A világunk 19-20. században (Poirot, Sherlock Holmes világa)

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32.Locke&Carpenter Bakery. [Dorian Carpenter]

- Nézzék... tudom, hogy ezt így első hallásra nehéz elhinni... de az én esetemben a normális megélhetésnél kicsit több játszik közre. Ismerik Jennyt... nagyon jól tudják, hogy ő a jegyesem... namármost... közölte a lány, hogy amennyiben nem térek jó útra, annyiban lőttek a menyegzőnek... de még az eljegyzésnek is.
* Sóhajt a fiú.* - Pedig higgyék el... én igazán élveztem magukkal a fogócskát.* Mondja a fiú halkan, szinte sajnálkozva, majd amikor barátja leülteti a felügyelőket, és szól, hogy hozzon valamit, a srác azonnal egy háncskosárba összeszed mindenféle péksüteményt, és még vajat is is egyensúlyoz az asztalhoz.*
- Óhajtanak egy csésze teát is mellé uraim?
* Kérdi mosolyogva, majd a barátja poénját hallva felkacag.* - Na az már szent igaz. És ha esetleg nem hinnék... szívesen hozok abból is kóstolóst... vagy hátrajönnek, és rámutatnak bármelyik zsákra, akkor megbontjuk ezer örömmel.
* Vigyorog a fiatal exgazember, majd rápillant a rendőrökre*
- Nem mondjuk, hogy maradéktalanul hiszünk maguknak fiúk... * Mondja az egyik közeg, majd belekóstol egy LoCa buciba. A harapás után szinte megdermed a kezében.* - Nem...nem lehet igaz... Ez...akár...mintha...* Nem bír többet kinyögni... de láthatólag elnyerte a tetszését a buci.*

//Fagy//

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32. Locke&Carpenter Bakery. [John Locke]

*Na igen, Dorian már puhítja a jónépet.* -Még hogy főfelügyelő nyomozó. Két főkutyaütő. *Úgy ismeri már ezt a két embert akár a tenyerét, nem úgy kellett volna kezdeniük, hogy mi mit akarunk, hanem hogy ők mit akarnak, csak nem a jó szándék hozta őket ide.* -Én most abban sántikálok ... *Kimegy a pult elé a hátuknál fogva két asztalhoz vezető a rendőröket, és leülteti őket.* -..., hogy leültetem magukat, és Dorian barátom megkínálja magukat valami finomsággal, és csomag valamit az útra is.* -Na ne szórakozzanak fiúk, kétlem ,hogy két ilyen hétpróbás gaztevő egyik napról a másikra megjavuljon! Na meg maguk amúgy is mindig valami rosszban sántikálnak.
-Mi? Dehogy is. Amúgy üdvözlöm a jó öreg Jeremyt, gondolom ő küldött titeket. Amúgy ha rendőrösdit akartok játszani csak nyugodtan. Egye valamit megsúgok, a raktárban a fehér por, az most TÉNYLEG liszt. *Böki meg barátja vállát, jelezvén, hogy mekkora poént sütött el.*

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32.Locke&Carpenter Bakery. [Dorian Carpenter]

- Na látod? Erről van szó. Ezért kell személyesen bemutatkozni az embereknek, hogy tudják, kikhez kerül a pénzük. Mi másért? Az meg, hogy Indiában is te fogod felvenni a pékeket... Hmmm... most adtál egy ötletet... keresni kéne egy indiai péket, és indiai ízesítésű péksüteményeket is csinálni... Húúú de vinnék az emberek. Meg... később akár... ehhez a bolthoz csaphatnánk egy édességboltot is... gondolj bele... a gyerekek mennyit költenének itt.
*Köti az ebet a karóhoz az ifjú Dorian. Majd amikor bejönnek a fakabátok, és John hátra szalad, az elöl maradó férfi széles mosollyal köszönti a kékeket, akik tulajdonképpen itt Londonban feketék.*
- Óhhhh Palusky, és Smith Főfelügyelő nyomozó urak... Micsoda megtiszteltétes, hogy személyesen keresik fel a boltunkat...
*MOndja Dorian kifejezetten behízelgő stílusban, szándékosan nagyítva a rendőrök címeit.*
- Carpenter... ne szórakozzon. Nagyon jól tudja, hogy csak felügyelők vagyunk. No de... nem válaszoltak a kérdésre miben sántikálnak?
* teszi fel a kérdést az egyik fakabát. Mire Dorian csak mosolyogva széttárja a kezét.* - Óhhhh hát mi csak megnyitottuk a saját kis pékségünket... Jó útra térünk biztos urak. Sok volt már a hűvösön... nem is beszélve arról, hogy mind a ketten családalapításon törjük a fejünket... és hát... ismeri a mondást... "A bűn nem kifizetődő." Meg... a leendő kisfiam, vagy kislányom előtt sem akarom azt a példát láttatni, hogy az apja dutyimadár.*Mondja a srác mosolyogva.* - Óhajtanak egy kis kóstolót?*

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32. Locke&Carpenter Bakery. [John Locke]

-Mondtam én, hogy te jobban értesz az emberekhez, mint én. Sose gondoltam volna ilyesmire. Be is b...na ha egy koszos kezű ember dagasztaná a tésztánkat, személyesen fogom felvenni a pékeket, h kell még Indiában is. *Őt is magával ragadta a terjeszkedés gondolata.* -Na igen, szépen lassan meghódítjuk Londont, aztán a szigetországot, egész Európát, aztán Amerikát és végül miénk a világ, vagy az unokáinkét, attól függ meddig tart, vagy lesznek-e unokáink. *Na ez John, mindent minden oldalról kivizsgál, talán ezért is volt annyira sikeres a régi életében.* -El sem tudom képzelni, hogy most mit gondolhat rólunk, hogy itt akarunk pénzt mosni, vagy illegális szerencsejáték folyna az alaksorban, de amúgy még pincénk sincs. *Mondja kacagva a férfi.* -Mi lennénk a rendőrség első számú fánk beszállítói. Az de szép lenne, az első adag fánkot bevisszük személyesen beajánlani magunkat? *Támad ötlete a srácnak. El is képzeli ahogy rendőrök százai kígyóznak a LoCa fánkért. Az új feltűnő emberek láttára azonnal hátra is vonul. Két ismerős fazon lép be a pékségbe, két fakabát* -Carpenter, Locke! Na most miben sántikálnak?*Végül is előmászik hátulról, és üdvözli a két férfit.* -Palusky, és Smith. Mi szél hozta önöket a mi kis pékségünkbe, csak nem megkóstolnák a LoCa bucit? *Mondja kicsit nagyzolva a férfi.*

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32.Locke&Carpenter Bakery. [Dorian Carpenter]

*Amikor előjön John, és bemutatkozik, akkor elmosolyodik. Nem azért hívta ki a társát, és barátját, hogy az is szövegeljen. Dehogy is. Csak nem árt először bemutatkoznia neki sem, hogy tudják, nem valami koszos kezű bérmunkás dagasztja a finom illatú dolgokat, hanem egy igenis tiszta, és "tisztességes" férfi. Amikor a vevők kisétálnak, és ő megkapja a nyakasát, csak vigyorogva fordul meg.*
- Hééé... Ez is csak üzleti fogás... hogy ne higgyék, hogy valami külföldi piszkos kezű dagasztja a hófehér tésztánkat. Csak annyit kellett tenned, hogy bemutatkozol. És ők szépen hírét viszik, hogy milyen kedves a kiszolgálás, és hogy még a pékmester is előjön, és bemutatkozik. És hogy olyan kedves, és modoros úriemberek vagyunk.
*Magyarázza a saját elgondolását a srác. Majd az újabb vevőket szintén kiszolgálja, és mikor azok is elmennek, akkor neki támasztja a csípőjét a pultnak.*
- Na igen... Hát... most az elején nekünk is nehezebb lesz... de tudod... nemsokára minden jobb lesz, ha fellendül a bolt. Akkor minden jó lesz, és talán még fogunk tudni több üzletet nyitni... gondolj bele... sok-sok LoCa pékség... milyen szép kilátás lenne... aztán... ha annyira jól menne már, akkor elkezdhetnénk terjeszkedni mindenfelé Anglia területén... Walles, Skócia... Írország... aztán jöhetne majd a Francia rész... majd a többi.
* Kezdi magyarázni a későbbiekre a terveit a srác. Majd a jó öreg Jeremy Wade őrnagy említésére elfancsalodik.*
- Annak a fazonnak is hiába magyarázza az ember, hogy éppen csak arra járt egy bankrablás idején... akkor is beviszi... nem értem mire fel ez a nagy előítélet.
*csóválja a fejét, és kétségtelen, hogy bizony az örmi be fog hozzájuk kopogtatni... De ez nem is olyan rossz dolog.*
- Előbb utóbb meggyőzzük, és akkor talán a rendőrségnek is mi leszünk a beszállítói. Gondolj bele... milyen jó lenne.
*Sóhajt egyet a srác, mire az utcán új emberek tűnnek fel, akiket ki kell szolgálni.*

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32. Locke&Carpenter Bakery. [John Locke]

*Hátravonult, Dorian jobban ért a szövegeléshez, ő nem a szavak embere. Ha baráti társaságban van lehet, hogy megered a nyelve, de ha idegenek előtt, olyan mint a kuka. Már fel is vette a pék sapkáját, és kötényt vett volna fel, na de ugye a vevők addigra beértek a boltba.* ~Lecsapom, de szerintem ez már az ő agyán is átfutott.~ *Lassan előreblattyog, és bemutatkozik ő is.* -Üdv! Nem hiszem, hogy tudnék többet mondani, mit amit Dorian barátom elmondott, talán csak annyit, hogy a bucik frissen sültek. *Innentől Dorian beszélőkéjére bízza a dolgot, aki egy zacskót teli is pakol a még majdnem gőzölgő bucikból. Szívélyes mosollyal integetve köszön el a vevőktől, majd ahogy kiléptek az ajtón csak úgy heccből nyakon vágja társát.* -Tudod, hogy alig bírok megszólalni ilyenkor, ezért én sütök, és te beszélsz. *Amúgy osztom a gondolatodat, tér vissza a beszélgetés kezdetére.* -Na igen, neked ott van Jenny, amit azért nagy erőt ad. Lehet, hogy nekem is ott van Lisa, de évek óta nem akar összejönni a dolog. Eddig még azért néha kapott egy nyakláncot, vagy hasonlók, de most? Maximum egy LoCa bucit tudnék vinni neki. *Már nem mintha ócsárolni szeretné a saját terméküket, de azért egy buci mégsem érhet fel egy nyaklánccal. *Közben még jön pár vevő, ő addig a háttérbe húzódik, míg Dorian elad, majd az üresjáratokban elő-elő jön.* -Kíváncsi leszek, hogy mikor jön ellenőrizni minket a jó öreg őrmester, szerintem nem kell neki egy hét se, és már itt fog szaglászni, hogy most min törjük a fejünket.*

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32.Locke&Carpenter Bakery. [Dorian Carpenter]

- Hányszor mondjam még kedves Kolléga, hogy nem zavar. Miért is zavarna? A részesedés mint már átbeszéltük milliószor, pont fele az egésznek. Amiből az következik, hogy te is a felét kapod. Tehát miért is ne lenne mindegy, hogy kinek a neve van elől? És amúgy is... rövidítve is így hangzik jobban. L&C.
* Mondja Egy mosollyal a srácnak, majd amikor az átlibben a pult felett, Dorian besétál úriasan.*
- Ettől függetlenül, hogy utoljára akkor gyúrtál, meglehetősen jól sütöd a dolgokat. Hogy a régi jó balhék nem e fognak hiányozni? De igen... Viszont tudod... ott van mostmár Jenny. Valami tisztességes állás kell, mert különben hogy fogok családot alapítani? Meg kell komolyodnunk barátom. Meg kell komolyodnunk. Vége a régi szép időknek.
* Mondja mosolyogva, majd amikor a vendégek megérkeznek, akkor széles mosollyal sétál ki a pult mögül.*
- Kedves vásárlók... fáradjanak csak beljebb. London legújabb, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy legjobb pékségébe tévedtek be. Jöjjenek csak jöjjenek. Pékségünkben a Mákos-rétestől a Francia Baguette-ig minden megtalálható. Válogassanak csak kedvükre. Esetleg egy kis fokhagymás zsömle? Olivás csiga? Vagy... kóstolják meg pékségünk specialitását. A LoCa bucit. garantálom nem fognak csalódni... és ha innen megkóstolnak valamit... garantáltan vissza fognak járni.
*Kezdi a beszélgetést Dorian, mire a vevők besétálnak, és elkezdenek válogatni.* - John! Vevőink vannak... gyere ki... mutatkozz be te is. * Szól hátra a pékség sütöde részébe.*

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32. Locke&Carpenter Bakery. [John Locke]

*Hasonlóan néz ki társához a jól ismert Locke, aki a legnagyobb balhék kiagyalója volt. De a bűnügyi lángelme most nyugovóra tér, nem azért, mert túl forró a talaj, hanem mert, nem mondom, hogy benőtt a feje lágya, de valami hasonló rejtőzhet a dolgok mögött.*
-De Dorian tényleg nem zavar, hogy az én nevem került előre? *Bár már ezerszer biztosították afelől, hogy nem zavarja a nevek sorrendje, azért mégis megkérdezi, és talán még pár százszor meg is fogja. Az ajtóhoz lép, majd kulcsot vesz elő a mellénye zsebéből, benyitja az ajtót majd karjával a pékségbe mutat.* -Csak Ön után. *Ragaszkodik, ahhoz hogy Dorian menjen előre, és addig erősködik, ha szükséges, míg előtte bemegy a pékségbe.* -Nem fognak hiányozni a régi szép idők? A nagy kalandok, és az egész pörgő forgó mindenség? *Közben átslisszan a pult felett és a kis pékség sütöde részébe pillant át. Anno péknek tanult, szóval ez az ő helye lesz, míg Dorian a vevőkhöz ért jobban.* -Még jó, hogy péknek tanulta, bár a mestervizsga óta nem nyúltam ilyesmihez. *Hirtelen elhalkul, majd a kirakaton mutat ki.* -Nézd csak! Szerintem azok pont ide jönnek.

Vendég

1850. Május 18. London, Paddington Lane 32.Locke&Carpenter Bakery. [Dorian Carpenter]

*A nap lassan felvirradt. A NAP. Szó szerint nagybetűs ünnepnap a két hétpróbás gazfickónak. Nem egyszer járták már meg együtt a zárkát, dehát ennek már csak így kell lennie, ha a betyár becsület megkívánja. Dorian a London szerte ismert zsebmetsző, és mestertolvaj mosolyogva lép a fa szerkezetes épület elé.*
- Hát eljött a mi napunk... végre... kiszakadhatunk a mókuskerékből nem igaz Mr. Locke?
* A Mr. természetesen csak amolyan udvariassági jelző. Nagyon jól tudja, hogy a másik akkor sem kezd el morogni, ha csak Johnnak hívja. Az ifjú zsebmetsző most egy szép bársony kabátot visel, alatta egy fehér inggel. Nardágja makulátlan, szinten fekete. Kezében sétapálca, ám cilindert nem visel. Megáll, és kifújja magát. Felnéz az épületre, amin egy tábla lóg fent, mint Cégér. "Locke&Carpenter Bakery" Nem ment köztük sok vita azon, hogy kinek a neve legyen elől, hiszen jó barátok. Hamar megegyezésre jutottak. No meg... Dorian nem is akarta feltétlen előre tenni a nevét. Neki így is jó. Elvégre... teljesen mindegy a sorrend... a tulajdonrész így is úgy is fele-fele, akár a bevétel.*

[ Michael Collins - I. A különös boríték ]

* Ötvenes éveiben járó, felettéb elegáns ember lép ki a veszélyes éjszakai útra Londonban. Elegáns fekete zakót visel, fehér kamásni, ébenfa sétapálcát és egy aprócska monoklit, ami játékosan tükrözi vissza a kandelláberek fényeit. Haja már-már őszbe fordult és a kopaszodás első hullámai láthatóan elérték a férfit, aki már koránt sem "mai gyerek". Komoly bajusszal és szakállal rendelkezik, egész megjelenése jólétről tanuskodik, ami felettéb feltűnő a város eme szegényebb negyedében - a Sohoban. Az utcán fekvő koldusokban felvetődhetne a kiváncsiság, hogy mit kereshet egy ilyen - bizonyára komoly köztiszteletnek örvendő - ember ilyenkor az utcán, de a jelenség annyira szokatlan, hogy a tébécés és egyéb betegségekben sorvadó hajléktalanokban fel sem merül a koldulás lehetősége. Mr. Collins mindezek ellenére jóízűen sétál a macskaköves úton, néha még monokliját is leveszi és batiszt kendőjével törölgeti le róla a párát jelezve, hogy bizony ő sem különlegesebb vendége a Harrist utcának, mint bármelyik rikkancs, aki reggelente az utcasarkokon árulja a Timest. Agyában efféle gondolatok játszódtak le. *
~ Bizony, bizony szép összeg. A pénz nem boldogít, dehát.. mindenesetre szép összeg. Még soha életemben nem kötöttek velem ilyen különös üzletet.. hmmhmm. ~ * S egy negyed órás séta elteltével már egy egészen más város öleli körül. Megszaporodnak a paloták és a kovácsoltvas kapuk, mintegy címereként a jólétnek és a kiváltságos életnek. Itt már kevesebb a késdobáló, ahonnan a világos sör szaga messzire érződik és több a lovaskocsi, amin szenderegve várja a kocsis az utasát. Az ügyvéd hamarost meg is érkezik egy díszes kapuhoz, ahol a fém az egymásba harapó kígyókhoz hasonlatos. Kívülről azonnal látszik, hogy rendes ház, tiszteletreméltó ember lakja, a kertje gondosan ápolva és beültetve különféle virágokkal, gyümölcsfákkal, az ablakok mintha frissen lennének festve és a bejáratot örző kőoroszlánon sem telepedett meg a moha. Az ajtó azonnal nyílik az ügyvéd előtt, külső szemlélő számára meglepő módon, azonban ha jobban megnézzük a kaput a lakáj nyitotta ki, aki még egy ilyen hajnali órán is éberen várja a ház urát. Az ügyvéd csupán egy biccentést küld a lakáj felé, hiszen az nem más, mint egy ember, aki kiszolgálja őt pénzért. Itt nincs helye az érzelmeknek, pontosan ezért egy mozdulattal odaveti zakóját és a fehér sálat, a lakáj úgyis tudja mi a dolga velük. Szó nélkül lép beljebb a házba, majd pár szóval lerendezi az éjszakai útját. *
- Colin azt akarom, hogy holnap délig senki sem zavarjon érti? Nem, még Mr. Vian sem, hagyjon üzenetet vagy bánom is én! * Mondja a szolgának, majd kiviharzik az előszobából, ami IV. Henrik korabeli bútorokkal van berendezve igen fényűző módon. A lépcsőn át a dolgozószobájába megy, majd az íróasztal mellett álló széfhez lép és gyakorlott mozdulatokkal forgatja a zárat a helyes számkombinációra. *
~ 32 balra, 24 jobbra, 13 balra.. pontosan.. ~ * Gondolja Collins, miközben elégedetten nyugtázza azt, hogy a széf ajtaja megadja magát és kinyílik jogos tulajdonosának, aki elégedett arccal kotorászik a fémkazetták között. A kazettákban pedig apró üvegszerű koccanások hallatszódnak, ámbátor biztosak lehetünk benne, hogy nem csupán üveggolyókat tart benne.. hamar talál egy üres kazettát és ingje mellényzsebéből egy borítékot húz elő, melyen még szinte forró a vérvörös viasz. A boriték és tartalma belekerül a kazettába és a széf ajtaja ismét ránehezedik a benne tárolt értékekre és titkokra a ház ura pedig jóleső érzéssel tölt magának egy üveg konyakot. Az öblös pohárral a kezében elnyúlik a fekete bőt heverőn és kéjesen ízlelgeti a kezében tartott sötétsárga folyadékot. Most végre van jut egy kis ideje arra, hogy átgondolja a napját és számvetést készítsen az elmúlt 24 óra eseményeiről. *
~ Először ez a furcsa küldemény, ami a Sohoba invitál, majd ez a fura alak. És ez a szerződés..esküszöm Istenre, ilyet még életemben nem láttam. Ha nem ajánlott volna ennyi jó angol fontot, biztosan nem fogadok el egy ilyen kétes tartalmú ajánlatot. ~ * Gondolja lelkiismeretét nyugtatva, majd minduntalan próbálja kiverni fejéből a délutáni találkozást, és a boriték tartalmát. Szerencséjére azonban a konyak megteszi a hatását és rendesen elálmosodik, majd megkezdi az esti elalvás előtti szertartását. Hiszen az ember nem aludhat ruhában úgy mint egy egyszerű külvárosi munkás.. majd úgy tűnik, hogy egy újabb nehéz nap zárult le kimondottan pozitív végkifejlettel. *

*Mikor a lány is bemutatkozik, biccent.* -Garantálom, tőlem nem kell tartania. Én igazából senkinek sem ártok. Azért kellett jönnöm ide, London utcáira is, mert elrángattak a kényelmes asztalom mellől. Amúgy napestig pipáznék, és eseteket tanulmányoznék. *Mikor a lány a falhoz nyomja, és megcsókolja, rettentően ledöbben, de mikor elengedik, csupán zavartan pislog.* -Noss...ez..ez...érdekes volt. *Megvakarja a fejét, majd az elhaladó alakok után pillant.* -Menekül előlük? Akarja, hogy...esetleg...*Ekkor elkezdi nézegetni az öklét.* -Írországban sok kocsmai bunyót túléltem már. *Nevetni kezd.* -Ha tudná, Péntekenként mennyire be szoktunk rúgni! Nem lehet kihagyni. *Ekkor becsukja a szemét, és a levegőbe szippant.* -Az a pezsdítő whiskey, és borszag keveredése...csodálatos. *Amikor kineveti a boszorkányos téma miatt, felvonja a szemöldökét.* -Blair-ben a kedvenc késemet hagytam ott, amit még...apám faragott nekem. *Nagyot sóhajt.* -Egy kísértet volt ott...én mondom. Öt ember halt meg a koporsó sziklánál. Annál nem voltam ott, de láttam róla feljegyzéseket...hátborzongató.

//Fagy!!

Vendég

*Előbb rázta le azokat a sötét alakokat erre tessék. Újra belebotlik egy férfiba. Mindenesetre, amikor az rámosolyog csak zavartan biccent.*-Neem, nem dehogyis...*mondja a nő, majd újra hátra pillant. A férfi szavaira csak hátrál egyet.*-Nos, én...*mondja halkan. Amikor Garret kezecsókol neki és bemutakozik csak halkan szólal meg.*-Gabriella.*válaszolja a nő, aki szintén nem idős. Max 23 éves. Amikor meghallja a kihalt utcán az egyre erősödő lépteket csak megragadja a férfi karját, majd a falhoz nyomja és megcsókolja. Közben persze próbálja takarásba ejteni az arcát, hogy az elhaladó két férfi ne ismerje fel. Mindenesetre, amikor elhallnak a léptek ellép a férfitől.*-Elnézést, de muszáj volt.*feleli, majd csak próbálja felfogni annak a szavait.*-Boszorkány? Na.ne röhögtessen..*mondja fejét csóválva, mindenesetre már rég távozott, volna, de nem valószínű, hogy Garret hagyni fogja, hogy elmenjen ezek után.*

*Már éppen csodaországba révülne a bor mámorától, de egy hirtelen esemény, kirántja ezekből a képzelgésekből. Ránéz a fiatal nőre, aki nekijött, majd cilindere alatt, szélesen elmosolyodik.* -Semmi baj hölgyem! *Ekkor előre hajol, és kíváncsian körbe fürkészi, a majdhogynem kihalt utcákat.* -Csak nem...siet valahová? Vaaagy...ajándékot viszünk a nagymamának? *Halk kuncogásba kezd a férfi. Hangja, eléggé érdekes, mintha be lenne rekedve.* -Rossz estét választottam magamnak...Órák óta járom eme sötét utcákat, de nem találok egyetlen olyan nőt sem, aki...jó lenne...hmm.. *Halkan motyog valamit, majd leveszi a cilinderét, és hátra simítja, a szürke haját. Érdekes módon, nem is öreg, olyan 25-23 év környékén járhat. Cilindere árnyékától, nem lehetett látni az arcát, de most egy jó képű, lila íriszű férfi mosolyog rá Lenore-re.* -Apropó! Milyen illetlen vagyok...be sem mutatkoztam. *Ekkor mélyen meghajol, és megcsókolja a nő kézfejét.* -Garret Fitzroy szolgálatára. Ír magán nyomozóság. Egy...boszorkány ügyében nyomozom...nem tud róla valamit? *Ekkor felkacag.* -Tudom, eléggé merész állítás egy boszorkány, de...megalapozott bizonyítékaim vannak, hogy köze van a Londoni boszorkánynak, a Burkitswill-i boszorkányhoz. Nincs...valami...története róla esetleg? *Néz rá,

Vendég

*Egy másik alak is errefelé sétálgat. Sötét csuklyája a fejébe van húzva. Első ránézésre nem is látszik rajta, hogy egy nő. pedig nagyon is az. Léptei sietősek. Nem, nem mer hátra pillantai. Fél. Valamitől. Kop-kop hallatszik az egyenletes ütem, ahogy a nő léptei erősödnek. Végül csak megáll és hátra pillant.*~Leráztam..~*gondolja magában, majd továbbra is leszegett fejjel megy tovább. Aztán bumm. Valaminek, jobban mondva valakinek neki ütkörzik.*-El...elnézést...*mondja zavartan, miközben felnéz a férfire. Kék szemei ijedtten csillannak meg, amikor ránéz a férfire. Mindenesetre csak áll, mint, aki megkövült.*

*Egy furcsa, nehéz szövetes alak lépdel az utcákon. Arra járók fülét, halk furulyaszó üti meg. A férfi hosszú, piszkosszürke haja, a vállára omlik, cilindere árnyéka, eltakarja az arcát. A legérdekesebb, hogy ahogy táncolva sétál, mögötte patkányok özönlenek. Első ránézésre rémisztő lehet, de a férfi csak mosolyog, lilás íriszű szemét, körbe-jártatja a téglás falakon. Nemsokkal ezek után, az állatok mögüle eltűnnek, berohannak a falakba, vagy házak pincéibe. Elteszi a furulyát, fekete kesztyűs kezét, a kabátja alá dugja, és elővesz belőle egy lapos üveget, majd egy gőzlámpa alá állva, figyeli az arra járókat. Néhány utcai kéjelgő lányt is végigpásztáz, de inkább az alkohol mámorító ízébe folytja a gyönyörét.*

Kéretik a korszakot korhűen kijátszani. Bővebb leírás nem szükséges, hiszen erről láthatott mindenki filmeket, tanulhatott. Alapvetően egy sötétebb korszakról van szó, nyomozós világról, halálesetekkel, hasfelmetszőkkel stb.

_________________
567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit.
Előtörténet

» Anita Blake Világa
» Leheletnyi mágia világa
» Világunk
» Világunk
» Világunk

A világunk 19-20. században (Poirot, Sherlock Holmes világa)

A világunk 19-20. században (Poirot, Sherlock Holmes világa)

Similar topics

Similar topics