*Liliya megijed a kérdésen idegesen néz szét, majd kérdezi*-Miért láttál valahol pókot?? Utálom őket, édes istenem ments meg tőllük, én én én én halálosan félek tőlük...*bukik ki Lili pedig nem is biztos, hogy pók van a közelben végül már a félelemtől mozdulni se mer*-Zara ugye nem láttál pókot, ugye nem...Mond, hogy nem.*Hajt egyet, mint a pereces. Már pislogni se mer a félelemtől*

*Pierre felsegíti aminek nagyon nem örül, hiszen egyre közelebb kerül a korláthoz. Már szinte remeg amit szerncsére eddig senki sem vett észre.
~Mégis mit tett volna hogyha nem veszi el a nyakától a pálcát? ~Idegesen a térdére teszi a kezét.*
Ekkor új diák érkezik. Leona felismeri LIlit. Megereszt felé egy halvány mosolyt. Eldönti magában, hogy nem mozdul, akkor nem lehet semmi gond...*
Ezaz. Még akkor sem lehetne őt megmozdítani ha tegyük fel egy hatlmas pók mászna rajta. Zara tovább feszegeti a kérdést.*
- Ninc semmi komoly. De szeretnék veled beszélni. Egyszer majd talán. És... - a lány hallgatagságának hallatán oldalra fordítja tekintetét. *
A lány szinte hozzátapad Pierrehez. Leona nem érti miért. A következő kérdés igencsak meglepi.*
- Nincs bajom velük. Amíg nem csípkednek...*

*Liliya ma úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy megnézze az erkélyt. Alig, hogy felér meglátja Zarat a földön majd egy másik lányt, akit nem ismer*-Sziasztok!**mondja majd néz a Zara értetlen fejjel mit keres lent a földön.*Nem tudom mi ismerjük egymást?*Néz a másik lányra a földön*- A nevem Liliya Darina.*ma egy piros nadrág van rajta fehér blúzzal és az elmaradhatatlan csizmával, Zara néz*-Segítsek felállni, mert úgy látom jól érzed ott lent magad.*mondja mosolyogva, majd meg látja Pierret is nem is tudja, hogy eddig hogy nem vette észre.*-Szia Pierre!

*Leona nem mozdul mikor rámered a pálca, de a lány szavaira elönti őt a méreg. Dühösen lesüti a szemeit és amikor legközelebb felnéz, Brittany nincs sehol. Pierre kérdését figyelmen kívül hagyja. Aztán már csak azt látja hogy Zara megindul. Először egyenesen, majd lefelé. Ajkait összeszorítva megy hogy segítsen neki. Megfogja karját hogy felsegítse. Erre ő is elterül. mivel nincs jó hangulatban, nem tud nevetni a dolgon. Mérgesen felküzdi magát, és négykézláb egyenesen a mélységbe néz. Kezei ökölba szorulnak, és halványan elsápad egyelőre nem tud és nem is akar felállni. Elvégre örül amíg talajon van. Lassan leereszti hátsó felét a talajra és nézi ahogy Zara elhelyezkedik.*
- Nem volt semmiféle mosoly. - mondja és dühösen mered tovább maga elé.*

*Leona nem érti miért ilyen vele a lány. Aztán leesik neki a tantusz. Elmosolyodik.*
- Én is örülök. Neked úgyszintén Brittany. Nem kell velem bunkónak lenned engem nem érdekel Pierre ha ő is úgy akarja akkor a tied lehet. - mondja és érzi hogy túllőtt a célon.*
Nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, Zara közeledik. A lány szokásos ruhájában jön fölfelé egy üveggel a kezében.*
~ Miért nincs kupak rajta? ~ gondolkozik, és rámosolyog mikor elmegy mellette. Aztán a következő pillanatban Pierret elönti a víz.*
A lány nem bírja megállni nevetés nélkül, de egyelőre nem teszi, hiszen nem tudja a fiú hogyan reagál a történtekre. Egyelőre beéri annyival, hogy megfogja Zara karját, hoggy ne essen el. Aztán ránéz a lányra és bűntudatosan elmosolyodik.*

*Leona felfelé trappol a lépcsőn. Nem tudja megállni hogy ne vigyorogjon. Nagyon jó délutánja volt. Ráadásul kutyaugatást hallott az előbb. Gyorsan felrohan az első emeletre és még hallja ahogy Pierre rászól a kutyáira. Nevetve indul el amikor ráeszmél hogy az erkélyre készül kilépni. Érdekes a kviddicsnél nem volt semmi baja, de tériszonya máskor minidg elő jön. Megáll az ajtóban, és onnan köszönti a többieket.*
- Sziasztok. - a lány felé fordul akit még nem látott. - Leona Arts vagyok. Ugye nem zavarok? - kérdezi meg, miközben hátát nekiveti a keretnek és a kutyusokat nézi.*

*A fiú elmosolyodik, majd meghajol.
-Még találkozunk kedves.
*A fiú vár, majd 21:58-kor indul vissza.

*Eli az utolsó kérdéstől hangosan nevetni kezd.* Asszem ez is tiltott hely 10 után. Szabályokat akarsz megszegni? Király. *Vigyorog a lány, és ellöki magát a kerítésről. Megrázza a haját, majd megint nevetésben tör ki.* Három kihágás után kitilthatnak a suliból, szóval szerintem ne nagyon erőlködj. *Mosolyog, majd az övtáskájából kiveszi a karóráját.* Sssz, bocs, ki kell mennem a lovamhoz, és át is kéne előtte öltöznöm, szóval mennem kéne. *Néz sajnálkozva a fiúra, majd egy hangos "Szia!" kíséretében kilibben az ajtón, azután meg rohan fel a szobájába, hogy szablyszegés nélkül kényeztethesse egy kicsit a csikóját.*

-Az ég...néha furcsa. Nagyon is. Igaz hogy ész nélkül osztogatja az áldást. De valamiért itt vagyunk. Lehet hogy ezért leszünk erősek nem igaz? Hogy mi nem lettünk elkényeztetve.
*Majd hirtelen magára néz.
-Inkább...rám ez pont az ellentét. Gazdag vagyok...de...én is csak a létfontosságú dolgokat szerzem. És adakozok. Viszont néha kemény kezű vagyok. Sőt. Nagyon is. De az kell.
*Mondja Máté, majd felhúzza magát. Nekitámaszkodik a falnak, majd elnéz egy irányba.
-Itt ugye nem lehet tartózkodni tízig? mert akkor kihágnék már egy szabályt. Idehe volna.

*Eli jókedve egy pillanatra elszáll, ami miatt leszáll az erkély kerítéséről, megfordul, és rákönyököl. Nem szól egy szót sem, csak a tájat bámulja, mint aki nem hall semmit, és nem érez semmit,pedig sok hangok hall; pl a madarak csicsergését, a fák suhogását, mindent észrevesz, és még több mindent érez, főleg a múlt fájdalmát. Tudja, hogy nem ő az egyetlen, akinek nem a legjobb sors jutott, ezért nem is szeret sírni, nem is szokott.* Az ég semmit nem tud az emberekről, csak osztogatja az életet-ide-oda... *elmélkedik kivételesen mosoly nélkül.* Néha azért odafigyelhetne. *Ezt már egy lassan kibontakozó vigyorral mondja, és ránéz Máté arcára, majd a szemébe.*

*A fiú elgondolkozik, majd a csillagokra néz.
-Körülbelül 2 hete. Erdélyi vagyok. Csak eljöttem otthonról, és a nagyszüleimnél laktam. Onnan jöttem át ide. Ilyen kacskaringós történetem volt.
*Majd ránéz.
-A poklot élted át? Az ég biztos nem volt veled az elején olyan kegyes. De látod! Jóra fordult remélhetőleg. Erdély szép hely. Ott van a legtöbb Vámpír história. Meg ha jól tudom Báthory Erzsébet is onnan származik. Az ő története a kedvencem. Bár Drakuláról sem feledkezzünk meg.
*Majd sóhajt egy nagyot.
-De mind ez a rajongás elúszott mikor anyám megölte apámat. Ő tehetett róla. Tudom én...

*Az egyedül levős kérdésre Eli kapásból rávágja:* Általában magamban szárnyalgatok. *Halk kuncogás, majd figyeli Máté furcsa pózát, és miközben az jár a fejében, hogy a fiú nem fog-e mindjárt leesni és itt meghalni, megszólal:* Nem voltam még a mennyben, csak felszínesen, de valóban, folyamatosan ott vagyok, amióta ide érkeztem. Azelőtt a pokolban éltem, a forró tűz legforróbb pontján. *Nyújtja ki a nyelvét nevetve Eli, és ő is felül a korlátra, de inkább a másik pózát nem próbálja ki, nem bízik magában.* Te mikor érkeztél? *Kérdezi kissé megkomolyodva, de természetesen szélesen mosolyogva, és egy pillanatra Máté szemébe néz, majd megint a tájra szegezi a pillantását.*

-Csak hallgattam a madarak halk susogását, és csiripelését, mikor meghallottam egy istennő csodás csilingelő hangját. És lám egy angyalt találtam helyette.
*Kuncog halkan a fiú.
-Az ilyen csodák mindig magukban járnak-kelnek? Mert akkor én ma megtöröm a varázst.
*A fiú csak mosolyogva néz bele a szemébe, majd felül a korlátra, megfogja a két kezével, és ledől, de közben tartja magát. Elég veszélyes pózban van most.
-A mennyben érzem magam most. Kegyed nem? Ohh bocsánat! Te mindig a mennyben járhatsz ha már Isten így teremtett meg.
*A fiú elnéz oldalra, majd a másik irányba, majd csak nézi a tájat. A két kezén függ az élete. Hogy elengedi-e a korlátot. De látszólag bírja.

*Elinek tetszenek a bókok, eléggé feldobja a napját. Amikor Máté megigazítja az ingét, a pillantása a fiú izmos testére, siklik, majd azonnal vissza a tájra, de a lány már nem tudja magában tartani a pirulását.* És... mi járatban errefelé? *Kérdezi, hogy terelje a szót, de közben elfelejt költőien beszélni, amit azonnal jóvá is tesz.* Errefelé, merre a madár se jár, csak egy kétarcú parasztlány legelteti való gondolatait? *Halkan kitör belőle a nevetés. ~Tök jó, nem csak én vagyon ilyen beteg...~ nevetgél magában, amíg várja a fiú válaszát.*

*A fiú elmosolyodik.
-Nem félek én tőle. Ha ő is ugyanolyan szemet simogató mint kegyed.
*Sóhajt, majd ránéz a lányra.
-Anyukád nagy tolvaj lehetett. Mert levett két csillagot az égről, és a szemed helyére tette.
*Kuncog a fiú, majd ő is a tájra figyel.
~Bejön...Jó kapcsolatot kell kialakítanom. Remélem sikerül mind.
*Kissé elgondolkozik, majd megigazítja a fekete ingát, amit felvett. Kicsit ki van gombolva a nyaka. A farmer, amit felvett, az meg elég jó állapotban van. A fiú elég izmos testére, rettentő jól domborodik a ruha. Mintha csak rá öntötték volna. Talán saját szabója lenne? Nem tudni. Máté csak mosolyog, és néha a lányt, és néha a tájat nézi, közben bókol neki.