* A bagoly berepül az ablakon és Pierr ágyára. Engedelmessen lerakja a küldeményt melyben ezek a sorok állnak:

~ Kedves Pierr!
Nem léptem félre...nekem Kevin sosem volt több mint egy barát...de ma már nem is a barátom. Megértem a döntésedet...valahogy sejtettem. Nem akarok így levezni veled...olyan mint alsóba....Nem tudom talán ha másként alakulnak a dolgok akkor maradok....de így már semmi értelme,hogy tovább rontsam az iskola levegőjét.Régóta fontolgatom,hogy sulit váltok...talán most jött el az ideje. Miamitól nem messze van egy hasonlóan színvonalas varázsló iskola. Átiratkozom. Az eddigi ajándékot amiket adtál...nem szeretném megtartani...mert csak...csak arra emlékeztetnének,hogy mennyire hülye és vak voltam egykor.Hálát adok az égnek,hogy megismertem egy ilyen nagyszerű embert mint Te Pierr. Ha minden jól alakul, péntek délután megyek el a suliból,de még folynak az egyeztetések. Jobb lene,ha nem találkoznénk többet...neked is nekem is könnyebb lenne az elválás.Kár,hogy nem Happy End-el végződött ez a dolog.Arra kérlek,hogy menj el Floridába...tudod a két jegy amit tőlem kaptál...úgy terveztük,hogy együtt megyünk...sajnos másként alakult minden.Nem kérlek arra,hogy megbocsáss....ne tedd!Már ne!

SZERETLEK! Angel Bon Nedelya~

. A bagyoly elhagyja a szobát. Ki tudja merre repül...*

*Este van. Eljött a séta ideje. Joseph ilyenkor szokott sétálni menni, mert ilyenkor nem zavarja meg senki, legalábbis kisebb rá az esély. Most azonban még sem megy ki, sétálni, ez is már olyan egyhangúvá vált neki, a mindennapos sétát is meglehet unni. Épp ezért ma gyakorolni fog, méghozzá a szobájában. Joseph átlapozza a tankönyvét hát ha van olyan varázslat, amit itt is tud gyakorolni. Rövid időn belül rá is talált.* ~Naturas...~ *Olvassa el a varzsigét, majd rövid tanulmányozás után, feláll az ágyáról és egy megfelelő célpont után kutat. Az egyik polcon meg is lát egy, már szinte elhalt virágot. Leveszi a polcról, majd leteszi maga elé a földre.* ~Bensőnket is adjuk bele? Elmélyülünk benne?~ *A fiú nem nagyon érti, hogy is kell elmélyülni egy varázslatban, mindenesetre egy két percet koncentrál mielőtt elkezdené. Kivételesen, a cél érdekében szép dolgokra gondol. Főkent arra, hogy a hervadt virágból, milyen szép virág lesz. Tehát ránéz a virágra és pálcájával körberajzolja azt. Természetesen nem szószerint, szóval egy kört ír a virág köré, aztán rámutat és így szól*
-Naturas!
*Csendül fel a hangja. Nem sokára, meg történik, az amiben reménykedett. A növény, mintha kissé feléledne, bár még mindig nem olyan, mint újkorában* ~Jólessz...~ *Határozza el magában, többet nem kíván foglalkozni a dologgal, hisz a lényeg hogy sikerült neki, az már kevésbé fontos, hogy milyen mértékben. Leül hát az ágyára és tovább lapozgat. Tekintete, azonban újra és újra a virágra téved.* ~Na jó~ *Hatázorra el magát és újra belekezd. Körberajzolja a virágot rámutat és így szól*
-Naturas!
*Szól ismét és a virág ismét jobb állapotba kerül.* -Naturas! Naturas! Naturas! *Végzi el a varázslatot többször egy más után, kisebb nagyobb szüneteket tartva, mert ugyebár koncentrálni is kell közben, ami azért igénybe veszi még egy varázsló tudását is. De, végül sikerült a növény most már tündöklő égszerként virít a polc tetején, nem mint elhalt, epusztult zöldség. A fiú elégedetten tekint rajta végig, aztán ledől egy kicsit. Többet nem gyakorol, mára ennyi elég. Most csak gyönyöködik szerzeményében*

*Hosszú a folyósó, nagy a csend, a bőrönd pedig nehéz. Legalább a srác nem beszél hozzá* ~Vajon észrevenné, ha faképnél hagynám?~ *Gondolkodik el. Eljátszik a gondolattal, milyen szórakoztató lenne játszani a diáktársával. De ő nem egyszerű diáktárs. Ő egy prefektus, aki megbüntetheti ezért, így inkább marad a vándorlásnál. De az út végre véget ért. Joseph felsóhajt, leteszi a bőröndöt.* ~Na végre....remélem királyi helyet kapok.~ *Az ajtó kitárul, elég kellemes látvány fogadja. Szép minden és ami a legfontosabb, van hűtő, tehát nem kell többet az ebédlőben mászkálnia. Ki sem kell tennie a lábát a szobából, kivéve ha óra van. Ez olyan felemelő érzéssel tölti el, mintha egy embert kínozna. A fiú mindent megmutat. A helyiség bal része lesz az övé. Több ágyat is lát és cuccokat. Ránéz a férfira.* ~Vannak szobatársaim? Nemár!~ *Nem igazán örül neki, hogy nem lehet egyedül, mert a szobatársaival kell legyen. De aztán átfut az agyán egy másik alternatíva* ~Majd megkínzom őket!~ *Gonosz vigyor jelenik meg az arcán. Miután mindent megszemléltek, végre megkapja a kulcsot. Bőröndjét lerakja az ágya mellé, aztán a könnyes búcsúhoz érünk. Nem, igazán lehet használni ezt a szót, még csak hatalmas túlzással sem. A fiú még elkezd valamit magyarázni, de természetesen erre az információra Josephnek nicns szüksége, ezért körül belül a mondandója felénél így szól*
-Viszlát!
*Majd rácsukja az ajtót.* ~Na persze, majd pont a te tanácsaidra leszek rászorulva...chh...mégilyet, megáll az eszem!~ *Csóválja a fejét, aztán berendezkedik a hálójában. Talán még a könyveit is előveszi, mert a tanulás sosem árt*

*Leona nem törődik a fiú pesszimista szavaival, ő bízik benne és abban, hogy mindent megtesz és jól alakulnak a dolgok. Látja, hogy neki sem fájnak már a családjával történtek. Ennek végtelenül örül. A fiú szavaiért nagyon hálás. Bízik benne, hogy igaza van, és visszafogadják az Arts családba. Mosolyogva feláll és átöleli barátját. Egy puszit is nyom az arcára.*
- Köszönöm! Örülök, hogy nálad is minden rendben van. Meglátod, nem lesz semmi baj. Most viszont mennem kell, köszönöm a könyveket. Igyekszem visszahozni őket. Egyébként, hogyha pihenni szeretnél, vagy gondolod, elvihetném Dínót sétálni.
*Mosolyogva pillant a kutyusra. Azért gondolta, hogy elmehetnének, mert a másik ebecske szundikál és Pierre is úgy látszik pihenne egy kicsit. *