|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Joe M. Renaldo Diák

Hozzászólások száma: 162 Msn: armaivanda@hotmail.com Üzenőláda: Nyugodtan hívhattok játszani,ha ráérek. És megyek is
Mindegy milyen szakos vagy 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Csüt. Júl. 16, 2009 7:19 pm | |
| *Joe tűnik fel a folyosón. A tegnapi történések kicsit megrázták,de ez van. Azért jó kis kaland volt. Főleg az az őrült sebész. És Deyan..még mindig rajta jár az esze.~ A tanárnő elvitte a suliba. Talán ott tudnak vele valamit kezdeni. De elég csúnyán nézett ki. * Leér az előcsarnokba,majd körbenéz. Tegnap este 10-kor érkeztek Írországba. Még nem votl ideje körülnézni, talán ezért is jött ki most a szobájából. Daimonja mellette lépked. Leül az egyik fotelbe,majd a tegnapi napon gondolkozik. A csuklyája most kárba ment, de a többi ruhája nem. Csak kicsit lettek véresek,de nem baj. Talán ki lehet mosni. Fején, kezén és lábán kötések vannak. ~Rose-nak is vannak nagyobb sebei? Vagy csak nekem?*Fészkelődik a helyén. Kicsit unatkozik, jó lenne egy kis társaság. Ugyan van itt két lány,de nem szeretné őket megzavarni, így csak biccentéssel köszön nekik.* |
|  | | Angelina Mary Black Diák

Hozzászólások száma: 1292 Kaszt:  Üzenőláda: Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Csüt. Júl. 16, 2009 7:06 pm | |
| *Megfodul a lány, szaktársát meglátva, ki elég közel volt, mire megpillantotta, így biztos benne, hogy hallotta a lány, mint mondott.*-Szia Amaril.*Nem is kételkedik, mikor megkapja az újságokat.*-Köszi.*Mosolyodik el.*-Pont jókor hozod õket.*S beforedul az ablakból, az egyik újságot, csak úgy kapásból kiválasztva, aemelyik legfelül volt, elveszi s lapozgatja, s többit az asztal sarkára, hogy ne keveredjen a többivel. Jobb, ha magukkal vissza is viszik, mielõtt a sok mugli turista kezébe kerülnek.*-A kongresszusra érted, hogy nem erre számítottam?*Mielõtt választ kapna, folytatja. Ha errõl kérdezte, ha nem, errõl is van véleménye.*-Az elején bulinak tûnt. Most kicsit esett a hangulatszint, mivel valaki megtapasztalta, hogy milyen, ha rossz helyre lép, s akárki így végezheti... Vagy rosszabbul.
//Fagyunk.//
A hozzászólást Angelina Mary Black összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 16, 2009 7:23 pm-kor. |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Csüt. Júl. 16, 2009 6:59 pm | |
| *Amaril kissé fáradtan közelíti meg Angelinát.* -Szia. *Üdvözli szaktársát és leül vele az egyik fotelba. Igen ő is emlékszik Deyan-ra. Nem ismeri a fiút, nem akar a történtekről beszélni. Reméli szakvezetője és a Deridonos fiú épségben visszatértek. Még elkapja a lány mondandóját.* -Tessék ezek varázsló magazinok. *Ad át a lánynak egy kis köteg újságot. Igen ő ezt is hozott, meg vagy öt könyvet. Nem unatkozott az biztos. Daimonja a lány vállán helyezkedik el. A fél-véla lányka is kitekint az ablakon. Gyorsna eltelt ez a nap. Szinte repül az idő.* -Te sem erre számítottál igaz? *Teszi fel a kérdést amire remélhetőleg a lány válaszolni fog.* |
|  | | Angelina Mary Black Diák

Hozzászólások száma: 1292 Kaszt:  Üzenőláda: Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Csüt. Júl. 16, 2009 6:49 pm | |
| *Mivel az éjjel már nem Luxemburgban voltak, hanem Irországban, Angelina itt is a legelsõ ablakot kiszúrja, ahogy közeledik az este, s kikönyököl rajta. A tegnapi ijedség, Deyan miatt, már nem látszik a diákokon, hisz Aurora Valanthe Mediaris úrnõ visszateleportálta õt a Nezabarba. De nem is nyüszögnek annyira a diákok mostanság. Mint az elején. Talán fáradnak a diákok. Az ablak melletti asztalon megpillant pár magazint meg újságot. Az egyiket kiteszi az ablak párkányára, s olvasgatja. Kicsit hiányolva a jobb kezébõl a pohár, amit már megszokott ittléte alatt. Minden jó löttyöt kitalált, vagy épp a teával megjárta....*-Mugliújság az egész...*Pusmog daimonjának.*-Mit vársz egy Irországi helyen?*Ugrik az asztalkára a szõrmók, leverve pár lapot.* |
|  | | Aurora Valanthe Mediaris Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8931 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Megbízott Igazgató
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 8:04 pm | |
| *A nagy kavalkádba, ahoyg a diákok örülnek, meg minden, a tanárnak nem tűnik fel a létszámhiány. Igen, az ő hibája, igen, azonnal ki kellett volna szúrnia, habár vagy húsz diák lézengett itt, azaz párbajozott, amikor megérkezett. Minden esetre meghallja Rayko üvöltését az alaksorból… A nő azonnal teleportál, azonnal ott terem lent, és meglátja a két fiatalt, Deyant a földön, kitört gerinccel, vagy épp nyakkal, Raykot pedig fölötte, dühben, gyászban, elkeseredésben. * - Menj onnan! Dragomir, eredj arrébb! *Természetesen ez Raykonak szól, hiszen Deyan nem tud megmozdulni. A nő azonnal lehajol mellá, és pálcáját odatartja a fiúra, különféle kötöző, és gyógyító bűbájokat mormolva, amivel biztosíthatja, hogy a fiúban tartsa az életet… Igen, Deyan még él, de moccani se tud, szíve ver, de eszméletlen. * - Vissza kell vinnem a Nezabarba... Nem hallhat meg diák a jelenlétemben... *Mondja halkan, fagyosan, és megérinti a diák kezét, majd Raykora néz.* - Jelentkezni fogok a napokban. *Mondja, enyhült hangon, megpróbál nem túl szívtörő lenni, a fiú így is aggódhat. Aztán egy halk varázsszóval Deyan Dragomirral egyetemben eltűnik a szakvezető a Nezabar kúriájába. * _________________ Gyönyörű tünde-véla nő, aki a hetvenes éveiben jár, bár a szépsége örök, hiszen a vére nem hagyja, hogy öregedjen. Néha kedves, néha szigorúbb, szereti, hogyha a diákjai jól teljesítenek, de csak a nagyon jókat dicséri meg, és a nagyon bénákat bátorítja. Így döntse el a diák maga, hogy éppen mit is akar... Tökéletesen bánik az elemekkel, és nagyon ügyes a megtévesztés és elkápráztatás tudományában. Megtévesztő kinézete ellenére káprázatosan nagy a tudástára, hát éppen ezért lett meghívva évekkel ezelőtt ebbe a méltán-híres iskolába. Nem mellesleg az Eramir szak Szakvezetője.
|
|  | | Joe M. Renaldo Diák

Hozzászólások száma: 162 Msn: armaivanda@hotmail.com Üzenőláda: Nyugodtan hívhattok játszani,ha ráérek. És megyek is
Mindegy milyen szakos vagy 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:47 pm | |
| [Rose,Mesélő]
*-Rendben. Menjünk. * Itt napfény van, és most végig tud magán nézni. Csuklyája össze-vissza van rajta szakadva, haja és ruhái tiszta vér. Sebek vannak rajta. Sajgó végtagokkal sétál a zsupszkulcshoz. ~Ez egy örök életű emlék marad. *Gondolja,majd Rose-t hallgatja.- De én tehetek róla..És ne vitatkozz velem. Úgyis nekem van igazam.*Pillant rá,majd a zsupszkulcshoz sétál. Le kellene fürdenie is majd. Mert mos tényleg eléggé véresen néz ki. odasétálnak Rose-zal a zsupszkulcshoz és el is tűntek. Persze Killer is velük ment. *
//Oltári volt..bravo, ügyi vagy meg minden. Deyan..gyászolunk. // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:41 pm | |
| *Az auror szavaira bólint.* - Mondtam én, hogy ez lesz a következő állomás... *Suttogja, mire Lilith felnéz rá.* Nem mondtad, csak gondoltad. Részletkérdés. *Legyint vigyorogva, majd szépen lassan benne is tudatosul a hírek alapján a haláleset, mire eltűnik az arcáról a vigyor, és színtiszta döbbenet veszi át a helyét, szemei elkerekednek, szája elé kapja a kezét.* - Jesszus... *Suttogja, majd csak kábán engedelmeskedik... ő sem ismerte, csak annyit tudott róla, hogy prefektus... volt... de túl kell tennie magát ezen, ugyanis hamarosan irány Írország...*
//nekem nagyon tetszett, Goraph, remek voltál, köszi^^// |
|  | | Rose Emily Scott Diák

Hozzászólások száma: 1681 Kaszt:  Üzenőláda: "Mindenki boldog akar lenni, senki sem akar fájdalmat.. ez érthető, de gondolj bele, szivárvány sem létezik eső nélkül." ^^
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:40 pm | |
| [Joe, mesélő, Rayko]
-Ühhüm, tudom, tudom.* mondta remegő hangon. Próbált megnyugodni, ami nem nagyon sikerült. Elengedi Joe-t, majd visszasétál Rayko-hoz.*- Raykoo... Részvétem.* motyogta neki, még mindig remegő hangon. Megölelte a gyászoló fiút, majd visszasétált Joe-hoz. Angelina is megjelenik, aki kap egy bátorító ölelést, és egy félszeg mosolyt.*- Bírni kell.* súgta barátnője fülébe, majd kezét annak vállára tette.*- Majd találkozunk.* jegyezte meg, miközben visszament Joe-hoz, és együtt felmentek az emeltre. *- Áhh, ne csináld. Nem te tehetsz róla, légyszíves, Joe.* dorgálta meg a fiút, majd visszapillantott, látta a tömeget, Rayko-t, ahogy unokatestvére mellett gugol, meg a halottat. Letöröl egy könnycseppett arcáról, majd biccent egyet a tanárnőnek, majd a zsupszkulcs felé int.*- Menjünk.* tudakolta, majd a fiú mellett megindult, és megérintette a zsupszkulcsot.*
//Tetszett, a vége gyászos lett, de jóó volt. ^^// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:39 pm | |
| *A szavakra figyel, Chris mondatára bólogat, és igyekszik minden információt elraktározni. Az aurorok szavaira is bólint, rendben van, akkor irány Írország... Bár még mindig nem érti, miért diákoknak kell felderíteni ezt az egész ügyet, de már megszokta. Viszont a lentről érkező hangok nem bíztatóak... Arianának lassan áll össze a kép, de csak nyel egyet. Nem ismerte a fiút, de mégis... szokatlanul csendesen követi a többieket, bárhova mennek.*
//Szerintem jó mese volt, köszönjük szépen, és jézusosjedikislány *-*// |
|  | | Angelina Mary Black Diák

Hozzászólások száma: 1292 Kaszt:  Üzenőláda: Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:33 pm | |
| *Angelina nem is gondolva, hogy a földszinten valaki eltávozott közülük, lassan a szakvezetõje elõtt leszáguld a lépcsõn. Hogy hova siet? Elõször is megkeresni azokat, akiket elvesztett szem elõl ezalatt a két óra alatt. Persze Rayko ordibálása már hallatszik. Ezért is megszaporázza lépteit. Nem látja még Deyan-t, de majd õt is észreveszi. a szájához kap kezével, nem is tudja elképzelni, hogy történhetett ilyen. Nem ismerte eléggé a deridionos fiút, de akkor is, a halál az, amit mindennél jobban utál, s legnagyobb félelme. Ezen még az sem tud segíteni, hogy látja Rose-t egy fiú vállán zokogni. Halkan odamegy, s fejét lehajtva, mert a rakoncátlan könnyek megcsillantak szemében. Nagyot sóhajt, s inkább visszamegy az emeletre...*
//Hát igen. Gyászolunk.... De a mesét kössz:)// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:30 pm | |
| *A srác csak komoran figyeli a dolgokat neki valahogy most esett le a haláleset. Rezzenéstelen arccal néz hátra lassan megcsóválja a fejét mondjuk Raykot ismerte kicsit de nem tudta hogy a rokona. Lassan lép a zsupszkulcshoz majd nemsokára íroszágban vannak, valószínüleg itt is van valami lakhatási lehetőség így vesz ki szobát és fel is vonul. Mégmindig feszített elgondolkozó arccal* |
|  | | Joe M. Renaldo Diák

Hozzászólások száma: 162 Msn: armaivanda@hotmail.com Üzenőláda: Nyugodtan hívhattok játszani,ha ráérek. És megyek is
Mindegy milyen szakos vagy 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:29 pm | |
| [Rose, Rayko, Mesélő, Deyan]
*Nem bírja felfogni,hogy meghalt a fiú. Nem tudnak rajta segíteni.. ez nem lehet.~ De hisz varázslók vagyunk! Nem lehet igaz.* Rúg a földbe,majd mivel Rose félrelöki, a földön találja magát. ~Pecch. - Jó lenne ha viccelnék. De meghalt. Biztosan. nyílt törés, nyak törés, és ki tudja milyen sérülések vannak belül. Ezen nem tudunk segíteni. *Pillant gyászosan Rose-ra,majd nemsokára megjelenik egy fiú. Őt sem ismeri, de ordítozik.~ Biztos nagyon jó barátja volt.*Fut át az agyán. Nem is gondolna arra,hogy unokatesója. - Rose. Ne sírj.*Öleli át a lányt aki sírva öleli át.- Ne sírj. Héé.* Azért persze öleli Rose-t, és most kivételesen hátsó szándék nélkül.- Héé.. *Engedi el Rose-t,majd a fiúhoz sétál.- Részvét.*Pillant rá,majd meghallja a tanárnő hangját. Nem tud felvidulni. ~Ez mind az én hibám... Rose-t is majdnem belekevertem ebbe a nagy trutyiba. És most meg tiszta seb, meg minden.* A lelki-ismerete igen jól bántja.- Gyere Rose,menjünk.*Pillant a halott fiúra, majd átkarolja Rose-t és felsétál vele a lépcsőn, ahol Rayko jött le. Mikor felérnek, pont hallják az aurorokat. Joe körbenéz, szemével daimonját keresi. Nme akar felvilágosítást tartani, mi is történt le. Rose-ra néz,majd a többiekre. Még utoljára a halott fiúra néz, majd Rose-ra néz- Bocsánat. Én vagyok mindennek az oka.* Pillant rá,majd daimonjára aki csöndesen sétált melléjük.*
//Köszi Goraph,nekem nagyon bejött. És bocsi a leesésért.^^ // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:24 pm | |
| *Az aurorok megkapják a választ, és biccentve távoznak, de előtte elvégeznek egy varázslatot, amely zsupszkulcsot készít, és hozzáfűzik.* - Szedjenek mindenkit össze, ma este fél 10-kor aktiválódik, és Írországban kötnek ki. A kiíratkozást pedig elintézzük. Viszlát. *Azzal el is tűnnek. Rayko lejut az alagsorba, ahol elkezdi gyászolni a távoli rokonát.*
//Köszönöm a részvételt. Bár a vége gyászos lett, szó szerint, remélem tetszett. ^^// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:23 pm | |
| -papapapapapapa sok beszédnek sok az alja*mondja kicsit halkabban ő maga továbbra is a fallnak van támaszkodva nem nagyon figyelt a részletekre majd a többiek mesélnek ha arról van szó neki aztán nincs kedve hozzá legalábbis nagyon nem jön a szájára a dolog, ő csak karban tett kézzel figyel valahonnan kicsit messzebbről inkább gondolkozik a dolgokon elvégre amire még nem jött rá azon jobb gondolkozni meg jelentős input hiányban is szenved a srác minden esetre kussol* |
|  | | Rose Emily Scott Diák

Hozzászólások száma: 1681 Kaszt:  Üzenőláda: "Mindenki boldog akar lenni, senki sem akar fájdalmat.. ez érthető, de gondolj bele, szivárvány sem létezik eső nélkül." ^^
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:18 pm | |
| [Joe, mesélő, (?) Deyan (?)]
*A fiú kérdésére vállat von, de most inkább az ájult fiúval foglalkozik - évfolyamtársával. Amikor Joe is lehajol, és megnézi a fekvő fiú pulzusát, Rose kissé félrelöki.*- Mit csinálsz, nem halhatott meg. Hülyeséég.* morogta, azonban a fiú következő mondatára megrázta a fejét.*- Neeem, neeem, neem, ne viccelődj, Joe, légyszíves, méghogy meghaaljon, neeem.* mondta, bár közben ezt mind magának magyarázta.*- T... Talus Repo! Incorcereandus! Stii... Stimula! Talus Repo!* kiabálta a bűbájokat, ami hirtelen eszébe jutott. Nem, ilyen könnyen nem halhat meg, nem. *- Deyan?* fordult a fiúhoz, majd mikor meglátta annak üveges tekintetét, megdermedt. Egy ismerős fiú érkezik meg, és véletlenül félrelöki Rose-t. Rayko az. A lány, mintha kábult lenne, feláll, és Joe mellé sétál, majd megöleli azt, és halkan elkezd zokogni. Közben meghallotta a szakvezető hangját is, bár az most a legkevésbé sem érdekelte őt.* |
|  | | Aurora Valanthe Mediaris Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8931 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Megbízott Igazgató
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:17 pm | |
| *Mikor halja Ariana rikkantását, egy természetellenes vigyort küld a lány felé, ami abszolult nem is lenne természetellenes, hogyha nem tudjuk, hogy milyen is a tanárnő. Jeges, kimért, és határozottan nem szokott vigyorogni. Lehet, hogy csak a siker íze.. végre. Mikor Chris kérdést intéz hozzá, kicsit megcsóválja a fejét, majd otthon ezt megbeszélik. Vagy majd máskor.* - Végszóra érkeztek maguk is. *Mondja, megkomolyodva az auroroknak majd megrázza fejét, sötét haját kicsit megdobva, de nem, nem direkt, nem baywatch lányt játszik.* - Kérdezzéka diákokat, én maguk előtt egy perccel érkeztem. Reméelm mostmár hisznek nekem, hogy mik történnek itt… És ha még egyszer nálam kopogtatnaka a sötét varázslatokkal, láthatják, hogy nincs szükségem tiltott átkokra. *Mondja élesen a nő, de azért inkább abbahagyja, mielőtt kiborulnak az aurorok és megint elhurcolják. Na de azért csak nem.* - Diákok… Kérlek mondjátok el ezeknek az uraknak, hogy mik történtek, és mi derült ki. Természetesen én is hallani akarom. *Mondja szinte parancsként.*
_________________ Gyönyörű tünde-véla nő, aki a hetvenes éveiben jár, bár a szépsége örök, hiszen a vére nem hagyja, hogy öregedjen. Néha kedves, néha szigorúbb, szereti, hogyha a diákjai jól teljesítenek, de csak a nagyon jókat dicséri meg, és a nagyon bénákat bátorítja. Így döntse el a diák maga, hogy éppen mit is akar... Tökéletesen bánik az elemekkel, és nagyon ügyes a megtévesztés és elkápráztatás tudományában. Megtévesztő kinézete ellenére káprázatosan nagy a tudástára, hát éppen ezért lett meghívva évekkel ezelőtt ebbe a méltán-híres iskolába. Nem mellesleg az Eramir szak Szakvezetője.
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:15 pm | |
| *Kabumm, nem sok átka talál, meg azér másodikat elvégző kölyök ne csináljon már meg mindent fullra, na. Majd megérkezik a tanárnő, mire elvigyorodik.* - Szép volt, ugye megtanulhatjuk? *Pislog nagy szemekkel, nem mintha értene a vízhez meg a jéghez, de ez tök menő, na.* - Vagy tűzzel valami hasonlót...? *Próbálkozik, megszólalt a piromán énje. Az auroroknak pedig felszegett fejjel válaszol.* - Igen. A következő célpontjuk Írország. *Mondja határozottan, ezúttal ő nem hintázik a talpán, csak dobol jobb lábával. Azért nem lenne jó, ha alatta is beszakadna... bár Deyan sorsáról ő sem tud.* |
|  | | Angelina Mary Black Diák

Hozzászólások száma: 1292 Kaszt:  Üzenőláda: Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:13 pm | |
| *Aurora úrnõ érkezésére nagyon örül.*-Igen, Irorszag a következõ állomásuk. Gondolom többen vannak...*Mondja hallkan, majd tovább tekint a szobán...*~Rose...~*Keresi tekintetével.. Reméli nincs baja.... Szomorkásan lógatja orrát, s szorongatja pálcáját. De nem csak azért van, miért szomorkodnia. Igy van ez most vele. De büszke is, hogy sikerülnek a varázslatai. Vele nem szabad csak úgy packázni. Az egyik ablakhoz lépked... S bámul kifele... *
A hozzászólást Angelina Mary Black összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 15, 2009 7:18 pm-kor. |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:13 pm | |
| *Mikor a tanáruk is megérkezik és megfordítja a harc állását, majd befutnak az aurorok is, Rayko figyelmét társai kötik le. Fleur megvan hál istennek épségben, Mika is rendben van és a többiek is. Deyant nem találja.* - Öcskös merre vagy? *Kiabálja reméli nem halt meg. A lukig elsétál. előveszia tervrajzokat és keres egy utat magának. Elkerülendő hogy ő is lezuhanjon, mint valószínűleg Rosek, varázsol, hogy lásson. -Lumossolen. A lépcsőkőn leszalad a lyukhoz. Ott találja unokatestvérét. Rose és a másik fiú társaságában. A földön fekszik, teste komoylan megsérült. Hallja a fiú megállapítását, miszerint meghalt.* -NEEEEEM!!!! *Torkaszakadtából üvölt, majd letérdel melléje és megfogja a kezét.Sír.* -Ostoba kölyök, mért nem maradtál mellettem? *Forr benne a düh. Még jó hogy a sötét varázslók már halottak. Még meggondolatlanságot csinálna.*
//köszönöm a mesét tetszett// |
|  | | Fleur Isabelle Trender Diák

Hozzászólások száma: 1495 Kaszt:  Üzenőláda: Játékot, játékot, játékot és mégtöbb jááááátékot Csak érjek rááááááá! Köcceee!
Tituluslista:
Titulus: Angyalkák Angyalkája 
Titulus: Miss céltalan
Titulus: Miss "Nem tudom miért vagyok itt"
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:12 pm | |
| //Kari NJK...mennem kell sajna...de szerintem jó mese volt...// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:09 pm | |
| *Mikor hirtelen felcsattan az eramiros szakvezető hangja, és megjelenik a nő teljes valójában, akkor döbbenten lép hátrébb, majd elvigyorodik.* - Jogos, tanárnő. *Rikkantja oda neki, majd zsebredugja a pálcáját; talán elhamarkodott döntés, de most ez nem érdekli. Itt a tanárnő, a sötét mágusok elkapva... ha meg még jönnek, akkor... majd újra előveszi, ennyi. De nem, berontanak az aurorok is, és végre nem Aurorát viszik el. A kérdésre nem felel semmit... és persze arról sem tud, hogy egy diák meghalt odalent. Biztosan megrázná a hír, de most csak azt látja, hogy nyertek; ha a háborút nem is, a csatát megnyerték. Tehát elégedetten áll egy helyben, nem mer hintázni a lábán, a végén még beszakad alatta a padló. Jókislányként ácsorog, és hatalmas szemekkel pislog körbe.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:09 pm | |
| *A srác úgytűnik azért távolból jól elvan végülis neki tökmindegy mi történik nekromanta méghozzá a szemetebb fajtából , bár képes előre is menni ha arrol van szó de ilyen esetbe halljanak meg az előtte lévők de minden jó ha vége jó úgytűnik megjöttek az aurorok és VAlentine Prof is ami megfordította a menetet*-Épp időbe*morogja kicsit az orra alatt megtámasztva a falat ideig nem gondol semmire csak próbálja kifújni magát.*
\\Jó mese volt \\
A hozzászólást Mika Alasein összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 15, 2009 7:16 pm-kor. |
|  | | Joe M. Renaldo Diák

Hozzászólások száma: 162 Msn: armaivanda@hotmail.com Üzenőláda: Nyugodtan hívhattok játszani,ha ráérek. És megyek is
Mindegy milyen szakos vagy 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:03 pm | |
| [Mesélő,Rose,Deyan]
*Már Rose nyakát akarta elvágni mikor felsikít az ember. Valami váratlan vendég jött, és valami titkos úton felszaladt. - Valahogy ki kéne szabadulni annyi szent. *Pillant rá.- Örülök,hogy nem esett bajod.* Néz rá,majd egyszer csak Fred kerül elő.- Fred. öreg cimbi.* Kiszabadítja őket,majd egy kis sebet is ejt a kezükön.- Ez mire jó?*Pillant rá,majd megöleli Rose-t. - Rose! Hát igen. El kellene menni valamerre. Kövessük az embert. Keressük meg az utat. Kössz.* Majd a sebére pillant. Mindene fáj,de nem tud mit csinálni. - Halvány gőzöm sincs ki a vendég. De lehet,hogy a többiek azok. és amúgy hol vagyunk?*Pillant fel, amikor egyszer csak egy diák esik le.- Héé.. nem ismerem. Te ismered?*Mikor meghallja a nevét megrántja a vállát.- Nem ismerem,de menjünk. Valahogy ysegíteni kellene,nem? Héé ennek minden baja van. Deyan..Deyan. Héé cimii.*Néz kétségbeesetten a fiú Deyanra,majd Rose-ra. Megnézi,hogy lélegzik-e vagy nem. És nem..Deyan meghalt.- Rose..meghalt.*Pillant a lányra. |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 7:01 pm | |
| [Fentiek]
*Chris varázslatai közül csak pár talál, de annyira nagy hatást nem fejtenek ki, a sokkal erősebb, és tapasztaltabb varázslóknál. A bombarda az egyik falba csapódik bele, mely mögött egy másik alak állt, és várakozott, mikor kerül ő sorra, a kivonulásból, ő természetesen azonnal szörnyet hal, a hirtelen jött sokktól, és hátravetődéstől, a nyaka bánta. Rayko sectumsemprája hat, a többi egyáltalán nem talál célba, az egyik mágus szívét találja el, amelyet szanaszét szaggat. Ariana átkai közül csak a petrificus talál, a berobbantott falon át. Angelina második átka is hat. Aurora pont időben érkezik, a varázslata tökéletes hatást ér el, így a sötét varázslók meghalnak. Az életben maradt aurorok befutnak, és köszönetet mondanak a tanárnak.* - Már régóta körözzük őket, nem gondoltuk volna, hogy pont ide rejtőznek... *Szabadkoznak, majd rögtön a tárgyra is térnek.* - Sikert kideríteni valamit?
[Joe, Rose, Deyan]
*Deyan alatt azonnal beszakad a képlékeny állapotú padló, és elkezd zuhanni, egyenesen le oda, ahol az Rose-ék vannak. Hirtelen csattanás, és elterül a padlón. Amint Rose azonnal észrevehet, az az, hogy a fiú lábán egy nyílt törés van, a csont teljes formájában áll ki a testből. De belül teljesen más változások is védbe mennek. Mivel a három diák az alagsorban van, elvégre a földszinten szakadt be a padló Rose-ék alatt, a fiú agyrázkódást szenvedett, és... a nyaka is kitört. A konferencia első áldozatát köszöntheti Luxembourg.*
**Deyan Dragomir... A kalandod itt véget ért.**
//A halált el lehetett volna kerülni, mivel a lyuk teljesen máshol volt, azonban ha a realitást nézzük, két szint zuhanás után, ami az instabil padlónál lehetséges, a kemény földre érkezés végzetes, az esetek java részében.//
A hozzászólást Kalandmester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 15, 2009 7:07 pm-kor. |
|  | | Aurora Valanthe Mediaris Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8931 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Megbízott Igazgató
 | Téma: Re: Luxembourg - 5. helyszín Szer. Júl. 15, 2009 6:59 pm | |
| - Elegem van! *Hallattszika tiszta, mennyei hang, ahogy szítkozódik, és megjelenik az Eramiros szakvezető. Rendben, azt hiszem ezzel kcisit túlságosan elengettew magát, főleg, hogy öt sötét mágus között jelenik meg, na mega diákjai előtt is.* - Miért van az, hogyha én használok tiltott átkot, jönnek a jók, hogyha a gonszok, akkor meg alszanak éppen? *Kérdezi mérgelődve, de nem húzza tovább az időt, egy gyors mozdulattal körbeforgatja a fejét, felméri a diákokat, hogy meg tudják e védeni magukat, aztán saját pálcáját emeli fel. * - Granizadaria! *Ejti ki a száján a varázsigét, miközben pálcájával sietve rajzol ezernyi háromszöget a levegőbe. A varázslat hatása: Az öt mágus felett megjelenik ezernyi jégcsap, és talpuk alatt is kiemelkedik még egy tucat, a semmiből, tűhegyes jégcsapok, amik éppen fel akarják nyársalni őket… Harci mágia, talán a diákok is tanulják egyszer.*
_________________ Gyönyörű tünde-véla nő, aki a hetvenes éveiben jár, bár a szépsége örök, hiszen a vére nem hagyja, hogy öregedjen. Néha kedves, néha szigorúbb, szereti, hogyha a diákjai jól teljesítenek, de csak a nagyon jókat dicséri meg, és a nagyon bénákat bátorítja. Így döntse el a diák maga, hogy éppen mit is akar... Tökéletesen bánik az elemekkel, és nagyon ügyes a megtévesztés és elkápráztatás tudományában. Megtévesztő kinézete ellenére káprázatosan nagy a tudástára, hát éppen ezért lett meghívva évekkel ezelőtt ebbe a méltán-híres iskolába. Nem mellesleg az Eramir szak Szakvezetője.
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |