*Megvonja a vállát Fay szavaira.*
-A pszichológusról gőzöm sincs, de lehet, hogy jót tenne neki. Amúgy a barátjának semmi baja, csak éppen egy szép kis kaviccsal kiütötték, tökéletes, precíz találat volt, még ha állítólagosan véletlen is, azt meg kell hagyni. A tanár meg semmit sem szólt, nem tolta le, egyszerűen semmi... Többször is mondtam már Teodorenak, az apjának, hogy a lánya nem éppen százas, eléggé zavart elméjű, de erre mindig azt vágja rá, hogy hagyjam, sok mindenen ment keresztül, ne kotnyeleskedjek. Pedig tiszta gáz, nagyon zűrös körülötte minden... Még az anyám is úgy dédelgette karácsonykor, mintha ő lenne a lánya, és nem én, nagyon égő volt. Nem tudom, mit ajnározzák, szimplán elkényeztetett és öntörvényű. *Kissé hátradől, majd feláll, lendületből, és az asztalhoz lép.*
-Kérsz inni? *Kérdezi, miközben tölt magának egy pohár limonádét. Ha Fay kér, tölt neki is, majd visszacsüccsen, és persze be nem áll a szája.* Ráadásul szinte mindig egy kobold kiscsajjal lóg, valami Rose, vagy mittoménki... Teljesen olyan, mintha valami közös titkuk lenne. Egyszer pont éjjel sikerült bemennem a szobájába, még tavaly tavasszal, hogy pár bájitaltan-összetevőt vegyek kölcsön a szekrényéből, miközben aludt, és elég furákat motyogott valami gonosz mágusról, aki megölt valamit, meg valami fúriafűzről, szellemekről, rengeteg fura dologról. "Visszahozzuk, tudom, hogy sikerülni fog." *Idézgeti Nikorina hangját utánozva, enyhén fintorogva hozzá.* Visszahozzák? Kit? Cöhh, fogalmam sincs, de az anyjára nem gondolhatott, hiszen ő halott, a halottakat nem lehet visszahozni, a szerelme meg gyönyörűen faképnél hagyta. Úgy kell neki. *Halkan szusszan, kicsit leáll a csacsogásban, hogy Fay is szóhoz jusson, közben a limonádéját kortyolgatja.*

//Epres-málnás csokifagyi, mert Faynek dolga akadt //