|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Ciara de la Fresque


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1751 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Nezafüggö keresi játszótársát....
"Ha hiszel önmagadban, nem érhet kudarc!"
"Mindenkivel történnek varázslatos dolgok, csak sokszor fel sem fogjuk hogy az épp az volt."
"Hibáink kezeléséböl ismerszik meg, hogy milyen az igazi jellemünk."
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Csüt. Dec. 22, 2011 5:00 pm | |
| *Egy magas leányzó írogat a szoba elöterében, csak simán a földön, konkrétan a szönyegen, hason van, mellette pedig daimonja alszik csendben. Az ajtó tárva, nyitva, mert leányzónknak most kifejezetten jólesik a zaj, a kacaj, és az egyéb hangok melyek kiszürödnek a szobákból. Vannak akik párnacsatáznak, valakik sírnak, de ö csak ír és ír, maga sem tudja hogy hogyan vagy miként, csak úgy telnek a sorok ujjai nyomán. Fenekéig érö szökésvöröses haja szépen omlik le két vállán, majd a mellkasára van simítva hogy ne zavarja, egy kis sminket is felrakott ma, semmi extra, mely még inkább kiemeli sárgászöld szemeit. Egy piros, aranyszegéllyel díszített alkalmi ruha van rajta, melyhez még egy fehér harisnyát is felvett, csak hogy kicsit fura legyen az összhatás, egyébként csak simán mezitláb lenne, szóval eléggé el van merengve a soraiban.* _________________ Ciara bár elsőre kedves, megértő, közvetlen és segítőkész, azért a lelke legmélyén igen sokszor felszínre tör belőle a gonoszság, /mostanában egyre többször/, talán emiatt olyan összetett személyisége. Jellemzően spontán cselekszik és dönt, de sosem meggondolatlanul, még ha sokszor annak is tűnik. Szereti a természetet, az állatokat, az embereket, és az újdonságot szivacsként szívja magába. Szinte mindig van egy könyv amit épp tanulmányoz, de sosem zavarod ha épp beszélgetni lenne kedved. Tértágított táskája mindenféle klassz dolgot rejt amire csak szükség lehet, daimonja pedig egy szürke rajzos puma, Ciqala /Sikálá/ aki mindenhová követi mint árnyék. |
|  | | Xerxésia Clearwater


Minősítés:  Hozzászólások száma: 106 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Pént. Jún. 24, 2011 8:54 pm | |
| *A visszahúzódó gyámoli mondatokra csak mosolyog Xer, ö mindig tartja magát, bár van hogy azért ö is néha elenged mindent. De ez nagyon-nagyon ritkán fordul elö.* -Es nem volt semmi gond, megtaláltam a szobám meg minden, talpraeset voltam világéletemben. Amugy meg a szabályokra céloztam az imént, mert az mindenhol és mindenben van. *a daimonom gondolatolvasásra fel sem veszi a fejét Xer, elvégre ö is boszi és ismeri a variéletet. Majd leül ágyára és ruháit hajtogatja össze szépen, szabályosan, olyan katonásan élére hajtogatósan. Szereti a rendet, de ha olyan a dolog akkor nem foglalkozik vele, mármint ha fontosabb dolga van. Most viszont rendet tesz közben, s hallgatja Yorát, ha az mond még valamit.* -Neked is szép a neved. Különleges...
//fagy// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Pént. Jún. 24, 2011 8:42 pm | |
| - Xerxésia. Szép név. *Motyogja maga elé a fél-tünde. A daimonnal együtt kissé furcsán néznek a lányra. Nem szokták meg ezt a meditálgatós dolgot.* -Igazából csak azért jöttem, mert láttam hogy nyitva van az ajtó. Tudni akartam, hogy minden rendben van-e. *Feleli kissé zavartan, mert engedély nélkül tényleg nem megy be idegen hálókba.* -Tegnap? Csoda, hogy nem tévedtél el. Nagy az iskola és a területe is hatalmas. *Mondja egy félmosoly kíséretében.* -Szokás? Hát nem sok szokást ismerek. *Nevetgél egy kicsit zavartan. Erre a daimon rámordul a fél-tündére.* ~Bocsi. Utálom, amikor így vihogsz. Sajnálom. *Beszélgetnek gondolatban.* -Igen, az vagyok. Való igaz. A természet a mindenem. Jobban szeretem a természetmágiát, mint a nekromágiát. Az utóbbihoz nem is értek, de nem is akarok. *Felel egykedvűen. Zavart, álmos és hamarosan loholhat járőrözésre. Ő vállalata, bírja is csak az alvás megy neki nehezen.* |
|  | | Xerxésia Clearwater


Minősítés:  Hozzászólások száma: 106 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Pént. Jún. 24, 2011 8:33 pm | |
| *Még mielött bármit is észrevett volna Yora hogy Xer mit csinál, ö már ki is nyitja a szemét, egy mosolyt is elenged a lány felé, majd felel neki.* -Udv, én Xerxésia vagyok. *mondja csak így egyszerüen, de a testtartása még mindig ugyanolyan egyenes, bár jobb keze a botján pihen. Elvégre nem ismeri a lányt, bár tudja a nevét, ö mindig ilyen elövigyázatos, elvégre harcos, szóval neki ez a természetes.* -Megértem, semmi baj, megéreztem hogy bejössz. *mondja halkan, alig halhatóan, nyugodtan és kimérten. Majd feláll, kezeivel nagyot köröz, majd fentröl lefelé engedi tenyerét, ezzel lezárja a gyakorlatot, majd iszik egy pohár vizet ami a kis szekrényén van.* -En tegnap jöttem, úgyhogy nem igazán tudom még itt a szokás. Amúgy pedig már végeztem, legalábbis egy kis idöre. *mondja a szokott hangnemében, majd a lányra néz.* -Ugye te féltünde vagy? Erzem az aurádból, hogy a természettel jól megférsz. *jegyzi meg* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Pént. Jún. 24, 2011 8:23 pm | |
| * A Belsirion prefektusa lépdel a harmadik emeleti folyosókon. Feltűnik neki, hogy az egyik ajtó résnyire van kinyitva. Halkan kopog az ajtón, majd szó nélkül belép a közös helyiségbe.* -Hello. Van itt valaki? *Szólal meg a fél-tünde miközben kinyitja az egyik ajtót. Ott senkit nem talál, a másik oldalon viszont egy furcsa szerzetre bukkan.* -Szia. Nem akarlak zavarni téged. Csak nyitva volt az ajtó, és olyan csend van itt hogy azt hittem nem zárták be.*Mondja kicsit félénken a lány. Pedig nem szokott visszafogott lenni. Mindenestre fekete talárt visel és nem maradhat el mellőle a daimonja sem.* -Amúgy Yora Anchira vagyok a Belsirion szak prefektusa. Ő pedig a daimonom Moren.*Mutatkozik be az idegennek. Nem nyújtja felé a kezét. Soha nem szokott kezet fogni, se ölelkezni, se puszit adni és egyebek. Csak áll az ajtóban, és vár hogy megszólaljanak.* |
|  | | Xerxésia Clearwater


Minősítés:  Hozzászólások száma: 106 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Pént. Jún. 24, 2011 7:27 pm | |
| *Xer épp meditál. Törökülésben ül ágya mellett, közvetlenül mellette botja hever a földön, talpai összeérnek, háta egyenes, arcán látszik a nyugalom. Egy sima tunika és egy legging van rajta, szép halványzöld színü, de ö sosem volt az a nagy gazdagságot szeretö, meg hát ö ilyen világi dolgokkal nem is foglalkozik ugyebár. Egyetemesen lélegzik ki s be, gondolatai egyre mélyebb és mélyebb vizekre eveznek elméjében, a sok újdondság s a hely kicsit megingatta auráját, erejét, így egyfajta megtisztulás is ez most neki. Egy kívülálló talán furcsálná és kinevetné, de öt semmi nem érdekli, mindig is úgy élt ahogyan azt szerette volna, a megfelelö ösvényeken járt mindvégig élete során, úgyhogy elégedett. Semmi nem hozhatja ki nagyon a sodrából, söt, inkább ö az az ember aki elmegy ha kellemetlen a szitu vagy a helyzet, úgyhogy most kitisztítja lelkét s új erövel fogja felfedezni eme új hely minden kis négyzetszegletét.* |
|  | | Ciara de la Fresque


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1751 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Nezafüggö keresi játszótársát....
"Ha hiszel önmagadban, nem érhet kudarc!"
"Mindenkivel történnek varázslatos dolgok, csak sokszor fel sem fogjuk hogy az épp az volt."
"Hibáink kezeléséböl ismerszik meg, hogy milyen az igazi jellemünk."
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szer. Feb. 16, 2011 4:51 pm | |
| *Alanois lassan visszatér a szobájába, és az ágyához megy, és felsikkant örömében.*-Végre!*kiáltja.*Agya mellett egy hatalmas ketrec volt a földön, benne mindenféle labirintusnak betetszö dolog, hinta, kötelek, hinták, egy függöágy, és minden más ami egy kisállat ketrecében csak elférhet. Nagy nehezen meg is látta az ö szeretett kisállatát, Tobit.*-Ugy hiányoztál, simogatta meg a ketrecen keresztül, majd az ágyára pillantott ahol egyéb cuccok is voltak és még egy levél is. Gyorsan mindent kicsomagolt, a helyére pakolt, majd az ágyára heveredett és elolvasta a levelet. Kicsit néha megkönnyezte a sorokat, de azért jó volt a tudat hogy a bátyja nem felejtette el ígéretét. Ezután átnézte tüzetesebben a szekrénye újjonan jött ruháit, tárgyait, és úgy döntött hogy mivel jó lesz még ez a nap. Végre megtalálta új nagy számlapos kedvenc óráját, minden egyéb nöcis cuccát is, így elkezdett öltözködni az Elemi harci mágia órára.*~sietnem kell, mindjart kezdodik es meg oda is kell ernem~*gondolta, majd gyorsan átöltözött, megfésülködött és néhány jegyzetet, könyvet és tollakat csusztatott válltáskájába majd elindult.* |
|  | | Gethin Awstin Conley


Hozzászólások száma: 400 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 8:47 pm | |
| *Látványosan megforgatja a szemét arra, maikor Sen kijelenti, hogy neki az ő hangja a világon a legszebb.* -Ezt vitatnám... Én inkább a te hangodra szavaznék. *Kuncogja, majd ő is Yo felé sandít. Sen szavaira megint csak kuncog, somolyog az orra alatt.* Nos, hát akkor... Azt hiszem, boldog lehetek. Egy lánynak elmulasztom a rémálmait, egy másikat, a legesleggyönyörűbbet pedig álomba dúdolhatom... Mi kéne még több? *Ez csak költői kérdés, nem vár rá választ. Szóval dúdolgatja újra azt a dalt, egészen addig, míg a kényelmesen hozzábújt Senilla el nem alszik szépen. Pár percig még itt ücsörög, majd óvatosan lefejti magáról a lány karjait, és feláll. A villanyt leoltja, egy fél percig töprengően néz Yo irányába, majd Sen homlokára lehel egy finom csókot. Aztán pedig magához hívja Aithnét, és csendesen távozik a szobából, megy a sajátjába aludni.* |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 8:40 pm | |
| - Igenis szép hangod van. Nekem a te hangod a világ legszebb hangja. *Jelenti ki magabiztosan a fiúnak, bújkáló mosollyal a szája szegletében. Igen, a tökéletes pillanatokkal mindig is baja volt a leányzónak, vagyis, elnézést, pontosan fordítva ... a tökéletes pillanatnak volt örökké baja a lánnyal. * - Szerintem simán elmúlik a rémálma, ó, a te hangodtól biztosan. *Mosolyodik el, kissé sunyin, huncutul, Yo irányába pislogva. * - De én megköszönném, könnyű feladatom lesz. Ha elalszom, nyugodtan mehetsz, mert mindjárt tilalom. Az aurorokkal viszont ügyelj, kérlek. És tényleg, fel is ébreszthetsz, bár nem fogsz, tudom. Holnap felkereslek... *Motyogja a fiúnak, miközben kényelmesen hozzábúj, hallgatva a fiút... A csókot meg persze viszonozza, hogyne tenné. Talán túl lelkesen is. Aztán hallgatja tovább, tovább a fiút - történetesen addig, amíg tényleg el nem alszik.* |
|  | | Gethin Awstin Conley


Hozzászólások száma: 400 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 8:32 pm | |
| -Ugyanmár. *Legyint Gethin, amikor Sen azt találja mondani, hogy elnyűgözően szép hangja van.* Kinek, nekem? Nem a Dalmágia az erősségem. És sosem kezdek énekesi pályára, tudom, hogy mindenki megkönnyebbül ettől. De ezt a számot szeretem. Mert nagyon szép. *Mondja, mondja a magáét, egészen a csókig. Közben persze veszi a hálás nézést is, és egy kedves, szeretetteljes mosollyal válaszol rá. A csók meg tényleg tökéletes, de sajnos az ilyen tökéletes pillanatok általában nem maradandóak... Yolanda felmordulására felsóhajt, de Sent nem engedi el. Igaz, nem erőszakolja rá azt, hogy tovább csókolja, engedi, hogy a lány elhajoljon.* -Igen, egyesek tényleg azok. *Mormolja maga elé, de Sen kacagását hallva ő is nevet egy sort.* No mit gondoslz, ha énekelgetek még egy kicsit, talán elalszik? vagy elmúlik a rémálma? De téged is álomba énekelhetlek, darling, ha szeretnéd... *Választ nem nagyon vár, inkább fojtatja a halk énekelgetést onnan, ahol abbahagyta.* -My life, you electrify my life... Let's conspire to ignite.... All the souls that would die just to feel alive... *Egy pillanatra elhallgat, egy rövidke, édes csók kedvéért.* I'll never let you go if you promise not to fade away... Never fade away... |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 8:23 pm | |
| *Hogy Yo alszik-e, vagy nem, azt csak ő tudja, bár nem ad arra utaló jelet, hogy nem aludna. * - Kezd megváltozni, mondjuk szerintem inkább roszabb irányba. Nem, nem feltétlenül gorombáskodik, csak ha olyan napja van. *Biztosítja a fiút a legjobbakról, egyáltalán nem érezve kínosnak a témát. Teljesen úgy beszél, mintha a legjobb barátjukról lenne szó, vagy valami hasonló. Aztán ajándékbontás, bár azt a nézést nem lehet nem kihagyni, mert egyszerűen ... lehet egy nézés csodálatos? Rózsa megy vázába, satöbbi, aztán visszaér a megfelelő helyre, egyenesen Geth mellé. A halk éneklést érdeklődve hallgatja, majd amikor a fiú elneveti magát, halkan kuncog egy sort. * - Lenyűgözően szép hangod van. *Mosoly rá őszintén a fiúra, majd kap a srác egy hálás pillantást, amikor a csuklójára csatolja a karkötőt. A rajongó nézés pedig egy hozzá hasonló nézéssel lesz viszonozva, ha már így belegabalyodott az user ezekbe a "nézésekbe". A csók pedig tökéletes volt, mindaddig, amíg Yo fel nem mordult a takarója alatt - vagy csak álmodott? Passzoljuk ezt, de a lány nyomban elhajol a fiútól, s mérgesen pillant Yolanda irányába. * - Egyesek katasztrófák. *Forgatja a szemeit kissé mérgesen, visszapillantva szerelmére, majd önkétlenül is rákacag a fiúra.* |
|  | | Gethin Awstin Conley


Hozzászólások száma: 400 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 8:13 pm | |
| *Hallgatja a helyzetjelentést Yolandáról, és halkan felsóhajt, amikor Sen befejezi. Abban reménykedik, hogy Yo most tényleg alszik, nem pedig csak úgy tesz.* -Remélem, már nem fúj annyira rád. Ugye nem szokott gorombáskodni? *Kérdezi pislogva, de azért nem akarja túlságosan feszegetni ezt a témát. Kicsit kínos... Csendesen somolyogva figyeli, ahogy Senilla átveszi az ajándékot, majd kibontja. A lány szavaira melegen néz annak gyönyörű szemeibe, és tovább somolyog.* -Szívesen, drágám... *Kuncog egy sort, majd a rövid csókot természetesen elfogadja, viszonozza is finoman. Engedi, hogy Sen vázába rakja a rózsát, meg persze vizet is rakjon abba a vázába. Amíg a lány ügyködik, ő addig leül a megfelelő ágyra, ott várja meg. Amikor a lány visszatér, megfogja a kezét, lehúzza finoman maga mellé, és átöleli.* -I just wanted to hold you in my arms... *Próbálkozik halkan valami énekféleséggel a maga nem túl jó énekhangján, majd elneveti magát.* Nézd el, nincs igazán jó énekhangom. *Mondja, majd a karkötőt finoman, óvatosan kiveszi Sen kezéből, és a lány csuklójára csatolja. Mikor ezzel végzett, újra a lány szemébe néz mélyen, már-már rajongva, majd közelebb húzza magához, és megcsókolja. Ez a csók minden bizonnyal hosszabb lesz, mint az eddigiek; az se nagyon érdekli, hogy Yolanda is ott van. Ő valószínűleg alszik, szóval nem sok vizet zavar.* |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 8:03 pm | |
| *A nevetésre ő is belekuncog a fiú vállába, de csak halkan, és röviden. A suttogásra elmosolyodik, és jókedvűen visszasuttog. * - Te is, nagyon. * A csókot természetesen visszanozza, ami nem is lesz olyan rövid, mint ahogy a fiú tervezte, de aztán nem illik az ajtóban álldogálni, így befejeződik a csók, s nyugisan beljebb tessékeli a fiút meg daimonját a leányzó. * - De, csakis ez. *Vigyorodik el a kacsintásra, amikor pedig a fiú megtorpan, rápislog. Követi tekintetét, egyenesen Yolandáig, aztán vissza a fiúra. * - Alszik... pontosabban úgy tesz. Ezt szokta csinálni, mondjuk csak este látni errefele. Legtöbbet a központiban van, meg az utóbbi időben egy flúgós gyerekkel lóg, asszem naxis. *Mondja a fiúnak, nem mintha az kérdezte volna. De azért elintézte a helyzetjelentést. * - Nagyon szívesen. Ennyit igazán megérdemelsz. *Mosolyodik el, aztán kissé megilletődve veszi át a rózsát, meg a csomagot. A rózsa kissé félre, és a csomagot lelkesen kibontva szembetalálja magát az ezüst karkötővel. Ujjaival óvatosan végigsimít a finoman megmunkált ékszeren, a díszként befoglalt akvamarinon. Elmosolyodik, majd felpillant a fiúra, és közelebb hajol hozzá. * - Köszönöm szépen. Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha is kaptam. *Rövid csók, majd ha a fiú engedi, a legközelebbi vázát felmarkolja, s elfut vele a mosdóba, hogy vizet öntsön bele; majd vissza, rózsát bele, váza az éjjeliszekrényre, Senilla Gethin mellé. * |
|  | | Gethin Awstin Conley


Hozzászólások száma: 400 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 7:50 pm | |
| *Nem kell sokat várnia. Az ajtó nyílik, és Senilla nyitotta ki. Gethin rögtön elmosolyodik, bár megérti a lány rövid lefagyását. Amikor aztán Sen a nyakába veti magát, halkan felnevet, a rózsát, ajándékot meg persze igyekszik azért épségben tartani, de visszaöleli a lányt.* -Hiányoztál, darling. *Suttogja a lány fülébe, majd amikor elengedik, egy rövid csókot lehel a lány ajkára.* Ugyanmár, én elfelejteni? Csak kissé el voltam mostanság havazva. De most itt vagyok, és ez a lényeg, nem? *Kacsint rá szerelmére, miközben beljebb sétál, engedve a tessékelésnek. Az alvó Yolandát meglátva egy pillanatra megtorpan, fél szemöldökét felhúzza, és aggodalmasan pislog Senillára.* ~Tessék, szegény Yo-ról teljesen elfeledkeztem... remélem nem szedi le érte a fejemet.~ *Gondolja, de Aith jelenleg Stray-jel van elfoglalva, Aith nem figyel rá.* -Köszönöm széepn a zsebórát. Egyszerűen imádom! Nagyon tetszik. Óh, persze... tessék, ez itt az én ajándékom. *Nyújtja át a rózsát, és a kis csomagocskát, amiben amúgy egy finom megmunkálású ezüst karkötő pihen, pár apróbb, szépen fazettált akvamarin van belefoglalva díszként.* |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 7:43 pm | |
| *Hátát egy kényelmes párnának vetve, nyugodtan ül az ágyán az allidonos leányzó, történetesen törökülésben. Ölében egy mugli folyóirat, amit elmélyülten olvasgat, miközben a mosómaci a közös előtérben pihen. A kopogásra azonban felkapja a fejét, és az ajtóhoz szalad. * ~ Vendég jött. ~ - Ilyenkor? ~ Biztos Yolandához. ~ Senilla felpattan, halkan kisurran a jobb oldali hálóból, és vidáman, furcsa tánclépésekkel közelíti meg az ajtót. Nem kérdi, hogy ki az, nem, hanem kitárja, s szerelmét meglátva pár másodpercre lefagy, de aztán a nyakába veti magát. Nem, nem nézi most sem a rózsát, sem az ajándékot, bár remélhetőleg megmaradnak épen a fiú kezeiben. Szóval ott, az ajtóban szorosan öleli a fiút, és nem is engedi el egy jó ideig. De aztán elmosolyodik, és elengedi a fiút. * - Azt hittem, elfelejtetted, merre van ez a háló. *Mosolyog a fiúra, miközben beljebb tessékeli, a jobb oldali hálóba, ami üres ... lenne, de Yo ott van. Alszik, pontosabban úgy tesz, mintha aludna. Aztán passz, hogy tényleg alszik-e, vagy sem. Mindenesetre Sen leül az ágyára, biztos Gethin is, Stray meg letámadja az őrgébicset, persze csak finoman.* |
|  | | Gethin Awstin Conley


Hozzászólások száma: 400 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Szomb. Jan. 01, 2011 7:35 pm | |
| *A Harmadik Emeleti Folyosókon jön valaki. Valaki, aki egyértelműen hímnemű egyed, vékony, de sportos alkatú, rövid, barna haja van, ehhez pedig gyönyörű, melegbarna szemek társulnak, pluszban egy őrgébics daimon. Igen, talált: Gethin jön errefelé, feldobott állapotban, halkan dúdolgatva. Farmerjének zsebében már ott lapul az a zsebóra, amit karácsonyra kapott Senillától. Csak tegnap ért ő vissza, de máris úgy határozott, hogy felkeresi szerelmét. A srác kezében egy szál vörös rózsa, a másikban egy apró csomagocska. Kissé ügyetlen a csomagolás, dehát a fiú nem nagyon a kézügyességéről híres. Megáll a Bika Cápa háló előtt, vesz egy mély levegőt, majd bekopog. És nagyon reméli, hogy Senilla nyit neki ajtót, nem pedig Yolanda.* |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 3:12 pm | |
| *Nem fogadja el a feléje nyújtott kezet, és nem is indul meg, hogy vízbe tegye a rózsát. Csak nézi a szürke szempárt, és kitartóan várja a választ. * - Elhiszem ... De az a helyzet, hogy kétlem, hogy könnyebbé tetted. Választani a szerelmed és az apád között nehéz. Nagyon, és nekem fogalmam sincs, hogy mitévő legyek. Ezenkívűl megjegyzem, hogy van egy csaj, Yolanda. Na, ő volt Gethin barátnője a Roxfortban, és most idejött. És Gethint nem érdekli. Ezek után én hogy fordítsak hátat neki? Hiszen szeretem! És nem könnyíted meg a helyzetet, mert azzal, hogy megcsókoltál, csak hülye érzéseket keltettél bennem, amik nem szabadna bennem legyenek, és amiket utálok, de attól függetlenül nem tudok tenni ellenük, és ha most elmész, akkor sem könnyíted meg a helyzetet. Ha azt mondod, hogy rendben, akkor többet nem keresel fel, akkor csak még rosszabb lesz. Már itt vannak azok az érzések bennem, és csak mert elmész, attól nem fognak veled menni. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. *Mondja el egy szuszra, szinte már hisztisen, majd miután elmondja, elkezdi hevesen venni a levegőt, és ültében elfordul, hogy még véletlenül se nézzen a fiúra. De nem, nem sír, kezdi bírni a gyűrődést.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 2:56 pm | |
| *Megcsóválja a fejét, és feláll, karjait összefonva maga előtt.* - Nem. Enned kell, épp kitt az ideje. Gyere... Lemegyünk az étkezőbe. *A kezét nyújtja Senilla felé, hogy felsegítse.* - De előbb tedd vízbe a rózsát, még elhervad szegény. *A kérdésre mégis leengedi a kezét. Egy ideig némán nézi Senillát, majd felsóhajt.* - Nem tudom. Annyira... szeretném könnyebbé tenni, de... talán épp az ellenkezőjét csinálom. Sosem voltam még ilyen helyzetben, és hidd el, nem is akartam. *Zsebredugja a kezeit, és kibámul az ablakon, így a csillogást sem láthatja Senilla szemében.* |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 2:46 pm | |
| *Magában igazat ad Richardnak, bár nem jelzi neki, hogy így van. Tudja, hogy mit gondol Gethin, és meg is érti őt is, meg Richardot is. És egyre jobban kezd összezavarodni, főleg a csók miatt. Mert ha talán az nem történt volna, akkor semmi gond sem lenne most - sőt, biztos - , de megtörtént, és az időt nem lehet visszafordítani. Meg abban sem biztos, hogy akarja, pedig az esze tudja, hogy akarja, csak ... Amikor a fiú elengedi a kezét, akkor ad cserébe neki egy hálás pillantást, majd a megjegyzésre kihúzza kissé magát, belenézve a szürke szempárba. * - Még bírom. *Ismételten kurtán felel, és mivel Richardnak nagyon nem akarózik felhozni a témát, így egy nagy sóhajtás után belevág. Túl akar már lenni ezen. * - És, te mégis miért ... szóval, miért csókoltál meg? Mit akart jelenti? És mit jelentett? *Egészen halkan beszél, de a fiú érti. Tekintetét most sem veszi le a fiúéról, és szemeiben hogy mi csillog? Nos, a kíváncsiság, az aggodalom ... és, neem, ugye nem remény akar az lenni?* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 2:30 pm | |
| *Félredönti a fejét a válaszra, de nem szól semmit. Aztán megcsóválja a fejét.* - Azt hiszi, gyávaságból húztalak magam elé, közben pedig csak a párbajt akartam elkerülni. Ha attól fél, hogy téged talál el, nem támad, így nincs párbaj. *Aztán leülnek ugyebár, majd a kérdésre csak elengedi Senilla kezeit. A sajátjait összeteszi egy pillanatra, és fejet hajt, amolyan bocsánatkérően, aztán az ölében fűzi össze a kezeit.* - Nem ártana többet is enned... Már fél négy van, egy fél pirítós ennyi időre bőven kevés. |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 2:27 pm | |
| *A mosoly már nem döbbenti meg, azonban neki nem sikerül produkálni egyet. * - Csak miattatok csináltam. *Vállat von, bár akaratlanul jött ez a miattatok, mert valójában azt akarta mondani, hogy csak Gethin miatt, de ... nem így sikerült. És bár fél, hogy ezt a fiú megjegyzi, mert akkor fogalma sincs, hogy mit fog mondani, de ezen még nem rágódik. * - Tudom, de reméltem, hogy nem fog megtámadni. Azonban elszámítottam magam ... *Halk sóhaj, majd Richard int, hogy üljön le. Elhúzza picit a száját, de végülis leül, ámbár amikor a fiú a kezeibe veszi az ő kezét, akkor rápillant. * - Nem gondolod, hogy ... nem is tudom. Hogy ez egy picit túl sok? *Bár igaz, hogy a csók akkor nagyon sok volt, de fél. Nem biztos benne, hogy akarja ezt. Valójában magában sem biztos. A kijelentésre aztán elmosolyodik, még ezt sosem mondták neki - mármint, hogy nem néz ki túl jól, bár tudja, hogy a fiú nem sértésből mondta, és hogy igaz. * - Felkeltem, felöltöztem, megettem a szobatársam által kínált pirítós felét, és ... nézegettem egy könyvet. Olvasni nem sok kedvem volt. *Jelenti ki, kissé rekedtes hangon, de végig a fiú szemeibe nézve, és kétkedve picit ... legszívesebben elhúzta volna a kezét, de, valami oknál fogva, amit még ő sem tud, nem teszi.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 2:16 pm | |
| *Nos, ő sem igazán tudja, mit mondjon. Aztán halványan elmosolyodik.* - Tetszhalál... Ügyes. Nekem eszembe sem jutott volna. De tényleg jól jött. Nem sok kedvem volt helybenhagyni... *Csóválja a fejét, számba sem véve a lehetőséget, hogy esetleg ő is veszíthetett volna. Ugyan. Aztán megvonja a vállát.* - Ő kezdte. Én nem támadtam volna neki, ha ő nem jön a taroló átkával. *Kitartóan tartja a rózsát, majd int Senillának, hogy üljön le az ágyra, de csak akkor foglal helyet, ha a lány is. Ha ez megtörténik, óvatosan a kezeibe veszi a lányét.* - Nem nézel ki túl jól. Mit csináltál egész nap? |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 1:57 pm | |
| *Pont azzal van elfoglalva, hogy rájöjjön, mik is Richard tervei .. dehogy is, de különben sem húzta volna el a kezét, azt még szabad csókolgatni, mást nem biztos. A fiú szavaira bólint egyet, nos igen, sikerült egyedül találnia. Gethint nem látta azóta, és bár terve volt, hogy felkeresi, de fogalma sincsen, hogy mit mondhatna neki. Mint ahogy azt sem tudja, hogy mit mondhatna Richardnak, ugyanis teljesen össze van z-a-v-a-r-o-d-v-a. Stray is vet egy pillantást a tacskóra, majd kecsesen felugrik a lány ágyára, és onnan figyelőzik tovább. Amikor azonban a fiú előhúzza a rózsát, akkor felvonja a szemöldökét - nem, fogalma sincs, hogy ezt mivel, és miért érdemelte ki. * - Igen, elbírt vele, meg különben sem ájulás volt, nem vagyok az a típus, aki gyakran ájulkozik. Egyszerű teszthalál. *Legyint egyet, mint aki a kisujjából fújja a pszionikus mágiát, bár igaz, hogy jó belőle. Nagyon is. * - De csak azért tettem, hogy fejezzétek már be azt az ostoba harcot. Semmi értelme nem volt. *Jegyzi meg, ámbár a rózsát csak pár perc méregetés után, kétkedve veszi el, de elveszi. Aztán csak nézi, de nem, fogalma sincs, hogy mit jelent. És jobb is, hogy nem tudja még.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 1:39 pm | |
| *A lányt észrevéve kissé félredönti a fejét, majd elkapja Senilla kezét, és ha az nem rántja el időben, akkor bizony csókot lehel rá.* - Szervusz, Senilla. Szerettem volna beszélni veled... Reméltem, hogy egyedül talállak. *Nem nehéz kitalálni, hogy Gethinre gondol. Az invitálásra beljebb lép, de látva, hogy a lány nem ül le, ő is csak megrázza a fejét az invitálásra. Aetna is belép mögötte, és Stray-re pillant, de végül csak gazdája mellé ül le, engedelmesen. Az pedig előhúzza a rózsát, és enyhén meghajolva nyújtja Senilla felé.* - Sajnálom, hogy nem segítettem legutóbb, de úgy véltem, Gethin elbír az ájulásoddal... És jobb volt úgy, hogy távoztam. Ha kettesben lettünk volna, melletted maradok, de így... ez volt a legjobb megoldás. *A csókot egyelőre nem hozza szóba.* |
|  | | Senilla Rachel Roseberg


Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: "A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz! : ) "
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bika Cápa háló Kedd. Aug. 31, 2010 1:35 pm | |
| *A hangulata eléggé visszataszító annak a lánynak, aki a hálóban tartózkodik, ugyanis egyedül van - pontosabban a daimonjával, de szobatárs nincs bent. Egykedvűen ül az ágyán, egy kissé unottan lapozgat egy vastag, régi könyvet, bár látszik, hogy nem olvas - ahhoz túl gyorsan lapozgat. Stray nyugisan fekszik az ágyon, de aztán hirtelen felugrik, és odarohan az ajtóhoz. Vagány, vendég. A kopogásra Senilla elhúzza a száját, majd a könyvet az íróasztalra dobva feláll, és odalép az ajtóhoz. Nem, egyáltalán nem akar vendéget, szóval el is határozza, hogy elküldi a fenébe. Azonban amikor kinyitja az ajtót ... * - Richard? Szia. *Arcán látszik a meglepettség, hangján pedig hallatszik, hogy nem beszélt nagyon a tegnapi, meg a mai nap folyamán. Kicsi habozás után aztán jobban kinyitja az ajtót, és zavartan rápillant a fiúra. * - Gyere beljebb. *Kurtán beszél, de neki így a jó. Ha Richard bennebb megy, akkor becsukja az ajtót, de nem mozdul az ajtó mellől. Csak rámutat egy üres székre, hogy a fiú foglalja el, ha akarja, de ő ugyan nem ül le - ahhoz túl ideges.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |