|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 3:19 pm | |
| - Peersze, te teljesen ártatlan vagy, és csak úgy meg akartad tudakolni... *Fejcsóválva nevet, majd bólint.* - Határozottan hasznos. Tetszik, hogy csak én tudom kinyitni. Találd ki, mi a jelszava! *Böki oldalba a fiút mosolyogva, majd félredönti a fejét, és lepillant a rajzfüzetre.* - Ez nem igaz. Azért egy idegennek nem szeretném kiteregetni az egész életemet, rajzok formájában sem... De te nyugodtan megnézheted, és neked elmesélem. Például ezt az erősen félreérthető képet is... *Hagyja, hogy Zakariás közelebb húzza, és a vállára hajtja a fejét, miközben a középre tett rajzfüzetben lapozgat, és elér ahhoz a részhez, ami a Doriannel együtt töltött héten készült... pontosabban arról a hétről, de utólag, amikor már volt ideje magában, egyedül rajzolni. Az egyik képen a folyosón mennek, Dorian bosszúsan, Ariana meg alighanem ezen kuncog, miközben összesúgnak mögöttük... alighanem a lánc miatt, ami összeköti a csuklójukat. A következő képen Arianáék szobájában alszanak három-négy összetolt ágyon, hiszen Samanthát kirakták, Becca önszántából költözött át éjszakára az Allidonos főhadiszállásra, így csak Jana maradt. Azóta persze változott a szobája is, meg a szobatársai is - Janán kívül -, de akkor még így volt. A harmadik képen pedig mindketten a földön vannak, egymás hegyén-hátán, kicsit kómásan ébredezve. Láthatóan egyikük leesett, és rántotta magával a másikat is. Igen, még a három összetolt ágyról is sikerült néha.* - Ezeket például nem mutogatom mindenkinek... bár elég sokan úgyis láttak ebben az időszakban. |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 3:11 pm | |
| *Csak felpislog a plafonra, aranyosan pillogva, legalább is megpróbál aranyosan pillogni.* -Gondoltam emgkrédezem, mennyire hasznos az ajándékom, vagy hányszor telt be. *tárja szét a karjait, majd elégedetten biccent, igen, pont erre gondolt, amikor az előbb a naplóságáról beszélt a rajzoknak.* -Csak kíváncsiság, semmi több. *mosolyog, iközben finoman megsimogatja a lány fejét, nyugtatóan.* -Nem kutakodok, meg nem készülök semmire, csak érdeklődtem. Mert nagyon félted a rajzaidat, és csak azért mutatod meg másoknak, mert ők általában nem értik. Ezt már megfigyeltem. És érdekelt, hogy azért használod-e azt, amit tőlem kaptál. Vagy abba is rajzolsz-e. *mosolyog tovább kedvesen. Aztán elmneveti amgát, és közelebb húzza a lányt, majd nemes egyszerűséggel átkarolja, átvéve a rajzfüzetet, lefekteti az ölébe, és kinyitja, hogy a fele az ú ölében, a fele a lányéban legyen.* -Akkor had halljam, mennyi minden történt veled.. sose voltam nagy rejtvényfejtő. *pislog fel a lányra, miközben megkeresi a legutolsó, általa ismert képet, majd lapoz egyet.. Aztán mosolyogva megvonja a vállait, és kíváncsian néz a lányra, majd vissza a rajzra.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 2:59 pm | |
| - Ejnye, ezt a kérdést nem vártam volna épp tőled. *Kuncog, mikor Zakariás megkérdezi, ír-e naplót, és felvonja a szemöldökét. Elvégre épp tőle kapta azt a bizonyos naplót, a jósoknak készültet, amit csak ő tud kinyitni egy bizonyos jelszóval.* - Igazából valamilyen szinten valóban napló a rajzfüzet is, hiszen ebbe jegyzem le rajzok formájában, ami velem történik... de ezek közül keveset értenek mások, hogy melyik kép mennyit jelenthet nekem. De igen, írok szöveges naplót is. Miért kérdezed? *Furcsálóan kérdezi, majd csakazértis a fiú kezébe nyomja a rajzfüzetet.* - És az újakat meg sem nézed? Pedig felzárkózhatnál, mi történt velem. Mint valami képregény. És a végén még meg fogok sértődni, hogy nem érdekel a rajzfüzet. *Terel szépen, szóba sem hozva, hogy elpirul, mikor Zakariás megkérdezi, miért lapozott el.* - És ez miért lenne veszélyesebb? *Pislog, majd felnevet.* - Ez volt a cél. De igen, nehéz, ezért alighanem majd rövidebb lesz, amint felkelek innen. *Szinte önkéntlenül nyúl a fiú keze, és így Kászon felé, átnyúlva ugyebár Zakariás előtt, és szintén megsimogatja a kutyát.* |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 2:47 pm | |
| -És írsz naplót? *krédezi, iközben egyik kezét finoman felemeli maga elé.* -Nem kell, hagyd csak. Elhiszem. Meg, láttam már rengeteg rajzodat. És amúgy sem a füzet érdekel, hanem az, miért iejdtél meg annyira, majd lapoztál el. *mondja, miközben sunyi félmosoly lappanbg szája szegletében.* -A tündék a különleges fajokhoz tartoznak, ahogy nevezem őket, és.. nem is tudom.. Azért ők mégiscsak idősebbek, nem olyan fiatalok, mint a mostani tanár például. Akiről beszéltünk. *magyaráz tovább békésen, majd lehalkítja kisé a hangját.* -Ha itt körbenézel.. És persze, tele vannak titkokkal. És persze az az egészben a legtitkosabb, hogy nem tudjuk, mi az pontosan. Mert egy rosszul megfejtett titok veszélyesebb, mint az, ha semmit nem tudsz a titokról. Például ha azt hiszed, hogy vérfarkas, és kiderül, hogy vámpír. *hoz fel egy egyszerű példát, aztán nézi, ahogy a lány ülsét változtat, majd a hajára pillant.* -Nem rossz, bár valóban van egyfajta Rapunzeles beállítottságod tőle. Meg gondolom, hogy nehéz is.. *mereng el egy kissé, miközben jobbjával a mellette fekvő Kászont siogatja.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 2:38 pm | |
| - Ez nem napló. *Furcsálkodva néz fel a fiúra, miközben tovább lapozgat a füzetben.* - Egyszerű rajzfüzet, és nyugodtan megnézheted, tessék. *Azzal át is nyújtja Zakariásnak... miután már annyira ellapozta, hogy lehetetlen tudni, melyik képet nézegette eddig.* - Attól, hogy öregebb, még nem feltétlenül jobb tanár... Én igazából nem mondom, hogy hiányolom az öregeket, meg hát például a tünde tanárok is jóval idősebbek, csak fiatalnak néznek ki... És a többieket sem tudhatjuk pontosan, milyen titkokat rejtegetnek, hány évesek valójában. *Kicsit sejtelmesen beszél - kevés tanárról tudja biztosan, hogy micsoda, de ha a diákok között ennyi különleges faj van, köztük miért ne lehetne? Pláne, hogy valóban nem hiszi, hogy huszonéves fruskákkal lenne tele az iskola. Aztán felvonja a szemöldökét, de valahogy ösztönösen változtat az ülésén, és innentől a sarkán ül, térdelve.* - Óó, pedig szívesen megnéznélek úgy. *Vigyorog rá kajánul a fiúra, a terhességre visszautalva.* - Most szándékosan ilyen hosszú... Véglegesen elég kényelmetlen lenne, nem nagyon tudok tőle közlekedni. |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 2:22 pm | |
| -Nem akartalak megzavarni a gondolkodásban sem, néha az is kell.. Meg nem akarok belelesni a képes naplódba. *bök a rajztömb felé, ami olyan emlékgyűjtemény, ami talán tényleg egy napló szolgálatait látja el a lánynál. Minden emlék, és mind neki mond többet. Amikor a lány megjegyzi, hogy nem szégyellős, csak a fejét csóválja,* -Hát persze, hogy nem. *toldja hozzá, mellékesen, majd megvonja a vállait.* -Tény, nem ártana valami vénség is, az ad egyfajta megnyugtatást, hogy van valaki, aki öregebb, és tapasztaltabb.. És ki tudja? Lehet, hogy ez a tanerő is olyasmi, mint Enzio. Tudod, a vérlények, a félvérek, meg a különleges fajok öregednek lassabban, lehet, hogy ő is idősebb. Bár, a tapasztalatlanságából kiindulva.. akár még az is lehet, hogy tényleg csak simán fiatal. De nem hagynám ennyiben, óvatosan. *mondja, majd megvonja a vállait.* -Végső soron, a bázison mondta régen az egyik idősebb néni, hogy ha egy lány ül a földön, csak úgy, akkor az a gyereke életébe is kerülhet. De én nem tervezek terhesnek lenni. *és azzal a laza mozdulattal ül le a földre, békedelemmel, egyik lábát felhúzba, másikat kinyújtva.* -És neked is olyan hosszú a hajad, hogy nem igen fázhatsz fel. *kacsint rá a szőkeségre.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 2:15 pm | |
| - Nem zavarsz, jó, hogy jöttél. Csak elgondolkoztam, mindenféle dolgokon... bár... igazából főleg hasonlókon... *Beletúr a hajába, abba a jó hosszúba, ami most tényleg mintha még a mostanában megszokottnál is hosszabb lenne, szinte karikatúrába illően hosszú.* - Szégyenlős? Ééén? Azért ennyire nem. *Megcsóválja a fejét, de Zakariás érkezése után sem lapoz vissza a másik képhez. Elgondolkozva nézi azt a bizonyosat a két angyallal, merengve, hiszen az előző képhez hasonlóan ez is illik a témához, amin gondolkozott. Majd újra felnéz a fiúra.* - Én azt furcsállom, hogy szinte a legtöbb tanárunk huszonéves lassan... vagy annyinak néznek ki. Bár ő eléggé tapasztalatlannak tűnt, de szerintem aranyos. Enzio... ő hihetetlenül jófej volt. Meg vérfarkas is, bár igazából nem ezért kedveltem. *Mikor Zakariás rákérdez, miért gubbaszt a földön, akkor megvonja a vállát, majd hátradönti a fejét, neki az ajtónak. Közben a kezével lapoz a füzetben - Jenilia teaház. Hosszú, szőke hajú férfi, a csuklóján fekete-vörös karkötővel, Ariana pedig vele szemben ül, és a tenyerét nézi, mintha jósolna belőle. Megfelelő háttérinformációval a lapozás és a fejdöntés akár még árulkodó is lehetne.* - Nem tudom... valahogy itt sokkal könnyebb gondolkozni, így törökülésben a földön. Leülsz? |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 2:02 pm | |
| *Békésen közeledik a lány felé, akkor is, amikor meglátja a szőke haját, emg őt magát, a földön ücsörögve. Nem zavartatja magát egy fél pillanatig sem. Végül megáll a lány előtt, és csak nézi a füzetet, amit éppen most ölelt magához, majd azt is, ahogyan zavartan továbblapoz.* -Szia. Csak nem megzavartam valamit, vagy ennyire szégyellős lettél? *kérdezi, miközben arcán halvány, sunyi félmosoly játszik végig, amíg a lányt figyeli. Nem, nem is kíváncsi igazán a rajzra, hiszen nem ez volt az, amit eddig nézett, és a fiú inkább arra lenne kíváncsi, főleg, hogy a lány oly hevesen lapozott el, amikor még nem is tudta, hogy ő az, vagy inkbáb az után. De már előtte elrejtette.* -Úgyis mondhatjuk. Nem sokat változott a hely. A tegnapi óra meg.. nem tudom, igazából elment. Volt valami furcsa benne, de meg nem mondom mi. Minden esetre akár még jó órák is lehetnek belőle. Neked? És különben is.. miért itt gubbasztasz a földön, mikor ott az a pad is? *mutat a nagyjából három méterre levő padra a fiú, majd visszasülleszti a kezét a zsebébe, és úgy néz le, sejtelmesen csillogó szemekkel a leányzóra.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 1:53 pm | |
| *Pereus békésen dorombol, jobbra-balra mozgatja a farkát. Igazán békésen elvan, relaxál, pedig még csak nem is simogatják. Ariana pedig újra visszafordul a rajzfüzethez, és egészen belemélyed. Lapoz egyet, majd még egyet, aztán kicsit felgyorsít, és többet egyszerre, hogy elérjen ahhoz a képhez, amit keresett. Némán nézi, félredöntött fejjel, miközben a gyűrűvel babrál az ujján. A haja sötétbarnába vált, majd vissza szőkébe, de ugyanolyan hosszú marad, egészen körülölelve a lányt. Aztán hirtelen eljut a tudatáig, hogy közeledik valaki - hogy meghallotta a lépteket, vagy az érzékei jeleztek, az mindegy, egyszerűen hirtelen a tudatára ébred, és ösztönösen öleli magához a füzetet, ijedten, még mielőtt az érkező megláthatná, miféle rajznál van kinyitva. Felpillant, meglátja Zakariást, és láthatóan még inkább zavarba jön.* - Óóóó... szia. *Gyorsan lapoz a füzetben, kicsit megköszörüli a torkát, és már így, ellapozva engedi vissza az ölébe, tehát láthatóan nem ezt a képet nézte eddig. Megrándul az arca a képet meglátva, és elfordítja a fejét, vissza, Zakariás felé. Az új rajzon Gabriel arkangyal fekszik a földön, holtan, felette Lucifer áll... Supernatural-fanart. Ennyi az egész.* - Mi járatban errefelé? Feltérképezed a terepet? Hogy tetszett az óra? Azért... nekem hiányzik Enzio. De te nem is ismerted... Meg jófejnek tűnik a tanárnő. |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 1:40 pm | |
| *Békésen sétálgatja rójja a folyosókat, meg az iskola összes többi részét, most éppen ide jutott. Fekete hosszúujjút visel, rajta egy félig kigombolt, fekete, rövidujjú ing, a nyakában fekete sál, nadrágja szintén fekete, akár csak a cipője. Haja megszokottan áll, beállítottan kócos, a szemei szintén ébenfeketén csillannak meg. Mellette egy sötét színű németjuhászkutya lépdel, a fiú oldalán egy sötét színű, rúnázott kard pihen békésen, miközben a fiú zsrebvágott kezekkel közelít. A nagy sétálgatása kiözepetten elmélázik azon, hogy feljebb menjen-e egy emelettel, megtesz néhány lépcsőfokot, majd megcsóválja a fejét, és ráfordul arra a folyosóra, amin éppen Ariana rajzol, és megindul a lány felé.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Vas. Szept. 18, 2011 1:28 pm | |
| *Békésen, törökülésben ül a földön, a hátát az egyik első emeleti ajtónak vetve. Rajzfüzet van az ölében, de láthatóan nem csak a rajz miatt jött ki. Sőt, nem is annyira rajzol, inkább csak lapozgat benne, a ceruzákat otthagyva maga mellett. Elég sokszor elbambul, a gondolataiba mélyed. A haja, mint mostanában oly sokszor, most is szinte a fenekéig érne, ha felállna, így viszont szinte teljesen körbeveszi, körülöleli a lányt. Farmernadrágban van, olyan rojtozott aljúban, fekete rövidujjú pólóban, mezítláb. Láthatóan az öltözködést nem nagyon vitte túlzásba. Pereus békésen fekszik mellette, összegömbölyödve, csukott szemmel - ki tudja, talán alszik, vagy egyszerűen csak relaxál.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Szept. 06, 2011 7:48 pm | |
| *Ahogy a srác megpördül, Yan reflexből elhajol az egyik csomag elől. Ami nagyjából ott suhan át, ahol az előbb még a srác feje volt. Gyilkos pillantást vet a nekromantára, amit még a csuklya alól is látni, majd hallgatja a másik szavait.* - Nos, Antoine-t nem ismerem, Giselle-ről is csak annyit tudok, hogy belsirionos főprefektus... Ezzel szemben viszont a Nílusi krokodilt meg tudom mutatni, ugyanis én is ott lakom. Gyere *int a lépcsők irányába. Meg is fordul, és lassú, kimért léptekkel elindul, vélve, hogy a másik majd követi. A 'Kamen' névre viszont megtorpan, és megperdül, köpenye elegáns ívben követi a mozdulatot.* - Honnét ismered Kament? *kérdi gyanakvó hangsúllyal. Nos, azt az egyet lehet érzékelni, hogy nem beszélget valami sokat az unokatesójával... A cigicsikk miatt elenged egy szemrehányó pillantást, bár ennek élét némileg tompítja a csuklya, aztán, ha a másik indul, akkor dinamikus tempóban megindul a Nílusi felé. Ez így tökéletes. Elvégre ő is oda tartott. De majd a Kamennel tisztázott cigi-szabályt megpróbálja ráerőltetni erre a srácra is... A szobában ugyan nem fognak bagózni!* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Szept. 06, 2011 7:38 pm | |
| *Na hát igen. Szintén egy francia megint csak Giselle baráti köréből. Amint megkocogtatják a vállát egyből megfordulva így hát azonnal megfordul vele együtt meg a csomagok is, így hát csoda, ha nem tarolja le Yant. Bár, ha a Naxis a földre kerülne az nem izgatná a Nekromanta srácot, de ezt már megszokhatták tőle a britek és a franciák.* -Szevasz. Öhm hát, ha tudod... Na szóval, ha ismersz egy Antoine Sébastien Crine, vagy Giselle Marceau nevű egyedet akkor igen. Vagy, ha tudod hol van a Nílusi krokodil háló, mert oda osztottak be, kulcsom is van csak elhagytam a prefektusomat. Szívok már az első napon. *Pillant Yanra a szőke miközben még mindig "füstölög". Végigméri a Naxist. Hát neki is meg van a maga véleménye róla, de igyekszik moderálni magát. Leveszi a sapkáját, és a fejét vakargatja.* -Van még valaki, akit "ismerek" vagyis hát a haverom haverja. Valami Kamennek hívják a srácot, és ő is idejár. Mintha azt mondták volna, hogy a szobatársam lesz, de passzolom. Olyan rohadt nagy ez az iskola, hogy fogalmam sincs merre hány óra.* Szövegel, majd megvonja a vállát, és ledobja a cigicsikket. Eltapossa a cipőjével, majd megint Yanra szegezi a tekintetét.* -Ezekben tudnál segíteni... |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Szept. 06, 2011 7:29 pm | |
| *Kényelmes léptekkel sétál, éppen felfelé a lépcsőn, amikor is az első emelethez érve hangos üvöltést hall. Furcsálló arckifejezéssel pillant be a folyosóra. Egyébként a szobájába tartott, de a srác, aki odakint kiabál, meglehetősen újnak tűnik, főként a csomagjai miatt. Szóval szusszant egyet - megvan az alapvető véleménye a folyosón üvöltöző hülyéről -, és kényelmes léptekkel elindul felé. Vörös köpenye - amit lila inge és fekete farmerja fölött összecsatolva visel, természetesen a fején a ruhadarab csuklyájával - elegánsan lengedezik mögötte. Amikor a másik mögé ér, könnyedén megkocogtatja a vállát, és felvont szemöldökkel megszólal.* - Üdv. Segíthetek valamiben? *köpenyén ott csillog a naxeldires és prefektusi kitűző, így hát le sem tagadhatná, hogy azért van, hogy segítsen. Egyébként igyekszik kikerülni a cigifüstöt, nem igazán van odáig érte. Ellentétben valaki mással, akit mind ismerünk...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Szept. 06, 2011 7:12 pm | |
| - Marceau! Crine! Hol a francba vagytok?! *Üvöltözik a folyosón egy fiú. Látszik rajta, hogy újonc, hiszen a csomagok - két sporttáska kivételével - körülötte repkednek. Hát nem kicsit hagyták le a haverjai. Épp egy vörös csajjal flörtölt, mikor észbe kapott, hogy bizony meg kellene találni kíséret nélkül (!) a Nílusi krokodil hálót.* - A rohadt életbe Marceau. nem hiszem el, hogy nincs egy nyamvadt térkép az iskoláról. *Toporzékol a szőke francia az első emeleten. Tanácstalanul pislog körbe. Igazából, ha nagyon akarná akkor megtalálná a szobáját, de sokkalta kényelmesebb, ha valaki kísérgeti. A füle mögül elővesz egy cigiszálát, és meggyújtja. A füstöt ráfújja az egyik festményre mire az háborogni kezd. A Nekromanta fiú elégedetten figyeli a festményen lévő alakot. Feltalálja magát, bár Angliában sokkal jobb dolga volt, de hát már ott is kezdett unatkozni. Mindenesetre reméli, hogy jön valami kísérő különben tízig itt fog ácsorogni, és a folyosó végét bámulja.* -Crine is hova a francba tűnt, de hát olyan is dögös volt az a vöröske... *Motyog maga elé a nyelvzseni. Nem hiába beszél rengeteg nyelven ugyanis a drága jó környezetvédő apja nyelvtanár egy egyetemen.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Feb. 01, 2011 4:26 pm | |
| Aha.*Válaszolja elmésen a dologra, aztán föltornázza magát a padlóról. Amikor az igazgatónő kerül szóba bólint.*Igazad lehet.*Az előtte lévőkre pedig értelmetlen lenne válaszolnia. Ő ezt nem értheti. Úgy tűnik nem tudja felfogni a fiú világát, na, nem mintha nagyon akarná. Végül tétován a fiú után integet, még egy utolsó pillantást vet az iroda ajtajára és ő is felszívódik az elsőről, mert tényleg órája lesz fél óra múlva.* |
|  | | Max Arden


Minősítés:  Hozzászólások száma: 66 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Feb. 01, 2011 4:22 pm | |
| Hát... annyit sikerült kiderítenem, hogy elég mocskos ez a szőnyeg. *Mondja Max vidáman Ashleynek. Nem mindig érti ő maga sem, hogy mit miért csinál. Csak úgy megtörténnek dolgok vele. Neki aprópénz fetrengeni a földön, vízbe ugrani egy kavicsért, fára mászni, csak, hogy utána szándékosan leeshessen róla. Sokan hihetnék azt, hogy az allidonos fiú buta, infantilis állat, pedig valójában nagyon okos és éleseszű, csak őt hidegen hagyja a világ, ezért fogja túlélni a következő atombombát, mert egyszerűen nem tud és nem is akar az árnyoldalon élni.* A szoba bár igazán kellemes kis egérlyuk, nem lett volna elég helyem, kint pedig nem jók a légköri viszonyok. Ez itt optimális hely. *Mondja büszkén a srác Ashleynek, majd odahajol hozzá.* Csak nehogy a vén banya megneszelje. Szerintem az igazgatónőnek kevésbé van humorérzéke. *Susogja a lány fülébe, majd elvigyorodik és hirtelen felpattan helyéről.* Hehe... megyek is el, mert nemsokára lesz egy pompás óra, de úgy tudom a kápolna köve kicsit keményebb, mint ez a szőnyeg, így ki kell párnáznom magam. *Rikkantja oda Ashleynek és már fut is tova... el... messze.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Feb. 01, 2011 3:46 pm | |
| Valóban? És mi lett a kísérlet végeredménye?*Kérdezi karbafont kezekkel, majd a fiú mellé áll, hátát a falnak vetve. A csend őt nem zavarja, sőt, óra előtt kifejezetten örül neki. Viszont a következő pillanatban...Nem, nem kezd őrjöngésbe, még csak nem is nyitja ki a száját. Szemöldöke csak jelzésérték képpen kúszik a magasba és picit arrébb áll, mert mégis csak az igazgatói iroda előtt csövelnek.*Nem, nem kösz. Ma nincs olyan napom. Elég nekem ebben a dimenzióban tengenem.*Válaszolja egykedvűen, miközben kiles a közeli ablakon. Még mindig nagyon ramaty az idő....Jó lenne már a nyár, a három hónapnyi perzselő nap.*És mondd csak fura idegen, miért pont itt kísérletezel? A szobádban már unalmas volt? Vagy odakint?*Tényleg nem érti. Neki most csak egy kis egyedül sétálgatás kéne, még a tigris sem szól hozzá ilyenkor, tudja, hogy hagyni kell. Csak egy negyed órácskára akart egyedül maradni, de odafönt nem igazán sikerült, ugyanis kaotikus állapotok uralkodtak el a hálóban.*Ashley.*Toldja a végére, aztán a fal mentén szépen lecsúszik a földre Max mellé.* |
|  | | Max Arden


Minősítés:  Hozzászólások száma: 66 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Feb. 01, 2011 3:31 pm | |
| *Max kissé zihálva, de abszolút derüs hangulatban üldögél a földön. Ashleyt először nem is veszi észre, csak akkor, amikor az eramiros főprefektuslány egészen közel áll meg előtte és láthatóan nem tudja mire vélni Max igencsak rendellenes viselkedését.* Egy fizikai kísérletet folytattam. *Feleli határozottan és olyan komolysággal, mintha a lány most zavarta volna meg az évszázad felfedezését. Néhány pillanatig hagyja eluralkodni a feszült csöndet Max, majd kitőr belőle a nevetés. Vagyis ez már nem nevetés, hanem röhögés. Görcsösen rázkódik tőle. Kitörő vidámságának nem lehet tudni okát, de talán nem is kell keresni. Csak szimplán boldog, hogy él és létezik és van. Ashley minden bizonnyanl most még elvetemültebben hülyének fogja nézni, de sebaj. Max márcsak ilyen bohókás fiú, őt nem zavarja, hogy totál idiótának nézik... legalább nem tucatember.* Te nem akarod kipróbálni? Olyan dimenziókba kerülsz, amiről álmodni sem mertél. *Mondja váratlanul Ashleynek, mikor már úgyahogy legyűrte magába a nevetési kényszert. Szavai után hatalmas vigyor terül el arcán. Legszívesebben megragadná a széplábú lányt és lehúzná magához, hogy ő is üljön le mellé. Kérdéses persze, hogy mennyire bölcs dolog Daronel Denerira szobája előtt üldögélni, hangosan nevetni és idétlenkedni...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Feb. 01, 2011 3:18 pm | |
| *Rejtély, hogy miért meg hogyan keveredett ide, de nem feltűnősködik. A falhoz húzódva figyeli a fiú marhaságait, és azon vacillál, hogy most tényleg hülye vagy csak tetteti. Érdekes figura. Fut, aztán megáll, leveti magát a földre....normális? Tesz néhány lépést a fiú felé, miközben ott van benne a félsz, mert hát...nem éppen a legjobb elmeállapotról árulkodik a fiú. Már ami a józan észt illeti. Vagy tényleg csak tettetné? Nekidől a falnak majdnem a fiú mellette, lábait pedig keresztezi.*Nos, mit is csináltál az előbb?*Egyébként elég formás a lába, ha már itt tartunk. Csizma van rajta, meg egy szoknya, ami úgy combközépig ér. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy tényleg kíváncsi a fiú agyi állapotára. Egyelőre a pálcája kézközelben van, persze, nem szeretné használni. Még.* |
|  | | Max Arden


Minősítés:  Hozzászólások száma: 66 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Kedd. Feb. 01, 2011 2:56 pm | |
| *Egy allidonos srác pattog le a lépcsőn és érkezik meg az első emeletre. A folyosó igencsak kihalt, ami nem is csoda, hisz egyrészt rohadt hideg van odakint (habár azt nem tudom ez miben befolyásolja, hogy van-e valaki a folyosón), másfelől este Sötét hatalmak elűzése óra lesz és biztosan sokan készülnek rá, vagy mi, habár a nezabaros az nem az a faj, amelyik olyan nagyon fogékony lenne a magolásra, vagy a túlzott felkészülésre, Max legalábbis sokkal partiarcabb, semmint a szobájában üldögéljen. Épp ezért végigrohan a folyosón, majd körülbelül néhány méterre az igazgatói irodának bejárata előtt hirtelen megáll, levetődik a földre, először végigterül a díszes fotószőnyegen, majd felül, hátát a falnak veti és így piheni ki a folyosón való szaladgálás fáradalmait. Szóval, mint kiderült: a folyosón sokkal izgalmasabb üldögélni, mint a szobában.* |
|  | | Anaze White Diák

Hozzászólások száma: 3016 Msn: koka.gergely@invitel.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Katt :>
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Pént. Jan. 28, 2011 3:26 pm | |
| //Nekromanta 1. házi 2. feladatának kijátszása//
*Az első emelet folyosójára ér fel hamarosan Anaze a kis levegőzése után. Nem tudja pontosan, hogy mit tehetne éppen, kicsit unja már magát is meg a napot is összességében. Talán csak meg kéne, hogy találja a megfelelő elfoglaltságot, s egészen estig ellehetne, bár erre eleinte nem lát sok esélyt. Még nem is tudja, hogy maga a sors alakítja ki mai napját: ahogyan a folyosón halad szépen komótosan előre, egy patkányt pillant meg az egyik ajtó mellett. Szemei nagyra tágulnak, nem szokta meg, hogy patkányok feküdjenek el talpukat feldobva az emeleten. Az alsóbb emeleteken talán nem lepődne meg ennyire rajta, de itt egy kicsit furcsállja. Áll a közelében pár percig, nézve a halott állatot, azon gondolkozva, hogy mit tehetne vele. Mi tagadás, hozzáérné nem nagyon akarna, ha pedig ellebegtetné, a végén azt gondolnák, hogy csak ijesztegetni akar másokat, persze az nem is Ő lenne. Állhat a közelében már jó egy perce, mikor eszébe ötlik az egyik év elején tanult varázslat. Noha bár az, ami eszébe jutott nekromágia, melyet nem éppen szeret, de most az egyszer mondhatni könnyed megoldásnak találja.* *Mielőtt bármibe is belekezdene, alaposan körbetekint a folyosón, hogy látja-e valaki, hiszen nem feltétlen tudnák be annak a cselekedetét, hogy csak eltüntesse a hullát. Miután meggyőződött róla, hogy egyedül szívja a folyosó levegőjét, közelebb lép a patkányhoz, hogy gyorsan elintézhesse a dolgot. Pálcáját előveszi, s egyből a patkány teteme mellé guggol. Varázseszközét végighúzza a patkány gerincénél, majd a fejére koppint rá, s csak ez után, halkan mondja ki a varázsigét.* -Absens Animalem *Suttogja el, remélve, hogy az állat a következő parancsának már engedelmeskedni fog.* -Távozz az iskola környékéről! *Adja neki parancsba a feladatot, ám nem történik semmi. Ekkor már biztos lehet benne, hogy elsőre nem jött össze a varázslat. Újabb körbetekintés következik, s mivel továbbra sincs más a látóhatárában, így újra megpróbálkozik a varászlattal. Szabályosan, ciklikusosan hajtja újra és újra végre a folyamatot, mivel nagyon nem akar összejönni neki.* -Absens Animalem *Hangzik fel még egyszer a varázslat a pálcamozdulat után, s ismételten a feladat, pontosabban immáron már csak egy rövid teszt szerűség, hogy láthassa, összejött-e a varázslat.* -Fuss egy kört! *Ejti ki száján, már-már reménytelenséggel teli hangján, mikor is a halottnak tekintett állat ismételten megmozdult, majd körbefutott. Erre Anaze megengedett magának egy mosolyt, majd kiadta a végleges feladatot is.* -Menj az iskola területéről a lehető leghamarabb, a lehető legmesszebb! *Adja a komplexnek tekinthető utasítást, s csak remélni lehet, hogy nem haladja meg a rágcsáló értelmezési szintjét a dolog. S láss csodát, pár perc múlva már ki tudja, hogy merre lehetett a patkány, mivel gyors tempóban elszelelt. ANaze egy önelégült mosoly kíséretében állt fel, s indult tovább. Legalább az időt elütötte ezzel a kis állattal.* |
|  | | Oyasumi Setsuna Diák

Hozzászólások száma: 80 Msn: LinaLuna12@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Szomb. Jan. 22, 2011 5:42 pm | |
| *Nem lepte meg Chris viselkedése. Látja hogy a mosolyt már csak erőlteti így módszert vált.* - Nem könnyű a beilleszkedés tudom. Nekem se volt könnyű. De sikerűlt. Menni fog neked is. *Próbálja bíztatni mosolyogva.* - Szerencsésnek számít aki bekerül ide. Nem csodálom hogy eddig nem sikerült beilleszkedned ha csak az órákra jársz és a szobádban maradsz szinte egyész nap. *De neki sincs joga kritizálni és nem is annak szánta az előbbit. Tudja milyen nehéz az élet.* - Honnan jöttél? Korod? Család? Mesélnél magadról? *Tudja hogy ezzel már magánügyeket érint de kiváncsi.* - Persze te is kérdezhetsz nyugottan. *Mosolyog közben kiváncsian várja a válaszokat és a kérdéseket.*
FAGY |
|  | | Christopher Tsvetan Diák

Hozzászólások száma: 15 Msn: szakonyicsaba@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Szomb. Jan. 22, 2011 5:16 pm | |
| *Nem lepi meg Chris-t a sok kérdés. Általában az újakat, mindig elárasztják kérdésekkel. Egy mosolyt erőltet az arcára és egymás után válaszol. -Hát én megpróbálok beilleszkedni, mivel még új vagyok. Egyébként semmi különös. *Feleli az első kérdésre. -Eddig nagyon jó. Örülök, hogy felvettek ide. *Válaszol a következőre is. -Egy hete, de nem nagyon mozdultam ki a szobámból. Csak órákon voltam. Próbáltam ismerősöket szerezni, de nem nagyon jött össze. *Vonja meg a vállát, majd vár, hogy a lány mit mond. |
|  | | Oyasumi Setsuna Diák

Hozzászólások száma: 80 Msn: LinaLuna12@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Első emeleti folyosók Szomb. Jan. 22, 2011 4:57 pm | |
| *Első banyomásra kedvasnek ítéli Christ. Ami elég ritka errefelé. Mosolyogva hallgatja végig a mondandóját. Legalább valaki aki ismeri az illemet. mosolodik el magában is.* - Én is örülök, hogy megismerhetelek Chris. Semmi különös. Csak gondoltam sétálok kicsit. Veled mi újság? *Nem akar tolakodó lenni. De úgy is észreveszi ha az lesz. Vagy majd Chris szól.* - Milyennek találod a helyet? *Remélhetőleg el tudnak majd máskor is beszélgetni. De ez még odébb van.* - Mikor érkesztél? *Várja mosolyogva és érdeklődve a választ.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |