*Maros közeledik a titkok erdeje felé, erre eddig még sosem járt, de itt az ideje, hogy végre körülnézzen, amúgy is, semmi dolga nincs, csak az, hogy óvja az életét, ha lehet. A hírek, miszerint az iskolát elfoglalták, nem valami megnyugtatóak, de mit is tehetne ő? Csak azt tudja, hogy senkiben sem bízhat, hisz nem tudhatja, hogy ki áll a jók, s a gonoszak oldalán. Ő maga egyik oldalt sem támogatná, eddig szerencsére ki is maradt minden csatározásból. Ám azt nem lehet tudni, hogy később miféle befolyásoló tényezők fognak hatni rá. Az óvatosság kedvéért a pálcáját a kezében tartja, s úgy merészkedik beljebb a rengetegbe. Lépteivel letör néhány ágat, ezzel neszezést kelt, de az eszébe sem jutna, hogy valaki már van az erdőben. Maros csak megy előre, tekintetével pásztázza a környezetét, élvezi a nyugalmat, s az állatok neszezését. Sűrű avarrétegre akad, de ezen is tovább sétál, ám a következő pillanatban a jobb lába hirtelen eltűnik egy gödörben, így Maros a földre zuhan és a fejét is bevágja egy fatörzsbe. A kobakja kicsit sajog, de hiába húzza a lábát, nem tud kiszabadulni..*

*Hogy mi történik? Janának fogalma sincs. Csak annyit érzékel, hogy az átkok záporoznak mindenfelé, majd egyszer csak mindennek vége, és hirtelen a testükbe találják magukat.*
- Mia...he? Mivan?* kérdi értetlenül. Neki most tényleg nagy volt a kavarodás, és már már azt sem tudta, hogy ki kivel van. Csak abban biztos, hogy fáj az arca... Így aztán a szellem felé biccent, mielőtt az eltűnik, majd a többiektől is elköszön.*
- Helló mindenkinek. További szép estét... azt hiszem lejegelem a fejem.
* Jegyzi meg, majd lassan felsétál a szobájába.*

//Köszi a játékot. Jóóó volt. //

*A varázslata félresiklik. Hogy direkt-e, vagy csak véletlenül? Talán csak ő maga tudja, vagy még ő sem. Amikor visszakerülnek az emlékeken keresztül az erdőségbe, akkor felnéz Keithre, de aférfi nincs sehol. Egy halvány félmosoly suhan át az arcán, ahogyan a titkos kutat nézi, ahonnan ő maga is msot léeptt elő. Valahogy előre sejtette.* -Nem válthatjuk meg a Sorsunkat. *súgja maga elé, vagy a kútnak, miközben mogyoróbarna szemeiben egy kissé fájdalmas, bocsánatkérő fény csillan meg, arcán azonban msot is ott egy halvány, féloldalas mosoly, aztán egyszerűen fogja magát, és eltűnik a helyszínről. Hogy hova megy? Még maga sem tudja pontosan, de el.. messzire..*

//Köszönöm a játékot, és a szerepet! Nagyon tetszett!//

*Furcsa? Ugyan.. Egy csapat diák érkezett meg a múltba, hogy átalakítson egy emlékképet a saját szájízére. Ezek után cseppet sem furcsa, hogy a férfi még él. Talán éppen azért, mert beleavatkoztak, sosem fogják megtudni, hogyan halt meg a férfi.. vagy egyszerűen az igazat nem fogják neki tudni megmondani. A mágust megsebzi, és, amikor egy fához kenik, akkor erőteljesen felszisszen, és térdre rogy, belekapaszkodik a földbe, mintha csak erőt tudna belőle meríteni, szemeit söszeszorítja, ahogyan igyekszik ismét levegővel megtelíteni a tüdejét, majd megrázza a fejét, és fél térdre emelkedik, addig tudja magát feltolni, miközben ismét a férfi felé suhint a pálcájával, ugyanarra, akire az előbb is lőtt, és aki az előbb sikeresen a fához kente.* -Acrenus! *eti ki ismét a szavakat, ha lehet, még több erőt beleadva, afféle utolsó, nagy löketként beleadva mindent. Nem tiszta, nem biztos, hogy a célpontja háttal áll-e neki, vagy szembe, de Szevérnek midnegy is. Lő.*

//Acrenus - Leggyorsabb csapás
Három hatást fejt ki az ellenfélre. Az első bénít, a második, égési sérüléseket ejt a testen, a harmadik fájdalmat okoz.//

* A varázslat sikerül... ez remek. Erre a lány már tényleg kezd felpörögni. Hogy mitől? Jóóóóó kérdés. Az ájult mágus felé céloz ismételten. Koncentrál, így remélve még erősebb varázslatot fog tudni ellőni.
- Bestiah Vulnus!
* harsogja a karmok hatalma varázslatot, és az ájult mágus felé csap vele.
- Nyugszik fekszik! Játssz halottat!
* Sziszegi gonosz vigyorral az arcán.

Varázsige: Bestiah vulnus
Pálcamozdulat: A pálcát egyik kezünkben tartsuk függőleges helyzetben, míg a másik kezünk mutatóujjával mutassunk a célterületre, ahol meg kívánjuk sebezni áldozatunkat. Ott jön létre a három vágás, ahová mutatóujjunkkal koncentráltuk az átkot.
Hatás: A varázslat hatására három seb keletkezik ellenfelünkön ott, ahol mi kívánjuk. A varázslat azonnal kifejti hatását.

~Úgy látszik, ez tényleg használ.*
*Gondolkodik el Rose az elemi mágián, s máris a következő elemi varázslaton töri a fejét, hogy mi segíthetne nekik a mágusok ellen. Egy Tűzesővel próbálkozik, immáron ő is, hátha használ valamit ebben a helyzetben.*
-Pluvia Flamma! *Kiáltja, és erősen figyel a még repülő emberekre. Közben azt is látja, hogy a megsebesített lány már biztonságban van. De ekkor egy fiú is megsérül, nem is akárhogyan. Összeesik, a vállába csapódó tűzgolyó hatásától, és nem kel fel.*
~Vajon hányan esnek még el?~ *Megint gondolkodóba esik, de ezúttal nem jut semmi az eszébe, csak abban lehet biztos, hogy vissza fognak jutni az iskolába. De azért nem lenne jó meghalni, főleg nem a múltban.*


Tűzeső
Varázsige: Pluvia Flamma
Leírás: Az adott területen a célszemély(ek)re apró lángcsóvák, tüzecskék kezdenek hullani néhány méter magasságból. Mivel kicsik ugyan, de nagyon sokan vannak, kikerülni őket szinte lehetetlen, maximum elhagyni az adott területet, de égési sérülés nélkül ez sem egyszerű. Ez a terület kezdetben egy négyzetméter, magasabb szinten viszont akár teljes seregeket meg lehet perzselni. Nem kimondottan gyilkolásra van, inkább csak kisebb égési sebeket ejt, de persze ha valakire sokáig zuhog a tűzeső, bele is halhat.