Nílusi krokodil háló

Vendég

*Antoine örül a társaságnak, Spy annál inkább. Bár az csoda a görénynél, ha ennyire közvetlen, és meg is szólal.* -Lemenni? Nellondba? Haver, mi csak akkor járunk le, ha elfogy a piánk, vagy ha bulizni akarunk, bár ezeket nem hagyja Marceau... -Mert nem akar két holt részeg idiótát felrángatni idáig. - De Spy! Kament persze felrángatta a tizedikre... - Az más. - Nem más. Pofa be Spy! *A csendes vita hangossá válik így Pat is fültanújává válk ennek a szócsatának. Majd Antoine észbe kap, és Patrick felé fordul, aki vélhetően megtalálta a hűtőt.* -Bocs haver csak ez állandóan belepofázik mindenbe, és az agyamra megy. A bájitalokat itt hagyhatod, majd odaadjuk neki, vagy az ágyára is leteheted. Mondjk, ha itt hagyod számolni kell a Giselle nevezetű hurrikánnal, aki a héten csupán háromszor takarított a szobába a házimanók után, de sebaj...*Megint megered a nyelve, és neki áll dumálni, persze a damon beleharap Antoine lábába, amit mindketten éreznek, de legalább elhallgat a fiú.* -Hah. Kis hordozható memóriám. *Vigyorog továbbra is, mint a vadalma. Aztán az ő nevük kerül szóba mire gyorsan megejt egy bemutatkozást.* -Jaja. Antoine. Antoine Sébastien Crine, bár Antoine, vagy Crine. Érdekes módon a Sébastient senki nem használja... Ez a görény itt mellettem meg Spy, akit, ha elmentél agyonvernék, de nem tehetem... *Felkászálódik a fotelből, odalép a hűtőhöz, és ő is kivesz egy újabb üveggel.*

Vendég

*A srác válaszára amolyan "Ez igaz." típusú biccentéssel reagál, aztán ugye a srác szól a daimonjának, aki felé Pat így elenged egy biccentést, de többre nem nagyon méltatja, egyelőre. A válaszra elhúzza a száját.* - Nyavalya. Áh, ez van. Pedig le akartam vele menni iszogatni egyet *húzza el a száját.* - Meg oda kéne adnom neki egy-két bájitalt... Mindegy, majd legközelebb *von vállat. A nyelvvel kapcsolatos szavakra elvigyorodik, és innéttől eszébe sem jut bolgárul megszólalni. Még mit nem. Aztán ugye pia, mire szélesen elvigyorodik, és otthonosan mozogva kitárja a hűtőt, kicsit nézelődve, majd végül egy üveget előkapva visszasétál a sráchoz, és lehuppan az egyik székre. Aztán a daimon megszólal, úgyhogy kénytelen foglalkozni vele.* - Igen. Patric Morgan *biccent.* - Én mondjuk a te nevedet abszolút nem tudom, de te *pillant a srácra.* - ha jól emlékszem, Antoine vagy. Jól emlékszem? *dönti oldalra a fejét, majd nagyot kortyol az időközben felbontott italból.*

Vendég

*Igazából a saját és a görénye gondolataitól nem is hallja a trappolás így csak a kopogásra reagál.* -Gyere be! Viszont, ha Marceau vagy akkor inkább menj el, mert nem vagyok lelkisegély szolgálatban! *Mordul fel a fiú, majd mire kimondja addigra Pat már be is ront a hálóba.* -Hello. És nincs itt. Ha itt lenne akkor nem ülnék, és innék egyedül miközben a házimról filózok. *Jelenti ki röviden és tömören a híreket, majd néhány szót vált a görénnyel.* -Spy, told ide a képed. Vendégünk van. *Rikkant a vadászgörénynek, aki rámordul mindkét srácra, majd lemászik a fotelből, és Antoine mellett foglal helyet.* -Öhm nem igazán. Vagy elmászkált, vagy Marceau, esetleg Tristan rángatta magával. Passzolom a kérdést. *Vonja meg a vállát beszédközben, majd a kiürült üveget lerakja maga mellé a földe, az ölében lévő füzetet meg hátradobja.* -Á nem mond. Épp javasolni akartam. Hiába van két nyelvzseni haverom nekem is könnyebb a francia, vagy az angol.*Szélesen elvigyorodik, majd mikor a sörről kérdezik a hűtőre mutat.* -Szolgáld ki magad. Nem tudom mit szeretsz úgyhogy van választék.*Hát Antoine se a vendégszeretetéről híres...* - Amúgy Patrick vagy, igaz? Mármint valami ilyesmit mondott Giselle, na meg láttunk Londonban.*Szólal meg Spy egész kedves hangon pedig ő szinte mindenkit utál.*

Vendég

*Jókedélyű trappolás hallható kintről, majd egy gyors kopogás az ajtón, de vélhetően az illető csak puszta udvariasságból ejtett meg egy kopogást, ugyanis máris nyílik az ajtó, és egy hangos kiáltás szeli át a Nílusi krokodilt.* - Kamen, itt vagy? *érdeklődik hangosan Patric, majd beljebb robog, és int Antoine-nak - legalábbis reméli, hogy jól emlékszik a nevére.* - Helló. Nem tudsz Kamról? *kérdez, kissé tört bolgársággal, szóval megrázza a fejét, és angolul szólal meg.* - Gondolom nem gond. Elképesztő ez a nyelv, agyamra megy. Az angol sokkal jobb. Hé, egy olyat kérhetek? *biccent a fejével a sör felé. A daimont eléggé figyelmen kívül hagyja, talán mert rossz emlékeket ébreszt benne. Egyetlen embert ismer, akinek van, vele meg... Hát, igen. Nem tökéletes a viszony.*

Vendég

*Az elmúlt hetek alatt egészen beilleszkedett az új helyre, bár még ígyis sok ember agyára megy, de ez van. Antoine mindig ilyen volt, és mindig ilyen lesz. Most épp a közös helyiségben ücsörög egy üveg sörel a kezében miközben a lábai az asztalon pihennek, az ölében pedig egy füzet van, amit erősen szugerál hátha rávarázsolódik a házija. Antoine nyakában egy szőrös valami van, ami elsőránézésre valami bundának tűnik, de ha megfigyelik akkor észrevehető, hogy egy élő és lélegző görény az.* ~ Antoine, attól hogy szemmel vered azt a retkes lapot nem lesz jobb hidd el. ~ Deeee Spy. Én. Ezt. Nem. Tudom. ~ Ne hiszitizzél már! Fárasztó vagy. Kérd meg Giselle-t, vagy Kament, hogy segítsen a Lélekszimpátiában. ~ Énnn?! Marceau-t? Na nem. Az kizárt, és punktum. Legutóbb is kértem tőle valamit aztán azóta is ezzel piszkál.*Antoine duzzogni kezd, mint egy óvodás, a görény meg annyira kikészül ettől a bszélgetéstől, hogy inkább átugrik a közeli fotelra, hogy minél messzebb legyen a társától. Hát ez Antoine... Mindenesetre a Belsis iszik az üvegből, és a gyogyós daimonjával farkas szemezik (pedig a daimon nem is farkas...).* -Na jó. Lesz*rom. Nem lesz kész. Majd, ha Kamen megjön könyörgök neki, hogy segítsen. Basszus, igazán jöhetne már valaki. Nem bírlak elviselni Spy.* Kezd hangosan beszélni a srác, majd a Spy-ra tett megjegyzésen a görény felemeli a fejét, és rámorog a másikra.* -Te csak ne morogj nekem! Ha te nem találod ki, hogy másszunk le Nellondba akkor most tudnánk hol vannak a többiek! *A vadászgörény szépen hátat fordít a másiknak, és igyekszik nem reagálni a provokálásra.* ~ Miért nem Giselle daimonja vagyok?! *Ezt valószínűleg élete során még párszor hallani fogjuk tőle...*

Vendég

*A csörgésre hátrapillant, de nem foglalkozik vele különösebben. A fiú szavaira a szemöldöke egyre feljebb kúszik az arcán.* - Bandaháború. Csodálatos *közli a véleményét meglehetősen tömören. A két kérdésre egy bólintással és néhány újabb kurta szóval reagál.* - Az unokabátyám, igen. *Innentől pedig ő a maga részéről csendben teszi meg az út hátra lévő részét, és úgy tűnik, Tristan is. Amikor a francia fiú belép, egy szellemkutya nagy jókedvvel fogadja, és pillanatokon belül egy macska is feltűnik a színen. Odabent egy pillanatig némán figyeli, ahogyan a srác rendezkedni kezd, valamint az üvegeket - amiknek a tartalmának eltüntetésében reményei szerint Kamen lesz olyan szíves és NEM segít -, majd elmotyog egy szívesent, és ő is nekiáll rendezni a dolgait. Pár perc múlva már egy fekete melegítőnadrágban, barna rövid ujjúban, mezítláb bukkan fel, hogy kotyvasszon magának egy teát, meg a kezében ott egy könyv, ami díszes betűkkel a Hamlet címet hirdeti. És enyhén szólva is megviselt állapotban van... Szóval miután kész a tea, ő letelepszik az asztal mellé, és nyugisan elteázgat meg olvasgat, egészen úúúgy... Tíz óráig. Aztán megy aludni. Mert valamikor olyant is kell.*

Vendég

*Majdnem elvigyorodik, mikor Yant majdnem eltalálja egy csomag. A gyilkos pillantást nem veszi magára, ha olyan kedve lesz úgyis megpróbálja eltenni láb alól a prefektust, de igyekszik a jófiút játszani.* - Bakker. Igen, Marceau a főprefektusom csak valahol elhagytam. *Morog és fintorog egyszerre a Belsis.* -Na az remek. *Vigyorodik el, és követni kezdi a másikat, ahogy elindul a vállán lévő sporttáskákban csörögni kezd valami...* ~ Este megfojtom...* Tervezget, majd maga előtt lebegteti a csomagokat, mikor Yan megtorpan majdnem fejbevágja, és kivételesen nem szándékos lett volna. Azért mikor rákérdeznek kamenre megvonja a vállát.* -Mondooom. Giselle haverja, és mikor jöttek vissza Angliából akkor találkoztam vele meg Antoine haverom mentette meg az irháját Gissel együtt valami bandaháború közepén. Miért rokonod, vagy mi? És miért érdekel? * Kérdi kicsit gyanakodva, de hát szokása, hogy mindent elmond Gisről így most is megered a nyelve. A szemrehányóan pillantást megint elkerüli most épp a cipője orrát vizsgálgatta. Aztán őt meg Antoine-t nem is lehetne leszoktatni ők bárhol és bármikor bagóznak. Ekez után némán baktat Yan után, majd a szobánál előre megy, és lepakol az egyik ágyra, majd fogja a két sporttáskát, és oda húz a hűtő elé egy széket. Lehuppan a székre, és elkezd különféle üvegeket bepakolni a hűtőbe. Ha van ott valaki akkor azt üdvözli, Yannak megköszöni a segítséget, majd említi, hogy még jön a haverja, ha meg akarja ismerni, de azt se tudja hol van Antoine szóval most vár rá...*

Vendég

*Yan szerint Lil minden egyes atomja gyönyörű, szóval a lánynak ezen értelmetlen is volna fennakadnia. Maya meg... Maya. Örökké ezt csinálja, de mindig hallgat Yanra. Részben mert mágikus állat, részben pedig mert a fiú druida, és hát eléggé könnyedén ért szót az állatokkal. Főleg a szelíd fajtákkal. Aztán ugye kényelmesen elhelyezkednek a kanapén, és Yan hátradőlve hallgatja a lány szavait.* - Örülök *mosolyog a lányra, aztán a visszakérdezésre tűnődve megrázza a fejét.* - Igazából semmi. Tegnap a fél napot végigveszekedtem a gyógyítóval, aztán este összefutottam Susannal... És, ez talán megnyugtat, ő is ügyelt rá, hogy a kellő időben bekergessen a szobámba *csóválja meg a fejét. Aztán elkezd ásítani, de gyorsan a szája elé teszi a kezét, és Lilre pillant.* - Nem ásítottam *mondja, majd pár pillanattal később, a következő elfojtott ásítás után tehetetlenül megrázza a fejét.* - Jó, mégis. Azt hiszem, lassan aludnom kell... Megint *húzza el a száját. Azután - Lil talán már megitta a teát - elköszön a lánytól, és egy gyors öltözködés után valóban bekerül az ágyba, és rövid perceken belül már mélyen alszik. Nem volt hosszú a nap, de most tud csak igazán nyugodtan aludni, hogy látta Liliyát. Néha úgy érzi, túlságosan függ tőle... De ilyenkor a szíve mindig vállvonásra kényszeríti. Mert ha minden úgy megy, ahogy mennie kell, akkor soha nem kell majd a hiányától szenvednie...*

Vendég

- Áfonya. *Válaszol, majd az ugyebár megkapja az ajándékot. A bókra elmosolyodik. Hogy a csuklója gyönyörű? Elvégre csak egy csukló... Na mindegy. Ezen most nem fog fennakadni. Inkább fogja a teáját, és a fiút követve a kanapé felé veszi az irányt. Mayán elneveti magát. Szemtelen macska! Dehát, elnézi neki, hiszen egy macska, azok meg mindent eltulajdonítanak és az ágyukká avatnak fel. Minden esetre látszik, hogy mágikus állat, hiszen megérti a parancsot, és átadja a helyet, egy igen gonosz tekintet kíséretében. Lil meg leül a fiú mellé, egészen közel, nekitámaszkodva, úgy kortyolgatja a teáját.* - Semmi különös... *Von vállat.*- Illetve... Összefutottam Janával. *Bámul bele a csészéjébe.* - Novi Pazarban. *Kortyol bele ismét a csészéjébe.* - Jó volt újra látni... *Sóhajt, a csészét az asztalra helyezve.* - És veled? Történt valami? *Kérdez vissza, immár mosolyogva.*

Vendég

- Abban egy pillanatig sem kételkedtem *csóválja a fejét a fiú. Nem, valóban nem. Egészen biztos volt benne, hogy a lány minden lépésére ügyelni akar majd, és ez szinte rögtön is bebizonyosodik, pedig csak egy teáért indul. Kicsit megrázza a fejét.* - Milyent? Citrom, menta, aztán egy ilyen winter time nevezetű, leginkább fahéj íze van, szerintem nagyon jó. Barack, áfonya, öhm... fekete tea, zöld tea. Ó, és vanília. Nos? *Ha választ kapott, akkor a választott filtert beleteszi egy pohár, gyors pálcamozdulattal felmelegített vízbe, és átnyújtja a lánynak. Aztán ugye elmegy az ajándékért. Úgy tűnik, a lány tetszését elnyeri, mert még csókot is kap érte, amire egy mosoly a válasza, ami aztán kissé kiszélesedik, mikor a lány megforgatja a csuklóját a fényben. Azonmód az emlegetett testrészét nyújtja a kezét, és a lány csuklójának belső oldalára, a karkötő alá egy finom csókot nyom.* - Gyönyörű a gyönyörű csuklón *bókol, majd a lányra mosolyog. Aztán ellép mellőle, és felkapja a teáját az asztalról, majd a kanapé felé fordul. Az azonban már nem üres, Maya ugyanis láthatóan kényelmesen befészkelte magát.* - Látom, el lettél eresztve... Nem megmondtam, hogy az nem a te helyed? *szólítja meg az állatot kissé mérgelődő hangsúllyal. A cica egy nyávogás kíséretében leugrik, és rémesen szemrehányóan mered a párocskára, majd farkát elegánsan billegetve eltűnik jobb oldalt. Yan csak megrázza a fejét, majd intve Lilnek is a kanapéhoz sétál, és le is ül, remélve, hogy a másik csatlakozik hozzá.* - Mesélj valamit! Kimaradtam valami fontosból? *kérdezi, s közben kortyolgatja a mostanra eléggé kihűlt teát. Kivételesen nem zavarja, mert tudja, hogy újramelegítve még ennél is rosszabb...*

Vendég

*Na igen. Nehéz lesz újra elmenni... De az csak két-három nap lesz, azt csak túléli valahogy. Majd holnap szól. Ma nem akar. Nem akarja elrontani az örömét... Meg amúgy is, Gaeától is tanácsot kért, az ő csapatából kísérik el néhányan, szóval baj egészen biztosan nem lesz. Csak hát Lil izgul. Miért ne izgulna? Elvégre egy másik dimenzióba készül!* - Örülök. Majd én vigyázok rá, hogy ne fáradj ki... *Mosolyog szélesen a fiúra, egy puszit nyomva az orrára.* - Egyelőre maradj a kúriában, jó? *Csóválja a fejét rosszallóan.* - Egy teát. *Majd mikor a fiú feláll, őis felpattan, és bár ráveszi magát, hogy ne vegye ki a kezéből a munkát, árnyékként követi. Pontosabban, a pultnak támaszkodik, és onnan figyeli az ügyködését. Az ajándék szóra felvonja a szemöldökét, majd nézi, ahogy a fiú az ajándékért elcaplat. A csomagolást látva elmosolyodik. Eszébe jut a szülinapja... Élete legszebb estéje... Mosolyogva bontja ki a papírból az ajándékot, majd a doboz fedelét felnyitva szemügyre veszi az ajándékot. Mosolya kiszélesedik, majd átölelve Yan nyakát, megcsókolja a fiút.* - Köszönöm. *Mondja halkan, ahogy eltávolodnak egymástól, majd felveszi a karkötőt.* - Jóláll? *Kérdezi vigyorogva, a lámpafényben forgatva a csuklóját.*

Vendég

*A fiú pedig nem is lehetne elégedettebb, mint amikor a lány másodszor is megcsókolja. Istenem, hogy ez mennyire hiányzott! Mintha Lil ajkairól lopná az éltető erőt, mintha a lány valami olyan drog lenne, amiről egyszerűen nem tud leszokni. És nem is akar, nem, istenem, soha többé nem! Aztán ugye szétválnak, és Liliya elhelyezkedik mellette, a kérdésére is válaszolva. Megnyugodva bólint.* - Akkor rendben. Örülök neki *mosolyog a lányra, aztán ugye természetesen megkapja az egészsége felől érdeklődő kérdést is. Számított rá, így csak vállat von.* - Nos, elég sokat kellett veszekednem a gyógyítókkal, de végül elengedtek. Elég jól érzem magam, csak még hamar kifáradok, és minden nap be kell vennem a bájitalomat. Diablóhoz is le kéne mennem, de azt hiszem, arra még várnia kell... Pedig biztosan hiányol már. *Kissé megcsóválja a fejét, majd lassan és óvatosan feláll.* - Kérsz valamit inni? Vizet, teát, kávét? Azt hiszem, még üdítő is van, Kam felcímkézett egyet, hogy ő vette, de tuti nem lesz már belőle, mire hazajön, szóval igyam még én. *Megforgatja a szemét.* - Mintha annyira szeretném... *Ha a lány kér valamit, óvatos léptekkel a pulthoz sétál, és előveszi a megfelelő alapanyagokat, hogy elkészíthesse. Aztán megfordulva rámosolyog a lányra.* - Egyébként... Ígértem neked egy évfordulós ajándékot. *Ezzel kényelmes léptekkel a jobb oldali részekhez sétál, és motoszkálás hallatszik ki a közös részre. Nem sokkal később pedig már vissza is tér, kezében egy dobozzal. A csomagolása nagyon ismerős lehet a lánynak, éppen olyan, mint a születésnapi ajándéké volt. A teljes igazság az, hogy ez lett volna a másik ajándék, ha mégsem képes összeszedni a bátorságot, hogy megkérje Lil kezét. A lány kezébe nyomja, egy puszival kísérve.* - Boldog évfordulót, kissé megkésve *mosolyog, és kíváncsian figyeli, mit szól a lány az ajándékhoz. Ha kibontja a csomagolópapírt, egy szép, fekete, arany mintákkal díszített ékszeres dobozt láthat, azt felnyitva pedig egy ezüst és arany medálokkal díszített karkötőt.

Vendég

*A válaszra elmosolyodik, amit bár a fiú nem lát, de ezután valamivel erősebben öleli magához. Aztán elengedi, mire a fiú megcsókolja - s ha az elsőnek vége, halványan elmosolyodik, majd megcsókolja újra. Mikor a fiú a betegszobán volt, ezt nem tehette meg ugyebár, legalábbis így nem. Most is óvatos, már amennyire vissza tudja magát fogni, de már nem annyira, mint akkor, hiszen akkor a fiú közelében még hangosan levegőtvenni sem mert. Persze ezt sem teheti meg a végtelenségig, ugyebár, minden jónak végeszakad egyszer. A kérdésre elmosolyodik, s miközben elhelyezkedik a fiú mellett, a lehető legközelebb hozzá, a lábait felhúzva maga mellé, válaszol.* - Jól. Csak egy kis tüdőgyulladás volt, dehát tudod, nehéz belediktálni bármiféle bájitalt, nem szokott hozzájuk, elvégre, nem varázsló... *Sóhajt.* - De már jól van. *Von vállat ismét mosolyogva, majd végigméri a fiút, immár komolyabb tekintettel.* - És te? Te hogy vagy? *Még mindig nem néz ki túl jól, de ahhoz képest, ahogy utoljára látta, már elég jól fest. Persze ez Lilt nem akadályozza meg az aggódásban.*

Vendég

*A kiáltásra kinyílik az ajtó, és Lil lép be rajta, ami azt eredményezi, hogy Yan lábai egyből lekerülnek az asztalról, és mire a lány odaér hozzá, már se a tea, se a könyv nincs a kezében. Érzi, hogy a lány nagyon óvatosan öleli át, mire elmosolyodik, és kicsit erősebben húzza magához.* - Nem vagyok porcelánból, kicsim *súgja a lány fülébe, majd, mikor a lány elengedi, rámosolyog, és kihasználja a lehetőséget, hogy megcsókolja. És a csókban benne van minden. A hiány és a viszontlátás öröme, ami voltaképpen minden percben benne él, mikor a lány nincs vele, vagy visszaérkezik hozzá. Amikor végre elválnak egymástól, komoly arccal azonnal rátér a lényegre, legalábbis ami szerinte most fontos.* - Hogy van édesapád? *kérdezi. Csak remélheti, hogy minden rendben. A tea ki fog hűlni az asztalon, de ez most nem különösebben érdekli. Maya nyávogása szintúgy nem, időnként szokott csak úgy nyafogni, leginkább azért, mert nem támadhatja meg Vort. De mióta megvan, azóta a sikló menedéke már bűbájokkal is el van látva, így hát aggodalomra semmi ok. Sokkal fontosabb a válasz a feltett kérdésre.*

Vendég

*Türelmetlenül toporog az ajtó előtt, várva a szabad jelzést, amire bár nem kell sokat várnia, ez is egy örökkévalóságnak tűnik a számára. El sem tudja képzelni, Yan hogy van: bár a leveleiben azt írta, jól, semmi oka nincs rá, hogy ezt el is higgye neki. Bár, ha kiengedték, nem lehet túl rossz a helyzet, de mégis... Na jó, igen negatív lett mostanság a gondolkodásmódja, ideje lenne áttérni az optimizmusra. Ezen a gondolaton csak elmosolyodik, majd meghallja az unott "Szabad!" kiáltást, és egy sóhaj után ki is nyitja az ajtót. Csak egy másodpercig áll ott mozdulatlanul, végigmérve a fiút, majd két másodperc alatt megoldja az odautat, a kanapéra vetődést, és a fiú átölelését, mindezt úgy, hogy szinte alig ér Yanhoz - mintha egy porcelán étkészletet közelítene meg, mert már egy hete egy csepp folyadékhoz sem jutott, és csak abból tud inni, csak abban van víz, viszont tudja, hogy ha eltöri, úgyis szomjan hal... Oké, elég béna hasonlat, de user agyát kiszívta valszeg a nap. A lényeg, hogy az ágyon térdel immár, és úgy öleli át a fiút, fejét a vállába fúrva, olyan erősen ölelve, amilyen erősen csak meri.* - Szia. *Böki ki végül, elengedve egy pillanatra, de csak azért, hogy a szemébe nézhessen - és a tekintetében minden benne van, ami a mondandójából hiányzik. Hogy mennyire hiányzott neki a fiú, és hogy egy nappal többet sem bírt volna ki nélküle.*

Vendég

*Yan éppenséggel a szoba közös termében ücsörög az egyik székben, lába felpakolva az asztalra - mert hát most megteheti -, ölében egy könyv, bal kezében egy csésze tea. A jobbal a könyvet fogja. Egyébként sötétkék farmer, lila ing és fekete zokni van rajta. A szék jobb oldalán Drag fekszik, az asztalon pedig Maya gömbölyödik össze, mellette Vor, az üvegdobozban. Az idézett macska hamar megtanulta, hogy kap a fejére, ha piszkálni akarja a kis siklót, úgyhogy most is csak nézegeti. A fiú időnként bele-belekortyol az italba, és el-elgondolkozik rajta, hogy milyen ízeket is érez benne. Azt tudja, hogy a filter papírján narancs, alma, fahéj és csipkebogyó volt. Nos, a fahéj egyértelműen érezhető rajta, meg talán az alma a második domináns íz. Minden esetre elég télies hangulata van az italnak. Még egyet kortyol, majd a tekintetét a betűkre fordítja. Voltaképpen csak levett egy könyvet a polcról, még a címét se nézte meg, de most már tudja, hogy a Jane Eyre-t olvassa. Határozottan leköti a könyv, és ez jó. Most úgyse nagyon csinálhat akármit is... Igazából mehetnékje lenne, de tudja, hogy nem lehet. Sosem tartotta még be ennyire a szabályokat, most is talán csak azért teszi, mert tudatosan figyel magára. Tudja, hogy most nincs itt más, aki megtegye helyette. Most neki kell ügyelnie magára. Újabb korty, miközben a kilencedik fejezet utolsó mondatát olvassa. "... de most már szürke márványtábla van a síron, belevésve a név és az a szó: "Feltámadunk." Ebben a pillanatban hallja, hogy valami - vagy valaki - nekicsapódik az ajtónak, és kissé meg is rezzen, mogorva pillantással illetve a nyílászárót. Majd kopogás hallatszik, mire közömbös hangon felkiált.* - Szabad!

Vendég

*Egy szőke hajzuhatag süvít végig a folyosón, nameg a hozzá tartozó test is, csupán ennek nagyrészét eltakarja az említett haja, ami immár derékig ér, és jelenleg kibontva, egyenes állapotában omlik a vállára, vagyis, omlana, de tulajdonosa jelenleg ugyebár rohan. Aki nem más, mint Liliya, aki egészen pontosan fél órája érkezett meg. Még mindig egy farmerben van, meg egy fehér blézerben, alatta kék blúzzal, hiszen nem öltözött át, leszállt a vonatról, jött a suliba, lerakta a cuccait, és rohant a betegszobára - ahol csak egy üres ágyat talált. Még mielőtt szívbajt kapott volna, egy nővér felvilágosította, hogy tegnap este engedték ki a fiút. Lil először örült, majd mérges lett, hogy ezt bezzeg nem írta meg tegnapi levelében a drága Yan... Majd úgy döntött, ezegyszer elnézi neki. Ha a szobájában találja, és nem például a lovardában. Mert ha észreveszi, hogy nem pihen... Hát, azt nem fogja megköszönni neki, amit tenni fog. Mellette lohol amúgy Eva és Lily is, akiket nem tudott lerázni, mióta belépett a szobába, szóval, követték. Az apja már jól van, teljesen felépült, és hazazavarta lányát... Lil is egészen jól néz ki, bár látszik rajta, hogy alig aludt immár két hete, és elég sok stresszhatás is érte. De már tudja a megoldást... Csak azt nem tudja, Yannak mikor mondja el... De egyelőre nem ezen gondolkozik. Csak látni akarja, és átölelni, beszélni vele... Kis híján el is terül, ugyanis megbotlik, és éppenhogy sikerül megkapaszkodnia a Nílusi krokodil ajtajában. Bár valószínűleg ez is elég zajjal járt, gyorsan felegyenesedik, majd bekopog. Az udvariasság kedvéért.*

Vendég

*Egy holló telepszik a Nílusi krokodil háló ablakpárkányára. Csőrével vadul kopogtat az ablakon, amíg be nem engedik. Hogy Edgar hogy talált ide, mikor nem említette a keresett személy, hogy hol lakik? Úgy hogy nagyon okos madár ő. A lényeg, hogy amint beengedik a bereppen a szobába, majd a földre hullajt egy levelet. Vad károgással távozik a madár ott hagyva néhány ében színű tollat. Ha jobban megszemlélik a vörös borítékot felfedezhetnek rajta egy kacifántos, de mégis nagyon szép kézírást. Fekete tintával írták rá a borítékra hogy "Kamen (Kamy) Grozdan Branimir saját kezébe!". A Kamy-ről a címzett hamar rájöhet hogy ki küldött üzenetet, ha a postást nem ismerte volna meg. Szóval, ha a címzett felbontja a borítékot akkor egy szép sárga lapot találhat ugyanazzal az írással.*

Kedves Kamen!

Mostanában nem volt időnk találkozni. Érdekes módon nem sikerült egymásba botlanunk, bár most nem ez a lényeg. Csak szerettem volna tudatni veled, hogy néhány napra haza utazom. Itt nem maradhatok. A bátyám és Tyline egyszerre túl sok nekem. Haza kell mennem kiszellőztetni a fejem. Nem volt alkalmam elmesélni neked, de mégis lett egy együttesem. Bad Angels a nevünk, ami szerintem nagyon is illik ránk, mert nem vagyunk valami ártatlanok. (Szerintem az első találkozáskor könnyedén rájönnek az emberek...) Öt régi barátommal fogunk együtt zenélni. Ezért is megyek haza. Mivel a szüleim nem lesznek otthon, ezért egy kisebb "fellépést" tartunk. Ha gondolod tarts velem. Örülnék neki, ha velem jönnél. Hétfőn indulok, addig meg szigorú napirend szerint élek, ráadásul az egyik szobatársamban is kell tartanom a lelket. A jegyeket már megvettem. Úgy volt, hogy a bátyámmal látogatok haza, de neki közbe jött valami/valaki. Mindenesetre várom a válaszodat, ha nem futnánk össze addig. Egyébként a Makákó hálóban vagyok. (Mennyire gyűlölöm ezt a nevet...) Szóval a gyakorló teremben, a tölgyesben, vagy a szobámban keress ha válaszolni akarsz, mert általában ezeken a helyeken szoktam tartózkodni.

Sajnálom, hogy Edgart küldtem tudom, hogy nem kedveled, de csak ő tudja kézbesíteni az üzenetemet.

Szívélyes üdvözlettel:

Giselle Marceau

*Természetesen a levél angolul írodott, mert a Belsis lány tudja, hogy Kamennek nehézségei vannak a bolgár nyelvvel.*

Vendég

- Miért, tetszene ha bezárnának valami cellába a pincében? *Nevet halkan a fiún.* - Tényleg... Neked inkább aludnod kéne! *Néz rá összeráncolt szemöldökkel, majd nemes egyszerűséggel hanyatt dönti Yant az ágyon, a takarót meg ráborítja. Még véletlenül sem hagy menekülési útvonalat. Aztán egy pálcaintéssel lekapcsolja a lámpát, s a fiú a hold gyenge fényében csak annyit láthat, hogy Lil pár lábbeverés után lassan befészkelődik mellé - vagyis, ezt már érezheti is.* - Aludj csak... *Mosolyodik el, de ebből nem sokat láthat a fiú. Ő nem túlságosan álmos, úgyhogy valószínűleg csak nézi, ahogy az elalszik, majd lassan ő is álomba merül. Aludtak már együtt, szóval ez sem újdonság a számára... És eléggé tetszik is neki a dolog.*

Vendég

- Ha-ha-ha... *Ez bizony Lil utolsó mondatára reakció. Aztán ugye a lány kimegy, úgyhogy Yan is előszed magának egy pizsamát a szabadidős holmi helyett, ez pedig egy fekete darab. Nem, választásának semmi köze a korábbi témához, pusztán ez volt legfölül. Szóval átöltözködik, aztán úgy ül fel az ágyra, hogy a hátát a támlának támasztja. A negyed órát olvasgatással üti el: kezében a Hamlet egy agyonolvasott példánya. Hiába, mióta látta a színdarabot, imádja a kötetet is. Szóval amíg Lil vissza nem tér, azt olvasgatja, azonban mikor nyílik az ajtó - éppen, mire végez az első felvonással -, visszateszi az éjjelire. a lány egyből az ölébe fészkeli magát, mire egy mosolyt kap válaszul.*
- Még az a szerencse. Amúgy... *De már nem derül ki, mit is akar mondani, ugyanis beleásít a beszédbe.* Bocs, eléggé álmos vagyok *pislog a lányra, és tényleg látszik rajta, hogy nem teljesen éber. Hiába, aki mindig alig alszik, azt előbb-utóbb kiüti az álmosság...*

Vendég

- Akkor azt hiszem nincs más választásom. *Mosolyodik el. Aztán belegondol, hogy tulajdonképpen még nem is zuhanyzott, és valljuk be, két órás edzés után talán nem ártana...* - Tudod mit? Felmegyek a szobámba, lezuhanyzok, átöltözök aztán jövök... *Pattan fel, és veszi az ajtó felé az irányt.* - Ha nem jönnék az igazgatónő láncra vert a pincében. *Vigyorog a fiúra, majd eltűnik az ajtó mögött. Valóban nem tart sokáig, negyed óra múlva egy hálóköntösben, alatta egy pillangókkal díszített pizsiben jelenik meg, kezében egy nadrággal meg egy pólóval. Amennyiben Yan még a helyén van, visszafoglalja előbbi pozícióját.* - Ezt megúsztam. *Mászik be a fiú ölébe. Kívülről nyálasnak tűnhet a dolog, de számára ez teljesen természetes. Már mégis miért ne tenné? Amúgy is megmondta: amíg a fiúnak szüksége van rá, addig itt lesz.*

Vendég

- Nem. Sőt, kimondottan azt szeretném, hogy maradj itt *mosolyodik el végre a fiú. Nincsenek piszkos szándékai, de tényleg! Csak szeretne a lánnyal maradni. Ma és holnap és az után és az után és az után is. Örökre. Persze, ezt nem lehet, de egy éjszaka még nem a világ. És valószínűleg úgysem tűnik fel senkinek, hogy Lil nem tartózkodik a szobájában, pedig már elmúlt tíz. Az akták rendben - a lány remek munkát végzett -, minden nyugodt, miért is ne maradhatna Lil? Persze, ha a lány mégis inkább visszakozik, azt is megérti, és engedi, hogy elmenjen. Azonban arra már rég rájött, hogy minden probléma kisebb, ha szerelme mellette áll. Úgy semmi sem olyan borzalmas, mint amilyennek akkor tűnik, mikor egyedül van. És mi lehetne jobb ennél? A magány biztos nem...*

Vendég

*Visszaölel, ahogy Yan átöleli őt, de nem szól semmit. Persze, hogy hiányzik neki, és ez így is van rendjén. Hiszen szerette őt. Lil el tudja képzelni, milyen érzés lenne elveszíteni az apját, és cseppet sem akarja átélni. Az is elég szörnyű volt, mikor Yannal szakítottak, és a tetejébe meghalt a legjobb barátnője... Annyi mindenkit kellett már elveszítenie, ki tudja, mennyit bír még ki. De ő egy szót sem szólhat Yan mellett, hiszen a fiúnak ezerszer rosszabb volt, és most is az. Amúgy is...legalább ő itt van neki. És amíg ez így van, addig nem hullik szét darabjaira a világ. És ha már nem lesz... akkor hulljon csak! Így már úgy sem lesz rá kíváncsi.* - Ugyan miért kéne megbocsátanom, Yan? *Mosolyodik el, elhelyezkedve a fiú mellett, annak vállára hajtva a fejét. Majd csak hallgat. Hallgatja Yan légzését, a lámpa zúgását, a kinti szél suttogását a fák között.* - Szeretnéd, hogy elmenjek? *Szólal meg némi csönd után, felnézve a fiúra. Megérti, ha most az egyedül szeretne lenni. Bár már régen elmúlt tíz óra, itt senki sem keresné őt, de abból sem lenne baja, ha a folyosón mászkálna, mivel prefektus, azt mondaná, hogy visszaparancsolt valakit a hálójába...*

Vendég

*Hallja a lány lépteit, aztán mikor az odabújik, átöleli, és a hajába temeti az arcát. Nem, nem sír. Azon már túl van - ez egyébként is túl mély fájdalom ahhoz, hogy a könnyek enyhülést hozhassanak rá.*
- Iszonyatosan hiányzik... *motyogja. A lány talán nem is érti, de biztos ki tudja találni, mi lehet a lényeg. Ritkán gondol rá, igazából. Megpróbálta elrejteni a tudata mélyén, hogy ne is kelljen arra gondolnia, hogy elveszítette őt. Hogy soha többé nem láthatja... Na, jó, talán jobb lesz, ha ezt most megpróbálja visszazárni oda, ahol volt. Igen, az lesz a legegyszerűbb. Pár perccel később elhúzódik a lánytól, és zavartan megköszörüli a torkát.*
- Bocsáss meg... *motyogja. Igen, nem akart így kiakadni, csak Dragan a legérzékenyebb pontja. Talán idővel majd könnyebb lesz, talán nem fog ennyire fájni, hogy elment. Elvileg az idő ezen tényleg segít. De ki tudja? Majd kiderül. Minden esetre ha így is van, sokáig fog tartani, míg Yan eljut odáig, hogy nem akad el a szava, ha csak eszébe jut a férfi. Most csak fogja a lány kezét, és közben zavartan bámulja a takarót.*

Vendég

*A válaszra felnéz, a betűrendbe állított listát az asztalra téve a többi kupac mellé. Fenébe. Már megint jól beletrafált... Az utolsó mondattal mindent megért, még csak nem is kéne látnia hozzá Yan arckifejezését, ami már amúgy is egyértelművé teszi számára a helyzetet. Ő el sem tudja képzelni, hogy milyen úgy felnőni, hogy a szüleid utálnak, és csak egy valaki van, aki igazán megért és feltétel nélkül szeret... Neki ott volt az apja, és bár kevés, de voltak barátai. Persze közülük is... Na nem, most nem szabad neki is elkezdenie. Hiányzik neki, tény, de talán közel sem annyira, mint Yannak Dragan. Hiszen neki voltak mások is. Tény, hogy ő értette meg a lányt a legjobban, de... Nem, ennek nem most van itt az ideje. Majd elmondja Yannak máskor. Most végre felemelkedik a székből és Yan mellé ülve az ágyra odabújik a fiúhoz. Nem szól semmit. Itt most nincs mit mondani. Felesleges elcsépelt szavakkal megtörni a csendet. Talán az is segít valamennyit, hogy ő itt van. És itt is lesz, ameddig Yannak szüksége van rá.*

» Nílusi krokodil háló

Nílusi krokodil háló

Nílusi krokodil háló

Similar topics

Similar topics