és kitárja.*
-Hát menjél, ki tart vissza? Úgy látom teljesen jól vagy, saját lábadon is el jutsz odáig!