
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Tó és tópart Szer. Jún. 16, 2010 11:00 am | |
| First topic message reminder :Nem messze a tölgyestől terül el a tó, mint sokadik vízforrás a birtokon. Nem túl nagy, de ha valaki fürdeni akar benne, a célnak tökéletesen megfelel. A víz fokozatosan mélyül, ahogy egyre beljebb halad benne az ember, tünde, vagy éppen kobold, legalábbis a legtöbb helyen. Az északi oldalon, egy rövidebb partszakasz mentén könnyen előfordulhat, hogy egyik pillanatban még derékig ér a víz, egy lépéssel arrébb pedig már nyakig, vagy esetleg teljesen ellep, így ott vigyázni kell. A közepefelé már egészen mély, így ott nyugodtan lehet úszni benne, akár még egy negyed- vagy félóriásnak is. Télen viszonylag vastag jégréteg képződik rajta, főleg a szélénél, szóval ilyenkor bátran húzzon mindenki korcsolyát, és merészkedjen rá a tóra! A parton több hatalmas fa is található, aminek árnyékában meg lehet húzódni egy meleg nyári napon, esetlegesen pokrócot teríteni alá, és megpihenni, vagy akár pokróc nélkül, a fűben. A közepén van egy sziget, ami az Elemi Harci Mágia órák helyszíne. Mágikus burok védi, így amikor nincs óra, nem lehet odajutni, viszont épp a sziget miatt van a parton egy stég, amiről nyáron remek ugrásokat lehet végrehajtani a tóba. írta Ariana Ravenwood
|
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 11:42 am | |
| -Nincs lovam. *Neveti el magát a lány, mert viccesnek tartja ezt a megjegyzést. De aztán eszébe jut egy varázsige, amivel visszajutnak mindketten a kúriára.* -Camera Capricornus! *Mondja Rose, és egy fejjel lefelé néző v betűt. Mikor megjelenik a bak, Rose rögtön kiadja az utasítást.* -Vidd el Mil olyan gyorsan, amennyire csak tudod a kúriára. Kérlek. *Azzal Rose felsegítette a lányt a hátára, és remélte, hogy a kos addig kitart, míg visszaér a lánnyal. Mikor elinudl visszafele a kastélyba, Rose is utánuk siet, és igyekszik a kos nyomát tartani, hátha még egy idézésre szüksége lesz.*
//Szökkenő bak: A megidézett bakkecske valamivel nagyobb, mint a valódi állat, egy nagyra nőtt német juhász nagyságúak. Különleges képességük az az ugrásukban rejlik, és abban, hogy már kezdetben is 70-80 kg-ot el bírnak a hátukon. Az ugrásuk különleges, ugyanis a levegőben képes ugrani, nem kell alá szilárd talaj. Az viszont bizonyos, hogy nem a legkellemesebb utazási mód, hordárnak viszont tökéletes, és aki odakötözi magát, ráhajol az állatra, az sokáig is bírja. A léptei nincsenek olyan magasan, csak a földtől maximum 10 méterre lehet, de ha például egy hegy, vagy nagyobb objektum megtöri a vízszintes talajt, akkor ahhoz képest is él a 10 méter.// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 11:35 am | |
| *Kicsit megremeg a kúria szó hallatán.*-Nem tudom, vissza tudok-e oda mégegyszer menni... De haza se... Főleg így.*Sóhajt egyet.*-Igazad van. Segítség kell. De hogy? Hol találunk segítséget?*Majd elgondolokozik. kicsit.*-Ha nem tudok felállni, akkor van lovad?*Itt kicsit elmosolyodik. Furán érzi magát.*-Ne vegyek ki pár nap szabadságot? Hazamennék... De persze, nem most.*Néz Rose aggódó szemébe.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 11:23 am | |
| *Miután Mil kirohan a vízből, már amennyire erejéből telik, Rose utána szalad. A lány kötései átáztak, de legalább annyira lehűlt, hogy már nem lángol. Ros odamegy mellé, és letérdel, hogy segíteni tudjon neki.* -Beteg vagy, Mil! Tudsz sétálni? Lázas vagy, nem is akármennyire, mert lángolsz. Fel kéne menni a kúrira, hogy jobban legyél. *Felguggolt, majd elkezdte húzni a lányt, hogy elinduljanak befelé. Minden attól függ, mennyire engedi Mil, hogy segítsen neki.* -De ha nem akarsz bemenni, akkor viszont irány vissza a víz, merthogy még mindig lázas vagy! |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 11:14 am | |
| *Amikor Mil a vízbe lesz vonszolva, kicsit elmerül a vízben, de csak egy kicsit. Ak ugrik, és beleugrik a vízbe. Valahol megragadja Mil ruháját, és kievickél a vízből. Mil és Ak kötései eláznak, így a vér újra tud belőlük folyni. Amikor Ak kiért Millel, mind a kettőjük kötése el volt ázva, de még nem vérzett. Mil kicsit még mindig rosszul van. Ak megrázta magát. Mil magához tér kicsit.*-Mi történik velem? Mi? Esküszöm, hogy egyszer megölöm a vezetőinket! Pontosabban a vezetőiteket! Én nem engedelmeskedek neki!*Tör ki Milből a rejtegetni valója. Próbál felállni, alig lép egyet s kettőt, újra összeesik, de utánna nézkézlábon műszkűl tovább, de ez már fáj neki, és hamar abba hagyja. Megőrült. Minnél hamarabb haza kell neki menjen... Persze nem a kúriába. Az ő tornyuk le lett rombolva. Többet ő nem tud visszamenni. Haza menne most s legszívesebben, de nem teheti meg. Michael, Anya, Ritchy. Mi lenne vele? Majd végül nagynehezen magához tér, és Rosera néz.*-Mi történik velem? |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 10:59 am | |
| *Mil hirtelen megint összeesik, és daimónján is látszik, hogy valami nincs vele rendben. Rose megtapogatja a homlokát, az arcát, de szinte rögtön el is rántja, mivel olyan forró, hogy az már fájdalmas.* -Mil, te beteg vagy! Nem is akármennyire. Gyere, állj fel, és elmegyünk segítségért. *Mivel Milt biztosan nem tudja cipelni a kúriáig, Rosenak jobb ötlete támad. Ahogy vn, ruhástól, bevonszolja a lányt a hideg vízbe, hogy legalább egy kicsit csökkenjen a láza, amíg segítséget tud hívni. De aztán téved. Mikor bevonszolja, a sekélyebb vízbe, mérgesen tapasztalja, hogy ott elég meleg a víz, így még beljebb merészkedik. Mil ha sikít, ha bármit csinál, nem érdekli, egyenesen befelé gázol, amíg derékig nem ér a víz. Ott mr elég hűvös ahhoz, hogy enyhítse a lázat, de itt nem hagyhatja magára a lányt. Fröcskölni kezdi a hideg vízzel, és reméli, hogy eszméleténél tarthatja.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 10:33 am | |
| *Amikor összeesett, nem tudott arról semmit, hogy mi van. AMikor Rose megfogta, akkor nagyjűból már észhez tért, de hagyta, hisz még mozdulni se tudott. Rose kérdéseit mind meghallgatta.*-Hát szerinted mitől nézek ki ilyen szörnyűen? Az a hülye sötét úrnő, aki nem is úrnő! Csak egy csaj a sok közül. Sohasem fogok rá hallgatni. A sérülésekről annyit, hogy amikor rádment valami maró lötty, akkor Cleo mérgezett tőre odaesett, a mellkasom meg egy csatában sérült meg. Nem a tegnapiba... Azt hiszem. Ott nem voltak állatok... Azt hiszem farkasok, vagy 3 fejű kutyák, lidércek...*Hord össze mindenféle fajta marhaságot. Nincs még teljesen magánál. Nem is csoda, ramatyul van.*-Ennyit Michaelről...*Sóhajt egyet érdektelenül, semmi életkedvvel.*- Ez jövőre se fog begyógyulni, csak a nyakam. És jövőre kívánok hazamenni.*Majd Mil nagyon rosszul lesz. Valami oknál fogva felszökken a láza. Mozdulni se tud, csak beszélni, de azt se tisztán az után. Kis idő múltán az állapota romlik, de kecses szíve sohasem akar leállni, lehetőleg soha nem is fog, míg ilyen hülyén néz ki. Ak is eléggé rosszul lett, de ő még talpon volt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 10:16 am | |
| *Rose fel se tekint, úgy köszön vissza.* -Szia! Ahha... *Válaszol neki szürkén, érzelemmentesen, és még egy halk szóval hozzáteszi.* -Még... *Ekkor egy hatalmas csattanás, amit már Rose sem tud elviselni anélkül, hogy fel ne nézne. És nem is teszi rosszul. Mil elesett. Sóhajtva feláll, és gyorsan odasiet a lányhoz. Két könyökénél megfogja, és felrántja, már amennyire telik tőle, és leülteti egy szabad helyre, ha a lány engedi. Majd maga is leül mellé, és kicsit megijedve kérdi meg tőle.* -Te mitől nézel ki ennyire szörnyűen? Hol szerezted a sérüléseid? Mind tegnap? Nem is láttalak, nem láttam, hogy ott voltál. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 10:09 am | |
| *Valaki csúnya emberke és csúnya daimónja vánszorog el ide. Nyaka bekötve, mellkasa szintén. A póló ahogy áll rajta, gyalázatos. Feje lehajtva, szeme lesütve. Kis könnyek hada folyik le még ép arcán a lánynak. Aki ismeri, az könnyen megismeri a lányt messziről. Hogy ki néz ki ilyen ramatyul? Hát Milena Yordana. Mil és daimónja, Ak együtt vánszorog ide. Ak még sántít is. Mil könnyei szomorúságot jeleznek, de a szemében a bosszúvágy tűze lobog. Talán megváltozik? Agy biztos, sohasem fog meghajolni az úrnő előtt, és hűséget igérni a kegyenc oldalon. Egyszer, majd hátba fogja döfni a vezetőt, és összefog a jókkal, a maradék kegyenccel végezzenek. Felpillant egy kis időre. Ott ül magányosan Rose. Aknak se volt ereje odarohanni, nemhogy Milnek. Oda próbáltak valahogy vánszorogni.*-Szia Rose*Hangzott élettelen testéből az élettelen, nyögdécselő hang.*-Hát te... Te élsz?*Majd kicsit gyorsít a tempón, de út közben összeesik.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Csüt. Júl. 22, 2010 9:57 am | |
| *Rose álmosan, fáradtan, és egkedvűen ballagott le a tópartra. A mai nap semmi jóval nem kecsegtetett a számára, így nem volt minek örülnie. Örült, hogy életben volt, de mégis inkább halt volna meg a csata során, minthogy így kelljen a mindennapjait eltöltenie. Mikor leért, lehuppant a partra, felemelte térdeit, és azokat átkarolva figyelte a most már csendes víztükröt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 5:41 pm | |
| *Lil kissé megijed, mikor Yan mögötte tűnik fel, meglepetésében megfordul - közben átfut a fején, hogy a pálcája a szobájában maradt. De végül nem tesz semmit, időben felfogja, hogy csak szerelme az. Átkarolja a fiú nyakát, és orronpuszilja.* - Nocsak...milyen vicces kedved van ma. *Mondja vigyorogva, majd elengedi, és a stéghez úszik, ahol ki is mászik a vízből - nem azért, mert megunta a társaságot, egyszerűen csak fázik.* - A...azt hi..hiszem, é...én most be...bemegyek. *Mutat a toronyra, majd még utoljára a fiúra vigyorog, és elrohan a torony felé. Hogy mért siet ennyire? Egyszerű: hogy minél előbb túllegyen a zuhanyon, vizes ruhába kerüljön, és folytathassák Yannal a beszélgetést - remélhetőleg valami szárazabb helyen. Ahogy a toronyba ér, még mindig fogvacogva ront be a zuhanyba és áll be a forróvíz alá, majd öltözik fel meleg, de -főként - száraz ruhákba.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 5:30 pm | |
| *Mikor Liliya feláll, egy pillanatig csodálkozva néz rá, de mikor beugrik a vízbe, felnevet, majd ő is felpattan. A lány nem tudja berántani a vízbe: mire a stéghez ér, Yan magától ugrik be. Pár karcsapással odaúszik a lányhoz, és egy puszit nyom az arcára, majd eltűnik a víz alatt. Nem sokkal később odébb tűnik fel, de csak azért, hogy egy pillanattal később ismét lebukjon. Azonban akárhogy is nézi a lány, nem látja meg újból. A fiú trükkje nem olyan bonyolult: először a stég egyik oszlopa mögött megy fel újra levegőért, utána pedig a lány háta mögött, s ez alkalommal hirtelen annak vállaira teszi a kezét, és a fülébe súgja:* -Bú! *Nocsak? Mi ez? Yan viccelődik? Széles mosolya erre enged utalni. Nagyon rég nem volt már ilyen: talán utoljára tíz éves korában. Az óta sok minden megváltozott benne, de most teljesen elengedi magát, legalábbis megpróbálja. Talán a természet és a szerelmének a közelsége elég lesz hozzá. Minden esetre előfordulhat, hogy a lány ijedtében reflexből lekever neki egyet, de persze az is, hogy észreveszi egyik alkalommal, mikor felmegy levegőért.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 5:20 pm | |
| -Hát, gondolom... *Kezd bele, de ekkor, csak úgy, a semmiből: zuhogni kezd. Liliya felnevet, ahogy az esőcseppek kopogni kezdenek a stégen, a tavon - és rajtuk.* - ...eláznánk. *De mire kimondja, már meg is történt. A lány hajából már csöpög a víz, de egyáltalán nem bánja, csak nézi a fiút, majd végül, mikor már úgy érzi, a füléből is csöpög a víz, felkel, és - fejest ugrik a vízbe. Ha már úgyis vizes lett... Pár másodperc múlva kicsit odébb megjelenik, aztán megint eltűnik. A víz alatt a stég alá úszik, majd hirtelen megjelenik, és a vízbe rántja Yant is, már ha hagyja. Aztán, fenntartva magát a víz felszínén figyeli a fiút, és erősen reméli, hogy az tud úszni. Elég csúfos vége lenne ennek a kalandnak, ha nem tudna... Közben pár másodpercre az ég felé fordítja tekintetét, s élvezi a hűvös esőcseppeket. Majd ismét Yanra pillant, figyelve, hogy mihez kezd - ha már a tóban van, ott, ha nem, akkor a parton.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 5:12 pm | |
| *Ő sem cserélné el ezeket a pillanatokat, s beleremeg a szíve, mikor a lány megcsókolja. Ezúttal viszonozza is, hiszen nem lepődik meg annyira, mint az előbbinél. Mikor a lány a tóra pillant, magához húzza, úgy, hogy a lány nekidőljön, a karjait pedig annak dereka köré fonja.* -Az. A természet csodákra képes *válaszol, s közben lepillant Liliya csuklójára és elmosolyodik. Mindig meg fogja melengetni a szívét a gondolat, hogy a lány megtartotta az aprócska ajándékot. Felpillant, és a tó tükrén meg-megcsillanó napot kezdi nézni. Ez után felpillant az égre.* -Kezd beborulni *sóhajt. Most jobban örülne a ragyogó napsütésnek, de úgy tűnik, ezzel nincs szerencséje.* -Mi lesz, ha elkezd esni? *kérdi, s a hangján érezni lehet, hogy mosolyog. Őt egyáltalán nem zavarná, ha elázna, amíg Liliya mellette van.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 4:59 pm | |
| *Csak hallgatja, ahogy a fiú belekezd a dalba. Nem csatlakozik hozzá, hisz nem ismeri a dalt, csak öleli a fiút, teljesen megfeledkezve a világ többi részéről. Tud valamennyire angolul, így érti, mit akar vele a fiú közölni a dallal. Igen, ez a dal az ő érzelmeit is tükrözi: jelenleg úgy érzi, élni sem tudna a fiú nélkül. Csak öleli Yant, és közben a gondolatok össze-vissza cikáznak a fejében. Szereti a fiút, ez nem vitás. És hogy meddig tart majd ez az egész? Úgy érzi: örökké. Mintha a világ legcsodálatosabb helye ez lenne, ahol most ő van, mintha az időszámítás legfontosabb pillanatának lenne részese. Az biztos, hogy egyiket sem cserélné el semmire. Aztán Yan elhúzódik tőle, és rámosolyog. Liliyának ez a látvány felér a világ leghíresebb festményével! Visszamosolyog, majd gyengéden megcsókolja a fiút: ezzel többet mondhat el, mintha egy egész regényt írna a pillanatról. Beszélhetne ő napokig, semmi sem érne fel ezzel az egyetlen csókkal, aminek a végén boldogan sóhajt, majd a tóra emeli a tekintetét.* - Milyen szép. *És csak nézi, és nézi, és nézi: azzal a tudattal, hogy Yan ott ül mellette - és mostmár örökké ott is marad.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 4:45 pm | |
| *A lány első mondatára csak bólint. Ha a lány meghal, ő is, hogy a csata közben, vagy utána, azt nem lehet tudni, de nem bírna őnélküle élni. Visszaölel, és közben arra gondol, hogy neki mindene a hozzábújó szőke lányka. Végigsimít a hátán, és halkan énekelni kezd.* -The only one who get's me. Yeah, you get me*Ezt a sort emeli ki a legjobban, hiszen tudatni akarja a lánnyal, hogy ő az egyetlen, aki megkaphatja a szívét. Sőt, már meg is kapta.* -Every day, you save my life... Sometimes i swear i don't know, if I'm coming or going, but you always say something without even knowing, that I'm hanging on to you're words with all of my might, and it's allright, yeah, I'm allright*Teljes beleéléssel énekli. Hiszen valóban: ha nem tudja, mit tegyen, hogyan viselkedjen, a lány, annak tudata nélkül, hogy ő csüng a szavain, mond valamit, amivel aztán méginkább magához láncolja.* -Every day, you save my life...*zárja le végül a dalt. Az egészet gyengéd, halk hangon énekli, így Liliya értheti, hogy az egész neki szól, csakis neki. És milyen igaz minden szava! Yan sosem énekel csak úgy a levegőbe. Ha dalol valamit, akkor annak fontos a tartalma, ahogyan most is. Egy pillanatra arrébb húzódik, azt remélve, hogy a lány akkor felnéz rá. Ha igen, gyengéden rámosolyog, ugyanis ez volt a cél a távolodással. Reméli, hogy ha a dal talán nem, a mosoly jobb kedvre deríti majd a lányt.*
//A dal: Rascal Flatts: Every day (http://www.youtube.com/watch?v=lZoaxjzsJXI)// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 3:36 pm | |
| *Igen. Lil is rájött, hogy igaza van a fiúnak, ő sem bírna koncentrálni, ha állandóan azon töprengene, mi van Yannal... Nem, magát nem félti, tudja, hogy más segítene...vagy nem. De nem, nem félti magát, egyedül a fiút. Egyetért vele, ő sem bírná elviselni, ha...* - Nem. Vagy mindketten, vagy egyikünk sem. *Rázza meg a fejét ismét könnyektől csillogó szemmel, s mikor a fiú mutatóujja végigfut az arcán, elkapja a kezét és megszorítja. Tehát eddig tarthatott a boldogság. De nem, ez így nem jó... Ki kell élvezniük az együtt töltött perceket, főleg akkor, ha ezek az utolsók.* - Igazad van. Hülye ötlet volt. *Mondja, majd, mintegy válaszként a fiú utolsó mondatára, elengedi annak a kezét, és átölelve a nyakát a vállába fúrja a fejét. Nem, ő sem akarja elhagyni, próbálják csak rákényszeríteni! És, ha ezen múlik a fiú boldogsága, tesz ő róla, hogy ne sérüljön meg sem ő, sem Yan - na persze, mondani tényleg könnyű. Megtenni már nehezebb lesz... Most minden esetre nem szólal meg. Sokkal erősebb érzelmek árasztották el - nem, nem is csak a szívét, az egész testét, a feje búbjától a lábkörméig- mint amit szóba tudna önteni.*
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 3:24 pm | |
| *Teljesen szerencsére nem bolondította meg magát, így az utolsó pillanatban belekapaszkodik a stég szélébe, így csak derékig lesz vizes. Gyorsan felhúzza magát, majd összeszorul a szíve a gondolatra, hogy ne legyen a lány közelében holnap. Egy pillanatra láthatóan elgondolkozik a dolgon, de aztán bocsánatkérően megrázza a fejét.* -Bocsáss meg, de képtelen vagyok rá. Nem bírnék koncentrálni, mikor állandóan azon aggódom, hogy élsz-e még. Muszáj melletted lennem. Mi van, ha ismét történik... *Egy pillanatra elszorul a torka, de aztán vesz egy mély levegőt, és folytatja.*...valami, és segítségre lesz szükséged, de nem lesz ki segítsen? Ha történik veled valami, és én nem vagyok ott, hogy segíthessek... *Elhallgat. Csak a szemében lévő féltő csillogás jelzi, hogy beleőrülne, ha a lánynak valami baja esne. Főként, ha ő nem lehet mellette közben. Aztán elfordítja a fejét, és kimondja azt, amitől mindenki retteg, már az első támadás óta.* -Lehet, hogy holnap meghalunk, Liliya. Mindketten. Vagy csak egyikünk. De lehet, hogy holnap látjuk egymást utoljára az életben. *Jobb kezének mutatóujjával végigsimít a lány arcán, ezzel letörölve az esetleges könnyeket.* -Melletted akarok lenni az utolsó percig *suttogja, közelebb hajolva a lányhoz.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 3:14 pm | |
| *Nézi, ahogy Yan leül mellé a stégre: ha jobban belegondol, még sosem látta őt a köpenye nélkül, ezért most alaposan megnézi magának. Aztán, figyeli, ahogy a fiú ránéz, majd a tó fölé hajol, és hirtelen egy furcsa gondolat fut át a fején: ha a legközelebbi harc alkalmával is így fogják bámulni egymást, nagy rá az esély, hogy nem járnak túl jól. Így, hogy tesztelje Yan éberségét, nemes egyszerűséggel felemeli a kezét - és belelöki a fiút a vízbe, amit -Yan lelkiállapotát nézve- nem is lesz olyan nehéz feladat. Persze, van rá esély, hogy a fiú nem hagyja magát, de Lilt az sem zavarja, sőt, megnyugszik, ha így történik, ami azt bizonyítja, hogy a fiúnak azért van némi lélekjelenléte. Ha viszont a valószínűbb verzió következik be, Lil halkan elneveti magát, majd elkomolyodva szólal meg, ha már a fiú a víz felszínére került.* - Szerintem nekünk nem kéne holnap...egy helyen lennünk, mikor a harc elkezdődik. *Tudja, hogy holnap lesz, hiszen eddig is óramű pontossággal támadtak rájuk. Azt viszont nem tudjs, képes lenne-e a dologra, amit javasolt, csak azt tudja: így lenne a helyes, és a biztonságos. Vagy mégsem?* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 3:04 pm | |
| *Igen, Yan tényleg pár centivel a föld felett sétálgat. Ha valamelyik ismerőse most látná, tátott szájjal bámulna utána. Furcsa neki ez az érzés, de mire a tópartra érnek, már kicsit kiszellőzik az agya, így kezd képessé válni a gondolkodásra - persze nem a lánnyal kapcsolatban. Ha csak rápillant, ismét a fellegek közt jár. Halvány mosollyal figyeli, ahogyan Liliya leül a stégre, majd gyorsan kicsatolja a köpenyét, felakasztja egy ágra, és odaül a lány mellé, törökülésben. Egy fekete bársonyfarmer és egy fekete ing van rajta. Az ing ujját most feltűri, majd picit előrehajol, hogy megnézze, milyen a víz. Nagyon kellemesnek találja. Ezután elmosolyodik, és megfogja a lány feléje nyújtott kezét.* -Nagyon szép ez a hely *mondja, csak tudná, minek. Tulajdonképpen most elég fura tőle ez a megállapítás. Egyből nem lenne ilyen, ha csak egy pillanatra is levenné a szemét Liliyáról a természet javára. Hát, igen. Halvány mosoly játszadozik az arcán, és újra és újra visszatér a gondolat:* ~Soha életemben nem voltam még ilyen boldog.~ |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Kedd. Júl. 20, 2010 2:52 pm | |
| *Az első emeleti folyosóról indulnak el, kézen fogva. Tulajdonképpen Lil vezeti az -úgy tűnik- valamibe teljesen belefeledkezett Yant. Bár, a lány sem igen érzi már a lába alatt a talajt. Azért sikerül a lépcsőn pofáraesés nélkül lesétálnia, és szintén hasonlóképp szerencsésen elindulni az udvaron keresztül a tópart felé. Nem érzékeli a körülöttük beszélgető diákokat, azt sem, hogy valószínűleg mennyire aggódó és gondterhelt legtöbbjük hangja - ugyanis számára ma, most, ebben a pillanatban ez a két szó nem nyer értelmet. Csak élvezi a pillanatot, ahogy Yannal átvágnak az udvaron, majd llassan elérik a tavat, ahol Lil a fiú kezét elengedve (maga is meglepődött rajta, hogy még képes ilyesmire), lerúgja a lábáról a cipőt, és a szigetre vezető stégre sétálva leül, belelógatva a lábát a vízbe. Várakozón a fiúra néz, várja, hogy jöjjön oda ő is, vagy hívja vissza a lányt - amit persze az rögtön meg is tenne. Jólesik a lábának a víz hűs érintése, s a látványt is élvezi, de a fiú társaságát jobban. Ha az odaül mellé, ismét, habozás nélkül fogja meg a kezét.* |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Tó és tópart Hétf. Júl. 19, 2010 5:55 pm | |
| // Hattól elkezdődött a Nagymese utolsó előtti része, így hat után már nem szabad játszani, egészen a mese végeztéig. Ha játszani akarsz, ott játssz, de ha csak ezt a fagyasztást akarod folytatni, várd meg a mese végét. // _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Lina Wierro


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1245 Msn: linawierro@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Ha valaki szeretne velem játszani, akkor írjon nekem egy PÜ-et^^
Smile

Linát jelképező sárkány.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Tó és tópart Hétf. Júl. 19, 2010 5:53 pm | |
| *Meglátja Roset.* - Szia Rose! Ó, semmi nincs felém, csak elmélyülök párszor. * Nevet fel.* - Na és nálad mi történt? *Teszi a kezét a csípőjére, és várja Rose válaszát.* ~ Vajon tud segíteni a kutyával szemben?~
A hozzászólást Lina Wierro összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 19, 2010 5:54 pm-kor. (Reason for editing : Lina Wierro) |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Hétf. Júl. 19, 2010 1:40 pm | |
| *Mivel megint nagyon jó idő van, így hétköznap délután, Rose a szabadba kívánkozik. A szép, inkább tavasziasnak nevezhető időben a tópart felé veszi az irányt, ahol már járt, nem is egyszer. Mikor leért, látja, hogy Lina már lent van. Odaszökkent mellé, szépen, csendben, és vidáman köszöntötte.* -Szia Lina! Mi újság? |
|  | | Lina Wierro


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1245 Msn: linawierro@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Ha valaki szeretne velem játszani, akkor írjon nekem egy PÜ-et^^
Smile

Linát jelképező sárkány.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Tó és tópart Hétf. Júl. 19, 2010 1:29 pm | |
| * Elsétál a tópartig. Megnézi a vizet. A vízképét nézegeti. Annyira elmélyül, hogy nem hallja egy pillanatra, a madár csicsergést, se a többi zajt. Csak nézi magát. Mikor észhez tér felnéz, ahogy a verebek repülnek.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Tó és tópart Szomb. Júl. 17, 2010 1:34 pm | |
| *Mikor Liliya kimondja, hogy Gaeát leszúrták, a szíve kihagy egy dobbanást. Éppen kérdezne, de a lány elkezdi nyugtatgatni. Ettől függetlenül még mindig borzalmasan ideges, és fel is áll.* -Muszáj meglátogatnom *jelenti ki, és el is indul, Liliyát ott hagyva a parton. Valahogy most úgy érzi, Gaea mellett nagyobb szükség van rá - ráadásul beleőrül, ha nem láthatja a saját szemével, hogy tényleg él. Szóval Yan elindul a betegszoba felé, Liliya pedig valószínűleg ott marad magában, de az is lehet, hogy elmegy valahova: a fiút jelen pillanatban csak a betegszoba egy bizonyos lakója érdekli.*
//Köszi a játékot // |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|