|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Ködfenyves Szomb. Nov. 28, 2009 1:51 pm | |
| *Egy fekete hajú leányzó érkezik ki az udvarra, hosszú, fekete nadrágban és egy fekete kabátban. A kabát elég hosszú és mivel össze van gombolva, így nem látszik, hogy alatta milyen ruha is van, csupán csak a kitűzője a feltűnő, ami a kabáton található. Ez jelzi ugyanis, hogy melyik szaknak is a tagja. Viszont a lány nem jár egyedül, hópárduc daimona ott sétál mellette, ahogy mindig. A lélekpáros viszont nem áll meg az udvaron, csupán csak körbenéznek, de mivel sehol senki, akit ismernének, így hát útjukat a fenyvesen felé veszik, ahol bár gyakran van köt, de őket ez nem zavarja. A lány hátán most nincs ott a tőle oly megszokott kard, hiszen ma nem érezte szükségét annak, hogy magával hordja. *
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 3:03 pm | |
| *Úgy tűnik, hogy a leányzót lassan felhúzza és így ő maga is feláll, majd Jenny nemsokára mondja, hogy szívesen sétálna. * - Akkor hát irány. *mondja, viszont most már nem haladnak tovább a ködfenyvesben, hanem a kúria felé indulnak meg. * - Oh, egy éve? Én most szeptemberbe érkeztem, de nagyon megszerettem ezt a helyet, na meg a szakomat is. *most nincs rajta főprefektusi jelvénye, de ez nem is baj, nem szeret menőzni vele, jobb, hogy ha nem tudja rögtön mindenki róla, hogy milyen pozíciót is tölt be a szak életében. * - Rasell, akkor hát neked is szia. *köszönti a daimont is, aki ugyebár Jenny lélekmadara és a kérdés hallatán körbenéz, színleleten természetesen. * - Hát én nem úgy látom, hogy lenne. *vigyorodik el, majd ahogy sétálgatnak, a lány nemsokára mondja, hogy mennie kell. * - Oh, értem, hát sajnálom. Akkor szia. *köszön el tőle, majd ha Jenny elhagyta a fenyvest, akkor ő még sétálgat egy picit, majd utána ő is visszatér a kúriába és a második emeletig, a szobájáig meg sem áll. *
|
|  | | Jenny Krissy Diák

Hozzászólások száma: 278 Msn: nikyta94@hotmail.com Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 2:57 pm | |
| *A kis mosolynak Jenny nagyon örült. Amint felállt, egyenesen a fiú szemébe nézett, mely csillogott, mint a nap fénye. * - Persze, sétálhatunk nyugodtan. Úgyis elzsibbadtam már itt guggolni. Nyugodtan beszélgethetünk, nincs ellenemre. *mondja, majd Rasellra néz, akin halvány bizonytalanság fut át az arcán.* - Az az igazság, hogy már egy éve itt vagyok, csak sajnos nem nagyon jártam mostanában kint. Valahogy a nyár, nem is tudom. Olyan furcsa volt számomra, de mivel a telet szeretem, ezért télen többet vagyok kint, mint nyáron. Persze a nyarat is szeretem. *kissé elkalandozott, pedig nem nagyon szokott. Az idő hatással lett rá. Élvezi a kint létet.* - Ő Rasell, a daimonmadaram. Kicsit lusta, de jólelkű kis jószág. Szeretem nagyon. *mondja, azzal megsimogatja Rasell feje búbját, közben Jenn lassan elkezd sétálni. * - Neked nincs daimonmadarad, vagy más? *kérdi teljes őszinteséggel a szemében.* - Sajnálom, de most mennem kell. Remélem még összefutunk valamikor, és tudunk beszélgetni. Szia. *azzal elhagyja nagy léptekkel a ködfenyvest, vállán a kis jószággal.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 2:47 pm | |
| *Amikor a lány is kézfogásra emeli a kezét, gyengéden megfogja, kicsit megszorítja, majd biccent a bemutatkozás hallatán. * - Én is örvendek Jenny. *egy apró mosoly, majd lassan feláll, de a lány kezét még mindig nem ereszti el, inkább gyengéden elkezdi húzni, ezzel jelezve, hogy örülne, hogy ha felállna szaktársa is, de hogy miért, az nemsokára kiderül. * - Én is szeretem ezt a helyet, elég sűrűn járok ide. Nincs kedved sétálni egy kicsit? Közben beszélgethetnénk ha gondolod. *kérdi mosolyogva és ha a lány is benne van, akkor felhúzza, majd nemsokára el is engedi a kezét. * - Amúgy mióta jársz ide? *kérdi az iskolára gondolva természetesen, nem pedig erre a fura helyre, majd ha Jenny is szeretné, akkor elkezdenek sétálgatni, ha pedig nem, akkor maradnak a fánál. * - Szép daimonod van, mert gondolom daimon, hogy hívják? *kérdi a madarat figyelve, aki eddig valóban nem vette ki a részét a beszélgetésből. *
|
|  | | Jenny Krissy Diák

Hozzászólások száma: 278 Msn: nikyta94@hotmail.com Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 2:42 pm | |
| *Jenny megpillantva a fiút, azonnal összerezzen, bár nem is tudja miért. A fiú első benyomásra kedvesnek tűnik, de Jennyt valami nagyon furdalja.* - Szia. Én Jenny vagyok, szintén Belsirionos. Örvendek a szerencsének. *azzal kezet fog a fiúval, kinek a keze oly lágy és sima, majd hamar el is engedi, mert végig futott rajta egy érzés. Kedves embernek tűnik ez a Marcus, annak ellenére, hogy most először találkoztak.* - Szeretem az ilyen helyeket, mert megnyugszom tőle, és kicsit kikapcsol az agyam. Elfeledteti velem minden bajomat, és olyankor szinte megszűnök létezni. Egyáltalán nem félek, hiszen már sokszor voltam ilyen helyen. Na és te? Mi szél hozott ide? *kérdezte, majd Rasell felkapta a fejét, aki Jenn vállán olyan hevesen szunyókált. Most látta, kivel is beszélget Jenny.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 2:31 pm | |
| *Miközben magányosan sétálgat a köddel borított fák között, figyelve arra, hogy kikerülje azokat a gallyakat, melyek nem látszanak valami jól az itteni időjárás miatt, halk neszt hall maga mögött. Hírtelen pillant körbe, de először senkit se vesz észre, majd amikor jobban maga mögé néz, akkor veszi csak észre a zöld ruhába öltözött lányt, aki igen ügyesen beleolvadt a környezetébe. Megáll, majd csak figyeli az ismeretlent, aki egyre közelebb ér hozzá, majd végül az egyik fánál megáll és leguggol annak tövében. * ~ Hát ő meg ki lehet? Még soha nem láttam itt… ~ *fogalmazódik meg benne a kérdés és még egy kis ideig csak áll és messziről figyel, majd végül erőt vesz magán és lassú léptekkel indul meg a lány felé. Pár perc és már ott is van. Vele szembe sétál, majd leguggol a lány elé és arcán egy mosollyal köszönti. * - Üdvözöllek. Marcus vagyok, a Belsirion szakról, És nekem kihez van szerencsém? Úgy hiszem, hogy még nem találkoztunk. *kérdi és jobb kezét a lány felé nyújtja, úgymond köszönés képen, ha már egyszer ez a szokás. * - És mondd csak, mi járatban vagy errefelé? Nem félelmetes neked ez a köd? *pillant körbe, hiszen a köd egyre sűrűbb lesz, ahogy körbenéz. Ez a félelmetes és egyben oly csodálatos a szurdok ezen részében és ez varázsolja el igazán Marcust. *
|
|  | | Jenny Krissy Diák

Hozzászólások száma: 278 Msn: nikyta94@hotmail.com Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 2:24 pm | |
| *Jenny számára minden új lett, hiszen nagyon régen nem volt már kint. Hiányzik neki a kinti élet. A sok ismerőssel való beszélgetések, nevetések, stb. Így hát úgy gondolja, elindult valamerre, hát ha össze fut valamilyen régi ismerőssel, akivel nem nagyon találkozott mostanában. Rasell, a kis daimonmadara, most is gyönyörködik a csodálatos környezetben, mely kicsit hideg, de mégis elbűvölő. Jenn mint mindig, most is talpig zöldben jelenik meg a ködfenyvesnél. Melege sapkája alatt a feje, máris hidegért kiállt. Ahogy átmegy z udvaron, nem is annyira lát ismerős arcokat, de a távolban meglát egy fiút. Éppen hogy az alakját kitudja venni belőle, de biztosan nem ismeri őt sem. Elindult hát a fenyvesek között, s majd az egyik fenyő tövébe leguggolt.*
A hozzászólást Jenny Krissy összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 27, 2009 2:44 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Ködfenyves Pént. Nov. 27, 2009 2:14 pm | |
| *Elég gyorsan eltelt ez a nap a belsirionos fiú számára, de most úgy gondolja, hogy ideje egy kis sétának. Tehát jó melegen felöltözve hagyja el a kúria területét. Hogy ez az öltözet miből is áll? Igazán egyszerű, egy fekete nadrágból és egy barna pulcsiból, mely felett szokásos fekete kabátja van és egy barna – fekete – fehér csíkos sál. Elég könnyen meg tud fázni, így hát nem árt felöltöznie. De mivel kesztyűje még mindig nincs, így kezeit zsebre dugja és így indul el mai sétájára, mely a ködfenyves felé tart. Az udvaron hamar átvág, lát pár beszélgetős diákot, de egyikük se tűnik így távolról ismerősnek Marcus számára, így szépen ki is kerüli őket, nem tervezi, hogy most nagyobb csoportokkal fog beszélgetni, ma valahogy nincs olyan hangulata. Így inkább megindul a köddel borított fenyvesek irányába, ahol mindig nyugodtan tud gondolkodni. Szereti azt a helyet, nagyonis, így aki ismeri, tudja, hogy hol található meg elég sűrűn, még ha ezt nem is néznék ki a srácból. * |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 12:10 pm | |
| |
|  | | Gabriella Collie Diák

Hozzászólások száma: 241 Msn: virag__10@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: http://www.cicaklub.hupont.hu/ Nézd meg eléggé rossz, de én csináltam 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 11:57 am | |
| -Köszi. Szép hosszú név. *Mondja mosolyogva. Majd a hangokra a két hörcsög is elődugja fejét de csak a fejét mert nagyon fáznak. Szétnéznek s mikor meglátják a fiút kiugranak és Gabi sálába bújva figyelik a fiút. - Hát én mostanában szóval. Szeretek sétálni rejtelmes helyeken és én is szeretem a természetet. *Mondja mosolyogva. Szétnéz és meglát egy mókust oda megy és simogatni kezdi. A mókus először nem enged, de mikor a lány vissza akar lépkedni a fiúhoz a mókus vállára ugrik. Gabriella lehajol és felvesz három darab makkot és odaadja Pinkinek, Tinkinek és új barátjának a mókusnak. Most már tényleg vissza megy a fiúhoz. - Látod szeretem az állatokat főleg a mókusokat. |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 11:52 am | |
| *A fiú látván a lány tevékenységét, hogy zsebkendővel próbálja meg letörölni a vizet és a sarat a ruhájáról, lassú mozdulattal pálcát ragad. A lányra irányítja azt és két gyors bűbájjal megoldja a kérdést.* -Reparo. *Ennek hatására a ruhában keletkezett sérülések eltűnnek.* -Leperex. *A ruha víztaszítóvá válik.* - Engedelmével kisasszony. A nevem Rayko Sujaku Dragomir. 3. főágbeli sokadik generáció rangját, de nemességét nem vesztett Dragomir. Allidon. Mi járatban erre, ahova csak oylan fanatikus erdő és természetbarátok járnak, mint én? Főleg iylen szép ködös és kísérteties időben? *A távolból madár és más állathangokat hoz a szél. Aki félősebb az megborzonghat tőle, hiszen bár nappal van, de az égbolt felhős és ez furcsa kisérteties félhomályt teremt a zárt lombozatú erdőben.* |
|  | | Gabriella Collie Diák

Hozzászólások száma: 241 Msn: virag__10@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: http://www.cicaklub.hupont.hu/ Nézd meg eléggé rossz, de én csináltam 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 11:45 am | |
| Amikor a fiú elsodorja a lány épp egy pocsolyában landol. Majd feláll kicsit mérgesen, de mikor a fiú mentegetőzni kezd kicsit lenyugszik. -Semmi gond legfeljebb még jobban megfázom , de amúgy sem lettem nagyon vizes csak talán egy kicsit a nadrágom és egy kicsit a kabátom. *Majd nézegeti vizes ruháját hogy mi lett vizes nagyon, majd elővesz egy zsebkendőt és törölgeti ruháját. - Jaj bocs modortalanságomért: Gabriella Collie vagyok és te? *Majd tüsszent egyet és megigazítja sálát. |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 11:32 am | |
| *Rohanvást érkezik a fekete folt a lány felé. A köd miatt nem látja. ennek köszönhetően elkerülhetetlen az ütközés. A fiú a maga 70akárhány kilójával szabályosan elsodorja a lányt, ha az nem tér ki előle, és ebben az esetben a sok tócsa közül az egyikben fog kikötni, magán a fiúval, mert ebben az esetben tutira ő is elborul.* - Jaj. Elnézést. Bocsánatot kérek. Nem láttalak. *A fiú mentegetőzik, de az összhatást rontja, hogy arca továbbra sem látható, hiszen a magas gallérja és a nagy mélyre húzott csuklya tökéletes rejteket kínál a fejének.* |
|  | | Gabriella Collie Diák

Hozzászólások száma: 241 Msn: virag__10@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: http://www.cicaklub.hupont.hu/ Nézd meg eléggé rossz, de én csináltam 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 11:24 am | |
| Gabi a ködfenyvesben sétál.Kicsit megfázott, de hát egyszer ki kell mozdulni. Fekete ruhában van egy fekete sál is a nyakán leng mert egy kicsit fúj a szél. A fekete ruha nem jelképez semmit csak esetleg azt hogy az a kedvenc színe. A haja feltűzve egy úgynevezett "francia" csattal. Kicsit köhécselve sétálgat. A sálat szája elé igazítja. Két hörcsöge Pinki és Tinki a lány zsebeiben lapulnak. Gabriellánál nincsen semmilyen tárgya vagy táskája, csak az egyik zsebében a medálja mely a nyakán van az amelyt nagybátyjától kapott. A lány cikázik a pocsolyák között mert nem akarja, hogy nehogy tönkremenjen vagy átázzon a cipője. |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Kedd. Nov. 17, 2009 11:14 am | |
| *A ködfenyves méltán viseli nevét. Vastag és szinte áthatolhatatlan köd borítja most is az egészet, aminek folymatát csak a fák törzsei szakítják meg. És egy mozgó sötét folt. Gyorsan mozog. Hol itt, hol ott bukkan fel. Eltűnésekor apró pukkanások hallhatóak. Mozgása kiszámíthatatlan. Két zölden izzó fénypont látható azonban kb. egy ember fejének magasságában.* |
|  | | Elisaveta Mira Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1948 Msn: michiyo913@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 7:10 pm | |
| *Eli mosolyogva hallgatja a beszámolót, és amikor Selena előveszi a mobilját, egy pillanatra leesik az álla.* Váó... azért ez nem semmi. *Vigyorodik el, majd folytatja.* Nekem egy egyszerű, régi mobilom van, de nem hoztam el ide, mert ugye felesleges, ha nem lehet használni. *Mosolyog, és tovább hallgatja a lányt. Lassan lépked, közben a karjait keresztbe rakja, hogy kissé melegítse magát.* Hm... én sosem voltam bulikban. Biztos jó lehetett, bár nekem kicsit más a stílusom. De azért megnéznék egy ilyet. *Vigyorog, és simogatni kezdi a karjait melegítésképp.* Sőt, nekem barátaim se voltak... még ismerőseim se. *Pillant a földre, majd újra mosolyogva néz fel.* Na de bocsi, nekem mennem kéne a lovamhoz, biztos megkergült már a tíz perces késésemtől. *Nevet a fekete, megfordul, és int egyet.* Szia, remélem még találkozunk, jó éjt! *Kiáltja, és már el is tűnik a sötétségben. Pár másodperc múlva látni lehet a fellángoló fényt a lány pálcájából, ahogy távolodik.*
//Az elektromos cuccok nem működnek a Nezabar határain belül. Szóval ne nagyon hordozd szerintem a mobilod. xD :Đ// |
|  | | Selena Angel Diák

Hozzászólások száma: 84 Kaszt:  Üzenőláda: Játszok bárkivel szívesen!
Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 6:58 pm | |
| *Figyelmesen hallgatja a beszámolót, majd mikor megkérik, hogy meséljen, boldog mosoly terül szét az arcán. Egy aranyvérű nem vigyorog. Nem felvágós ő, belenevelték. Belekezd a mesébe, közben visszaemlékezik az otthon töltött időkre.* -Hát a nagyvárosi élet lenyűgöző annak aki bírja. Rengeteg étterem, szórakozóhely. Mindenkinek ilyen köves, vagy fényképezős telefonja van, mint ez.-Húzza elő zsebéből rózsaszin telefonját.-Ezen mindenki elérhető, és mindenki folyton telefonál. Az elitek bizonyos időközönként partit, vagy villásreggelit szerveznek, amire mindenkit meghívnak aki fontos, családostól. Így én is megyek folyton. Rengeteg üzlet van a legnagyobb márkákkal. Minden gazdag gyerek egy elitiskolába jár, ahol kötelező az egyenruha, ami természetesen a legújabb divat szerint van varrva. A barátok folyton összejárnak tanulni, dumálni, vagy bulizni. Hát röviden tömören ennyi. *Most hogy így belegondol, nem is tudja mikor fogja legközelebb látni Kiarát, vagy Nate-et. És két hónap múlva van a alkalmassági teszt. Bár neki nem kell aggódnia az iskola miatt. |
|  | | Elisaveta Mira Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1948 Msn: michiyo913@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 6:39 pm | |
| *Eli mosolyogva hallgatja a lányt, és az elit életes résznél tagadhatatlanul elvigyorodik. Lassan lépked a kis utacskán, közben hol Selenát nézi, hol pedig a tájban gyönyörködik. Ő nem a vásárolgatás és a nagyvárosi élet híve, be tudja érni egy apró réttel is, hogy gyönyörködjön.* Hozzá fogsz szokni, elég könnyen. Nellondban, a Nezától nem messze rengeteg üzlet van, nagyon pöpec kis hely. *Vigyorog, és amikor mesélésre kérdik fel, szívesen vállalkozik.* Persze, hogy mesélek, örömmel. *Mosolyogva néz előre, ahogy összeszedi a gondolatait.* A Nezabar hatalmas területű iskola, valószínűleg én se voltam még mindenhol, pedig nagyon sok helyen jártam. Rengeteg titkos helyiség van, ahol el lehet bújni, ha magányra vágysz, és persze vannak közösségi helyek íz ismerkedéshez. *Kezdi a bemutatást, majd a lányra pillantva folytatja.* Ugye mondtam, hogy itt van Nellond. Egy kisváros, nem messze, hétvégén körbe lehet járni, de hét közben csak a kijelölt helyekre mehetünk. *Itt elhúzza a száját, mutatva, hogy ő szívesen járkálna ott hét közben is. Oldalra fordul, és átadja magát a fenyők szépségének.* Hatalmas termek vannak, jó tanárok, és kedves emberek. Mármint... nem mindegyik, de a legtöbb diák jó fej. *Vigyorog megint Selenára.* Gyönyörű helyek vannak itt a suliban, ha kíváncsi vagy, megmutathatom egyszer... világosban. *Ajánlja fel kedvesen.* Sok kirándulást is szoktak szervezni, mindegyik nagyon izgalmas és tanulságos, ha teheted, gyere el egyre, és nézd meg, nagyon bírom ezeket. Vannak furcsa, varázslattal kinagyított termek, meg minden. *Vigyorog, aztán a lány másik kérdésére is választ ad.* Én Japán egyik legkisebb falujában nőttem fel, nem igazán tudom, milyen a nagyvárosi élet... mesélhetnél róla. *Mosolyog Selenára.* |
|  | | Selena Angel Diák

Hozzászólások száma: 84 Kaszt:  Üzenőláda: Játszok bárkivel szívesen!
Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 6:27 pm | |
| *Annyi kérdés zúdul rá, hogy nem is tudja mivel kezdje. Elindul a lány után, pálcájával apró szikrákat lövöldözve, csak úgy játékból. Az otthonaikkal mindig ezt csinálták. Mindenkinek volt egy színe. * -Igen, valóba új vagyok, nem te vagy vak, nyugi.-Mosolyog rá kedvesen, majd gyorsan mérlegel és válaszolgat.-Hát a suliból csak annyit láttam, amennyit a lejövetelnél, többet nem, de az tetszik. Tudom hogy jól döntöttem, csak azért innen messze van New York meg az elit élet, amiben felnőttem, és nehéz lesz hozzászokni. De számomra nincs lehetetlen. *Hirtelen a távolba éved a tekintete, de pár pillanat múlva megrázza a fejét, és mosolyogva fordul Eli felé.* -És honnan jöttél? Mesélnél egy kisit az iskoláról. Egy keveset már tudok, de az nudli.-Közben abbahagyja a szórakozást a szikrákkal, és elteszi pálcáját a csizmája szárába |
|  | | Elisaveta Mira Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1948 Msn: michiyo913@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 6:12 pm | |
| *Eli csodálva bámulja a tájat, a pálcáját az égnek emelve - hogy legyen elég fénye. Egyszer csak egy halk hang szólítja meg, mire hátrafordul és elmosolyodik.* Szia, és Elisaveta Mira vagyok. *Ő is bemutatkozik. Hideg kezeivel elfogadja a karnyújtást. ~Hm... kedves lánynak néz ki. Hogyhogy még nem láttam?~ tűnődik, mire eszébe jut egy kérdés.* Új vagy itt? *Kérdezi kedvesen, és közelebb lép a lányhoz, miközben a pálcáját leereszti, így a fény csak halványan szűrődik.* Még nem láttalak erre. De ha csak én vagyok vak, akkor bocsi. *Teszi hozzá kuncogva, és elindul előre, remélve hogy a másik is követi. Csak lassan lépdel, nem siet sehová. Kissé már vacog, az ujjai teljesen lefagytak.* Hogy tetszik eddig a suli? *Kérdezi nevetve, tudván, hogy a lány csak most érkezett, nem sok véleménye lehet még.* Jól döntöttél, hogy idejöttél. Gyönyörű hely. *Mosolyog, és a távolba pillant, majd vissza a másikra, és várja a válaszokat.* |
|  | | Selena Angel Diák

Hozzászólások száma: 84 Kaszt:  Üzenőláda: Játszok bárkivel szívesen!
Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 6:04 pm | |
| *Hát persze, neki kötelező este sétálni indulnia. Nem gondol ő arra, hogy ez már nem New York. Itt nincs akár éjfélkor is ragyogó világosság. Szerencsére pálcája itt van. Fekete bőrdzsekijét összébb húzza magán, piros csőnadrágja melegíti lábát, csizmája plusz ráadás. Nem is kéne fáznia. El rózsafa pálcáját, és fényt csinálva magának, megy tovább. Ő már csak ilyen. Még senkit nem ismer, de elmegy este a legtávolabb eső valamihez, hogy gondolkodni tudjon. Ahogy megy, egy lányt pillant meg maga előtt. Halkan közelebb lopakodik, ami nem egyszer magas sarkú csizmában, majd szintén halkan szólal meg.* -Szia, nem zavarok, ugye?-Nem megy közelebb, neveltetése nem engedi. Ha a lány közelebb jön, nem megy hátrébb, de neki azt tanították, hogy csak bemutatkozás után megyünk közelebb az emberhez. Épp ezért bemutatkozik, és kezét is kinyújtja.-Selena Angel vagyok. Benned kit tisztelhetek? *Kíváncsian várja a választ közben pálcáját forgatva körbenéz. Őt nem ez a környezet varázsolja el, hanem a nagy kivilágított feliratok, és a butikok nevei. De meg kell hagyni, tényleg szép a környezet. |
|  | | Elisaveta Mira Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1948 Msn: michiyo913@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Vas. Nov. 15, 2009 5:50 pm | |
| *Eli sétál a ködfenyves felé egy egyszerű piros és fekete csíkos pulcsiban, sötét farmerrel. Mivel már sötétedik, úgy dönt, mesterséges fényt készít magának. Előveszi a pálcáját, előrenyújtja, és kimondja az igét.* Lumos. *Azzal egy kisebb fénygömb keletkezik a pálca végén, megvilágítva a nyirkos utacskát, a hatalmas, kissé ijesztő fenyőkkel. A hosszú növények a végtelen sötétségig nyúlnak félelmetes látványt nyújtva ezzel. A lány nem igen foglalkozik a félelemmel, inkább csak annyit érez, hogy még egy kabátot igazán magára pakolhatott volna, még mielőtt nekiindul a sétának. ~Persze, csak nekem juthat eszembe késő este pulcsikában rohangálni ősz végén...~ szitkozódik, de a mérge hamar nevetéssé válik. ~Én se vagyok normális.~ kuncog magán, és felemeli a pálcáját a sötét ég felé. Így nagyobb területet világít meg. Láthatóvá válnak a hatalmas fenyők, csillogó esőcseppekkel a leveleken. ~Gyönyörű...~* |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Hétf. Nov. 09, 2009 9:03 pm | |
| |
|  | | Leona Arts Diák

Hozzászólások száma: 1342 Msn: hanka940326@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Pierre love Angel
Leona love Rayko
Pierre nem love Leona
Leona nem love Pierre
Pierre and Leona best friend forever ever
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Hétf. Nov. 09, 2009 8:19 pm | |
| *Leona vigyorogva szökken oda a fiúhoz. Megöleli és hozzá bújik. Amikor kedvese helyet enged neki, leül mellé és ránéz.* - Nem úgy volt, hogy az öledbe ülhetek? *költői kérdés volt, választ nem igazán vár, inkább megcsókolja párját. Már eléggé régen tehette ezt, úgyhogy nem fogja vissza magát. Amikor vége szakad, átkarolja a nyakát és mosolyogva nézi. Majd zsebébe nyúl és pirulva előhúz egy tarisznyát.* - A múltkor kaptam tőled valamit... szeretnék én is adni valamit. Remélem tetszeni fog, bár nem tudom.... hát lehet, hogy rosszul választottam... *Idegesen várja, mit szól hozzá Rayko. A tarisznyában, bőrszíjon, egy apró kard alakú medál lóg. Ezüstből van. Leona igazából nem tudtja, hogy mennyire hord ékszert a fiú. Zsebre tett kézzel a tüzet bámulja.* |
|  | | Rayko S Dragomir - archiv Diák

Hozzászólások száma: 1321 Msn: parsche.istvan@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Sic Gorgiamus Allus Subjectatus Nunc
Vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek
Tárgyak:
1 pár sárkánybőr kesztyű - Természetmágia óra
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Ködfenyves Hétf. Nov. 09, 2009 8:12 pm | |
| *A fiú a tűz fényén át látja a közeledő alakot. Mikor közelebb ér és az arcát is felismeri, melegség költözik a szívébe.* - Nézd csak kit fújt ide a szél. *Mondja kajánul mosolyogva.* Szia szerelmem. Gyere ülj ide az ölembe de nagyon gyorsan ám! *A vigyor csak még szélesebb lett. Miközben egy gallyal a tüzet piszkálgatta, kicsit arrébb csúszott, hogy helyet adjon az érkező szépségesnél is szebb lánynak.* - Ngayon hiányoztál ám. |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |