Varázslatos Titkok Erdeje

Téma: Varázslatos Titkok Erdeje Hétf. Jan. 25, 2010 8:43 am

First topic message reminder :

Legenda terjed az erdőről, mely a kúriától nem messze terül el. Már az iskola ablakából is jól láthatod, ha kitekintesz, a derengő félhomályt, mely mintha mindig megülné e furcsa erdőt.

A tölgyes része talán, valahol kapcsolódhat is vele, de mégis külön területként kezelendő, afféle provincia. Kevés itt a tölgy, jónéhány fenyő és más fafajta is a szemed elé kerülhet, melyeket gyakran furcsa köd, vagy csak halvány fény vesz körül. A fák mintha csak élnének, néha hallod dalukat, ha itt sétálsz, néha érzed haragjukat, ha letörsz egy gallyat óvatlan lépteiddel.
Viszont a kissé tán félelmetes körülmények között nagy csodákra is lelhetsz. Nem ritka, hogy megpillantasz itt egy kis tisztáson, vagy csak a fák között lépdelve egy mesés unikornist, vagy apró tündérkék hada röppen át az orrod előtt egyik fáról a másikra. Különös lények laknak itt, talán a víz miatt, talán a megremegő köd adja, de mintha hangjuk is lenne, néha talán érteni suttogásukat. De lehet, hogy csak az érzékek csalódása játszik veled.

Legenda terjed az erdőről, mely oly’ különös, mint a téli borongós napsugár. Azt tartják, hogy valaha egy tünde boszorkány uralta az erdőséget, régen, mikor még a kúria sem állt, mikor még az erdő is nagyobb volt, akkor amikor a Tölgyes is hozzá tartozott. Az ő népe tehette a fákkal, az állatokkal, hogy szelídebbek lettek, beszélni kezdtek, de távoztukkal sokuk szelídsége vadságba csapott át, nem árt hát óvakodni.
Az erdő mélyén, ahova csak kevesek merészkednek be egy kút áll. Mellette csobogó víz, mely a kutat táplálja. A vize teljesen csordultig ér, és ha belenézel...ha bele mersz nézni képeket mutat neked. Képeket melyek jelzik, ami elmúlt, s ami van, és azt is, ami még nem történt meg. De csak keveseknek adatik meg, hogy lássák a tükör rejtelmeit, és kevesek is tudják elviselni a terhet.
Volt is egy, ki belebolondult. Cserfes kisleány volt, érdeklődő, kíváncsi, bele nézett a tükörbe, engedély nélkül, mikor még a boszorka itt élt a fák között. A tükör olyat mutatott neki, amit nem bírt feldolgozni, szörnyet halt a látványtól. Lelke azóta is a fák árnyai között bolyong, bosszút esküdött a boszorka ellen, ki közben szintén életét vesztette. Így dúl köztük örök háború a fák sejtelmes ágai alatt, ezt suttogják a fák. Vigyázz, hogy ne kerülj csatájuk útjába. A lány, ki fiatalkori, régmúlt szépségét siratja, s akarja megbosszulni, talán téged is ellenségnek vél, se a boszorka, ki védelemezi a tükröt, nem biztos, hogy szívesen lát féltett erdejében....

//Az erdő kútját csak mesélő használhatja, tehát csak mesélői reakcióval látható benne bármi is. Kivétel a múlt képei, tehát bárki láthatja benne a régen vele történt dolgokat, a családját stb.//

írta Cirelin de Sovalon

Vendég

*Dalolászva sétálgat a Varázslatok Titkos Erdejében. Nem, nem ő az a morgó hang, sem az aki zörgeti a bokrokat. Ő csak szimplán dalolászik és vígan sétálgat. Nagyon jó kedve van, főleg, hogy azt tervezi, hogy ma benéz Huanhoz. Bár ez még nem biztos, de tervezgeti, és már ettől nagyon jó kedve van. Öltözete amúgy egy fekete, lila mintás nyári ruha, egy lila magassarkú szandál (de még így is csak 160 cm), nyakában félholdas és aquamaritos nyaklánca, combjára erősítve pálcája és tőrei, lila haja kiengedve lóg, újján szíves és aquamritos gyűrűje. Mikor csobbanást hall kicsit meglepődik, így rögtön a hang irányába siet. Sophiát meglátva nagyon meglepődik. Nem számított rá, hogy más is van itt, azt hitte valamelyik vadállat esett bele a vízbe. Odasiet hozzá és le is gugol mellé.* - Jól vagy? *Kérdi a lánytól aggódó szemekkel.* - Nincs semmilyen sebed? *Kérdez újra és végig néz a lányon sebek után kutatva.* - Amúgy Horváth Réka vagyok. *Mutatkozik be neki, de most nem mondja el a többit. Nagy valószínüséggel már tudja a lány, hisz mellén ott vannak a kitűzők. Azokat meg jól látni.*

// Fagy //

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Csüt. Jún. 23, 2011 12:27 pm

*A nap ezerrel sütött a délután, a szobákban pedig öt ventillátor sem lett volna elég lehűteni a levegőt. Sophi nem tűrte tovább, úgy döntött, keres valami olyan helyet ahol jó hűvös van. Ezért fel vett egy nagyon rövid és vékony farmert , egy ujjatlan felsőt ami fehér volt bordő virágokkal és egy elegáns papucsot. Persze, aki ismeri Sophit tudja, hogy smink és haj vasalás nélkül ki nem teszi a lábát még a folyosóra sem. Így egy hő álló sminket készített magának és a haját teljesen egyenesre vasalta. Így mentek sétálgattak valami jó hűvös helyet keresve Dianával, akin egy nap ellenző volt. Ekkor megpillantottak egy sötét erdőt a távolban.*~ Hátha találunk ott valami kis tavat vagy patakot, ahol letelepedhetünk.* Gondolták magukban így bementek az ösvényen. Meg kell mondani, nem volt valami bizalmas hely, de legalább nem volt 100 fok. Ekkor Sophi lépteket hallott a háta mögül valahol, a cserjék mozogni kezdtek, a fák pedig mozgolódni, de ettől még nem rezeltek be, bár Sophi libabőrös lett. De az rá tett egy lapáttal hogy valami morgó hang is jött amire Diana és Sophi rohanni kezdtek. Csak rohantak és rohantak Mikor egy árny suhant el az orruk előtt így oldalra hátráltak és megbillentek mire bele estek egy patakba. A céljukat elérték, mivel a víz jó hideg volt, de csuron vizesek lettek. Nem volt valami sekély a víz, Sophi válláig ért és elég erős volt az áramlat. De egy ágba kapaszkodtak így sokerült a partra evickélni, ahol volt egy kis fény, és nem volt olyan rémisztő a hely.*

Vendég

*Jaw újra itt van kedvenc helyén, a végsö hajrá ideje ez, úgyhogy ennek híven egy szük farmert és egy sima pántos topot visel, szép kékesszürke szinüt, hozzá pedig egy egyszerü lapos nyári papucsot. Most harcolni indul, úgyhogy oldalán vannak varázstárgyai electrás törével egyetemben, és pálcáját és elökészítette. Gondolatban mint mindig daimon pumájával diskurál, akivel hamarosan letérnmek az ösvényröl és belevetik magukat a rengetegbe. Mindenhol halk nesz és egyre hüvösebb lesz, hisz a fák itt sürün nönek, s csak néhol magasabb a fü ahol egy kis fény bekúszik az ágak között. Hamarosan már az ösvényt sem látja rezes hajú leányzónk, s mivel tudja hogy a varázslatos titkok erdeje mindenféle lényeket elpalástolhat s lehet itt, így egyre óvatosabb. Daimonját is idegesíti a légkör s egyre különösebb érzés keriti hatalmába öket, így mindketten szemükkel folyamatosan pásztázzák a területet. Hamarosan elérnek egy olyan helyre, ahol másféle a növényzet és a fák is, s valamiféle hideg borzongás fut végig a leányzónk egész terén. Ugy 50m-re beljebb a sürübb növényzet s fák által tarkitott területen észre vesz egy nagyobbacska körakás féleséget, ami valahogy nem természetes jelenségnek tünk, mintha egy viskó, egy odú féleséget próbált volna valaki kövekböl menedékként összerakni. Jaw szinte érzi ahogy szíve egyre hevesebben dobog, ahogy közelebb megy, s lassan ahogy betekint, egy szikrázó szempárral találja szembe magát, melyet egy bösz üvöltés és tajtékzó lábak dobogása teszi még félelmetesebbé a helyzetet. Leányzónk egy pillanatig sem habozik, lassan feje tetejére koppint pálcájával, mind ezt olyan lassan hogy a lény ne ugorjon rá idö elött, majd elhangzik a vari.*-Aurargentis! *az ezüst aura hüvösen végigszánkázik Jaw testén, amitöl kicsit megnyugszik, hisz tudja hogy csak idö kérdése és nagy fizikai erö nehezedik majd testére. Mostantól számított úgy 30 perc állhat rendelkezésére hogy a lénnyel megküzdjön. A beszürödö fény miatt s mivel Jaw lassan kihátrál az oduból, mely arra szolgál hogy jobban szemügyre vehesse milyen állat is ez, hisz jól halhatóan nem emberi üvöltés, egyszer csak egy nagy kínos nyöszörgés közepette kiugrik rejtekéböl és a lányra ugrik. Hevesen sikoltozik Jaw, hisz nem hitte volna hogy ilyen harcban lesz része, s a közeli farkasnak kinézö, de mégis iszonyú modon félelmetes és lebilincselö eröfölénnyel rendelkezö állat mégiscsak lefegyverzi kicsit elméjét. Nem tudja mit tegyen, hisz láthatóan nem egy egyszerü farkassal van dolga, ez annál több, sokkal nagyobb, s akkora lehet felállva mint egy ember, s a vérszomja is sokkal erösebb. Ekkor villan Jaw agyába, hogy egy vérfarkast sikerült meglepnie délutáni szunyókálása közepett, úgyhogy most már nincs mit tenni, erre emlékezett az órákról, egyik kedvenc órai tananyagára, úgyhogy gyorsan megróbált minél hamarabb a karmok szorításából engedni, gondolatban daimonja is ott harapta a vérfarkast s próbált minél többet segíteni gazdájának ahogy csak tudott. Hamarosan az állat keservesen felnyögött a daimon puma éles karmai által okozott néhány seb miatt, mely karján, lábain és farán éktelenkedtek, s ennek köszönhetöen valahogy sikerült leányzónknak kikecmeregnie az ordas karmai közül. Azonban még közel sem volt itt a vége a dolognak, gyorsan elövette electrás törét s alkalmazta rá az ezüstpenge varit, s már dobta is a farkas felé miközben szinte ordította varázsigét.*-Falx Aurilis! *a vérfarkas szerencsére nem számított erre a lépésre, s a tör telibe találta mellkasát, pont középen. Ezzel azonban még nem volt vége a dolognak, amitöl igencsak tartott leányzónk, sajnos bekövetkezett. Egy szempillantás alatt a vérfarkas azonban egy utolsó támadással hálálta meg hogy ilyen könnyedén elintézhesse, nem volt mit tenni, Jaw fel sem eszmélt s már megint a farkassal vívta élet-halál harcát. Szerencsére azonban daimonja gondolatban szólt neki, úgyhogy mint elözöleg, most is eléggé sok idöbe telt mire sikerült magát kiszabadítania, s azonnal küldött a vérfarki felé egy fektetett nyolcast, s kiáltotta a varit, mivel tudta hogy a vérfarkasra a tüzvarik kétszer olyan sebet ejtenek rajta.*-Orbus Ignem! *és elképedve tapasztalta Jaw, hogy a vari egyenesen célba talált, s a vérfarkas egy jó nagy hátrabukfenccel már halottan tér egy hatalmas puffanással földet. Azért ami biztos ami biztos, leányzónk még óvatosan megnézte hogy tényleg halott-e, majd visszaindult a Kúriába, hogy a tüzgolyó által elszenvedett /de sajnos elfelejtett kiírni/ variból elszenvedett lökést, s ezáltal piszkos ruhájától megszabaduljon.*

//SHE másodlagos, EHM másodlagos//

Vendég

*Lini vidáman ébredt ezen a napon, hisz mindennap tartogatott valami újat, érdekeset, talán meglepöt és vidámat az iskola és környéke számára. Valahogy azt érezte életében elöször, hogy annyi gyermekkori gondolata és abbahagyott tevékenysége melyröl azt hitte hogy már a feledés homályába merült, most újra elökezdett törni benne, és ennek igen örült. Nem is hitte milyen jól fogja érezni magát ebben az iskolában, pedig igen nehéz volt neki megtalálnia és végülo rászánnia magát hogy eljöjjön, de jól tette. Mindenesetre felkelt, felvett egy kellemesen lenge nyári fehér ruhát, hozzá egy klassz papucsot és útjára indult, derekán töreivel, egyéb tárgyaival és persze oldalán baktatott daimon pumája is. A varázslatos erdö felé vette az irányt, nem tudná megmondani miért, talán azért, mert egy állaton egy házit mégiscsak valamennyire talán humánosabb kipróbálni, mint egy emberen. Szóval ezért tért be erre az erdös területre, majd leült egy nagy köre, és csendben, türelmesen várt, hisz tudta hogy itt bármi bármikor felbukkanhat. Hamarosan meg is érkezett, mintha bóklászott volna valami vagy valaki a sürü erdöben. Egy manó volt, láthatóan érdekes jelenségnek találta a rezes hajú leányzónkat, így ezt meg is jegyezte, de nem volt otromba és mogorva, inkább kedves és barátságos, mely igen furcsa volt, tekintettel arra hogy manónak nézett ki. Fehér-zöld színösszeállítású ruhájában és alig 1m-es magasságával még jó hogy Linink ült, mert nehéz lett volna ha áll, hísz ö majdnem kétszer akkora volt mint a manó, szóval igy diskuráltak. A manó kezében egy kis kosárka volt, amibe mindenféle növény, gally, virág és egyebek voltak, viszont a fején lévö kis tökfödöszerü kalapocska, igen csak mulatságossá tette a manócska egyébként is megkapó látványát.*-Szijja, te diák vagy mi? Mit keresel itt, nem sokan szoktak erre lenni, vagy mi? *mondta kicsit szaggatott hangon, mire Lini válaszolt.*-Igen, tudom, de nekem amúgy ez az egyik kedvenc helyem, imádom a természetet, meg az állatokat, növényeket csak úgy nézni, csodálni, tudod. De most célja is van hogy itt vagyok. *mondta Lini gyengéd hangon, remélve hogy a manó aranyos, kedves lánynak titulálja és talán behizelgö modorával ráveszi hogy segítsen neki.*-Es mi az a cíl? *kérdezte a manó felhúzott szemöldökkel, és kicsit gyanakodva.*-Hát, tudod egy Asztrál-mentál mágiás házihoz kellene egy állat vagy manó.... esetleg, hogy elvégezhessem rajta a varit.*mondta Lini kicsit félszegen, hátha megesik rajta a kis embernek a szive. Láthatóan a kis manó kezét a szájához emelve elkezdett gondolkodni a dolgon, s egyszer csak megszólalt.*-Es, nem veszélyes ez a varázslat? *kérdezte*-Természetesen nem, és alig pár percig tartana csak, és utána mindenki mehetne a saját dolgára. *mondta Lini egyértelmüen, majd ö is mustrálni kezdte a manót, aki egyszer csak így szólt.*-Rendben, én szívesen segítek neked, hova álljak? Nem fog fájni? *mondta majd kérdezte, majd a kosárral a kezében elkezdett kicsit távolabb menni Linitöl, aki persze megköszönte neki a segítséget és persze meg is nyugtatta hogy nem fog fájni.*-Ott jó is lesz, most pedig akkor varázsolok. *mondta Lini, majd megfogja medálját és kétszer jobbra megperdíti, utána pedig a kicsit meszebb álló manóra koncentrál és kimondja az igét.-Detestatis! *abban a pillanatban a manó elejti a kosarat a kezében. láthatóan teljesen átszellemült az arca, majd egyszer csak leül fenekére, s reccsen is egy ág a hátsója alatt, mivel nem figyelte hova is teszi le azt. Szemein a semmiség tükrözödik, nagyokat kezd sóhajtani, nagyobbacska fülei néha kihelyezödnek, néha pedig csak lengenek, látszik rajta hogy elment a kedve mindentöl, ajka szomorúságot tükröz. Lassan fejét is lehajtja, és elkezd sírni percekig, igen szomorú, letargikus, melankolikus állapotban van, kétségtelen, kezeivel malmozik, és egyre keservesebbül sír, és egyre nagyobbakat sohajt. Majd egyszer csak feláll, én neki rohan egy fának fejjel, jó nagyot koppan és reccsen az, benne marad a fején lévö fejfedöjének bojtja is a fa kérgében, melyet csak lehajít fejéröl és jó alaposan megtapossa, majd mindent amit csak ér szét szed és lerombol, összetör, beleértve a kosarat és a benne lévö cuccokat. A tárgyak és növények csak úgy hullanak szerte szét mint a konfetti darabok, igen keserves látvány. Mikor már teljesen megörülni és az öngyilkosság szélére csúszik a manó, Lini látja, hogy lassan azonban leül a manó és vissza jön az életkedve. A varázslat megszünik, a manónak azért kell jónéhány perc mire újra visszatér a kedves állapotába. Ekkor némán és szájtátva kérdi hogy mitörtént.*-Hát, sajnos ezt te csináltad. *mondja Lini félszegen, majd mikor a manó össze-vissza futkározik és próbálja helyretenni a dolgokat, feldühödik és odamegy a lányhoz, sokkal közelebb mint eddig bármikor is, alig van 20 percre az arcától, majd jól beolvas neki.*-Milyen varázslatot küldtél rám? CSoda hogy meg nem haltam, vagy ilyesmi? Es ez a sok drága portékát is hagytad hogy összetörjem, és a sityakom is teljesen tönkrement. *tajtékzott. Lini akkor felállt és próbálta menteni ami még menthetö.*-Mégegyszer, nagyon sajnálom, meg minden, de, hát te tetted, nem én. Es én sem hittem hogy ilyen lesz a végkifejlett... *mondta teljes meggyözödéssel. A manó azonban még mindig haragudott, de valamennyire tudta, érezte hogy ö is hibás, így csak ennyit mondott.*-Többet nem segítek az embereknek, gonoszak és kiszámíthatatlanok. *azzal kis apró lábacskáival elkotort arrafelé amerröl jött, Lini pedig csak megrándította a vállát és visszaindult daimonjával a Kuriába. Legalább egy házival kevesebb, ez is több mint a semmi. Valahogy nem izgatta a dolog, nem idegesítete, nem volt lelkiismeret-furdalása meg hasonlók, szóval erröl is lehetett látni hogy nagyon megváltozott mióta itt van.*

//AMM elsödleges//

Vendég

*Alanois nagy örömmel ébredt ezen a napon, hisz jól aludt és végre volt energiája mindahhoz amihez mostanában nem nagyon. Gondol itt a tanulásra és olvasgatásra, barátkozásra és effélékre. Ahogy megebédelt daimon pumájával egy nagyobb sétára indult, így gondolta kényelmes ruhába burkolja a testét. Igy felvette elasztikus sötét színü farmerját, és egy testre simuló rövidujjút meg egy bordó színü bördzsekit és útját a VArázslatos Titkok erdeje felé vette. Tudja hogy itt sok varázslatos és sima erdei állat is felbukkanhat, így ahogy megérkezett az erdöbe kiterítette takaróját mely mindig nála volt, majd leheveredett rá és csendben figyelte a neszeket és a fák susogását. Ahogy így egyedül daimonjával gondolatban értekezett is, eszébe jutott hogy ha már itt van akkor elkészít egy házi feladatot is, s amint ezt kimondta meg is jelent nem is messze töle egy aranyos kis mókus. Al sem volt tétlen, és azonnal pörgött a dolgon az agya, elövette pálcáját, majd füzetét maga elé helyezte csendben nehogy elijessze a kis szörmókot, majd elolvasta az órai anyagot és gyorsan cselekedett is. Pálcájával a mókus mellkasára céloz ahol a fájdalmat akarja elöidézni, majd jól hallhatóan és artikulálva kimondja a varázsigét.*-Torqutio! *abban a pillanatban Al látja hogy a mókus a hátára esik és pici mellsö és hátsó lábaival igen próbál rugdosni mintha megpróbálna egy üregböl kimászni, közben hangos cirregö hangot ad, voltaképp ez lehet a fájdalom érzése.*~Szegénykém, tudom, nagyon rossz meg minden, dehát nem fog soká tartani, ígérem, aztán pedig mehetsz is amerre látsz, jó?~*nyutgatgatja kedvesen a kis szörmókot, de láthatóan az nem is figyel rá, elvégre hihetetlen fájdalmat érezhet át amit meg sem tudna magyarázni hogy honnan jött, hogyan vagy mitöl kapta. A vörös hajú leányzónk nem is tétlenkedik, pálcájával hogy enyhítsen valamelyest a mókus kínjain kis kört ír le a mókus feje felett, hisz jól odafér hozzá, és így még talán erösebb is lehet a vari, és kimondja a türéskitolás varázsigéjét.*-Tolero Pato! *a kis mókus végre egy pillanat múlva már kicsit jobban van, az elözöekben alkalmazott varázslat még bár hat rá, ettöl függetlenül láthatóan és hallhatóan nem sivít és nem kapar, egyszerüen csak a hasára fordult és csendben fekszik, miközben piheg nagyokat, gondolja is Al hogy várja hogy végre elmehesen és megszünjön a varázslat. Szerencséjére a kis állatnak alig pár perc múlva meg is szünik mindkét varázslat, de ö nem megy el, csak fekszik, ki van ütve teljesen, sajnos a sokk öt is elérte, de majd regenerálódik , addig pedig Al fogja magát és visszaül a takaróra, elöveszi szeneskészletét és szokásos rajzolós füzetét és kezdi megörökíteni a kis mókust. Alig telik el így csendben 5-10 perc, halk neszezésre lesz figyelmes, majd látja is hogy semmi baj, a kis mókus fenn van a fán és ugyanolyan mint azelött, bár kicsit fehérebb lett talán a szöre a mellkasán, de kutyabaja. Alanois még ezután gyorsan befejezi a rajzot, majd összepakol és visszaindul a Kúriába.*

//másodlagos//

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Ápr. 10, 2011 3:40 pm

*A sajnálatra kicsit elmosolyodik, de van abban a mosolyban valami keserű is. Ilyenkor látszik igazán, hogy tényleg mennyi minden nyomja a lány vállát, hogy mi minden, mennyi bűntudat, vészterhes időszak emléke lakozik benne. De mindez hamar el is tűnik a tekintetéből. És akkor ugye a farkast hívja, füttyent neki, majd következik a hosszú szünet, ami alatt folyik tovább a beszélgetés. Még gyorsan magyaráz neki egy kicsit az állatról, csak hogy tudja mire számítson.* - Nem akármilyen farkas egyébként. Hallgat rám, de csak rám, tökéletesen megérti, amit mondok. Igazából megmentettem. Vagy ő mentett meg engem. Ki tudja. *Gondol vissza arra, hogy az arénában akadt rá, ahogy nagy szemekkel nézett, hogy valaki vigye magával. Majd kifelé a farkas vezette... Így aztán nem igen gondolja, hogy a farkas tényleg az övé lenne, inkább csak barátok, vagy kölcsönösen tartoznak egymásnak. Végül pedig úgyis elereszti, megmondja neki, hogy éljen amíg szeretne, tegye azt, amit jónak lát, keressen társat. Evandrus és az unokatestvér kapcsolatára kicsit megvonja a vállát.* - Kissé felelőtlennek tűnik ez fiú... De igazából ők tudják, ha így minden rendben van köztük, akkor minden renden van. *Végül ugye tovább kérdezget, és meg is kapja a válaszokat. Szóval a lány jós. A visszafordított kérdésre viszont meg sem lepődik, valahogy megszokta már ezt a dolgot. Tudja jól, hogy erősen kilóg a sorból.* - Hát, ez egy hosszú történet, és van amikor én magam sem értem. Amúgy vízmágus vagyok. És elemntalista is. Az, hogy nekromágiát használok, puszta véletlenek, és történések folyománya. *Mosolyodik el, hiszen nem gonosz ő. Ez csak a látszat, és a kötelesség. Majd hallani a futás hangját, a csendes lihegést, és az erdőből kifut egy hófehér farkas, egyenesen Laurához. Majd leül a két lány lözé, és hol Laurára, hol Alanoisra néz, tiszta értelemmel a szemében. Csak várja, hogy miért lett idehívva. Az Eramiros lány pedig kicsit megsimizi a farkas fejét, aki belebújik a simításba.* - Minden esetre lehet lassan indulnom kellene... Van még némi elintéznivalóm. *Mondja kissé ködösen, majd feláll, kirántja a kaszát a földből, kicsit meghajol, majd távozik.* - További szép napot. *A farkas pedig Al simogatását is jó néven veszi, és amikor laura távozik, egy kis ideig követi a lányt, majd elfut az erdőbe.*

Vendég

*Al ahogy figyeli mit mond Laura felfigyel fehér hajára, amit nem vél festésnek vagy ilyesminek, inkább olyan mintha veleszületett volna vagy ilyesmi. Ilyesmit akár egy átok is okozhat, így nem is kérdi meg mi okozhatta, inkább tovább hallgatja a lányt.*-Sajnálom hogy nincs már veled a daimonod. *persze tudja, sejti Al hogy ezzel már biztosan valami nagyon komoly átokkal volt dolga a lánynak, de mivel ezeket nem mondja el az ember csak úgy, így nem is kérdez, csak megjegyzi ezt magában, hogy ne felejtse el. Kitudja, lehet hogy még valamikor szüksége lehet rá, vagy ha például egyszer elmondja a lány, kitudhatja, mit hoz a jövö.*-Persze, persze, szeretném látni a farkast. *és direkt fogalmaz így, hisz nem Lauráé, csak ha szükséges akkor van vele, vagy ilyesmi, de nagyon fontos hogy saját élete van a farkasnak, nem Laura tulajdona.*-Hát, nem tudom, tudod alig pár hete hogy ismerik egymást, és akkor azonnal eljegyzés meg ilyenek, de, hát az ö dolguk. Lavanyara, a kuzinomra ez nagyon is illik, ö mindennapot úgy él meg mintha a legutolsó lenne számára. *mondja Al, majd megvonja a vállát, neki tökmindegy mit tesznek, ö kedveli, barátjának tartja Evandrust, és ez neki elég.*-Beletaláltál, jós vagyok, ezért a naxis szak. Tudod a mi családunkban az anyukám volt jós-mentalista, így én is jós vagyok. Es te hogyhogy eramiros vagy? Te is pont az ellentetje mint amit gondolna az ember, nekromanta. *nevet egyet a dolgon, és várja a lány válaszát, közben pedig elövesz egy kis pisztáciát és majszolgatni kezdi, törögetni kezdi, és persze Laurát is megkínálja. Hamarosan pedig egy futó állat hangjára lesznek figyelmesek...*

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Ápr. 10, 2011 2:47 pm

*Hát igen, laura tényleg eléggé furcsa lány, sok mindent átélt, nem véletlen az sem, hogy a fehér haján látszik, hogy nem eredetileg ilyen színű, és nem is festve van. Fakó, matt, de nem száraz, szép az esése. Egyszerűen csak nem olyan élő. Ez a változás például akkor történt vele, amikor egy halálos varázslat, ami nem az Avada, eltalálta, de a nekromanta lány túlélte az egész esetet. Na igen, tudna mesélni pár dologról, eseménydúsa telt az a majd három év. És az, aki ismeri az egész történetét, meg is értheti, hogy miért ennyire furcsa, csapongó, szélsőséges. Ma közvetlen. Holnap lehet nem lesz az. De ki tudja. A kérdésre kicsit félre dönti a fejét, és szívélyesen, kedvesen, barátságosan válaszol.* - Nos, volt egy daimonom... De ő már nincs mellettem. Jelenleg csak egy fehér farkas szegül szolgálatomba, ha úgy kívánom. De máskor hagyom neki, had éljen boldogan. Úgy sem fogja senki bántani. Szeretnéd látni? *Kérdezi a lány, és ha igen a válasz, füttyen egyet. Miközben még sehol semmi mozgás nincsen, ugye a lány beszélni kezd Evandrusról. Mire csak egy kicsit bólint, hogy érti.* - Nos, sosem tagadtam, hogy vannak itt furcsa emberek. *Mondja, ami persze nem bántás a fiúra nézve, csak hát... Minden esetre még mindig nem jött meg a farkas, de Laura láthatóan nem nagyon izgul, hogy nem ért ide. Teljes nyugalommal üldögél a földön, a napfényben, és nézi néha a lányt, néha a pumát, néha az eget. Végül, hogy kezdeményezzen valamiféle beszélgetést, csendesen kérdez.* - Hogy-hogy Naxeldires lettél? Nem tűnsz úgy, mint aki vonzódna a sötét mágiákhoz. Esetleg jós vagy? Vagy talán anyagmágiával szeretnél foglalkozni? *A kérdés érthető, Alanois nem tűnik épp egy sötét karakternek. Persze a dolog teljesen visszaordítható, hiszen sokakban felmerülhet a kérdés, hogy Laura, a nekromanta mit is keres az Eramir szakon.*

Vendég

*Alanois kicsit furcsálja a másik lányt, de neki ez tetszik, attól még szimpatikus lehet hogy nem beszél annyit és hogy rejtélyek veszik körül. Amikor végre elárulja a lány a nevét, kicsit fellélegzik hogy nem kell direkbe megkérdeznie, elvégre az olyan közönséges, és akkor lehet hogy egy életre elásná magát elötte, így meg legalább nincs semmi sem veszve. Mivel Al nincs még itt olyan régóta és így a titkokat sem ismeri annyira, így meg sem kérdezi vagy nem is utal rá hogy milyen gonosz multja lehet esetleg a lánynak. Picit azért érdekes neki hogy ilyen közvetlen és aranyos most Laura, de ez neki most kimondottan jólesik. Ahogy észreveszi hogy Lau a daimonjára pillant megkérdi.*-Neked amúgy van valamilyen állatod? *kérdi, mivel daimont nem lát mellette, így az nincs neki, de attól függetlenül sima állata még lehet, gondolkodik el Al.* -Ismerös az elbújás, én is sokszor szeretek egyedül lenni. *mondja a vörös hajú lány, majd Laurára mosolyog.*-Oh, Evandrus jóbarátom, néhány hete ismerkedtünk meg és igen jóban lettünk. Többek között az unokatesómmal jár, épp most jegyezte el. *meséli a dolgot, de csak afféle tájékoztatás jellegüen, ö ezt elítéli, ö ennél komolyabb lány kicsivel.*

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Ápr. 10, 2011 2:07 pm

*Amikor a lány elharapja a mondatot, a köszönést, egy kicsit elmosolyodik, szelíden. Most nagyon ne olyan, mint akkor a Sötét negyedben. Ott tényleg volt az a taszító aurája, az a sötét fény a szemében, és még a kasza is fenyegetően hatott. Most pedig pont olyan, mint egy mindennapi, kicsit sápadt, és némiképp megtörtnek látszó Eramiros lány. Senki nem gondolna bele, hogy esetlen élőholt lehetne, vámpír, embert ölne, ha muszáj. Hangja csendesen szól, cseng.* - Laura vagyok. *Így legalább a keresztnevét megmondta, de a többit nem szívesen közölné, hiszen híre van az iskolában, hogy ki is ő, mit is tesz, mit csinált, kivel van/volt/lesz. A pumára néz, amikor bemutatják neki, és aprót mosolyog rá, bár belül egy pillanatra fájdalmat érez. Eszébe jut egy kicsi, barna vidra, ami régen olyan lelkesen futkosott körülötte, de ma már nincs vele, és nem is lesz soha többet.* - Nem baj, elismerem, hogy nem egyszerű észrevenni néha. Általában én bújok el a világ elől... *Furcsa, hogy ilyen dolgokat mond, nem szokása az ilyen beszéd. De annyi biztos, hogy nagyon szélsőséges, és most ezt az arcát mutatja.* - Egyébként csak gondolkodni jöttem. Néha ki kell szellőztetni az ember fejét. *Az ember szó valamiért furcsán cseng a szájából, de nem olyan feltűnő. Miközben köszönetet nyilvánítanak neki, csak mosolyog, fejét kicsit meghajtja, mintha ezzel is azt mondaná, hogy ez a dolgom, semmiség.* - Evandrus furcsa. Ismered? *Kérdezi a lányt, érdekli, hogy mennyire beszélgettek el. Azt persze látta, hogy ismerik egymást, mert ugye fizetett neki egy italt, de hogy mennyire, azt nem tudni.*

Vendég

*Al úgy belefeledkezik a rajzolgatás utolsó simításaiba, hogy észre sem veszi hogy valaki közelít, csak pumája morog egyet, amire felfigyel. Ahogy közelebb jön a lány és megszólítja a teljes nevén, hát, ez sem mindennapi, elvégre nem szokás a teljes nevén megszólítani valakit, föleg nem olyat akinek az életét megmentettük egyszer.*-Oh, szia....*harapja el a mondat végét, mert közben eszébe jutott hogy amikor legutoljára kérdezte nem is mutatkozott be a lány, így csak remélte hogy odabiggyeszti a nevét, hogy végre erre a rejtélyre is fény derüljön, de hanem, akkor sem baj, megérti hogy vannak ilyen emberek is.*-Eszre sem vettelek, bocsika, csak Ciqala a pumám jelezte hogy a közelben van valaki. *néz le Al a pumájára, majd a lány gyönyörü szemeibe réved, mely igen elkápráztatja, de nem említi meg, nehogy félreértse. Inkább afelöl érdeklödik hogy mi járatban van.*-Sétálgatsz meg ilyesmi, vagy rendezgeted a gondolataid? *kérdi töle, majd végigméri a kaszáját.*-Amúgy még meg sem köszöntem hogy megmentettél attól a huligántól, tudod, ott a Sötét negyedben. Evan kicsit túl vehemens volt, de aztán te helyretetted, köszi. *mondja elismeröen hangjában, hisz még sosem keveredett ilyen szituba, kicsit meg is ilyedt ott, de jó érzés volt hogy ez a lány talpraesetten helytálllt. Majd Al elövesz egy zsebkendöt és satirozni kezdi a rajzát, de csak 1-2 helyen, majd összegöngyöli és elrakja.*

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Ápr. 10, 2011 1:22 pm

*Néma léptekkel közeleg valaki, vagy lassan valami a Varázslatos titkok erdejének közepe felől. Pont onnan, ahol a kút áll. Amiben látod a múltat, a jelent, a jövőt. Rajta csak a szokásos 'schhol girl' egyenruha van, rövid fekete szoknya, fehér blúz, egy pár fekete cipellő. Hófehér haja kiengedve lóg, vállára támasztott kaszájának pengéje megcsillan a nap szikrázó fényében. Aranysárga szemeit eltakarják a szélbe lengő tincsek, arcáról szinte semmit nem lehet leolvasni. Furcsa egy jelenség ez a lány annyi biztos. Egyszerre taszít és vonz, felkavar, és megnyugtat. Észreveszi azt a lányt, akit már egyszer sikerült megmentenie valami rondától a Sötét negyedben, így felé veszi az irányt. Tényleg nem nagyon hallani, ahogy lép, max a puma veheti észre. Na meg a lány is, amikor csendesen, nyugodt hangon megszólal.* - Szép napot Alanois Winderburg. * Mondja ki a lány teljes nevét. És ebből arra is utalhat akár, hogy ő maga nem mutatkozott be, így a Naxis lány még a keresztnevét sem tudhatja, nem hogy az egészet. Közben szépen megkerüli a lányt, és vele szemben helyezkedik el, kaszáját a földbe vágja, így a nyele egy szép 60 fokosz szöget zár be a földdel, és a fegyver elé telepszik. Majd csak néz, azokkal az átható, aranysárga szemekkel.*

Vendég

*Alanois ebéd után nagy sétára indult a Küria környékén, sokat hallott a VArázslatos Titkok Erdejéröl ahol csodálatos varázslények is felbukkanhatnak, így erre vezette útja. Ahogy lassan sétálgatott, figyelmes lett egy nagyobbacska köre, így leült rá és elövette befejezetlen rajzát kedves és egyetlen daimonjáról, a pumájáról. Most is hangulata irányította öltözékét, így bordó trapéz farmert viselt, hozzá pedig fehér polót és narancssárga-piros csíkos inget. Haját most kétoldalra választotta és befonta végig, majd hátul mindkettöt összefogva viselte. Lábán újonnan vett szegecses bakancsa volt látható, hozzá pedig ugyanilyen táskája volt mellette, amin a pumájának feje pihent, miközben ö rajzolgatott. Nem volt mindig ilyen rajzolgatós, csak mostanában kezdte el, de igen megkedvelte. Föleg természetes dolgokkal alkotott, föleg szénnel.*

Vendég

*Csak somolyog Szevér vadászatos szavaira, de nem igen szól semmit.* - Megígérte, hát látni fogod. Ennyi. Csak... ez az ígéret hosszabb időt jelez, mintha egy halandó barátod tenné. Nála talán néhány hónap... egy angyalnál lehet, hogy tíz év. De ha megígérte, fogtok még találkozni. Vissza fog jönni hozzád. *Ígéri, miközben viszonozza a szembenézést, majd feltápászkodik a földről.* - Szevér... *Megragadja a fiú karját, és hirtelen nem is tudatosul benne, hogy szólította. Csak kicsit visszahúzza magához, mielőtt az elmenne.* - Nem fogom kiadni a titkod, de ezzel együtt jár, hogy te sem az enyémet. *Mondja halkan, majd elengedi a fiút, és rámosolyog.* - Jóéjt. Sok sikert a házivámpírhoz. *Biccent, majd ő maga is távozik valamerre... Ki tudja, a végén még tényleg repülni fog ma. Lentről úgysem látszik, ki száll el odafent...*

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Kedd. Márc. 15, 2011 8:13 pm

-De, ha nem a hatalmasok, akkor kik? Mert őrültek mindenhol vannak.. Ők mindenkire vadásznak. *mondja, mintha ez magától értetődő lenne, aztán csak hallgatja a lány szavait a kardról, meg az elméről, és csak somolyog. Aztán vált angolra. Hiába az elnevetés, Szevér érzi, hogy gien, itt tényleg van valami mélyebb, bár ki tudja? Talán meg se éri a másnapot.. Vagy talán elenségek lesznek, és ezeket a titkokat fogják először felhasználni a másik ellen. De csak nem. Szevér legalább is nem tervezi, hogy írtóhadjáratot rendezzen az angyalok ellen. Meg semmi mások ellen sem.* -Igen, én is azt hiszem. *mosolyodik el, majd csak hallgatja a szavakat. Igen, talán van az már két éve is. És borzalmas. A viccet meg még nem hallotta, és a végén csak emgforgatja a szemeit.* -Tipikus.. De én olyan sok idő múlva, számomra sok idő múlva, már nem leszek itt. Elhiszem, hogyha azt mondod, vissza fog jönni.. de ember vagyok. Ezt ő is tudja. Miért ígéri meg, ha neki más az idő? Mondta volna, hogy nem látom többet. Elfogadtam volna. De így.. az egész.. *csak a fejét csóválja.* -Mind egy is. Későre jár. Megyek, megetetem a házivámpíromat. Szia! *mosolyodik el, majd zsebrevágja a kezeit, és békésen elsétál, miután szépen elköszönt a lánytól, és néhány kósza pillanatig egész hosszasan, mélyen nézett annak szemeibe.*

Vendég

- Az túlzás, hogy nem vadászik ránk senki... *Morog kicsit, miközben előrelendül, és inkább a combjára könyököl, törökülésben, úgy néz a fiú felé.* - De hát Isobelt láthatóan nem érdekli. Valahogy még mindig megúsztuk mindketten... Rossz? Nem, rossznak tényleg nem rossz, határozottan nem. Sőt, igazából imádom. Repülni is... Meg a karddal is egészen összhangban vagyunk, még ha inkább elmével harcolok is. *Észbekap, és persze visszaadja Szevérnek a medált, elvégre nem akarta eltenni, vagy ilyesmi, csak úgy... a kezében felejtődött. Valahogy jó érzés volt ott forgatni.* - Angol? Anyanyelv, tökéletes. *Mondja, persze közben váltva is angolra.* - Hm... Akkor azt hiszem, mindketten olyan titkot adtunk ma át, amit nem túl sok embernek. Ez így első találkozáskor nem is rossz. Valami szoros kötelék kezdete. *Kicsit elneveti a dolgot, hogy azért Szevér ne vegye annyira komolyan, majd megvonja a vállát.* - Ha megígérte, akkor biztosan vissza is fog jönni. Mióta vársz? Egy-két éve? Neked hosszú időnek tűnik, de ha jobban belegondolsz, még a te életednek is csak egy meglepően kicsi töredéke. Persze, valamennyire az angyalok is érzékelik az idő múlását, tudják, hogy telnek az évek, csak éppen... Nekik sokkal kevesebbet jelentenek ezek. Hiszen jóval tovább élnek. Ismered azt a viccet, amikor az ember megkérdezte Istent, hogy mennyi neki egymillió év, Isten pedig azt felelte, egyetlen perc? Aztán az ember megkérdezte, mennyi neki egymillió dollár, és Isten azt felelte, egyetlen cent. Erre az ember megkérdezte Istent, nem-e adna neki egy centet, azt pedig azt felelte, szívesen, csak várjon egy percet. Minden viszonyítás kérdése... De ha megígérte, vissza fog jönni. Akire én várok, az se néz be valami gyakran.

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Kedd. Márc. 15, 2011 7:47 pm

-Nephilimek? *pislog még nagyobbakat.* -És a msék a Hatalmasokról? Nem vadásznak rátok? Nem is léteznek..? *kérdezősködik tovább, ébredező kíváncsisággal, kicsit értetlenkedve. A többi részével nagyjából tisztában van.* -Néha szívesen repülnék.. És a nyelvek értése sem rossz! *mosolyodik el. Aztán el is neveti magát, és egy ideig csak kuncog, majd, ha a lány adja, visszaveszi a medálját, és visszahelyezi a nyakába.* -Látod? Máris van gyakorlati haszna annak, hogy több nyelvet beszélsz.. Angol, mint világnyelv esetleg? Az nem is feltűnő. *kérdezősködik, hiszen Jack mellett megtanulta ezt a nyelvet, afféle harmadik nyelvként. A lány további szavaira a végén csak a vállait vonogatja, miközben bólogat.* -Na igen. Tulajdonképpen tudod te, meg még egy ember. Meg talán még kettő. De ők nem tudom, mennyit tudnak az angyalról. Róla.. Róla talán csak te.. Ezt senkinek nem mondtam el. És.. tudod mi a legrosszabb? Vagy legszebbebben az egészben? Megígérte, hogy visszajön.. *túr bele a hajába, kissé fújtatva.* -Megígért, hogy egyszer visszajön. De nem jött. Az óta sem, pedig várok rá. Az angyalok érzékelik egyáltalán az idő múlását? *néz fel az égre, majd vissza a lányra.*

Vendég

*A kérdésre halkan felnevet, majd megrázza a fejét.* - Én is? Ó, nem. Ki kell, hogy ábrándítsalak, de még Isobel sem az. Egyszerű félvérek vagyunk. Csak... ő inkább angyal, én meg inkább ember, azt hiszem. Mármint, világilag. Érted. Én sokkal inkább ebben a világban élek, a tietekben. *A néhány szóra figyel, fülel, elvégre biztos, hogy megértené, ha hallaná... De nem hallja pontosan, így nem is törődik vele. Nem neki szólt. Helyette elkapja a csontmedált, és érdeklődve forgatja az ujjai között.* - Hm... Új élet? Nem is rossz, határozottan nem. És ez egy príma képesség. Én bezzeg csak kardot tudok idézni, meg repülni, meg nyelveket beszélni. Apropó, milyen nyelveket beszélsz? Nem igazán kedvelem a bolgárt... Ha már így úgyis lebuktam, nyugodtan mondhatom, hogy válassz bármilyet, és társalogjunk inkább azon. *A kérdésre felnéz, és elgondolkozva megvonja a vállát.* - Tudnék, ha akarnék. Nehéz lenne leírnom szavakkal, néha mennyire, mennyire szeretnék... De hát önző dög vagyok. Nem akarom bevállalni, hogy rám is ujjal mutogassanak, hogy tőlem is azt kérdezgessék, mégis miféle lény vagyok, mint szegény Cheinory-tól. Jobb ez így, hogy csak hárman tudják, mármint rajtam kívül, persze. Néha még az is sok. Gondolom te sem regéled el úton-útfélen mindenkinek apró kalandodat a lovassal meg az angyallal.

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Kedd. Márc. 15, 2011 7:17 pm

*A lány válaszaira csak pislog néhányat, majd pupillái kitágulnak. Nem, nem kell feltennie a kérdést, a fiú egyből emgérti, mi az, amit el akarna mondani. Már többször is látta.. a cinkos kacsintás.. A szavak, a hanghordozás, az érintés.. Beletúr a hajába, miközben nagy sóhajjal fújja ki a levegőt, hatalamsat fújtatva.* -Szóval te is.. Őrangyal vagy? *pislog kissé értetlenül, aztán a kérdésre, és a szavakra, mely szerint Castiel a csütörtök angyal csak megrázza a fejét, és egy kissé elneveti magát, majd halkan elsuttog néhány szót, miközben letépi a nyakából a csontmedált. A lány elé dobja, és amint leszedi a nyakából és kiejti a szavakat, egy ketyegő aranyórává változik.* -Most már igazából mindegy nekem.. Meghaltam. Cas visszahozott. Kaptam tőle egy órát, meg ezt.. *felkap egy élesebb követ, majd megvágja vele a kezét, fel se szisszen, ahogy a vér kiserken, majd egy laza mozdulattal, kézrátétellel gyógyítja meg magát, heg se látszik.* -Hogy vigyázzak magamra. Az meg akkor áll meg, amikor ez. *bök a mellkasára, a szíve tájékára.* -És, ha te is, akkor te miért nem? *mutogat az ég felé értetlenül.*

Vendég

*Türelmesen várja, hogy Szevér magához térjen, anélkül, hogy különösebben keltegetné. Még dúdolgat is félhangosan valami dalt, aztán mikor érzékeli, hogy Szevér ébredezik, lepillant rá, és elhúzza a kezét. Mosolyog, miközben a fiú elég zavartan ugrik el tőle, majd megrázza a fejét.* - Semmi gond, én azon csodálkozom, hogy a többiek ennyien könnyen túllendültek a dolgon. Hogy láttam-e? *Félredönti a fejét, majd kicsit cinkosan rákacsint Szevérre.* - Nem először. Ma már úgyis beleájultál egyszer az ölembe, meg becsületes fiúnak tűnsz... *Eddig jut, de végül nem teszi fel azt a kérdést, miszerint mennyire rengetné meg Szevér világát, ha közölné, hogy az előbbi lány afféle unokatestvére. Sejti, hogy Szevérnek sok lenne már mára, elvégre eleve furcsa állapotban találtak rá, szóval csak megrázza a fejét.* - Mindegy is. Tehát Castiel... A csütörtök angyala. Kicsit beteg dolog, hogy már a napoknak is angyalai vannak, nem? No és... mennyiben titkos, mi dolgod neked ezzel a bizonyos csütörtök-angyallal? *Hátradől, megtámaszkodva hátul a kezein, és érdeklődve pislog Szevérre.* - Isobel rendes lány egyébként, csak... Néha kicsit sok. A fogalmazása... olyan... túlcifrázott. Nem is tudom... mintha régi könyveket olvasnék egymás után.

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Kedd. Márc. 15, 2011 7:03 pm

*Csak fekszik öntudatlanul a lány ölében, és érzékeli, valahonnan messziről, hogy hozzáérnek, és játsznak a hajával. Lévén Lisa érintése is oylasféle, mint amilyen Isobelé volt, néhány perc múlva, amikor már Liliya elment, felébred, azaz kezd magához térni. Pislog vagy kettőt, megdörszöli a szemeit, majd felnéz a felette levő szőkeségre. Enyhén elpirulva, hirtelen ugrik ki szinte a lány öléből, és idegesen rendezgeti a hajszálait, miközben törökülésbe keveredik, majd egyik lábát felhúzza, másikat félig kinyújtja, és a földön nyugtatja.* -Öhm, bocsesz.. Nem akartam csak úgy.. érted.. De.. te is láttad? *pislog értetlenül, miközben arrafelé néz, amerre az előbb Isobel eltűnt, majd vissza a lányra, véágül ismét emgrázza a fejét, és aztán csak fogja azt. Kezd sok lenni neki ez a mai nap.*

Vendég

- Szia Chei. *Köszön el a kecskelánytól is, miután végighallgatta annak a történetét. Némán zsebredugja a kezeit, mikor a lány megjegyzi Isobelre, hogy más... Miközben akkor persze még mindig a földön ül... Szevér pedig beleájul az ölébe. Először felvonja a szemöldökét, majd felsóhajt, és némán beletúr a fiú hajába. Elgondolkozva kezd játszani a fiú egyik tincsével, miközben a semmibe bámul, valamerre arra, amerre Isobel eltűnt. Nem kelti fel konkrétan a fiút, de ha ennyitől felébred, akkor persze abbahagyja, és engedi, hogy felkeljen. Liliya kérdésére megrázza a fejét.* - Hagyd csak, majd én intézem. Szervusz. *Köszön el nyugodtan, aztán tovább játszik a fiú hajával, és figyeli a fákat, meg felettük az eget.*

Vendég

*Hát jó, ha nem, hát nem, Lil eltereli inkább figyelmét Isobelről, már amennyire tudja, hisz nemigen van hozzászokva az ilyesmikhez, de mindegy is. Viszont mikor az egész egyszerűen kibontja szárnyait és elrepül, csak bámul utána, majd becsukja nyitvafelejtett száját. Láthatóan nem csak ő hökkent meg, de nem kérdez semmit, inkább nem is akarja tudni... A kérdése után kap egy szemrehányó pillantást Lisától, amire csak bocsánatkérően megvonja a vállát, de inkább a válaszra figyel.* - Ó...hát ez érdekes. Tényleg. Nem is hallottam még ilyesmiről! *Hát igen, kérné még a lányt, hogy meséljen, de így is fél, hogy túl messzire ment.* - Remélem nem baj, hogy megkérdeztem, szerintem nem vagy ijesztő meg ilyenek, csak engem érdekelnek az ilyesmik, hogy mennyiféle faj létezik meg ilyenek. *Mosolyodik el zavartan.* - Szia! *Köszön el a lánytól, mikor az elmegy, majd Szevér felé fordul, aki ismét elájult...* - Uhh... fel kéne vinni a kúriába, nem? *Pislog Lisára, már csak ők maradtak ott. S ha az igennel felel, akkor segít felcipelni a betegszoba-ellenes Szevért a szobájába, majd elsprintel vacsizni, mert még azt sem tette meg, ha meg nem kell segítség, egyenest megy kajálni.*

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Kedd. Márc. 15, 2011 6:18 pm

-Betegszoba? Nekem? *tiszta szívból neveti el magát a puszta feltételezésre is.* -Nincs akkora vérmesség, ami engem oda kényszerít. Elbőb foltozom meg magamat, vagy varrom vissza a lábamat ezzel a két kezemmel. Kösz, de kihagyom. *hárítja el finoman a szavakat, aztán arra, hogy mi dolga neki angyalokkal, már nem is mond semmit, sokkal inkább figyel Chei felé, aki kicsit felkelti az érdelődését. Nem tudja meg, mikor érkeztek, de Lisa szavaiból kiveszi, hogy nem olyan rég. Őt nem zavarják a hibridek, eléggé sokféle dolgot látott már, Bestiatanon szívesen figyelgette a különleges lényeket, és látott tündét, koboldot, kentaurt, a félekscke miért lenne más? Nephilimekkel álmodik.. Tele van az élete ilyenekkel, varázsló világban él, hozzászokott tulajdonképpen, és nem akarja éreztetni a lánnyal, hogy honnan is jött. Biztos nehéz beilleszkedni. Amikor a harsonás szavakat hallja, akkor kissé értetlenül pislog a lány felé. Talán tényleg mégiscsak félangyal lenne? Szevér lelki szemei előtt elsuhognak a hollószárnyak, aztán hirtelen a lány kipattintja a szárnyait, de előtte megígéri, hogyha kell, akkor el fog jönni. A fiú szemei fennakadnak, és szabályosan beleájul Lisa ölébe, ha még mindig mellette ül. Félálmában egyéb be nem teljesített ígéretek villannak fel.*

Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Kedd. Márc. 15, 2011 6:12 pm

*Kearának természetesen elnézi a dolgot.* -Semmi gond, érthető végülis a reakciód, az is csoda, hogy eddig a többség nem így reagált. *Von vállat végülis, aztán elköszön a lánytól, hiszen távozik. Szevér láthatóan lassan csak magához tér, bár még mindig kissé zavaros, amit mondd, de végül kiderül a neve.* -Akkor üdv. Sev, a bárd. *Mosolyodik el, de a mikor jöttetekre már nem válaszol, mert közben Liliya is felteszi a maga kérdését. Vehetné bántónak is a dolgot, de végülis érthető az efféle kíváncsiság, nem valószínű, hogy iskolai könyvekben rengeteg kecske-embert találni. Picit morfondírozik, hogyan is adja meg a választ, bár a mi is vagy tényleg nem a leghelyénvalóbb kérdésforma.* -Hogy is mondjam neked, afféle hibrid, bár én sem ismerem pontosan a népem történetét, de úgy tudom, hogy néhány száz évvel ezelőtt mágia segítségével egy hatalmas varázsló hozta létre azt a szigetet, ahol mi élünk. Ember-állat keverékek, én és a családom a kecskékkel lettünk keresztezve, de mekegni nem szoktam és a káposztáért sem vagyok igazán oda. *Mosolyodik el, jobban nem tudja magyarázni a dolgot, hiszen teljes mértékben ő sem tudja, lévén neki ez a megszokott. Az emberek sem feltétlenül néznek utána, hogy pontosan hogyan is alakultak ki, mivel az nekik az alapvető. Aztán láthatóan Isobel távozik, nem is akárhogyan, angyalszárnyakon. Na erre azért már csak-csak eltátja a száját, és úgy integet utána.* -Látom nem csak én vagyok...más. *Mondja csendesen maga elé, miközben még picit követi az eltűnő egyre apróbb alakot, majd a többiekre sandít.* -Azt hiszem én is távozom, ideje valamiféle vacsorát keríteni. Sziasztok! *Köszön el, majd az étkező felé veszi az irányt.*

» Varázslatos Varázsok Boltja
» Lány WC (Titkok Kamrájának bejárata)
» Elonar erdeje
» Olassië erdeje
» Varázslatos Titkok Erdeje

Varázslatos Titkok Erdeje

Varázslatos Titkok Erdeje

Similar topics

Similar topics