|
| | Varázslatos Titkok Erdeje | |
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:27 pm | |
| *Samanthát egy ideig senki se szúrja ki, hát mikor Penny gyönyörűen beleájul a kezébe, akkor először elkapja a lányt, majd gyönyörű szépen el is engedi, lefektetve a földre. Mikor Ariana hozzászól, majd a vér-mázos Nicolas, akkor igen, válaszol.* - Persze, hogy tudok, ahogy a többiek is tudtak, de nem vártátok meg, amit mondani akartak! *Van benne egy kevés temperamentum így holtában, meg egy rakatnyi hűvösség, amivel méregeti Nicolast.* - Kösz, hogy eszembe juttatod... *Mondja a fiúnak, aztán Arihoz fordul.* - Ez mind-mind te vagy. Mind. Igen az is. Igen, az a zöld... Igen... *Sorolja a lánynak, ahogy a jóslány fejében szépen felvillan a gondolat, hogy az a zöld, ami konkrétan azt mondta, hogy egyek, akkor az is... De az hogy? A következő pillanatban felvillan egy pentagramma mellettük, éles fénnyel, ugyanis Ariana másik énje, amelyik az emlékkép része éppen most futott bele egy pentagrammába a mókusával egyetemben, amit Pettől kapott. A helyszín a forgatásra nem változik, bármily furcsa, de még egy valaki jelenik meg. Mégpedig...* - Ariana... *Leheli a leányzó nevét egy fátyolos alak, akinek a teste sokkalta sorvadtabb, gyengébb, mint mikor meghalt... A bűntudat sorvasztott el őt. Regina.* - Nem akartam hogy nélkülem élj, hidd el, hogy sose tettem volna meg, ha nem muszáj. Velem kéne lenned, együtt kéne lennünk, tudnod kéne mindazt, amit én... *Elhallgat, miközben látszik a "háttérben", hogy Ariana feltápászkodik, ez az a pillanat, amikor a mókus fél-daimon állapotba kerül.* - Nem vagy egyszerű ember. Illetve ember vagy, de téged...Titeket James-szel, megalkottak. *Na, lesz pörgetés, helyszín váltás, vagy inkább mérhetetlen a sokk? Igen, sokk az van. Közben Penny-t sikerült persze magához téríteni, Nicolas pedig gyógyított, és vámpír képességei, főleg, hogy most ivott, elég hathatósan hatnak Ciarára, lassan elhiszi a szavait... Csak megszállták, nemde?* |
|  | | Nicolas Demerest


Minősítés:  Hozzászólások száma: 467 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:17 pm | |
| *Elszakad Ciara nyakától, és szó szerint ledobja a lányt. Öntudatra ébred mint a Skynet, mert rájön, hogy ezzel kissé leleplezte magát, ezért döbbent arcot vág, már amennyire ez megoldható, és az előtte heverő lányra mered, no meg a saját véres kezeire.* Mi történt? Démoni megszállás? *Adja a többieknek a tippet, hogy csakis arról lehetett szó, hogy valaki birtokba vette a testét, hiszen ő véletlenül sem vámpír. Erre tökéletesen rájátszik az, hogy mennyire kínlódva dobálta magát percekkel ezelőtt. Ariana Pennyt ébresztgeti, ő pedig Ciarához térdel le, és az amm medálját szorongatva végighúzza a foggal ütött seben az ujjait. Közben megtörli az állát, igyekszik szalonképessé varázsolni magát, mert nem nyújthat szép látványt. Időnként felpillant, és legnagyobb megrökönyödésére Samanthát pillantja meg.* Te vagy a halott, nem pedig én... *mormolja sötét pillantással, és ha sikerült a gyógyítás, néhány atyai pofonnal elkezdi életre kelteni Ciarát. Ám mint kiderült, Ciara mégiscsak tudatánál van, suttogva igyekszik biztosítani arról, hogy nincs ártó szándéka. Aztán a lány szavaira meglepődve kapja fel a fejét.* Te meg mi a fenéről beszélsz? Valami megszállt, ennyi, ne ragozd túl...
//amm, elsődleges: Mint, ahogyan az asztrál-mentál mágia arra is képes, hogy sebzést okozzon, olyannyira elhitetve az ellenféllel, hogy sérült, hogy az be is következik, eképpen gyógyításra is alkalmas. Gyógyíthatjuk saját magunkat, vagy mást is, egész egyszerűen olyan szinten hitetjük el az elmével a sebek összeforradását, hogy a test alkalmazkodik ehhez és ténylegesen beforrnak a sebek, eltűnnek a sérülések. // |
|  | | Ciara de la Fresque


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1752 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Nezafüggö keresi játszótársát....
"Ha hiszel önmagadban, nem érhet kudarc!"
"Mindenkivel történnek varázslatos dolgok, csak sokszor fel sem fogjuk hogy az épp az volt."
"Hibáink kezeléséböl ismerszik meg, hogy milyen az igazi jellemünk."
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:14 pm | |
| *A jósláslás szerencsére hoz egy kis info.-t de mire bármit megoszthatna leányzónk a többiekkel, amint Nicolas képe felvillan agyában, a fiú azon nyomban ráveti magát. Ciara daimonja persze ráugrik remélhetöleg a fiúra, próbálja menteni gazdáját minden erejével, de hát egy vámpír igencsak erös lehet, meg hát közben új is lesz a helyszín, hála valamelyiküknek aki pörgetett, így azért úgy ahogy megússza vöröskénk. Mindenesetre nagyon-nagyon nagy sebet kapott, igencsak elnehezül töle a feje, majdnem hogy el nem ájul, mindenesetre zúg a nagy vérveszteség miatt, de tartja magát amennyire csak tudja. Gyorsan egy szoros kötést varázsol a nyakára, majd AMM-mel valamennyire próbál gyógyulni, de mindezek elött gyorsan leül egy köre avagy simán a fübe. Kicsit aggodik hogy esetleg átalakulhat, vagy ilyesmi, de most inkább a saját épsége az ami jobban izgatja. Nem akarja itt hagyni a fogát, úgyhogy gyorsan öngyógyit, és ha nem lesz elég, akkor majd megkér valakit hogy segítsen neki. Majd ha mindez meg van, akkor gyorsan elmondja a többieknek hogy a másik helyszínen mire jutott.* -Figyeljetek, a másik helyen bevillant, hogy egy holt lélekkel van dolgunk, aki valamilyen módon kötődik Arianához, és Nicolas a következő ilyen, mivel a két világ között van a vámpírsága miatt, ha jól értettem, azt hiszem....*mondja, majd kicsit feláll és próbál szétnézni mi ez a hely*
//AMM II., másodlagos Leírás: Mint, ahogyan az asztrál-mentál mágia arra is képes, hogy sebzést okozzon, olyannyira elhitetve az ellenféllel, hogy sérült, hogy az be is következik, eképpen gyógyításra is alkalmas. Gyógyíthatjuk saját magunkat, vagy mást is, egész egyszerűen olyan szinten hitetjük el az elmével a sebek összeforradását, hogy a test alkalmazkodik ehhez és ténylegesen beforrnak a sebek, eltűnnek a sérülések. // _________________ Ciara bár elsőre kedves, megértő, közvetlen és segítőkész, azért a lelke legmélyén igen sokszor felszínre tör belőle a gonoszság, /mostanában egyre többször/, talán emiatt olyan összetett személyisége. Jellemzően spontán cselekszik és dönt, de sosem meggondolatlanul, még ha sokszor annak is tűnik. Szereti a természetet, az állatokat, az embereket, és az újdonságot szivacsként szívja magába. Szinte mindig van egy könyv amit épp tanulmányoz, de sosem zavarod ha épp beszélgetni lenne kedved. Tértágított táskája mindenféle klassz dolgot rejt amire csak szükség lehet, daimonja pedig egy szürke rajzos puma, Ciqala /Sikálá/ aki mindenhová követi mint árnyék. |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:11 pm | |
| The member ' Toportyán Zakariás' has done the following action : Roll dices#1 'Hat oldalú dobókocka' : #1 Result :  -------------------------------- #2 'Tízoldalú' : #2 Result :  |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:11 pm | |
| *Hosszasan mered bele a férfi tekintetébe, hátha ismerősre akad, és érzi, ahogy a férfi más szót mond, mint a többiek, igyekszik visszaismételni ezt a szót, miközben a férfi arcába mered, és ahogy a gömbre néz, az mintha meghasadna.* ~Milyen torz energiaforrás ez már megint?~ *lép hátra egyet, miközben igyekszik összerakni a képeket. Csak hátrál, miközben megrázza a fejét, nem nagyon érti a helyzetet. Ha Penny felsikolt, ami esélyes, akkor arra pillant oda, és látja, ahogy Nicolas rávetődik Ciarára, és szívni kezdi lefelé a lányt, akkor reflexből kap kutyája nyakörve után, de nincs szüksége arra, hogy elkapja azt, erős kettejük között a kötelék, a kutya szinte megmerevedik ugrás közben és leteszi négy tappancsát a földre. Zakariás keze szinte izzik, ahogy hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek, és csak akkor engedi el a kutyát, amikor a helyszín átvált. A mókus elszalad mellette, és nem igen érti, hogy pontosan hol is vannak, mondhatni kíváncsian pillant Arianára, miközben fél szemmel Nicolasra sandít. Csupa vérlény veszi körül.* -Hol vagyunk? *kérdezi, miközben a lány egyik vállára teszi a kezét, mert ezt tudja, legalább is ahogyan látta Nicolast enni, úgy véli, erre minden bizonnyal képesek. A szellemlányra nem figyel fel, most inkább a szőkeségre koncentrál, Kászon pedig egyszerűen körbeszaglászik a helyen, hátha talál valami nyomot, vagy bármi ismerős szagot, akár a borítékokról, akár talál valamit a gyér fényben, egy hasonlatos rúnát, egy pókot.. Zakariás pedig, az esetleges puffanást hallva Penny mellé siet, és int gondolatban Kászonnak, aki lenyomja a tárcsát... persze, miután választ kaptak.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:09 pm | |
| *Látta Pennyt a tárcsánál, de mivel úgy látta, nem szándékozik pörgetni, ezért szólt Zakariáshoz - ezt viszont már nem közli a fiúval, ugyanis az elharapott szó hallatán gyanúsan összeszorítja a száját, és keresgél tovább... de hiába, csak a gömböt találja.* ~ Egyek vagyunk... ~ *Ezek a szavak kúsznak be az agyába, mire önkéntlenül is kirázza a hideg... és mire feleszmél, Nicolas már Ciara nyakán van, Penny pedig pörget. A sötét helyszín nem hátrány neki, a szemei hozzá vannak szokva... ráadásul a helyszín is ismerős, így nem kell sok, hogy felismerje. Mikor elrohan mellette a mókus, majd meglátja saját magát, önkéntlenül fordul meg, a kaput keresi, az apja kísérletét... és persze, hogy rögtön felismeri Samanthát Penny mellett.* - Penny, lépj el onnan, messzebb tőle! *Szól rá rögtön a lányra, hiszen ki tudja, mit akar a holt lélek...* - Tudsz beszélni? Mi ez az egész, mi közük egymáshoz az emlékeknek? *Kérdez rögtön Samanthától, miközben az agya konkrétan blokkolja az előbbi képeket, Nicolasról és Ciaráról. Maajd később feldolgozza. Nem most. Csúnya képek. Most más dolgunk van... Penny viszont ellépés helyett összecsuklik, mire a lány mellett terem, és egyelőre egyszerű stimulával igyekszik felkelteni.* |
|  | | Penelope Waylan


Minősítés:  Hozzászólások száma: 117 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 5:06 pm | |
| *Azért még idegességén keresztül is meghallja Zakariás szavait és finoman csak úgy maga elé elmosolyodik rajta. Mit lehet tenni, ha egyszer az ember jól néz ki és még folyamatosan rá is játszik? Jobb kacsóján még mindig ott figyeg kb. 3 zacsi, tele a bevásárlás kellékeivel, miközben látja, hogy Nicolas nagyon pocsékul van, ezért hát a pörgetéshez folyamodik. Nyomkod, forgat stb. Az utolsó mozdulatnál tudatosul benne, ami a háta mögött történik, mégpedig, hogy Nicolas eszméletlen gyorsasággal veti magát Ciarára, és folyik a vér rendesen. Leányzónk szó szerint befagy, a keze is ott marad a tárcsán, majdnem hogy szájtátva áll... Persze még így is veszettül jól néz ki, de most (kivételesen) ezzel nem foglalkozik. Újabb helyszínre érkeznek közben. Kissé bambán állva fordul meg, mostmár elszakítva kezét a keréktől, meglátva Arianát két helyen és mellette is megjelenik egy lány, akiről már hallott, de most annyira ki van ütve az agya, hogy nem igazán tudja felfogni, hogy eddig ő nem volt itt. Simán úgy gondolja a sokk miatt, hogy biztosan eddig is itt volt...bár már igazából lassan lényegtelen az információ, mert enyhe köd száll az elméjére, szép arca teljesen kifehéredik és egyszerűen összecsuklik, beledőlve Samantha karjaiba, ha az elkapja persze (mert hogy felé dől), egyébként a földre esik...egyszerűbben fogalmazva elájul. Simán beelőzi Ciarát is, pedig nem is ő lett megcsapolva, de neki ez a Nicolas vámpírdolog, meg a véres nyakú Ciara, no meg a jó eséllyel nagyon véres arcú srác...enyhén szólva is sok(k).* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:58 pm | |
| *Zakariás közel megy az alakokhoz, akik nem vesznek észre semmit, nem változtatnak, illetve nagyon úgy tűnik... Ám mág is, a háromból egyiknek, amikor az arcába néz (a bal hátsó) a tekintete mintha összekapcsolódna a fiúval, és a mormolás közepette más szót mondd, mint mindenki más... és a zöld gömb kissé meghasad. Mikor Ariana látnokként próbál koncentrálni, egy dologra képes ráfókuszálni... Arra a gömbre, amit körbeállnak, minden figyelmét az vonzza be, ugyanis olyan szinten ismerősnek érzi, mintha a része lenne, mint embernek a bőre, ha hozzáérnek, a haja, az érintése, egyszerűen a kisugárzásból is mindezt érzi. És a meghasadás közepette mintha az agyába sugározna néhány szó...* ~ Egyek vagyunk... ~ Ciara a jóseszközeivel rájön, hogy Nicolast feszítő dolog, az maga Nicolas... Ez így most bonyolultan hangzik, de a lényege az, hogy rájön, hogy akikkel eddig találkoztak, az a lény, az bizony egy holt lélek volt, aki valamilyen módon kötődik Arianához, és Nicolas a következő ilyen, akivel azért történnek ezek, mert konkrétan jelen pillanatban nem holt, de már elérte egyszer a halál... De mielőtt ezt bárkinek elmondhatná, a nyakában csüng egy vámpír. A lány vére végigfut a fiú testén ezzel elidegenítve magát az emberi oldalától szinte, és tompul a fájdalom, de Penny a sok remegéstől, vörös szemtől valószínűleg már pörgetett... A következő helyszín igen sötét, vérfarkasok és vámpírok előnyben. Nicolas el tud szakadni Ciarától, de a lány eléggé durván le van szívva, ájulás szélén, és persze ezt kimagyarázni sem lesz sétagalopp... Ariana felismeri, hogy otthon van, az alagsorban, és hirtelen egy mókus szalad el mellette, majd meglátja a belépő önmagát... Penny mellett eközben egy leányzó jelenik meg, olyan korú, mint ő, úgy fénylik mint ők, eddig még csak hírből ismerheti Arianától... Samantha az. Nem cselekszik. Még. De most ő a társuk, és eddig nem vette észre, vagy a kút része?* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:49 pm | |
| *A hely ismételten változik és ha lehet, akkor ez most sokkal, de sokkal barátságtalanabb, mint az előző... A lány tekintete Arira siklik, aztán Nicolasra, aki láthatólag nincsen jól. Nem kérdezi meg ő is, hogy mi a baj, de kezét a srác vállára teszi... Hát csak nem lesz baja. Mindenesetre itt se sok kedve van maradni... gyógyításhoz annyira nem ért, ő inkább a trükkös dolgokban van otthon, ha mondjuk valakit le kell szerelni, ha esetleg valahova be kell olvadni. De itt...? Itt nem nagyon tud most semmit se csinálni, a táskát egyébként ő is meglátja, de hát... nem tudja mire vélni. Susan alapjáraton nem egy félős fajta, de most még rajta is végigfut a hideg, ahogy tekintetét körül futtatja a helyen... Megnézi ő is a gombákat, de csak óvatosan. Nem nyúl semmihez sem, aztán ha ezzel megvolt remélhetőleg Zakariás majd pörget, ha már Ariana felajánlotta neki. Aztán történik valami, mire a lány csak egy aprót sikkant... Höh, legalább nem őt bántja Nicolas. (Azért egy ilyen szép teremtést úgyse bántana, vagy talán igen...? Khm...)* - Nicolas...? *Mondja ki a fiú nevét, miközben egy tétova lépést tesz felé.* |
|  | | Nicolas Demerest


Minősítés:  Hozzászólások száma: 467 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:49 pm | |
| *Pedig ő auror, mégsem ért semmit. Az R.W. egyértelműen Rosettára utal, de ki akar itt időben utazgatni, és miért? Mi köze van mindennek Arianához? Aztán már nem is ott vannak, hanem valahol teljesen máshol. Ám az előző hely mintha elvitt volna egy darabot. A fiú összegyörnyed, mintha fagolyót lőttek volna a testébe, és rángatózik, nem tudja, hogy milyen kórság feszíti a testét. Feltápászkodni próbál, egyre vörösödő tekintetével az alakok felé nyúl, görcsösen karmokká görbített ujjaival, de csak hörög. Alig ismeri fel a fölé tornyosuló Pennyt, ám végül mégis, de nem válaszol neki, csak felpattan utolsó erejével, és az egyetlen dolgot teszi, amit ilyenkor tehet, és egyátalán nem érdeklik a következmények. A vér az ami ilyenkor seíteni szokott, az gyógyír mindenre. A lendületes ugrásnak a végeredménye Ciara, aki mellett ott terem, és egy jól irányzott mozdulattal a lány nyaki ütőerébe mélyeszti a fogait, és csak iszik, iszik, iszik...*
A hozzászólást Nicolas Demerest összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 27, 2011 4:49 pm-kor. |
|  | | Ciara de la Fresque


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1752 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Nezafüggö keresi játszótársát....
"Ha hiszel önmagadban, nem érhet kudarc!"
"Mindenkivel történnek varázslatos dolgok, csak sokszor fel sem fogjuk hogy az épp az volt."
"Hibáink kezeléséböl ismerszik meg, hogy milyen az igazi jellemünk."
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:48 pm | |
| *Nem is figyelte hogy ki érintette meg a kereket végül, de mindenesetre megtette valaki, úgyhogy már egy új helyszinen van. Itt fluoreszkáló növények adnak egy kis fényt, majd meglát három fickót akik kántálnak valamit egy gombnek amiben valami lény, vagy hát valamiféle élet van, és mintha a fickók energiájukból azt táplálnák. Igen különös és érdekes, majd megpillantja Nicolast akinek eltorzul az arca és láthatóan iszonyú fájdalma van, úgyhogy mielöbb tovább kellene indulni. Igy gyorsan elövesz Ciara pár csontot, érint, feldob majd gyorsan elmondja a varit.* -Oss Divina *és csak reménykedik hogy valamire rájön még idö elött, mármint hogy valaki pörgetné valaki a kereket*
//JM I. másodlagos+látnoki képessége is van és múltidézés Leírás: Főként állati csontok segítségével képesek lehetünk meghatározni egy helyszín múltját, azaz azt, hogy mi történt ott bizonyos időre visszamenőleg, kik jártak ott, mit cselekedtek. Afféle védelmi mechanizmustól függ, hogy a jós mennyire képes pontosan meghatározni a történéseket, ha valami módon védelem alá került a hely, akkor lehetséges, hogy csak villanások formájában tudja majd meghatározni a dolgokat, nem ismer fel pontosan személyeket stb.// _________________ Ciara bár elsőre kedves, megértő, közvetlen és segítőkész, azért a lelke legmélyén igen sokszor felszínre tör belőle a gonoszság, /mostanában egyre többször/, talán emiatt olyan összetett személyisége. Jellemzően spontán cselekszik és dönt, de sosem meggondolatlanul, még ha sokszor annak is tűnik. Szereti a természetet, az állatokat, az embereket, és az újdonságot szivacsként szívja magába. Szinte mindig van egy könyv amit épp tanulmányoz, de sosem zavarod ha épp beszélgetni lenne kedved. Tértágított táskája mindenféle klassz dolgot rejt amire csak szükség lehet, daimonja pedig egy szürke rajzos puma, Ciqala /Sikálá/ aki mindenhová követi mint árnyék. |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:48 pm | |
| The member ' Penelope Waylan' has done the following action : Roll dices#1 'Hat oldalú dobókocka' : #1 Result :  -------------------------------- #2 'Tízoldalú' : #2 Result :  |
|  | | Penelope Waylan


Minősítés:  Hozzászólások száma: 117 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:48 pm | |
| //Penny pörget, ha Nicolas nagyon tréül vaaan.// |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:47 pm | |
| *Csak gondolatban sziszegi a nevet, ami minderre utal, és amit ki tud venni, majd igyekszik megjegyezni a monogrammokat, a betűket, és a mintákat, hogy később vissza tudja adni. A memóriája egészen korrekt és jó, így ezzel nem lehet akkora gond. A közeledő furcsa lény neki nem ismerős, hiszen ő nem volt itt, amikor a lány igen, vagy talán az emlékei szélén megjelenik, sokkal inkább időz el a tekintete Pennyn, ahogy a lány kilövi a tűzgolyót, majd ahogyan a haja libben meg, miközben elfordul a lénytől, és Nicolassal beszélget.. Kissé el is mereng ezen a dolgon, és csak odaát, a következő helyszínen étr magához, amikor ismerős hangokat, szavakat, nyelvet hall.* -Ez olyan, mint amik a levelen voltak.. Talán tőlük akart megóvni.. *súgja Arianának, miközben, ha lehet, alssan elengedi a lányt, és közelebb lépdel a furcsa kis üzérkedőkhöz, miközben igyekszik felkutatni egyrészt, hogy mi ez a sötét hely, másrészt az, hogy kik is lehetnek ezek az emberek. Közel sétál, és igyekszik belenézni az ismeretlenek arcaiba, hátha felismer néhány vonást legalább. Nem auror, ez tény, de érdekli, hogy miért pont ide jöttek, mert mindennek Arianához kell tartoznia, vagy kötődnie, kapcsolódnia, éppen ezért körbenéz, és próbál rájönni a dolgokra. Sejtése szerint ez a jövő lehet, hogyha minden ismeretlen.. talán.. A tárcsa felé téved a tekintete, és látja, hogy Penny ott van mellette, így nem megy oda, hogy tekerjen, rábízza a lányra. Majd utána, a következő körben talán. Addig azonban kíváncsian figyeli az arcokat, hátha lát bennük valamit, vagy démonként megérzi, hogyha esetleg démoni dolgok folynak itt. Ariana kérdésére felpillant az egyik alak háta mögül.* -Ott áll az a gyöny.. khm.. szép lány a tárcsánál! *int fejével Penny felé, elnyelve az első jelzőt, majd visszafordul a lélekgömbhöz, amibe nyúlkálnak, és ostobaság ide vagy oda, közelti a kezét, mintha meg akarná érinteni a gömböt, bár nyilván itt is csak pulzálnak, és nem fog semmi sem történni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:42 pm | |
| *Mikor Penny rákérdez, meg lehet-e menteni a gyerekeket, hirtelen magához tér, a szavak visszarángatják a valóságba.* - Élek, nem? *Teszi fel az egyszerű kérdést, és lélekben elkezdi felkészíteni magát gyerekkora emlékeire... hiszen ha továbbhaladnak, alighanem jön a többi is... de mégsem ez történik. Ismeretlen helyre kerülnek, ismeretlen alakokkal... Nicolas pedig szenved, és fogalma sincs, mit kellene tennie vele. Ijedten pislog a fiúra, és látnoki képességével igyekszik rájönni, vajon mivel tudná megmenteni... hiszen egy gyógyító varázslat most aligha menne. Átkutatja a terepet - a múltban vannak ugyan, emlékekben, de mégis van ebben az egészben valami furcsa, mintha nem teljesen a múlt lenne, hiszen az előbb ott volt az a lény is... így egy próbát megér a képesség. Na meg persze a helyszín többi részén is kutat, nemcsak Nicolas helyrehozásával, hanem mindennel kacsolatban, körbejár, megvizsgálja a gombákat...* - Ha szétnéztünk, valaki pörgessen... Zaki? *Pillant hátra a fiúra, jelezve, hogy legyen a következő... vagy bárki, aki pörgetni akar. Persze ő is bízik benne, hogy ha továbbmennek, Nicolas jobban lesz, hiszen nem meri bevallani, hogy tehetetlen...*
//Látnok 3. szint: Mesélői instrukciók alapján apróbb jelekből képes komoly következtetéseket levonni. 6. szint: Képes olyasmit is észrevenni, amire más nem figyelne fel egy adott helyszínen, de az mégis fontos lehet.// |
|  | | Penelope Waylan


Minősítés:  Hozzászólások száma: 117 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:41 pm | |
| *Ködfátyolos tekintetét Nicolasra emeli, majd Susanra pillant. Hát akárhogy is ő túl jólelkű ahhoz, hogy minden érzelem nélkül végignézzen egy ilyen jelenetet, vagy netán levelek között kezdjen el utána kutatgatni. Még, ha filmet nézne is nehezen érintené egy ilyen eset, nem hogy így majdhogynem élőben látva. Mindenesetre a kerék újra pörög... ő pedig még látja a jól ismert márkával ellátott táskát. Értetlenül áll a jelenet előtt, de nincs ideje gondolkodni rajta, hiszen tovább surrannak az időn át. Körbepillant az új helyen.* -Nem értem... *Suttogja maga elé. Hiába no, ő nem az az auror, nyomozó alkat, hogy könnyen összerakja a részleteket, vagy egyáltalán megpróbálkozzon ilyesmivel. Vélhetően Nicolasra fog tévedni a tekintete, és látni fogja a fiú fájdalmát, főleg ha az nagyon erős, akkor nem fogja tudni leplezni. Nem foglalkozik most a fickókkal, bár lehetséges, hogy az ő megtámadásuk lenne a jó megoldás.* -Mi...mi a baj? Mit érzel? Mi történik? *Teli vannak aggodalommal és féltéssel a szavai, ami persze a sötét lelkű aurornak furcsa lehet, bár a Nezabar falai között sokszor tapasztalt már meg ilyesmit. Mindenesetre kapkodja a fejét Nicolas és a fura gömb között, majd a tárcsához lépdel.* -Ha elmegyünk, nem lesz jobb? *Teszi fel a kérdést, majd a jeleket kezdi el kicsit mustrálni. Egyelőre nem pörget, de határozottan szándékában áll, főleg ha a fiú egészségi állapota netán rosszabbra fordulna.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:32 pm | |
| *Ariana lefagy. Zakariás a levelekhez megy, de mikor hozzáérne, átúszik rajta a keze, de közelebbről néhány címzést, monogramot legalább le tud olvasni. R. M... ismeretlen betűk... R. W... Penny tűzgolyója süvít az éterben, és a lánynak volt a legkevesebb esélye tudni arról, hogy kivel is áll szemben, mivel is áll szemben, így hát a tűzgolyó célt is ér, egyszerre megragadva a testben, és még is a másik oldalán egy bizonyos fokig egy apróbb tűzgolyó tovább megy. Halálsikoly erejű, éles és velőtrázó és hihetetlenül ismerős, lány hang... Mintha a vállán egy Gucci vagy egy Louis Vuitton táska díszelgett volna. Amikor az új helyre érkeznek, akkor Nicolas hihetetlen mértékű rántást érez a testében, mintha egy darabját felbolygatták volna és kiszakadt volna belőle. Olyan ez a fájdalom, mintha egy erős halál-élmény utóíze lenne, és a következő pillanatban eléggé érdekes dolog történik... Az új helyszín még Arianának is újdonság, ha lehet ezt így mondani. Egy olyan helyen Ismeretlen helyszín, sötét, alig látni valamit, csak furcsa gomba-szerű növények adnak foszforeszkáló fényt, és középen három alak egy fénylő zöld gömbbel, amiben furcsa élet pulzál, valahogy ismerős és még is riasztó hely. Olyan, mintha a három alak a saját energiáit vonultatná fel, táplálná azt a kis zöld gömböt. Kántálnak valamit, ismeretlen nyelven szintén hasonlatos azokhoz a betűkhöz, amiket a leveleken látott Zakariás... Sötét van, de ebben a teremben nincsen pók-minta semerre. A most nem jelenik meg semmi, legalább is nem látnak semmit, ám Nicolas fájdalma egyre erősebb, tekintetében valami földöntúli látszik - az eredeti földöntúliságon felül - és a fiú érzi, hogy valami határozottan fel akar törni belőle, kitörni és cselekedni. Lehet, hogy a hely hatása, és most tényleg van idejük körbenézni, ha szépen végignézik persze közben a fiú szenvedését.*
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:28 pm | |
| The member ' Nicolas Demerest' has done the following action : Roll dices'Hat oldalú dobókocka' : Result :  |
|  | | Nicolas Demerest


Minősítés:  Hozzászólások száma: 467 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:28 pm | |
| //És a hatoldalú, bocsi^^// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:27 pm | |
| *A tér gyorsan változik, mire a szőkeség csak hatalmasakat pillog, nézi a jelenetet és csak pislog... Ő most nem tudja, hogy hol vannak. Az meg, hogy Susan megvédi Penny-t ööö hát persze. Mondjuk a lány annyira nem magas, mert végülis jóval alacsonyabb, mint user, de a kis koboldcsajszinál tuti magasabb. Szóval nézőpont kérdése, hogy mennyire magas.* - Na.. nyugi... nem lesz itt baj... *Motyogja maga elé, miközben picit odébb lép. Aztán Nicolas már teker is egyet azon a cuccon, ami csak jó, ugyanis a leányzó sem kívánkozik tovább itt maradni. Mondjuk nem érti még a jelenetet, de később majd biztos rájönnek, szóval no para...*
//Kész maraton mennyiség ez a hsz...-.- Kövi hosszabb lesz...^^"//
A hozzászólást Susan Watson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 27, 2011 4:29 pm-kor. |
|  | | Ciara de la Fresque


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1752 Msn: ciaradelafresque@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Nezafüggö keresi játszótársát....
"Ha hiszel önmagadban, nem érhet kudarc!"
"Mindenkivel történnek varázslatos dolgok, csak sokszor fel sem fogjuk hogy az épp az volt."
"Hibáink kezeléséböl ismerszik meg, hogy milyen az igazi jellemünk."
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:25 pm | |
| *Ahogy Ari odamegy és megforgatja a kereket, a víz a közepén bugyborékolni kezd, majd köd jelenik meg, de nem olyan szokásos sima köd, hanem mintha világítana. Majd egy fényvillanás és már egy új helyszínen vannak, de az a kerék ugyanúgy ott van, gyakorlatilag csak az nem változott. A villanás kicsit talán elvakitja leányzónkat, de egy pici idö és már meg is szokja az új helyet a szem. Ahogy körülnéz egy nemesi szobában vannak, mindannyian, és ott van még pár gyerek meg egy nö, aki céltudatosan pakol, de remegö kezében halálos mérgü üvegcse van, majd a nö idegesen mondagtni kezd valamit, ami nagyon rémítö.* ~Csak nem megakarja ölni öket, meg magát? Uristen, de igen....de miért? mitöl akarja megovni öket, vagy kitöl?~ *gondolkodik magában leányzónk, és a mellkasára helyezi kezét, nem is bírja végig nézni az gyilkosságot. Majd feltünik neki az érdekes levelek, oda is megy hozzájuk, de mivel nem nagyon tud rájönni mit is jelenthetnek, így ha tud, akkor a szobában póbál kutakodni, bár ez csak egy emlék, azt tudja, de talán valamin meg akad a szeme ami segíthet. Majd jönni kezd a lény, amire daimonja figyelmezteti egy nagy morgással, úgyhogy jobb lesz odébb állni, így a többi diákhoz visszamegy, hátha valamelyikük veszi a bátorságot, vagy megbeszélik hogy pörgessen most.* _________________ Ciara bár elsőre kedves, megértő, közvetlen és segítőkész, azért a lelke legmélyén igen sokszor felszínre tör belőle a gonoszság, /mostanában egyre többször/, talán emiatt olyan összetett személyisége. Jellemzően spontán cselekszik és dönt, de sosem meggondolatlanul, még ha sokszor annak is tűnik. Szereti a természetet, az állatokat, az embereket, és az újdonságot szivacsként szívja magába. Szinte mindig van egy könyv amit épp tanulmányoz, de sosem zavarod ha épp beszélgetni lenne kedved. Tértágított táskája mindenféle klassz dolgot rejt amire csak szükség lehet, daimonja pedig egy szürke rajzos puma, Ciqala /Sikálá/ aki mindenhová követi mint árnyék. |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8703 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:23 pm | |
| The member ' Nicolas Demerest' has done the following action : Roll dices'Tízoldalú' : Result :  |
|  | | Nicolas Demerest


Minősítés:  Hozzászólások száma: 467 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:23 pm | |
| *Miközben várakoznak, még Susan is megjelenik, így a dolog kezd eléggé komolyra fordulni, hiszen két véla között maradjon épeszű egy fiatal pasi. Mindenesetre viszonozza a szőkeség tekintetét, de aztán nagyot nyelve szakítja el a pillantását, és visszatér Arihoz és Pennyhez, ez utóbbi vissza is vág neki cserfesen.* Nem csak vásárolni, a fodrász is rajta van a listán. *Kacsint gonoszul, és mérlegeli a látottakat, ám már mennek is térben, s időben. Heveny hányingerrel küszködve néz körbe, átható tekintete a nőre, s környezetére vetül. A kis Waylan ellép mellőle, úgy tűnik valami nagy zsiványságra készülnek a másik vélával. Szenvetlenül nézi végig a nő utolsó mondatait, majd az ön és gyerek gyilkosságot, hiszen fogalma sincs. Vélhetően ez már a múlt, úgysem tehet semmit, most az információ gyűjtése a cél. Odalép a tárcsához, és lendületesen meglöki. Aztán Pennyhez suttog.* Csak ködszellemek, nem igaziak. Valaki ijesztget. *Csitít bátorítóan, ám ő maga sincs meggyőzödve a mondottakról, sőt, balsejtelemmel tölti el, hogy Ariana vajon mily módon kapcsolódhat e baljós árnyakhoz.* |
|  | | Toportyán Zakariás


Minősítés:  Hozzászólások száma: 360 Kaszt:  Üzenőláda: Animal I have Become
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:20 pm | |
| *Csak figyeli Arianára, mert maga sem tudja, mire fognak jutni az emlékek kútjában, hiszen ez veszélyes szerkezet. Ahogy belépnek a szobába, a kutya azonnal ismerős szagot érez, Zakariás tekintete a levelekre vándorol, és a lepecsételt, nyolc lábú pókról neki valamiért egyből az allidonos szakvezető jut eszébe, meg az ő pók medalionja, és ezen megakad a tekintete. Eltávolodik Arianától, és a levelek között kezd el nézelődni, bár kérdés, hogy mennyire tud, miközben az ő teste igazából csak valami hologramm, nem azért vannak itt, hogy megváltoztassák a helyet, inkább csak megtudni dolgokat, ahogy érzi. Arianára fél szemmel figyel, miközben a levelek között kotorgál, aztán jön a durva lény, amire Kászon előbb, Zakariás később kapja fel a fejét, és próbál rájönni, miféle síklény az, ami felé közelít, hiszen nekromanta is, meg a túlvilág követőinek sorába is állt be. Kissé kihúzza magát, és a tárcsa felé pillant, remélve, hogy megforgatják, ő maga pedig egy határozott ugrással Ariana mellett terem, elkapva a lányt, mielőtt az esetleg összeesne az esetleges sokktól, nem lehet tudni, hogy egy ilyen emlék mit vált ki belőle. Csak Pereus kiáltását hallja, a lány szavait annyira nem is, Kászon azonban idegesen morog a közelgő fenevadra.* |
|  | | Penelope Waylan


Minősítés:  Hozzászólások száma: 117 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Varázslatos Titkok Erdeje Vas. Nov. 27, 2011 4:14 pm | |
| *Visszaöleli Nicolast, végülis mostanában egészen közel kerültek egymáshoz, bár hát neki ez nem furcsa, hiszen sokan bomlanak utána nem de? A kérdésre álmorcosan elhúzza a száját.* -Persze, mintha én mindig csak a vásárlással tudnék foglalkozni! *Pedig hát mit is mondhatnánk...ez így van! Mindenesetre Susan is érkezik, akit megölelget. Végülis benne is véla vér folyik, több is mint a fél-véla leányzóban, ő táposabb istennő.* -Szia Susan! És persze szia mindenki! *Köszön így az éterbe, hiszen egyébként tökéletesen kimaradt részéről a köszönés. Csodálkozva néz körbe, amikor szavai hatására köd kezd el felszállni.* -Most akkor ezt én...? Neem, biztosan te. *Pillant Arianára, hárítva a térutazás megidézének nyomasztó terhét. Bár vélhetően amúgy is ez lett volna a cél, csak nem szalonnát sütni jöttek.* ~Pedig a szalonna igazán finom!~ *Kalandoznak el egy pillanatra a gondolatai, miközben már új helyen is vannak hirtelenjében. Kapkodja picit a fejét.* -Hova a nyűgbe került az erdő? *Sopánkodik picit, közelebb lépdelve Susanhoz. Majd az erős, magas (!) Naxeldires lány megvédi, Nicolas úgyis mindig olyan ingadozó e tekintetben. A néni szépen elkezdi öntögetni a halálos mérget, amit még ő is felismer. Halkan felsikkant.* -Mit...csinál? *A szája elé kapja a kezét, mert hallja a nő szavait, de azért az, hogy a saját gyerekeit akarja itt kivégezni kissé durva jólelkű plázatűzmágusunknak.* -Mentsétek meg őket, ugye meg lehet? *Szipog már kicsit, aztán jönni kezd a csúnya-csúnya lény is. Fogalma sincs róla, hogy Ariana emlékeiben vannak. A pörgetésre most aztán végképp totálisan nem tud figyelni, és hát mint minden kiszámíthatatlan tűzmágus azonnal apró tűzgolyó jelenik meg a tenyerében. Az ijedtség, kétségbeesés és kis mennyiségű harag a néni iránt, aki épp a gyerekeit mérgezi meg ugye, naná, hogy támadásra készteti. Röppen is a méretes tűzlaszti a dög felé.*
//Tűzmágus 3. szint: Teniszlabdányi tűzlabda dobása néhány méternyi távolságba, ami emberfejnyit robban.// |
|  | | | | Varázslatos Titkok Erdeje | |
|
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |