
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Speranza di Bagliore


Hozzászólások száma: 163 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 6:18 pm | |
| *Mikor sikerül kiérni a már omladozó helyről szerencsére a nap fénye is egyre gyengébb, ámbár már nagyon éhes, és mivel még mindig nem hajlandó élőből táplálkozni, tehát testből, csak mondjuk már lecsapolt vérből, eléggé nehéz dolga van. Csöppecskét tántorog, mert a testében van a méreg, de amikor rátalálnak a testekre, nem választ magának egyet se. Jobban mondva... Választ magának, de nem óhajtja elfoglalni, inkább majd később felolvasztja, megnézi, hogy a testnek van e saját lelke, vagy miként lett előkészítve, stb, de nem vált testet. Ellenben mindenkinek - apró hátsószándékkal, hogy mindenkiről tudja, hogy kiből kivé lett - segít az előkészületekben, a testcserében, és ahogy kész vannak, a kiválasztott lefagyasztott testet szőnyegre pakolja, és elküldi a bájitaltan gyakorló terembe, ahol már elég komfortos kis labort épített ki magának, közben pedig Nellondba indul... Muszáj innia, és onnan szokta néhány csábmester praktikával kikérni a zacskós vért...*
// Köszönöm szépen az órát, nekem is tetszett, és necces lenne karit váltani, hogyha mással jövök (nem Rosetta (vicces lenne áltestről áltestre XD), James, Valeriel vagy Dash) akkor ki is hasznááálnám, meg minden, de vele furcsa lenne, hiszen... Nincs is keringése, amibe bekerülhet a vér, és az meg abszurdum lenne, hogy találok egy véla-vámpír testet és... és... nem szeretném lecserélni, na : P Tetszett a sztori, üüügyes záró volt! : ) // |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 6:12 pm | |
| * A kör jónak bizonyul, és a templom hamarost... Yoan azért tudja, hogy nem a körétől... de összeomlik, mert már kezdenek a falak ledőlni. Egyszóval mikor kiért a templomból egy kis házra lesz figyelmes, ami eddig nem volt ott, és néhány befagyasztott holttestet találnak. S mivel senki sem akar hívőként, gonosz elfajzott hívőként, tengetni tovább, életét. Így hát elvégzik a testrablást, majd visszajutnak... vissza a kezdetekre, vissza oda, ahol nincsenek zombik mindenütt, nem kószálnak sötét varázslók, és nincsenek elszórva vérrel rajzolt pentegrammák. De szép most a világ.. eltekint attól, hogy a sebek végzetes testváltozáshoz vezethetnek. E miatt nagyo izgul, de próbálja elfelejteni a kalndot, amitől még mindig a hideg futkos hátán... elfelejteni, már ha ez lehetséges opció... *
//Huh, köszi a kalandot, nagyon jó volt // |
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 6:08 pm | |
| *Sikerül végülis kijutniuk, és valahogy nem vonzza az, hogy hetente vérkilökjön, túl melós. Kicsit végignézi a testeket, és filózik a helyzeten, végül talál egy elég kellemes külsejű fiatal szőke lányt, ami még passzolhat is hozzá. Néhány pillanatig teketóriázik, de egy igazi nekromanta számára mégis csak hatásos dolog, ha el tudja rejteni a saját arcát mások elől, és ez most nagy lehetőség. Úgy dönt végül, hogy választ magának egy kiolvasztandó test, átmászik abba, aztán elköszöngél és user megy babát csutakolni.*
//Naagyon tetszett az óra, köszmöszii. ^^// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:59 pm | |
| *Artemis tehát továbbra sem cselekszik, csak kommentál, Yoan bizalmul, ami nem biztos, hogy rossz, mert felturbózza a két nekrolány varázslatait. A robbanó koponya és a boszitűz kellőképpen szétrombol mindent, tehát a templom kezd megsemmisülni. Tételezzük fel, hogy Artemis magával vitte a testrablást. A lényeg, hogy végülis kiérnek, a templom pedig összedől, és megsemmisül. A templom mellett találnak egy kisebb épületet, ami eddig láthatatlan volt. Bent jópár lefagyasztott holttestet lelnek, testek, akiket csak simán a fődémon akart volna használni, ha végre megszületik. Tehát hacsak nem akarnak egy héten belül a hívők sorsára jutni, elvégezhetik a testrablást, utána a pergamen szétporlad, később sem használható. Tehát kérem a négy pácienst, hogy mostantól számított 1 héten belül küldjenek Cirnek egy új választott képet, onnantól az lesz a képük. Akár nemet is lehet így váltani, akkor érdemes a nevet is átírni. Minden képesség, vámpírság megmarad. Ezek után visszatérhetnek a terembe.*
//Hát ennyi lett volna, gondoltam izgalmassá teszem az utolsó óra végjátékát Cecile esetleg maradhat a testében, heti vérkilökéssel// _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Speranza di Bagliore


Hozzászólások száma: 163 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:52 pm | |
| *Esélye sincs megszabadulni az anyagtól, ami a bőre alá beszívódott, a testébe, de nem tudja még mindig pontosan, hogy ez mit jelent. Mindenféleképpen valami tudattal rendelkező trutyi, hiszen átvette a hatalmat a nő felett is... Kissé megtántorodik, amikor a hegek megjelennek, azonnal végigfuttatja a kezét rajtuk, és döbbenten néz Cecile-re, akin nem jönnek ki a hegek. Valahogy a magashangon nyafogás, hogy "ez nem ééér, neki miért nincs?" nem illene hozzá, még is a gondolataiban őszintén átfut ez a jelenet, aztán elhúzza a száját. Cselekedniük kell, hiszen fogy az idő, leginkább ő az eltűnésre szavazna, minél jobban elhátrál a zöld trutyi felől, amikor Cecile robbant, hiszen még több félre spriccelhet, ámbár ha volt benne valami, elpusztítani való, igazán jó ötlet. Nem megy túl távol az előző cselekedeteitől, hogyha pusztításról van szó, akkor a tűzet választaná, de mivel nem elemi mágus, marad a Boszorkánytűz. Spurizik kifelé, de még visszafelé begyújtja a boszorkánytűzzel a helyet, hogyha van valami éghető anyag, amit meg tud ezzel a képességével gyújtani. Esetleg a nőt fellobbantani, habár csak hulla, de ennek a helynek már nincsen jövője, a tűz az egyetlen, ami felemésztheti a veszedelmet. Talán. Vagy még az se. A hegeibe próbál beletörődni, koncentrál a képességére, aztán spuri ki az ajtón, hátha sikerül még felfutniuk, és kiérniük, mielőtt az ajtók végleg bent tartják őket a fertőzés miatt... Talán már most is bent tartják őket. Szóval futás, kicsit csal, és vámpírsgával fegyorsít, hogyha tudja, akkor Cecile-t kézen fogva, magával húzva, vagy kézbe véve, tök mindegy, csak felpörgetve a tempót.*
// Képesség+Gránit amulett, mindenképpen talál és semmilyen SFÉ, kitérés, semmi nincs ellene: Csábmester 5. szint: Boszorkánytûz: Elég adott személyre koncentrálnia, mire az illetõ spontán meggyulad, erõteljes égési sérüléseket szerezve. - Nem tudom mire működik, a holttestre, vagy a tartályra, első célpont a tartály, de amúgy bármi, ami éghető. // |
|  | | Artemis Taylor


Hozzászólások száma: 272 Msn: Skype-om van azon elérte persze ha elkéritek a cimem :D Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:48 pm | |
| *~Mik ezek a hegek rajtam.~*Gondolja, mert elkezdett viszketni az egész teste. Rajta kívül a dolgozóban Yoan is jelen van és rajta is hegek vannak Közben a többieket indult el megkeresni, mert észre vette, hogy omladozni kezdett a templom és valahogy ki is kellene jutni onnan. Nehezen lejut a földszintre és látja, hogy mindenhol porrá égett csontvázszerűségek vannak. Meglátja a két iskolatársát és látja, hogy őket is ilyen hegek borítják. * |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:47 pm | |
| * Yoan varázslata célba talált mire szanaszét röpködő testrészek által jelentett kifinomult jel a válasz. Viszont a zombik zöld vére rájuk fröccsen, és plusz egy probléma. jaj de jó... nincs ellenméreg a zombik közelednek, mit is csinálhatnának... de nem kell semmit csinálniuk, mivel a zombisereg elkezd porrá omlani. Már csak azt kellene eldönteni, hogy hogyan is jutnak ki innen... ezen még nem gondolkozott túl sokat a mi Yoanunk, úgyhogy a logikai sorrend lassan kész a végkifejléshez. Tehát, mivel testükön kezdenek megjelenni fehér hegek és a zöld folyadék egyre jobban ömlik kifelé. * - Corona Confidio *Mondja bágyadtan, mintha felkészült volna a sikerre, de számítana a pechre is... A varázslat külső támadástól védi meg őket, de hát a méreg nem külső... Azután eszébe jut, hogy még valamit csinálni kéne valamit a kijutás érdekében.. gondolkozni kezd, vajon mi itt a megoldás... mivel nem jut eszébe semmi, csak búsan rágódik az előkotorhatatlanon...*
// SHE Elsődleges
A bizalom köre: Varázsige: Corona Confidio Leírás: Amennyiben csapatjátékosnak valljuk magunkat, nekünk való lesz ez a varázslat. Több személyt is képesek lehetünk vele megvédeni, de csak azt vonja hatása alá, akiről a mágia érzékeli, hogy tényleg mellettünk áll, így az árulókat is kizárhatjuk. A varázslatot nem kell valakire koncentrálni, egyszerűen a hozzánk legközelebb álló, a mi oldalunkon álló x személy kerül a hatáskörébe. Védelmet kapnak mindennemű ellenséges támadás ellen, és amíg rajtuk van a bizalom köre, addig az ő varázslataik valamivel hatékonyabbak lesznek. Pálcamozdulat: Egyszerűen írjunk le a pálcával jobbról balra egy félkört magunkat előtt, mintha félig körbefordulnánk, miközben az igére gondolunk. Nem kell kimondani, hiszen a varázslat célja az is lehet, hogy kiszűrjünk azokat, akik nem állnak igazán mellettünk. Hatás: Azonnali és időleges. Kezdők esetén saját magukon kívül maximum 2 személyt tudnak megvédeni, és maximum 10 percre. Évfolyamonként, auroroknak, vándoroknak, démonvadászoknak, inkvizítoroknak +1 személy és +5 perc.//
A hozzászólást Yoan Asen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Máj. 17, 2012 5:51 pm-kor. |
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:42 pm | |
| *Az ellenméreg bájital nem hat, jó eséllyel az sem, amit Sper próbál meg kotyvasztani. Mindenesetre a vérmágus képesség hatásos, úgyhogy kilöki magából a trutymót, de azt mát tudja jól, hogy ezt hetente kell innentől, ha csak nem akar átalakulni. Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy akkor most kéne menekülni és itt hagyni a többieket, de végül csak megembereli magát és nem tesz így. Látja, hogy Sper testén is megjelennek a hegek.* -Nem túl jó jel... *Szűkíti picit össze a szemét, majd mindenesetre filózik, hogy felfelé kellene-e indulni a lépcsőn, végül így is tesz, irány az ajtó, de először még visszafordul.* -Explosivus Calva! *Küld meg legalább egy robbanó koponyát a tartályra. Onnan jön a trutyi, legalább egy kicsit érdemes lenne kiégetni. Aztán irány az ajtó, ha már nincs terhes nő, és démonfatty, amiről ugyan nem tudnak, de lehet, hogy jobban ki lehet jutni az épületből. Egy próbát megér.*
//Robbanó koponya - nagyon nekromanta: Leírás: Mire menne egy halottkeltő egy igazi robbantás nélkül? Kénytelen lenne nélkülözni az elemisták közkedvelt varázslatát, a tűzgolyót? Dehogy! Khi-Belez arról volt híres, hogy a nekromágiát más mágiaágakkal is kombinálni tudta, így jött létre a robbanó koponya. Igazi brutális varázslat, amit harc közben is használhatunk, de egy ajtó „kinyitására” is tökéletes. Halottkeltők, nem bánjátok meg, a hatás frenetikus lesz. Lehetőség szerint azért a szövetségeseitek ne legyenek a közelben!// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:34 pm | |
| *Artemis hszét totálisan nem értem. Az asztalon talán egy leírást, amiben a testcsere varázslat leírását találja meg, ami egy magas szintű misztikummágia. Ezen felül rájön, mert a szájába rágom, de úgysem érti, hogy a templom vezetője a túlzott vallásosság következtében már sötét erőkkel cimborált, és megidézett egy sötét démonfejedelmet, ő van lent a tartályban. Ahogy hogy testet öltsön, hívőkre van szükség, aki már belépett, nem távozhat többé, hanem átalakulnak. A terhes néni pedig őt fogja majd világra hozni, pár órán belül. Yoan lövöldözi a felfelé mászó lassan átalakuló démonivadékokat, de valami hathatósabb megoldás kéne. Egyébként a fröcsögő vér zöldes, Artemisre és Yoanra is fröccsen belőle. Cecile ki tudja lökni ugyan az anyagot a testéből, mert vérmágus, de innentől kezdve ezt hetente meg kell tennie élete végéig, különben belehal, átalakul. Az ellenméreg bájital ezúttal túl gyengének bizonyul, mint ahogy Spernek is. A nénit pofán lövi a tűzzel, amit így az nem tud kikerülni. Vészterhes malacüvöltés harsan fel a nőci torkából, hiszen így már nem tudja megszülni a kis démonfejedelmet. A fentiek is elkezdenek porrá omlani. Na már csak egy kérdés maradt, hogyan pusztítják el a templomot? Ki kéne jutni ugyanis a templomból. Sper, Artemis, és Yoan testén is elkezdenek megjelenni a hegek, a zöldes folyadék pedig egyre jobban ömlik kifelé.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Speranza di Bagliore


Hozzászólások száma: 163 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:27 pm | |
| *Mikor a nő előrelendül, és nem tud se kitérni se semmi, akkor azért a Boszorkánytüzét ellövi, ami ugye a gránit amulett miatt SEMMIFÉLEKÉPPEN nem kikerülhető, főleg, hogy a nő itt van az orra előtt, meg egy belső égést amúgy is nehéz kikerülni. Mivel nem egy harcedzett teremtés - még akkor sem, hogyha vámpír - a karmolástól kissé felsikolt, csak halkan, szépen, nőiesen, és megpróbálja ugye lefejteni magáról a lényt, akinek szabályosan égnie kéne - hogyha minden igaz. Nem nagyon finomkodik, hogyha vámpírsága ad ahhoz elég erőt, akkor akár az éles körmöket csuklóval együtt, törve fejti le magáról, hihetetlenül nem tűri a fájdalmat, sem a fizikai harcot, minél távolabb akarja tudni magától a nőt. Elméletben, hogyha Cecile még robbant is, akkor az égő nőt már csak eltávolította magáról valahogy, képességgel, azonnal megnézi a sebeit, hogy vámpír regenerálódása hogyan szuperál, gondosan elfordítva Cecile felől a sebeket, hogy ne is lása, hogy milyen súlyos és azt se, hogy milyen gyorsan gyógyul be esetlegesen. Mikor a rózsaszín habcsók bájitalt vesz elő, ő is elkezd kutakodni, eddig lekapargatta magáról a támadó lényt, de most csak-csak eljut idáig. Bájitaltan neki is elsődleges, hát kutakodik a bájitalok között, majd szépen nézegeti azt a zöld trutyit, talán cseppenteni kéne bele néhány cseppet... Inkább csak tesz három cseppet a csöpögő izéből a fiolába, megnézi, hogy mi történik, és nem issza meg.*
// Képesség+Gránit amulett, mindenképpen talál és semmilyen SFÉ, kitérés, semmi nincs ellene: Csábmester 5. szint: Boszorkánytûz: Elég adott személyre koncentrálnia, mire az illetõ spontán meggyulad, erõteljes égési sérüléseket szerezve.
Bájitaltan elsődleges - Ellenméreg bájital Ez a bájital sok méreg ellenszere. Az egyszerűbb italok csakis a mérgekkel szemben hatásosak, de a hosszú ideje tárolt, vagy ritka komponenseket tartalmazó főzetek képesek lehetnek bármilyen szervezetet támadó varázslatot megtisztitani.// |
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:22 pm | |
| *Ő egyelőre nem emel köpenyt az arca elé, ha nagyon erős a cucc, akkor igazából félő, hogy úgyse lenne haszna. Megpróbálja megvizsgálni az anyagot, ami gyorsan ugrik és bele is eszi magát a bőrébe. Gyorsan tapogatja meg az arcát, nincsenek-e rajta hegek, vagy a bőrén, mint a fenti embereknek. Mit mondhatnánk, fél-véla, még ilyen körülmények között is rendkívül fontos számára a külső megjelenés. Azért egy pillanatra felszisszen, főleg amikor Spernek nekiesik a csattogó fogú nő és épphogy távol tudja tartani magától. A leányzó segítségére siet, hiszen nem tudhatja, hogy vempájör és lazán meg tudja tartani, hogy ne harapja ketté a nyakacskáját. Nem próbálkozik egyszerű dolgokkal, lehet hogy a nő még megmenthető lenne, de jelen esetben ez igazán hidegen hagyja.* -Ossis Excidio! *Igyekszik egyszerűen porrá robbantani, hogy ne szedje darabokra a darabokra szedhetetlen Speranzát. Ha sikerül a nénit leszedni a leányzóról, akkor rápillant.* -Vajon mikor lesz fehér a szemünk? *Húzza el a száját, hiszen félő, hogy ez valamiféle fertőzés, amit ők is megkaptak ezzel az egyszerű módszerrel. Azért mindentől függetlenül egy egyszerű megoldással próbálkozik, hátha nem mindig gondolnak a legegyszerűbbre a támadók. A táskájában kutat, majd egy kis sárga folyadékkal teli üvegcsét vesz elő, és fel is hajtja.* -Hátha... *Fentről lehetséges, hogy hallják a mozgolódást, de egyelőre megpróbál idelent körülnézni, van-e valami írva a tartályra, vagy bármi, ami megoldást kínálhat.*
//(Passzív) Vérmágus 6. szint: 6. szint: Erõsebb mérgek sem hatnak rá, a vére egyszerûen kilöki az idegen anyagot.
Bájitaltan elsődleges - Ellenméreg bájital Ez a bájital sok méreg ellenszere. Az egyszerűbb italok csakis a mérgekkel szemben hatásosak, de a hosszú ideje tárolt, vagy ritka komponenseket tartalmazó főzetek képesek lehetnek bármilyen szervezetet támadó varázslatot megtisztitani. A legtöbb esetben szükséges az eredeti méreg hatóanyaga is, hogy a szervezet védekezni tudjon ellene.// |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:17 pm | |
| * Yoan pálcájából apró sólyom röppen ki majd szeli át a szobát. A varázslat sikerült, de nem érzékel fekete mágiát. Viszont a lépcső felől hangok érkeznek, Yoannak földbe gyökerezik a lába. Ami itt jöhet, s aminek ilyen a hangja, az két lehetőséget kínál fel az embernek. Harcot és az ablakon kiugrás nemes művészetének használatát. Yoan felemeli a pálcáját, majd meglátja a közeledőket. A könyvét a rajzot félredobja, feláll az íróasztalra, majd felemeli reszkető kezében tartott pálcáját. A közeledők egy csapat... izé... zombi, vagy élőhalott, esetleg vámpír. Összefoglalóként gonosz, kifordult, írisz nélküli szemű emberek, és több tucat. Azok akik lent keresgéltek... Yoan sokkal szívesebben választotta volna a 2. számú lehetőséget, de hát, igen... megesküdött, hogy nem ijed meg.Majd elrikkantja magát, félős, remegő hangon.* - Assulatim Flatus! * A varázsige hatásának célja, az, hogy több lény semmisüljön meg, de hát, nem tudja mit reméljen.*
//Szilánkokra robbantás: Varázsige: Assulatim Flatus Leírás: A druidák nem pepecslnek mindenféle trükkös bejutással, álkulcsokkal, zárnyelvek tologatásával, bár nagy hanggal jár, mégis ezt a megoldást választják. Miután az ajtók fából vagy fémből készülnek, tudhatjuk, hova is robbantanunk, ahol a legjobban sebezhető. Természetesen a varázslat nem csak tárgyak ellen hatásos, emberek és állatok ellen is bevethető, ám ne csodálkozzunk, hogy utána már nem lesz esélyünk átkutatni az ellenfelet, ugyanis nem sok marad majd belőle. Pálcamozdulat: Egy félholdat kell felrajzolnunk a levegőbe, majd mondjuk ki az igét. Hatás: Azonnali. Hátránya, hogy az ellenfél esetleges varázstárgyai sem élik túl. Druidák és anyagmanipulálók képesek arra, hogy csak a testet roncsolják szét, a felszerelést nem.//
|
|  | | Artemis Taylor


Hozzászólások száma: 272 Msn: Skype-om van azon elérte persze ha elkéritek a cimem :D Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:11 pm | |
| *Fel fedez egy lépcsőt, és egyenesen oda megy. Kíváncsi hová vezet az a lépcső, így egyre gyorsabban veszi a fokokat. Majd egy sötét emeleti folyosószerűségen lyukad ki, aminek a végén egy kicsi fényt fedez fel. Elindul a fény irányába és egy dolgozószobában lyukad ki, ami tele van könyvekkel és iratokkal. Ezen kívül egy hatalmas íróasztal is van, amin egy pergamen, ami vérszerűséggel van tele írva. Közelebb megy, és szétnéz az asztalon, hátha talál valamit.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 5:08 pm | |
| *A nő nem válaszol, de feléjük fordul. Nem vak, de mintha már nem a szemével tájékozódna. Cecile papírdarabot helyez a csöpögésre a csontvázkezekkel, a papírt nem marja szét a cuccos, ám a zöld trutyi önálló életre kelve mozgásba lendül, és az a pár csepp odaugrik a lány igazi karjára. Picit viszkető érzés, de beeszi magát gyorsan a lány bőre alá, és nyomtalanul eltűnik. A nő pedig Sper felé lendül, villámgyors mozdulattal, még vámpírként sem tud kitérni előle. Arra azért van ereje, hogy távoltartsa nyakától a csattogó fogakat, ám a nő rámarkol a csuklójára, éles körmei Sper kezébe vájnak, és szinten zöld folyadék áramlik a lányba. Yoan megidézi az aurafalót, eddig rendben, na és most? Ellenben a lépcsőn felfelé elkezdenek tömött sorokban felfelé indulni a lenti emberkék, már nekik is fehér a szemük, mint az alagsori néninek, akit Yoan még nem látott.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Speranza di Bagliore


Hozzászólások száma: 163 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:55 pm | |
| [Földszint]
*Menet közben meghallgatja a választ, de nem időznek sokáig az emberekkel. Nem túl csábító, hogy ezen a romos helyen ragadhatnak örökre, de azért annyi önbizalma van, hogy ezt az eshetőséget azonnal el is vesse magában, nem fordulhat elő, előbb számolják fel ezen a helyen a sötétséget. Hiába jós-nekromanta, nem gonosz, és a pusztítás egyáltalán nem áll a szívéhez közel, szeretné inkább eltüntetni, bármi is van itt. * - Sürget minket az idő. *Mondja halkan, és biccent a savas dologra. Habár nem lett belőle boszorkány - nem sokon múlt, csak a Természetmágia elsődlegesen - a csábmesteri mérgezések, gyertyák, misztikummágia és bájitaltan miatt eléggé szépen érdeklődik a savak iránt, hát azonnal elkezd gondolkozni azon, hogy miféle anyagokból lehet kikeverni ilyesféle savat, vagy esetleg éppen hogy lehet kivédeni. Az arca elé emeli a köpenyét.* - Hogyha sav van, akkor kipárolgás is lehet. *Mondja úgymond társának, aztán leérnek, a csöpögést és a sav-ellenőrzést a másikra hagyja, ő inkább a fakó szemekbe fúrja a tekintetét, éppen azért mert ez a fakó szem annyi mindent jelenthet. Hogyha vaksága a szellemvilággal kapcsolatos, talán halottlátóként bármennyire is tud vele beszélni, befolyásolni. Nem megy túl közel, inkább Cecile köszönése után kérdést intéz, még mindig védelmező köpenyét tartva orra előtt, de érthetően, hangosan.* - Mit keres az alagsorban egy terhes asszony? Miért hagyták magát hátra? *Nem igazán bízik a terhes nőben, hát a keze lassan felemelkedik úgymond felkészülve a támadásra, hogy csábmesterként boszorkánytüzet idézzen, de csak akkor teszi, hogyha a nőn látszik bármilyen támadó sándék. Nem fog megtámadni egy vak, terhes asszonyt, csak azért, mert első ránézésre ijesztő. Közben tudatosul benne, hogy igazából halott, vámpír, akkor meg minek fél a belélegzett savfelhőtől... Hiszen... Nem is lélegzik...*
// Hogyha szükség van a Boszorkánytűzre, akkor Gránit amulett: Nincs ellene SFÉ, nem lehet kitérni, stb. // |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:48 pm | |
| * Yoan mikor felér, egy dolgozószobába lyukad ki. Szája sarka lefittyen, mikor meglátja a véres pentegrammát. Ezenkívül vannak székek és könyvek is a szobában. Csak úgy össze vissza. Nem valami jó relikviamágiából, de felismeri a rajzot. Vérrel rajzolták Vérrel! Jó persze gonoszkodás... de milyen agybetegség vérrel írni, hiszen az lekopik... na de mindegy is. Yoan oda megy az íróasztalhoz, hogy jobban megvizsgálja a rajzot, hosszú ideig forgatja, majd leteszi, és inkább a könyvekhez nyúl. Úgy gondolja talán segítenek neki, bizonyos információk tekintetében. A pentegramma bizonyára jel, vagy valami terv... esetleg figyelmeztetés... a könyvekben komolyan segítséget sejt, de a pentegramma meg fontosnak tűnik, kulcsfontosságúnak. Közben gondolta megpróbálkozik egy varázslattal.. amit még nem használt, de itt az ideje.* - Equisaur *Suttogja, halkan, de koncentrációtól feszülten*
//Aurafaló: Varázsige: Equisaur Leírás: Halvány ezüst-zöldesen derengő apró kis lényekről van szó, melyek olyan formában jelennek meg, amilyet szeretnénk. Méretüket tekintve maximum 20 centi magasak, attól függetlenül milyen állatra koncentrálunk. Képességük méretüktől és kinézetüktől függetlenül ugyanaz, képesek megzavarni minden mágiát, ami ellentétes a természetmágiával, tehát elsősorban sötét mágiákat, de minimálisan egyéb mágiákat is. Az apró aurafalók elszívják az ellenfél mágikus energiáit és ha elég erősek vagyunk, akkor valamennyit még juttatnak is át nekünk belőle, így a mi következő varázslatunk erősebb lehet. Minél többet vagyunk képesek megidézni a kis lényekből, annál hatásosabbak. Pálcamozdulat: Miközben a lények fajtájára gondolunk, mondjuk ki az igét, és suhintsunk a páncánkkal előre, mintha abból akarnánk kirázni az aurafalókat. Hatás: A hatás azonnali és időleges. Kezdők egy aurafalót tudnak megidézni, Druidák, Illuzionisták kettőt. Az aurafalók kezdetben maximum 15 percig maradnak meg, Druidáknak és Illuzionistáknak +5 perc, évfolyamonként +5 perc, és +1 aurafaló. |
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:47 pm | |
| [Földszint]
*Sper szavaira szélesen elmosolyodik és bólint.* -Milyen igaz! *Bár tény, hogy inkább az ő szájából hitelesek az ilyen szavak, nem a jóséból, de ki tudja, egyszer lehet, hogy majd ő is eljut arra a szinte, hogy inkább nekromanta lesz, mint jós. Aztán ugye az ajtó felé indul, ami jól sejthette, hogy nem engedi a távozást. Halkan hümmög, egyelőre jobb megnézni mik az okok, aztán később ráérnek arra, hogy kirobbantsák magukat, vagy hasonló. A többiek beszélgetnek, addig ő körülnéz, az emberek arca fel is kelti a figyelmét.* -Mintha valami lemarta volna a bőrüket, valami sav. *Adja tovább az infot Spernek, miközben lefelé lépdelnek a lépcsőn. Kezén mágiától pulzál a nekromanta gyűrű, szinte bármelyik pillanatban képes lenne hathatós varázslatot kiparancsolni belőle. Mindenesetre leérnek a célállomásra, ahol ott van az említett tartály, ebből csöpög valami. Lehetséges, hogy ez lesz a sav. A terhes nőtől egy pillanatra azért megrökönyödik, főleg ami a szemét illeti.* -Hm...hello! *Valamelyest közelebb lépdel, érdekes lehet, hogy szimplán vak, netán valamilyen mágia alatt áll, vagy rosszabb. Esetleg szellem szállta meg. Az oldalán lévő táskába túr és egy kisebb papírdarabot vesz elő, ezt mártja bele a földön lévő folyadékba, hogy megnézze, vajon ez-e a sava, vagy sem. A gyűrű is mostmár ténylegesen aktiválásra kerül.* -Osteo Digiti! *Idézi meg a csontvázkezeket és így próbálja megvizsgálni, hogy el lehet-e zárni a csöpögést, netán van-e valami egyéb a tartályon, amit nem lenne hasznos szabad kézzel piszkálni, ha nem akar az ember olyan lenne mint a terhes nő.*
//Nekromágia elsődleges - Csontvázkezek (nagyon nekromanta, ahogy Rose mondaná ) Leírás: Kétfunkciós varázslat. Az elsővel kiválóan tudunk mondjuk csapdákat hatástalanítani. A lényege, hogy anélkül, hogy nekünk kellene tűzbe, vagy egyéb kellemetlen helyre nyúlni, megidézünk két lebegő csontvázkezet, és azzal tudunk ugyanúgy cselekedni, mintha a mi kezünk lenne. A másik változat egy igen komoly támadó varázslat. Lebegő csontvázkezek jelennek meg az áldozat közvetlen közelében, és tépni kezdik őt. Az első metódusnál folyamatosan koncentrálnunk kell, és a saját kezünkkel modellezni a másolandó mozgást, míg a második esetben ha egyszer ráküldtük valakire, akkor bátran bombázhatjuk további támadóvarázslatokkal koncentráció nélkül is.// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:38 pm | |
| *Sper és Cecile lefelé indulnak, Yoan pedig felfelé indul. Spernek válaszol egy-egy ott maradt emberke.* Nem sokat. Minél több időt tölt el itt valaki, annál kisebb az esély, hogy távozzon. A fenti emeletre nem tudtunk menni, lent pedig csak a tartályt találtuk. *Válaszolják a lánynak, és míg ő beszél, Cecile mivel nem állt le tárgyalni, nem vonja el a figyelmét, hogy a földszinti embereken különös sebek vannak, mintha megmarta volna őket valamilyen sav. A két lány leér a földszintre, és találnak az alsóbb szinten egy nagy zöld tartályt, amiben különös folyadék csöpög a földre, és egy nő vizsgálgatja éppen. A nőnek nagy hasa van, állapotos. Ellenben a szeme fehéren világít, nincsen írisze. Yoan felér az emeletre, ahol csak egy dolgozószobát talál, a közepén pedig egy vérrel felrajzolt pentegrammát. A szobában ezen kívül egy íróasztal, székek, asztalok, könyvek vannak... Cecile már nem tud kimenni.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Artemis Taylor


Hozzászólások száma: 272 Msn: Skype-om van azon elérte persze ha elkéritek a cimem :D Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:35 pm | |
| *Észre veszi, hogy rajta kívül két iskolatársa most érkezett meg. Így közelebb megy a templomhoz és megpróbál bemenni. Ha sikerül szét néz, hátha talál valamit, ami utal arra, mégis milyen lény lakik ebben a régi omladozó templomban. De ahogy szétnéz, nem lát semmi olyat csak gyenge hangokat hall. Így a hang irányába fordul, ahol látja, hogy emberek vannak, és ők kérik tőlük, szabadítsák ki őket. Mert ők már mindennel próbálkoztak de nem sikerült kiszabadulni. Mert az a valami elszívja az energiájukat, valahányszor próbálkoznak. De mivel neki a tiltott tárgyak között van a Nekromágia így nem igen, tud semmit tenni csak várni egy olyanra, akihez társulhat az óra alatt.* |
|  | | Speranza di Bagliore


Hozzászólások száma: 163 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:27 pm | |
| *Körbesétál, miközben végignéz a diákokon is, már akik feltűnnek a közelben, mert Artemist először észre sem veszi, hiszen erdészik, a véla lány pedig inkább magával az épülettel foglalkozik. Mikor megérzi, összerakja, hogy itt már nem kell az Isten és Isten házának tisztelete miatt visszafognia magát követi lépteivel a benyitó fiút, habár lehet, hogy már voltak együtt órán, fogalma sincs a nevéről. Kevesek neve ragadt meg a fejében, ugyanis kevesek neve érdekli egyáltalán. Cecile szavaira kissé elmosolyodik, és biccent.* - De legalább van aki felfogja az első támadást, nem igaz? *Kérdezi, habár sokkal kevésbé gondolja komolyan, mintha a másik szájából hallottuk volna ugyanezt. Speranza nehezen áldozna fel bárkit is, habár már sokkal kevésbé törődik a társaival, mint kezdetekben... Már kétszer-háromszor olyan helyzetbe került, amiben azért vesztette - vagy majdnem vesztette - életét, mert egy bénázóval törődött, mást mentett. Abból már elég volt. Hogyha Yoan felfelé indul, akkor ő Cecile-lel lefelé, de még néhány szót odaszól a bent levőknek, hátha meg tud valamit.* - Mit tudtak meg, hol van, és miért nem tudnak távozni az épületből? Menjenek inkább, maradjon csak az, aki a segítségünkre lehet. *Szól az emberekhez, és kerülgetve a törmelékeket indul meg ezek szerint lefelé, miközben a gyűrűjét kissé megigazgatja az ujján és varázsol.*
// Nekro II, nekromanta, elsődleges, Lélekpáncél: (+ még rúnamágiás védőköpeny van rajta) Varázsige: Phasma Crusta Leírás: A nekromancia nem a tárgykészítés tudománya, így a halottkeltők méltán érezhetik úgy, hogy társaikhoz képest nem állnak túl jól, ami a relikviákat illeti. Ezt ellensúlyozza ez a frappáns varázslat. A célja, hogy ha úgy véljük, nagy csatába indulunk, érdemes magunkra bűvölni a lélekpáncélt, hiszen bár korlátozott ideig megvéd minket mind a fizikai, mind a varázs csapásoktól. A páncél egy szépen kidolgozott fémvért alakját ölti magára, tökéletesen alkalmazkodik a testünk vonalához, sőt, még a stílusunk tekintetében is változó, hogy kin hogy néz ki. Pálcamozdulat: Húzzuk végig a gyűrűs kezünket a bordáinkon, majd mondjuk ki a varázsigét. Hatás: Azonnali, és időleges. A páncél azonnal felsejlik, de idő, és csapások függvénye, hogy meddig marad. Ha nem ér minket támadás, akkor egy óra, nekromanták és halottkeltők számára +20 perc. Minden egyes támadás, komolyságától függően csökkenti ezt az időt, míg végül elenyészik, és egy napig nem is lehet megújítani. // |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:21 pm | |
| * Yoan szíve a torkában dobogott, majd benyitott. Bent pillanatnyi csend fogadja. Szétkarmolt asztalok, rím romos az egész szoba. Majd mikor meglát egy csapatnyi keresgélőt, olyat ugrik mintha belecsípnének. Egy tucatnyi ember próbálgat kisebb-nagyobb varázslatokat létrehozni, keresgélni, de Yoan úgy látja, hogy el vannak keseredve. Nem tudná megmondani, hogy mi az ijesztőbb maga a szoba, vagy a sok ember kik nem mennek ki, pedig az ajtó tárva van előttük. Oda sem figyel, pedig sok gyerek sereglik ekkor a terembe. Majd az egyik keresgélő, és nyomorult arckifejezésű ember megszólítja a fiút.* - Nekünk már teljesen elszállt az erőnk, mert e hely elszív mindent. Mentsetek meg minket. *Yoant kissé letaglózza a dolog, de azért erőt vesz magán, majd barátjai oldalán előre indul. Két lépcsőt lát. Egyet mely felfelé vezet, talán a harangtoronyba, egy másikat ami lefeé vezeti az óvatlan kalandort, ki tudja hová... Yoan fél az ilyen mélységtől, ezért inkább felfelé indul. Nem tudja, hogy jó ötlet e, de ha rossznak bizonyul még mindig ott van a lépcső...* |
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:20 pm | |
| [Alagsor]
*Kicsit késve érkezik meg a többiekhez képest az órára, bár tudott a nagy küldetésről, de attól még a világmegmentés előtt a délutáni teáját mégsem hagyhatta ki. Az hogyan nézne ki? Jó néhány perccel tehát a többiek után érkezik, futólag biccent, de nem foglalkozik a többiekkel, hanem Sperhez lépdel, aki épp nagy erőkkel vizsgálja a templomot kívülről. Végül egy druida illető lép be a kopott templomba, akiről csak úgy süt az élet szeretet, a zöld ruházat.* -Ne hogy már egy druida előzzön meg minket! *Rázza meg a fejét Sperre pillantva, hiszen annyira igazából nem ismeri, nem tudja hogy vallásos és azért nem ment be eleve a templomba, hanem kintről vizsgálgatta. Mindenesetre sietősen Yoan után indul és be is lépdel, ahol már vannak illetők. Szavaik hallatán hátraarccal megpróbál kimenni a templomból, hiszen az a lapján, amit mondanak, az jó eséllyel nem fog sikerülni. Aztán tűnődőn dönti oldalra a fejét.* -Hm...kellemetlen, de majd mi...kijutunk. *Halovány mosolyra húzódik a szája, nem, direkt nem azt mondta, hogy majd "mi segítünk". Igazából nem pusztítaná el a világot, de ha nincs rá oka, akkor meg sem mentené. Mindenesetre kicsit körbetekint, aztán a lefelé induló lépcsőket fixírozza.* -Szóval a toronyban lesz a bősz gonosz varázsló, a csapdákkal teli zombis terem pedig odalent. Hívogató! *A kis rózsaszín habcsóktündér hozzá nem illő csontpáncéljában tehát lefelé veszi az irányt.
DE abban az esetben, ha mindenki lefelé indul, akkor inkább felfelé megy.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:14 pm | |
| *Sper körbejárja, és annyi bizonyos, hogy ténylegesen valamilyen sötét erő lakja. Hátsó bejárat nemigen van, volt ugyan, de beomlott. Az egész épületről lerí, hogy át van itatva gonosz mágiával, és már köze nincsen az eredeti áhitatos vallásossághoz. Artemis az erdőben nem talál semmi szokatlant. Yoan végre benyit. Bent egy szinte teljesen lerombolt belső teret talál, a padok összetörve, széttépve, lekarmolva. Ezen a szinten egy kb tucatnyi ember próbál kijutni, varázsolgatnak, nyomoznak, de reménytelennek tűnik a dolog. Amikor látják az érkezőket, akkor reménykedve fordulnak feléjük.* Nekünk már teljesen elszállt az erőnk, mert e hely elszív mindent. Mentsetek meg minket! *Körül lehet nézni itt, lefelé lehet indulni az alagsor felé, és felfelé a harangtorony irányába.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11754 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 4:05 pm | |
| //Kis türelmet, most értünk haza, átolvasom, aztán írok// _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: A sötétség arénája Csüt. Máj. 17, 2012 3:52 pm | |
| *Yoan érkezik meg az órára, enyhén fintorogva, de izgatottan... az volt az irányelve, hogy az ellenségével is meg kell küzdeni... vagy így, vagy úgy. Hát a nekromancia nem egy barátja még most sem. Nagyon érdekli őt, de aki sokat használja, azt igen csak megveti. Nem volt még ebben a teremben, jó gyér a megvilágítás. Yoant fájdalmas elégtétel öntötte el. Pontosan ilyennek képzelte el a helyiséget melyben most áll. Magában rendezte le a "fogadás"-t, hogy pókhálókkal körbefont sötét, helyiség lesz... hát abban biztos volt mindig is, hogy nem fényes palota fogadja majd, de most ahogy itt áll... mindent le lehet olvasni az arcáról csak bizakodást nem a helyiség iránt. Mikor beljebb megy, egy erdőben találja magát. Tudott a templomról, amit fel kell fedezniük, és elhatározta magában, hogy bizony most be fogj bizonyítani azt, hogy nem gyáva. Ezt eddig nem lehetett megcáfolni. Mikor meg pillantotta a fekete templomot egy pillanatra, egy igen hosszú pillanatra megállt. Ütött-kopott ház, berácsozott ablakokkal, bezárt ajtóval, és a ragyogó holddal fejdísz gyanánt. Yoan körül néz, majd bátorságot kezd keresni.. egy baj van: egyenlőre nem talál. Minden estere megindul a "házikó" felé. Amit ő így nevezett magában... enyhén szorongva, de megindul, és kezével megfogja az ajtót, majd megpróbál benyitni...* |
|  | | |
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|