
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Pént. Okt. 14, 2011 8:30 am | |
| *Amikor hirtelen rájuk köszön valaki, Dem riadtan kapja föl a fejét.* ~Jé! Egy kobold!~ *Na ilyen fajúak is ritkán álltak szóba eddig vele, szóval eléggé meglepődik. De örül neki. Olyan suliban már járt, ahova csak emberek mentek, és olyanban is megfordult vendégként, ahol tiszta vérű tünde is számtalan tanult, de egy sem akart beszélgetni vele. Yaw ia csak meglepetten pislog, majd szinte egyszerre köszönnek vissza.* - Szia! *Majd Demona bemutatkozik, és a macskát is szintúgy.* - Demona Hablock, és ő pedig Yaw a daimonom. *Majd mire észbe kapna, már egy tündér is ráköszön, akit nagyon mókásnak és felettébb kedvesnek talál. És mivel mire odaért, addigra köszönt Rosettának, így Nimhue felé egy lelkes mosollyal teli integetésssel csak ennyit köszön.* - Szia Dem vagyok! *Majd a virág témára nem tud mit mondani, hiszen nemrég jött. Azt is csak most fogja szinte fel, hogy egy Füvészkertbe csöppent. Igyekszik kezeivel a haját hátrébb simítgatni, hogy zöld szemeivel lásson is rendesen, de úgy tűnik, elaludhatta rendesen, mert a művelet totál hasztalan. És meg is akad a vége, amikor az igazgató jön be, és köszön rájuk. Demonában elakadt a lélegzet. Még a végén az anyjának lesz igaza? Érdekes év vár itt rá.* - Üdvözletem Igazgató úr. *Igyekszik mosolyogni, bár rettenetesen zavarban van.* - Nekem eddig tetszik. Bár csak most jöttem. *Azért ruháti igazgatni nem kezd, de látszik rajta, hogy most ledöbbent kissé. De a döbbenete nem tart sokáig, mert egy poncsós csaj is beesik, aki elég lazán kezeli úgy tűnik a világot. Demnek legalább is ez jön le abból, ahogy az igazgatónak bemutatkozik.* - Szia én Demona vagyok. *És most igyekszik hálát adni az égnek, hogy édesanyja ellátta azon hasznos tanácsok egyikével mappa formájában, hogy tudja ki itt az igazgató, meg ilyenek. Visszafolytja mosolyát, nehogy kiszúrják. Ciki lenne most felnyeríteni nagyon.*
// Húha! Legközelebb szinezzem melyik kinek szól? //
A hozzászólást Demona Hamblock összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 14, 2011 8:32 am-kor. |
|  | | Isabella Newton


Hozzászólások száma: 703 Msn: isabellanewton@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 

Deyan Serenity párja
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Pént. Okt. 14, 2011 8:25 am | |
| *Ha kora reggel, akkor frissítő séta. Bella soha nem volt az a hétalvó típus, akit délután 2-kor úgy rugdosnak ki az ágyból. De persze ezt az árvaházban nem is tehette volna meg, hiszen ott mindig maguk készítették a reggelit, volt mindenkinek valamiféle feladata és ilyesmik. Bella feladata - lévén majdnem ő volt a legidősebb az árvaházba, leszámítva Oliver-t - a reggeli bevásárlás volt. Ő hozott friss péksüteményt, kenyeret és kifliket a kicsiknek, na meg friss tejet.Ezért mindig elég korán kellett kelnie, és ez már szinte megszokás maradt. Amikor kisebb volt, akkor pedig fel kellett mosnia reggel és hasonló kellemetlen, korán keléshez kapcsolódó dolgokat kellett csinálnia. Ez itt a Nezabarban is megmaradt, így már hajnali 6kor kiosont a szobából, hagyva, had szuszogjanak a szobatársai és nekiindult a nagyvilágnak. Egy egyszerű, kissé kopott farmert húzott ma fel, egy sötétkék garbó pulcsit, rá egy fekete poncsót és egy sportcipőt a lábára. Kellemesen meleg tartja a lányt a poncsó, habár reméli, hogy ma is olyan jó idő lesz, mint amilyen tegnap volt. Az útjának a vége a Füves-kerthez vezet, ahol még nem volt, így most itt az alkalom Be is lép a kertbe, ahol is Rosettába,egy tündérbe, egy diákba és az tanár-szerűségbe botlik.* - Wow. Jó reggelt! Szia Rosetta! * köszönti a lányt külön, hiszen őt már ismeri. Közelebb sétál a tündér lányhoz és a szárnyát kezdi el csekkolni.* - Nahát! Te tündér vagy? *ámul el a lány, hiszen még nem igazán látott tündért ilyen közelről. Nem így képzelte el őket,de végül is mindegy, most már tudja, hogyan is néznek ki valójában.* - És önben kit tisztelhetek? * fordul az igazgató felé a lány és bizonyára hulla ciki lesz, hogy pont Jericho-t nem ismeri fel. Megesik az ilyesmi...*
|
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11754 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Füves-kert Pént. Okt. 14, 2011 8:15 am | |
| *Nem más, mint maga az igazgató jelenik meg a színen. Hosszú fehér haja hihetetlenül elüt a teljesen fekete ruházattól, olyan mint egy világító tarajú holló. Alapesetben szinte sosem jár kint nappal, de a gyűrűnek köszönhetően nem gond számára az égető nap sugarai sem. Az elmúlt teljes egy évben nagyon kevés közvetlen kapcsolata volt a diákjaival, és bárkivel az iskolából, ennek szándékozik most véget vetni. A gömbjében látta meg, hogy három diák útjai keresztezték egymást a füveskertben, tehát errefelé veszi az irányt. Nem célja, hogy megijessze őket, hiszen mozgása légies, vonásai pedig kortalanok.* Szép reggelt a hölgyeknek. *Biccent kurtán, és minden feszengés nélkül leül az egyik padra, maga mellé téve a köpenyét, ami alatt egy fekete zeke, és vászonnadrág feszül.* Nos hogy ízlik az ötödik tanév? *Mivel csak az utolsó szófoszlányt hallotta, készségesen válaszol a számára kissé idegesítően repkedő tündérkének.* Szivárványfarok virág? *Megdörzsöli az állát.* Azt itt nem találsz, legalábbis ilyen korán még nem? Október második felében nyílik, a vénasszonyok nyarának nevezett pár napos forróságban. De minek az neked? Szépséges, ám mérgező. *A többiekre pillant várakozóan, kiváncsi a hatásra, amit az érkezésével kiváltott belőlük...*
_________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Nimhue D'Ansoryl


Hozzászólások száma: 26 Kaszt:  Üzenőláda: 
A színem a palevioletred.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Pént. Okt. 14, 2011 8:11 am | |
| *Csilingelő kacagás csaphatja meg a közelben sétálók hangját, majd a távolban először egy fehér folt tűnik fel, aztán kicsapódik a füveskert bejárata és egy nem túl méretes tündér lány röppen be rajta. Áttetsző szárnyai szivárványszínt szórnak, ahogy megcsillan rajtuk a fény, és miközben játszik a kutyussal, aki ha felágaskodik majdnem akkora, mint a leányzó, aki alig éri el a 160 centit. Bár egy koboldnál így is jóval magasabb, de egy átlag embernél jó egy fejjel kisebb. Ez persze egyáltalán nem zavarja, büszke tündér mivoltára, és mivel amúgy is gyakran repked, könnyen áthidalja a magasságkülönbségeket. Hamar kiszúrja a már itt tartózkodókat, Rosettát még ismeri is. Odaröppen hát és leszáll, majd a kis kobold nyakába veti magát.* -Szia Rosetta, növényvadászaton mi? *Majd a másik leányzóhoz fordul, akinek kezet nyújt.* -Szia, Nimhue vagyok, Nimhue D'Ansoryl, ő pedig Moching. *Mutat a lelkesen nyelvlógatva lihegő kutyusra, akin látszik, hogy kifutotta magát. Ám az arcán feltűnik, hogy nem daimon, nem rejtezik a szemében olyan mértékű értelem, mégha amúgy nagyon okos ebről van is szó.* -Te Rosetta, nem láttál a Füves-kertben egészen véletlenül már Szivárványfarok virágot? Nagyon ritka, sokat hallottam róla, de még sosem láttam. *Pillantgat körbe. Arcán erőteljes remény sugárzik.* |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Pént. Okt. 14, 2011 8:06 am | |
| *Egy koboldlány rója a köröket a füves-kertben ugyanis olyan növényt keres, ami segíthet a mentális felfrissülésben és a mentális kapocsba kapcsolódásban. Igazából sok fogalma nincsen, hogy mit keres, de igyekszik, és fog még a hétvégén gyorsan találkozni az anyjával, hátha van valamiféle tanácsa... Ráadásul itt a hibrid ügy is, ilyen tekintetből is nyitva tartja a szemét. Mikor meglát egy lányt, a daimonjával, aki eléggé idegen neki, hiszen még nem találkoztak, érdeklődve vonja fel a szemöldökét.* - Szia! *Szól szépen oda hozzá, és néhány könnyed lépéssel közelít.* - Rosetta Waylan, egy meglepődött kobold, aki még sose találkozott ilyen korán a füves-kertben diákkal. Ki...khez van szerencsém? *Javítja ki magát, még mielőtt hibázna, a daimon felé mosolyogva.* _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Pént. Okt. 14, 2011 8:01 am | |
| *Egy zöld-fekete kezeslábasba öltözött, nagyon kócos csaj sétál éppen erre. Hogy ne fázzon, a szintúgy ilyen színvilágú kabátja és zöldmintásra dekorált fekete bakancsa csak úgy csillog a lábán, annyira új. Széttépázott lukacsos kabátjába belekap a szellő, miközben pálcatartóját babrálja meg-meg állva. Valakivel úgy tűnik, vitatkozik is. Egy fekete házimacska kullog a lábai körül, azzal fenyegetve, hogy áteshet rajta a lány. Yaw az, a lány daimonja. * - Mit művelsz? *Kérdezi Yaw, miközben igyekszik jól rálátni Dem babra munkájára.* - Nem látszik? Ez a vacak folyton kikapcsolódik, de … Áh! Meg van! Na most már en fog leesni. De kell egy szakmuki, aki a csattját majd kicseréli. * - Miért mit csináltál? *Kíváncsiskodik Yaw tovább. * - Nem látod? Csomót kötöttem a szíjra. *Mutatja a lány büszkén a macskának, miközben lehajol hozzá. Nagyon álmos, de nem annyira, hogy a fején ne lásson ki. Az a csomó mára még kitart tutira. Megdörgöli a szemét, és fölegyenesedik. Hollófekete haja kócosabb már nem is lehetne, és még álmosan bele is túr. Kész! Most már a kefe is panaszkodva csomómentesítene.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Kedd. Okt. 04, 2011 2:22 pm | |
| *Szép lassan közelít a lány felé, de látszik rajta, hogy egyelőre még csak ott tart, hogy elindult. Nagyon elkalandoztak a gondolatai. Hogy merre? Hát elég messze és úgy mindenfelé. Egyszerre elég sok mindenen gondolkozik, de leginkább most a magánéletén. Most már tényleg kéne beszélnie Huannal meg Ádámmal, de valahogy sehol sem találja őket. Azt sejti, hogy Ádám Nellondban császkálhat, de, hogy Huan hol lehet... Fogalma sincs. Gondolt rá, hogy lenéz a fagyizóba, talán ott van, talán nem. Majd ha lesz rá ideje megnézi ott. Öltözete amúgy egy lila garbó, rövid újjú pulcsi, egy fekete cicanadrág, egy lila magassarkú, haja kiengedve veri derekát, nyakában félholdas nyaklánca, mellette repked Cute, aki most amolyan iránytű, hogy merre is menjen. Nem nagyon tudja, hogy merre megy, csak megy. Végül pedig cask leül és a hátára fekszik. Nincs túl messze a lánytól, de azért annyira közel sem. És láthatóan nem vette észre, egyelőre még azt sem tudja hol van, egyszerűen csak jött és végül itt kötött ki.* |
|  | | Teodora Yana


Hozzászólások száma: 363 Msn: helgafarkas@hotmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Helló!!!Ha akarsz velem játszani,csak írj!!!Egy kis játékra bármikor kapható vagyok!!!Karim megértő,természetszerető társat keres!!!:-)
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Kedd. Okt. 04, 2011 2:04 pm | |
| *Dora kerengél erre farkasával, egy sárga, bővebb tunikaféle felsőben meg egy fekete leggingben. Doránk csak hallgatja a madarakat, és járkálgat erre-arra farkasával. Közben beszélgetnek is, és nézik a különböző virágokat, gyógynövényeket. Dora néha megszagolja, megtapogatja a növényeket, de esze máshol jár. Diákképviselős dolgain, szaktársain, barátnőin. És valahogy megáll Rékánál a gondolata. Rég látta, na jó, talán nem is olyan rég. Néha belebotlik, de max köszönnek egymásnak, és mennek is tovább. Jó lenne látni a lányt... Aztán Ria, Emily, Lina, és... Ryan. Őt is rég látta. Nem sokat voltak együtt az utóbbi időben. Közben meg-megáll, és csak szállnak gondolatai. Aztán lehajol Baltohoz, és a farkas bundájába teríti arcát. Átöleli daimónját, Balto pedig nagyot sóhajt. Zavarják gazdája gondolatai. Főleg ami Ryanre vonatkozik. De azért nem szól bele ebbe a füzérbe, csak hallgatja Dorát. És várnak a társaságra.* |
|  | | Alexandra Marija Ilieva


Hozzászólások száma: 9 Msn: tabor.zs_zsozso@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
A harc a túlélésért itt indul. Most.
Ha nem akarsz küzdeni - nem is fogsz.
Azt hiszed, hogy nincs erőd - de van.
Miért félsz? Nem kell. Megvan minden
fegyvered a harchoz. Hát küzdj.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 7:55 pm | |
| *Természetesen amikor megszólitják felül. Amikor meglátja Alanoist, a szája is tátva marad. Gyömörű szép. Mintha elvarázsolták volna. Hirtelen felállni is elfelejt. Amikor azt mondja a prefektus, hogy beosztja, mintha magához térne, becsukja a száját, és felpattan. Csillogó szemekkel nézi a gyönyörű daimont. Megsimogatná, de természetesen nem teszi, hiszen tudja, hogy nem szabad. Amikor elindul utána megy.* -Akkor 10 után csak a Nellondi teaházban, a vidámparkban és a társalgóban lehetek? értem * És követi vezetőjét* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 7:40 pm | |
| *Egy fél-véla, csodaszép, hihetetlen hosszú hajú leányzó lépdel a füves-kertbe, egy szép aranyszínü földig érö ruha van rajta, ami szépen kihozza a lány derekát, vállákát, dekoltját, cipöje nem látszik, de igy is elég magas, olyan légies benyomást kelt. Odamegy az erás lányhoz, majd megszolitja, láthatóan igen klasszul el van a füben, de most végleges szobát kap ami igencsak nagy hir.* -Szia, en Alanois vagyok, föprefektus a naxisoknál, én foglak beosztani a szobára, gyere, amig felmegyünk a vendégszobába ahol most vagy hogy összepakolj, addig mindent elmondok. *mondja a lánynak ahogy megáll elötte, oldalán a daimonja aki egy puma szépen megvárja hogy Alex felkeljen és elinduljanak, miközben Al elmondja mit is kell tudni.* -Elöször is, este 10 után csak néhány helyszin van ahol sétálhatsz, el lehetsz, ha nem tudsz aludni, vagy ilyesmi. Ilyen pl. a Jenilia teaház Nellondban, vagy a Vidámpark, de a társalgó is, viszont a többi helyen nem tartozkodhatsz, arra vonatkozik a kijárási tilalom. A vörös vércse hálóban leszel, én a Bika cápában vagyok, ha lenne kérdésed vagy bármiben segitség kell, ott megtalálsz. *mondja kellemes hangján Al, miközben már a lépcsökön mennek fel* |
|  | | Alexandra Marija Ilieva


Hozzászólások száma: 9 Msn: tabor.zs_zsozso@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
A harc a túlélésért itt indul. Most.
Ha nem akarsz küzdeni - nem is fogsz.
Azt hiszed, hogy nincs erőd - de van.
Miért félsz? Nem kell. Megvan minden
fegyvered a harchoz. Hát küzdj.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 7:29 pm | |
| * A nyalókát azonnal elfogadja és csak mosolyog és nyalja az édeset. Mintha, két kampóval húzták volna szét a mosolyát, hirtelen olyan jó kedvre kerekedett. Csillogó szemekkel hallgatja a lányt, és kuncog a szökéses résznél, de nem lenézően. Alexandra csak bólogat, és azon veszi észre magát, hogy felpattan és elfut. Ahogy látja elfutni újdonsült barátját, hátradől a fűben és nézi a felhőket. Simogatja füve. Tudja, hogy mindjárt beosztják. Egy nagyot szippant a levegőbe, mintha édesebb illata lenne mint eddig, persze lehet, hogy a nyalóka miatt.* ~Dejó~ |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 7:12 pm | |
| *Panninak tetszik a lány, végre aki nem nézi egy bohém kalandornak, aki másbĺ sem áll mint hogy szökdécsel, faggatozik és énekel, szóval frankón begyön neki Alex.* -Okes, Alex akkor. Igen, látom a kitüzödön hogy eramiros vagy, azért is nem kérdeztem rá, és akkor magamról.....mit is érdemes tudni....lássuk csak.... *teszi mutatoujját a szájába, miközben ö is lehuppan a lány mellé, és közben kinál neki egy nyalókát* -Ne mond el senkinek, de én elszöktem otthonról, és itt kötöttem ki.... anyukám falaz nekem, meg küld pénzt is, de a magam ura vagyok... ez a lényeg....most mindenképp...amúgy pedig szeretek énekelni, dalokat irogatni, verseket is akár, meg egy bohém csaj vagyok aki imád élni...szóval most szabad vagyok, és ezt élvezem ki...és amúgy ha gondolod és új vagy, akkor hivok neked egy prefit ide hogy segitsen néhány dologba, okes, ne aggodj, sietek, jó? *mondja csak úgy ahogy jön, de igen gyorsan, de azért választékosan és szépen beszél, majd kinyitja a nyalokát és bedugja a szájába, majd el is röppen, néha szökdécselve, néha pedig futva hogy felkutasson egy prefit.* |
|  | | Alexandra Marija Ilieva


Hozzászólások száma: 9 Msn: tabor.zs_zsozso@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
A harc a túlélésért itt indul. Most.
Ha nem akarsz küzdeni - nem is fogsz.
Azt hiszed, hogy nincs erőd - de van.
Miért félsz? Nem kell. Megvan minden
fegyvered a harchoz. Hát küzdj.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 7:04 pm | |
| *Csak sétál, amikor egyszer csak meghall egy új hangot. Egy valaki! Dejó. A lány irányába néz, és jön a kérdésáradat. Ő pedig széles mosollyal felel* - Alex vagyok, eramir. Véletlenül keveredtem ide, de jó kis hely. Igen új vagyok. Annyira nem lakok innen messze, szeretem a tankcsapdát, az esőt, de főleg a szivárványt, szeretek verset irni, és szeretek olvasni és játszani. *miközben mesél és a lány körbeugrálja, ő forog a tengelye körül és mikor elszédül lehuppan a földre és csak nevet* - Meséltem. Te is mesélj! |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 6:48 pm | |
| *Egy számára még új lányt pillant meg Panni, még nem nagyon látta itt, de sebaj, most majd megismeri. Indiánszökdécselésben oda is megy hozzá, majd hatalmas mosollyal, de mégis kedvesen, nem tolakodoan megszólítja a lányt.* -Szia, én Panni vagyok, naxis diák. Es te? Még nem láttalak errefelé? Talán új diák vagy? Ha igen, akkor mesélj magadról? Amúgy klassz a göncöd.... *hadarja, majd hallgatja hogy a lány mit felel, meg ilyesmi. Közben persze kicsit felméri, hogy kivel van dolga, kicsit sok az energiája, ez mindig igy van, úgyhogy amig várja a választ addig is körbe ugrálja a lányt, meg némi nyújtógyakorlatot végez.* |
|  | | Alexandra Marija Ilieva


Hozzászólások száma: 9 Msn: tabor.zs_zsozso@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
A harc a túlélésért itt indul. Most.
Ha nem akarsz küzdeni - nem is fogsz.
Azt hiszed, hogy nincs erőd - de van.
Miért félsz? Nem kell. Megvan minden
fegyvered a harchoz. Hát küzdj.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 6:37 pm | |
| *Még új a iskolában Alexandra, de szivesen van kint egy kicsit a friss levegőn, mert egész nap bent volt a szobájában pedig jó idő volt akkor is, ahogy most is. Egy bő, bokánál madzaggal szorosra húzott vastag nadrág van rajta, két oldalt a térdnél zsebekkel. Egy bő fekete póló van rajta. A póló hátára egy kard, rövid ujjaria egy-egy nonfigurativ rajz és elejére egy jin-jang jel, két sárkánnyal körülölelve. A kedvenc pólója. Jó kedve van. Mosolyog. Trappol mint mindig, de ő ezt igy szereti. Csak élvezi az új iskoláját. Eddig szereti* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szomb. Okt. 01, 2011 6:15 pm | |
| *Egy barna hajú leányzó bukkan fel itt a kertben, haja mint mindig most is le van engedve, egy szép királykék színü miniruha van rajta, meg egy kényelmes lapos cipö, semmi extra. Vállán átdobva tértágított táskája, benne minden jóval, és miközben néha szögdécselve halad elöre, szétnéz és bámulja ezt a sok gyógynövényt, ami mindenhol ott van. Igaziból sosem volt jó bájitaltanból, meg nem is szerette, de a növényeket viszont igen, meg énekelni is szeret, és ami épp azonnal a gondolataiba férközik arról kezd el hangosan de szép hangon dalolni.* -Szeret én téged, mint ahogy te szerettél egykoron engem......drága kedvesem.... ha veled fekszem..... a réten tiszta, hüs sövényes.... *csupa hülyeség, de ezt tudja jól, de nem érdekli, mindig ilyen volt, afféle Luna Lovegood effektusban szenved, szenvedett mindig is* |
|  | | Mira Todorka


Hozzászólások száma: 620 Msn: balogheniko@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Csüt. Szept. 22, 2011 10:23 am | |
| *A fal megvédi Mirát a támadásoktól, s Réka elzavarja a farkasokat, a kését belehajítja az üvegfalba, hogy a másik nő ki tudjon szabadulni. Látja, hogy a két nő megöleli egymást és instrukciókkal látta el a lányokat. Így már világossá vált számára, hogy mi történt. Rékával elmegy egy festményhez, megérinti és a Nezabarba találja magát. Ott Mira megköszöni Réka segítségét, elköszön tőle és megy a kastély felé.*
//Szerintem jó volt // |
|  | | Játékmester Allidon

Hozzászólások száma: 338 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 7:47 pm | |
| *Mira megvédi magát a falával. Rékán az örület dala segít valamennyire. Amikor az üvegfalat áttöri a nő átjut és még idejében lefegyverzi a testvérét. Ismét csend borul a tájra. A két nő egymásra néz, megölelik egymást.* -Bocsáss meg Sarah! *Mondja az a nő akit elsőnek ismertek meg.* -Bocsáss meg Nicoletta! *Mondja a másik. Végül Sarah a két diákhoz fordul.* -Amint látjátok egy testvérháborúba keveretetek bele. Köszönjük a segítségeteket! Mennyetek egy festményhez, érintsétek meg, visszakerültök a Nezabarba. *Mikor a lányok visszakerülnek a Füveskertbe, nem is látszik, hogy mik történtek ott.* //Vélemény? Bocsi a késésért. Még egy hsz-t írhattok, ha akartok.// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 6:51 pm | |
| *Végül kiszabadítja magát, és hatalmas csönd. Újra felméri a szobát, és az üvegfalon megakad a szeme. Mirát magával húzha hátrál ahoz, és igen, ezt is csak megérzésből teszi. A megérzései pedig általában mindig beigazolódnak, pont úgy, mint most is. Mikor visszatér a nő kicsit meglepődik.* - Hárman? Hiszen csak én és Mira vagyunk. *Furcsállja ezt, de hát most nem ezzel kell törődni. Kiscit gondolkodik, majd Mira elé áll, és int neki, hogy maradjon is ott, majd énekelni kezdi Az őrület dalát, ami az ő saját varázslata Dalmágiából.* - Szíved mélyén egy sejtelem, Mint érezheted félelmed, Még soha nem volt ilyen érzésed. Előszőr fáj mit látsz, Majd szívedbe hasít, S végén ott vagy, Hogy kést kérsz, És ott halsz.
Érzések és képek, Melyek elárasztják eszed, Fájnak és kergetnek, Akár meg is ölhetnek. Te itt vagy s ő is, De annyi előnye van Hogy megőrülsz, s hagyod, Hogy megöljön.
*Énekli, és itt is bebizonyosodik, hogy milyen szép hangja van, de ez most nem lényeges. Mire másodszorra is elénekli, elvileg a farkasoknak egymásra kéne támadni, a nőnek pedig meg kéne ölni magát. Azután ha tud, akkor hátra szalad és a két kését belehajítja az üvegfalba, amitől annak össze kéne törnie. Hát igen, kéne. Ha azzal nem megy, akkor meg próbál keresni az ajtót.*
// Dalmágia-Elsődleges Az őrület dala Leírás: Ez a dal olyan fájdalmas és ijesztő képeket, érzéseket kelt az ellenfél elméjében, hogy az lassan megőrül és ha olyan erős a varázsló, akkor akár öngyilkosságba is kergethetik a célszemélyt a fájdalmas képek. Erősebb akaratú embereknél nagyon kicsi az esélye, hogy öngyilkosok lesznek, de egy gyenge akarattal rendelkező személy akár öngyilkos is lehet. Ha a célszemélynek lelki gondjai vannak a varázslat még erősebben hat rá. Hátránya, hogy egy erős akaratú személy, ha tényleg erős az akarata el tud menekülni a varázsló elől, de a dal hatása addig nem szűnik meg míg az időtartama le nem jár. Időtartam: A dal fokozatosan fejti ki hatását és 2-szer kell elénekelni, hogy teljesen hasson. Mire másodszorra is elénekelted a dalt, a célszemélyre rátörnek a képek, magasabb szinten akár teljesen megőrül, vagy öngyilkos is lehet. Max 3-4 percig hat, de mutatványosoknak és akiknek elsődleges a dalmágia +1 perc és ez évfolyamonként +1 perccel nő. // |
|  | | Mira Todorka


Hozzászólások száma: 620 Msn: balogheniko@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 6:35 pm | |
| *Mikor Réka is kiszabadult, csend lett a helyiségben, s jobban szemügyre vette a helyiséget, az üvegfalat és a festményt. Újra lépések zaját hallotta, ugyanaz a nő jött vissza megint. Újabb farkasok közeledtek és megint rá és most már Rékára is ugranának. Az üvegfalon megpillantotta a másik nőt, aki próbál kijutni onnan. Egy láthatatlan falat hoz létre maga körül, (ha lehet akkor Réka körül is), kimondja az igét:* -Immoper!
//Immoper - Láthatatlan fal: Hatására 10 méteres körzetben egy láthatatlan fal keletkezik, amit senki sem tud átlépni. Hátránya, hogy ezen fal nem mozog velünk együtt, vagyis mi elhagyhatjuk, és amint ez megtörténik, megszűnik létezni a hatás. Amennyiben valaki mégis megpróbálja átlépni, hatalmasat vágódik hátra az ige miatt.//
|
|  | | Játékmester Allidon

Hozzászólások száma: 338 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 6:26 pm | |
| *Miután Réka kiszabadult. Mira a farkast is legyőzi. Csend következik, a diákok jobban szemügyre vehetik a helyet. Az üvegfal és a festmények. Hamarosan ismét lépések zaja hallatszik. Újra az a nő közelít aki az előbb megkötözte Rékát.* -Aha, hát így könnyű hárman vagytok. De azért abba is bele lehet gondolni, hogy én nekem is vannak segítőim. *Miután ezt elmondta újabb farkasok közelednek És ugranak rá a lányokra. A megfagyasztás varázsige itt már nem ér semmit. Ha azonban az üvegfal felé néznek észrevehetik a másik középkorú nőt, amint próbál átjutni erre helyre. Közben a középkorú nő egyenesen Rékát célozza meg a pálcájával.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 6:18 pm | |
| - Nos, akkor Carch, inkább szólíts Rékának. *Bólint a névre és erősen gondolkozni kezd.* ~ Fényesség kastélya? Hol hallottam már ezt...? ~ *Erősen gondolkodik, de nem sokra jut. Elég sok folyosón vezetik végig. A faajtónál pedig kicsit meglepődik. Főleg amikor bemegy és bezáródik az ajtó mögötte...* - Ez meg... *Kezdené, de miközben közelebb megy az ajtóhoz az morog, és egyre távolabb találja magát tőle... A lépésekre felfigyel és felismeri a középkorú nőt.* - Üdvözlöm asszonyom, nem nem lett. De miért vagyok itt? *Kérdi a nőtől meglepetten és a tükrös fal felé közelít. Mintha érezné előre a rosszat... De igazából nem, csak reflexből teszi. Mikor felkerül rá a kötél egy kis sikítás kicsúszik a száján, de setöbb.* - A testvérével? *Kérdi kíváncsian, és szemében gyülnek a könnyek, de visszatartja a sírást, hiába szorít annyira a kötél... Nem nagyon tud kezdeni semmit sem magával, így megpróbál kiszabadulni. Először kicsúsztatja a helyéről a tőrét, ami a földre esik, ő pedig legugol, a kezébe veszi, és elkezdi elvágni a kötelet. Ha varázslattal nem, akkor majd logikával megoldja a dolgokat.* - Hú, örülök neki, hogy jól vagy. Mindjárt elvágom ezt a kötelet, szerintem te addig figyelj arra a nőre, aki igazából csak át van változva farkassá. Igazából annak a középkorú nőnek a testvére. *Mondja gyorsan a lánynak, de mégsem hadarva.* |
|  | | Mira Todorka


Hozzászólások száma: 620 Msn: balogheniko@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 6:13 pm | |
| *Fut Réka után, a tisztáson átváltozik egy farkassá és Mirára ugrik. Gyorsan próbálja kivenni a pálcáját és kimondja a varázsigét:* -Pherecitius mangicus! *Majd érzi, hogy szédül, s egy palotában találja magát. Látja Rékát megkötözve, gyorsan feláll, hogy kiszabadítsa, de abban a pillanatban újra rá akar ugrani. Újból kimondja az igét:* -Pherecitius mangicus! *Ha minden jól ment, akkor most a farkas megfagy. Odarohan Rékához és próbálja kiszabadítani. Kimond Rékára egy fájdalomcsillapító varázst. Megszorítja a kötelet és kimondja az igét.* -Dolor Mitigo! *Próbálja, de nem nagyon tudja, s még nincs semmiféle kés vagy valami.* ~Bárcsak jönne segítség.~ *gondolja, majd hátul próbálja kikötözni.*
//Pherecitius mangicus - Fagyasztó-átok: Az átok hatására a célpont megfagy. Ez az ige csak állatokon, meg embereken alkalmazható, tehát tárgyakra, meg egyéb dolgokra semmi hatással sincs. Ellentétben a Petrificus Totalussal ez már alkalmazható mágikus lényeken is.//
//Varázsige: Dolor Mitigo - Fájdalomcsillapítás Leírás: Lényegében tompítja az érzékeket. A varázslat elvégzése után a mágus képes lesz ájulás nélkül bírni sokáig, nem érzékelve a fájdalmának egy részét, a támadások által keltett fájdalomnak csak egy hányadát érzed. Ez által több ideig lehet bírni a harcot, a fájdalmat. A hátulütője azonban az a dolognak, hogy így a kevésbé érezni a fájdalmat, és kevésbé látni be a sebek méretét, súlyosságát. Amint a varázslat hatása megszűnik, a fájdalom egyszerre zúdul a mágusra, amibe akár bele is lehet halni, főleg, ha nem kezelik időben a szerzett sebeket. Kezdők nem tudják sokáig fenntartani ezt az érzetet, nagyjából 10 percig, nagy mágusok és harcosok azonban akár órákig is. Pálcamozdulat: A fókusztárgyat kell megszorítani, miközben kimondjuk a varázsigét. Hatás: Azonnali és időleges, az ige kimondása után érezzük, ahogy az eddig szerzett fájdalom enyhül, és a további csapások sem sebeznek akkorát érzetileg, mint amekkorát valóban sebeznek.// |
|  | | Játékmester Allidon

Hozzászólások száma: 338 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 5:45 pm | |
| Fényes kapun túl: *A manó alázatosan meghajolva válaszol Rékának.*-Én Carch vagyok. Csak követni kedveske, csak követni. Hát itt a Fényesség kastélyában, csak jöjjön kedveske.*Azzal a manó folyosók sokaságán vezeti Rékát. Hanem aztán elérnek egy nagy faajtóhoz. A manó meghajolva előre engedi Rékát. Aztán az ajtó záródik. A manó sehol, az ajtót nem lehet kinyitni. Sőt, ha Réka a közvetlen közelbe megy morog egyet és Réka máris arrébb találja magát. Ha körbenéz, láthatja, hogy egy nagy teremben van aminek az egyik oldalán egy üvegfal a másikon oldalon pedig festmények. Majd lépések zaja hallatszik és Réka megpillantja a középkorú nőt. Mosolyog.*-Üdvözöllek kedves! Látom ideértél. Semmi bajod nem lett?*Kérdezget kedvesen. Aztán egy pálcaintéssel kötelet képez Rékán és megkötözi. Csípőre teszi a kezét.*-Na hadd lássuk mit kezd a helyzettel az aki a testvéremmel társalog.*Majd eltávozik. A kötél egyre szorosabb lesz és Réka lassan már sír a fájdalomtól. Hirtelen a semmiből előbukkan két alak.*
Sötét kapun túl: *Amint fut Réka után egy tisztásra érnek. A prefektus abban a pillanatban átváltozik egy farkassá és már ugrik is Mirára. Ha nem tesz valamit, gyorsan akkor kampec. Hirtelen Mira érezheti, hogy forog körülötte a világ. Majd a Fényesség palotájában találja magát. Réka megkötözve. A farkas pedig ordítva rohan ismét rá.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Füves-kert Szer. Szept. 21, 2011 3:51 pm | |
| *Ahogy halad, az útat fák kezdik keretezni, és képességének hála, néhol a nő síró arca, néhol Mira síró arca villan be. Most már kezd aggódni és eléggé elgondolkodott arcot vág. Igazából nem tudja, hogy most mit csináljon. Egészen addig, míg el nem ér a fényes, fehér kastélyhoz. A manót meglátva kissé összeszűkül a szeme és egyszerre gyanakvóan és kíváncsian néz le az emberre.* - Ki maga? *Kérdezi a manótól, de azért követi őt. Persze szabad kezében már ott van pálcája, készen a varázslásra.* - Mit is kéne csinálnom? *Kérdezi újra az apró lényt és jól körbenéz, megpróbálja megjegyezni a kivezető útat, ha esetleg el kéne menekülnie...* - Amúgy hol is vagyok most? *Teszi fel harmadik kérdését, és most már az utolsót. Ha erre válaszol a manó, akkor már tud következtetni a dolgokra.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|