
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Jenny Krissy Diák

Hozzászólások száma: 278 Msn: nikyta94@hotmail.com Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok.
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Rózsakert Szomb. Ápr. 10, 2010 5:59 pm | |
| First topic message reminder :A Rózsakert egy eldugott kis helyen található, legkönnyebben a Tölgyesből lehet eljutni ide. Már onnan tudhatod, hogy jó helyen jársz, hogy egyre több virágra leszel figyelmes, ami pedig egyátalán nem megszokott tölgyesben. Ha a virágokat követed, egyszer csak egy kavicsokkal felszórt kis útra érsz, ami a Rózsakertbe, másik nevén a Szerelmesek Parkjába vezet. Az egész területet bokrok takarják el a kíváncsi szemek elől, ez az egyetlen út ahol minden karcolás nélkül be tudsz jutni. Mindenfelé cseresznyefák vannak, rózsaszín virágokkal, melyek sosem tűnnek el róluk, és télen sem hullik le a fák levele. A fűből alig látszik valami a sok rózsa és néhány színes virág miatt. Ha tovább mész egy kis rétre bukkansz, melynek közepén egy kristálytiszta vizű tavacskát láthatsz. Mivel innen tökéletesen lehet látni a lemenő napot, napnyugtakor a tó vöröses-pirosas színt ölt fel, még romantikusabbá téve az egyébként is gyönyörű helyet. Ha közelebb merészkedsz a vízhez észrevehetsz előtte egy nagy, szív alakú követ. A kő mellett két penna van, amikkel írni lehet rá. Ugyanis amikor a mágikus pennák a kőhöz érnek az mintha puhává válna akár a vaj, bele lehet írni bármit. És amint elemeled az íróeszközt a szív alakú szikla ismét kemény lesz, másnapra pedig el is tűnik róla az írás. Sokak szerint ha valaki beleírja a saját nevét, és a szerelme is az övét akkor a szerelmük örökké fog tartani. Ez a varázslat csak ezen a kövön érvényes, máshol nem történik semmi ha egy sziklához illetve kőhöz érinted. A kavicsos út mellett fapadok állnak rendelkezésükre a diákoknak.  |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Nessie di Alsiera


Hozzászólások száma: 933 Msn: sajna még nincs :( Kaszt:  Üzenőláda: "Higgy magadban, és készülj fel arra, ami jön!"
"A sötétség nem egyenlő a gonosszal, mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót."

Keress skype-on!
Figylmezetetéés!! Csak Kaen el Jericho hívhat engem Nessitának, ha bárki más megteszi, azt tiltom egy napra (ha diák és jogomban áll ) !! Na jó, azért ezt nem szabad, de ettől független nagyon morci leszek
Kattanjatok rá^^
<a href="http://dragcave.net/view/Zm6Fm"><img src="http://dragcave.net/image/Zm6Fm.gif" style="border-width: 0" alt="Adopt one today!"/></a>
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:50 pm | |
| *Nessieke varázslata sikerrel zárult, egy "Sárkánynemzetség tava" nevezetű helyre bökött a tű. Ness észrevette a sárkányokat, de mivel nem kerültek a közelébe, ezért a lány nem figyel túlzottan oda rájuk. A kis város, ami viszont ott van, szinte mellettük, az valamelyest felkeltette az érdeklődését. Beleszagol a levegőbe. Sós víz illatát érzi az orrában, így inkább arra szeretne menni, jobban ért hozzá, mint a városokhoz. Elindul annak irányába, közben az állatokat nézegeti, furcsának találja a sok élőlényt. A tó felé menet daimonjával, a kis karakállal társalog.*-Szerinted csapatokban szoktak járni a sárkányok? Nem tudom kicsim, lehet, hogy igen, de valószínűleg inkább párban. Igen, az lehet.*Mondták hangosan, miközben arra gondoltak, hogy vajon mekkora lehet a tó. Ness már az előbb gyorsan visszatette a csizmájába a térképét. Néha hihetetlen, hogy mennyi minden elfér abban a csimaszárban. Minél közelebb érnek, annál inkább csípi az orrukat a sós víz szaga...* _________________ Ness egy gyönyörű, szőke hajú lány, nem mellesleg Evelyne ikertestvére. Látszik rajta, hogy szereti a természetet. Ez az egy viszont nagyon igaz rá: Druida kasztú, klánja pedig a Természet hivei. Ez a lány Borilovoban nőtt fel. Felmenői közt sok varázslény volt, azonban már már a véla vér elnyomta őket. Szülei egy másik világból érkeztek, ahol az embereknek daimonjaik vannak. Ő is örökölte ezt: van egy karakál/sivatagi hiúz daimonja, Dragon. Ők nagyon szeretik egymás, mert bár sokszor összezördülnek, mindig kibékülnek. Természetét illetve pedig nyugodt lánynak mondható. Nos, hát ő itt Nessie.
|
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:49 pm | |
| *Visszanéz a kapu helyére, és rájött, hogy hiába várnak utasításokra, tenni kell hát valamit. Sétálni, menni, úgy tűnik az ég megsúgta a helyes irányt.* - Figyeljétek. *Int a házak felé, konkrétan arra, amelyik érdekes színű füsttel gazdagítja a tájképet. Nem tudja, nekik milyen a látásuk, lehet, hogy már ők is felfedezték, kicsiny jelentőségű. Lejjebb pillantva, megfigyelve, rájön, hogy valószínűleg valamilyen istennek állított ház, talán valamilyen különleges áldozati szertartás következménye ez a furcsa füst, ki tudja, kiben és hogyan hisz ez az apró falu. Körbenéz, megtekinti a jelenlevő növényeket, állatokat, figyelve rezdüléseikre, olyasmi módszerekkel, mint amilyeneket régen, a hazájában tanult, hátha rájön valamire. Elindul a ház felé Solomon mögött, annyira ő nem így művelné ezt az egészet, de hát ahány ház annyi szokás, stílus, ki tudja, ez is vezethet eredményre. Ha találkoznak valakivel, füleit elrejti haja alá, nem szükséges, hogy megbámulják. * - Úgy informáltak minket, született itt valaki, ki több, mint az átlag, és az ő fajtája ritkán születik. Talán százévente, ha egy. - *Nem szándéka okoskodni, de azért jól jöhet, ha már csak így egyenesen odamentek valakihez, hogy az tisztán lásson. Ki tudja, lehet nem vágta le egyből a helyzetet.* - Elnézést, hallotta már azt a nevet, hogy Geronchoi? *Szól utána hirtelen ötlettől vezérelve, remélve, hogy jól emlékszik arra, akiről a sárkány beszélt. Hátha terjeng erre valami legenda, amiből rájön, hogy miről lehet szó. És talán a nyelvi különbségek miatt legalább ezt az egy szót megértheti az egyén.*
|
|  | | Deyan Serenity


Minősítés:  Hozzászólások száma: 476 Msn: holhen@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:47 pm | |
| *Amíg a többiek varázsolgatnak, ő szépen elindul a község felé, majd kicsit később ő is észreveszi a templomot. Találomra bemegy oda, hátha többet tudna meg és lenne egy nyom, aminek segítségével elindulhatna valamerre. Az oltár elé megy, és körbefordul, előre tartott pálcával, közben kimondja a varázsigét párszor.* -Salvo Auct! Salvo Auct! Salvo Auct... *mondja, amíg valamit nem észlel.*
//AUM II., elsődleges Felderítés 1. Felderítés: Varázsige: Salvo Auct Leírás: A varázslat lényege, hogy egy adott zárt térben utólag felfedjük a történteket. Képekben megmutatja, hogy az adott helyen mi zajlott, kiemelve a főbb történéseket. Megtudhatjuk, hogy kik jártak erre, mit tettek, ha elég jók vagyunk akkor akár még visszamenőleg beszélgetéseket is kiszűrhetünk! A varázslat hatására fejünkben képek villannak fel, amelyek alapján kikémlelhetjük a múltat. Pálcamozdulat: A helyiségben kitartott pálcával forduljunk körbe, miközben kimondjuk az igét. Hatás: Azonnali és időleges. Kezdők esetén a varázslat visszamenőleg fél óra eseményeit tárja fel. Aurorok, jósok, látnokok és elsődleges aurormágiával rendelkezők esetében plusz 15 perc eseményeit láthatjuk, évfolyamonként plusz 15 perc.// |
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:45 pm | |
| *Amikor Nessie is megjelenik, mintha valami hasonmást látna a lányban, mert nagyon világos a bőre, és a haja is. Viszont a viselkedés enyhén szólva nem Raven stílusa, de ezt igyekszik nem kimutatni, egyenlőre még tudomást sem vesz a leányzóról. Nézelődik, hátha megtalálja a vérnyomot, amit keresett, de egyenlőre nem, és a mellette nézelődő tünde sem jut egyébre, ellenben azt érzi, hogy nagy itt a népsűrűség. Feláll hát hogy jelezze, útra készen áll. Nem tudja, hogy a helyiek hogyan fognak hozzájuk viszonyulni, koreaiul ugyanis nem tud, és ha tudna is, évszázadokkal ezelőtt nyilván valami korai dialektust használtak, és még csak véletlenül sem értettek angolul, de hátha itt a mágia birodalmában ez a kérdés magától megoldódik. Követi Solomont, aki már kopogtat is. Közben azon tűnődik, hogy mi alapján lesz valaki kiválasztott. Talán olyan vérvonallal rendelkezik, ami különleges képességekkel ruházza fel. Bár nincs ötlete, hogy mit is csinál, de ha sok vért érzékel, megpróbál szelektálni, minőség alapján keresni valami nagyon erőset, nemeset.* |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:33 pm | |
| *No igen, benne se sok ember vér van, és amúgy se akart volna sose kiválasztott féle lenni, az baromi fárasztó életvitelt jelenthet. A tünde szavaira bólint, eléggé száraz azt meg kell hagyni, de hátha lesz, aki néha meglocsolgatja. Látja, amint egy épp érkező leányzó térképet is elővadász.* -Nem mindegy hol vagyunk? Ha itt hagyjuk a fogunkat, akkor úgyse számít, ha pedig nem, akkor jó eséllyel hazajuttat a hálás, éljenző tömeg. Azért viszont egy tűzcsóva még épp utánuk csap, ami elől igyekszik ügyes manőverrel kitérni. Fázott ez tény, de azért ennyire meleget sem akar hirtelen. Itt már azért leveszi a sapkát, kesztyűt, sálat és a táskájába gyömöszkéli, ha nincs olyan über hideg, mint odaát volt. Ezért már megérte eljönni. Az elröppenő sárkányokra felpillant, majd vállránt, és a városka felé pillant.* -Séta indul? *Pillant a többiekre, majd szépen irányt is vesz a már említett házikók felé. Ha közelebb érnek és ő is kiszúrja a lila füstöt, vagy a tünde szóvá teszi, akkor ahhoz a házhoz veszi az irányt és egyszerű módon közelebb lépve bekopogtat. Nem lenne értelme a külsejét mondjuk megnyerőbbé tennie, hiszen amúgy is elég megnyerő a mosolya, ha úgy akarja persze. Abban az esetben, ha ajtót nyitnak, akkor jöhet is egy kedves mosoly.* -Szép napot hölgyem/uram! Utazók vagyunk, és ha segítene nekünk...minden vágyunk látni, találkozni a kiválasztottal! *Igykeszik látványos lelkesedő tekintetet is összehozni. Illuzionista, trükkmester, talán menni fog a fennkölt áhitat.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:26 pm | |
| *Mindenki átlép az átjárón, még Solomon is szerencsére, de a kapun még átcsúszik egy irdatlan erősségű túzcsóva eleje, a 99,9% része nem, szerencsére a kapu bezárult, habár ezzel egyetemben valószínűleg az a koreai sárkány is elfüstölt, aki az úttal szolgált. Egy lankás terület, a nap egészen magasan, könnyű szél. Hogy itt még is mi a dolguk, az adott, megtalálni, hogy ki lehet az erő hordozója, akiről túl sokat nem tudtak meg, így iagzán nehéz lesz a feladat. Egy kicsit távolabb észak felé - csupán 10 perc sétányira - látnak egy várost, vagy inkább nagyon kis köösséget, összesen négy ház. Felaern tünde szemével észreveszi, hogy ebből kettőből vékony füst terjeng az ég felé, az egyik normális színben, a másik furcsa, lilás színnel, az az épület stílusában is kicsit más, igen, egy templom. Mikor Raven vérnyomot keres, elsőre semmilyen sárkánnyal kapcsolatost nem talál, hiszen határozottan teret és időt is változtattak, hát az előbbi sárkány nem bukkant fel. Viszont észreveszi, hogy a környezetében szokatlanul sok az állat, sok az élet, és ez a "vérmennyiség" (mert lelkeket, konkrét életet ugye a druida tudna érzékelni) tőlük keletre összpontosul egy emelkedő után, amerről sós levegő fúj feléjük. Nessie varázsol, és a térkép felett a tű határozottan kőrözni kezd, majd belebök egy hatalmas területbe, ami a térkép szerint konkrétan egy tó. A térképen az ő nyelvén van megnevezve, koreaiul igen kacifántos, de lefordítva szerencsére a Sárkánynemzetség tavának olvashatja. A következő pillanatban pedig a név jelentést nyer, ugyanis fejük felett három közepes méretű sárkány repül el, kötelékben, de nem is törődnek velük. _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Nessie di Alsiera


Hozzászólások száma: 933 Msn: sajna még nincs :( Kaszt:  Üzenőláda: "Higgy magadban, és készülj fel arra, ami jön!"
"A sötétség nem egyenlő a gonosszal, mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót."

Keress skype-on!
Figylmezetetéés!! Csak Kaen el Jericho hívhat engem Nessitának, ha bárki más megteszi, azt tiltom egy napra (ha diák és jogomban áll ) !! Na jó, azért ezt nem szabad, de ettől független nagyon morci leszek
Kattanjatok rá^^
<a href="http://dragcave.net/view/Zm6Fm"><img src="http://dragcave.net/image/Zm6Fm.gif" style="border-width: 0" alt="Adopt one today!"/></a>
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:19 pm | |
| - Jajj, ugyan már, a rózsát glicerinnel kell öntözni! Nem, azt magnézium gikarbonáttal, nem emlékszel? Nem, nem, mondom, hogy nem. Jó, akkor öntözzük meg mind a kettővel. Nem, attól felrobbannának! Nem emlékszel kémiáról?*Nessie és Dragon a rózsakertben lépkednek és épp azon vitatkoznak, hogy milyen tápszert kell adni a növénynek. A lányon egy telitalpú, picit magasított sarkú, ébenfekete csizma látható, egy farmernadrággal és egy lila kabáttal. A fején kötött, fekete sapka, nyakában ugyancsak ilyen fekete sál. Egyszerre vették észre a hatalmas sárkányt, de Ness szemei utána rögtön a diáktársaira ugrik. Hamarosan meglátják az átjárót és a tápszereket eldobva rohannak oda, hogy nehogy az óriás sárkány tüzet leheljen rájuk. Átérve megállapították, hogy valami középkori helyre keveredtek, bár nem tudták biztosan. Nessie egy térképet és egy tűt húz ki a csizmájából.*- Miért tettél térképet a csizmádba? *Kérdezte Drag.*-Nem tudom, jó ötletnek tűnt.*Válaszolt a lány.*-Ha te mondod...*Szólt végül a daimon, aztán figyelni kezdte a varit, amit Nessie motyogott el.*-Monstratis*Mondta, majd a térképen megtalálták amit kerestek...Azt, hogy hol vannak most.*
//Lélekszimpátia másodlagos, Útmutatás:
| Spoiler: | | | Varázsige: Monstratis Leírás: Egyszerű, ám annál hasznosabb varázslat, mely annak függvényében erősíthető, minél több az információnk. Személyeket illetve tárgyakat találhatunk meg, azoknak lélek-, tárgyi lenyomata alapján. Ez a varázslat már bevezető a szimpatikus mágia, azaz a voodoo varázslatai közé. Tárgyak esetén minél részletesebb a leírás, amit el tudunk magunk előtt képzelni, annál hatékonyabb a találati arány. Személyek esetén tudnunk kell minimum a nevet, de ha a kor, leírás is megvan, akkor még nagyobb az esélyünk. Nincs másra szükség a varázslathoz, mint egy térkép és egy tű. Fókuszhasználat: A fókusznak elég a nyakunkban lennie, annyi a fontos, hogy érintkezzen a bőrfelülettel. Magunk elé helyezzük a térképet, miközben kimondjuk a varázsigét és a megkeresendő személyre, vagy tárgyra koncentrálunk. Aktívan használt kezünkbe (jobbkezeseknél jobb, balkezeseknél bal) veszünk egy tűt, vagy helyes tárgyat, lehet az egy tőr is. A varázsige elhangzásakor afféle transzállapotba kerülünk, így kezdjük el lapozni a térképet, majd végül a célhelyszínre helyezve a tűt. A térkép lehet ország, város-térkép is, vagy alaprajz is akár. Hatás: Azonnal is időleges. Területi behatárolás nincs, mentalisták, elsődleges lélekszimpátiával rendelkezők, aurorok és jósok kevesebb információ alapján is rá tudnak hangolódni a lélek-, vagy tárgylenyomatra a térben. Ha nincs térkép: Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésünkre térkép, de az illető személy, vagy tárgy velünk azonos épületben, vagy bitrokon van (maximum 30 m távolság (évfolyamonként +5 m), akkor a fejünkben egy útvonal fog kirajzolódni, hogy merre induljunk megkeresni. |
// _________________ Ness egy gyönyörű, szőke hajú lány, nem mellesleg Evelyne ikertestvére. Látszik rajta, hogy szereti a természetet. Ez az egy viszont nagyon igaz rá: Druida kasztú, klánja pedig a Természet hivei. Ez a lány Borilovoban nőtt fel. Felmenői közt sok varázslény volt, azonban már már a véla vér elnyomta őket. Szülei egy másik világból érkeztek, ahol az embereknek daimonjaik vannak. Ő is örökölte ezt: van egy karakál/sivatagi hiúz daimonja, Dragon. Ők nagyon szeretik egymás, mert bár sokszor összezördülnek, mindig kibékülnek. Természetét illetve pedig nyugodt lánynak mondható. Nos, hát ő itt Nessie.
|
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:18 pm | |
| *Kezd hinni a sárkánynak, ahogy az ismeretlen fiúhoz szól, valahogy érzi a hangjában a bölcsességet, a megfelelő hangvételt, és a véla szavait is jól kezelte. De azért mindent felülíró tény a rövid földrengés után megjelenő kicsit nagyobb, és kicsit veszélyesebbnek tűnő sárkány is.* - Hát igen… Jól mondod. *Reagál finoman Solomon szavaira, és ő is megindul a kapu felé, a többieket előreengedve, de végül ő is átér. Annyira nem izgatta fel az egész helyzet, alig emelkedő pulzusszámmal érkezik meg, s ámul el a gyönyörű tájon. Sok szép dolgot látott már életében, de ennyiben más vidéken még nem járt, valószínűsíti, hogy nem is ugyanazon kontinensen vannak, már csak azért is, mert ezen a helyszínen nem sötétedett még be. Figyeli ahogy a lány keres valamit, úgy tűnik ért hozzá, és próbálja magát legalább így hasznossá tenni, ezért ő is szétnéz a környéken, talán tünde-szeme talál valamit, amit a másik nem vesz észre, egyébként pedig csak várja, hogy történjen valami, utasításokat kapjanak.*
|
|  | | Deyan Serenity


Minősítés:  Hozzászólások száma: 476 Msn: holhen@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:14 pm | |
| *Deyan hallja a véla fiú véleményét, és magában nevet egy nagyot.* ~Aha, persze, biztos azért jött ide, hogy szórakozzon velünk.~ *a sárkány el is mondja a történetet, majd megjelenik Geronchoi. Először előhúzza a pálcáját, bár fogalma nincs, hogy mit is kezdhetne a nagy sárkánnyal, de még épp idejében észreveszi, hogy a kisebb sárkány térkaput nyitott. Gyorsan odarohan, és átlépi a kaput. A következő pillanatban egy számára ismeretlen helyen találja magát, mivel sose járt még Koreában. A táj viszont gyönyörű és nappal van, úgyhogy gyönyörködik egy picit a látványban és várja, hogy mi történik ez után. Raven csípős jegyzését egyszerűen elengedi a füle mellett, ennyi erővel neki meg a tündékhez nincs semmi köze.* |
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:11 pm | |
| *Laura-user-féle sürgető kézmozdulattal integet a sárkánynak, hogy végre darálja már le a mondandóját, aztán a végén legyint egyet.* Ember? Akkor ezt megúsztam, nem én vagyok a szent erő hordozója, lévén némi más vér csörgedezik az ereimben, és közöm nincs az emberekhez. *Aztán Deyan felé biccent.* Igen, sértésnek szántam, mielőtt még megkérdezed. *Átlép a térkapun, mert nem akar leállni a mindent-evő sárkánnyal csevegni, majd ha visszatérnek, akkor megkínálja valami totális megsemmisítő dezintegrációval. Jóskislány révén szeret a jövővel manipulálni, de a gonoszkodás még inkább az ő lételeme, merthogy vérmágus a szentem. Vérnyomokat keres, mert hát még a sárkányok is véreznek, és ha talál, megpróbál belőle minél több következtetést levonni.* |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:04 pm | |
| *Raven szavaira csak magában somolyog. Azért annyira nem könnyű préda behajtás tekintetében, lehet hogy az álcázott nőszemély bicskája még beletörne, hogy ilyesmivel próbálkozna komolyabban. Mindenesetre úgy fest mindenki rendkívül lelkes, erre csak halványan sóhajt egyet.* -Legyen, ha ily' hatalmas világmegmentő érzések törnek felszínre...én sem állhatok ellen! *Színpadias meghajlással toldja meg a színpadias, enyhén túlzó szavakat.* -Irány a célállomás! *Erre rá is erősít a tény, amikor megérkezik a már említett bazi nagy sárkányféle, és épp tűzfújásra élesíti a torkát.* -Ha minden igaz, akkor a kérdés eldőlt. *Dönti picit oldalra a fejét. Annyira nem rendelkezik hatalmas pánikmennyiséggel, de azért ennek fényében megfelelő sietséggel indul a térkapu felé.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 4:00 pm | |
| *Először arra reagál, akiben a több nyíltságot látja a világra, hát Deyanhoz szól, ám mindenki hallja, csak arcát fordítja végig a fiú felé, miközben kőröz.* - Egy ősi koreai legenda írja le, hogy minden században születik egy ember, kinek különleges hatalma van. Az arra érdemes sárkányt mennyei sárkánnyá teheti, ha feláldozza életét érte. Ám évezredekkel ezelőtt született egy sárkány, aki a gonosz teremtménye lett, és minden alkalommal verseny indul a hatalomért, amit ő annyival elnyerhet, hogy felfalja a szent erő hordozóját. Rá kell jönnötök ki az új kiválasztott, mielőtt a Geronchoi jön rá. * A sárkány kissé meglepődik a véla fiú szavain, mert a szavait tisztának szánta és érthetőnek, szóval megütközve válaszol.* - Ó, hát nem érted, hogy nincs más lehetőség, vagy velem jöttök, vagy rátok talál a... *Fejezné be, de a következő pillanatban megremeg a föld, és egy szárnyatlan, de határozottan sárkányalkatú lény tör fel a földből, hatalmas szájával azonnal tűzcsóvát formáz, de ránézésre úgy tűnik, hogy erősebb sugárra képes, és az időbe telik, ezért nem fúja le őket azonnal. Hatalmas dög, jó hat méteres. A szellemsárkány a kőrözést abbahagyja és vízszintesen, átjárót formázva indul meg, olyan gyorsan, hogy valamiféle tér-idő mágiát éleszt fel, kaput nyitva... Csak nem mindegy, hogy hová. Maradnak csevegni Geronchoi-val, vagy az új utat választják, végül is az ő választásuk, még ha érzik is, hogy küzdelemben legyőzni jelen pillanatban... Halálos vállalkozás. A túlvégen a középkori korea látható, mesébe illő táj, nappal van.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:55 pm | |
| *Hirtelen, ahogy megállt, csupasz kezein, majd orrán elkezdte érzékelni, hogy mennyire hideg is van, és nem biztos benne, hogy jól tette, kimozdult ma. Elfogadja a kéznyújtást, még valami mosoly-félét, és biccentést is tesz felé. A másik lénnyel is kezet fog, bár tanult annyit élete folyamán, hogy érezze, nem lesz vele annyira jóban. Mindkettőnek nyugodtan elmondja a nevét.* - Felaern. *Elég hamar észreveszi a kert furcsaságát, ahogy szétpillantott, érzékelte, hogy ez máskor általában nem így van. Még jobban megütközik, amikor meglátja a furcsa állagú sárkányt, nem is érti, hogy kerülhet ide. És fejében szól a hang, rögtön rájön, hogy valami gáz van. Nem érti, hogy férkőzött az agyába valami lény, illúziót lát, esetleg mást, komolyabb mágiával hatnak rá? Enyhén megbotránkozik Solomon komolytalan, viccelődő hangnemén, de inkább nem ad szót véleményének, nem kenyere mások hirtelen, jellemükből adódó kioktatása, általában nem szül semmi jót egyiküknek sem. Folyamatosan nézi a jelenséget, keresve a szemét, tekintetét, hagyja, hogy körbelengje őt, felmérje, de nem tud meg semmit. Mondhatni, tanácstalan. Nem szól semmit, csak figyel, még ő se döntötte el, hogy mit csináljon.* - Hmm.. igen, induljunk. *Lehet, hogy csupán naivitása beszél belőle, de érdekli, mi fog ebből az egészből kisülni, mondhatni, készen áll a kalandra.*
|
|  | | Deyan Serenity


Minősítés:  Hozzászólások száma: 476 Msn: holhen@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:54 pm | |
| //Elnézést kérek, a következő hszben már figyelek erre  // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:53 pm | |
| // Deyan: Alacsony létszámú meséken sorrend van, ami most a következő: Solomon, Raven, Deyan, Felaern, és hogyha Nessie beér, akkor majd ő zárja a sort. // _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:52 pm | |
| *Csipőre tett kézzel mosolyog a fiúra.* Ugyan drága Solomon, csakis jó lehet. Hidd el, én minden tartozást behajtok, biztosan lesz még olyan helyzet, amikor kérni fogok valamit, amit nem utasíthatsz vissza, üzlet az üzlet! *Az érkező Deyan nem jön oda hozzájuk, ellenben Falaern igen, erre kissé utálkozva lép be Naxeldíres ismerőse mellé, arcán alig titkolt ellenszenv. Aztán félmosollyal int egyet Falaern-nek, és kezet nyújt, de Solomon már biztosan tudja, hogy Raven még azokra is mosolyog, akiket szívből utál. Nem lehet tudni, hogy mi az ellenérzés oka, talán majd később kiderül.* Raven Blackmoon. *Köszönti a tündét visszafojtott indulattal, és pukkedlizik hozzá, lovaglócsimmában ez kifejezetten esetlen dolog. A megjelenő sárkányra kitágult pupillával mered, aztán kacarászva böki oldalba Solomont.* A nemlétező? Miért, akkor hogyan jöttél a világra kishaver? *Csilingeli, s bizonytalankodva húzza elő a zsebtükrét.* Smink rendben... *Ellenőrzi, és bólint.* Akkor mehet a világmegmentés, mielőtt ő ránk találna, bárki is az. Bár így kihagyom az ötórási teát, de hát mily nemes feladat ez, hogy én segítsek... egy hüllőnek! Csodás! *Libben előre légies léptekkel, és tettetett álmélkodással várja, hogy megjelenjen a kérdőjel, amire rá lehet kattintani, hogy elfogadjuk a küldetést.*
A hozzászólást Raven Blackmoon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 14, 2012 3:53 pm-kor. |
|  | | Deyan Serenity


Minősítés:  Hozzászólások száma: 476 Msn: holhen@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:46 pm | |
| *A Szerelmesek Parkjának egyik sziklája felizzik és egy sárkány szerű lény jön elő belőle, ami arra bíztatja őket, hogy menjenek vele, mert valamiféle veszély fenyegeti őket. Deyan utána megy, de azért visszakérdez.* -Ki az az Ő? És miért van veszélyben az életünk? Ki fenyeget minket? *kérdi picit ijedten, attól tartva, hogy netán a kegyencek próbálkoznának megint újra megszerezni az iskolát.* |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:42 pm | |
| *Amikor feltűnik Raven, fellélegzik, főleg amikor megkapja az elemi mágiát, ami számára elérhetetlen. Egyelőre azért hagyja a sapit, mert még át kell melegedni.* -Oh, hálám örökké üldözni fog...te döntsd el, hogy ez jó, vagy rossz. *A végén azért szélesen elmosolyodik, nem kifejezetten fenyegetésnek szánta a dolgot. Egy fiú is érkezik, aki úgy fest nem veszi észre őket, így nem foglalkozik vele, majd egy jól láthatóan tünde vérű egyén is.* -Üdv! Solomon! *Áll fel a padról, még nem fagyott teljesen oda, és még kezet is nyújt. A meleg talán picit a szívét is megmelengette most, ezért nem vészesen elutasító. A nyakában lógó medál most aktív, így véla bájai nem hatnak a nőkre és a férfiakra sem negatív irányban. A megjelenő sárkány izére csak felhúzza a szemöldökét.* -Na jah...én is mondhatok ilyen bárkinek. Raven jössz velem megmenteni nem létező ősapámat? *Csóválja a fejét, neki pár szó nem elég, hogy életet kockáztasson csak úgy.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:35 pm | |
| *Eléggé hideg idő van, de túl sok jó nem mutatkozik a tájon, főleg itt a Rózsakertben, ahol valamilyen okból kifolyólag még most is van teljesen épségben fellelhető virágágyás. Mikor összetalálkoznak a diákok, az itt található, talán már rég elfeledett Szerelmesek Parkjának sziklája élénken felizzik, vöröses-narancssárga fénnyel, és egy sárkányminta rajzolódik ki rajta. Egy átlátszó sárkány-szellem kép úszik ki belőle, a kínai gömblánghoz hasonlít a legjobban, már aki ért a bestiatanhoz és felismeri. Még is több mindenben különbözik, mondjuk abban, hogy teste füst-kép állagú.* - Gyertek ide... Gyertek ide hozzám. Bízzatok bennem... *Szól, de szája nem mozog, épp ezrét a diákok felismerhetik, hogy mindenkinek külön-külön az elméjében szól ez a hívogató hang.* - Segítenetek kell, mielőtt Ő talál rátok... Veszélyben a szent élet, amit mindnek ki nem a sötét szolgája, élőnek és holtnak védeni kell... *Visszhangzik a fejekben, és a szellem lassan kígyózva környékezi meg őket, körbe-lengve a diákokat, mindet fel-fel mérve, habár tekintetéből oly' kevés olvasható le. Az idő közben tovább hűl, de nem a felhők érkeztek meg, hanem a holt, vagy más mágia hozta magával a lehülést.*
// Elnézést a késedelemért, bevártam Felt. // _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Felaern Yhendorn


Hozzászólások száma: 1255 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:34 pm | |
| *Alig pár hete járja az iskola folyosóit, de ennyi éppen elég volt neki. Nem is tudta, hogy ennyire gyűlöli a bezártságot, eddigi életét csak éjszakánként töltötte négy fal között, de volt, amikor azokat is inkább sátrakban. Nem csoda hát, hogy amikor csak lehet, szabadulna ki, menne, tópartra, erdőbe, bárhova, ahol süt a nap, csillagok vannak, vagy felhős égbolt esetén már csak a tudat is elegendő, hogy nincs bezárva. Léptei a rózsakertbe viszik, tulajdonképpen ez volt az első helyszín, amire rátalált, és megszeretett. Kicsit sokat kell sétálni, hogy elérjük, de nem baj, legalább nincsenek olyan sokan. Mert bármennyire is merte régen hangoztatni, hogy azért ne legyünk ennyire elítélőek az emberekkel szemben, egy kicsit ő is kezd az lenni. Lehet, hogy csak azért, mert még fiatalok, csikók, de cseppnyi tisztelet, bölcsesség nem szorult beléjük, nem csoda hát, hogy egy picit távolságtartóbbá vált. Enyhe sóhajtással veszi tudomásul, hogy vannak itt már néhányan, elsőre el is indul, hogy a lehető legmesszebb kerüljön tőlük, de aztán valami olyasmi érvek villannak a fejébe, hogy szocializálódni kéne, mert azért még néhány évet itt fog tölteni, meg amúgy is az az elve, hogy mindenkiben van jó, és mindenkinek lehet adni esélyt.* - Sziasztok. *Tulajdonképpen ő maga nem így szokott köszönni, de olyan gyönyörű, szép köszöntéseket inkább nem hallatna, megtanulta, hogy inkább bolondnak néznék, mintsem viszonozzák. És bármennyire is féken kell tartani az alkalmazkodást, valamennyire mégis muszáj.*
|
|  | | Deyan Serenity


Minősítés:  Hozzászólások száma: 476 Msn: holhen@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:22 pm | |
| *Deyan is érkezik a rózsakertbe. Nem nagyon szokott ugyan erre járni, de most mégis erre vetődött, mert kíváncsi, megvannak-e még azok a szép rózsák, amik nyáron szoktak lenni. Sajnos abból már egy szál sincs, mivel annyira jó idő azért nincsen, de Dey nem fázik túlságosan, úgyhogy úgy dönt, hogy ha már itt van, picit lepihen itt. Ma egész nap tanult, főleg az elsődleges tárgyait vette át, illetve néhány másodlagosba is belenézett. Elhatározta ugyanis, hogy újra ismétli a tankönyveket, amit eddig vettek az öt év alatt, nehogy túl sokat felejtsen. Egész jól halad, és mint kiderült, nem is sokat felejtett eddig. A félévi vizsgájára úgy érzi, tökéletesen felkészült, nagy gáz nem lehet ott sem.* _________________ Deyan egy bolgár származású diák, aki hosszú, de annál izgalmasabb történetek során elköltözött Arábiába. Testvére, Ann 2011 karácsonya óta halott, azóta is gyászolja. Isabella Newton párja, akit teljes szívéből szeret. Legnagyobb álma az, hogy auror lehessen. Volt már halálközeli élménye a Sötétség Kegyenceinek köszönhetően, emiatt gyűlöli őket.
|
|  | | Raven Blackmoon


Minősítés:  Hozzászólások száma: 97 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:21 pm | |
| *Teljesen véletlenül keveredett ide, mert nem érdekli túlzottan a téli szétfagyott virágágyás, de nem teheti meg, hogy mindig a könyvtár és a színházterem között ingázik, mert akkor tényleg elunja magát. A hideggel nincsen gondja, reggelente hőburok pulcsit varázsol és azzal el van jó sokáig. Kinézeti szobából, és miután sötét fellegeket látott, hóesés várható, ezért még nem árt gyorsan levegőzni egyet, mert amúgy is halovány bőre pergemenfehérre vált, akkor pedig elveszti minden báját, mert a finom arcvonásokat éppen a halvány pír teszi csinossá, még ha olyan lenézett is volt rokonai körében. És lám, kibe botlik, a vacogós ismerősre, akit már gyakorlott mozdulattal érint meg pálcájával, hogy ismét ráadja a meleg rucit.* Szia. Most már akár le is veheted a sapkát, nem fogsz fázni. |
|  | | Solomon Reed


Minősítés:  Hozzászólások száma: 35 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Szomb. Jan. 14, 2012 3:15 pm | |
| *És egyre hidegebb idők jönnek, ami a meleghez szokott fiú számára kevéssé élvezhető. Ezt még tetézi, hogy le akart jutni Nellondba, egy átmelengető italra, de teljesen elkeveredett. Egy diák azt mondta a kúriában, ahol még meleg volt, hogy keresse meg a vadőrt, de mostmár vagy egy órája bolyong és végül itt a Rózskertben lyukadt ki. Kezdi feladni a tervet, hogy lejut Nellondba. Jól összehúzza magán a kabátot, és mintegy duzzogva ül le egy árválkodó padra. Sál, sapka, mindent vett, ami kell, még kesztyűt is húzott, de ez a hideg valami szörnyű. Már azt se nagyon tudja, merre juthat vissza a kúriába, annyira hatalmas a birtok és egyelőre még nem sikerült kialakítania a legjobb tájékozódást itt. Aprót sóhajtva veti a kapucnit is a fejére, már csak remélheti, hogy valaki erre téved, mielőtt jéggé fagy.* |
|  | | Cassandra Waylan


Minősítés:  Hozzászólások száma: 31 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Csüt. Jan. 05, 2012 5:40 pm | |
| *Mindenesetre néhány mosollyal köszöni meg a törődést, és a kérdés hallatán ő is elmosolyodik, kedvesen. Ilyen, amikor a leányzónk megnyugszik, és átvált a kimondottan kedves üzemmódba.* - Kettő is van, mind a kettőre hallgatok, bár Penny inkább a Cassy-t szokta használni Cassy és Sandy. Aylát pedig... Ayyy. *Szándékosan úgy mondja mintha azt mondaná, hogy "Ajj" kicsit nyafogva, aztán kicsit felnevet. Gyorsan eltűnik a nevetés, de még azelőtt, hogy Ayla újra megszólal, mert megint eszébe jut Nimhue. Aztán felveti a fejét, a lány szavaira.* - Igen, így lehet. Vagy csak meg kell ismerni, és könnyebben meg lehet érteni.*Hagyja rá igazából a dolgot, nem reagálva az is szócskára, illetve láthatóan úgy veszi, mintha Nimhue szomorkásabb távozásáról szólna.Amikor a lány bejelenti, hogy ő is jön, akkor biccent egy kicsit, és vele tart, de azért egy csöppnyi mosolyt erőltetve az arcán a levegőben körbeforog, a haját könnyedén dobva, mint egy kis hercegnő.* - Nem tudom mi a gond, szerintem nekem sikerem lenne. *Mosolyog, aztán Ayla magasságára süllyed, és lassan, a lány mellett röpködve elindulnak a harmadikra. Aztán, hogy végül is, kinek hol a hálója, az majd akkor kiderül, mert Sandy még nagyon tévelyeg a kúriában.* |
|  | | Ayla Madyzyn


Hozzászólások száma: 3107 Kaszt:  Üzenőláda:
"Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzeted!"

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Rózsakert Csüt. Jan. 05, 2012 5:28 pm | |
| *Ez csak természetes törődés, vagyis inkább genetikai, hogy megint csak ezzel a szóval éljek, benne van a vérében Aylának és nem lehet kiölni. Maximum elnyomni, de az nem a mostani korszaka, az a régebbi, az a múlt, annak pedig nem szabad élni, pláne ha rossz is. Lát valami késztetést a lányban, pláne az öklös dologra. Kicsit sejtetős is így külső személőként nézve, hogy más is nyomja lelkét Cassandrának.* -Mond csak neked van beceneved? Cassandra eléggé hosszú név. Mert, hogy Ayla az oké nincsen, hogyan is rövidítenéd? *Kicsit el is mosolyodik miközben próbálta elterelni a lány gondolatait jobb téma felé. Elköszön persze Nimhuetól is, aki kicsit kókadtan távozott tőlük, de neki is bizonyosan megvannak a maga dolgai. Mo nevezetű kutyus pedig nagyon édes, reméli hamar összefutnak még így.* -Igazad van, biztosan vigyázni kell rá, de első benyomásra olyan csapongó. Talán ő is magába folyt bizonyos dolgokat, amiket így ad ki. *Enyhe célzás tündérkére is, azért nyomatékosította az "ő is" szavakat, persze nem azt akarta ezzel kifejezni, hogy mondjon el mindent, csupán ha titkolni akarta lelepleződött valamennyire. Ayla is jós, azért tapasztalta, hogy az azonos kasztba tartozók jobban felismerik a másikat, vagy legalábbis hasonlóak a vonások és a megmozdulások.* -Azt hiszem majd én is csatlakozok este hozzátok. Minél többen vagyunk annál jobb, na meg este nem olyan kellemes kószálni mondhatni majdnem egyedül egy ismeretlen helyen. *Megint előbukkan az óvó oldala.* -Addig is szerintem menjünk és készüljünk fel, öltözzünk melegebbe, főleg te és majd aztán mehetünk is a találkozóhelyre. *Azzal el is indul visszafelé, ha Cassandra jön, akkor jön, ha nem akkor int neki és megy, hogy átöltözzön valamint lefürödjön jó meleg vízbe.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|