*Lassan nyílik az ajtó, és Cornélia lép be. Körülnéz óvatosan, hogy tartózkodik-e itt jelenpillanatban bárki, majd egy sóhaj kíséretében megnyugszik.*~Már lassan beteges az emberkerülésem!~Szól magához gúnyosan, majd sietve a szekrénye elé áll. Nem tárja ki az ajtaját egészen, nem szereti mutogatni kevés ruháját, mégha jelen pillanatban nincs is ki előtt szégyenkeznie. Igazából nem is ruhát keres, csak egy régi könyvet rejtett el itt, és csak most jutott eszébe. Ritkán felejt el dolgokat, persze ez nem azt jelenti, hogy haragtartó lenne, mindösszesen annyit, hogy jó a memoriája. Kutatni kezd a szekrényben. Nem sokkal később már meg is találta.*~De mi a csodáért ilyen nehéz, amikor megkaptam még nem tűnt annak. Persze lehet, hogy én lettem gyengébb˘!~*Nagyon nem tetszik neki ez a lehetőség, de nem sokára megnyugszik, amikor megpillantja a két egymáshoz ragadt könyvet.*~Hát ezért volt ilyen könnyű~*Itt igen gyorsan beletanult az iróniába. Hirtelen elkerekedik a szeme, amikor tudatosul benne, amit lát.*~Ez egy napló.....~*óvatosan belekukkant, de tényleg csak egy ártalmatlan naplónak tűnik. Az első oldalon egy apró, jellegzetes, ám gyöngybetűsnek éppen nem mondható írást talál. Megszédül...alig kap levegőt*~Ez nem lehet igaz~*gondolja hitetlenkedve, miközben már el is fogadta, az ezúttal kedvező jelenséget*~anyám naplója. Akkor kezdhette, amikor a sámánnál tanult~*Elmosolyodik, szélesen, szinte túlvilágian. Nem tudta, hogyan került ez a könyv ide, de nagyon örült neki. Magához szorította, mint legféltettebb kincsét, hiszen azok közé is tartozott, majd kiszaladt vele, hogy felkeresse kedvenc rejtekhelyét, melynek oltalmában nyugodtan elolvashatja.*