Fürge gyík háló

Téma: Re: Fürge gyík háló Vas. Dec. 25, 2011 7:20 am

*Liliya megtalálhatja az éjjeliszekrényén a kis csomagocskát. Szépen be van csomagolva piros papírba, halványabb szalaggal átkötve, csillagokkal díszítve... Az már biztos, hogy lány készítette. Nem nagy a csomag egyébként, akkora, hogy beleférjen a lány tenyerébe. Ha Lil feltépi a csomagolást, pici dobozkát találhat benne, amire cikornyás rubinvörös színekkel fel lett vésve: Lilnek Emilytől, boldog karácsonyt! A dobozka pedig nem rejt mást, csak egy egyszerű virágos hajcsatot, amit azonban - bármennyire is apróság - a lány nagy gonddal választott ki.*

_________________

Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...

Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon...

Vendég

*A szoba csendjét koppanó hangok törik meg, amik az egyik ablak felől érkeznek. Aki arra jár, láthatja, hogy egy sas ücsörög az ablakkeretben, bebocsájtásra várva. Ha valaki beengedi, egyenest Liliya ágya felé libben, és kényelmesen letelepedik rá, a lábára helyezett levél és kis csomag gazdájára várva. Ha Lil megérkezik, és kibontja a levelet, a következő, ismerős kézírású szöveget találhatja benne:*

Kedves Liliya!
Valamit elfelejtettem a múltkori találkozásunk alkalmával, bár ez azt hiszem nem túl meglepő: fáradt voltam, és a beszélgetésünk sem zajlott túl nyugodtan. Mindegy, a lényeg, hogy - talán még emlékszel - Te adtál nekem egy medált, amit anno a nagyanyádtól kaptál. Azt hiszem, nekem már nincs jogom rá, hogy magamnál tartsam, így visszaadom Neked. Bocsáss meg a zavarásért!
Yan S. Branimir

*A kis csomagban tehát a medál található. Yan úgy gondolta, ezt még feltétlenül vissza kell szolgáltatnia...*

Vendég

*Egy halk huhogással érkezik az ablakba a Fürge gyík hálóba a gyöngybagoly aki kissé mérges és morcos. Hiába a gazdája fel keltette mert munka van, mit lehet tenni? Körbe néz, még ücsörög kicsit a párkányon majd Liliya ágyához repül és ledobja a kiscsomagot a párnájára és egy levelet is ami gyöngybetűkkel íródott.*

"Kedves Lil!

Ne haragudj, elkevertem a karácsonyi ajándékodat vagy is a baglyom rossz helyre vitte, és csak most érkezett meg. Utólag is nagyon nagyon sok boldog karácsonyt kívánok és remélem tetszeni fog a kis ajándék és minél hamarabb találkozunk."
Brenda"

*Ha Lil kinyítja a csomagot egy egyedi készítésű amulettet talál Lila kővel díszitve ez védelemre szolgál megvédi a gonosztól meg a rossz álmoktól. A bagoly még huhog kettőt körbe repül a szobába és száll ki az ablakon majd megy tovább.*

Lil ajándéka

Vendég

*Halk pukkanással egy mikulássapkás, zsákos, álszakállas manó hoppanál az üres hálóban. Liliya ágyához lép, leteszi a zsákot, és kutat... Majd végül kivesz egy gömbölyű csomagot. Leteszi az ágyra, majd dehoppanál. A csomag tartalma egyébként egy hógömb, csak éppen hó helyett tűz kavarok benne megállás nélkül, szédítő sebességgel. Tudja, hogy Lil légmágus, de csak ilyet talál. Van még benen továbbá egy levél, a szokásos boldog karácsonyt stílusú, aláírással mindennel, csak usernek nem volt ereje megfogalmazni.*

Vendég

*Egy holló érkezik, és letesz egy levelet Liliya ágyára. A pecsét, és a lendületes kézírás nem hagy a felől kétséget, hogy a lány vörös hajú barátnője és szobatársa írta a lánynak. Toporog egy kicsit az ágyon, érzi a gabonasikló ott maradt illatát, és keresgél egy darabig, de nem találja meg. Pedig még a lány takaróját is megcsipdesi, hátha kiugraszthatja a finom falatot a rejtekéről. Aztán mivel nem talál semmit, elrepül amerre jött. A hegyek közé. Ha Liliya a levelet felbontja, választ kaphat arra is, hogy pár napja miért nem láthatja a lány ténykedéseinek nyomait annak ágya körül, de arra is, hogy délelőtt hova tűnt a holmija, miközben mintha valami láthatatlan kobold beágyazott, és ágyneműt is cserélt az ágyon.*

Kedves Liliya!
Haza kellett utaznom. Nem tudom mikor jövök vissza, remélem két héten belül, de a nénikém nagyon beteg lett. Most egyszerre három gyógyító sürög folyamatosan mellette bent a korházban. Én jól vagyok. Csak nagyon aggódom érte. Vigyázz nagyon magadra.
Aláírás; Gaea

*Ahogy a lány jobban körbenéz ezek után, feltűnhet, hogy szó szerint mindent elvittek a lány után. Semmi nem maradt, de szó szerint. Csak a levél.*

Vendég

*A nevetésre először csak meghökkenten ráncolja a szemöldökét, majd nem bírja ki, ő is elneveti magát, de azért viccesen, és persze cseppet sem fájdalmasan mellbe löki a fiút (aki ebből úgy kábé semmit sem érezhet). Mosolyogva figyeli a kígyó örömét, miközben felforralja a vizet egy pálcaintéssel. Az elkészült teát a fiú kezébe nyomja, a sajátját pedig ő maga fogja meg és ciepli vissza a kanapéhoz. Ott aztán mindketten megisszák a teájukat, s egy darabig csak ülnek, és nézik egymást. Lil tudja, hogy egy jó darabig nem lesz olyan, mint régen volt, hiszen ez alatt az idő alatt nagyon-nagyon sokminden összetört benne, de egy idő után talán összeforrnak ezek a sebek is. A tea után azonban a fiú közli, hogy fáradt, amit Lil meg is ért, s bár legszívesebben nézné, ahogy a fiú alszik, tudja, hogy ez nem lehetséges, így elengedi őt, természetesen a szobájáig kísérve, segít neki kipakolni is, majd egy jóéjt-öleléssel vissza is tér a saját szobájába. Rég nem volt ilyen jó kedve. Nagyon, nagyon rég.*

//Yannak mennie kellett. Smile

De ezúton is ksözi a játékot, hiányoztál (L)//

Vendég

*A kezébe nyomják Vort, de még megköszönni és örvendezni sincs ideje, máris letámadják, hogy mit kér, mit akar, mi legyen... Lil készségessége az utolsó csepp a pohárban: a fiúból olyan nevetés tör elő, amilyent talán még senki sem hallott nyolc éve. Leteszi a dobozt a kanapéra, majd feláll, és megölelgeti a lányt, továbbra is széles mosollyal az arcán.*
-Egy teát elfogadnék, kis háziasszonyom - viccelődik, majd a lány nyomába szegődik, persze csak miután felkapta a kígyót. Utóbbit ki is veszi a dobozából, a tenyerére teszi, és elkezdi simogatni. Az állat egy kis szisszenéssel adja tudtára, mennyire hiányzott neki, majd békésen hagyja, hogy simogassák. Yan hol a kígyót, hol Liliyát nézi, és nem tudja eldönteni, melyikük látványának örül jobban a lelke.*

Vendég

*Mosolyogva nézi a fiút, majd kis híján szívbajt kap mikor az hirtelen felkiált.* - Nyugi! *Tuszkolja vissza a kanapéra.* - Jól van. *Majd felpattan, berohan a szobájába és egy kis, fekete dobozzal tér vissza.* - Itt van. *Nyomja a fiú kezébe mosolyogva. Akár egy unikornist is kerítene a fiúnak, ha az arra vágyna... Most így belegondolva csak reménykedni tud, hogy az előbbi akciójával nem okozott semmiféle bajt. Bár lehet, hogy túlságosan aggódik...* - Kérsz egy teát? Vagy vizet? Forrócsokit? *Ajánlgatja az italokat a fiúnak.* - Vagy..vagy bármit? *Képes lenne a Jeniliáig szaladni meg vissza, ha a fiú mandulás kávét kérne, mert azt csak ott kapni. Persze erre valószínűleg nem sok esély van.*

Vendég

*Odaterelgetik a kanapéhoz, ő pedig engedelmeskedik, és szépen lecsüccsen, kezében Lil kezével. Hallgatja a lány akadozó szavait, majd ismét meg kell küzdenie a mosolyoghatnékával, mielőtt visszacsókol, és szabad kezével végigsimít a lány arcán. Ezután hátradől lehunyja a szemét és felsóhajt.*
-Milyen jó újra itt lenni... Veled lenni... Nem is tudom, mikor voltam utoljára ennyire nyugodt. *Szavaira rácáfol, hogy közvetlenül utána kinyitja a szemét, és előre dől, aggódóan összeráncolt szemöldökkel.*
-Lil, nem tudod, hol lehet Vor? Nincs a szobámban, Kamen nem hozta utánam a kórházba, és otthon sem lehet *mondja, és tekintetében nagy adagnyi aggodalommal néz a lányra. Magában könyörög, hogy ne azt kelljen hallania, hogy a kis állatka elpusztult, mert az erősen visszavenne a jókedvéből.*

Vendég

- Jajj, bocsi... *Lazít kicsit a szorításon, mikor a fiú felszisszen. Kicsit elragadtatta magát...* - Te sajnálod? Te sajnálod? Yan, nincs mit sajnálnod... *Majd végre valahára észbekap, és egy kanapéhoz terelgeti a fiút, majd ha az leült, ő is leül mellé, de mostmár csak a kezét fogja, de azt is úgy, mintha egy nagyon értékes és nagyon törékeny valamit fogna.* - Én sajnálom. A fogadtatást meg...meg... *Maga sem tudja, mit sajnál. Hogy nem lehetett ott? Dehát arról nem ő tehet.* - Szeretlek. *Böki ki végül, és óvatosan megcsókolja a fiút. Hogy mennyit várt erre! Így, visszagondolva éveknek tűnik...*

Vendég

*Visszaölel, és nyugtatóan simogatja a lány hátát, arra számítva, hogy amaz ismét sírásban tör ki. Végül mégsem ez történik, csak jó erősen megszorongatja Yant, amire az kissé felszisszen, majd igyekszik ismét a lány hangjára koncentrálni. Csak hát nem kellemes, hogy ott nyomogatják, ahol tegnap ilyenkor még mindenféle csövek álltak ki belőle...*
-Elhiszem, kicsim. Nagyon sajnálom, hogy semmit nem tudtam üzenni neked. Sajnálom, hogy így kellett aggódnod * mondja őszintén. Gondolatban fejbe csapja Kament, aki annyira sem volt képes, hogy két mondatban válaszoljon a lány valamelyik levelére. Vagy, hogy amikor visszajött felkeresse őt és elmondja, mi van vele. Meg bírná fojtani, de ezt egyelőre visszafogja. De nem lenne tulajdon unokabátyja helyében, mikor legközelebb összefutnak... Nem próbálja közhelyekkel megnyugtatni a lányt, nem akarja belé fojtani, ami kikívánkozik.*

Vendég

*Mikor elhangzik az a szó, hogy "szeretlek" legszívesebben fel-alá ugrálna, de nem teszi, ehelyett átöleli a fiút, de úgy, mint aki csak azért élt, hogy ezt egyszer megtehesse. Ami bizonyos mértékig, s főleg az utóbbi egy-két hónapra teljesen igaz is volt. Ha nem lett volna a remény...nem tudja, mit tett volna magával. Bár, talán még jobb is, hogy nem tudott a dologról. Elképzeli, ahogy Yan falfehéren fekszik egy fehér szobában, mindenféle csövekkel körbevéve... és máris elmegy minden életkedve. Ennél szörnyűbb képet elképzelni sem tudna. Most viszont elhatározta, hogy nem fog zokogni, szóval csak némán öleli magához a fiút.* - Annyira féltem... *Szólal meg végül.* - Vagy ötezer levelet írtam... Elképzelni sem tudtam...és így..hogy megvolt rá az esély... *Nem tudja folytatni, csak még erősebben öleli magához. Minden rendben. Már minden rendben. Tudja ezt ő is, mégis olyan nehéz visszagondolni arra, hogy mi történt a fiúval. És hogy ő nem lehetett ott vele. Jellemző! Tudja, hogy akkor mennyivel roszabb lett volna neki, mégis azt kívánja, bárcsak ott lehetett volna...*

Vendég

*Mikor a lány feláll, ő is ugyanezt teszi, majd várja a reakciót, és mikor a lány kimondja... Nos, legyen elég annyi, hogy erősen meg kell küzdenie magával, hogy ne nevessen fel. Aztán, mikor már biztos benne, hogy nem fogja elnevetni magát, a lány álla alá nyúl, és felemeli a fejét, hogy Lil szemébe nézhessen.*
-Tudod, Lil, kénytelen vagyok egyetérteni. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek ugyanúgy, mint eddig. De ha megkérhetlek, legközelebb először kérdezd meg, hova tűntem, és csak utána pofozz fel *kéri halvány mosollyal. Nos igen, igyekszik nem felhúzni magát - Lil kijelentése pedig határozottan jókedvre derítette. Sajnálja a lányt, elvégre míg Yan nem tudott magáról semmit, addig neki több mint egy hónapnyi kétségbeeséssel kellett megküzdenie, mégsem tud teljesen komoly lenni, a komorságtól pedig messze áll.*

Vendég

*Csak hallgatja, és hagyja, hogy a szavak átfurakodva a dobhártyáján elérjék az agyát, és felfogja, amit hall - ami nem megy egykönnyen, és ez látszik abból is, hogy a fiú már tíz perce befejezte mondandóját, de ő még mindig nem szólalt meg, mitöbb, meg sem mozdult. Yan majdnem meghalt, és akkor még ő sajnáltatja magát? Ráadásul..így fogadta? Úgy érzi, lassan apró darabokra zuhan szét, ezt az egy mondatot darálja magában: itt van, él, nem halt meg... De nehezen akarja elhinni. Majdnem meghalt, erre ő... Nem, nem, nem. Miért szúr el mindig mindent?! Legszívesebben átölelné a fiút, és soha többé nem engedné el, de úgy érzi, nem érdemli meg, hogy ezt tegye. Lassan feláll, úgy karolva át a mellkasát, mintha attól félne, bármelyik pillanatban ezer apró darabra eshet szét, s szembefordul a fiúval, de nem néz rá, nem érdemli meg... Könnyáztatta arccal, a padlót bámulva szólal csak meg, bár ez is csak sokadik próbálkozásra sikerül, és mondhatni, amit mond, az sem túlságosan megható vagy megindító.* - Hülye vagyok. *Hát igen. Egy egyszerű tény.*

Vendég

*Nyugodtan kivárja, míg a lány megnyugszik egy kicsit, és csak a kérdés elhangzása után kezd el mentegetőzni. Most először teljesen rajta kívül álló okokból volt ugyanis távol a lánytól... De ne szaladjunk ennyire előre.*
-Tudom, tudom, megérdemelném, hogy apró darabkákra átkozz, de talán megértőbbé válsz, ha megtudod, miért nem szóltam, nem írtam, nem mondtam semmit. Hogy nem kerestelek, nem üzentem, nem kértem akár Kament, hogy írjon egy levelet, hogy még élek... Igaz, nem sokon múlt, hogy ez nem lett volna hazugság. Tudod, hogy mikor tíz éves koromban volt az az eset, hónapokra ágynak dőltem, és kis híján meghaltam. A gyógyítók szerint, ami most velem történt, ennek a dolognak az - úgymond - utórengése. Október hetedikén egész nap éreztem, hogy valami nincs rendben, végül este, fürdés után elmentem a betegszobába ahol azt mondták, talán összeszedtem valami betegséget. Október nyolcadikán hajnalban már kórházban voltam, és körül-belül egy hónapig kómában voltam. Több régen velem foglalkozó gyógyítót is kihívtak hozzám, de nem tudtak segíteni. Magas lázam volt, és napi háromszor adtak be nekem intravénásan bájitalokat. Tíz napja kezdett javulni az állapotom, három napja tudok újra beszélni, és ma sikerült végre kiharcolnom, hogy elengedjenek. Hirtelen állt be a javulás, azért is nem akartak, de végül mégis elengedtek, és most itt vagyok * fejezi be, és várja a lány reakcióját. Igen, ő is tisztában van vele, hogy ez így egyszerre sok, és valószínűleg nem is egyszerű felfogni, főleg olyan állapotban, amiben Lil van, de úgy érzi, a pofon után csak van joga ennyit megengedni magának. Tudná még részletezni, tudna még mondani dolgokat, de röviden és tömören ez a lényeg. Elég ridegnek tűnik, ami talán nem is csoda - kezdi megunni, hogy Liliya előbb üt és aztán kérdez.*

Vendég

*Nem érti, mi történik, hogy ez most valóban Yan-e, vagy csak ő őrült meg, sőt, még abban sem, hogy egyáltalán ébren van-e, vagy épp álmodik. A feje tetejére fordult volna a világ? Mi történik itt? Az a fiú...Yan, de mégsem ő. Valahogy...más. Vissza kéne mennie. Megmondani neki, hogy sajnálja, és hogy szereti, és hogy ne hagyja itt többet... ehelyett ő csak figyeli egyre elpárolgó dühét, ami átadja helyét a visszatarthatatlan kétségbeesésnek és szomorúságnak. A könnyek, amiket annyi héten keresztül tartott vissza, most egyszerre törnek elő. Pedig örülnie kéne. Yan él. Sőt, itt van, tőle három emeletnyire... Nem is hallja meg, mikor nyílik az ajtó, csak azt veszi észre, mikor a fiú mellé térdel. Arcát a kezébe temetve próbálja abbahagyni a zokogást, de ez még hosszú percekig nem sikerül neki. Végül leereszti a kezét, és a könnyektől elázott padlót bámulva szólal meg a sírástól rekedtes hangon.* - Hol voltál? *Tulajdonképpen még mindig dühös. És úgy érzi magát, mintha egy álomba csöppent volna, ahol nincs se fenn, se lenn, se értelem, se értelmetlenség.*

Vendég

*Nos, ilyenkor van az, hogy a fiú csak áll és néz maga elé. És persze abszolút semmit nem ért abból, ami körülötte történik. Végül úgy tíz perces ácsorgás után elhatározza magát, és nekiindul a lépcsőknek. Útközben lerakja a ládáját a szobájában, és elég feldúltan érkezik meg Lil szobájához. Mielőtt benyit, felcsendül a fülében a gyógyító figyelmeztető hangja: "Semmi drámázás, semmi lelki megerőltetés, ha lehet testi se sok. Igyekezzen kikapcsolódni, már amennyire az iskola mellett tud." Ilyen kioktatást kapott, mielőtt elengedték, de tökéletesen tisztában van vele, hogy most megszegi minden pontját. Drámázás, lelki megerőltetés, testi megerőltetés. Már ha három emelet megmászása testi megerőltetésnek számít. Sóhajt egyet, és benyit a Fürge gyík háló feliratú szobába, ahol meg is találja a lányt. Fogalma sincs, hogyan kellene hozzáállnia, minden esetre egyelőre csak letérdel Liliya mellé, és várja, hogy észrevegyék.*

Vendég

*Bátor lelkesen pislog tovább kifele Gaea mögül, de csak addig, amíg a lány el nem lép előle. Nem akár miért kapta a nevét, tessék nem gyáváskodni!* - Ennyitől nem lesz baja.* hárítja el Lil látvány bocsánatkérését, majd megtörli a szemét a kezével. És hogy a lány rémeket lát? Meg van hozzá minden oka Liliyának! Nem egy diák tűnt már el nyomtalanul a suliban. Csoda, hogy nem hemzsegnek itt nyomozó aurorok. Amikor még a másik szakhoz tartozott, akkor is eltűnt egy lány. Nagy volt a csönd akörül is Ki tudja hova lett. A cuccait egyszerűen visszapostázták a családnak és kész. Az ágyán meg lehet, hogy azóta valaki más alszik. Mint annak a szegény Urien fiúnak! Három nappal később már éppen az a srác aludt rajta, akit vele együtt tettek át másik szakra. De merengésében nem jut tovább, mert éppen Lil figyelmezteti egy fontos dologra!* - Atya ég! Nekem még van egy ellenőrzésem amit kihagytam! *Aztán nézi, ahogy Lil elindul a fürdő felé.* - Igen jobban teszed. Én meg most kerülgethetem Aidát, hogy nehogy belefussak. *Ezzel egy zsepit elkapva Bátor kezei közül, gyorsan kisurran a maga dolgára, hogy aztán fél óra múlva lihegve, de dolga végezve térjen vissza. Hogy pihenni, vagy csak bambulni a sötét plafont, ki tudja.*

// Köszi a jáááátéééékot! ^^ //

Vendég

*Sóhajtva huppan vissza az ágyra, előtte vetve még egy bocsánatkérő pillantást barátnője famulusára. Ő is folyton rémeket lát. Még a végén meggyanúsít valakit, hogy elásta Yant a tölgyesben!... Kitelik tőle, ilyen idegállapotban. Meg hát, vannak páran, akik nem bírták a fiút. A takarodóval meg nem tehetnek semmit, vagyis...* - De Gaea...te prefektus vagy. Nem járőröznöd kéne? *Pillant fel, egy apró vigyorral, aztán viszont csak megrázza a fejét.* - Á, nem...nem kívánom a nyakadba Aidát... Jobb lesz, ha holnap nézzük meg. De...köszi mindent. Én most megfürdök, aztán alszok. *Áll fel ismét egy sóhaj kíséretében, majd megereszt egy keserű mosolyt barátnője felé, és elvonul a fürdőbe. Hosszú napja volt! És ez így lesz még nagyon, nagyon sokáig - legalábbis ő úgy érzi...*

Vendég

*Na igen, a takarodó közbeszól. De Gaea úgy emlékszik, hogy Kament sem látta egy jó ideje. És az sem egyszerű. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy így még jobban nem egyszerű? És ha az összetűzéseik fajultak odáig, hogy kért tettek egymásban? ~Ó Gaea miért nem vagy képes nem rémeket látni?~ De hogyan is ne látna rémeket, amikor azalatt a másfél év alatt amit már itt lehúzott annyi rémséget látott, és mégannyi rémségben volt része … De nem lehet, hogy baja esett valóban! Yan egy talpraesett fiatalember, és Kament sem most rántották le a falvédőről. Kament aztán végképp nem! Szóval ha meg együtt tűntek el ahogy gyanítja, akkor meg valami családi ügy lehet a dologban. Remélhetően. Igen. Így kell lennie. Csak így lehet. De valóban Gaeát is dühíti a takarodó ideje, mert így utána sem tudnak nézni annak, hogy valóban mi lehet, és hol lehetnek a fiúk, vagy ha Kamen meg is van, de Yan. Bátor hatalmasat nyekken ahogy Lil átesik rajta. Szegényke eléggé pislog, és halkan prüttyög, ahogy a zsepiket átadva odébb húzódik, dolga végeztével.* - Köszönöm Bátor. Jól vagytok? *Kérdezi Liliyától és a kis famulustól egyszerre.* - Nézd Lil! Holnap reggel az lesz az első dolgunk, hogy megnézzük mi maradt a fiúk után a vezetőiben. Csak van róluk valami az aktájukban. *Ha Yanról nincs, akkor mázli, hogy ott van Kamen! Ott csak kell hogy találjanak a lányok valamit.*

Vendég

*Igen, Lil is ettől fél...hogy Yan valami olyan helyre ment, ami veszélyes lehet. És Lil nem akarja olyan helyen tudni Yant, ami veszélyes. Nem, nem, nem és nem! Legszívesebben felkelne, elindulna, és megkeresné. De nem lehet. Mégsem kutathatja át az egész bolygót! Lehetetlen lenne. Egy biztos: otthon nincs. Akkor válaszolt volna, vagy a szülei. Egy pillanat...* - Kamen! *Löki el magát olyan hirtelen Gaeától, mintha villám csapott volna belé.* - Hol van Kamen? *Ugrik fel, majdnem pofáraesve a zsepit hurcoló famulusban.* - Jajj, bocs, Bátor...köszi! *Veszi el a zsepit, és gyorsan kifújja az orrát.* - Talán..ő... *És ha ő is eltűnt? Akkor mi lesz? Együtt szöktek meg? Vagy..mégis, hova a -ide egy hosszú sípolás illene- tűntek el? Nem tudja senki, senki, senki! Éppen ez az! Lil pedig csak rohangászik fel-alá. Már takarodó van, nem mehetnek el megkeresni...*

Vendég

*Ahogy a barátnője belezokog a vállába, egyszerűen elerednek az ő könnyei is. Nem csak azért, mert annyira empatista alkat lenne, csak Yan neki is sokat jelentett. Az első perctől kezdve, amikor megfenyegette, hogy ha átáll a kegyencekhez hátba lövi távoztában, -a csata idején volt- hanem mert annyi szép emlék fűzte őket össze. És már kezdte azt hinni, hogy minden egyre jobban rendben, amikor a mólón hármasban ökörködtek a tónál. De ezzel most nem tud mit kezdeni. Vor igenis fontos volt Yannak! Miért hagyta volna itt? Miért ha nem azért, hogy jelezze Liliyának, hogy várjon rá? Szegény gabonasiklónak hogy hiányozhat a gazdája! … Közben meg Lil még mindig zokog Gaeára borulva, így a lány vigasztalólag simogatja a lány hátát, és csak annyit tud mondani.* - Megtaláljuk Lil! Meg fogjuk találni! *Itt van Vor! Anélkül hova mehetett volna a fiú? Csak olyan helyre, ami veszélyes a siklóra nézve. És hogy miért nem szólt a lányoknak sem? Mert nem akarta veszélybe keverni őket sem. Talán! De ez legalább már egy nyom, amin elindulhatnak. Remélhetően.* - Lil! Megtaláljuk! Meg fogjuk találni! *Vigasztalja a barátnőjét, miközben azon bosszankodik, hogy a nadrágjának miért nincsen zsebe. Erre nem megjelenik Bátor egy adag zsepivel? Tünemény ez az állat! Meg kéne vizsgáltatni, hogy nem e telepatikus jószág!*

Vendég

*Fáradt szemekkel nézi a fel-alá járkáló barátnőjét. Neki nincs ehhez ereje. Össze van törve, és kész. Lassan ingatja a fejét, a megdöbbent barátnőjét nézve. Aztán hirtelen abbahagyja, a pulcsija zsebébe nyúl, és egy apró, fekete dobozt vesz elő.* - Csak ez. *Szólal meg rekedten. A dobozt felnyitva egy apró kígyó dugja ki abból a fejét: Vor. Lehet, hogy ez is egy jel. Amolyan..."emlékezz rám". De lehet, hogy véletlenül hagyta itt. Elvégre nagyon szerette. Lil némán hagyja, hogy a sikló a tenyerére másszon, figyeli, ahogy száraz, pikkelyes teste végigkúszik a kezén, majd visszarakja a dobozba.* - Nem, Gaea...semmi...eltűnt... *Majd hálásan ölel vissza, és a fejét a lány vállába fúrva olyat tesz, amit még egyszer sem tett meg, mióta megtudta, mióta rájött, hogy Yan köddé vált: zokogni kezd. Megállíthatatlanul, és szívettépően elkeseredetten. Nem tudja, hogy fogja túlélni ezt az egészet...csak azt tudja, hogy túl kell élnie.*

Vendég

//Tavaszi olvadás//

*Pedig most akkor is ledöbbent, ez ellen nem tehet semmit. Yan neki valóban sokat jelentett. De nem úgy, mint Lilnek. És itt jön az érdekes! Ha Lil állt mellette, akkor most hol van a srác?* - Semmit nem hagyott maga után? Egy jelet, vagy valamit? Mert nem hiszem el, hogy csak úgy eltűnjön! *Csattan fel hírtelen, és ugrik le az ágyáról. Felrázza magát, és felráz még sok mindenkit ha kell, de Yan neki valóban olyan volt, mint egy jó testvér. Az nem lehet, hogy csak úgy elment volna, és nem hagy maga után semmi nyomot, amiből tudni lehet, hogy mi van! Nekiáll, és az ablakig elgyalogol, majd vissza.* - Tényleg nem maradt semmi? Egy viselkedésnyom az utolsó napról amikor még láttad, vagy valami? *Kérdezi visszafele, majd megint el az ablakig, és vissza. … Aztán ledöbben! Valami itt akkor is sántít. Egy jel! Igen, biztosan tudja, lennie kell egy jelnek, amin elindulhat, hogy együtt megkeressék Lillel. És ha bajba került? Két hét alatt már ki tudja mi történhetett vele? Nem! Erre gondolni sem szabad. Megáll a lány ágya mellett, és csak ennyit tud kinyögni.* - Jaj Lil! *Aztán egy szomorkás szem, majd átöleli a lányt.*

Vendég

*Gaea nem mond semmit, meg sem szólal, Lil pedig már nem bírja a csöndet. Nem, nem tekinti Yant halottnak. Csak fél, hogy esetleg az lehet. Nem ugyan az! Lassan felemeli a fejét, és Gaeára pillant, majd megrázza a fejét, és visszaejti a tenyerébe.* - Nem értem. *Suttogja a földet bámulva az ujjai közötti réseken.* - Nem értem... *Ismétli meg. Gaeától többre számított a síri csöndnél, ő pedig már nem tud többet mondani. Ez van. Szprájt.*
//Fagyi.//