
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Exan Frostburn


Hozzászólások száma: 341 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Máj. 11, 2012 8:43 pm | |
| * A hozott csomagról el is feledkezett a fiú, Cat kisírt szemei annyira elterelték róla a figyelmét, úgyhogy egyelőre az asztalon áll bontatlanul. Az elején még csak bólogat, de közben érdeklődve hallgatja mi is bántja a lányt, és miért csak most tört ki rajta ez, de legalább beszél róla, és ha valakinek elmondja akkor utána biztosan megnyugszik majd és minden visszaváltozik a régi kerékvágásba. A fura stílusra csak bólint, nem akarja félbeszakítani a lányt, hagyja, hogy befejezze mondani valóját, de néha még is beleszólogat, mert kíváncsi.* - Nem mondanám fura stílusnak, inkább egyedinek és extravagánsnak. * Válaszolt a lány kijelentésére, de közben hallgatta tovább Cat-et. A kék szemek aztán papír zsebkendők tönkelegét vélte felfedezni a szoba több pontján, a fiú elkezdte sajnálni a lányt és közelebb húzódzkodott hozzá, hogy megvigasztalja. Érdeklődően hallgatja végig a történetet, próbálja nyugtatni a lányt, jól esik neki, hogy mind ezt neki mondja el. Vigaszképpen eszébe jut a csomag amit Cat-nek hozott.* - Hoztam neked sütit! * Mondja vidáman és elkezdi kibontani, hátha az valamennyire jobb kedvre deríti a lányt. Közben azon gondolkozott, hogy fogalmazza meg álláspontját azzal kapcsolatban, amit Cat elmesélt neki.* - Hát tudod Cat, szerintem ez nem akkora nagy bűn.. Elvégre ha belegondolsz ezzel a törtetéssel elég magasra felküzdötted magad. * Gondolt a trimágus tusára amit Cat mesélt neki még egyszer, és itt vannak még a címlapok. Ez a kis mellékes rossz elbújhat a csupa jó mögött, gondolta magában a fiú és ezt el is mondta Cat-nek.* - De nincs kedved sétálni egyet? Kint jó a levegő, járjunk egyet valamerre.* Ajánlotta fel a fiú, és ha Cat is egyetért, akkor együtt elindulnak. De Cat nek nem volt jó az időpont a sétára, mert nemsokára fontos otthoni teendője lesz, úgyhogy Exan hazament és majd legközelebb folytatják. Elköszönt még, a sütit az asztalon hagyta neki, majd elindult ő is haza, amúgy is későre járt már.* |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Máj. 11, 2012 8:28 pm | |
| * Miután kellő képen feltálalta az italt, leült az asztalhoz Exan mellé, és búslakodva meredt poharára. Persze Exan érdeklődik is hogy mi bántja, és Cat el is mondja neki. * - Nos, ugye feltűnt hogy mennyire fura a stílusom. Ez nem véletlenül van. A múltam az oka, az átkozott múltam. Remélem emiatt nem fogsz rám más szemmel nézni. * Persze tudja hogy nem, de aggódik, mert nem jó erről beszélni. A szemei könnybe lábadtak és elkezdte mondani a sztoriját. * - Nos, rettentően gyötör a bűntudat azok a dolgok miatt amiket tettem a múltban. Tudom, most vidám vagyok meg minden, de annak idején ez nem így volt. A sulis közösség kiközösített és túlságosan a sarkamra álltam. Mindent elkövettem annak érdekében hogy megbosszuljam. Törtető módjára viselkedtem, és szinte eltiportam azokat akik szembeszálltak velem. Egy beképzelt, kegyetlen majom voltam. * Az utolsó mondatok végére érve már folytak arcáról a kövér könnycseppek. Elővett egy zsebkendőt és arcát törölgetni kezdte. Amikor azt is elhasználta oda dobta a többi közé a szemetesbe, ami már dugig volt elhasznált zsepikkel. * - Meg, gondolom az is feltűnt hogy néha meglehetősen csúnya szavakat tudok használni, ez is amiatt van, persze ez nem olyan lényeges, embereknél megesik. Mellesleg, mit hoztál a csomagban? * Kíváncsiskodott hogy mit rejt a papír, amit Exan hozott. * |
|  | | Exan Frostburn


Hozzászólások száma: 341 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Máj. 11, 2012 8:13 pm | |
| * Nem is kell sokáig várni a zöld hajú máris ajtót nyit. De várjunk csak, mintha szomorú lenne. Igen egyértelműen leolvasható az arcáról, hogy valami bántja.* ~ Hm, ha a mindig vidám Cat szomorú, akkor itt tényleg komoly dolog lehet.~ * Gondolja magában a fiú, de egyelőre még nem kérdez rá, csak beljebb sétál. Már volt itt egyszer, úgyhogy annyira nem ismeretlen a szoba, emlékezett rá, hogy minden fekete fehér és minden a legnagyobb rendben egy porszem sincs sehol, de hát egy lány szobának így is kell kinéznie. Aggasztóan hatott a fiúra, a szomorú arcot látni, kék szemeivel papír zsebkendőket keres, lehet, hogy talál is ami jelzi azt, hogy a leányzó sírt volna. Egyelőre leteszi a csomagot az asztalra és nem törődik vele, mert Cat aggodalmas arca eltereli róla a figyelmet. Cat mikor ajtót nyitott bár egy derűs mosollyal álcázta rossz kedvét, a piros szemeket nem lehet eltitkolni, és a fiú is a dolgok mögé látott egyből és ezt meg is említi.* - Cat, látszik rajtad, hogy valami bánt. A szemeid is mintha pirosak lennének, rossz így látni tudod.. * Vallja be őszintén, ha a lány nem akar róla beszélni akkor persze megérti, de rá mert kérdezni, mert Cat-et tartja a legjobb barátjának. Ledobja magát egy székre és nézi, ahogy Cat tevékenykedik a rendezett és tiszta konyhában és egy limonádét mixel.* - Igen köszönöm * Mondja, és várja a leányzót, hogy elmondja mi is az a dolog ami bántja őt, neki is van egy két dolog, de azon úgy néz ki túllépett, bizonyára majd az is szóba kerül de Cat problémája, most frissebb és Ex nagyon is kíváncsi.* |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Máj. 11, 2012 7:59 pm | |
| * Cat magányosan, és szomorkásan üldögél, egyedül a sötét és kietlen szobában. Rajta kívül nincs itt senki csak a plüss mackója ami az ölében hever. Az ablakhoz van húzva egy kissebb fotel és Cat ott olvas, szinte egész nap. Volt egy kis kitérője, de azóta sajnos visszakerült arcára a szomorú ábrázat. Már éppen a könyv végére ért, mikor kopogásra lett figyelmes. Nem tudja ki az, de reméli nem idegen. Ilyen állapotban nem tud idegenekkel beszélgetni. Mindenesetre magára vesz egy zöld kis köntöst és ajtót nyit. Szemét megtörli, nem akarja hogy lássák hogy szomorú. Mint mindig, most sem akarja sajnáltatni magát. Pedig ez nem az, de úgy érzi mégis. Az ajtó mögött Exant pillantotta meg egy csomaggal a kezében, így mosolyra húzódott a szája. * - Szia Exan. Mi szél hozott erre? Gyere beljebb? * Egy pillanatra elfeledtette Cattel a kellemes látogatás az ő nagy bánatát, de Exan ha rákérdez, neki elmondja. Hisz bízhat benne. Tudja hogy kiben bízhat és kiben nem. Hamar kiismeri az emberek személyiségét, akiket legjobb barátainak tekint, azokban határtalanul megbízik. * - Kérsz valamit esetleg enni vagy inni? * Ajánlotta fel kedvesen, közben már el is készült egy kissebb adag limonádé. * |
|  | | Exan Frostburn


Hozzászólások száma: 341 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Máj. 11, 2012 7:45 pm | |
| * Exan a harmadik emeleti folyosón járkál, nem véletlenül ólálkodik errefelé, egy csomagot szorongat a hóna alatt, de persze vigyáz rá, nehogy összenyomja, a fagyizóból vett egy kis sütit meg fagyit, aztán azzal egyetemben kopogtat be barátosnéjéhez, igaz, hogy nemrég találkoztak, de gondolja meglepi ezzel a kis édességgel. Ő maga nem édesszájú de mostanában egyre többször vendége a fagyizónak. Az ajtóban állva aztán kopogtat hármat és várja, hogy ajtót nyissanak neki. Neki ma nagyon jó hangulata van, a tegnapi rossz kedvnek nyoma sincsen, a szokásos derűs mosoly ült ki arcára, egy sima kék pólót visel fekete rövid gatyával, mert hiába esteledik azért még meleg van, és amikor vásárolt sem érezte hűvösnek az időt a sütikkel a hóna alatt. Igazából szép az idő, arra gondolt, hogy elhívja Cat-et sétálni, vagy ha nem akkor legalább együtt megeszik az imént vásárolt édességet.* |
|  | | Exan Frostburn


Hozzászólások száma: 341 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 8:22 pm | |
| - Zavarban? ó nem nem szoktam én zavarban lenni.. * húzza ki magát daliásan, nincs itt semmiféle olyan tényző ami miatt egy férfi zavarba jöhetne .. najó de mégis akad.. Exan gyorsan megitta a teákat. Majd kibontotta magát a takaró öleléséből. Hehe és felállt a két leányzó mellől. - Nekem menni kéne, a szobatársaim várnak a Jeniliában, azt mondták nagy buli lesz. * Elindul a női szállás ajtaja felé, eléggé esetlenül, mert megbotlott Caték drágának tűnő fekete fehér szőnyegén. - Atharra no a'lah * Káromkodott egyet tünde nyelven, de nem nézett hátra, hog a lányok nézik e a bénázását, csak megkapaszkodott a kilincsben.. - Hupsz sorry, na hello lányok. * mondta azzal elviharzott, csak a kékes copja vége látszott.* |
|  | | Evangeline Elovics


Hozzászólások száma: 812 Msn: Kérd el Kaszt:  Üzenőláda: Játékra készen

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 8:12 pm | |
| * Amíg Cat sűrgőtt fordott, Exan eltűnt egy kis időre, hogy rendbeszedje magát, de hamar vissza is tért. Eva a pálcáját elrakta, bár haja most is vizes volt és a bőrétől enyhén átnedvesedett a ruha, de most már semmi komoly. A félvéla helyet foglalt az asztalkánál, egyenes háttal, elegánsan ahogy az egy aranyvérűhöz illik. Hajzuhatagának nedves gubancait kézzel próbálta megoldani, míg teához és pokróchoz nem jutott. Utobbit maga köré csavarta.* -Köszönöm a teát és a takarót. Ízléses, bár én nem ezt a színkombinációt használtam volna. * Mivel véla az élénkebb színeket kedveli, amik élnek, ránevetnek vagy épp fújtatnak. Megízesítette a forró italt kezébe fogta, de bele nem kóstolt. ~Majd ha kihűl~ Kíváncsian pillantott Exanra akinek a hangja kicsit megváltozott. ~Zavarban lenne?~ * -Ne aggódj ilyesmin, nem fognak karóba húzni érte. * Mondta és mikor már kellő kép hűlt az ital felhajtotta és nemsokkal azután, hogy a tünde fiú távozott Eva is eltűnt a maga szobája felé vezető folyosón.
A hozzászólást Evangeline Elovics összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Ápr. 03, 2012 8:31 pm-kor. |
|  | | Exan Frostburn


Hozzászólások száma: 341 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 8:03 pm | |
| * Ex csak nézi ahogy a csurom vízes Cat sürög forog a konyhában, csak mosolyog amikor a lány elé teszi a két teáját. Nála nem volt pálca mint Evánál szóval ő még vízesen ácsorgott, nem akart leülni ő sem sehova nehogy összevizezzen valamit Cat-nek vagy összesarazzon valamit a cipőjével. Szóval csak feszélyezve álldogált. Ő most női körletben van ezt mindig szem előtt tartotta. Cat hozza a takarókat illetve hozná, de Exan még előtte elszalad a toálétte-re, ott kicsavarja hajából a vízet, pólójából is, kicsit rádobja a radiátorra majd amikor úgy véli, hogy már csak egy picit nedves visszaveszi és visszamegy a lányokhoz. Most már elfogadja ő is a takarót, még mindig kicsit óvakodva de leül az előbb még csurom vízes lányok közé a takaróba... és igen.. ő most egy női szobában két vízespólós lánnyal... teázik.. igen.. lesz mit mesélnie a szobatársainak. Ex inkább nem néz se jobbra sem balra jófiú módjára, iszogatja a teát. - Öhmm szép a.. szoba... És hányan laktok itt? Fiúnak szabad egyáltalán idejöni? * Kérdezte furi hanglejtéssel a lányok számára talán kicsit vicces lehetett, de ő ezt teljesen komolyan gondolta. * |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 7:52 pm | |
| * Cat sürög forog a konyhában.Már van benne bőven tapasztalata. Otthon természetesen szokott főzni. Nem is keveset. Be szokott segíteni hisz 14 embernek nem könnyű naponta főzni. * - Rendben akkor legyen zöld és fekete. * Mondta mosolyogva. * - Köszönöm Eva. * Bólintott kedvesen. * - Érezzétek otthon magatokat. Nem harap semmi. * Kacsintott barátaira. Majd levette a teát főzni egy pohárba töltötte barátainak és feltálalta. Tett ki szalvétát cukrot meg citromot. * - Jó... innivalóvágyat. * Szólt nevetve. Majd hozott gyorsan két vastag bunda takarót és a két barátja hátára terítette hogy ne fázzanak a hideg eső után. S leült közéjük teázni. * |
|  | | Evangeline Elovics


Hozzászólások száma: 812 Msn: Kérd el Kaszt:  Üzenőláda: Játékra készen

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 7:46 pm | |
| * Eva is a megérkezik, kíváncsian pillant körbe a szobában, mivel más "területén" van kicsit feszéjezve érzi magát. Ruhája még mindig vizesen tapad a testére, a haját még a folyosón csavarta ki. Miután beér a küszöb után egy lépéssel előkeríti a pálcáját és a ruháját megszárítja. Ettől még a teste és a haja vizes marad de oda se neki.* -Bármilyen tea megfelel nekem. * Mondja és körbepillant.* -Igazná otthonos. |
|  | | Exan Frostburn


Hozzászólások száma: 341 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 7:37 pm | |
| * Ex kicsit feszélyezve érzi magát a női környezetben, igyekszik öszehúzni magát és semmihez nem érni, kb úgy nézhetett ki mint elefánt a porcelán boltban szokás szerint, a tárgyak mind kicsik voltak neki, ez ijesztő ... Bár a szoba maga tényleg nagyon szép volt, de nőies.. Cat ekkor odavezette őket egy kicsiny asztalhoz, amiről megint meg kellett állapítania, hogy ő a földön foglal majd helyet (hehe). Közben Cat érdeklődött, hogy milyen teát szeretnének. - Én mindig zöld teát iszom.. vagy feketét ha az van. * válaszolta a sürgő forgó leánynak, közben analizálta a helyiséget.. igen.... minden a helyén volt sehol egy porszem.. látszik, hogy teljesen más mint az ő fiú hálójuk.. bár Ex a szobájában mindent rendben tartott megvetett ágy, elpakolt dolgok, de a mellette fekvő társai ruhái szétdobálva, hol egy zokni, hol egy nadrág volt szanaszét eléggé rontotta az összeképet hiába csak ő rendes.. nem is szeretett ezért a hálójában tartózkodni, csak aludni járt oda.* |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Kedd. Ápr. 03, 2012 7:21 pm | |
| * Leérve a teraszról pár emeletet le aztán fel sétálgatva végre felértek a harmadik emeletre. Kicsit mentek amíg nem közeledtek Cat szobája felé az ékszerteknős hálóba. A szoba nagyon ízlésesen volt berendezve. Szinte minden fekete-fehér színekben pompázott. Minden passzolt mindenhez. A függönyök hímezve voltak és fekete fedő függöny volt melletük. * - Nos, ez lenne a mi kis kuckónk Laraékkal. Hogy tetszik? És a függönyök? Magam hímeztem. * Mutatott körbe az ablakokon. Aprólékos munka lehetett ugyanis az ablakok majdnem akkorák voltak mint a szoba magassága és függöny az aljáig ért. * - Foglaljatok helyet. Addig felteszem főni a teát. Milyen ízű legyen? * Mutatott a teafilterre majd odavezette őket egy kicsiny fekete asztalhoz fehér terítővel. * |
|  | | Evandrus Njord Diák

Hozzászólások száma: 776 Msn: dundee2008@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet olyan, mint a puzzle. Apró darabokból rakod össze... Mígnem kialakul a teljes kép.
De vigyázz! Ha csak egyet is elveszítesz, soha többé nem lesz az életed kirakója kerek egész.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Hétf. Ápr. 02, 2012 1:20 pm | |
| *Amikor Lara felkel, Evandrusnak hűlt helyét találja, helyette egy levél várja az ágyon.* -Szia! Valamit nagyon sürgősen megszeretnék veled beszélni! sokáig filóztam, hogy miként mondjam ezt el neked, végül úgy döntöttem, hogy az őszinteség a legjobb megoldás! A lényeg annyi, hogy ezt így nem akarom tovább folytatni, nem szeretnék többet a barátod lenni! Minél előbb keress fel! Üdvözletem: Ex barátod, Evandrus Njord! *Ha Evandrus számításai bejönnek, Lara minden bizonnyal kiborul, és nagyon rossz állapotban keresi fel a fiút.* |
|  | | Evandrus Njord Diák

Hozzászólások száma: 776 Msn: dundee2008@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet olyan, mint a puzzle. Apró darabokból rakod össze... Mígnem kialakul a teljes kép.
De vigyázz! Ha csak egyet is elveszítesz, soha többé nem lesz az életed kirakója kerek egész.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Ápr. 01, 2012 4:51 pm | |
| *Ha Lara belép a szobába, egy csokor vörös rózsát és egy levelet talál az ágyán* -Szia! Remélem épségben visszaértél, én valahol Nellondban tértem magamhoz. Nem, nem félek, hogy elhagysz, én bízom benned. Megteszek minden tőlem telhetőt, és ha a szeretetem nem elég, akkor nem tudok mit tenni. Remélem, hogy ez csak egy ártatlan kérdés volt, én bízom benne. Legyél jó! Szeretlek: Evandrus Njord |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Ápr. 01, 2012 3:35 pm | |
| * Nagyon tetszett Catnak az ötlet. Na meg persze a ruha is. * - Kicsit lehetne világosabb. Olyan mint a hajad. * Majd ő is egy pálca intéssel ki világosította a ruhát. Sajnos kiderült hogy Artemisnek mennie kell így hát már nem volt nagyon idejük. Gyorsan becsomagolta a világoskék ruhát és oda adta Artemisnek. * - Tessék, neked adom. * S figyelte ahogy barátnője távozik az ajtón. * |
|  | | Artemis Taylor


Hozzászólások száma: 268 Msn: Skype-om van azon elérte persze ha elkéritek a cimem :D Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Ápr. 01, 2012 3:30 pm | |
| Nem tudom ez hogy áll nekem?*kijön egy sötétkék estélyiben amit legelsönek kiszurt és felvette majd Cat elött körbe fordult de elötte eltávolitotta Pamacs nyakörvét,hogy tudjon beszélni ő is utána egy szinpadot varázsol a szobába reflektor lámpákkal együtt azon valahogy jobban érzi magát//FAGY//* |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Ápr. 01, 2012 3:28 pm | |
| - Azta! Te aztán értesz ehhez. Én sosem értettem ehhez, csak a fajom diktálta úgymond. * Mivel nem nagyon érdekelte a divat és egész életében sosem volt se randija, se semmi ilyesmi dolog ezért nem értett a ruhákhoz. Na meg persze azért sem mert a sárkányokhoz nem kell díszes ruha. * - Most te jössz! * Vonszolta be a fürdőbe barátnőjét és oda adott a kezébe egy nagy adag ruhát. * |
|  | | Artemis Taylor


Hozzászólások száma: 268 Msn: Skype-om van azon elérte persze ha elkéritek a cimem :D Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Ápr. 01, 2012 3:22 pm | |
| Nem tul esküvös inkább ha adsz neki egy kis kék vagy zöld szint akkor még jobban áll neked*mondja mosolyogva majd a pálcával int és mélyzöld szinű lesz a ruha ami ki emeli barátnöje szeme szinét és haja szinét*nah igy mindjárt másabb*mondja neki közben keres egy helyet ahova letud ülni* |
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 568 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Ápr. 01, 2012 3:18 pm | |
| * Hirtelen a szoba előtt teremtek. De nem bánta úgysem volt nagyon kedve sétálni.Bementek hát a lakosztályba és Cat rögtön a szekrényéhez rohant. Amint kinyitotta rögötn egy hatalmas ruha kupac maga alá temtte. Mikor végre kikecmergett alóla egy zokni díszelgett buksiján. * - Hát ez lenne! * Mondta üdvözlően. * - A fürdőszoba legyen az öltöző. * Majd kiválasztott vagy 10 ruhát és berohant a mosdóba. Mikor kijött egy ujjatlan simulós gyönyörű fehér estéji volt rajta gyöngyökkel díszítve. * - Na milyen? Nem túl esküvős? |
|  | | Lara Corvin


Hozzászólások száma: 660 Msn: vadvyrag@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Márc. 25, 2012 12:26 pm | |
| *Elgondolkodik a lány a kiskutya nevén, de egyelőre nem tudta kitalálni. * -Akkor gondolkodom rajta még! Vagy ha van ötleted.... *Veti fel a fiúnak. Majd a következő kérdésre meglepődik, de ez kellemes meglepetés. Benne is érlelődött már egy ideje ez a megfogalmazás, de Lara sosem volt híres arról, hogy csak úgy rögtön mondja valakinek érzelmes szavakat. Az való igaz, hogy konkrét gondolatként már eszébe jutott, de sosem mondta ki.* -Én is szeretlek téged! *Válaszolta gondolkodás nélkül, és nyakába függesztette karját. A szíve minden egyes csóktól hevesebben vert, magához szorította a fiút.* -Én benne vagyok... sétálhatunk, legalább kutyi is szórakozik kicsit *Nézett rá ragyogó tekintettel, és kézen ragadta. Ekkor eszébe jutott, neki van tartalékban dugi-cigije, és vissza is sietett az éjjeliszekrényéhez, ahonnanis kivette a dobozt, amiben volt 5 szál cigi.* -Ezért indultál, nem? *Kérdezte bohókásan a fiútól. Majd megfogták egymás kezét, és a kis feketeséggel nyomukban elindultak egy éjjeli sétára.* |
|  | | Evandrus Njord Diák

Hozzászólások száma: 776 Msn: dundee2008@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet olyan, mint a puzzle. Apró darabokból rakod össze... Mígnem kialakul a teljes kép.
De vigyázz! Ha csak egyet is elveszítesz, soha többé nem lesz az életed kirakója kerek egész.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Vas. Márc. 25, 2012 12:08 pm | |
| -Természetesen a tiéd, és még nincs neve! Gondoltam, majd te elnevezed! *mondja, majd ő is elgondolkodik az ajándékokon* -Őszintén szólva nem tudom! Szeretlek! *mondja a lánynak gy csók kíséretében. Megcsodálja a nyakláncot, amit a lánytól kapott, majd rögtön a nyakába is akassza* -Nagyon szépen köszönöm! *mondja vigyorogva, majd ismét megcsókolja a lányt. Furcsamód kezdi megszeretni a lányt és egyre több időt akart a lánnyal tölteni* -Viszont olyan szép időnk van! Nem megyünk el valamerre egy kicsit csavarogni? *kérdi a lányt, majd csalódottan nyugtázza, hogy bár a cigiért ment ki, a cigit elfelejtette* |
|  | | Lara Corvin


Hozzászólások száma: 660 Msn: vadvyrag@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Márc. 23, 2012 10:53 pm | |
| *A fiú töréletesen hazudik, Lara nem vesz észre semmit. Kézenfekvő indokokkal hozakodik elő a fiú, a lány pedig csak egyszterűen örül, hogy az innivaló elnyerte tetszését. * -Akkor mostmár a cigi érdekel? *Néz rá bohókásan, és szelíden megsimítja arcát* -Rendben, csak siess! *Kéri, s mielőtt kilép a fiú, még egy csókot ad neki. Amint magára marad, lehámozza magáról vizes gönceit, megtörölközik, és átveszi száraz, meleg ruhákra az ázottakat. Így már nincs szüksége bebugyolálásra. Kényelmesen nyúlik végig az ágyán, kezével nyakláncát babrálva, amin egy holló van, s kiveszi a fiókjából a hollója párját, amit egyszer régen vett. Markában tartja, majd elmosolyodik az ötletén. Ám ekkor belép Evandrus, egy gyanús dobozkával, ami lyukacsos. Lara gyanakvóan tekint rá, de kíváncsiság csillog a szemében. * -Mi ez? *Ezt követően óvatosan bontja ki a csomagot. Hamarosan egy koromfekete kölyökkutya szimatol ki belőle. Egy csöppség, akiért Lara mától felelőséggel tartozik. Valaki, akit szerethet, akinek elmondhatja minden gondolatát, és soha nem mondja tovább, és le sem szidja ha butaságot csinált. Mindezt a barátjától kapja, aki már így is rengeteg dologgal halmozta el. Szó nélkül a nyakába ugrik, és odahúzza magához, egy csók reményében. * -Köszönöm! Mi a neve?? *Érdeklősik rögtön a lány, majd felteszi a kérdést, ami megfogalmazódott benne.* -Egyébként az enyém? *Harap az ajkába, s az örömtől szinte szárnyra kap. Ekkor eszébe jut, amit markában tartott. most felemeli kezét, és kinyújtja karját, de ujjait még nem tárja szét.* -Nekem is van valamim számodra! *Csak ez után engedi látni a hollót ábrázoló ezüst medált, lánccal* -Csak hogy legyen belőlem valamid! *Egyre többet jelentett neki a fiú, és egyre több időt szeretett volna vele tölteni. * -Miért halmozol el ajándékokkal?? *Kérdi. Nem mintha bántaná, csak megdöbbenti, értetlenül éll a dolog előtt. Közben ölébe veszi a kis feketeséget, és simugatni kezdi, míg az játékosan harapdálja ujjait.*
//Fagyunk// |
|  | | Evandrus Njord Diák

Hozzászólások száma: 776 Msn: dundee2008@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet olyan, mint a puzzle. Apró darabokból rakod össze... Mígnem kialakul a teljes kép.
De vigyázz! Ha csak egyet is elveszítesz, soha többé nem lesz az életed kirakója kerek egész.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Márc. 23, 2012 7:44 pm | |
| *Elfogadja a teát, majd válaszol a kérdésre* -Ja, nincs semmi, csak azon gondolkodtam, hogy felkéne keresni a tesómat! *füllenti* -A hétvégére nem terveztem semmit, sosem tervezek előre. de gondoltam felkelek, felöltözök, és megkereslek téged! *mondja el tömören a hétvégi programját, majd belenyúl a zsebébe, majd amikor ráeszmél, hogy a cigije el van ázva, feláll az ágyról* -viszont mindjárt jövök! elszaladok cigiért! két perc és itt vagyok! *mondja, majd elhagyja a szobát. Egy kis idő múlva egy gondosan becsomagolt dobozzal tér vissza, melyeken lyukak vannak a lélegzés céljából. Ha a lány kinyitja a dobozt, akkor egy mászik elő belőle*kiskutya[/color] |
|  | | Lara Corvin


Hozzászólások száma: 660 Msn: vadvyrag@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Márc. 23, 2012 7:26 pm | |
| *Lara nekiáll gyorsan teát készíteni. Ő maga a fekete teát szereti citromlé nélkül, így reméli, Evan is kedveli majd ezt az ízt. Miokr elkészül, Leül mellé, és odanyújtja az egyik csészét.* -Fekete, cukorral....remélem, ízleni fog. *Majd kicsit bevackolja magát a pokrócba, de a fiú gyanúsan csöndben van.* -Min töröd a buksid? *Kérdi gyanakvóan, és próbál belelátni, de sehogy sem megy neki. Kicsit összeszűkíti szemeit, de semmi reakció. Remekül leplezte magát, ez nem vitás.* -Mi a terved a hétvégére? *Tér rá a támára, majd viszonozza a fiú kedvességét.* |
|  | | Evandrus Njord Diák

Hozzászólások száma: 776 Msn: dundee2008@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet olyan, mint a puzzle. Apró darabokból rakod össze... Mígnem kialakul a teljes kép.
De vigyázz! Ha csak egyet is elveszítesz, soha többé nem lesz az életed kirakója kerek egész.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Ékszerteknős háló Pént. Márc. 23, 2012 7:08 pm | |
| *Amikor belépnek a Hálóba, Evandrus elveszi a felé nyújtott törölközőt, majd megtörölközik. * -Bocsánat! *kér bocsánatot, amikor a lány a kicsi ágy miatt panaszkodik, de természetesen nem áll le az ajándékokkal* -Igen kérek, köszönöm! *fogadja el a teát, majd betakarózik a pokrócba, és már a következő ajándékon gondolkodik. Több plüss nem lesz, de annak is fog örülni a lány reményei szerint. Amikor kellőképpen felmelegedtek, Evandrus a lányhoz bújik, és megcsókolja* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|