
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17914 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Valdon Vas. Nov. 18, 2007 9:53 pm | |
| First topic message reminder :A kis falu, inkább mugli, mint varázsló lakosságú. Elég kevesen élnek itt, a mágiahasználók pedig elég jól rejtőzködnek, de azért akadnak. Túl sok házból nem áll. A központban egy szökőkút az úr, vele szemben pedig a Polgármesteri Hivatal, bár nem szabad semmi túlzottan nagy dologra gondolni. Egy kisebb iskolája van a falunak, de a legtöbb fiatal máshova jár tanulni, itt inkább csak a kisebbek kapják meg az alapoktatást. A lakóházak családi házak, némelyik egészen régi már, mint ahogy a bennük élő családok is, bár ez leginkább a mágus családokra vonatkozik. Egy kisbolt van csupán az egész városban, ahova hetente hoznak árut, szóval a nagybevásárlást általában a legtöbben nem itt intézik. A falucska kocsmája Vaszkon kocsmája talán a leglátogatottabb hely, hisz ezen kívül nem sok szórakozási hely van. A lakosság apraja, nagyja, bár inkább a nagyja itt múlatja az időd, beszélgetnek, iszogatnak. Ha valaki kíváncsi valami hírre, akkor itt biztosan informálódhat. Ami még van itt, az természetesen egy régi temető. Sok sír található itt ahhoz képest, hogy a jelenlegi lakosság mennyire kevés, valószínűleg régen többen lakták a falut. A temetőőr nem túl barátságos egyén, de megfelelő fizetségért sok mindenre hajlandó. Nem lehet tudni mik száradnak a lelkén, hogy kinek mit tett meg, vagy tussolt el egy temetéskor. Talán jobb is, ha senki sem érdeklődik ezek felől, mert még ő is egy sírban találja magát. |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Scarlett Emerald

Hozzászólások száma: 178 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:51 pm | |
| *Nagy rácsodálkozással tapasztalja a nagy sürgést forgást.* -Úgy látom pont valami karneválba csöppentünk. Nem tudom hogy lehet ekkora tömegben kiszúrni egy vérfarkast. *Most azért már kicsit halkabban beszél, hiszen ha minden igaz Valdon nem varázslók lakta falu, és a végén még furán néznének, hogy miről beszél a két lány.* -Keressünk akkor valami kocsmát, vagy fogadót. *Indulnak el Ashelie-vel, hátha ott találnak valami informatív embert.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:50 pm | |
| *Ekkor egy újabb fiú jön oda hozzájuk.* Szia, Ariana vagyok *mondja el gyorsan Leonardnak, de mást nem mond. Csak várja, hogy akkor most mi lesz... elindulnak valamerre végre?! Rupertet meghallgatja, és biccent.* Jó ötlet. De honnan szerezzünk húst? *kérdezi. Rupert mondatainak még egy haszna van - így már tudja a másik fiú nevét is. Már majdnem azon van, hogyha elmegy egyedül, de mikor Elisa is elindul, meggondolja magát, és szótlanul követi a lányt.* Kösz, de inkább én se állok neki hívogatni... *mondja, és elhúzza a száját.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:48 pm | |
| *Jeremy felé néz*-Na hámozzuk ki melyik lehet az ordas*mondja sóhajtva eggyet remélhetőleg elindulnak a srác látta Jeremy kezét*-Héé tök jó csali lennél mindegy ha majd valami rád ugrik megpróbálom leszedni*mondja közbe ezzel is próbálja önmagát nyugtatni elvégre jobb a mosoly mint a szorongás*-Kiváncsi vagyok hogy találjuk meg azt a dögöt de arra még kiváncsibb hogy mi van ha esetleg meglennénk akkor hogyan tovább?*kérdezi a sráctól*-De annyi tuti hogy ne tömegbe menjünk az a legrosszabb én nem bírom a pánikhelyzeteket ha pánikiolok legalább csak én tegyem*morogja* |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:48 pm | |
| - Nem tudom, lehet több irányba kellene szétszóródni *mondja ezt kicsit hangosabban hátha mások is meghallják, és véleményezik az ötletét. A hópárduc csak megrázza a fejét, nincs semmi baja, még legalábbis. Bella egy pillanatra megáll, és a tömegbe bámul, bár nem tudja miért, csak nézi az emberek arcát, majd megrázza a fejét, és tovább indul. Fura érzések kavarognak benne, bár még maga sem tudja meghatározni, hogy milyenek. Rossz előérzete van* |
|  | | Ashlie Brogar Glevor Diák

Hozzászólások száma: 423
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:47 pm | |
| *Ash mosolyogva hallgatja a zacskó zörgését és bólint egyet.*-De ha lenne is nálad hogy vennénk rá egy dühöngő őrültet hogy igya meg?-*Kérdezi és tovább lépked.*-De ha nincs telihold akkor gyengébbek!-*Mondja mosolyogva és reménykedik benne hogy nem telihold van.*-Menjünk valami kocsmába és kérdezzünk valamit!-*Javasolja és haját füle mögé igazítja és észre lehet venni bűbájos arcát.* |
|  | | Elisaveta Grozda Moraru-A Diák

Hozzászólások száma: 867 Msn: vibex10@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Gyertek, gyertek játszani! Vajon mit is játszani? Na jó gyertek csak nyugodtan játszani és stresszeljétek pici Elisámat:)
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:46 pm | |
| - Hát azt hiszem tényleg csak ennyit tudunk csuélni: haladni.* indul el előre, remélve hogy mindenki követi. Közben már csak egyik kezében tartja a macskát, a másikkal a zsebében turkál a pálcáját keresve. Közben megjelent Leonard is.* - szia, persze hogy csatlakozhatsz. Minnél többen vagyunk, annál jobb.* msolyog rá afiúra, majd Rupert javaslatára felkapja a fejét.- - ha még ember alakba van nem hiszem hogy sok hasznunk lenne belőle, de viszont, ha már átalakult, akkor csak a fajtársai hívására hallgat.* felsóhajt majd irónikusan visszafordul a többiekhez.*- Sok sikert a vonyításhoz. Ha nem gond één nem szívesen hivogatnék ide egy kifejlett vérfarkast.* elhúzza a száját, de próbál bátornak mutatkozni.Valójában viszont nagyon is fél. Csak akkor vehetik viszont rajta észre, ha jól megfigyelik az arcát.* |
|  | | Ann-Tabitha Serenity Diák

Hozzászólások száma: 2586 Msn: ritaveronika@axelero.hu Kaszt:  Üzenőláda: Élj úgy, hogy, ha a tükörbe nézel, az illetőnek, akit a tükörben látsz, meg tudd veregetni a vállát, és mosolyogni tudj rá!
Titulus: Az allidon kis boszija^^
Titulus: A jók gyámolítója^^
Titulus: angyalka^^
MSN: ritaveronika@axelero.hu
Yahoo: ritaveronikamarsi@yahoo.com
Vegyetek fel! Mindenkivel szívesen játszom
Életem reménye: HHGY (L)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:44 pm | |
| *Ann Yanáékhoz megy oda, és motyogni kezd.* -Vérfarkas...Vérfarkas...A saját társaik hangjára reagálnak...A francba pedig tudnom kell- *majd Ann szinte levegőért kapkod, és szorosabban oda húződik szaktársai mellé. És immár Elisa, Yana, Leonard és Rupert mellett áll ő is.*
A hozzászólást Ann-Tabitha Serenity összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 25, 2008 6:04 pm-kor. |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:42 pm | |
| *Amaliáék oda mennek Arabelláéhoz.* -Valami baj van? *Kérdezi a kis daimon Leonidast.* Mi Eramirosok maradjunk együtt. *Mondja a lány egy mosoly kiséretébe. Most már pálcáját fogja kezében. Villyi közel gazdájához foglal helyet. A fél-véla lány várja a további utasításokat. Reméli senkinek sem lesz semmi baja. Azt már nem élni túl a lány az biztos. Ő is követik a többieket.* -Jó ötlet enyire csoportosan menni? *Kérdezi Bellától.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:41 pm | |
| *A diákoktól nem messze folyik a karnevál, tűznyelők, artisták. Egy emelvényen pár dalnok méri éppen össze az erejét. A bájitaltanár most nem lárható, nekünk kell megtalálniuk a vérlényt.* |
|  | | Scarlett Emerald

Hozzászólások száma: 178 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:40 pm | |
| -Végre, egyetértek. *Pillant Arianára, ő épp ezért indult el. Hisz akkor sosem találnak semmi, ha itt ácsorognak. Tehát irány a falu főtere, vagy valamiféle kocsma legalább. Közben újra Ahsli-re pillant.* -Huh, hát főzet az most pont nincs nálam, max csalánpor, az megzavarhatja, a bébisárkány ellen is jól jött. *Megzörgeti az oldalán a kendő alatt lógo kics zacskókat, majd elmosolyodik.* -Emlékszem, érdekes kis teszt volt, a végén itt is valami jó nagy furcsaság lesz és a végén kiderül, hogy átverés, ki tudja. *Megrántja a vállát és közben lépked tovább.* |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:39 pm | |
| *Bella Amalia mellett marad, mert mást nem nagyon ismer a sokaság közül. Mivel mindenki elindul valamerre követi őket, de sokszor pillant körbe, mintha félne valakitől. Másoknak úgy tűnhet, mintha üldözési mániája lenne. Ami talán igaz is lehet ezen a délutánon, hisz mégscsak egy emberbőrbe bújtatott vérfarkast keresnek, aki akár épp most mehet el mellettük. A tömegben nehéz lesz megtalálni akárkit is. Pálcáját erősen szorítja, de még nem kapja elő, majd ha már szükségét érzi, csak akkor. Hangtalanul lépked, nem is tudna most mit mondani barátnőjének* |
|  | | Ashlie Brogar Glevor Diák

Hozzászólások száma: 423
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:37 pm | |
| *Ashlie követi Scarlettet és megszólal.*-Én azt is tudom hogy mivel lehet visszaváltoztatni. Egy farkasölőfű-főzettel.-*Mondja és körbetekint. Pontosan nem tudja hogy mikor lesz telihold.*-Emlékszel mikor abba a kútba kerültünk?-*Kérdezi mosolyogva.* |
|  | | Rupert Rankle Diák

Hozzászólások száma: 4343 Msn: rupert3569@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ruppancs XD (Már egészen megszoktam)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:36 pm | |
| *Miközben ott álldogálnak többen mindenféle dolgokat mondanak. Rup figyel, de mindent nem tud. Igazából, most csak a legfontosabb dolgok jutnak eszébe. De bűbáj, vagy átok egy se. Ekkor lép oda hozzájuk, egy szőke lány. Ismerős valahonnan. Hát persze. Rup osztotta be annka idején. Azóta nem is látta a lányt. Közelebb húzódik, az immár kvartetté vált csapathoz.*- Szia. Tatja, ha jól emlékszem. * Nem biztos benne, hogy így hívták a lányt, de valami ilyesmi. Mivel látja, hogy Yanánál is pálca van, úgy dönt, hogy ő is előveszi. Közben megint a bált és a többieket figyeli. Hírtelen valami az eszébe ötlik.*- mi lenne ha csalogatnánk. Vagyis húst szereznénk és a vérszaga talán idejönne. *kérdően néz a többiekre. Ekkor még valaki csatlakozik hozzájuk. A fiúval már rég talákozot, de ismeri.*- Szia. Leonard.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:35 pm | |
| -Semmi lényeges.-*Mondja Mikának, ugylátszik eléggé észnél van. Ez jó jel. * ~Na tessék, és ilyenkor nincs az embernél pisztoly...~* Sajnálta, amikor megmondták neki, hogy nem hozhatja el a Coltját. Elkényeztett úri, fiú megkapot mindent amit akart....Márha tárgyról volt szó. És mivel a muglifegyverek íránt annyira vonzódott, így kaphatott egyett, a szülei kicsit huzták a szájukat, de végülis meg lett.* - Professzor! Mennyire hatnak rájuk az átkaink?-*Kérdezi feltartva a balkezét, mert a jobbott már megsebezte tegnap egy fél-véla....* ~ A fenébe...A kötés alatt a nyakam is véres és a kezem is...Nincs az a náthás dög, ami ne szagolná ki messziről...~*Villan be neki.* ~mondjuk legalább van csalim...~ |
|  | | Leonard de Wandom Diák

Hozzászólások száma: 1045 Msn: envilagom@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:34 pm | |
| *Leonard odalép Yanához, és Elisához.* -Sziasztok. Nem gond, ha hozzátok csatlakozom?-kérdezi és közben nézi, hogy kisebb csoportokba verődnek. Valami furcsa érzés fogja el.* ~Vérfarkas. nem lenne szerencsés ha valakit megharapna.~*ilyen és ehhez hasnoló gondolatok tolonganak a fejében. Ne nagyon tud koncentrálni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:32 pm | |
| Szerintem is nehéz lesz... *motyogja Rupertnek.* Esetleg abból lehetne kiindulni, hogy a telihold közeledtével eléggé... betegesen néz ki... de mást nem tudok. *mondja, és tanácstalanul megrázza a fejét. A pálcáját azért előveszi, és kicsit idegesen szorítja.* Na, hogyan tovább? *kérdezi, miközben Yana is közelebb jön.* Szia *biccent neki, és igyekszik Elisáékkal maradni.* Hát, akkor keressünk egy nyúzott és beteges embert? *kérdezi, és elkínzottan felsóhajt. Nehéz lesz, de jobb ötlete tényleg nincs.* Induljunk el valamerre, jobb ötlet nincs *mondja, és megvonja a vállát.* |
|  | | Scarlett Emerald

Hozzászólások száma: 178 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:31 pm | |
| *Nem igazán járatos az ilyesmiben, nem tudja, mikor lesz telihold. Inkább Asheli-re pillant.* -Nem tudom, igazán túl sokat nem, csak hogy harapás útján terjed, meg telihold idején eléggé megviselt, aki vérfarkas. *Elhallgat egy pillanatra, láthatóan mindenki eléggé bizonytalan.* -De valamerre csak el kellene indulni körülnézni, nem? *El is indul, remélhetőleg Ashelie is vele tart, és esetleg más is, ketten azért nem lenne túl biztonságos.* |
|  | | Elisaveta Grozda Moraru-A Diák

Hozzászólások száma: 867 Msn: vibex10@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Gyertek, gyertek játszani! Vajon mit is játszani? Na jó gyertek csak nyugodtan játszani és stresszeljétek pici Elisámat:)
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:29 pm | |
| * Elisa is a szokásos "jaj ez rossz" gondolattal érkezik meg. Végighallgatja a mestertől kapott feladatot. Nem nagyon tetszik neki a dolog, hogy vérfarkasról van szó. Tekintetével, Rupertet és Arianát keresi, majd melléjük sétál.* - Remélem azért mi nem fogjuk más érékszervünkkel megtapasztalni, hogy mikor van telihold, csak aszemünkkel.* húzza el a szájátt. Valahogy nagyon úgy érzi, hogy amilyen balszerencséje van, pont ma lesz telihold.*- De. Meglátszik rajtuk. Nyúzottabbak, illetve ápolatlanabbak ha jól tudom. Maffia gyere ide!* maygyarázza, miközben szemei Mafiát keresik, akit hamar meg is találnak. Gyorsan az ölébe kapja a kandúrt.* - Áhh, Szia Yana! Neked nincs tipped?* kérdezi a cári csemetét.* |
|  | | Ashlie Brogar Glevor Diák

Hozzászólások száma: 423
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:27 pm | |
| *Mikor valaki megszólítja azonnal odakapja a fejét és mosolyog egyet.*-Szia! Én Ashlie Brogar Glevor vagyok!-*Mondja és picit félrehúzódik és magával húzza Scarlettet is.*-Vérfarkas...az könnyű anyag.-*Mondja nyugodtsággal de azért pálcáját előveszi.*-Te mennyit tudsz róluk?-*Kérdezi mosolyogva.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:25 pm | |
| *Ő is megérkezik a többiekkel a zsupszkulcs segítségével. Elég nagy lendülettel érkezett, de még idejében sikerült megtartania az egyensúlyát.Végighallgatja el Jericho tanárúr szavait.*~Pompás..DE ha már itt vagyok nem állhatok csak úgy egyhelyben.~*Előveszi pálcáját, hátha szüksége lehet rá.Odasétál Elisához remélve, hogy nem zavarják el, de csak egy halk "sziát" mond el, nem épp alkalmas az időpont egy kis bájcsevegéshez, inkább figyel .* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:25 pm | |
| *Köszön Jeremynek*-Üdv Hogy smint?*kérdezi közbe némán végig halgatja szakvezetőjét*-Vérfarkas? Az nem csak teliholdkór jön?*kérdezi kicsit bár lehet tudatlan de így hallotta*-Nos ha a népi beszédek igazak akkor az ezüst kivégzi legalábbis az tud csak neki ártani átkok? gondolom amit tanultunk nem elég hatásosak*nem akar ijesztegetni senkit de eggyenlőre így hallotta meg figyelembe veszi hogy még csak most másodikos valaki meg még elsős tehát ténleg nem lesz rosz vigyázni*-Várjunk megöli? De ha egy vérfarkas megtép valakit akkor az áldozat nem válik azzá?*kérdezi enyhe nyugalommal, reméli nem mert ha igen akkor nagy bajba is lehetnek bár itt van a prof ezért még nyugodt* |
|  | | Rupert Rankle Diák

Hozzászólások száma: 4343 Msn: rupert3569@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ruppancs XD (Már egészen megszoktam)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:24 pm | |
| *Mivel már nem először utazott zsupszkulcsal, tudta hogyan kell megérkezni. Szokás szerint megroggyant ugyan a térde, de nem esett el és meg sem imbolygott. Gyorsan hátrébb lépked, hogy aki elesett, vagy nincs helye, elférjen. Mikor körbe néz, megállapítja, hogy valamilyen színes forgatagba kerültek. Ám amint eltűnődne, hogy mi folyik itt, Kaen mester felvázolja a helyzetet. A szeme elkerekedik. ~Vérfarka-as?~ látja, hogy másoknak se tetszik az ötlet. Nagy levegőt vesz és szétnéz. ~Vajon ki lehet az?~ Megkeresi Elisát. rögtön rávágja.*- Tippek? szerintem emberi külsővel nem lesz könnyű megtalálni.* Gyorsan forgatja fejét. pálcája kéznél van, de egyenlőre felesleges elővenni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:23 pm | |
| - Erősebb, mint én és harap...-*Morogja. Ez a két legfontossabb, most. Talán még azt is tudni, kellene milyen, ha emberi alakban van, ugyanis így könnyebb felismerni, de sajna a vámpíros könyveket mindig is jobban szerette....Pech.* |
|  | | Ann-Tabitha Serenity Diák

Hozzászólások száma: 2586 Msn: ritaveronika@axelero.hu Kaszt:  Üzenőláda: Élj úgy, hogy, ha a tükörbe nézel, az illetőnek, akit a tükörben látsz, meg tudd veregetni a vállát, és mosolyogni tudj rá!
Titulus: Az allidon kis boszija^^
Titulus: A jók gyámolítója^^
Titulus: angyalka^^
MSN: ritaveronika@axelero.hu
Yahoo: ritaveronikamarsi@yahoo.com
Vegyetek fel! Mindenkivel szívesen játszom
Életem reménye: HHGY (L)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:23 pm | |
| *Ann is megérkezik a zsupszkulccsal. Hála a jó istennek most Ann nem vesztette el az egyensúlyát, mint amikor a szüleivel, a nagymamájával és a testvéreivel használtak zsupszkulcsot. Akkor ugyan is a földön ülve találta magát a lány. Most pedig a tanárúr utasításait várta.*
A hozzászólást Ann-Tabitha Serenity összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 25, 2008 5:59 pm-kor. |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Valdon Hétf. Aug. 25, 2008 5:22 pm | |
| *Bella és Leonidas is megérkezik Valdonban. Még nem járt itt, úgyhogy körbenéz, bár ahogy látja épp karnevál, vagy valami olyasmi lehet, mert a falu tele van lampionokkal és hasonló diszítésekkel. Mivel nem engedik közelebb, messziről nézi az ünnepséget. AMikor Mestere megszólal rátekint a tündére. Végighallgatja a mondandóját, majd gondolkozni kezd, hogy miket is tud a vérfarkasokról. Rá kell jönnie, hogy tudása elég csekély erről az állatról.* - A vérfarkasság harapás útján terjed, más úton nem igazán lehet elkapni ezt a kort *reméli nem mondott nagy hülyeséget* |
|  | | |
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|