|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 7:33 pm | |
| Mert még egyenlőre nem ódszkodsz a napfénytől és nem vetted a vérem. És tudtommal még senki másét se. *Legalábbis nem úgy mint egy vámpír, másképp már igen, természetesen ^^.* Rendben van. Ha jó célt szolgál és nem veszett el, akkor pont jó helyen van, ez a célja, mondhatni. nekem is megvan még ez!*Húzza elő zsebéből a fekete pentagrammot, amit Jacktől kapott. Lehet, hogy az utolsó támadásnál használja, ki tudja, mire képes ez a medál. Aztán megütközve néz fel.* Hogy mi...? Itt...? Kicsoda???*Olyan halkra fogja a hangját, hogy csak Jack hallja, hiszen amugy is feje a vállán, így könnyen a fiú füléhez tud hajolni. Aztán szégyellősne újra a tetkó fele pislog és kissé elmosolyodik.* De az... sokkalta jobban,mint az én pici villámom, hiszen az maximum csak egy vámpírnak van úgymond kihívó helyen.*Böki meg finoman ujjával ott a nyakát, ahol azt ő tetoválása van.* Hát igenn, egy kicsit, illene tán jobban is, ha már feleségül akarsz majd valamikor venni.* Emeli fel jobb kezét, amin, mint mindig, most is ott van a zafírköves fehérarany gyűrű.* Persze ha megérjük...*Teszi hozzá sötéten. Jack haláloztatási (deszép szó ^^) ötletére felderül kissé.* Hogyne, csak egy kisebb szike készlet kellene és akár az Aréna nézőterének legfelső sorából, kényelmesen, áfonyát majszolgatva is péppé darabolnám, elvégre nem muszáj fogni azokat, és amilyen könnyűek és élesek, még menne is a dolog. Kérdés persze, hogy mennyire tudja blokkolni a telekinetikusan felé röptetett kb 20-30 vagy akár 100 pengét. Elvégre még a nyele sem kell, elég csak maga a penge, azok is vannak külön, ilyen cserélhető pengés szikékhez.*Magyarázza lelkesen. Na igen, szívesen darált húst csinálna belőle, ami úszik abba a kb 5-6 liter vérben, ami a pasasba beleszorult. AZ utóbbi időben kifejezetten vérengző lett a mi kis infantilisünk ^^.* |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 7:21 pm | |
| [Lorenzo]
*A lány hagyja a símogatást, végülis miért zavarná? Laura már Jackre figyel, mikor a férfi is előredől, és a lány csak a mozgást látja, de szeme sarkából hátrapillant, így sikerül elcsípnie a vigyor végt. Annyi pont elég volt. Szépen visszafordul, és akkor kifejti a sebhely történetét.* ~Na ez érdekes lesz... Mégsem mondhatod el kerek-perec... Hát a nagyját azért igen...~ *A lány kicsit közelebb hajol Lorenzo füléhez, és még halkabban suttog, mint edíg.* -Történet ott kezdődik, hogy valaki elveszett. Valaki, aki fontos volt nekem. Mindenhol kerestem, de nem találtam. Végül megmondták, hogy hova lett. Utána mentem volna... *Nyilvánvalóan le ehet szűrni a szavaiból, hogy mi is történt. A lány még folytatja.* -Nem ez volt életem legjobb döntése. Végül az mentett meg, aki miatt az egész volt. Elég irónikus... *Végül befejezi a mondókáját, és kissé eltávolodik, de csak annyira, hogy lássa a pengemester arcát és vonásait. Majd újra összerezzen, mert valamit nagyon is hallott a mögötte történő beszélgetésből. Mérges tekintettel néz egy kicsit hátra, de nem érdekli jobban, mint a férfi reakciója, így hamar visszafordítja a tekintetét.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 7:19 pm | |
| -Mi az, hogy ha vámpír lennék? Honnan tudod, hogy nem vagy az, hmm? *kérdezi, miközben kissé gonoszkásan izzítja fel szemeit, és sötét, gyilkos pillantásokkal húzogatja szemöldökét, erőteljesen a lány nyakát fixírozva. Aztán csak biccent.* -Megvan, csak valakinek nagyobb szüksége volt rá az adott helyzetben, mint nekem, úgyhogy, remélem nem baj, de, kölcsön adtam. De biztos kezekben van, e felől biztosíthatlak. *teszi még hozzá, határozottan biccentve is hozzá, majd a lány kérdésére sejtelmesen mosolyog, szemeiben őrület csillan meg.* -Hogy tudok-e? Hogy vannak-e itt? Ó.. Neki most biztosan más dolga van, ne is zargassuk, világért se szeretném, ha megzavarna esetleg téged. A nyugalmad a legfőbb pont jelen pillanatban, úgyhogy hagyjuk is.. De vannak itt, akik a véremre pályáznak, no de nem adom olcsón a bőröm. És nemsokára úgyis visszaveszem, ami az enyém. *hangja csak annyira emelt, hogy Laura jól halhassa a szavait, főleg a végét.* -Hahaha.. *forgatja meg a szemeit a lány angol szavaira, majd hagyja, hogy alaposan megtekinthesse a tetkót. Egy ocelotot mintáz, amint éppen prédára les, inka stílusban van faragva a fiúba.* -Mondd csak ki, hogy szexi leszek szivi. *kacsint csábosan a lányra, majd csak emgvonja a vállát.* -Ha nem, hát nem. Úgy látszik, túlságosan is jól ismersz engem ahhoz, hogy így átejthesselek. Mí szomorú.. *színpadias fejfogás, félrehajolás és sóhaj, ahogyan illik. Aztán csak hallgatja a lány szavait, szorosan átölelve a vállát, pillanatra sem engedné el. Kissé eltöpreng miközben hallgatja a tünde tervezgetését. Csak a végén szólal emg, addig még csak bele se hümmög.* -Szerintem egyszerűen csinálj a földemberből sárkupacot. *mondja a lehető elgegyszerűbb ötletét a lehető elgkomolyabb és leghidegebb hangján.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 7:11 pm | |
| Szerencsére még nem vetted a vérem, hogy kelljen, max csak láttál olyan helyzetben, hogy kellett. Bár ha vámpír lennél, lehet hogy vetted volna és még azt is megmondanád, mire emlékeztet a szagom, azaz a vérem szaga.*Motyogja egy félmosollyal.* De ugye megvan? Ugye nem lett baja?* Kérdezi aggódva. Nem véletlenül bízta a fiúra azt a kendőt, számára értékes darab, nagy harcosé volt, szerencsét hoz, legalábbis szerinte.* Mi az?* Kérdezi a lány az emeltebb hangtól és körbe pislog.* Van itt valami...,vagy valaki? Tudsz valamit?*Kérdezi fojtott hangon. Egyrészt neki is szüksége van minden információra, emellett mint Jack menyasszonya, tudni szeretné, ki akarja kedves vőlegénye fejét venni, miközben ő még él, és amíg vér lüktet az ereiben, ezt nem is hagyja. Jack primadonnás stílusára azonban elmosolyodik, és visszateríti magára a köpenyt lazán.* Óó, I'm so sorry, sir. How could I do and say it? *Mondja ő is tettetett kétségbe eséssel. Aztán jól megnézi magának azt a tetkót.* Hm, de... de igen, bár ha még kicsit izmosodsz is hozzá, mármint fizikailag, nem mágikus képességre értve, akkor egyenesen... ööö.... ilyen szót nem szoktam használni, de gondolom érted.*Mondja szégyellős vigyorral.* Ahha, persze, lusta, pont te. Kevés olyan embert ismerek, akire simán rámondanám, hogy bármikor képes valami sötétet kitalálni, ha úgy hozza a helyzet, ergo ezt nem veszem be.*Neveti el magát, de jól esik neki, hogy Jack mellé kuporodik és átöleli a vállát. Finoman a fiú vállára hajtja a fejét, eltűrve ezüstös haját, mely kissé kócos és látszik rajta, hogy ráférne némi törődés, de ez van, ez a legkisebb baja most.* Nem tervezem, de szeretnék neki megfizetni mindeképp. Földmágus. Az lenne az ideális, ha én tűz lennék, helyette víz, de a tűzzel is boldogulok, msot megvan hozzá a kellő düh és indulat, emellett néha a hegyi patak és hógörgeteg is néha lezúzza a hegyet, formálva pusztítva azt. A gólemjeitől annyira nem félek már, leszedtem jó néhányat, de kínozni azt tud, ahhoz nem kell elemi mágia, ezt már tapasztaltam. És ha tehetném, vissza is adnám. De a magam módján. Például..*Vág elgondolkodó fejet.* ...addig fagyasztanám a végtagjait, míg el nem halnak, vagy az a remek középkori szokás, kifeszítik és vizes hordóból vizet eresztenek bele, nyeli amíg meg nem fullad vagy ki nem durran. |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:53 pm | |
| // Végülis tök nyóc, csak ennyi erővel a karim meghajlítaná a ketrecet, és spuri haza : P //
[Lora]
* Lorenzo finoman végigsimít a nyakán, aztán nyugodtan elhúzza a kezét, nem sokat időzik ott, és így furcsa ez a mozdulat. Mikor Laura megrezzem, és már nem rá figyel, Lorenzo könnyedén előredől, figyelni ugyanazt, amit a szőke lány; Jackéket. Felvonja a szemöldökét, és lassan elvigyorodik, de csak ennyi ideig, míg Laura nem néz ide. * ~ Ezek kinyírják egymást... Nem kell hozzá kegyenc, egymással végeznek... Az a tünde lány nagyon gyengén kezeli a reflexeit...~ *Gondolkozik el lassan, majd leveszi róluk a pillantásait, és visszanéz a szőke lányra, hiszen Laura gondolatai is visszatérnek hozzá. Mikor a lány megszólal, Renzo csak kicsit biccent, jelezve, hogy várja a magyarázatot. Persze azt is észrevette, hogy a lány keze reflexből a fegyveréhez ért... De még nem kérdez rá, hogy miért. Csak várja azt, hogy nyakán levő sebhely honnan is származik, miközben tekitnetét rajta tartja, és csak néha-néha kalandozik el a másik páros felé. Normális esetben enm érdeklődne, hogy mi történik ott, csak észrevette Laura mozdulatát és tekitnetét. Mikor Laura közelebb húzódik a férfi megdönti a fejét, kíváncsiságből, ő nem izgi sebeket mutogat. * - Tehát? *Kérdezi nyugodtan, és várja a válaszokat.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:49 pm | |
| *Csak legyint.* -Ugyan, mondom, hogy semmi gond, hozzászoktam az efféle helyzetekhez. A kendő, amit adtál, nos..*tekintete a nem messze alvó Chris felé fordul, és egyik kezével megdörzsöli másik vállát. Mezítelen felsőteste miatt igazából élvezi a helyzetet, mert így nincsen annyira melege, mint éppen Chrisnek, de ahogy elnézi, a köpenyt már le is rúgta magáról. No igen,a fiú éppen Jack holmijaiban pihen.* -Az egy hosszú történet, de amúgy a te véredtől nem undorodok. Ha mondjuk Jericho lökné ide egy csuporban, vagy Sovalontól kapnék egy ilyen kendőt, na akkor verne szét az ideg. De így semmi gond, sőt, emg is köszönöm, de igazán nem szükséges. Vér szagra gyűl az éji vad. *az utolsó mondatot direkte emeltebb hangon, azaz hangosabban mondja, mintha csak üzenni akarna Laurának valamennyire. A köpeny ajánlásakor csak megrázza a fejét, és kezeit is védekezően emeli maga elé.* -Ugyan, erős fiú vagyok, strapabíró, ráadásul ennyire nem szeretnék eltündésedni.. Tudod, az imidzsem.. *mondja sértett primadonnás hangnemben, majd haját kissé hátrasimítja, igazgatja, aztán rákacsint a lányra, és a tetoválásra kihúzza magát.* -Nem tudom, egy ideje. Mért, talán nem tetszik? *kérdezi kissé kacér, kihívó tekintettel végigmérve a lányt, miközben kissé közelebb kúszik hozzá. Felsóhajt, mikor meghallja a lány szavait, és megfogja a kezét, finoman végigsimít rajta, majd, ha a lány engedi, mellé ül és átkarolja a vállát egyik kezével, másikkal a lány kezét fogja, ezzel jelezve, hogy ő itt van és megvédi.. Najah.. Ha nem ájul el megint.* -Értem. Nos, én támogatlak, és veled vagyok. Megértem, hogy az álmok visszajöttek, és tenned kell ellene, de azért csak óvatosan. Tudom, hogy nehéz elfogadni, de erősebb nálad, úgyhogy a falnak fejjel lehetőleg ne rohanj. Túlságosan is szemrevaló fejecskéd van, hogy olyan könnyen bezúzd. És lusta vagyok bosszúhadjáratot indítani miattad.. *mondja kissé játékosabbra véve a figurát, próbálva ezzel oldani a lány feszültségét.* -Minden esetre, ha szeretnéd, én majd kimegyek, lefogom, aztán te ütheted. Nos, mit szólsz? *kérdezi, miközben bíztatóan megszorongatja a lány vállait, magához húzva ezzel is, bíztatóan körbeölelve.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:40 pm | |
| //Köszi Aurora azaz Rose, akkor vegyük simán kézből, semmi telekinézis ^^ //
(Jack)
*Arnuil elrakja a kést vissza a csizmájába, ahol hurcolni szokta, majd zsebéből előveszi zsebkendőjét, milyn meglepő, halványkék.* Annyira sajnálom Jack!*Motyogja, ahogy odamászik a fiú mellé, hogy a sebre tegye a kendőt.* Nincs nálad az a kendő, amit adtam neked? Azt mondta a bácsikám, az mindenre jó, ő is mindig azzal kötözte magát. Nyugi nyugi, mielőtt ijedeznél, hogy tünde vér. Ki vna mosva, becs szó.*Teszi hozzá sietve. Szemeiben még mindig némi félelem és aggodalom az előző incidens miatt. Aztán halványan elmosolyodik.* No, not yet, Jack!*Kicsit elneveti magát. Aztán jobban megnézi a fiút, s máris odaadja neki a köpenyét, amiben aludt.* tessék, nehogy fázz, itt nincs valami meleg.* Különben is, rajta ing is van meg zakó is, ha rendesne mozogna, ideális lenne a hőmérséklet.* Különben is, mióta van meg ez a tetoválás?* Kérdezi pajkos-szemrehányóan. Na nem mintha beszólhatna érte, elvégre egy neki is van, a jobb füle alatti kis villám ezüsttel. Aztán ismét elkomorodik, s elhúzza a száját, mintha bűntudata lenne, de hát ez van.* De....Vele! Mióta újra láttam, azóta ez van, újra kísért a tavaly nyári eset. Legközelebb muszáj lesz tennem valamit. Bármit, csak árthassak neki. A gólemeit már elpusztítottam, rájöttem, hogyan lehet, most ő következik. Ez a minimum, kerül amibe kerül, különben sose lesznek végei ezeknek az álmoknak. Tudom!*Motyogja elkeseredetten a lány, miközben a földet fixírozza.* Ne mondj ilyet... Én sem azért tettem, mert bántani akarlak, csak... csak nem tudtam, hogy te vagy. Azt hittem jönnek megint, hogy elhurcoljanak a vérpadra minket. Vagy csak szimplán kínozni, amig meg nem jön a felmentő sereg, bár ezt erősen kétlem, mert már megint csak halál lett a vége, és a mi oldalunkon. Egyre inkávv vesztem el a... a hitem, a reményem.*Mondja csüggedten, s finoman megfogja Jack kezét a sötétben, lágyan megszorítja. Most nincs rajta kesztyű, valahol azt is elvesztette már az úton, sajnos, pedig az szinte a része, a védjegye, mint a sárkánybőr csizmája.* |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:39 pm | |
| [Lorenzo]
*A lány csak kissé bólint, mutatva ezzel, hogy már érti, hogy honnan jött a férfi. Lorenzo kérdésére kissé összevonja a szemét, miközben elmosolyodik. Végül csendesen válaszol.* -Úgy tudom, hogy csókot nem szokás csak simán osztogatni. *Csak azért használ utalást, mert ezt sokkal könnyebb kimondani. Jön is a következő kérdés, amire Laurának válaszolnia kell. Egy pillanatra ő maga is a nyakához nyúl, de mire a férfi keze megndul, az övé már a saját térdén pihen. Fejét kissé oldalra dönti, így jobban látni a hosszú vékony sebet, majd hirtelen összerezzen. Rémült szemekkel fordul hátra Jack hangjának irányába. Aztán ugyanazzal a rámületel néz vissza a pengemester szemeibe. Kissé közelebb mászik hozzá, de csak azért, hogy távolabb legyen a Naxis fiútól. Igyekszik kizárni Jack hangját, ezért elkezdi mondani a sebhely történetét. Továbbra is suttog, csak Lorenzonak beszél.* -Nagyon hosszú történet, de ha érdekel elmondhatom. *Mosolyodik el, de szemeiben még ott van a félelem, az az igazi félelem... Szeme sarkából Jacket figyeli, és be is mozdul, amikor a kés előkerül, de annyiban hagyja. Odron megoldja a dolgot.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:26 pm | |
| *Hallja, ahogyan Arnuil vadul motyog, talán ez is valami olyasmi, ami felébresztette, viszont jobb szeretné a hegyesfülűt is ébren tudni. Bár nem éppen abban a formációban, amiben végre sikerül felébresztenie.* -Watch out! *rikkantja el magát az ocelot, és szerencsére Jack még idejében kapcsol. Elengedi Arnuil, és megpróbál kitérni a kés elől, de még ígyis elvágja valamennyire a nyakát. A vér vékony csíkban serken ki, ahol a kés pengéje eltalálta, de szerencsére csak egy akrcolás. No igen, a reakcióideje nem éppen a lehető leggyorsabb, de azért maradt elég életösztöne. Félrevetődik, és a lány másik oldalán huppan, a földön, kezével a sebét tapogatva. A lány szavaira felmordul.* -Csak én vagyok az.. *morogja kissé idegesen, miközben megnézi a kezét. Véres.* -Perfect. Anything else for today? You really wanna kill me? Where are you now, Laura? *morogja mindezt az orra alá, persze szívesen kikiáltaná hangosan is, de mivel sejti, hogy a bizonyos, akit emleget, valahol a közelében ismét ébren van, így inkább kihagyja. Nem, valamiért most nem kívánkozik arra, hogy hirtelen a vérét vegyék. A lány újabb szavaira kérdő tekintettel néz rá.* -Elnézést, de továbbra sem tanultam meg a nyelvedet. Minden esetre nem úgy hangzott, hogy a szüleimet, vagy éppen férfiasan kidolgozott felsőtestemet dícsérted volna. Fene enné a sebet.. *mormogja a mondatok végét ismét, majd végül elengedi a sebét, és pár csepp vér a vállára zuhan. Keze véres, amivel a nyakához nyúlt, ezt egy laza mozdulattal egy adag szalmába törli.* -Meg se krédezel, jól aludtál el. Ki bántott? Ugye nem azzal a mocsadékkal voltak rémálmaid? *kérdezi, hangjában némi aggódás is felfedezhető, miközben ott marad, ahova puffant, onnan néz kérdőn, kíváncsian, érdeklődve a tünde felé.* -Mellesleg megszoktam, hogy velem szinte senki nem bánik kedvesen, úgyhogy ne aggódj. Volt már rosszabb balesetem is. Amikor a saját tőröm állt a vállamba. *keserű félmosoly suhan át az arcán az emlék hatására, majd ismét a lányra függeszti szürke, jeges szemeit.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:19 pm | |
| [Lora]
*A férfi vár, és vár, neki nincsen társa, hogy szépen elbeszélgesen vele, hiába kezdene el magában két személyként beszélni, nos, az inkább skizofrénként hatna. Így csak figyeli a lányt, várva a válaszát, és csendesen, szó nélkül, megnyugvását jelezve felsóhajt, ahogy a lány ejt egy mosolyt, és bemutatkozik. Mikor a lány megigazítja szőke tincseit, a férfi szeme megakad a seben, ami a nyakán van, hirtelen nem érti, hogy mi üthetettt ilyesmit... Pedig tudnia kéne. Na mindegy, ő nem hátrál meg a szavaktól, már bba hagyták a testbeszéd használatát, nyugodtan szólhat. Inkábba szavak, mint a csók.* - Örvendek... Laura. Lorenzo Luis Martinez, Pengemester, és a Nezabar segítője... Azért érkeztem az iskolába, hogy ilyen esetekben a segítségükre legyek, és mindent jelentsek a Pengemestereknek... Nos, azt hiszem, az eheti jelentést egyelőre kihagyom. *Mondja a férfi, miközben arca rendületlenül érzelemmentes, és a hangja is eléggé merev és mélyen hangzó.* - Tehát... Nos... Hm... *Próbál belekezdeni valamibe, nem igazán megy, majd csak elkezd újra beszélni, miközben köpenyét újra a vállára veszi, eltakarva a sebeit hátán, de olyan finoman, hogy az anyag ne sértse a bekent égést. * - Éreztél is valamit, vagy csak... csak megcsókoltál? * Kérdezi cseppecskét halkabban, mivel észreveszi, hogy a börtön másik felében két diák felébred, és hát, ez nem éppen egy szétkürtölni való téma. * - Mi az a seb a nyakadon? *Kérdez újra, lassan, érthetően, miközben egy kis kiváncsiság csak megcsillan a hangjában. Kezét óvatosan felemli - természetesen a jobbat - és eltolja a lány haját az útból, megnézni a sebet. * - Tőr vágása? Hogyan?
// Se képesség, se varázslat nem hat a cellában. ^-^ Gondoltam szólok. // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:16 pm | |
| *Arnuilt megint lázálmai gyötrik, most is motyog szüntelen, tündéül, s lelki szemei előtt Jasont látja, ahogy tavaly az erdőben szemtől szemben álltak és végül megkínozta a lányt. Lorenzoék beszélgetésére nem ébred fel, hiszen távolabb vannak tőle, ellenben mikor valaki rázni kezd, arra igen, és nem túl kedvesen, leglaábbis az első reakció szerint. Megint röppen a kés a csizmából, akárcsak mikor Chrisék beszélgetésére ébred fel, s egyenesen az ébresztgető torka fele irányul, Arnu szemei szinte lángolnak, akár az égő kén, mely kékes lángot ad, mikor elégetik. Aztán egyszeriben kihúny a tűz, mjikor látja, kinek szegezi a kést telekinetikus védelmi reakciója.* Uramisten...*Motyogja tündéül, mire a kés fémesen csattan a földön újra. A lány felül félig meddig, s kezeibe temeti az arcát, majd félve néz fel Jackre.* Bántottalak? Mondtam valamit amit nem kellett volna?*Néz reszketve.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:05 pm | |
| *A beszélgetések zajára kénytelen, kelletlen, de felébred. Ráadásul túlságosan ismerős az a hang, ami felébreszti. Tulajdonképpen félmeztelen, csak egy nadrág van rajta, fekete, hosszú, valamikor egészen szép, élére vasalt nadrágja, hogy egészen pontosak lehessünk. Bőre sápadt, szemei halványan, vörösen izzanak, ahogyan a hang forrását lassanként beazonosítja. Haja kissé csapzott, fekete. Mellkasán ott az ocelot tetoválása, a sápatag, fehér bőrön a fekete tinta teljesen elüt. Lassan, óvatosan, vadmacska módjára mászik elő a szalmából, majd rájön, hogy Laura kellően messze van tőle. Ezek után nem is érdekli, mit csinál éppen, vagy kivel. Oldalra néz, maga mellé, és meglöki ocelotját. Az idegesen morrant egyet, mire Jack ismét megrázza.* -Fent vagyok, fent vagyok, mi az? Csak felkeltettelek. Keep silence. *az ocelot morrant valami affélét, hogy emgértette, majd nagyot nyújtózkodik, ásítozva, aztán emgrázza magát és kiugrik a szalmakupacból. Jack ismét körbenéz. Arnuil ott fekszik mellette, minden bizonnyal rossz álma van, mert mintha motyogna,. Közelebb megy hozzá, letérdel mellé, és finoman megrázza a vállát.* -Arnu.. Arnu.. ébren vagy? *hülye kérdés, de remélhetőleg addigra már csak felkel.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 6:03 pm | |
| [Lorenzo]
~Látod milyen igaza van?... Én is tudom, hogy igaza van!... Akkor meg mi a baj?... Milyen baj?... Ne csináld már! Érzem, amit Te érzel! Nekem nem hazudhatsz... De hiszen nincs semmi...~ *Ringatja magát továbbra is ebbe a tudatba, de mégis érzi, hogy miről beszél a daimon.* ~Ne csináld már! Érzem, hogy megbántott. Ne szomorkodj. Tudod, hogy nem te irányítasz. A dolgok szépen kicsúsznak az ember kezéből. Semmi nem úgy van, ahogy eltervezed... Tudom, de akkor is megéri a harc?... Persze, hogy megéri! Ebbe nem szabad kételkedni!~ *A lány kissé elmosolyodik. Mégis ottvan a gondolat, hogy most el kéne menekülnie.* ~De nem akarok! Ha egyszer megéri a harcot!~ *Némi friss önbizalommal szólal meg újra.* -Laura vagyok. És Te? Téged hogy hívnak? *Kérdezi továbbra is suttogva, és megigazítja a haját, amitől megint látható lesz a hosszú seb egy pillanatra, de a szőke tincsek hamar visszaomlanak a vállára.* |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 5:43 pm | |
| [Lora]
*A férfi várja a válaszokat, épp úgy fürkészi a lány tekintetét, ahogy Laura nézi az övét. Nem érdekes, hogy mi a válasz, legalább a hangját végre meghallhatta, hogy ne hallgassanak állandóan. Elég lenne a testbeszéd, hogyha nem csókolta volna meg. Mikor a lány enm tud felelni a második kérdésre, a férfi tekintete továbbra is fürkésző lesz, zöld tekintetét belefűzi az övébe, mindenképpen meg akarja érteni, hogy mi is volt ez. Lehet, hogy a férfi élete inkább a harcról szó, de azért érzései neki is vannak, és kíváncsiság is van benne egy kevés. A kérdésre nagyon gyorsan és biztosan felel, ezen gondolkodnia sem kell. Hiszen ez olyan egyértelmű.* - Hogy miért? Nézz magadra! Diáklány vagy. Most hallottam először a hangod. Én pedig pengemester vagyok, egy férfi, aki azért jött, hogy titeket kiszabadítson... És elbukott. Hoghyan juthatott eszedbe... hogy... Megcsókolj? Kétszer olyan idős vagyok, mint... te! * Majdnem máshogy fejezte be, de nem akarja megbántai a lányt... nem akarja kislánynak nevezni, mert akkor semmi hála nem lenne benne, még is csak segített neki. Nem kislányozhatja le. lelki szemei előtt ltja a férfi, ahogy a szőke feláll, és szép léptekkelott hagyja. * - Hogy hívnak?... *Tűzi oda a kérdést, hiszen még be sem mutatkoztak. A férfi tekintete merev egy kissé, és távolságtartó, általában ilyen, és most visszatér a hűvös akarata.* |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 5:33 pm | |
| [Lorenzo]
*Laura agyában gondolatok százai cikáznak, de egyetlen sincs, ami csak egy értelmes választ is tudna adni. Minden felesleges fecsegés helyett csak elmosolyodik, még mindíg fájdalmasan. Végül símogotaó hangján szólal meg. Csak suttog, mivel szavait csakis a férfinak szánja.* -Mert Te is segítettél nekünk. Ennyi járt. Tudod az egyenértékűség... De az első két kérdésre nem tudok válaszolni. Mert... mert... fura vagyok. Vagy mert bátor. Vagy csak egyszerűen őrült... *Végig a férfi szemeibe néz, keresi benne a rezzenéseket, a csillanásokat. Mindent figyel, amit csak lehet. Tudja, hogy a szavakkal ellentétben a testbeszéd nem nagyon tud hazudni. Újra megszólal, és legább olyan lehetetlen kérdést tesz fel, mint Lorenzo.* -És Te miért lökltél el? |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 5:05 pm | |
| [Lora]
*A férfi egyáltalán nem akarja lenézni, csak megérteni, hogy ez most mi is volt. Ez nem normális, semmiképpen sem. Ezért lökte el magáért. Higyje csak el, hogyha egy 20 éves nő lenne, nem lett volna így ellökbve. De jó, hogyha a lány 15 éves. 15! Ő meg lassan 30... Mikor kiolvassa a szeméből az üzeneteket, kicsit elhúzza a száját, azért igazán meghallgatna egy kis kifogást, akármilyen értelmetlen lenne, és elfogadhatlan, valamit mondani kéne. Mikor látja, hogya lány szeméből elveszik a csillogás, kicsit felsóhajt, és megfogja a kezét. Ajkait szóra nyitja - végre -, hiszen eddig csak egy köszönömöt mondott, körülbelül fél órája, és ennyi.* - Miért? Miért csókoltál meg? Miért segítettél a sebeimen? * Kérdezi, először ezt a hármat, érdes, mély hangján, ami búgva megy le baritonba. Csak finoman érinti a lány kezét, nem akar félreérthető lenni, már így is elég sok butaság történt, a lány miatt, természetesen. Ő semmit nem tett, nem kell kicsapni sehonnét, nem pedofil... Gyajj ne bántsatok >*.*< Lassan lehúzza a kezét Laura kezéről .akinek még mindig nem is tudja a nevét, de ez most nem számít-, és várakozon tekint rá zöld, sok-sok évet és fájdalmat örző tekintetével. * |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 4:22 pm | |
| [Lorenzo]
*A lány becsukja a szemét, de érzi, hogy a férfi megrándul. Nem is várt mást, mit várhatott volna? Igazából semmit. Nem tervez, csak rögtönöz. A jelennek én, és nem foglalkoztatja a jövője. Mikor Lorenzo elhúzódik, a szőkeség még ottmarad abban a testhelyzetben egy fél pillanatra, majd kiegyenesedik, és érzelemmentes tekintettel fürkészi a férfi szemeit. Keresi benne az érzelmeket, és talál is. Úgy véli, hogy mindet sikerült felfedeznie. Azt, ahogy vádolja a lányt, és szinte lenézi. Semmi probléma. Laura egy félig kedves, félig fájdalmas mosolyt csalogat arcára. Még nézi egy kicsit a férfit, némán, majd szóra nyitná a száját, de végül csak egy nagy levegőt vesz. Mintha olvani lehetne a tekintetéből. Két dolgot is mond: "Nincs értelme megszólalnom, mert nem tudnék elfogadható választ adni.", és "Most mi legyen? " Marad szépen a helyén, meg sem moccan, szinte levegőt sem vesz. Szeme már nem csillog, talán még van benne egy kis tompa fény. Valaki szerint bolond, másik szerint bátor. Bár lehet, hogy a két jelző kézenfogva jár...* |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 3:54 pm | |
| [Lora]
* A férfi teljesen elmerül a holtest nézegetésébe, és a rácsok elemzésében, amikor a lány odafordul, amerre ő néz, és elő libben a haja alól a sebe. Nem veszi észre, nem igazán, hiszen egyáltalán nem arra figyel. Mikor a lány hozzáér az arcához, lassan felé fordul, értetlenül, arca jéghideg mellesleg, a vonásai kemények, és erős álkapcsa is kicsit megfeszül, ahogy a lány hozzáér, szemöldökéhez, majd szemhéjához, majd lassan lezárja, ahogy a lány végighalad rajta. Sose hinné azt, ami most történik... Sose gondolta volna, hogy a lány, némán, szótlanul... Megcsókolja! A harminchoz közelítő férfi azonnal kinyitja a szemét, amikor a lány puha szája hozzáér az övéhez. A szeme vad, és érthetetlenül néz a lányra, elhúzódva tőle, a szájához kapva a sebzetlen kezét. Szinte vádló tekintettel mered a lányra, mintha már is mentené magát, hiszen nem ő lépett, ő nem tett semmit, sőt, azonnal elhúzódott... Hogy tehet ilyet egy fiatal diáklány? Ilyen kínos helyzetbe hozni a Pengemesterek egyik vezérét... A harmin éves férfit! * ~ Miért?! Ez a lány teljesen bolond! Mit képzelt?! ~ *A tekintete körülbelül a gondolatait tükrözik, vádlást, kérdéseket, és rengeteg zavart, amit azért megpróbál palástolni. Kezét már leengedte arca elől, de jócskán elhúzódott a lánytól, így a szemébe tud nézni, válaszokat keresve. Még mindig nem szól. Egy szót váltottak... Bár lehet, hogy érdemesebb lenne szavakkal megbeszélni ezt, de reméli, hogy a lány megérti, amit tett. Ilyet még... Soha nem tapasztalt, hogy valaki ilyen bátor legyen... Megcsókolta. Őt, a nála kétszer idősebb harcos férfit. Normális ez?! * |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 3:34 pm | |
| [Lorenzo]
*Laura minden bizonnyan szívesen játszik az élettel. Persze azt is mondjatjuk, hogy kihasználja a világ összes lehetőségét. Végülis egyszer élünk, és ha már élünk, éljunk a jelennek. Hamár benne van a pakiban a halál, amit bármelyik pillanatban kihúzhatsz... Persze annak is van esélye, hogy a Joker akad a kezedbe... A lány kicsit értetlenül néz, amikor a férfi szeme szigorúvá válik. Követi Lorenzo tekintetét, és miközben fordul, a hosszú vékony seb a nyakán kikerül a haja takarásából. Nem biztos, hogy észreveszi egyáltalán. Észreveszi a nő holttestét, amire arca szomorúvá válik. Visszafordul, és kinyujtja a kezét. Tenyerét a pasi arcára teszi, és visszafordítja a tekintetét. Másik kezével lassan Lorenzo szemei felé nyúl, és a szemöldökétől kezdve végigsimít a szemhélyán, lecsukva ezzel. Végül hirtelen indítatásból közelebb hajol, és ajkát a férfi szájához érinti.* ~Laura...Honnan jött ez a hülye ötlet?... Csitt! Nem érek rá!...~ |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 3:06 pm | |
| [Lora]
*Lorenzo már kezdi feladni azt, hogy szóban várja a kérdést, oly felesleges, úgy is némán kapja a választ. Ahogy ő sem szólalt meg az imélnt. Mikor elolvassa az írást magában mosolyog ám ez arcára nem krül ki. * ~ Milyen bolond lány... vajon néma,. vagy csupán szívesen játszik az élettel? nem találkoztam még senkivel, aki ilyen furcsán viselkedett volna... Badarság ez az egész... ~ *Gondolja magában, és éppen szóra nyitná a széjét, amikor a lány mutató ujját finoman a szájára helyezi. Nem, nem rontja el a játékot, inkább hallgat, becsukva a száját, és egy aprócska tekintettel belebámul Laura szemeibe. A csillogást nem tudja mire vélni, talán ettől a gyerekes hallgatástól ilyen vidám, de Egyiptom ki tudja melyik részén vannak, egy börtönben, két társuk is meghalt tegnap, egy tanárnő és egy diák. És mosolyog. Lorenzon is csúnya sebek vannak, amik bár már nem fájnak, de akkor is ott vannak. És mosolyog. Lorenzo tekintete egy kicsit szigorúvá válik, ahogy látja a lány csillogását, jelezve, hogy egy ilyen helyen, egy ilyen szituációban nem kéne ilyen cserfes boszinak lennie. Pillantásaival lasan a rácsokra tekint, és azon túl kezdi el keresni Constanta tetemét... És megtalálja, minden bizonnyal megtalálja, nem is olyan távol. Arca elborul, gyászossá válik, ajkaira fájdalmas fintor kerül. * ~ Ki akarok jutni... Most.~ |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 2:51 pm | |
| [Lorenzo]
*A lány csak mosolyog tovább, de amikor viszonzást kap, szemei megcsillannak, és szája még kedvesebb mosolyra húzódik. Érti a kérdést, amit szavak nélkül tettek fel neki, és könnyedén válaszol rá. Nagyon tetszik neki, hogy a pasi is belement a játékba. A férfire mutat, majd a saját mosolyára. Egyértelműen ezt a jelzést Lorenzotól szerette volna megkapni, és ez sikerült is.* ~Így már megérte~ *Gondolja a lány, kiközben a homokba ír egy mondatot.* "Mert a küldött mosoly visszatér hozzád." *Persze Laura fejébe az is kavarog, hogy mit gondolhat róluk egy külső szemlélő... Nem szólalnak meg, csak ülnek egymással szemben, és pusztán testbeszébbel kommunikálnak. Ez egy érekes játék... Ha a férfi meg akarna szólalni, a lány csak felemeli amutatóujját, és lányan Lorenzo ajkára teszi. Laura szemei végre csillognak egy kicsit, és ezen a képtelen helyen is boldog tud lenni.* |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 2:36 pm | |
| [Lora]
*Lorenzo természeresebn sejtette, hogy a lány észreveszi a fájdalmát, így amikor Laura odaér a vállához, a pengemester lassan leveszi a köpenyét, így tisztán látszik a szakad ruhája a hátán, ami néhány helyen szakadt, néhány helyen égett, de a fél háta csupasz. Izmos hátán a meredező tenyér alakú égés igen csak csúf, pontosan mintázza a vörösség Adeline lenyomatát. Laura előre dönti őt, hogy odajusson a sebhez, és arra is rákeni a furcsa, fájdalom enyhítő krémet. * ~ Miért jött ide? Miért enyhíti a sebeimet, miért segít, hogyha egy szót sem szól?... ~ *Miközben Laura a hátával foglalatoskodik, ő megengedi magának, hogy arcára kerüljön néhány érzelem, inkább a kétely, és a kérdések vonásai. Az már biztos, hogy a szők diáklány segíteni akar neki, de hogy miért az még nagyon kérdéses. Mikor lekezeli a hátát is, és ránéz, a mosolyt önkéntelenül is mosollyal díjazza. Markáns arca ellágyul egy pillanatra, majd a rengeteg kérdést állítja a lány elé, csupán tekintetével. összevonja a szemöldökét, majd a jobbat lassan felvonja, s lepillant a tenyerére, jobb kezével emg megérinti finoman az érzékeny, kenyőcsös részt, s közben újra a lányra pillant. Még mindig kérdő a tekintete, szavak megint csak nem kerülnek elő, ez valami új társalgási stílus úgy tűnik. A mosoly már rég letünt arcáról, csak a hála hozta elő, nem szokása a mosoly.* |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 2:23 pm | |
| [Lorenzo]
*Hát az biztos, hogy a lány furcsa. De furcsa, vagy nem furcsa, szívesen segít mindenkinek. A köszönetre csak elmosolyodik, majd összevonja a szemöldökét a csendes felnyögésre. Természetesen hallotta, hiszen 20 centire van a pasitól. Lassan a a firfi válla felé nyúl, hogy elhúzza a faltól. Nem durván, csak szépen finoman. Lorenzo megint érezheti a hűtő hatást, csak most a vállán, ahol Laura megfogta a kenceficés kezével. Szóval ha a férfi is belemegy, elhúzza a faltól, és maga felé fordítja a hátát. Szemügyre veszi a húsba égett tenyérnyomot, majd a újra a saját kezére nyom egy kicsit a gélből. Hűsítő kezét a tenyérnyomra teszi. Ott is hagyja egy pillanatig, majd elengedi Lorenzot. Kissé oldalra dől, hogy lássa a férfi arcát, és újabb mosolyt küld neki. Még mindíg nem szólal meg, minek is? Mindenki mindent tud.* |
|  | | Lorenzo Luis Martinez Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 50 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3
Az én egyetlen sárkánytojásom. Katt.

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 2:08 pm | |
| [Laura]
* Mikor mozgást hall, jobban mondva léptek zaját, azonnal Laura flelé fordul, némán nézve a lányt, zöld szemei kitágulva merednek rá, hiszen nem tudja, hogy miért is jön oda hozzá. Tudja, hogy az összes fogva tartott diák, kivéve őt, így semmi nincs, amitől tarthatna. Ahogy a lány és daimonja ott teremnek mellette, s bal kezét a kezébe veszi a lány, szótllanul figyeli hogy mit csinál. Miért szólna? Ha rosszat akat, akkor már nem fog sokáig élni, ha diák, ha nem, ha meg jót, akkor most nem fogja elutasítani. Most biztosan nem. Mikor a menta aloevera a kezére kerül, a férfi arca cseppet megrezzen, felvonva a szemöldökét. Tenyerét kihúzza a lány kezei közül, és csodálkozva pillant rá. Laura még mindig nem szólalt meg.. Oda jött egy harmincas férfihez, ellátta, és még midnig nem szólalt meg. Furcsa, nagyon furcsa.* - Köszönöm. *Mondja egyszerűen a férfi, az ellátásra felelve, miközben kicsit megmoccan, a lány felé fordul, de ezzel a háta a falhoz ér, az égett részen. Lorenzo halkan felnyög, nagyon halkan, és fogcsikorgatva tartja a száját csukva. Nem mondd többet, zöld tekintete köszönetet mondd szavai után is, miközben a háta cseppet égni kezd, hiszen újra hozzáért vaalmi, méghozzá a durva fal.* |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3339 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Egyiptom - 7. helyszín Kedd. Júl. 21, 2009 1:57 pm | |
| [Lorenzo]
*Laura ül a szalma között. Kissé meleg van, már megint... Mondjuk mit vár az ember Egyiptomban? Tekintete a a rácsokon függ, és gondolkodik, hogyan szökhetne meg innen.* ~Legfőképpen sehogy...~ *Mozgást lát az árnyékos sarokból, és mikor odanéz, egy férfit lát.* ~Ő égett meg... Igen... Segíteni kell!...~ *A lány lassan feláll, és elindul Lorenzo felé. Viszi a tértágított táskáját, abban úgyis van valami az sebekre. Mikor odaér, fetérdel a pasi mellé, és a szemeit fürkészi. A szép zöld szemeit. Meg sem szólal, csak benyúl a táskájába, és egy kis tubust vesz elő, amiben valami gél van. Kinyom belőle egy kicsit a saját kezére, miközben puha tenyerét a férfi csuklójáta kulcsolja. Természetesen oda, ahol már nincs seb. A gélt finoman Lorenzo tenyerére keni. A férfi érezheti, hogy a seb hülni kezd, és már nem fáj annyira. A krém igazából aloeverából és mentából van. A kezelés közben néha finom mosolyt küld a férfinak.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |