Nílusi krokodil háló

Téma: Nílusi krokodil háló Vas. Júl. 12, 2009 6:50 pm

First topic message reminder :

Ez egy diákháló, mely a következő képen épül fel. Amint belépsz az ajtón egy központi kisebb közös szobában találod magad, van itt egy asztal, jó pár szék, ablak, egy kisebb hűtő, ez afféle közös helyiség. Innen nyílik jobbra és balra egy-egy ajtó, melyek 4-4 fős szobákba futnak.

A szoba lakói - jobb oldal:
1. Yosif Zhivko
2. David Branson
3.
4.

A szoba lakói - bal oldal:
1.
2. Gwilim Jan
3. Isidor Tibor
4.

_________________
A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer

Téma: Re: Nílusi krokodil háló Csüt. Júl. 15, 2010 3:27 pm

* A meleg elviselhetett.Kint ezerrel tűz a Nap.*~Méghogy Bulgária hűvös hely...~*Morgolodik egy magas barna hajú srác akin most jelenleg egy boxer van*~Komolyan úgy izzadok mint a ló aki 2 órája vágtázik...asszem legjobb lesz ha letusolok~*David lassan felül az ágyon. Előszedi a bőrőndjét és előkotor belőle egy tiszta alsót és egy tiszta shortot.*~ Akkor irány a fürdő~* A zuhany felé veszi az irányt.*~Mindjárt más!~* Alig enged melegvizet szinte fagyos a víz amit nyomat magára.Pár percig csak áll a hidegzuhany alatt,aztán megmosakszik és a végén megint csak áll a víz alatt. A hajára is vereti a vizet.Mikor kilép a tus alól nemes egyszerűséggel megrázza a fejét. A haján gyöngyödző cseppek repülni kezdenek a fürdő minden irányába. Megtörölközik és felöltözik. Csurom vizes hajja baktat vissza a szobába.*~Király most egy üres délutánom...kéne valami társaság,de lusta vagyok kimozdulni.~* Leül az ágy szélére kezébe veszi a gitárját és játszani kezd rajta. Az egyik kedvenc rockszáma gitárszólóját kezdi pengetni*~Legalább ezzel is telik az idő~* Nekidől a falnal és folytatja a számot*

Vendég

-Remek. Ha egyszer valahogy lehetőségem lesz rá, megmutatom neked az enyémet *mosolyog halványan. Mikor a lány felsorolja, hogy mi minden van vele, elszomorodva bólint, majd ő is feláll, hogy kikísérje a lányt, s közben közelebb hajol hozzá, és a fülébe mormogja.*
-Nagyon vigyázz magadra! És én is köszönöm. *Ezzel elengedi a lányt, bár minden porcikája azt üvölti, hogy szüksége van a lányra. Na jó, a gyomra kivételével, ugyanis az inkább ételért üvölt, hisz a fiú mind a reggelit, mind az ebédet kihagyta. Visszasétál a kanapéhoz, Vort óvatosan elrejti a köpenye zsebébe, és természetesen a pálcáját is elteszi, majd elgondolkodva felhúzza a csuklyáját, és elindul a labirintus konyhája felé. Vagyis elindulna, de megpillantja a bögrét, amiből a lány ivott. Elmosolyodik, majd egy gyors varázslattal megtisztítja és a helyére teszi, a nyugtatót pedig "csakazértis" mozdulattal ledobja a kanapéra, és így, valóban elég nyugodtan, végre eleget tehet egyre inkább ágaskodó gyomrának.*

//Én is köszi, remek volt Very Happy

//

Vendég

* Elmosolyodik a fiú szavaira, s leül mellé, hisz neki is...valahogy jó érzés, ha a fiú közelében van. Mintha biztonságban lenne.* - Minden állatot szeretek. *Dől hátra a kanapén, ám ahogy hátradől, rájön, hogy rettenetesen fáradt, s egyre jobban zavarja az, hogy nem fürdött, nem öltözött át, meg egyebek. Bár egyetlenegy porcikája sem akarja itthagyni a fiút, úgy dönt - s ebben nagy szerepet játszik, hogy kezd éhes lenni -, hogy most fontosabb, hogy kissé rendbeszedje magát. Fel is áll, és a fiúra néz.* - Egész éjjel nem aludtam, és most valahogy...rettenetesen fáradt vagyok. Meg koszos. Meg éhes... *Sorolja fintorogva.* - Szóval, én most megyek, de még találkozunk. * Mondja, s nem kérdezi, mert majdnem egészen biztos benne, hogy a fiú is ezt akarja.* - És köszönöm. * Mondja halkabban, majd a fiúra mosolyog, és immár nyugodtan, kilép az ajtón, és a hálója felé veszi az irányt. Igen, a fiúnak hála, mostmár képes lesz szembenézni a rájuk váró megpróbáltatásokkal. Van miért küzdeni, ez újra és újra bebizonyosodik: mint ahogy most is történt. Kell küzdeni, hisz az életben, bár annyi rossz van, legalább tízszer ennyi a jó: legalábbis Lil most így érzi - fennt, a fellegekben, vagy valami olyasmi.*

//Köszi a játékot, nagyon jóó volt Very Happy

Jövőhéten nyaralok, szóval következő két nagymesében NJK, de utána jövök vissza! Smile

//

Vendég

*Kinyitja a száját, hogy folytassa a mondatot, de aztán inkább megrázza a fejét.*
-Mindegy, nem fontos. Nem ülsz le? *kérdi, mert még mindig emlékszik, hogy mennyiben más érzés volt a lányt olyan közelségben tudni magához. A siklóra pillant, majd ismét felnéz a lányra.
-Szerintem még nem kérdeztem, de... szereted a lovakat? *kérdi, és közben Diablóra gondol, aki most otthon van az istállóban, és aki nagyon sokat segített neki, hogy átvészelje az elmúlt időszakot. Közben hátradől a kanapén, és úgy néz a lányra. Ő sem érti, hogy hogy volt képes ekkora változást előidézni benne. Persze tudja, hogy ettől még másokkal továbbra sem fog egyik csapásról a másikra közvetlenül viselkedni, nem. Mindenkinek magának kell áttörnie a fiú falait. Két ember áll még nagyon jól ilyen szempontból: Gaea és Karen. A két lány, akikkel anno még az edzőteremben futottak össze. Azóta olyan sok minden változott meg körülöttük... De Gaea szinte őrangyalként ment oda hozzá ma az erkélyen, ahol megmentette a sötét oldaltól. És itt van Liliya is... Igen. Tényleg van miért küzdenie.*

Vendég

*Megköszörüli a torkát, s mivel már kezd elmúlni a nyugtató hatása, kicsit el is pirul, de a fiú talán észre sem veszi.* - Igen? * Kérdez vissza, s bár megfordult a fejében, hogy oda kéne mennie, nem teszi, csak áll egyhelyben és a kanapén ülő Yant figyeli, meg a kígyóját. Most, hogy visszanyerte nyugalmát és józan eszét, hirtelen zavarni kezdi, hogy kócos, és hogy még mindig abban a ruhában van, amit tegnap felvett. Épp ideje volt! De még nem zavarja annyira, hogy lelépjen, bár már álmos is kezd lenni, még az sem vészes, így marad. Érdeklődve nézi a fiút, várja, mit akar mondani, de közben a gondolatai a pár perccel ezelőtt történteken járnak. Hogy volt képes ekkora változást elérni a fiúnál? Pont ő...*

Vendég

*Mikor a lány átöleli, pislog egyet-kettőt meglepetten, majd, bár nem szereti, ha hozzá érnek, visszaölel. Úgy érzi, Liliya ennyit minimum megérdemel. Mosolya csupán picit halványabbá válik, de nem tűnik el: ez mutatja, hogy most tényleg valami olyan érzésben van része, amit még soha nem tapasztalt meg ilyen erősen.*
-Lehet, hogy igazad volt *mondja halkan, majd visszaül a kanapéra, bár szinte olyan érzése van, mintha eltörne valamit, ahogyan ellép a lánytól. Volt valami bensőséges abban, ahogyan egymás mellett álltak. A kezébe veszi Vort, a dobozkával együtt, majd simogatni kezdi, és felpillant a lányra.*
-Öhm... Liliya... *mondja, kissé tétovázva. Nem akarja eltitkolni a lány elől, mi volt a teában, főleg, mert valahogy úgy érzi, most már kezd ténylegesen látszani a tekintetén, hogy benyugtatózta... hát, leginkább magát, de azért a lány poharába is tett egy cseppet, ami azért valóban egy csepp volt. Talán a sajátjába is csak annyit szabadott volna...*

Vendég

*Figyeli Yan reakcióját, s megdöbbenve nézi, ahogy a könnycseppek végigfolynak a fiú arcán. Hát megtört a jég? Elérte volna célját? Csak figyeli a fal mögül előmerészkedett fiút, s mikor az rámosolyog, visszamosolyog rá, a lehető legőszintébben. Most valahogy elfelejtett minden rosszat, csak ők vannak ketten a szobában, ő, és a fiú, akit tegnap ismert meg, de lehet, hogy ő már másvalaki, egy teljesen új ember, vagy legalábbis a régi, némi extrával, mint péládul az érzelmek. Ahogy a fiú szemébe néz, az csak azt veheti észre, hogy a lány mosolya szélesedik, majd hirtelen átöleli a fiút, s ha az nem löki el, így is tartja egy darabig, majd elengedi, és pár másodpercnyi csend után szólal csak meg.* - Én megmondtam, hogy megéri.

Vendég

*Némán hallgatja a lány kiabálását, és valahogy felkavarja, hogy a lány olyan közel van hozzá. Szólásra nyitja az ajkait, de aztán mégsem mond semmit, csak lehajtja a fejét. Mielőtt Liliyának ideje lenne feldühödni, a szemébe néz, az arcán pedig könnyek folynak végig. Így áll a másikkal szemben, levetkőzve az álarcát. A tekintete tökéletesen visszatükrözi minden érzelmét: fájdalom, bűntudat, de... valami más is. A lány észreveheti, hogy a szemében bizalom, és valami hála-féle is csillog. Pár perc után lehunyja a szemét, hogy a lány lélegzésére tudjon koncentrálni, és megtörténik a csoda: a fiú arcán egy őszinte mosoly fut végig, ahogyan ismét kinyitja a szemét, és Lilyára pillant. A szemében látott érzelmek közül csak az elszántságot tudja értelmezni.*

Vendég

*A fiú kiborulására ő is felpattan a helyéről.* - Nem tudod, miről maradsz le! Ismered azt a szót, hogy barátság? * Áll meg a fiúval szemben, tulajdonképpen úgy tíz centi lehet köztük. Szinte hallja a saját, és Yan szívverését.* - Meg hogy boldogság? És azt, hogy...szerelem? Ismered ezeket? Nem hiszem. Engedtél már valaha valakit közel magadhoz?* Fújtat idegesen, a közelség miatt érzi a fiú légzését, s az is az övét. A hirtelen beállt csöndben próbál megnyugodni. Még hogy jó neki! Persze, ha meg sem tapasztalja a másikat.* - Ha nem engeded senkinek, hogy megsebezzen... Ki fogja a már meglevőket begyógyítani? * Néz komolyan Yan szemébe, aki az ő, zöld szemében csupán elszántságot és talán még valami mást is láthat. Döntse el ő, hogy hogy értelmezi. Minden esetre a lány addig nem fog elmozdulni innen, amég nem kap a fiútól választ.*

Vendég

-Lehet! *pattan fel idegesen.*
-De eddig még nem jutottam el odáig, hogy annyira nagyon akarjam. Minek? *kérdi ingerülten, és fel-alá kezd járkálni.*
-Mondj egy erős indokot, csak egyet, hogy miért változtassak ezen? Amióta felépült a falam, ahogyan te mondtad *Itt egy kis gúny figyelhető meg a hangjában.* senkinek, ismétlem, senkinek nem sikerült megsebeznie a lelkemet. Miért változzon a helyzet? Nekem ez így megfelel. Szeretek így élni *mondja dühösen, majd megáll a lánnyal szemben.*
-Esetleg valami problémád van ezzel? *kérdi, és most nem is kevéske gúny van jelen a hangjában.* ~Talán ezt azért nem kellett volna.~ *gondolja, de most már mindegy, mert kimondott mindent, amit a védekező-ösztönei diktáltak. A szíve a normál sebesség kétszeresével dobog, miközben a fiú igyekszik egyszerre figyelni Liliya reakciójára és kordában tartani előbb emlegetett lelkének háborgását. Hogy a lelkiismeretéről már ne is beszéljünk.*

Vendég

* Mikor megpillantja a fiú szemében a fájdalmat, s mikor az arról beszél, hogy világéletében ezt művelte, sóhajt.* - De, lett. Nem látod? Mindenkitől tartod a távolságot... Mintha valami falat emeltél volna magad köré. Tudom, hogy a szüleid hibája, de... Tudnál rajta változtatni. Csak akarni kell. *Néz bátorítóan a fiúra. Ez olyan bagoly mondja verébnek szituációnak tűnhet, pedig a lánnyal egész más a helyzet, ő akar barátkozni, csak nehezen sikerül neki, talán a félénksége miatt. Hogy mért ilyen a fiú közelében? Ez egyelőre még rejtély számára, viszont az már tény, hogy megbízik benne, teljes mértékig. Persze Yan sem könnyíti meg a helyzetét ezzel a bezárkózósdival. Bár Lilnek olyan érzése van, hogy olyan dolgokat tudhatott meg a fiúról, amiket nem mond el minden szembejövőnek...*

Vendég

-Igen, mi is épp erről beszéltünk Gaeával. Nagyon sokat fog számítani, hogy kit ültetnek eztán az igazgatói székbe, hisz valószínűleg ő fogja megszervezni a védelmet *mondja, miközben leül, aztán figyeli, ahogyan a lány kiveszi a siklót. A kis állat látványa hatásosabb és jobb nyugtatónak bizonyul, mint a bájital. Ő mondjuk éppen azért vitte magával a kis állatot, hogy biztos közelségben tudja magához. Mikor Liliya az érzelmei elfojtásáról beszél, a lány szemébe néz, aki óriási, nagyon mélyről gyökerező fájdalmat pillanthat meg a sötétbarna szemekben.*
-Ehhez szoktam hozzá. Világéletemben elfojtottam az érzéseim, és eddig még semmi bajom nem lett tőle *mondja, kicsit talán támadóbban, mint szeretné, de igazából mindössze beindultak a lelkét védő ösztönei. Igen, nála ez már ösztönszerű. Fél közel kerülni bárkihez is, mert a lelke már így is megrongálódott, "hála" a szüleinek. Nem akarja még több sebbel ellátni magát, ezért mindenki felé támadóan viszonyul, aki észreveszi, hogy szinte mindig álarc van rajta, ami elrejti a valódi érzelmeit. Zavartan elfordítja a fejét, mikor rájön, hogy ezzel valószínűleg megbántotta a lányt.*

Vendég

*Mikor Yan megfogja a kezét, kissé megszorítja azt, ám mikor bűntudatot lát a fiú szemében, mielőtt felállna, megrázza a fejét.* - Dehogy. Örülök, hogy elmondtad. *Mosolyog rá halványan, de őszintén.* - Nézzük pozitívan a dolgokat... Van itt egy csomó tanár, és néhány diák sem semmi. *Magyarázza, miközben Yan takarít.* - Nem szabad elveszíteni a reményt...Mint ők. Akik átálltak. Biztos vagyok benne, hogy egyszer még megbánják...És ha nem is mi... Szóval, ha nem is mi győzzük le őket... Akkor megteszi valaki más. Ebben egészen biztos vagyok. * S ahogy a fiú visszaül mellé, ismét megszorítja a kezét, de aztán elhúzza, hogy levegye a kis doboz tetejét, s óvatosan kézbe vegye a kis siklót. Erről eszébe jut Eva, akit nem akart kihozni a szobájából, hiszen nem tudni, miféle veszélyt rejtegetnek az iskola falai, és Lil nem akarja, hogy valami baja essen a szeleburdi kutyájának. Yanra nézve olyan érzése támad, hogy a fiú, bár nem mutatja, még cseppet sem nyugodott meg, így, már csak azért is, mert Yan segített neki túllépni az első sokkon - már sokkal jobban néz ki, mint mikor megérkezett - , és ezt most úgy érzi, viszonoznia kéne.* - Ne folytsd el az érzéseid. Nem tesz jót. * Tanulmányozza a fiú arcát, aki úgy érezheti, mintha valami lelkébe látó röntgennel vizsgálgatnák.*

Vendég

*Valószínűleg a nyugtató miatt nem húzza el a kezét, csak egy pillanatra, és akkor is azért, hogy ő foghassa a lány kezét. Így most kicsit olyan érzése van, mintha kapaszkodna valamibe, ami segíti ebben az egész tortúrában, és tulajdonképpen így is van. Érzi, hogy a lány sajnálja, úgyhogy a szemébe néz, és halvány mosolyt erőltet az arcára.*
-Ha jobban belegondolsz, elég vicces. Itt vagyunk, a halál kapujában, és az a legnagyobb problémám, hogy mi történt velem a múltban... Bocsáss meg *mondja elkomolyodva.*
-Nem akartam tovább halmozni a problémáidat. Nem is tudom, mi van velem. *rázza meg a fejét.* ~Kipp-kopp, nagyokos, nyugtatót öntöttél a poharadba, ne csodálkozz, ha nem vagy teljesen normális!~ *Ez vélhetően a józan esze maradéka volt, ahogyan egy pillanatra megtörte a nyugtató hatását. Mikor Liliya keze megremeg, Yannak már a tekintetébe is egy kevéske bűntudat férkőzik, azután a köpenyébe nyúl, és a lány ölébe rakja a siklóját rejtő dobozkát, majd feláll.*
-Összetakarítom itt ezt *motyogja, majd a pálcájával felemeli a cserepeket, és a szemetes felé irányítja azokat. Persze ez csak elterelés, hogy viszonylag észrevehetetlenül törölhessen ki egy könnycseppet a szeméből. Mikor eltünteti a tócsát, az arcáról már eltűnik a fájdalom, és nyugodtnak tűnve ül vissza Liliya mellé.*

Vendég

*Érzelemmentes arcal hallgatja végig, csak akkor csillan meg megértően a szeme, mikor a fiú a végére ér. Láthatóan szörnyen szenved az emlékek felidézésétől, így Lil csak szó nélkül felemeli a kezét, és óvatosan megérinti a fiúét, így annak, ha kellemetlen neki, elég csak pár centit odébb húznia, s a lány keze is visszahullik az ölébe. Sajnálja a fiút, hisz először a szülei rejtegették, csupán a kinézete miatt, aztán pedig meg kellett tudnia, hogy volt egy nővére, aki meghalt, s aki talán ma az egyetlen ember lehetne a földön, aki megérti s teljes szívéből szereti a fiút: hisz a testvéri szeretet már csak ilyen. Bár Lil ezt nem tapasztalta meg, talán szeretné, ha lenne testvére. Hisz ő sem engedett közel magához túl sok embert. Vagyis, pontosan hármat: az apját, a nagymamáját és a legjobb barátnőjét. De lehet, hogy többet nem látja őket. Ezekre a gondolatokra kicsit megremeg a keze, amivel Yan után nyúlt, s összeszorítja egy pillanatra a száját, de aztán elfojtja ezeket az érzéseket, hisz ő most éppen a lelki támasz szerepét próbálja játszani, bár elég gyatrán.*

Vendég

-Látom kezded érteni *biccent. A lány ebből már azt is ki tudja következtetni, hogy ki mondhatta, hogy abnormális a kinézete. A válaszra biccent, majd folytatja a mesélést.*
-Nem is olyan régen, még én is ezt hittem magamról, de az anyám valami olyan információt adott át nekem, ami teljesen összetört. Ha megengeded, idézném őt. Pontosan megjegyeztem minden szavát *mondja keserűen, majd, ha a lány bólint, érzelemmentes hangra vált, felidézi magában azt a napot, és csak egy mondatot mond.*
-Volt egy nővéred, de hagytuk, hogy mindig azt csináljon, amit akar, és belefulladt egy folyóba *mondja közönyös hangon, majd fájdalomtól eltorzult arccal elfordítja a fejét. Mondana ő még mást is, de egyszerűen nem bír. A keze megremeg, a bögre pedig hangos csattanással darabokra törik a padlón. Szerencsére már nem volt benne, csak pár cseppnyi tea.*

Vendég

* Kezd ideges lenni a folytonos kitérésektől, de nem mutatja. Ha neki így könnyebb...* - Egy pillanat. A kinézeted miatt rejtegettek? * Hördül fel, és úgy dönt, magában, hogy nem akar találkozni a fiú szüleivel...* - Nem, nekem nincs. * Nézi érdeklődve a fiút, válaszolva a kérdésre. Valami nagyon nincs rendben vele, mintha begyógysuzerezték volna. Persze lehet, hogy csak a sokktól van. Vagy mégsem? Mindenesetre Lil úgy dönt, ezt a témát később hozza fel, most éppen egy vallomás közepén állnak. Most hirtelen sikerül felismernie néhány érzelmet, ahogy megnyugszik: sajnálatot a fiú iránt, de nem szánalmat, hisz látja, hogy arra nincs szüksége. S talán kezdi megszeretni a fiút. Ha ezt túlélik, talán jó barátokká válhatnak.*

Vendég

*Hallgatja a lányt, és elraktározza magában az információkat, majd hátradől, és ő is mesélni kezd.*
-Első gyermekként születtem 1996. február 23-án, Szófiában. Legalábbis ezt hittem. A szüleim régimódi elvek alapján neveltek, innen például az a szokásom, hogy mindig udvarias vagyok a nőkkel, és persze a komolyzene szeretete. Tíz éves koromig nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, és elég nagy baráti köröm volt, ekkor viszont bekövetkezett egy baleset... Ehhez köthető a betegségem is. A szüleim... *Egy pillanatra elhallgat, iszik még egy kortyot a teából, majd néző, de nem látó tekintettel a vele szemben lévő széket kezdi bámulni, és tovább beszél.*
-A szüleim egy évig rejtegettek. Ezután költöztünk el egy vidéki kúriába, ami több kilométerre van még a legközelebbi mugli falucskától is. Itt már ténylegesen teljesen el voltam zárva a világtól, amit eleinte nagyon gyűlöltem. Nem rég azonban... *Ismét elhallgat, és nem is folytatja, hanem inkább kérdez.*
-Van testvéred?

Vendég

* Érzi, hogy a fiú közel került ahhoz, hogy elmondja a lánynak, s nem akarja eljátszani a bizalmát, így teljesen nyíltan válaszol.* - Édesanyám anyja véla volt. Ő utálta az anyját, amiért nem mondta el neki a származását - mert nem mondta. Anyám nem akart gyereket, éppen ezért. Nekem elmondták, mi vagyok, de néha úgy érzem, anyám jobban örülne, ha nem léteznék... * Mikor ehhez a részhez ér, a padlót kezdi bámulni.* - De apámban megbízok. * Elcsuklik a hangja, eszébe jut a levél, amit reggel írt. S hogy talán soha többet nem láthatja...* - Bár, megértem anyámat. Nagyon sok szenvedést okozott neki ez a dolog. * Eszébe jut, hogy talán a fiút is zavarhatja, de ezt a gondolatot elhessegeti. Jelezve, hogy befejezte mondandóját, felnéz, egyenesen a fiú szemébe, megértő pillantással, s vár. Nem akarja sürgetni, majd elkezdi, ha úgy érzi, készen áll rá. Ha meg nem, eltereli a témát, Lil akkor sem fog szólni. Elvégre, ez magánügy, s úgy tűnik, a fiúnak nehezére esik róla beszélni.*

Vendég

*Megremeg, mikor a kérdésre kerül a sor. Mérlegel magában mindent, és végül elkezdi.*
-A... *elcsuklik a hangja. Láthatóan nem bírja kimondani az anyám szót. Elfordítja a fejét, az arca pedig eltorzul.* ~Megérdemli, hogy tudja ~ *gondolja magában.* ~Liliya számít rád és bízik benned~ *jut eszébe ismét Gaea utolsó mondata. Sóhajt egyet, kortyol a teájából, majd tényleges válasz helyett kérdez.*
-Milyen családi körülmények közül jöttél az iskolába? *kérdi. Rá akarja vezetni a lányt a megoldásra, mert igazán szeretné, hogy tudja, ki az a fiú, akibe a bizalmát fekteti, de elmondani nem bírja, így körítve próbálja előadni, hogy miért olyan, amilyen.*

Vendég

- Szerintem egyáltalán nem az. * Rázza a fejét mintegy tiltakozásképp.* Sőt. Jól áll. * Vigyorodik el. Mikor azonban a fiú elkomorodik, aztán nem szólal meg egy ideig egyikük sem, lefagy az arcáról a mosoly.* Igen... * Válaszol a kérdésre, ugyanis gondolja, hogy az.* Minden rendben? *Kérdez rá a fiú lelki állapotára, ugyanis azt azért még észrevette, hogy nem egy kellemes témát érintett, de így, benyugtatózva, megintcsak nem figyel oda arra, hogy máskor mit tenne meg, és mit nem* - Ki mondta, hogy az? * Kérdez rá halkan, szemkontaktust keresve, amit a fiú igyekszik elkerülni. Természetesen az előző témára utal. Maga sem tudja, mit remél: hisz alig egy napja ismeri a fiút, mért pont neki mondaná el? De mindegy is. Visszavonni már úgysem lehet.*

Vendég

*Igen, továbbra is úgy tűnik, ő az egyetlen, akit zavar a furcsa hajszíne. Normál esetben azonnal ugrana egy olyan kérdésre, mint amit Lil tesz fel, de úgy tűnik, a saját bögréjébe nem csak egy csepp nyugtató került... Megvonja a vállát, és nem kifejtve, de azért válaszol.*
-Egy betegség miatt. Négy éve. Szerintem borzalmasan néz ki. Annyira... abnormális *mondja, hangja egyre halkabb. Persze benne sem véletlenül alakult ki ez a rálátás a külsejére.* ~Borzasztó undorítóan néz ki, el kell rejtenünk a világ elől. Mit szólnának a nemesi családok, ha meglátnák ezt az abnormális színt?~ *csendült a fejében anyja hangja. A foszlány egy kihallgatott beszélgetésből származott, amit a fiú nem bír elfeledni. Kívülről csak annyi látszik, hogy még az eddiginél is jobban elkomorodik, és nem néz a lány szemébe. Pár percig csend van, majd Yan hirtelen érzelemmentes hangon kérdez.*
-Ízlik a tea? *Szinte az sem érződik a hangján, hogy ő most egy kérdést tett fel.*

Vendég

*Értetlenül mered a csuklyáról felfedett arcra, s nem azon lepődött meg, ahogy kinéz, hanem azon, miért takarja el. Ő nem lát semmi furcsát.* - Még mindig nem értem. A hajad miatt? * Értetlenkedik, Yannak sikerült teljesen elfeledtetnie vele a tegnap történteket.* - Szerintem nincs vele semmi baj. * Céloz a hajára, de azt már nem teszi hozzá, hogy ő kifejezetten jóképűnek találja a fiút: valahogy nem illene ide ez a megszólalás.* - És...mitől ilyen? *Illetlenkedik ismét, s máskor valószínűleg olyan színű lett volna ezután, mint Yan köpenye, de most még az illem sem érdekli. Van annál nagyobb gondja is!*

Vendég

*Biccentéssel nyugtázza a lány válaszát, majd hátat fordít neki, és a teakészítésre koncentrál. Mentateát készít, és mikor a lány nem láthatja, belecseppent mindkét bögrébe egy-egy csepp nyugtatófőzetet. Úgy érzi, erre most neki magának is komoly szüksége van, ugyanis igazából most szenvedett végig egy kisebb tortúrát, ami alatt eldöntötte, hogy igen, végleg az iskola védelmezése mellett dönt, még akkor is, ha ez a halálát jelenti majd... Mikor Lil rákérdez a csuklyára, egy pillanatra megdermed, majd felsóhajt, és egy gyors mozdulattal leveszi a csuklyát, így felfedve szürke, szinte fehér haját.*
-Ezért *mondja. Bővebben nem fejti ki, gyűlöli a dolgot. Undorodik attól, hogy tükörbe nézzen, pedig már négy éve volt rá, hogy megbarátkozzon furcsa kinézetével. Abnormálisnak érzi magát, így inkább csuklya alá rejtőzik, méghozzá úgy, hogy lehetőleg az arca se legyen kivehető. Időközben elkészül a tea, mert a vizet csak egy gyors bűbájjal melegítette meg. A lány kezébe nyomja a bögrét, majd leül a kanapéra, és óvatosan kortyol egyet a sajátjából.*
-Mentatea. Megnyugtat *mondja még, hisz a lány talán kíváncsi rá, hogy mit fog inni. A nyugtatót eltitkolja, hisz végül is ez így nem hazugság: említette, hogy a tea meg fogja nyugtatni, de egy szóval sem mondta, hogy ez az íze miatt lesz.*

Vendég

- Köszönöm... * Mondja halkan, s talán maga sem tudja, hogy a dícséretre érti, vagy másra. Igaza van a fiúnak, tényleg nincs túl jól. Lehet, hogy az idegösszeomlás szélén áll, ki tudja... Bárörülne, ha ez nem következne be, ugyanis ő teljes energiájával akarja védeni az iskolát: az otthonát. Szóval lehet, hogy ez az állapota csak átmeneti.* - Igaz. * Mosolyodik el az újabb kérdésre, mostmár őszintébben. Örül, hogy a fiú nem akar átállni, hisz ő még hisz benne, hogy végül sikerül megvédeni az iskolát, s akkor meg fogják ölni az összes átálltat: bár tudja, hogy megérdemelnék, mégsem kívánja ezt, sem a fiúnak, sem a többieknek. De érük már nem tehet semmit.* - Igen, köszi. * Láthatóan kezd javulni az állapota, most a falnak támaszkodva figyeli a fiút. Mivel lehetséges, hogy ez lesz az utolsó alkalom, mikor megkérdezheti, végül felteszi a kérdést.* - Miért hordasz mindig csuklyát? * S ez talán kicsit gyerekesen hangzott, Lilt tényleg érdekli, hisz fogalma sincs, mi lehet az oka, még ha egy kicsit tapintatlan volt is. Bár most ez a legkissebb gondja...*

» Nílusi krokodil háló
» A Király szemének nyomában //Lezárva//

Nílusi krokodil háló

Nílusi krokodil háló

Similar topics

Similar topics