*Leona hallja a kopogtatást. odanéz az ajtóhoz vezető útra, és majdnem elkáromkodja magát. valahova elkeverte a nyakláncát, így mindent oda dobált, ahogy feltúrta a szobát. Kárba ment a rendrakás. Félrerugdosva mindent, halad az ajtó felé, majd kinyitja azt. Amikor meglátja Raykot, hatalmas mosoly terül el az arcán. Kinyújtja karjait, és átölelve a fiú nyakát, lábujjhegyre állva csókot nyom a szájára. hátra lépve elmosolyodik.*
- Szia! mi szél fújt erre?
*Szégyenkezve bár, de kinyitja az ajtót. Néhány holmit megfogva, gyorsan behajigálja a szekrénybe. a többit pedig, úgy ahogy a helyére teszi. Amikor elfogadhatónak találja a környezetet, mosolyogva szembe fordul barátjával. A múltkor nem jutott idő arra, hogy megbeszéljék miért ment hozzá, mert elbeszélték az időt.*
- Kérsz valamit inni, vagy enni?

*Leona kinyitja az ablakot. Sóhajtva csípőre teszi a kezét, és szétnéz. Olyannyira eluralkodott a rendetlenség a szobájában, hogy rávette magát, hogy leálljon pakolni. Először is, felszedi a rajzokat. Mostanában tengernyit alkotott. Előássa az ágya alól a mappát, és beletömi a lapokat. Egyenlőre nem nézi őket végig. Viszonylag rövid idő alatt végez velük. Amikor rálép egy ceruzára, és az eltörik, dühösen szedi össze a kisebb dolgokat a padlóról. Rendbe teszi az ágyát, és fájdalmas grimasszal állapítja meg, hogy bizony a ruhái következnek. Össze-vissza dobálta azokat, már jó hosszú ideje. rendrakás közben, elmosolyodik, amikor kezébe kerül, egy régen látott darab. A sárga ruhájáról, már korábban lemondott, de most vigyorogva tömi be a többi közé. Amikor ismét szétnéz, megállapítja, hogy nem túl jó az összkép, de legalább javult valamit a helyzet. Amikor észreveszi, hogy felvett magára egy pulóvert, akkor odalép az ablakhoz, és bezárja. Már eléggé hideg van odakint. Az ablakba állított, apró növény, nem igazán akar nőni. A lány meglocsolja, majd leül az ágyra. nincs jobb ötlete, ezért elővesz egy könyvet, és reméli, hogy sikeresen elterelheti gondolatait. mióta megkapta unokatestvérétől a válaszlevelet, nem tud másra gondolni, csak nagymamája temetésére. Már eleve nem akart elmenni, de az üzenet, véglegessé tette a döntését. Dühösen teszi le a könyvet. Összefogja haját, majd odasétál az asztalhoz, és leül hogy tanuljon egy kicsit. Nem köti le különösebben a dolog, de lassan össze kéne kapnia magát.*

*Leona érzi, hogy a kezéből kikerül as tárgy. Haragja most nagyobb a józan eszénél, ezért szembefordul a fiúval, hogy beolvasson neki. Csakhogy Rayko magához húzza és megöleli. A lány előbb ellenkezni akar, de aztán hallgatja a fiú szavait. A végére, majdhogynem lenyugszik. Fejét Rayko mellkasára hajtva, lassan lélegzik. Még egy halovány mosolyora is rászánja magát.*
- Egyáltalán nem akarok hazamenni. *mondja halkan.* Nincs senki, aki szívesen látna, és nem bírom a temetéseket. Egyáltalán, az értelmét sem. És... nem bírnám ki.. * felnéz a fiúra könnyes szemeivel, majd hálásan rámosolyog.*
Jól esnek neki a kedves szavak. Aztán mégis sírni kezd. Nem érzi jól magát. Fáj a feje, és nagyon álmos. De nem tudna aludni. És szörnyen szorít a mellkasa. Pár percre megkönnyebbült a fiú szavaitól, és jobban érzi magát, most hogy itt van. Majd észbe kapva elhúzódik Raykotól, és felemeli sérült kezét. A kötés még mindig ott díszeleg, de nem tűnik súlyosnak. Leona megfogja szerelme ujjait, és rámosolyog.*
- Ugye jól vagy? Kérlek vigyázz magadra.... nem akarlak elveszíteni.*
Megöleli a fiút, majd eltámolyog az ágyáig. Leül, mert szédül is.*
- Ne haragudj. Meg sem kérdeztem mi ért jöttél.* mondja, miközben az órára pillant.* Inkább menj, nehogy bajba kerülj. Holnap beszélünk rendben? Jó éjszakát, szia... és köszönöm.*
Ha a afiú elmegy, akkor lefekszik, és megpróbál elaludni. Majd holnap rendet tesz.*

*Amikor az ajtó kinyílik, Leona felnéz. Raykot látja belépni rajta. Eléggé fel van öltözve. A lány rá emeli tekintetét. Eléggé sokat sírt, úgyhogy valószínűleg vörösek a szemei. Amikor a fiú karjai közé veszi, szorosan hozzábújik, majd sírva fakad. Átöleli a nyakát.*
- Annyira hiányoztál...*mondja halkan.
Felemeli a fejét, és ránéz szerelmére. Nem tudja kimondani. Egyszerűen nem képes rá. És arra sem, hogy leírja érzéseit. de muszáj valahogy. Sóhajt egyet, és fejét a fiú vállára hajtja. *
- A nagymamám...*
a szóra remegni kezd a hangja, majd elcsuklik. Ismét zokogásban tör ki. De erőt vesz magán. Hirtelen szédülni kezd. Felveszi a levelet, és odaadja a fiúnak:" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Genova Dean elhunyt, temetése...." Fejét a tenyerébe hajtja, és nem tudja megállítani előtörő könnyeit. Lassan bizony be kell avatnia pár dologba. Amikről nem szívesen beszél.*
- Miután az apukám meghalt, az anyám elvitt hozzá, és ő nevelt fel. Nagyon szerettem.. nem is szóltak hogy beteg, és így megtudni.. mellette kellett volna maradnom... * hangja elcsuklik.*
Lenéz a földre, és megpillantja amit lelökött. egy apró hangszer feje. A fuvolát nemrégen kapta. Valamelyik nap vette elő, hogy gyakoroljon egy kicsit. A nagymamájától kapta.*
Dühösen letörli a könnyeit, majd feláll. Felveszi a földről a tárgyat, majd kezébe fogva sírni kezd. nem tudja miért, de hirtelen eluralkodik rajta az eddig felgyülemlett keserűség és fájdalom. A falhoz vágja az apró holmit, majd nyúl a következő dologért, amit dobálhat. A föld jócskán szolgál ilyen holmikkal.*

*Leona hallja a kopogtatást, de nem szól ki. Újabb zsebkendőt vesz elő, majd ismét az ágyba dől. Majd ismét felkel, és kinyitja az ablakot. Kicsit várja, hogy megkapja a szél, majd befekszik takarója alá. Hallja hogy valaki belép a közös szobába. Nem szól semmit, ha őt keresik, akkor majd benyitnak.. vagy jobb esetben elmennek.*
~ Kérlek hagyjatok békén.*
Ismét sírni kezd. Már szabályosan fáj a szeme, és a torka. Tenyerét lüktető fejére szorítja. Ujjaival átfésüli haját, és a plafont nézi. Keze leesik az ágy mellé, és ráfonódik egy lapra. Nem emeli fel, csak jobban elszomorodna.*
Nem tudja igazából, hogy mit akar. Legszívesebben futkosna, és rugdosódna, vagy ordibálna. De viszont felkelni sincs ereje. Fejét az ajtó felé fordítja. *
~ Vajon ki lehet az? *
Fázni kezd, úgyhogy ismét állig húzza a takarót, majd Aludni próbál. Ekkor azonban ismét eszébe jut az álom, és sírva fakad. Remegő kezeivel törli a könnyeit. Ököllel üt a párnájára, de így sem lesz jobb. Hirtelen megfordul, és hasra vágja magát. Érzi, hogy közben kezét beveri valahova, majd hallja a csattanást. *
- A fene vinne el.* suttogja rekedten. *
Nem nézi meg mit vert le, egyszerűen nem érdekli.*

*Leona alszik. Fehér hálóing van rajta, és nyakig betakarózik. Körülötte szétdobálva, mindenfelé rajzok, és képek vannak. Egytől egyig, egy idős nőt ábrázolnak. A hölgy nevet, komolyan néz, vagy éppen más élőlénnyel látható. A lánynak nem erőssége a rendrakás, mégsem ezért vannak széthányva a holmijai.*
*"Édesanyja viszi a nagy házhoz.Az ajtóban egy idős nő áll, még soha sem látta. De kedvesen rámosolyog, majd bevezeti a házba, leülteti egy székre, és ad neki édességet. Az édesanyja elmegy.. és nem is jön vissza. Onnantól kezdve a nő neveli. Jól élnek, a kislány boldog, aztán jön egy nagy sötétség, és a nő eltűnik"*
*Leona felül, és sírva fakad. Nem igazán aludt az elmúlt két éjszaka, mert ehhez hasonló rémálmok kergették. Ráadásul összeveszett Janával, és Rayko pedig gyengélkedőn van. Felemeli kezét, amiben még mindig a levelet szorongatja. Nem több, mint két sor, melyben meghívják a saját nagymamája temetésére. A szavakra ellepik a könnyek a szemét, majd ismét belefúrja arcát a párnájába és zokogni kezd.*