|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 11:33 am | |
| *Felnéz, mikor Chris megszólal, majd a szavak hallatán egyre inkább elborul az arca. Felpattan, és amíg Chris beszél, az iránytűt ledobja az ágyra, tiszta ruhát bányász elő a szekrényből. Aztán ha a fiú befejezte, akkor egyenesen megáll a szoba közepén szaktársa felé fordulva.* - Aludni, mi? Persze, én nem tartalak vissza, nyugodtan menjetek máshova aludni a barátoddal. Igazából az ő szobáját javaslom, kényelmesebb lehet, mint a társalgó. *Szándékosan használja a "friend" szót, hiszen elvileg angolul beszélgetnek, legalábbis Lawrence úgy, mert Chris-szel angolul szokott. Ezután egyszerűen meghajol, kifogástalanul, és eltűnik a fürdőben a ruháival együtt. Zuhanyozás, felöltözés, elvégre most kelt, ezek neki még kimaradtak.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 11:23 am | |
| *A borzolásra csak mindketten megrezzennek ismételten, majd jön a Chris-féle hangulatingadozás. Csak fekszik az ágyon, fekszik, fekszik, immáron némán... majd egy hirtelen mozdulattal leugrik az ágyról, talpra, féloldalasan háttal Lawrence-nek.* - Hé, Lawrence... *Hangja furcsán cseng, szinte kifejezéstelenül.* - Azt hiszem, kapsz tőlem még egy ajándékot. Méghozzá az, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy ne ártsak neked többet. *Visszanéz barátjára... mert neki az. Szemeiben ugyanaz az üresség jelenik meg, amit a fiú Lilith szemében láthatott.* - Azt hiszem, egy darabig nem alszok majd itt. Majd a társalgóban, vagy valahol. Nem költözik ki... egy ideig legalábbis. De nem fogok itt aludni. *Majd elindul az ágyához, láthatóan azzal a céllal, hogy pár cuccot összeszedjen, hogy valahol máshol éjszakázzon.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 11:14 am | |
| - Előbb vagy utóbb majd biztosan. Már ha lesz rá alkalma és lehetősége. *Lepillant Lilith-re, majd egy halvány mosollyal összeborzolja a kutya fején a szőrt, aztán mégis elveszi a kezét. Mikor Chris kacag, majd meg is szólal, akkor nem felel semmit. Némán veszi fel az iránytűt, és inkább azt vizsgálja. Nem tudja, mit mondjon. Pontosan tudja, hogy mire utalnak Chris szavai, úgyhogy csak összeszorítja a száját, és csendben van.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 11:10 am | |
| - De azér kemény csaj. És megígérte, hogy visszamegy, hát visszamegy. *Utalás? Az. Átírja a saját helyzetére? Noná.* - Hát passzolom. De ezer éve nem találkoztam már vele. *Mondja, majd csak kacag, kacag tovább, két kezével lassan a hajába túr, becsukva a szemeit.* - I'm a fool... I'm a fool... *Mondja lassan, és a nevetés helyett az arcán elkezdenek folyni a könnyek.* - Miért is reménykedek? Rossz alvó vagy. Én meg egy barom, egy önző kis... nem tudom mi. *Hanyatt dől, továbbra is becsukott szemekkel, arca könnyes.* - Mindenkit elpusztítok, aki közel áll hozzám. *Mondja egyszerűen, mintha csak egy alapigazságot mondana ki. De ő így is érzi.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 11:02 am | |
| *A felnyikkanással nem törődik, Lilith végre fent van, Lawrence pedig csak a fején nyugtatja a kezét. Nem simogatja, csak ott a keze.* - Hm. Az is lehet egy megoldás. És mondtam, hogy Alice egy liba. Ez már csak... így marad. *Megcsóválja a fejét, majd hátradől, de a kezét nem veszi le Lilith fejéről.* - Nem kellett volna otthagynia Hattert. És nem tudom, tudod, hogy téged a barátjának tart. De én már az első találkozásunkkor elástam magam a szemében, azt hiszem. Bár túlzottan nem érdekel, sokat nem veszítettem vele. *Megvonja a vállát, majd felvonja a szemöldökét, mikor Chris kacagni kezd. De a kérdésről mit sem tud.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 10:51 am | |
| *Mint daimón, mind ember felnyikkannak, amikor Lawrence felhúzza Lilithet, Chris még be is húzza a nyakát, kezeit odakapva, mintha ő is érezné, hogy felhúzzák. Mer érzi is ugyebár azér daimón a daimón.* - Ühümmm.... szerintem meg az, hogy Poe mindkettőről írt. De mindegy. Hatter akkor se tudja igazából, és Alice azért hagyja ott, hogy megtudja rá a választ. A hülyéje. Összetöri Hatter szívét. *Mondja, majd vállat von arra, hogy miért kapott volna tőle ajándékot.* - Hámittomén. Én miért kaptam tőle? *Kérdezi, majd lassan bólogat.* - Értem. *Mondja lassan, majd arra, hogy belegázolt a susnyásba, felkacag, fejét hátravetve. Kavarog egy jópár napja a fejében egy kérdés, amit nem mer föltenni... és most se képes rá. Hiszen az elméje mélyén tudja a választ a kérdésre. Jól tudja, egészen azóta, hogy egyszer felriadt régen egy rémálmából, hogy Lawrence rossz alvó...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 10:41 am | |
| *Korántsem tetszik neki a közjáték. Mikor Lilith félig teljesíti a kérést - hiszen Lawrence maga mellé hívta, az ágyra, az egész kutyát, és nem csak a mellső lábait -, akkor felsóhajt, majd egyszerűen lenyúl, és nem törődve a daimón dologgal, felhúzza maga ellé az állatot. Aztán legyint.* - Kártyalapokkal nem foglalkozok. *A kérdésre megvonja a vállát.* - Hát tudod, az egyik marha magasra tud szállni, a másikat meg ez marhára nem érdekli. Jamestől hallottam még jó pár éve, és valahogy megragadt. *Ő is értetlenül pislog.* - Hm? Miért adna nekem Andrey ajándékot? Szerintem nem is tudja, mikor van a születésnapom. Susantől kaptam, hogy majd megmutassa nekem azt, akit igazán szeretek. De a tied se rossz. Úgy látszik, te rendes iránytűt kaptál, én meg... *Az ajándékra pillant, aztán rázni kezdi, és angolul morog maga elé, mintha csak meg akarná győzni magát, az iránytűt... De érthető, amit mond.* - I know what I want, I know what I want, I know what I want... *Kinyitja a szerkezetet, de rá se néz, már csukja is vissza, és újra leteszi. Csak rövid bemutatót tartott arról, milyen tájolóval ajándékozta meg Susan, látszólag. A kérdésre elgondolkozik, majd felel.* - Belegázoltál a susnyásba, nem kicsit. De még látod az utat. Hogy visszatérsz-e rá... *Nem fejezi be a mondatot.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 10:32 am | |
| - Biztos. *Bólint határozottan, majd a Lilithhez intézett szavakra egy kisebb közjáték játszódik le. Chris lenéz daimónjára, Lilith vissza rá, és egy darabig csak néznek egymásra. Chris szemei lángokat szórnak, Lilith szemeiben továbbra is az üresség honol. Végül úgy tűnik, Chris győz a "párbajban", Lilith ugyanis feltápászkodik, közelebb mászik az ágyhoz, mellső lábait feltéve az ágyra, fejét a mancsaira támasztva a fejét, a fiú pedig visszafordítja a fejét Lawrence-re, mosolyogva.* - És mi van a négy Alice-el? *Kérdezi, mintha az előbbi jelenet meg se történt volna, majd meghökken.* - He? Mér a marha...? *Pislog, nagy kerek, értetlen szemekkel. Az ajándékra pedig csak pislog, értetlenül.* - kitől jött? Azt ne mondd, hogy Andreytől. Tőle én is kaptam iránytűt. Mármint az iránytű, vagy aranyóra? Mindegy, iránytűt kaptam anno karácsonyra Andreytől... hogy ne térjek le az útról. Hmmm... *Láthatóan elgondolkozik.* - Te, Lawrence, szerinted is letértem már az útról? |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 10:21 am | |
| - Meglehet. *Jegyzi meg hümmögve, majd Lilith válaszára megforgatja a szemeit.* - És annyira hulla vagy, hogy felkelni és idejönni se tudsz? Még a születésnapomon sem? Ejnye, ezt megjegyzem, ha nem vigyázol. *Megcsóválja a fejét, majd bólint.* - Hát, Alice-nél bárki jobb. De egyébként tényleg ő viszi a pálmát. És peeersze, fejtekeréssel, gond nélkül. *A kérdésre nem jön zavarba, csak megvonja a vállát.* - A marha. *Feleli egyszerűen, de nem magyarázza meg, hogy miért éppen a marha, majd maximum ha Chris rákérdez. A csomag elélebeg, mire kibontja, elolvassa a levelet, és a szemeit forgatja. Aztán a kezébe veszi az iránytűt, majd szinte rögtön le is csapja a fedelét, egy pillantás után, és csak leteszi maga mellé. A levelet összegyűri, a kezében tartja, és felnéz Chrisre.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 10:14 am | |
| - Szétesnél. *Vigyorogja szélesen. Igen, először Shrek-utalás, aztán Alice, most meg Supernatural. És... hogyne tudná ő is, hogy nem lesz úgy, mint régen. De... a "Play pretend" című játékot játssza. Eljátssza, hogy minden lehet olyan, mint régen volt. Őneki menne is, csak... az a nagy bibi, hogy a fájdalmát gyakorlatilag átnyomja Lilithbe, és rajta látszódik. A daimón csak felpillant Lawrence-re, majd felsóhajt.* Minden oké. Ő pörög, én fáradt vagyok. Van ez így. *Hazudik. Hazudik, próbál ő is benne lenni Chris játékaiban. Más kérdés, hogy nehezebben megy.* - Most miéééért? Hatter a legjobb. *Mondja, félrebillentve a fejét, majd felemeli vigyorogva a hüvelykujját.* - Futterwacken megy? *Kérdezi vigyorogva.* - Na, és mi a közös a hollóban és az íróasztalban? *Kérdez egy másikat, majd a csomag csak odalebeg, egyenesen Lawrence ölébe. Telekinézis azér megy a srácnak változatlanul.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 10:05 am | |
| - Mihez is kezdenék nélküled... *Morogja maga elé, megforgatva a szemeit, de aztán halványan, erőtlenül elmosolyodik mégis. De nem, nem dől be a fiúnak. Pontosan tudja, hogy soha, semmi nem lesz már olyan, mint régen. Egyrészt mert rossz alvó, másrészt mert Lilith. Mármint nem ő Lilith, hanem... Értitek, na. A kutya felé néz, majd kinyújtja a kezét, mintha csak el akarná érni, vagy oda akarná hívni magához, maga mellé az ágyra. Aztán Chris a fejébe nyomja a kalapot, mire csak pislog, majd rögtön le is veszi, hogy azért meg tudja már nézni, mert ha a fején van, tükör nélkül nehézkes.* - Enélkül nem voltam elég őrült, mi? *Kérdezi, felismerve a kalapot, majd visszateszi a fejére, és megigazítja.* - Na, hogy áll? Ideadnád azt ott? *Bök fejével a csomagocska felé, ami az asztalon van, mert ha Lawrence ott aludt, akkor a házimanó aligha tette az ágyra.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 9:54 am | |
| - No lám, ha elfelejtkeztél róla, ejj-ejj... *Tettetett rosszallással csóválja meg a fejét.* - Hát akkor ezért vagyok éééén itt, hogy emlékeztesselek rá, nemdebár? De-de. Naszóóóóval. Happy birthday, meg minden. Ugye egy pillanatra se fordult meg a fejedben, hogy én elfelejteném, ugye? *Az arca továbbra is ragyog, pörög, dumál, pont, mint eddig. A nagy változások előtt. Talán éppen ezért lesz egyre nagyobb a csönd, ami Lilith irányából jön, aki mozdulatlanul lefeküdt a földre időközben.* - Tesssééééék! *Trillázza, előhúzza az ajándékot... egy fura kalapot, és nemes egyszerűséggel Lawrence fejébe nyomja. Majd csak néz rá, nagy, kerek, csillogó kiskutyaszemekkel. Életnagyságú chibifigura, kérem szépen.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 9:44 am | |
| *Híresen rossz alvó, így kész csoda, hogy az első dalnál még nem kezd mozgolódni, akármennyire halk is. A másodikra viszont már mormog valamit érthetetlenül, és befordul a fal felé. Ébren van, de nem akar megfordulni. Laposakat pislog, a falra próbál fókuszálni, kicsit összeszedni magát. Aztán Chris hirtelen az ágy szélére ugrik, mire Lawrence abban a pillanatban felül, és a fiúra pislog.* - Birthday... *Leheli maga elé, és megdörzsöli a szemeit.* - I... *Felnevet, kicsit hamisan, majd megcsóválja a fejét.* - I... forgot about it. *Halk vallomás, de valóban... nem is tudatosult benne, hogy hamarosan születésnapja lesz. Körülnézve már Susan ajándékát is kiszúrja, bár még nem tudja, hogy a lányé. Kérdőn, enyhén kíváncsian néz Chrisre, hogy tőle vajon mit kap.* - 'morning. *Fűz még hozzá azért egy köszönést is.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 9:37 am | |
| - Children waiting for the day they feel good... happy birthday, happy birthday... *Halk énekléssel lép ki a fürdőszobából, hátát nekitámasztva a becsukott ajtónak, tekintete Lawrence ágya felé siklik, egy pillanatra szomorúság fut át a szép vonású arcon. Majd hirtelen felragyog az arca, szemeibe is élet költözik, és ellöki magát, szinte szökkelve indulva el, először a saját ágya felé. Motoszkál a szekrényben, elővesz valamit, háta mögé teszi, és ugrálva megy tovább az alvó szülinapos ágya felé. Továbbra is énekelve, bár már teljesen más hangulatút.* - Happy birthday tooo youuuu, happy birthday toooo youuuuu... Happy birthday too youu, Lawreeeeence. Happy Birthday toooo youuuu. *És ezzel nagy lendülettel leugrik az ágy szélére, még mindig a háta mögé rejtve azt a valamit.* - Good morning, good morniiiiing... ébresztő fööööööööl! *Trillázza, nagy szemekkel pislogva a szőke fiú felé. Tisztára, mint régen... egyedül Lilith az, aki nem szólal meg. Nem oltja le, semmi, ahogy eddig tette volna, csak némán leül az ágy mellé ő is.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Vas. Máj. 23, 2010 9:24 am | |
| *Egy aprócska házimanó lép, be a fiúk szobájába. Kezében egy csomagocska van. Amikor belép leteszi szépen Lawrence ágyára, majd szépen kioson. A csomag tartalma egy szép arany iránytű , valamint egy kézzel írott egyszerű kis levélke.*
"Aki a viszonzás reményében szeret, csak az idejét vesztegeti."
Lehet, hogy csak az időmet vesztegetem, de nem érdekel...Ne haragudj, hogy nem személyesen adom át az ajándékod, de most nem vagyok olyan lelki állapotban. Megjegyzem kivételesen nem miattad. Az iránytű meg talán egyszer elvezet majd ahhoz, akit igazán szeretsz^^
Boldog Születésnpot!
Ölel: Dorothy
Ui: Nem tudom mikor, de valószínüleg a napokban nem leszek itthon, úgyhogy ne keress. |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Csüt. Máj. 20, 2010 9:11 pm | |
| *Csak tartja a fiút, miközben lassan, finoman simít végig annak hátán. Agyában mindenféle dolog kavarog jelenleg, mint szinte mindig az elmúlt időszakban, de ez a hír, hogy Jana szakított vele.. Ez felvet némi új gondolatot. Hogy gondot-e, az már egy teljesen másik kérdés. De az bizonyos, hogy, mivel Jana nincs itt, ezért Jacknek muszáj maradnia, mert jelenleg a fiú mellett nem áll senki. Mint a mellékelt ábra is mutatja. Jack arcán halvány mosoly suhan át, miközben felemeli a fejét, és egyik kezével letöröl néhány könnycseppet a fiú arcáról, majd ismét megszólal, halkan suttogva.* -Hey puppy, I'm here. And for a while, I stay. Okay? *igyekszik belenézni a fiú szemeibe, miközben egyik kezével még mindig tartja, aztán csak átöleli, és marad, marad itt, Odron nagy bánatára, aki persze egész éjszaka lehet ébren, és figyelhet, hogy mikor, meg ki fog erre járni.* -And now, if you're better a bit, soon we have to sleep. It will help you. But only if you're better. *súgja még a fiúnak, mert tényleg nem lenne jó, ha egész éjszaka fent lenne. Majd, ha szépen lassan lenyugodott valamennyire..* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Csüt. Máj. 20, 2010 9:04 pm | |
| *Chris pedig csak szorítja, szorítja magához görcsösen Jacket, zokogva. Hogy mit szeretne? Azt, hogy Jack vele legyen, vele maradjon, ne menjen el, ne csak az éjjel, hanem úgy anblokk ne menjen el, ne hagyja őt magára... szóval sok mindent szeretne. Momentán azt, hogy legyen ott mellette valaki. Elsősorban persze Jack, mert... mindig is ő volt neki az első a rangsorban. Hogy erre ment volna rá a Janával való kapcsolata? Tény, és való, de eszébe sem jutna Jacket hibáztatni. Meg sem fordul a fejében. Ha valakit itt hibáztat, az önmaga... kétszeresen, sőt, háromszorosan. Jack kérdésére bólogatni kezd, kicsit csitult sírással, de hangja továbbra is el-elcsuklik.* - Yes, please... stay the night... please... *Suttogja, továbbra is ölelve magához szorosan Jacket, bár már annyira talán nem görcsösen. Elvégre itt van.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Csüt. Máj. 20, 2010 8:58 pm | |
| *Amikor az ajtó kinyílik, akkor Jack feljebb tápászkodik, félig térdel, mintha felállni készülne, amikor hirtelen egy zokogó Chris zuhan a nyakába, és hangos zokogásba vált át az eddig néma egéritatásból. Jack söztönösen szorítja magához erősen a fiút, és nem, esze ágában sincsen elengedni. Lilith felé pillant, mint egy kérdőn, hiszen chris biztosan nem fog így megszólalni, aztán, amikor választ kap, akkor csak hidegen megvillannak a szemeit, ezzel jelzi, hogy értette a dolgokat. Erősen szorítja magához Christ egyik kezével, a másikkal finoman, lassan simogatni kezdi a hátát, mint egy nyugtatásképpen.* -Ssshh.. Sírj csak, sírd ki magad. Jobb lesz, ha ez kijön. Utána könnyebb lesz valamivel. Ittmaradjak? *ostoba kérdés, a kérdés inkább annak szól, hogy virrasszon-e egy egész éjszakát, estét a fiúval, amire persze Jack szívében és fejében egyértelmű igen a válasz, de nem tudja, mennyire és mit szeretne most a fiú, bár az erős kapaszkodás sokmindenre utal és sokmindent megmagyaráz, sokra válaszol szavak nélkül, hiszen Jack nem is vár szavakat.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Csüt. Máj. 20, 2010 8:50 pm | |
| *Csak ül, térdeit felhúzva, Lilithet ölelve, némán zokogva... a kutya viszont megmozgatja a füleit, ahogy felpislog, és megérzi az ismerős szagokat. Aztán jönnek a hangok, mire Chris is lassan fölemeli könnyáztatta arcát. Elengedi Lilithet, a daimón leugrik, Chris pedig feltérdel, megfordul, kinyitja az ajtót, és azzal a lendülettel gyakorlatilag Jack nyakába borul, szorosan ölelve magához a fiút, szorosan, el nem engedve, zokogva. Most már a zokogás hangossá fordul, ahogy kapaszkodik belé, csüng Jacken, nem akarja elengedni, Lilith pedig csak felnéz Jackre bús szemeivel.* Szakított Janával. *Két halk szó hagyja csak el a spániel száját, Chris pedig csak kapaszkodik Jackbe, és nem, nem hajlandó elengedni.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Csüt. Máj. 20, 2010 8:45 pm | |
| ~A rohadt életbe Jack! Ha így folytatod, fix, hogy rajtakapnak! De rossz előérzetem van, vagy utóérzetem, vagy a fene se tudja.. Nem vagy se jós, se látnok! De attól még megérzéseim lehetnek, nem? Ha e miatt kap el egy őrdémon, akkor már csak fájdalomérzeted lesz, vagy talán az se.~ *sújtat az ocelot gondolatban, mire Jack csak leinti, miközben halkan kattogtat valamit a zárral, egy kicsit mahinál, és megjelenika jól ismert, csuklyás alak, maga mögött betéve az ajtót, szája halakn rebegi a varázsszavakat, a pálca meg sebesen forog a kezében. Szemeit az ocelotra villantja.* ~Te inkbáb fedezz.~ *és ezzel lezártnak tekinti a vitát, megindulván a szobában. Az ocelot csak halkan morogva biccent, és letelepedik megfigyelő pozícióba. Jack néhány újabb mormogás után egy szép kis csillámló nyomot követve indul meg a fürdőszobaajtó felé, ami előtt megáll, fülét az ajtóra tapasztja, és pár pillanatig némán hallgatózik. Csak valami zihálást, és zütykölődést hall,ami az ajtónak ütődik, ezért nem nyit be, beteleportálni meg nem mer, nehogy a fiút megijessze, ezért csak lecsúszik a földre, leguggol, és halkan suttogni kezd.* -Psszt.. Hey, puppy! Az egerek lassa megfulladnak annyit itatod őket. Beengedsz? *csak tippel, hogy a fiú sír, és ha sír is, akkor sem igen tudja, hogy miért lehet, de a rázkódást nem éppen hiszi egyszerű traumás sokknak, meg akkor erősebb is lenne. Tippel, miközben reménykedik, hogy a fiú mégsem sír, és nem történt semmi baj. De nem ennyire naív. Tudja hogy valami nincs rendben.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Pént. Máj. 07, 2010 4:34 pm | |
| *Csak a szemeit forgatja, és a saját ágya felé indul, de ekkor Chris szemei kipattannak, így csak visszafordul.* - Az ember folyton változik, főleg, ha ennyi külső behatás éri. Ez ellen elég keveset lehet tenni. *Visszalépdel Chrishez, leül mellé, és finoman magához vonja a fiút, hogy átölelje. Igazából fogalma sincs, mit mondjon... Ő nem tud Samantha terhességéről, Jack elmenéséről, és ebbe az egész Jack-Samantha dologba sem mászik bele annyira, mint Chris. Aztán a Faith-es tippre felnyög.* - Kivándorlok Afrikába. Vagy nem... Inkább Amerikába, az mégiscsak jobb hely. Las Vegas, Los Angeles, Kalifornia, jövök! *Mondja kicsit irónikusan, majd még egyszer végigsimít Chris hátán, aztán eltolja magától.* - Na gyere, lassan készüljünk össze, és irány az óra. *Összepakolja a cuccait, majd megvárja Christ, és ha az megy, akkor vele együtt lesétál Hangmágiára. Ha meg nem, akkor nélküle.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Pént. Máj. 07, 2010 4:21 pm | |
| *Kerek szemekkel néz fel Lawrence-re, majd lesüti a szemeit.* - Én... nem akarok változni. Én... nem tiltok neked semmit, ha változni akarsz, változz... *Becsukja a szemeit, majd hirtelen kipattannak, és megvillanó barna szemekkel néz fel Lawrence-re.* - Szerinted jókedvemből változok? *Csattan fel, majd becsukja a szemeit, és lehajtja a fejét.* - Bo... bocsáss meg. Én... *Felemeli a két kezét, azokba temetve az arcát.* - Sok ez nekem. Nem tudom... meddig bírom ezt az egészet. *Mondja halkan. Jack elmegy. Samantha terhes Jacktől. És nem, a Jana hajában lévő csíkok se kerülték el a figyelmét. Annyira szeretne segíteni a lánynak, de... addig nem tud, amíg önmagát nem teszi rendbe... valahogy.* - Nem akarok változni. *Mondja halkan, majd leereszti a kezeit. Faithre csak vállat von.* - Mittomén. Katonai diktatúrává változtatni Nagy-Britanniát. *A kérdésre meg csak abbahagyja a dúdolást, és énekelni kezd.* - My name is Death, and the end is near... *Mosolyogva felnéz Lawrence-re.* - Mindig is szerettem az ilyen kísérteties számokat. *Mosolyog, majd még egy sort énekel.* - When God is gone, and the Devil takes hold, who will have mercy on your soul? |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Pént. Máj. 07, 2010 4:16 pm | |
| *Megforgatja a szemeit, mikor Chris megrázza a fejét.* - Négy betű, igazán nem bonyolult, vagy nem tart sokáig kimondani. *Jegyzi meg, majd félredönti a fejét.* - Bagoly mondja verébnek. Ha te változol, miért pont nekem nem szabadna? Te mi jogon tiltod meg nekem? Talán az idősebb jogán? A barát jogán? A másodikon megtehetnéd, de akkor vajon én neked miért nem? *Egy lendülettel feláll a székről, és Chris előtt áll meg, lenézve rá, a karjait összefonva maga előtt.* - Óh, tényleg? Mi? *Kérdez vissza morogva Faith jobb dolgára, majd csak kérdőn figyeli a dúdolgató Christ.* - Mi ez, Strife? |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Pént. Máj. 07, 2010 4:07 pm | |
| *Lassan megrázza a fejét, valamiért nem akaródzik neki kimondani a tippjét. Talán azért, mert tudja, hogy Lawrence tippje is ez. Talán csak simán nem akarja kimondani. Ki tudja, ilyenkor nem igazán lehet tudni, hogy mire gondol. Hangulatemberré vált az elmúlt hetekben, ahogy ezt Lawrence is észrevehette... ezt lehetetlen nem észrevenni. Arra, hogy Lawrence rendmániás, csak bólint.* - Jep. De te ilyen vagy. És te így vagy önmagad. Never change, Lawrence. *Mosolyog, félrebillentve a fejét. Mondja az, aki változgat mostanság. No igen.* - Hümmmm... *Bólogat lassan, elgondolkozva.* - Az iskolában nincs mitől félniük, hacsak nem mennek oda hozzá, mint én. Aztán meg... hátha lesz jobb dolga is, minthogy rokonokat hajkurásszon. *Gondolkozik, majd csak bólogat, és dúdolni kezd... egy lassú, kicsit fura dalt. Csak dúdol, halkan, de nem énekel.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tigris cápa háló Pént. Máj. 07, 2010 3:58 pm | |
| - Hm? *Pillant fel, egyértelműen a tippre rákérdezve. Pontosabban... neki egyértelmű, hogy arra kérdez rá, kire tippel Chris. Na nem mintha neki nem lenne tippje... És természetesen ugyanaz, főleg, miután Chris kijelenti, hogy az övé földmágus.* - Nathaniel pedig elvan a drámáival. *Bólint, és hátradől a széken, elfordítva azt, hogy szemben legyen Chris-szel.* - De hát én már csak ilyen rendmániás vagyok. Tudom, mondták. *Vonja meg a vállát, majd felsóhajt.* - Neked minden jól áll. Ez is. Egyszerűen csak... Valahogy hosszabban jobban állt. De ígyis jó. *Előrehajol, és kis híján leesik a székről nyújtózkodás közben, de azért felborzolja Chris haját, már ha az nem menekül előle Gabriel-módra. Aztán visszahúzódik a székre, vigyázva, hogy le ne zuhanjon.* - Összefutottam Larissával, és említette, hogy ő meg Faith-szel. Persze, tudtam, hogy előbb vagy utóbb ez is el fog jönni, de azért... *Megcsóválja a fejét, és talán már érthető, miért volt enyhén gondterhelt.* - Bár amíg az iskolában vagyunk... Ők minden bizonnyal meg fogják úszni ezt az egészet, legalábbis határozottan jobban, mint... *Nem fejezi be a mondatot, csak hátradől a széken, kezeit újra összefonva a tarkója mögött.* - Egyébként kint járkáltam, átnéztem pár dolgot a mai órára, meg ilyenek. |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |