|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 30, 2010 1:03 pm | |
| *Rose a mai nap a szokásosnál kicsit zűrösebb volt, semmi kedve nem volt semmihez sem, és pláne senkihez sem. Az egyedüllét volt most neki a legjobb megoldás, de azért mégis erőt vett magán. Melegen felöltözött, és lesétált a faluba, ahol a szokásos tömeg fogadta. Rengetegen voltak már itt, így valami kisebb, privátabb helyet keresett magának, ahol nincsenek annyian. A hely kezdett megváltozni, és a fényesebb helyet hamarosan egy standokból álló tér foglalta el.* ~Biztosan valami piac féle.~ *Gondolta, és szép lassan kezdte egyik lábát a másik után tenni, így haladva előre. Egyik standnál növények, a másiknál furcsábbnál furcsább dolgok kaptak helyet. Néhánytól rosszul lett Rose, de volt olyan is, ahol inkább jobb kedve lett. Szép lassan sétálva, nem nézve előre az útra, valamibe egyszer csak beleütközött. Vagyis valakibe. Felnézett, és látta, hogy Emilyvel hozta össze a sors, meg valakivel, aki vele volt.* -Szia Emily! *Köszönt neki hatalmas ölelés mellett, majd a fiúhoz fordult.* -És neked is szia. *Fogta kicsit vissza magát, de egy enyhe mosolyt ő is kapott. Majd mindkettejükhöz fordulva kérdezte meg.* -És mi újságban errefelé? Mi a helyzet veletek? |
|  | | Emily Kyra Beawer


Minősítés:  Hozzászólások száma: 5295 Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Észbe sem kapsz még, de már elindul a bal kéz, a tömeg ordít, bent van az egyenes, küzdeni kell, hogy a harcnak a végén a tömeg zúgja a nevedet... <3
psszt! ...hallgasd csak; ver-e még a szíved?
Most már tudom, hogy van szívem, mert összetört.
Titulus: A Hónap Legaktívabbja Április
Titulus: Multifunkcionális Zsebibaba
Titulus: Az Év Diákja 2011
Titulus: Gumilaszti Vizimanója
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 30, 2010 12:31 pm | |
| - Noooo, i never no! *Hagyják el az utolsó hangok a száját, majd néhány akkord után teljes lesz a csend az Aligátor hálójában. Robert is, Emily is elégedett a teljesítményükkel, egyre jobban megy, hogy egy húron pendüljenek akkor is, amikor zenélnek. Robert feláll, és színpadiasan meghajol unokahúga előtt.* - Nagyon szépen köszönöm, Mademoiselle, hogy magával zenélhettem! *Emily erre elvigyorodik, és poénkodva beleöklözik a fiú vállába, aki kicsit rá is játszik: elhúzza a száját, és, mintha fájna, dörzsölgeti a felkarját. A lány az órájára pillant, és felsóhajt.* - Te Rob... Fél kettő lesz nem sokára. Nem akarunk csinálni valamit? *Kérdezi felvont szemöldökkel, majd rövid vitázás után eldöntik végre, hogy lemennek Nellondba. Emily magára kapja a fekete pulóverét, belebújik egy rövid farmersortba, vadnyugatot idéző, barna, térd fölé érő csizmájába, szőke, kettőbe font hajára cowboy-kalapot illeszt, és el is indulnak Zeus és Aphrodité kíséretében. Hamar le is érnek, Emily végig nevet, beszél, látszik rajta - és a külsején is - hogy egészen máshogy érzi magát, mint néhány héttel-hónappal ezelőtt. Végül a Piactéren kötnek ki. A zsivaj kellemesen betölti hallójárataikat, a színes forgatag valami otthonos érzést biztosít számukra. Elindulnak az asztalok, árusok között, olykor meg-megállva, vidáman cseverészve, de nem tervezik, hogy bármit is vesznek. Szóba kerül Kanada, Lynette, az iskola, az új tanárok... Minden ugyan olyan, mint régen.* _________________ Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...
Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon... |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 5:41 pm | |
| *Emanuel egy lelkes előadással eltaknyol a lány háta mögött, ahogy elfordul, mert meg mer moccanni, és úgy tűnik, nagyobb volt a lendület a kelleténél. Éa a mondandója is valószínűleg rásegít arra, hogy észhez térjen. És úgy tűnik, hogy Oya is unatkozik, de nagyon, úgyhogy ha az eladó nem pakol ki magától, valóban ott hagyja. Aztán persze ahogy látta az eladó, hogy a vevő megéri a pénzét, és a türelmét is kezdi veszíteni, persze egyből nem hagyja válogatni a lányt. Egyszerűen elé tesz egy szépen megmunkált karkötőt, egy gyűrűt, és egy fülbevaló-medál kollekciót . Mindegyik mély színű, tiszta fényű, és Gaeának az a benyomása, hogy az árus végre rájött, hogy mi a baja. Ezzel is kezdhette volna az tény, de ha neki kelletek a plusz körök, hát hajrá. A lány mindegyikre pöccint egyet a varázsige kimondása közben, de előtte válaszol Emanuelnek.* - Semmi baj Emanuel. Az úr meggondolta magát. Úgy hiszem most végre megkapom amit keresek. .. Clarispretium. * … majd hümmögve teszi odébb a kezébe került szépen megmunkált ékszereket. A karátszámok meggyőzik. Igen, a férfi valóban elétette amit keresett. Kezdhette volna hamarabb is. A karkötőben 14 karátos, valószínűleg egy helyről, egy kőből való kövek vannak, míg a gyűrűben 13 karátos, és a kollekció is iker lehet, mert nagyon szépen illenek össze, azok pedig tizenkettesek mindhárman. Szépek, igen. Most már csak az árát kell megtudni, így a lány ahogy egymásra helyezi és becsukogatja a tartókat ráhelyezi a tenyerét, jelezve az eladónak, hogy ezek mint jönnek vele.* - Mennyi? *Kérdezi úgy, mint aki tudja, mit kellene az árusnak válaszolni. Szuggerálva néz, az árus szinte leizzad, majd kiböki némi fejszámolás, és hatalmas nyeldeklések közepette. Két arany nyolcvannégy ezüst. *Gaea csak a fejét ingatja, de a kezét nem veszi le a portékáról. Erre az árus újabb árral drukkol elő.* - Két arany hatvan. *Mire már Gaea egy morgós hümmögést ereszt el magából, és még csúnyábban néz az árusra.* - Két és fél! *Mondja ki ellentmondást nem tűrően, majd hallgatja ahogy a férfi már állna neki sípítozni, hogy kifossza, de nem jut a monológban messzire.* - Kifoszt kisasszony! Ezek valóban jó árúk! Nem holmi … holmi … *Na itt megszakad a hangerő, mert Gaea leszámolja elé zsebből az árát, és az árus felé tartva csomagolást kér a szép ékszerekre.* - Egybe legyen szíves csomagolni, és itt a pult fölött. *Kéri szép, szinte mézesen folyó hangon, majd mosolyt csillant a férfira a pult túloldalán, ahogy az összecsomagolja, és visszaadja neki a kért ékszereket.* - Öröm volt önnel üzletelni. Emanuel? Oya? Mehetünk? *Mosolyog lelkesen, majd Oyára, és Emanuelre nézve várja, hogy mikor indulhatnak. Ő itt egy csatát nyert, és ajándékokat a néninek a szülinapjára.*
// Drágakőmágia Házi vége // |
|  | | Oyasumi Setsuna Diák

Hozzászólások száma: 80 Msn: LinaLuna12@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 5:36 pm | |
| *Látja hogy Gaea kezd ideges lenni. ~ Gaea már megint olyat talált ami csak olcsó utánzat. De nem baj. Legalább hamarabb szabadulunk innen. ~ *De az idegbaj jelei az áruson is mutatkoztak. Azon viszont amit Gaea mondott elmosolyodott. ~ Minek nézzek szét. Amikor már az egészet láttam. De nem tudhatta. ~ *De az se volt semmi amit a fiú csinált. Ismét elmosolyodott. ~ Vajon mindig ilyen? Na majd ez is kiderül. ~ *Oyasumi odasugja Gaeának a választ. - Kösz de már láttam az egész piacot. *De a fiúnak abban igaza volt hogy mostmár tényleg menni kéne. Az viszont hogy mennek-e az csak is Gaeán múlik. Neki már ígyis úgyis mindegy. Viszont nem bánná ha Gaea amellett döntene hogy menyennek vissza mind hárman.* |
|  | | Emanuel Branimir Diák

Hozzászólások száma: 38 Msn: gaara666Chakra@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Tita -jó látod azt írtam tita nem pedig tiszta- boldog vagyok olyan rozsaszin köd lengedezi be a látó teremet. xD
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 5:17 pm | |
| *Az áruson kezdet leges idegbaj jelei mutatkoznak Emanulel kérdésétől. Feltehetően nem szokták kérdezni őt ilyenről, ez mutatja a reakciója. Gaea egy újabb ékszert emel el, egy nyakláncot. Előző procedúrát lejátszva.* ~ Ehh ez még kevesebb mint az előzőé! De béna egy árus olcsó bóvlija van csak.~ *Mutató ujját szájába veszi Em és sarkon fordul.* - Unalmas csak olcsó bóvli van. *Ahogy ezt kimondja taknyol egyet. Felül és vizsgálva magát látja hogy elharapta az ujját.* - Remek. Anyám mondta hogy jó lenne leszoknom hogy rágom az ujjamat de olyan jó. *Nevet fel.* - Gaea maradsz vagy vissza megyünk az iskolába? Csak azért mert nem hinném hogy találsz olyat amit keresel. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 4:51 pm | |
| *Gaea ha lopni akarna, nem használná a pálcáját. Egész egyszerűen a Csábmesteri képességeivel rá tudná venni az árust, hogy neki adja a kívánt ékszert. De akkor hamar röpülne a suliból. Nem, ő semmi szín alatt nem lopna. Prefektus, de ezt akkor sem tenné meg, ha nem lenne az. Ahhoz több kell, hogy ő egy olyan tárgyat ellopjon, amire neki nincs szüksége, és meg is képes fizetni. Emanuel árushoz intézett kérdésén csak mosolyog egyet. Igen, emlékszik már. Valóban találkozott a fiúval. Akkor is ilyen kis kedvesen kíváncsi volt. Az árus kissé idegesen mosolyog egyet a fiú felé, úgy tűnik, nagyon nem tudja hová tenni, hogy pont tőle ilyet kérdeznek. Aztán kiszúrja Gaea, hogy oya nagyon nézelődik a semmibe. Pontosabban észreveszi, hogy Oyát untatja a dolog, valószínűleg menne valamerre. Így hát halkan oda súgja neki.* - Ha szeretnél, nézz addig körbe nyugodtan, vagy keress te is magadnak valami szépet. *Kacsint rá lelkesen, majd megfog a fülbevalót letéve medűá egy szíjon, és megismétli az előbbit ezen is.* - Clarispretium! *Pöccint rá erre is, de ezen még katasztrofálisabb adatokat lát. Ez csupán csak négy. Katasztrofálisan kevés. Gaea felszisszen, és úgy adja vissza az ál-ékszert, mint hogyha valami undorítót kellene fogdosnia.*
http://img8.indafoto.hu/4/1/85481_a138118a375419721ed7f6301a5e137c/9674009_a4163c5cfc1dff53a001fd1e3d40bad6_m.jpg |
|  | | Oyasumi Setsuna Diák

Hozzászólások száma: 80 Msn: LinaLuna12@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 4:38 pm | |
| *Gaeát elnézve nem tetszik neki a karát szám amit látott. Ez még neki is kevés lenne. Mivel ő is látt azt a számot. De a fiúnak viszont jó volt a kérdése. Úgy tűnik ért hozzá valamennyire. ~ Nem kezdő ezen a téren azt el kell ismerni. De ez még kevés. ~ *A fiúra sandít és látja hogy nagyon feszült. És kissé meglepősött hogy milyen is az amit kértek. Oyasumi csak azt várja hogy befejezék az ékszer vásárlást és mennyenek. Nem szeret túl sokáig vásárolni. Így is már a fél napját a piactéren töltötte. Mikor más dolga is lett volna. De ez nem fontos. ~ Annyi biztos hogy a fiú nem magától tud ennyit az ékszerekről. Biztos valaki tanitotta neki. Visszont az is biztos hogy Gaea nem ilyen alacsony karatszámú ékszereket szeretne venni. ~ *Migint a fiúra sandít hogy még mindig olyan feszült-e mint volt. De úgy látszik már nem az. Kezd kicsit lehigadni.* |
|  | | Emanuel Branimir Diák

Hozzászólások száma: 38 Msn: gaara666Chakra@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Tita -jó látod azt írtam tita nem pedig tiszta- boldog vagyok olyan rozsaszin köd lengedezi be a látó teremet. xD
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 4:21 pm | |
| *Csak az árust fürkészi hogy mit is csinál. Kis motoszkálás után elővesz egy tálcát amit eléjük rak. Emanuel szemei enyhén kikerekednek.* ~ Olyan szépek! Vajon mire kell neki?~ *Oldalra néz. A vörös hajú hölgyeményre akinek a nevére rájött pontosabban emlékszik. Gaea a becses neve; mikor látja hogy előveszi pálcáját őt kezdi el kíváncsian nézni, hogy mi lesz itt. Csalódótan tudatosul benne hogy csak a karátszámát ellenőrizte.* ~Azt hitem ellopja. Mekkora is lenne ha egy prefektus lopna.~ *Mosollyal arcán bambul el ahogy elképzeli mekkora hajcihő történne ha ellopná.* - Szépek nagyon. De menyiért is árulja őket? *Kérdezősködik ahogy anya tanította neki.* ~ Anyám mindig azt mondta hogy tudjuk meg karátszámát az árát és utána alkudjuk le a sárga földik.~ |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 4:03 pm | |
| *Ahogy az árus elkezd kotorászni, látja a fiú arcán, hogy feszülten figyel. Talán őt is érdekli, hogy milyen ékszer kell Gaeának? Meglehet. Kicsit elmosolyodik, majd a fiú nevén gondolkodva kicsit, hamar rá jön. Emanuel. Szép név. Bibliai, régi. Aztán a kotorászásnak vége, és előrak az árus egy jó pár tálcát, amiket sorra kinyitva komplett kollekciók vannak abból a szép fél drága kővel készült ékszerekből. Az egyik szebb, mint a másik.* - Mmmm De szépek! *Csillan föl Gaea szeme, majd lelkesen néz hol a fiúra, hol Oyasumira. Szerintetek? Egyik szebb mint a másik! *Lelkesedik, majd az egyiket kiszemelve felé nyúl, majd megtorpan a keze, és aggódva az árus felé pillant.* - Szabad? *Kérdezi, majd ahogy az árus lelkesen bólogat, előveszi a pálcáját, és megfogva egy fülbevaló egyik párját, nekiáll megnézni a karátszámot.* - Clarispretium! *Mondja ki a varázsigét, miközben a kő felé bök a fülbevaló foglalatában. Felvillan egy szám, de ez nagyon kevés Gaea szerint. Csak hetes. Neki meg minimum tizes kellene, de a tizenkettesnek jobban örülne.*
http://img2.indafoto.hu/4/1/85481_a138118a375419721ed7f6301a5e137c/9674005_e8f1871a5a394f3c0677115c871f1b61_m.jpg
// Utólag beszerkesztve az ékszer képe. //
A hozzászólást Gaea Nephele összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 16, 2010 5:17 pm-kor. |
|  | | Oyasumi Setsuna Diák

Hozzászólások száma: 80 Msn: LinaLuna12@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 3:54 pm | |
| *Látja hogy az idegen fiú kicsit lemaradt tőlük. És úgy tűnik mintha zokon vette volna hogy neki nem köszönk. De ezt majd később még megteheti. Mivel úgy tűnik mintha elgondolkozott volna egy kicsit. ~ Mintha az árus már menni akarna. De végülis keresni kezdi azt amit kértek. ~ *Miután az árus végre válaszolt van ideje mással is foglalkoznia. A fiú úgy tűnik végre befejezte a gondolkozást. És észre vette hogy ők már máshol vannak. ~ Majd később köszönök a fiúnak miután végzünk a vásárlással. De mintha már látta volna valahol. Majd kiderül ez is. ~* |
|  | | Emanuel Branimir Diák

Hozzászólások száma: 38 Msn: gaara666Chakra@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Tita -jó látod azt írtam tita nem pedig tiszta- boldog vagyok olyan rozsaszin köd lengedezi be a látó teremet. xD
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 3:33 pm | |
| *A hölgy arcát fürkészi és látja, hogy csikorognak azok a láthatatlan fogaskerekek. Vidáman mosolyog és őrömmel hallja hogy viszont köszöntötte. Majd egy alig röpke idő múlva agy másik hölgyemény is előkerül. Látszik, ismeri egy mást a két nő. Kisé zokon veszi hogy neki nem köszön de túlteszi magát rajta. Nem az a harag tartó fajta. Mintha ő ott sem lenne beszélgetnek.* ~ Aha szóval ametiszt ékszert keres. Azt tudom hogy égkő de melyik is az az ametiszt? Majd meglátom mert most sehogy sem jut az eszembe.~ * Mire gondolatban ejtet konstatálását befejezte magában a két hölgyemény kicsit előre ment egy árushoz aki nagy figyelemmel mérte végig a kis csapatot.* - Hogy ne lenne. *Mondja az árus, és valamit elkezd kotorászni az asztala alatt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 3:21 pm | |
| *Pedig már találkoztak futólag. De tényleg, csak futólag. Vagy csak a lány emlékszik így és a fiú aktájából ismeri szaktársának arcát? Mintha rémlene, hogy akkor is elesett a saját lábában, de lehet, hogy azt meg másoktól tudja.* - Szia! *Köszön vissza vidám hangon, ámbár a felhős idő nem kicsit kedvetleníti el. Még a levegő is erősen hűl, így gyorsan előkapja a pálcáját a főnixtoll tartóból, és magára mond egy hőburok varázst. Aztán megakad a szeme egy áruson, aki talán rendelkezik olyannal, ami neki kellhet. Sietnie kell. Az árusok lassan zárnak. Így még kb. két órája van megtalálni a megfelelő kollekciót, vagy legalábbis azt a darabot, ami annyira illik az ajándékozandóhoz, és mellesleg nem vágják át sem az árral, sem pedig az árú minőségével. Aztán egy ismerős hang is ráköszön, méghozzá Oyasumi, akit annyira rég látott. Az órákon persze igen, na de a többi, … Lelkesen érdeklődik afelől, hogy keres e valamit.* - Szia Oya, igen. Tudod kellene egy ametiszt fülbevaló, de nem valami bóvli. De egy kollekció még jobb lenne. *Közben odasétál az árushoz és megszólítja.* - Jó napot! Tessék mondani van ametiszt ékszere? *Az árus, aki kissé mogorva idősebb és pocakos ember, felnéz, és alaposan megnézi magának a társaságot. Lehet hogy azt számolgatja, számíthat e tőlük bevételre, vagy kergesse el esetleg őket a pultjától.* |
|  | | Oyasumi Setsuna Diák

Hozzászólások száma: 80 Msn: LinaLuna12@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 3:13 pm | |
| *Sétálgat a kirakatok között. Két dolgot keres idazán. Ponzosabban egy dolgot és egy személyt. Azt beszélték meg hogy itt találkoznak. Már a fél kirakati területet át nézte. de nem telálta meg akit és amit keresett. Nem sokára meglátta ahogy nézelődik. ~ Ezek szerint ő se találja amit keres. ~ *Közelebb megy. Úgy tűnik neki mintha valaki követné Gaeát. ~ Vajon ki lehet az? De majd kiderül. ~ *Már olyan közel van hogy mostmár szolhat anélkül hogy kiabálnia kellene. - Gaea. Szia. Úgy látom nem találod amit keresel.* |
|  | | Emanuel Branimir Diák

Hozzászólások száma: 38 Msn: gaara666Chakra@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Tita -jó látod azt írtam tita nem pedig tiszta- boldog vagyok olyan rozsaszin köd lengedezi be a látó teremet. xD
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 2:37 pm | |
| * Sarkát végighúzva a földön lassan megy előre egy fehér hajú férfiú. Csoszogásával tudatja a mellette menőnek hogy itt téblábol de valószínűbb, hogy saját magáért megy így mert ilyenkor kisebb az esély arra hogy megkóstolja milyen a föld illetve padló íze. Nézelődik ki a fejéből nem látszik az arcán hogy nagyon leköti a körülötte lévő világ. Látó tere előtt elsuhan egy vörös hajzuhatag.* ~Váuh valamit nagyon kereshet a ilyen gyorsan megy ide-oda. Mindegy úgy is arra megyek majd oda érve megkérdezem.~ *Továbbra is csoszorog előre majd olyan félméteres távba megáll a vörös hajú személy mellet.* -Szerbusz. *Mondja lelkesen az időközben nőneműnek beazonosított személynek. De az arcát még nem volt szerencséje meglátni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Szomb. Okt. 16, 2010 1:02 pm | |
| *Gaea nézelődik a kirakott dolgok között. Emerre néhány szép ruha, amarra néhány szép táska és sapi, de a lány csak mindet futólag nézi meg. Egy bizonyos dolgot keres lelkesen. Ékszereket, méghozzá köveseket. Ami neki kell, az nem akár milyen ametisz díszítésű. Lehet, hogy drága lesz, és elmegy rá egy csomó galleonja, de szerinte ennyinek bele kell hogy férjen. Kell neki egy egész szett. Nem csak egy kósza darab, és mire ezt megtalálja és összeválogatja, szerinte bele fog telni egy időbe. De azért reménykedik. A napot felhő kezdi eltakarni, és aggódóik, hogy szakadó esőben nem lesz olyan élvezetes a vásárlás. A levegő is hűl le. Pedig olyan szép idő volt még délelőtt. De ki hitte volna, hogy mire kidugja az orrát a suliból, így neki keseredik az idő. Most így nézelődik, és keres. Bő kék farmerban, fekete garbóban, és mélyzöld sálban, kieresztett hajjal, ékszeres után.*
// Drágakőmágia Házi //
A hozzászólást Gaea Nephele összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 16, 2010 5:25 pm-kor. |
|  | | Phionnalla Cairistìo Nellondi polgár

Hozzászólások száma: 95 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Nellondi polgár
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 2:01 pm | |
| - Nem szeretem, ah turkálnak bennem. Inkább kérdezz, és én válaszolok.*mondja, egy mosoly kíséretében, majd csak hümmög, a lány szavain. Hallgatja, figyelmesen, és már pörög is az agya, gondolkozik a lány szavain. Kissé el is húzza a száját az unokahúga részen..*-Érdekes lenne. Megpróbáltad már tesztelni? Vannak jelek, szimbólumok, és mágikus körök..És ha füstlény..akkor elméletileg találhatsz olyan jelet, amivel ha belép a körbe, nem tud kijönni onnan. Bár nagyon kicsi az esélye, hogy füstlény lenne. Szerintem legalábbis. Szerintem lehetséges, hogy visszahozta. Az imperiusosra egyébként..talán névre, vagy személyre aktiválódó varázslat. Nem tudom..Nem nagyon értek az ilyen dolgokról, csak halvány fogalmaim vannak róla.. Viszont..Szóval ha tudod, teszteld az unokatestvéred..Egyébként egy lehetőség még lehetséges..Hogy tényleg visszahozta őt..De céllal. Tehát célirányos halott idézés. Akár egy horcrux....Nem tudom, de nem hiszem, hogy az lenne, sőt..Nem tudom.....Ne is gondoljunk ilyenekre, nagyon nem hiszem, hogy ez valószínű lenne. De ha ilyen hatalmas befolyás tud előidézni, bármit kinézek belőle. Mindenesetre...el fogok számolni még Krastioval..Ezt ki fogom deríteni. Értesítelek majd..Nem tudom még hogy, de valahogyan értesíteni foglak. Vagy találkára hívlak...De az unokatestvéredet nem tudom..nem vagyok járatos a sötét mágiákban...ágaiban sem..Viszont tartsd magad távol a sötét erőktől, és a kétes helyektől. Bármilyen is legyen az, bárki is megy oda, ne kövesd..Jobban jársz, ha kimaradsz az ilyenekből. Viszont, most meg kell, hogy kérjelek, menj vissza az iskolába.*Itt feláll, és odasétál a lányhoz, ha az feláll, megöleli, majd az ajtóhoz lép, és kinyitja neki.*- Van egy vendégem még mára. Hamarosan itt lesz..Gondolkodj el ezeken, és ha tudsz, olvass utána a könyvtárban, úgy tudom, eléggé szép terjedelmű az iskola könyvtára..Dehát, ki tudja..Vigyázz magadra kicsi lány. és szólj, ha valami baj, és meg akarod beszéli valakivel. Mindig megtalálsz. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 1:44 pm | |
| *Na igen, viszont csak akkor számít a tudatvédelem, ha Phionnalla szándékosan lezárja az elméjét, és akkor meg az a gyanús. A lány félre is dönti kissé a fejét, mikor sikertelen lesz a varázslat.* - Talán van okod rejtegetni valamiért az aurád? *Teszi fel a kérdést, majd sóhajtva megissza a levendulateát.* - Nem tudom, nem igazán tapasztaltam még az imperius hatását... Ennyi aurorra egyszerre? Ez nekem magas. Ráadásul csak akkor látszott rajta az átok, amikor az Úrnőről beszéltünk... De végig zavartnak kellett volna lennie, nem? Vagy ennyire erős az Úrnő? *Egy újabb sóhaj szakad fel mélyről, miközben leengedi a csészét.* - Nem vagyok még annyira képzett, hogy különösebben kutatni tudjak. Csak néhány perccel előre látok, támadásokat tudok kivédeni, meg feltűnik ha valaki hazudik nekem, ennyi. De igen... Azt én is érzem, hogy annyira... zavaros az egész. *Megcsóválja a fejét, majd elhúzza a száját.* - Visszajött. Az Úrnő visszahozta, de... Ez nekem gyanús, Phio. Elhamvasztottuk Samanthát... elégettük, így elvileg még a szellemének sem szabadott volna visszajönnie. Erre az Úrnő visszahozta. Nicolas szerint csak egy füstlény Sam testében. És igen... Nikorina unokahúga meghalt, ha jól tudom. |
|  | | Phionnalla Cairistìo Nellondi polgár

Hozzászólások száma: 95 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Nellondi polgár
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 1:31 pm | |
| *Hát, igazából sokat az ellenőrzéssel nem fog elérni Ariana. Hiszen nem mentalista, és a lánynak nagyobb a tudatvédelme, mégiscsak képzettebb. Szóval elhúzza a száját Ariana próbálkozására, ami szinte biztos, hogy sikertelen, mivel mentálvédelme van, a munkájából adódóan is kell, szóval erre már kissé komolyan kezd el nézni a lányra. Majd hagyja beszélni. Pálcájával, ülve int egyet, mire odarepül a két csésze tea.*- Előbb idd meg, aztán elmondom a véleményem.*mondja, kedvesen mosolyogva.*~Nagyon zaklatott...De ez csak nem..igaz..~*elgondolkozik, de a lány hihető, hiszen hisz neki, és ha tényleg igaz akkor..*- Ez furcsa...Nem kizárt, hogy Imperus átokkal sújtották..de az..Miért tenné? Ez kissé zavaros...De nem biztos, hogy utána merek kutatni a szálakban..Félek, hogy mindenről gondoskodtak..Mindenféleképpen soha ne kutass irányzottan a jövőben Ariana. Főleg nem Krastio, vagy személy jövőjében, aki gyanús. De lehet, hogy csak túl sokat dolgozott, és bekattant...De ez nem vall rá...*közben előhúz egy tarot paklit...*Na jó, nem. Nem akarok utána kutatni. Nem szeretném megtenni. És amúgyis, a jövő túlságosan kusza mostanság..Gondolom te is érzed. Mi történt az unokahúgoddal egyébként? Hogy van? Mert szörnyű dolgokat hallottam a temetőben az egyik nap. Állítólag egy lány meghalt az ostrom alatt.* Halkabban beszél. És hirtelen váltott témát...De érdekli a váltott téma, szóval Arianát kezdi el faggatni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 1:19 pm | |
| *Felnéz a fiatal nőre, de egy pillanatra elbizonytalanodik. Átkozott paranoia, amire sajnos bőven van oka... Nem tudja, kiben bízhat. Mi van, ha Phionnalla is az Úrnő oldalán áll? Bár ha ő nincs mágikusan befolyásolva, csak nem fogja elárulni, elvégre barátok. De ha ez nem is Phionnalla?* - Ne haragudj, csak elővigyázatosság... *Szólal meg először is, miközben a medáljához nyúl.* - Remélem, még nem késtem el vele... *Morogja még maga elé, bár amennyire látnokként látja az aurát, Phionnalla tényleg Phionnallának tűnik... most még. De azért könnyítsük meg a dolgunkat legközelebbre.* - Mens sentio! *Így ha minden igaz, legközelebb már nem csak sejteni fogja, ha véletlen nem Phionnalla áll előtte, hanem pontosan tudni.* - Tényleg bocsi, de... az az idegnyugtató tényleg rám fér, eléggé szét vannak mostanában cincálva. *Céloz persze az idegeire, ezzel magyarázva az ellenőrzést is, miközben elhúzza a száját. Aztán beharapja az ajkát, majd válaszol a bajos kérdésre.* - Tegnap elmentem a központhoz, hogy beszéljek vele. Kicsit merev volt, de amíg az Úrnőt nem hoztam szóba, egyébként olyan, mint máskor... Viszont ahogy az Úrnőt felhoztam... Szinte szorított, furcsa fény költözött a szemébe, és az aurája már előtte is olyan furcsa volt... Megfenyegetett. Csak burkoltan ugyan, de megfenyegetett, hogy ne csináljak semmi ostobaságot... Hazudtam neki, hogy az Úrnő mellett állok, mert bár az egyik felem tudta, hogy Kras normál esetben nem bántana, most végig azt éreztem, hogy szinte az életemmel játszom. Phio, szerintem ő, és a többi auror is, valamilyen mágikus befolyás alatt állnak. *Hadarja el szinte egyhuzamban, és könyörgő szemekkel néz fel Phionnallára. Megjárja, ha a lány nem mellette áll... de nagyon reméli, hogy igen.* |
|  | | Phionnalla Cairistìo Nellondi polgár

Hozzászólások száma: 95 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Nellondi polgár
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 1:09 pm | |
| *Kedves mosollyal ülteti le a lányt, majd feláll, és mélyen annak szemeibe néz.*- Levendula teával. Nyugtatja az idegeket, és ne haragudj, de rád fér.*mondja, egy kellemes pillantás kíséretében, majd odasétál a polchoz, és kannét vesz le, vizet tölt. Ez már eleve érdekes lehet. Hiszen a kocsi belülről nagyobbnak tűnik, mint kivülről gondolnánk. És víz is van..Szóval varázslat, nem vitás. De ez itt kit zavar? Szóval vizet tesz föl forrni. Majd egy nagy, üvegekkel teli polchoz sétál, és ott keresgél, miközben válaszol.*- Egy jó ideje nem. Sajnos mostanság, ilyen időkben mindenki okkult megszállott lett. Most is láthattad. Ez a szegény néni minden nap eljön hozzám. Az unokája auror, és mindig félti. Jaj istenem..szörnyű. De amúgy történt vele valami. Nagyon komoly lettél..Ugye semmi baja nem esett?*itt megáll a keze, és mintha megfagyott volna, úgy várja a választ. Majd leemeli a polcról az egyik üveget. És odasétál a pulthoz. Teatojást vesz elő, megtölti levendulával. Majd az üveget visszateszi. És a közben már kissé sistergő vízbe teszi a tojást. Aztán visszasétál a helyére, és Mélyen a lány szemeibe néz.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 1:03 pm | |
| *A motyogással nem annyira törődik, csak a füstölők illatát szívja be. Igen... ez az ő világa is. Mikor az öreg néni jelenik meg az ajtóban, egy pillanatra azért a meglepettség kiül az arcára, de hamar kapcsol.* - Jó napot! *Köszön illedelmesen, kicsit pukedlizve is. A tökéletes, illedelmes kislány a tündéri mosollyal az arcán, egy aranyos cicával, akitől az ilyen öreg nénik el szoktak olvadni. Aztán szerencsére Phionnalla is megjelenik, akire csillogó szemekkel néz fel. Még tart a kocsi hatása.* - Szia, Phio. Fontos kérdésem lenne hozzád... Baráthoz és kollégához is. *Mondja, miközben itt azért már kicsit elkomolyodik, miközben besurran a kocsiba, és becsukja maga mögött az ajtót. Elakad a lélegzete ahogy körülnéz, de kényszeríti magát hogy észbekapjon. Helyet foglal, és bólint.* - Köszönöm, kérek. De mit? *Pislog fel, de egyelőre nem mondja, mivel jött... pontosabban egyet kérdez.* - Mondd, mikor találkoztál utoljára Krastio-val? |
|  | | Phionnalla Cairistìo Nellondi polgár

Hozzászólások száma: 95 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Nellondi polgár
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 12:57 pm | |
| *Az ablakok tárva nyitva vannak, és kis füstölők füstje száll ki rajta, kellemes légkört teremtve a kocsi körül. Az ajtó csukva van, és bent motyogás hallatszik, vagyis hallhat Ariana, ha oda ér. Majd mikor kopog, egy hirtelen csend, majd léptek zaja, és egy öreg néni sétál ki onnan, biccentve a szőkeségnek. Közben az ajtóban karjait maga előtt összefonva mosolyogva jelenik meg a lány.*- Szép Napot!*köszön hangosan, mosolyogva a lányra. Haja sokkal loknisabb, csavaros fürtösebb, mint lenni szokott, és egészen kifakult barna, a sok napfénytől. Fülében két méretes, egyiptomot idéző, csörgős karika alakú szép ötvös munka fülbevaló csörög. Szoknyát visel, egy topot. A szoknyára egy kend van kötve, tele az is csörgőkkel. Egy kósza tincset megigazít, majd háttal fordul, és bent eltűnik, de közben beszél.*- Gyere be, és csukd be az ajtót.*mondja, majd bent helyet foglal az egyik kényelmes fotelben, egy kis kerek asztal mellett. És a másikra mutat a belépő Arianának.*- Foglalj helyet. Valamit inni? |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 12:49 pm | |
| *Önkéntlenül is közelebb húzza magához az oldaltáskáját a tömegben, szinte átöleli, és ha lenne kabátja, most azt is összehúzná magán. Máskor élvezné ezt a forgatagot, de most zavaróan nagy neki a zsivaly. Nem is nagyon időzik, a portékát sem nézegeti. Célirányosan halad a lakókocsi felé, amit már messziről kiszúrt. Az láttán mégis elmosolyodik halványan - tipikus jóstanya. Az ajtó előtt megállva mélyen beszívja az illatot, csukott szemekkel - ha nincs illat, akkor a képzeltet, lényegtelen. Egyszerűen a jóskocsi auráját szívja be magába, és csak utána kopog be. Egy pillanatra azt is elfelejti, miért jött. Hiába... ha nem is feltétlenül jós akar lenni, hanem inkább tanár - bár abból nem kizárt, hogy jósmágia - azért lenyűgözi ez az egész, és rettentően vonzza.* |
|  | | Krasimir Waylan Nellondi polgár

Hozzászólások száma: 50 Msn: kovi-rosie1@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: "Can we pretend that airplanes in the night sky, are like shooting stars... I could really use a wish right now (wish right now, wish right now...)"
Játékért Chleopatra Penthesilea-t illik zargatni^^
Kattints a tojásokra és a sárkányokra, hogy kikeljenek és felnőjenek!^^
Pozició Titulus: Nellondi polgár
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 10:42 am | |
| *Akkor tök mindegy, user próbált finoman fogalmazni.* - Oh, még annál is szörnyűbb. Főleg, hogy amióta itt élünk Nellondban, egyszer nem lett kitakarítva a szobámban. *Sóhajt fel halkan, majd legyint egyet, jelezve, hogy nem igazán érdekli a dolog.* - Ő a húgom, de végülis... lehet barátnőnek is nevezni. *Vonja meg a vállát. Persze szigorúan barátként barátnő, bár ő nem igazán ért ezekhez a dolgokhoz. Csak nézi a kenyereket, majd végül inkább csak egy zsemlét vesz, annyi neki elég reggelire, vagyis elég lesz, majd ha szendvicset csinál. Egy kiló kenyeret úgysem eszik meg egyedül, és valószínű, hogy estig nem megy haza.* - Hát igen... De nem csak ez az egy gond van. *Mondja különös fintor kíséretében, majd a nőre emeli a tekintetét.* - De ne csak én meséljek! *Mondja kissé sután, de most talán ennyi is elég.* |
|  | | Una Patrisha Blake Nellondi polgár

Hozzászólások száma: 17 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 Nezabar <3

Kék és Narancssárga <3
Pozició Titulus: Nellondi polgár
 | Téma: Re: Denor'a Piactér Kedd. Aug. 17, 2010 10:20 am | |
| *Nem csúnya? Ez eléggé egyszerű kifejezés, mondhatni gyönyörű. És mivel fél-véla, az öregedése is nagyon lelassult, sőt, megállt, hála egy medálnak, amit a véláktól kapott. Nem tudatja a srác, hogy hány éves nővel áll szemben. Mikor elfogadja a kéz nyújtást, és megfogja, a nő engedi, majd visszahúzza egy pici mosollyal. Hát igen, a fiú lehet nem szereti, de Una ebben élt sokáig. * - Takarítás? *Nevet fel hirtelen a nő, de még így is bájjal s eleganciával nevet, nem elengedve a teljes hangját. Majd elcsitul, és kissé felvont szemöldökkel, még mindig vidám hangon kérdez újra.* - Hát ilyen szörnyű lenne a takaríts? És kit tisztelhetek a Rose név mögött? Esetleg egy fiatal ismerős, barátnő az iskolából? *Kérdez rá, mosolyogva, kedvesen, miközben a péktől kér egy kiló kenyeret, kedves hangnemben, gyönyörűen mosolyogva. Így persze, hogy a legfrissebbet kapja, a legpuhábban belül és a legropogósabbat kívül. Figyeli a fiút, hogy ő is vesz e, és ha nem, tovább sétál a zöldséges standok felé.* - Ha a takarítás lenne a legfőbb baj a mai világban... *Mondja, szelíden, egy sóhajjal, miközben tovább andalog. * |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |