
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Jenny Krissy Diák

Hozzászólások száma: 278 Msn: nikyta94@hotmail.com Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Rózsakert Szomb. Ápr. 10, 2010 5:59 pm | |
| First topic message reminder :A Rózsakert egy eldugott kis helyen található, legkönnyebben a Tölgyesből lehet eljutni ide. Már onnan tudhatod, hogy jó helyen jársz, hogy egyre több virágra leszel figyelmes, ami pedig egyátalán nem megszokott tölgyesben. Ha a virágokat követed, egyszer csak egy kavicsokkal felszórt kis útra érsz, ami a Rózsakertbe, másik nevén a Szerelmesek Parkjába vezet. Az egész területet bokrok takarják el a kíváncsi szemek elől, ez az egyetlen út ahol minden karcolás nélkül be tudsz jutni. Mindenfelé cseresznyefák vannak, rózsaszín virágokkal, melyek sosem tűnnek el róluk, és télen sem hullik le a fák levele. A fűből alig látszik valami a sok rózsa és néhány színes virág miatt. Ha tovább mész egy kis rétre bukkansz, melynek közepén egy kristálytiszta vizű tavacskát láthatsz. Mivel innen tökéletesen lehet látni a lemenő napot, napnyugtakor a tó vöröses-pirosas színt ölt fel, még romantikusabbá téve az egyébként is gyönyörű helyet. Ha közelebb merészkedsz a vízhez észrevehetsz előtte egy nagy, szív alakú követ. A kő mellett két penna van, amikkel írni lehet rá. Ugyanis amikor a mágikus pennák a kőhöz érnek az mintha puhává válna akár a vaj, bele lehet írni bármit. És amint elemeled az íróeszközt a szív alakú szikla ismét kemény lesz, másnapra pedig el is tűnik róla az írás. Sokak szerint ha valaki beleírja a saját nevét, és a szerelme is az övét akkor a szerelmük örökké fog tartani. Ez a varázslat csak ezen a kövön érvényes, máshol nem történik semmi ha egy sziklához illetve kőhöz érinted. A kavicsos út mellett fapadok állnak rendelkezésükre a diákoknak.  |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Miley Hortingberg Diák

Hozzászólások száma: 373 Msn: danyi-ivett@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 4:17 pm | |
| * Örül, hogy a fiú nem sértődött meg kérdésén, hiszen nem valami szép dolgot kérdezett, de nem csak a szép dolgok érdekelhetik az embert.* - Igen, a homok meg a napsütés. Ezek miatt mennék el, de a krokodilok, hát megfontolnám a tényleges elutazást oda, mert nem vagyok annyira oda a harapós állatokért. * Mondja végig mosolyogva, majd elteszi a cukrot, mert már túl sokat evett belőle.* - Ikrek?! És hogy tudod megkülönböztetni őket? Bár már hallottam, hogyha nagyon hasonlítana kinézetre a stílusok többségben eltér. * Mondja majd egy kicsit örül is, hogy szülőhazája kerül a szóba.* - Nekem azért már másabb, hogy az ottani ételeken nőttem fel és már megszokottak, de nem olyan vészesek az ételei. Bár mindenki stílusa eltérő. * Válaszolja kicsit zavartan, hogy a fiú ez idő alatt végig csak rá mosolyog, de nem irányíthat másokat.* - Az egyetlen hugicám nekem is hiányzik, sokszor jut eszembe bizonyos szituációkban. Rólam pedig mit is mondjak? * Tanakodik egy kicsit, de rájön, hogy mit is mondhatna.* - Jártam már Angliában csodaszép hely. Olyan más ott az élet. Olyan, mintha két részre szakadna, vannak nyüzsgő nagy területei, és vannak a csendes vidékei. Egy szóval csodaszépnek látom. És beszélek is angolul, úgyhogy könnyebb volt eligazodni. * Mesél egy kicsit Mil.* |
|  | | Alfons Gerard


Hozzászólások száma: 604 Msn: dinnyesas@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
NPGP
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 4:02 pm | |
| - Hát igen ez van,de nem vagyok annyira szétszórt csak néha hagyok el egy-két dolgot,de olyat ami biztos hogy kell majd valamikor.* Mondja és persze hogy nincs megsértődve hiszen ez is ő "sajnos" .* - Szép hely csak sok a homok meg a krokodil néhány helyen a Nílusban és hát gondolom sejtheted hogy elég harapós jószágok.* Ezt egy picit viccelődve mondja vagy érte a lány vagy nem.* - Ó tényleg Franci ó hát jó hely csak az ételek nekem furák ott,de legalább tudom hogy beszélem a nyelved. * Ugyan is a Bolgárt annyira nem csípi a fiú.* - Nekem is kettő lány ikrek,de ennyi ők is elég fárasztóak bár néha hiányoznak.* Mondja miközben még mindig a lányra mosolyog.* - Na de ennyit rólam mesélj magadról ha akarsz és van kedved persze csak akkor. |
|  | | Miley Hortingberg Diák

Hozzászólások száma: 373 Msn: danyi-ivett@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 3:48 pm | |
| - Minden embernek van valami hibája vagy valami, úgy látszik nekünk a névmemória. * Mondja egy mosollyal arcán.* - Értem. tehát te olyan típus vagy aki, bocsi, hogy így fogalmazok, de olyan aki nem ügyel a cuccaira? * Kérdi elpirultan hiszen kicsit kínos kérdést tett fel. A fiút hallgatva tovább megtudja az iskola előtti kisebb életét, hogy honnét jött.* - Hm, Egyiptom. Nem jártam még arra, de amit hallottam róla az mind csodálatos volt. Neked mi róla a véleményed? * Kérdi kíváncsian, de agya már a következő kérdésen kattog így egy kicsi fáziskéséssel válaszol.* - Én a nevemhez képest lehet meglepően hangzik, de Franciaországból jöttem. Így a nevem nem franciás, de ennek külön története van. Testvérem egy van, az iskola falain kívül. * Mondja egy szuszra, majd vesz egy hatalmas levegőt és folytatja beszélgetésüket.* - Neked van testvéred? |
|  | | Alfons Gerard


Hozzászólások száma: 604 Msn: dinnyesas@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
NPGP
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 3:40 pm | |
| - Semmi gond én se vagyok telefon könyv hogy mindenkiét tudjam.* Mondja egy mosollyal az arcán.* - Hát köszi,de tuti elhagynám tehát teljesen felesleges lenne. *Ez így is van néha ha feje nem a testén lenne biztosan elhagyná bár az is biztos hogy ha valamit elhagy akkor azt sose találja meg.* - Huha hát én alapjáraton Angliából származom,de ide a suliba Egyiptomból sikerült jönni éppen.*Mondja aztán vagy elhiszi a lány vagy nem.* - És te honnan jöttél ide esetleg tesóid vannak itt vagy a falakon kívül? |
|  | | Miley Hortingberg Diák

Hozzászólások száma: 373 Msn: danyi-ivett@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 3:27 pm | |
| - Alfons és prefektus. * Mondja újra hiszen nem olyan jó minden helyzetben a memóriája.* - Bocsi, hogy utánad mondtam, de szóval a névmemóriám nem mindig kedves velem. * Szabadalmazkodik és örül, hogy a fiú nem megy el attól, hogy nem most van itt a találkozója.* - A napokkal általában tisztában vagyok, így nekem az ilyen találkozások nem jelentenek gondot, de segít a határidőnaplóm. * Kotor elő táskájából egy rózsaszín kis könyvet.* - Az ilyen mindig jól jöhet, szerintem szerezz be egyet, mármint nem akarom rád terhelni, de jó ha van egy ilyen valakinél.* A cukor visszautasítására csak vállat von, hiszen tudja nem mindenki olyan, mint ő aki minden édességet megeszek.* - Hm, érkezni nem most érkeztem kicsit régebben, de nem mindig vagyok kint, ha kint is vagyok baráti társaságban. * Válaszolja egy hatalmas mosollyal az arcán.* - És honnét érkeztél? Még nem nagyon láttalak így beszélni sem beszéltünk. |
|  | | Alfons Gerard


Hozzászólások száma: 604 Msn: dinnyesas@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
NPGP
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 3:10 pm | |
| -Én pedig Alfons Era prefektus. Bocsi hogy itt betámadlak a kérdéseimmel .* Hát hiába is csak ember tévedhet biztos hogy nem ma van a találkozója.* - Igen,de nem ma .Mindegy is.*Mondja majd leül a lány mellé.* - Köszi,de nem vagyok édesszájú,de azért köszi. * Mondja a lánynak és ha már úgyis így alakult akkor márt kérdezősködik tovább.* - Téged még szerintem nem láttalak most jöttél talán? |
|  | | Miley Hortingberg Diák

Hozzászólások száma: 373 Msn: danyi-ivett@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 2:57 pm | |
| * Magával való beszélgetése alatt hirtelen egy fiú hangot vesz észre amint az megszólítja és máris kérdéssel áll elő.* - Szia, a nevem Miley. És nem láttam mást erre, mert különben nem beszélnék magammal. * Mosolyodik el a fiúra pillantva.* - Valakinek kellett volna jönnie? * Kérdi kíváncsian, majd a padra mutat:* - Ha jönnie is kell valakinek ne állj ott addig, gyere ülj le. * Mondja barátságosan, elé tartva a cukrot is.* - Kérsz? |
|  | | Alfons Gerard


Hozzászólások száma: 604 Msn: dinnyesas@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
NPGP
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 2:53 pm | |
| *Alf érkezik a kertbe hátha össze fut egy vagy akár több ismerősével,de csak egy lányt lát falatozni meg üldögélni egy padon. Meg is szólítja bár kicsit furcsája hogy magában beszél de neki aztán mindegy .* - Szia ! Nem láttál erre diákokat akár többet is ? * Mondja miközben azon gondolkozik hogy egyáltalán mára beszélte meg velük a találkozót. Na mindegy is lehet elnézte egy-két nappal.* |
|  | | Miley Hortingberg Diák

Hozzászólások száma: 373 Msn: danyi-ivett@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Vas. Jan. 15, 2012 2:45 pm | |
| * Miley érkezik egy rózsaszín szoknyában, fehér kabátban és a kabátjához illő fehér csizmában. Nem lett annyira színes, de a rózsaszínt azért belecsempészte mai ruha összeállításába. Halkan dúdolva leült egy padra, elővett egy csomag cukrot és elkezdte enni.* - Milyen tavaszias időnk van. * Néz körbe, kicsit fázva, hiszen hiába van rajta harisnya is attól még fázik.* - Hiányolom a havat, nincs semmilyen téli hangulatom. * Mondogatja magának nem törődve azzal, hogy nincs rajta kívül ott senki akinek beszélhetne, de ő vígan beszél, az édességet éve.* |
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:31 pm | |
| *Örül is, hogy sikerült minden, annak is, hogy vége, annak meg pláne, hogy sikerül nyomon követnie a történet szálát. Visszateremve a rózsakertbe, még hagyja pár pillanatig, hogy leülepedjen a sok történés, aztán elválva a többiektől elindul vissza a kúriába.* - Igazán figyelemre méltó tündeismereted lehet, hogy erre rájöttél. *Ironizál finoman, még enyhén el is neveti magát, de az se tart pár pillanatnál tovább.*
//Köszi a mesét. =)//
|
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:28 pm | |
| *Végülis minden törp, ha a vége törp, tehát vissza tudnak érni a saját helyükre, saját idejükbe, a nő szellemképével már végképp nem törődik, másféle játszmákban szeret manipulálni, és nagyon nem komálja, ha ő válik sötét erők játékszerével. Solomon felé fordul, ismét csipőre vágja a kezét, és incselkedve kérdezi meg a fiút.* Lassan kezd lejárni a hőburok pulcsi hatása, nem megyünk meginni egy forró teát nellondba? Tudok egy jó kis helyet, ahol olyan különleges aromák vannak benne, hogy még a te trükkös kis burádnak is tetszene. *Emelgeti a szemöldökét mosolyogva, és ekkor ébred rá, hogy gyakorlatilag egymás szavába vágva mondták szinte ugyanazt. Elhallgat, és vidoran mered a fiúra* Úúúha, ezt most nagyon egymásra hangoltuk, a fene sem nézné ki belőled, hogy rokonlélek vagy. Na gyere cinkostárs. *Intene a fiúnak, de az karon ragadja, és már száguldanak is.* Segítsééég, itt egy bajba-jutott-hööölgy! *A végét már neveti, tehát nem komoly a dolog.*
//Köszönöm a mesét, tetszett a sztoráj, de elvesztettem a fonált, viszont Raven és a megmentés... hát nem igazán^^ Na pápusz^^// |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:24 pm | |
| *Elhúzza picit a száját futás közben, amikor a tünde még csak nem is pihegve elsuhan mellette.* -Faji előnyök...frusztráló... *Morog picit, de végül sikerül beérnie a célba, legalább a papnőt megelőzte, ez is valami. Nagy kavarodás, győzelem féle sikerül, pedig ha arról lett volna szó, talán végez is a fiúval. Szerencsére nem tette.* -Oda se neki, jövünk, ha kellünk! *Dob oda valamiféle választ már a Rózsakertben, aztán sóhajtva Raven felé pillant.* -Újfent hideg, mesés jutalom nincs, könyörgöm léceljünk le valami nellondi buliba, ahol kellő mennyiségű alkoholt vehetek magamhoz! *Kardon is ragadja a lányt, majd még visszapillant a tündére.* -Sejtésem szerint...kihagyod. *Kacsint egyet, mert nem nézi ki belőle, hogy efféle partyarc lenne a srác.*
//Hát a végé picit zavarossá vált nekem is, meg a leírás sok esetben egybefolyt és nem teljesen vágtam le mindent, de összességében szerintem jó volt, hidd el sok mesénél százszor jobb még így zavarosan is. ^^ Aki ide eljut fejlődésben mesélőként, az már büszke lehet magára, maximum tudod, hogy még van tovább. Köszi a mesketét! // |
|  | | Nessie di Alsiera


Hozzászólások száma: 933 Msn: sajna még nincs :( Kaszt:  Üzenőláda: "Higgy magadban, és készülj fel arra, ami jön!"
"A sötétség nem egyenlő a gonosszal, mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót."

Keress skype-on!
Figylmezetetéés!! Csak Kaen el Jericho hívhat engem Nessitának, ha bárki más megteszi, azt tiltom egy napra (ha diák és jogomban áll ) !! Na jó, azért ezt nem szabad, de ettől független nagyon morci leszek
Kattanjatok rá^^
<a href="http://dragcave.net/view/Zm6Fm"><img src="http://dragcave.net/image/Zm6Fm.gif" style="border-width: 0" alt="Adopt one today!"/></a>
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:19 pm | |
| //Naggggyyyyon ösziii a meséét, én személy szerint imádtam, annak meg végképp örülök, hogy sikerült előrébb vinni a sorykáát! Úgyhogy szupiiii volt Rose! Ömm, most nem írok zárót, ha nem gond...// _________________ Ness egy gyönyörű, szőke hajú lány, nem mellesleg Evelyne ikertestvére. Látszik rajta, hogy szereti a természetet. Ez az egy viszont nagyon igaz rá: Druida kasztú, klánja pedig a Természet hivei. Ez a lány Borilovoban nőtt fel. Felmenői közt sok varázslény volt, azonban már már a véla vér elnyomta őket. Szülei egy másik világból érkeztek, ahol az embereknek daimonjaik vannak. Ő is örökölte ezt: van egy karakál/sivatagi hiúz daimonja, Dragon. Ők nagyon szeretik egymás, mert bár sokszor összezördülnek, mindig kibékülnek. Természetét illetve pedig nyugodt lánynak mondható. Nos, hát ő itt Nessie.
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:15 pm | |
| [Barlang]
*Solomon igyekszik beérni a fiút, még így is ő a második leggyorsabb, mert a papnő eléggé lassú, hiszen a sietős formája az igazából a sárkány forma, amit nem vehet fel egy föld alatti folyosón, hát eléggé lassú. Minden esetre kikötnek a nagyteremben, Felaern varázslata is szépen célba talál, a srác "lefagy", majd Solomon elkapja, így végképp moccanni se tud. Erre a teremben lévő nagyobb oltáron fekvő anya azonnal felocsúd, hiszen a gyerekét körbeveszik hárman és lefogják, aztán egy leányzó, Raven is beáll elé, és így már enm is látja őt.* - Ne, ne bántástok! Meghalok, ígérem övé lehet az életem, csak ne bántsátok a fiamat! *Kiáltja a nő majd a sárkány aki felette áll, kivégzésre készen felmordul.* - A fiúnkat asszony, a fiúnkat... *Nessie cselekedeteinek az alapja kissé kétes, ugyanis a gonosz sárkány, akit láttak a kisfiú, és nem pedig ez a sárkány, aki a nővel a szájában elsuhan mellette, ám amit tesz, az... Az elég furcsa dolgokat eredményez. Megtámadja a sárkányt, így az nem képes elszipolyozni a nőből az energiát, hát észrevéve az anya azonnal talpra szökken, és a válláról letépve az anyagot felszínre kerül a sárkány tetoválás, amiből erős fény áramlik, szerte-széjjel. A sárkány, aki fölötte áll, azonmód elporlad, nem éppen az történik, amit Solomon a jóslatban látott... A következő pillanatban mindenki a Rózsakertben áll, a kő előtt, és előttük lebeg a fiú és az anyja képe...* - Mindez a legenda egy hazugság volt, a különleges életerejű embereket vadászták a gonosz sárkányok, és ilyen történetet fontak köré, hogy az emberek halála a mennyei sárkányok születéséhez vezet, így elfogadhatóbbá téve a halálukat. Azzal, hogy elpusztítottátok azt a sárkányt, megtörtétek a láncot. Köszönöm az életemet, a jövőmet, és a gyermekem jövőjét... *Fejezi be a nő, majd eltűnik... Idővel, néhány órán belül az összes diák rájön, hogy a a gonosszá vált fiú nem őket akarta, hanem a sárkányt, az összes létező sárkányt elpusztítani, aki ebben az egészben részt vett.*
// Köszönöm a részvééételt, és eléggé rosszra sikerült a sztori, szóval a kitartást is ^^U // _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:07 pm | |
| *Valóban, lehet hogy túlzás lenne, ha Deyant simán modortalannak tartaná, akkor el is nézné neki a dolgot, ám a rózsakertben sem jött oda köszönni, és mint férfinek, az ő kötelessége lett volna, így ez már sok volt. Raven drága nem szokott kijönni a sodrából, de amikor ennyire átnéznek rajta, azt nem szívleli. Leér hát a szirthez, és kezdi elveszíteni a fonalat, nem igazán érti, hogy mi történt, de bizakodva a levegőbe csap.* Hát... éljen! *Bólogat, aztán bizonytalan pofit vágva térne vissza Solomonhozne vissza Solomonhoz, és közben ezt gondolja.* ~Ezek a sárkányok még az embereknél is komolyabban keverik a kakit.~ *Aztán látja, hogy a fiúcska felé szalad, a nyomában pedig Solomon, aki tőrrel akarja lefutni a srácot, ebből tehát összerakja ő is, hogy lám, a kölök lesz majd a főköcsög. Akkor már a minimum, hogy elállja az útját, vagy egy telekinézissel mellbe csapja, hogy az illuzionistának könnyebb dolga legyen.* |
|  | | Nessie di Alsiera


Hozzászólások száma: 933 Msn: sajna még nincs :( Kaszt:  Üzenőláda: "Higgy magadban, és készülj fel arra, ami jön!"
"A sötétség nem egyenlő a gonosszal, mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót."

Keress skype-on!
Figylmezetetéés!! Csak Kaen el Jericho hívhat engem Nessitának, ha bárki más megteszi, azt tiltom egy napra (ha diák és jogomban áll ) !! Na jó, azért ezt nem szabad, de ettől független nagyon morci leszek
Kattanjatok rá^^
<a href="http://dragcave.net/view/Zm6Fm"><img src="http://dragcave.net/image/Zm6Fm.gif" style="border-width: 0" alt="Adopt one today!"/></a>
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 6:05 pm | |
| *Ahogy Ness észreveszi, hogy nem tekintik őt ellenfélnek, ezért közelebb merészkedik. Hamarosan meglátta azt a sárkányt, aki nemrégiben majdnem megölte egy édes lángcsóvával. Elszáguld mellette, egy nőt tartva a szájában. Ő volt a kiválasztott. Nessie nem tudta, hogy a gonosz teremtménye, azt viszont igen, hogy meg akarja ölni a nőt. Nem, nem lehet, azt nem lehet. Ness nem bírná végignézni. A sárkány után röppent, majd ha megtalálta, akkor elővette az asztrál-mentál medálját, majd elmotyogta a bűvös szót.*-Frevanimus!*Szólt, s eme vari kimondásával egyértelműen véget tudna vetni a sárkány erejének, hiszen nagyon erős varázslatot mondott ki, amely a sárkány lelkére hat.*~Ennek be kell válnia!~*üzente gondolatban daimonjának, de nem érkezett válasz. Nem is gond, a lánynak úgyis öszpontosítania kellett a varira, különben nem lenne hatása, szóval a nő meghalna. Nessie ezt azonban nem fogja engedni...*
//Lélekszimpátia másodlagos, Lélekpenge:
| Spoiler: | | | Varázsige: Fervanimus Leírás: Különleges sebző varázslat, mely nem a testet támadja, hanem célszemély lelkét. Ott ejtünk fájdalmat, ahol a legjobban fáj, és mivel ez nem jár fizikai sérüléssel a legtöbb gyógyítás haszontalan vele szemben. Magyarán az illető érzi a fájdalmat, mely fokozatosan erősödik, és akár végül bele is halhat, de fizikailag nem sérül, nem jelennek meg vágásnyomok rajta stb. A varázslattal holt lelkeket is megsebezhetünk, szellemeket, lidérceket, vámpírokat, mindenféle élőholtat, melynek a teste nem érzékeli a fájdalmat, ám a lelke igen. Fókuszhasználat: Fentről lefelé végighúzzuk a jobb hüvelykujj körmét az Asztrál-mentál medálon, miközben kimondjuk az igét. Hatás: Azonnali és időleges. Olyan érzést kelt, mintha marcangolná valami az ember lelkét, próbálná széttépni a szívét, belsejét. Kezdőknél 5-6 percig tart, évfolyamonként, Mentalisták, Halottlátók és elsődleges Lélekszimpátiával rendelkezők esetén +2 perc. Egy erős mágus, akár darabokra is tépheti a lelket, mely halált okoz, olyan formában, hogy ezután már megidézni sem lehet soha többé. // |
_________________ Ness egy gyönyörű, szőke hajú lány, nem mellesleg Evelyne ikertestvére. Látszik rajta, hogy szereti a természetet. Ez az egy viszont nagyon igaz rá: Druida kasztú, klánja pedig a Természet hivei. Ez a lány Borilovoban nőtt fel. Felmenői közt sok varázslény volt, azonban már már a véla vér elnyomta őket. Szülei egy másik világból érkeztek, ahol az embereknek daimonjaik vannak. Ő is örökölte ezt: van egy karakál/sivatagi hiúz daimonja, Dragon. Ők nagyon szeretik egymás, mert bár sokszor összezördülnek, mindig kibékülnek. Természetét illetve pedig nyugodt lánynak mondható. Nos, hát ő itt Nessie.
|
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:57 pm | |
| *Gyorsan felfogja a történteket, és ez esetben nem haboz. Megindul, fut, gyorsan, ahogy csak lehet, bár fogalma sincs, mit tesz majd, amikor elkapja. A vélát megelőzi, lévén tünde, fürge lábú, ha szükség van rá. Ha sikerül leérnie a barlangba, előkapja asztrál-mentál medálját, megdörzsöli nagyujjával a medált, és a fiú lábára gondolva kiejti a varázsigét* -Immotegi! *Kicsit talán hangosabban is mondja, mint általában szokott beszélni, de hát egyszerre 2 dologra kell koncentrálnia, mert közben fut is, hogy elkapja őt, ne veszítse szem elől. Nem akarja, hogy az anyja rosszra gondoljon, így nyilván nem bántja. Ha sikerül elkapnia, egyszerűen lefogja, és szépen megkéri, hogy ne moccanjon, de nem hazudja neki, hogy nem lesz semmi baj. Ha így történik, nyilván bevárja a többieket, hogy közösen döntsenek, egyedül nem tudna. Nyilván ő inkább valami más megoldásban gondolkodik, mint a gyilkosság. Talán ő a kiválasztott, csak éppen az a küldetés, hogy jó útra térítsék.*
| Spoiler: | | | Asztrál-Mentál Mágia, 3. évf. Varázsige: Immotegi Leírás: A varázslat hasonló a bénító átkokhoz, de az a különbség, hogy nem konkrétan a testet bénítja, hanem az elme nyomán veszítjük el az irányítást a test, vagy annak egy része felett. Három módozata van a varázslatnak, attól függően, hogy hogyan alkalmazzuk. 1. Egy személy, egy testrész: Csak egy adott testrészét bénítjuk meg a célszemélynek, ez esetben a varázsige kimondásakor a célszemélyre és annak a testrészére kell koncentrálni, lehet ez szem, száj (ez esetben pl. nem tud varázsolni). Ez magasabb szinten akár lehet belső szerv is, de ezt csak nagytudású mágusok képesek megtenni, tehát akár valakinek a szívét is leállíthatjuk a bénítással. 2. Egy személy teljes test: Az egész személy teljes teste lebénul, kivétel a belső szerveket, tehát ezen módon nem lehet ölni, de az illető teljesen védtelenné válik. Ekkor csak a célszemélyre kell koncentrálni. 3. Több személy teljes test: Igazi nagy tudású mágusok akár nagy területen is képesek több embert egyszerre megbénítani, sőt akár a fákat, füvet, egyéb élőlényeket is, mintha megállítanák az időt. Ez esetben nem koncentrálunk semmire, a mágia adott területen fejti ki hatását, de ott mindenkire. Kezdők esetén egy csupán 1 méter sugarú kör, gyakorlott mágus esetén akár egy egész csata színhelye is lehet. Pálcamozdulat: Nincs. A nyakunkban lévő medált kell nagyujjunkkal megdörzsölni. Hatás: A hatás azonnali, és időleges. Kezdők esetén a bénulás csupán maximum fél percig hat, hiszen ez idő alatt is könnyen végezhetünk az ellenféllel, vagy kellő fölénybe kerülhetünk. Gyakorlott varázsló akár egy órára is tolhatja a bénulás idejét. |
A hozzászólást Felaern Yhendorn összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 14, 2012 6:01 pm-kor. |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:49 pm | |
| *Hát kiderül a súlyos igazság, de azért mégis egy fiúval végezni...talán botorság lenne, de az, amit láttak belőle később, amikor meg akarta pörkölni a hátsójukat. Picit hátratántorodik a látomás hatására, Raven eddigre a saját útját járja láthatóan. Ha a kalandmester hagyta volna időben, akkor a látomás hatására jó eséllyel minimum elkapja a fiút, de vélhetően gyors volt, meg ugye volt a kis megtántorodás is.* -Baj lesz... *Szól oda tündének, majd futásra vált és az elinaló fiú után veszi az irányt.* -Ő lesz...a gonosz... *Adja még a tünde tudtára az infot, aki jó eséllyel jobban bírja a futást, mint az egyébként nem túl edzett véla fiú. Abban az esetben, ha sikerül leérni a barlangba, megpróbálja elkapni, lefogni a srácot, és minimum egy tőrt szorítani a torkához, vagy valami. Nem biztos, hogy lenne szíve végezni vele, tehát egyelőre még tanácstalan.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:42 pm | |
| [Templom]
*A nő egészen jól kezeli az időutazás gondolatát, ezt jól látja Solomon.* - Ezen a szigeten van a barlang, ahol az arra érdemes sárkány átveheti az áldást és a menny sárkányává válhat, hát különböző időközökben van, hogy felbukkan néhány átutazó, közöttük a kiválasztottal. *Feleli, majd a gyerek kissé megriad, először azért, mert Raven még egyszer megleckézteti Deyant, és a falhoz vágja, ami persze siekres, másodszor azért, amit solomon játszik el vele. A véla fiú nagyon furcsát észlel, mikor az elméjében, a lelkében a jövője után kutat, ugyanis most sikerül megértenie, észrevennie, hogy sárkányokkal van dolguk. Ezen a szigeten mindenki, aki lakos, az sárkány. Kivéve ezalól, ez a fiú, akiben csak fél vér csörgedezik. És igen... Ez a fiú az, aki idővel a szárnyaszegett gonosz sárkánnyá válik. Látja, ahogy a fiú leszalad egy barlanghoz, ami előtt sárkányok gyűlnek, ott meglátja az édesanyját, akinek a vállán ott van a sárkány-pecsét, és utolsó erejével adja át minden életenergiáját egy sárkánynak, aki egyre csak nő, és különleges gyöngyházfénnyel kezd el ragyogni. És a gyermek riadtan elszalad, egy padlólejárón tűnik el, egyenesen a barlang irányába.* - Ne, várj! *Szól utána a nő, és ezért a tündének nem is nagyon tud felelni.* - Mindannyian sárkányok vagyunk, kivéve ő, de őt is befogadtunk... Utána kell mennem. *Mondja sietve, és szalad is, de mindenkinek int, hogy jöjjenek vele... A barlangban fognak kikötni.*
[Szirtnél lent]
*Raven elindul ugye a nyomai után, és néhány méter múlva észreveszi, hogy egy sárkány szájában egy nővel, azzal a nővel ereszkedik le a levegőből, azonnal beszáguldva a templomba. Raven persze nem tudhatja, hogy az a nő a gonosszá váló sárkány édesanyja, de azt érzi, hogy még él, sőt tudatánál van, csak kicsit erőtlen. Ezek szerint igazából végig meg volt a legközelebbi kiválasztott?... Furcsa időcsavar. Nessie leérkezik, szárnyakon, és a sárkányok felemelik a fejüket, de igazából arra a sárkányra figyelmeznek, aki mellette elszáguld, egyenesen a templomba. Nem ártanak a lánynak, ugyanis nem tekintik ellenfélnek.* - Végre megvan! Meg van a szent tudás őrzője! Hát ő volt az, mindvégig a feleséged... Gatrowen, te leszel a mennyek sárkánya. *Éljenzés, afelé a sárkány felé, aki viszi a nőt. És azt viszont pontosan tudják a diákok, hogy mi következik. A tudásért, az ember feladja az életét, önként.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Nessie di Alsiera


Hozzászólások száma: 933 Msn: sajna még nincs :( Kaszt:  Üzenőláda: "Higgy magadban, és készülj fel arra, ami jön!"
"A sötétség nem egyenlő a gonosszal, mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót."

Keress skype-on!
Figylmezetetéés!! Csak Kaen el Jericho hívhat engem Nessitának, ha bárki más megteszi, azt tiltom egy napra (ha diák és jogomban áll ) !! Na jó, azért ezt nem szabad, de ettől független nagyon morci leszek
Kattanjatok rá^^
<a href="http://dragcave.net/view/Zm6Fm"><img src="http://dragcave.net/image/Zm6Fm.gif" style="border-width: 0" alt="Adopt one today!"/></a>
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:34 pm | |
| *Nos, Ness megpillantja a szirtet, lent pedig az öt sárkányt. Azt tudta, hogy hogyan fog lejutni, de mindenképp szól a sárkányoknak, mielőtt a barlangba merészkedne. Ha nem szólna, akkor valószínűleg azt gondolnák, hogy rossz szándékkal jött oda hozzájuk. Most a drága, a gyönyörű fekete csizmájából előhalászta a juharfa pálcát, majd elmondott egy varit, minek következtében szárnyai nőttek, angyalszárnyai.*- Altivolus!*Mondta, aztán ellökte magát, megcsapkodta a szárnyakat és távolról megközelítette a sárkányokat. Hamarosan ő is felfigyeltek rá, mire a lány megszólalt.*- Hozzátok szólok, az istennő szent teremtményei! Nincs ártó szándékom felétek, csak történt egy kis gond. Ha engeditek, hogy közelebb merészkedjek hozzátok, akkor mindent elmondok!*Kiáltotta a lány, közben erősen figyelte a reakciókat.*
//SHE elsődleges, Szárnyalás:
| Spoiler: | | | Varázsige: Altivolus Leírás: A mágia adja magát, lehetőséget ad arra, hogy könnyebben felvegyük a harcos egy repülni képes lénnyel, más esetben pedig nagy előnyre tehetünk szert, hiszen jobb lesz a kitérésünk, és nagyobb meglepetéssel tudunk támadni a magasból cikázva. A varázslat hatására egy pár angyalszárny nő ki a hátunkból, melynek mérete alkalmazkodik a miénkhez. Azon lények számára, akik már rendelkeznek szárnnyal, fél-angyalok, tündérek a varázslat a saját meglévő szárnyukat erősíti meg, egy plusz védelemmel, gyorsasággal látja el azt. Fontos, hogy kezdetben az új lehetőséget gyakorolni kell, tehát minél többször alkalmazzuk a szárnyakat, annál hatékonyabban leszünk képesek repülni. A kezdet kezdetén még esetlenek leszünk, mint a madár, aki először próbál szárnyra kapni. Pálcamozdulat: Jobb vállunk felett a hátunk irányába suhintunk a pálcával. A szárnyak néhány pillanat alatt előbújnak, kezdetben heves fájdalommal. Hatás: Azonnali és időleges. Kezdők esetén a szárnyak maximum 5-6 percig maradnak meg, majd fokozatosan húzódnak vissza kb. 1 perc alatt, így még le tudunk szállni, ha már múlik az erejük, nem zuhanunk le. Animágusok, Vándorok, Légmágusok és elsődleges sötét hatalmak elűzésével rendelkezők, valamint évfolyamonként plusz 3 perc. Hátrány: Kezdetben ez a varázslat fájdalommal jár, mivel konkrétan fizikai valójában jelenik meg a szárny, de sok gyakorlással ez a fájdalom minimálisra csökkenthető, de mindig érezni fogja a használó. Ennek fényében a szárny, ha sérül, akkor ugyanúgy mint egy végtag esetén érezni fogjuk a fájdalmat is! Már eleve szárnnyal rendelkezők esetén is megjelenik a fájdalom, ők ugyanis pulsz tollakat, tündérek hártyákat fognak növeszteni. |
//
_________________ Ness egy gyönyörű, szőke hajú lány, nem mellesleg Evelyne ikertestvére. Látszik rajta, hogy szereti a természetet. Ez az egy viszont nagyon igaz rá: Druida kasztú, klánja pedig a Természet hivei. Ez a lány Borilovoban nőtt fel. Felmenői közt sok varázslény volt, azonban már már a véla vér elnyomta őket. Szülei egy másik világból érkeztek, ahol az embereknek daimonjaik vannak. Ő is örökölte ezt: van egy karakál/sivatagi hiúz daimonja, Dragon. Ők nagyon szeretik egymás, mert bár sokszor összezördülnek, mindig kibékülnek. Természetét illetve pedig nyugodt lánynak mondható. Nos, hát ő itt Nessie.
|
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:29 pm | |
| *Nyugodtan hallgatja őket, enyhén meglepődik, milyen gördülékenyem folyik a kommunikáció. A Deyannal történteket egyszerűen figyelmen kívül hagyja, ember, fiatal, ez van, fogadjuk el. Eléggé meglepődik a fejlemények hatására, keresi a fiú szemeit, elgondolkozik. Körbenéz, észrevette már, hogy a lány külön utakra tévedt, de most társaira néz, kutatva, hogy ők mire gondolnak. Benyúl a köpenye alá, és elkezdene egy varázslatot, ha nem tenné ugyanezt Solomon, de így álcázva a mozdulatot egyszerűen visszatér normálisba, várva, hogy jut-e valamire a fiú. Talán azért röpítette őket vissza évszázadokkal, hogy beleszóljanak az idő múlásába, és kiiktassanak egy leendő gonosz egyént? Hallja a lány suttogását fülének köszönhetően, persze nem hozzá szól, ezáltal nem foglalkozik vele, hadd menjen, ha ennyire magabiztos, valószínűleg nincs szüksége segítségre. Viszont enyhén túlzásnak érzi, amit Deyannal művel, de látja a tekintetében, hogy nem segítene neki, ha beleszólna a dolgába, szóval, szimplán segít a srácnak, ha nagyon szüksége van rá, majd visszatér Solomon mellé* - Pontosan hol vagyunk, milyen nép ez, és milyen családból származnak Önök? Honnan kapta a fiú a nevét? *Feltesz néhány kérdést, amíg „társa” kutakodik a gyerek sorsában, ki tudja, még hasznosak lehetnek.*
|
|  | | Deyan Serenity


Minősítés:  Hozzászólások száma: 476 Msn: holhen@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:25 pm | |
| //User elcseszte, Dey njk// |
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:20 pm | |
| *Ő viszont egyátalán nem olyan finom modorú, mint Solomon, ráadásul még a vörös klán tagja is, ezért amikor a kopogásuk és az érdeklődésük ellenére Deyan simán bemegy mellettük, ezt úgy érzékeli, hogy megsértették. Nem fog veszekedni a szaktársával, hanem Deyan vérét felhasználva úgy falhoz vágja, hogy remélhetőleg még csontja is törik. Ebben nyilván még a telekinézise is segíthet, hogy ütős kombót alkosson. Ezek után odaveti a fiúnak, ha még eszméleténél van.* Valamit valamiért, csak úgy mihez tartás végett. *Biccent sértődés nélkül, és magában megjegyzi, hogy legközelebb nem lesz ilyen elnéző, sértegesse Deyan mondjuk Nessie-két ha az megengedi. Belép tehát Solomon mögött, és elhűlve halja, hogy a fiúcska lesz majd a durva gonosz sárkány. Még most, itt kéne valahogyan likvidálni. Amikor Solomon picit felé néz, odasúgja neki.* Keletre van akit keresünk, a szirtnél. Odamegyek, légy óvatos. *Szorítja meg a fiú karját, és elindul a már érzett "vérkép" alapján, hátha megtalálja a szent életű kiválasztottat, aki majd bejöhet a képbe. Nem tudja, hogy mire számítson, de egyik kezében a pálcája, másikban pedig karommá görbített ujjai, hogy ha képességeire számíthat, akkor sem legyen gond. Védekezni nem szokása, de mindig is tudta magáról, hogy egyszerű kardszúrástól úgyis meghalna, akkor meg mit törje magát. Szóval nyomul előre, és keresi az emberét.*
//Vérmágus 3. szint: Mások vérét irányítva képes az illetőt falhoz vágni, vagy felemelni a földről (mint Magneto a fémmel), max. 15 kilót tudsz rajta lökni.// |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 5:07 pm | |
| *Végülis a keleten élőknek be lehet adni, hogy messzi nyugatról érkeztek, ahol már más az öltözködési stílus, vagy ilyesmi. A kissárc nem tűnik elsőre túl kommunikatívnak, ellenben a papnő nyíltan beszél velük. Végighallgatja szavait.* -Áh, értem, már csak az a kérdés, hogy mi hogyan leljük fel a kiválasztottat, ha még önök sem... *Morfondírozik, miközben szinte mindenkin átgázolva Deyan becsörtet a templomba.* -Ember...tisztelet nincs benned? Ez egy Templom! *Szól utána meglehetősen felpaprikázottan, na persze erre rátesz egy lapáttal, mert végülis ha már itt vannak, akkor inkább a "vendéglátók" kedvében akar járni, mintsem egy diáktársáéban, aki úgy fest tökéletesen figyelmen kívül hagyja folyamatosan azokat, akik elvileg vele tartanak a kalandban. Lemondó sóhajjal csóválja a fejét, majd újra a nőre pillant.* -Elnézést kérek társam nevében, nem tanult még jó modort, remélhetőleg idővel ez változik. *A kérdés hallatán azonban jobban elgondoldik.* -Sokan járnak erre más korokból? Mi a 21-dik század éveit nyomjuk. *Válaszol azért készségesen, majd az többiek felé pillant, hátha valaki jutott valamire. A másik lány, úgy fest valamerre elkószált...végülis ő tudja. Bátor, ha egyedül megy felderíteni, de nem zavarja a dolog, hiszen amúgy is teljesen figyelmen kívül hagyta a társait ő is. A fiú nevére azért elkapja a fejét, majd kedves mosollyal hajol hozzá közelebb.* -Nem haragszol, ha játszunk egyet? *Óvatosan nyúl az AMM medálért, a másik keze pedig a táskájába csúszik.* -Fortis! *Finom mozdulattal cselez a kezével, mire egy apró cukrot ránt elő a fiú füle mögül, afféle kezdetleges varázslótrükk.* -Áh, ezt láttam meg! *Át is adja, ha nem ellenkezik persze, addig pedig kicsit vizsgálódik.*
//Lélekszimpátia elsődleges - Sors: Leírás: A varázslat a jósmágia irányába nyúl el a Lélekszimpátia segítségével. Mivel ez esetben a lélek vonalára fókuszálunk térben és időben olyan módon, hogy ezzel képesek lehetünk előre jelezni eljövendő eseményeket. A sorsunkat kutathatjuk fel, tehát arra kaphatunk választ mi fog velünk történni az eljövendő időkben. Minél erősebbek vagyunk, annál távolabbra tekinthetünk és annál inkább kutathatjuk ki más lelkének jövőbeni lenyomatát.// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:57 pm | |
| [Háznál]
*Solomon közelebb érve temrészetesen felismeri a különbségeket, és ahogy bekopog, aonnal kinyílnak az ajtók. Nem olyan nagy épület, néhány bálvány foglal itt helyet, istenségek, a fő részen pedig egy sárkány szobra, ugyanaz a minta, mint ami a kövön megjelent. Az ajtó mögött két személy van, egy fiatal, 10 éves forma kisfiú, maszatos, koszos, rongyos kinézettel, és egy papnő, szerzeteshez hasonló csuhában. Raven jól gondolkozik, mágikus úton sikerülhet csak a társalgás, hiszen nem tudják pontosan melyik évszázadba, évezredbe sodródtak. Eközben a lány érzi, hogy az amit érzett, innen még tovább van, keletebbre, és a házaknál állva látja a tengert és a tengerpartot, érzékeli, hogy valami szirt lehet a szélén, meredek lejtő, mert nagyon gyorsan vált a terület tengerpartra. Solomon lehet, hogy csinos, de annyi szent, hogy semelyikük ruhája nem éppen korhű. Ennek ellenére a nő meghajol és válaszol.* - Mi lennénk a legboldogabbak, hogyha a kiválasztott köztünk lenne. Tíz évvel ezelőtt a császár évében Narine a szent erő hordozója kedvesével együtt a mélybe vetette magát, mert a lelkét az önzőség fertőzte meg, és életét nem akarta a jó sárkány kezébe ajánlani. *Feleli, beszéd közben a gyerek bizalmatlanul méregeti őket, egyáltalán nem olyan nyiltan, mint a 25 éves körüli papnő. Közben Deyan tiszteletlenül csak úgy besétál és az oltárhoz lép, a varázslata hat, és azt látja, hogy az elmúlt tíz évben csak a kiválasztottat keresték, több gyermeket megfigyeltek, de nem találtak rá. A következő pillanatban a sárkány szeme felizzik, és a fiút egy lökéshullám taszítja, ki az ajtón, a mágikus ereklye olyna intelligens, hogy az ajtóban állók egyikét se találja el, úgy csapódik az útra, ki.* - Tisztelet a szent sárkánynak! *Mondja sértetten a kisfiú Deyan után. Felaern szavára összeborzolja a szemöldökét a nő, és furcsa tekintetével újra végigméri őket.* - Melyik század szülöttei vagytok? *Kérdez vissza, hiszen úgy tűnik nagy volt az ugrás, eléggé nagy. A név hallatán a nő azonnal lenéz a gyerekre, a gyerek pedig a szoknyája mögé bújik, és onnan hebeg fel a diákokra, akik az ő szemével hatalmas, felnőtt emberek.* - Én... Én vagyok Geronchoi.
[Tenger felé]
*Nessie kiköt a szirtnél, ahonnan látszólag nincsen ereszkedő, ám lent a parton közvetlen a hegy aljánál vagy öt sárkány csoportosulását látja, keringnek, sétálnak, egyre idegesebben. Észreveszi, hogy van egy barlang is, ott lent, de valahogy le is kéne jutnia, ha azt fel akarja deríteni, na meg ott az az öt sárkány, akik nem tudja, hogy barátságosak, vagy ellenségesek.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|