*Lassan kinyitja a szemét. Az első pillanatokban nem tudja hol van. Álmodott. Álmában odahaza járt. Beszélgetett a szüleivel, és ők közölték vele, hogy testvére lesz.*
~De jó lenne!~*gondolja és sóhajt fel a fiú. De édesanyjának nem lehet több gyermeke. Legalábbis a gyógyítok szerint nem. Mikor a fiú felfogta hol is van, felült majd körbenézett. Szobatársai még alszanak, így visszadől az ágyra. Nem szeretné felkelteni őket. Őt jóra nevelték. Azonban egy idő után már nem bírja, így felkel, és elindul a fürdőszoba felé.Megpróbál hangtalanul mozogni, figyelve társaira. Mikor a fürdőszobába ér kifújja magát, majd elindul a toalett felé. Elvégzi a dolgát. Ezután megmosakszik, fogat mos. Így már ténylegesen is felébred. Visszasétál a szobába és a szekrényéhez lép. Elővesz belőle egy fekete farmert és egy szürke pólót. Felöltözik. Majd az éjjeliszekrényén lévő kitűzőt megfogja és pólójára csatolja. Ezután elővesz egy speciális pergament és egy pennát majd pálcája fényénél levelet kezd írni. Mikor végzett a levelet a közös astalra teszi majd kisétál a szobából. A levélben ez áll: "Társaim! Már pár napja szobatársak vagyunk, de még nem is beszélgettünk! Leszámítva persze a reggeli köszönéseket. Arra gondoltam, kéne valamilyen szobaprogramokat csinálni. Ha benne vagytok, írjátok le ugyanerre a pergamenre. A pergamen meg van bűvölve, hogy miután olvasta a címzett az üzenetet az eltűnik. Még nyáron vettem. Na én most lépek, tudjátok ismerkednem kell. Sziasztok. U.i.: Tök édesen alusztuk!"*

*A fiú kérdésére először lemerevedik. Remélte, hogy nem fog előkerülni ez a téma, de most már mindegy. Azért remélte, mert mióta betette az iskolába a lábát, nem beszélt a szüleivel. Noha nem azért mert összeveszett velük, csak azért mert jól érezte magát itt a Nezabárban.Persze levelek útján érintkeztek, de most mégis honvágya lett. Ennek ellenére lelkesen kezd el mesélni a fiúnak.*
-Nos az egész úgy kezdődött, hogy apu és anyu megismerte egymást. Anyu a Roxfortba járt, apu pedig a Durmstangba. Majd megszülettem én. Amikor tizenegy éves voltam hatalmas vita volt hogy melyik ősöm volt iskolájába kerüljek. Azt hiszem anyu el is költözött egy időre. A lényeg hogy megegyeztek abban hogy magántanuló leszek. Aztán megnyitott a Nezabár, de akkor én még túl fiatal voltam hozzá. Mikor elértem a megfelelő kort, kiharcoltam hogy ide jöhessek, mert ez amolyan szürke iskola. Így egyikőjüket sem bántom meg. *fejezi be , és ránéz az órára.*
-Lassan tíz óra. Menned kéne. Hiába vagy prefektus a kijárási tilalom rád is vonatkozik. * vigyorog a srácra. Majd miután az helyeslően bólogatott és elbúcsúztak egymástól Sepp kikíséri a fiút és visszasétál a szobába. Ott még elvégzi a szükséges dolgokat, teszem azt kipakolást és mi egymást majd ő is nyugovóra tér.*

//Köszi a játékot. És mindent //

*Sepp elmosolyodik Pierre tanárnős megjegyzésére. Majd lassan áttért a korábban feltett kérdésének megválaszolására. Mosolyogva hallgatta, örült, hogy barátjának jelentős sikerei vannak a magánéletében is. A fiú mosolyogva fogadta a szó átadását, majd ismét megszólalt.*
-Hát igen. Tényleg sok lány van itt az iskolában. Jobban mondva pontosítanom is kell. Sok helyes lány van az iskolában.*emeli ki a helyes szót.* Bár az igazat megvallva úgy nagyon nem ismerek senkit sem. Fleurrel szoktam beszélgetni néha, azonban ő csak barát, mármint barátnő.... vagyis barát barátnő. Érted ugye? Azt nem tagadom amúgy, sok lány tettszik, de az nekem nem elég. De majd lassan elkezdek én is ismerkedni. Itt lenne már az ideje. *vigyorog rá a srácra. Majd ismét rápillant, de most semmilyen téma nem jut az eszébe, így átadja a lehetőséget Pierrenek, hátha kíváncsi valamire.*

*Érdeklődve hallgatja a fiú, rövid ám annál tartalmasabb élménybeszámolóját az óráról. Szinte sejtette hogy a fiú megfogja kérdezni, hogy neki hogyan tettszett ezért már gondolatban összerakta a válaszát. Majd mikor szóhoz jutott ő is neki kezdett az élménybeszámolónak.*
- Az igazságot megvallva nekem is csak ismétlés volt, mivel évismétlő vagyok. Bár ezt ugyis tudod. Ennek ellenére nagyon tettszett, csak azt sajnálom, hogy Báthory és Black révén majdnem átment Sötét Varázslatok Használatába. Jobban mondva Sötét Varázslatok Kivédésébe. *említi meg a Roxfortos tantárgyat, hiszen azt nagyon jól ismeri édesanja lévén, aki ott tanult mivel angol.*
-A tanárnő nagyon jó fej, és ahogyan észrevettem érti is a dolgát. A kitörőben lévő konfliktust is mesterien elrendezte. Jól elkapta Báthory grabancát. Szerintem a lány megérdemli a büntetőmunkát, kicsit túl sokat enged meg magának. Bár ez csak az én véleményem. *szavaiból kivehető az, hogy nem bírja a Naxeldíres diákot.*
-Amúgy mesélj lányokkal hogy állsz? *vállt hirtelen témát, majd érdeklődve a fiú felé tekint.*

*Elmosolyodik Pierre kijelentésén. Hát igen tévedni emberi dolog, és mint tudjuk Pierre tévedett. Persze ezt Sepp rögtön el is felejti, amikor Pierre beleegyezik a maradásba. Mielött feldobna egy témát még játékosan megszólal.*
-Miért zavarnál te bolond? *vigyorog rá barátjára.* Hiszen én kérdeztem hogy nem-e maradsz. Teljességgel őszintén kérdeztem, nem csak azért mert a szokás ezt kívánja. *motyogja játékosan kis sértődékenységet mutatva. Ám nem haragszik a fiúra*
-Amúgy hogy tettszett az óra? *kérdi mosolyogva épp a bűbájtanórára utalva.*

*Sepp mivel Pierretől kért segítséget, a fiúval érkezik meg a szobába. Miközben kecsesen végigfuttatja tekintetét a szobában lassan mosolyogva megszólal, bár tudja hogy felesleges, hiszen megfogta a csomagjait majd lassan besétált. Persze azonnal feltűnik neki, hogy két ágy van elfoglalva.*
-Köszönöm tökéletes lesz. Bár amint látom ki kell javítanom téged. *tekint az ágyak felé.* Úgy látszik két szobatársam is lesz. Így alapjáratban. *tüzetesen végigméri az ágyakat. Az egyiken épp maga Raymond ül. Így hát a látásból ismerős srác mellé fészkeli be magát.Köszön neki majd ismét Pierre tekint.*
-Még egyszer is köszönöm. Amúgy nem maradsz kicsit? *kérdi mosolyogva.* Úgyis régen beszélgettünk. Persze ha nem érsz rá az sem baj. *mondja még mindig mosolyogva, hiszen tudja, hogy a serdülőkorban lévő srácoknak mennyi elfoglaltsága van mostanában, lányok tanulás, miegymás...*