
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Narcis Sior Tanár


Hozzászólások száma: 45 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Kristálybarlang Csüt. Aug. 26, 2010 10:15 pm | |
| First topic message reminder :A kristálybarlang a Lélekölő-hegység lábánál helyezkedik el. A fenyves és a mocsár miatt nehéz megközelíteni, és veszélyes is. Épp ezért, mivel ez a terem a diákok számára elérhetőnek kell, hogy legyen, a Központi társalgóban lévő tükör teleport pontban 17:00-kor, hátha van olyan botor, hogy ilyen korán jöjjön ide, már nem Nellondba viszi a diákokat, hanem a Tanterembe. Ha belépsz a barlang bejáratán, néhány száz méteren keresztül csak a sötétben tapogatózol. Az út rögös és sáros, a falak kopár sziklák, még moha sem maradt rajtuk. De ha túl jutsz ezen a kis folyosón, akkor csodálatos látványban lehet részed. A barlang középső terméig még sima az út. Itt aztán találsz minden szépet, illetve ide hoz maga a teleport. A míves tükör a falnak van támasztva, ott léphetsz át, és csodálhatod a kristályokkal és csillogással teli termet. A plafont, a falakat színes kristályok borítják, a padló megszilárdult jég, ami visszatükröz mindent. Mindenhonnan csak magadat látod, és visszhangokat hallasz. A jégre ha lenézel, alatta fagyott halakat látsz, mintha még élnének, úsznának. De vigyázz, ha csúszkálni támad kedved... mert a hegyes, kiálló kristályok könnyen nyársra fűzhetnek! Mivel most már tanteremként funkcionál a hely, a jég nem csak a padló, hanem gyémántként emelkedik padokat és székeket biztosítva a diákoknak, s habár kicsit kemény, de a jég hidege nem érződik rajtuk. Ebben a teremben lesz tartva minden óra, és ha körbe tekintesz a járatok előtt kirajzolódik előtted a tanári katedra képe. Ha sikerült átevickélned, hét veszélyes alagút ásít feléd. Ha jót akarsz, oda soha nem merészkedsz tapasztalt vezető nélkül. Mert csak a barlang őrzője tudja melyik nyílás után mi következik... kép by Aurora Valanthe Mediaris & Laura Wylee
|
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Steven Grivalt Diák

Hozzászólások száma: 1219 Msn: subi2460@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Hát bár ez a sablon szöveg, de...: Bárki hívhat játszani 
Előnyt csak te élvezel, a többiek várjanak a sorukra 
Hé ott hátul!! Nem kell tolakodni... 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 4:22 pm | |
| *A barlang szája hirtelen becsukódik Steven mögött, és amint a távoli dübbenésekbőlkövetkeztetni lehet, a többi barlang hasonlóan járt. Egyedül van, amint nem bán, hiszen nincs kedve barátkozni. Csöndesen halad előre, a járatban visszhangoznak a léptei. Semmit nem lát, így előveszi a pálcáját, és elmormogja a megfelelő varázsszavakat. Elementalistaként könnyű dolga van, különösebb nehézségek nélkül megjelenik előtte egy fénylő tűzgömb, ami egy darabon bevilágítja a barlangot. Így halad tovább, és közben érzékeit kiélesíti, figyel minden apró rezdülésre.* - A csudába! *szólja el magát, mikor belelép valami ragacsos anyagba. Nagy nehezen kiszakítja a lábát, ám a következő lépés szintén ez a ragacsos anyag. A pálcáját már eltette, így mikor a lépés hiányától kibillen az egyensúlyából, meg tud támaszkodni a falon.* - Na mi a ... ?*felkiáltás tör ki belőle, ugyanis a keze is beleragad a láthatóan a falakon is végigfutó ragacsos dologba. És hiába próbálja kiszabadítani a magát, a mozgolódástól csak közelebb kerül a falhoz, és immár egész testével beleragadt. A tűzgömb közelebb lebeg a falhoz, hisz követi Steven mozgását. De sajnos a pálca a zsebben, és a telekinézis szóba sem jöhet. A fiú reménykedve várja, milyen hatással van a tűz a ragadós csumizra.* |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 4:17 pm | |
| *Yoan többször is rálép egy döglött patkányra, és többször is belegabalyodik egy pókhálóba. Kicsit idegesíti ez a helyzet, de nem szól.Kisvártatva egy barlangterembe ért, melynek közepén egy oltár állt. Hanára néz, aztán megint az oltárra. Elfintorodott a belek a vér és az egyéb testrészek láttán, de semmi jelét nem mutatta félelemnek. ~ Biztosan valami ősi kultusz áldozatoltára lehet ez. Bár láttam friss vért is. Nem tudom mire utal. * Yoan elgondolkodik, de nem jut értelmes megoldásra, mindenesetre felkészült arra, hogyha gyorsan kell majd kirántani a pálcáját* ~ Bemenjek? Ne menjek? De mi lesz ha... Nem félek, igen is oda megyek *Azzal lassan az oltár felé kezdett lépkedni. Közben hátra-hátra néz, meg-megtántorodik, de nem fordul vissza, és szemét kitartóan az áldozati oltáron függeszti* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 4:09 pm | |
| *Ahogyan egyre beljebb haladnak az alagútban, néhány patkány szalad el a lábuk alatt, denevérek sipítoznak fel érkezésükre, pókhálóba akad kezük, válluk, hajuk. Nem csak ez a kellemetlen az egész helyzetben, mivel a földön, a falakon furcsa, száraz és friss vérnyomok is látszanak, átható hullaszag csapja meg az orrukat... Lyra varázslatára valami felmordul, és mintha lépéseket is hallana, feltehetőleg négylábú lényét. Steven beleakad valami ragadós, ezüstös csillogású trutyiba, amiből nem tud szabadulni egyelőre, és minél jobban vergődik, annál jobban betekeri magát... Yoan és Hana egy barlang szerű helyen lyukad ki, aminek a közepén egy oltár magasodik, az oltár tiszta vér, és mintha még belek, egyéb testrészek is fellelhetőek lennének a közelben. Cattel ugyanaz történik, mint Stevennel.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Cat Morgan


Hozzászólások száma: 570 Kaszt:  Üzenőláda: Kicsi avatarom ^^

Cat troll; ha meglátod, nos, jó szórakozást ;D
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 4:05 pm | |
| * Ez az óra különösen izgalmasnak bizonyul. Még valamikor délután elkészítették a tárgyakat amire valószínűleg szükségük lesz az óra folyamán. Helységnek nem más lett kitűzve mint egy barlang. Lassacskán Cat leballag a meredek kő falakon és amint beért megnyílik előtte egy bejárat. Mintha valamiféle folyosó lenne, vagy ilyesmi. Azt azért észre veszi hogy még van egy pár diák a barlangban köztük egy pár ismerős is. Nem tudja mi tévő legyen, az viszont biztos hogy be kéne mennie abba az alagútba. Így hát erőt vesz magát és besétál a középső alagútba. Nem nagyon tudja hogy lesz e később valami világítás vagy akármi más, viszont azt őszintén reméli hogy semmi nem fog rátámadni csak úgy hirtelen. Attól nagyon meg tud ijedni. Amint kicsit ijedten de besétál az alagútba annak falai bezárulnak mögötte. * |
|  | | Lyra Baker


Hozzászólások száma: 35 Msn: Még nincsen... Kaszt:  Üzenőláda: Nessie di Alsiera multija, a tüzes szőke:)
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 4:01 pm | |
| *Lyra jó kedvűen lépdel be a barlangba. Most először van órán, így nagyon örül neki, hogy pont egyik kedvenc tantárgyát ismerheti meg közelebbről legkorábban. Pantalaimon akrobata módjára ugrál mellette, s próbálja kikerülni az épp útjába kerülő köveket. Leányzónk teljesen el van ájulva az egész látványtól, nagyon bejönnek neki a csillogó drágakövek. Épp egy hatalmas, lila micsodát csodál, mikor felnyílt előtte egy ajtó. Leányzónk szemében tűz lobban, hiszen nem szokta még meg, hogy ilyen módon nyílik átjáró az órák helyszínére, bár testvéri már meséltek neki a helyről. Már csak azért, hogy bonyorult legyen, egy szélső alagútban indult el. //Akkor mondjuk a bal szélsőbe, hogy ne legyen együtt a többiekkel// Szerencsére kényelmes cipőben volt, mondjuk nem egy csinibaba ő, szóval magassarkút nemigen hord, maximum ünnepélyen, de gyakorlati órán... Még álmában sem. Most tehát kísértetiesen lépked az alagútban, mígnem közel ér egy fáklyához.*-Te is arra gondolsz, amire én, Pan?*Kérdezte daimonjától, mire az látványosan elmosolyodott, s eekor gazdája már lépett is. Elvégezte a mozdulatsort, s a fáklya tüzét igyekezett teljes mértékben elszívni úgy, hogy az a folyosószakasz teljes mértékben kivilágítatlan legyen, ha leányzónk nincs ott. A tüzet most egyik kezébe vette úgy, hogy csak könnyedén lobogjon, és ment tovább a folyosón. Hamarosan aztán hatalmas sikolyt hallott.*-Hallottad?*Kérdezte Pantalaimontól. Mikor meghallotta a hangot, s láng erősen fellobbant, s most azóta is nagyon erősen ég. Leányzónk előrébb sietett az alagútban, keresvén a hang kiadóját.*
//EHA elsődleges, Tűzalakítás: Leírás: Ahogy a többi elemnél, úgy itt is a telekinézishez hasonló, az egész tűzalakítás alapja. Tűz összegyűjtése és mozgatása, alakformálása akár levegőben, tűzcsóva képzése, vagy ha valaki ezzel támad, akkor bizonyos mértékig megállítása és átvevése. Idővel, és tehetséggel ezek a manipulációk olyan szintre jutnak, hogy már robbancsgolyókat - apró tűzgolyók, amik habár nem tűzgolyó erősségűek, még is petárdaként robbannak - tud formázni a tűzből a tűzharcos. Harcosok, Elementalisták, tűzmágusok, elsődleges mágiások kiemelkedően tudják alkalmazni a varázslatot, már képesek a robbancsok teremtésére. //
|
|  | | Steven Grivalt Diák

Hozzászólások száma: 1219 Msn: subi2460@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Hát bár ez a sablon szöveg, de...: Bárki hívhat játszani 
Előnyt csak te élvezel, a többiek várjanak a sorukra 
Hé ott hátul!! Nem kell tolakodni... 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 3:58 pm | |
| ~ Mintha egy mély álomból kelnék fel, hosszú-hosszú idő után!~ *Fut át Steven agyán egy érzés. Nagyon rég volt már, hogy emberek között volt. Az elmúlt hónapokat egyedül töltötte, sajnos egy gondolat befészkelte magát a fejébe, s az nem hagyta szabadulni. A gondolat, miszerint az öccse veszélyben van. Heteket töltött azzal, hogy próbált a nyomára bukkanni, nem is mindig volt jelen az iskolában. De semmi... Komoly aggodalom kezdett úrrá lenni rajta, és sajnos a fiú engedett neki. Ám hamar rájött, hogy az óráit nem hagyhatja ki, hiszen a tudása még komoly fejlesztésekre vár. Egyre inkább úgy érezte, kezd kiesni a varázslók, a mágia világából. Ez ellen a legjobb orvosság, nos egy tanóra. Így most, legyőzve szorongását, a kristálybarlangfelé vette az irányt.* ~ Erre még nem is jártam ~ *állapítja meg magában, majd látva hogy rengeteg alagút nyílik, az egyik bal oldalsót választja, nem látva, hogy a jobb szélsőben már van valaki, akitől tanácsot kérhetne.* - Hahó!! *kiált bele az alagútba, de a hangja a kristályfalakról visszaverődik. Így egymaga indul el, várva, hogy mi is fog történni!* |
|  | | Yoan Asen


Hozzászólások száma: 121 Msn: maraczidani@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 3:57 pm | |
| *Yoan lihegve, futva érkezik a terembe. Nellond messzebb volt mint hitte, majdnem elkésik. Így nem volt ideje összepakolnia a cuccait, így tehát este kell időt szakítani rá. A gondolattól gyomra ugrik egy szaltót. Mikor beljebb megy a látvány elszédíti. Még sosem volt drágakőmágia órán, de kiskorában nagyon tehetségesnek bizonyult benne mikor még kis ártatlan dolgokkal gyakoroltatott vele apja, aki ugyancsak mestere volt a mágiaágnak.A kék teremben olyan hideg érzés lett rajta úrrá, mintha tényleg hideg lenne. Nem is volt hideg, de a látvány úgy elbűvöli, hogy érzései néha mellémutatnak. Hozott magával egy gyűrűt, és egy kardot, hogy ha kell tudja alkalmazni a készítményeket. Még nem volt itt mindenki, ezért Yoan leült egy székre és várni kezdett. Egyszerre alagutak nyílnak a semmibe. Ez mindenkit rosszul érint. Yoannak olyan érzése volt, mintha be kellene mennie az egyikbe. Az egyik lány a jobb szélsőt választja. Yoan úgy gondolta, jobb, hogyha társasága is akad így ő is utána megy. Mikor belép a barlang falai összezárulnak mögötte. Keményen megmarkolta a délelőtt elkészített tárgyakat.*
A hozzászólást Yoan Asen összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 23, 2012 4:24 pm-kor. |
|  | | Hana Jessica Dentry Diák

Hozzászólások száma: 448 Kaszt:  Üzenőláda: Elsődleges mágiák: Illúziómágia, Látványmágia, Élőlényidézés, Természetmágia, Hangmágia, Dalmágia
Tiltott mágiák: Őselemi mágia, Sötét Hatalmak Elűzése, Hatalom mágia, Nekromágia, Asztrál-mentál mágia, Sötét Varázslatok Használata, Misztikummágia, Jósgámia
Faj: Ember
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 3:46 pm | |
| *Már jó ideje itt van az iskolában, pontosabban ötödik tanéve, úgyhogy majdnem minden helyet el tud magyarázni, hogy hol is van tulajdonképpen. A kristálybarlang is ilyen hely, pontosan tudja hol is helyezkedik el. Igen ám, most onnan érkezik, ugyanis picit megéhezett ebéd óta és még beugrott pár almáért, hogy útközben, az óra helyszíne felé legalább egyet elfogyaszthasson. Ezt meg is tette. A táskájában viszont maradt még két szem alma, ha esetleg a későbbiekben szüksége lenne rá. Egy vászontatyó van egyébként nála, saját készítésű, mármint a mintát illetően. Ő festette rá a színes pillangókat is virágokat, hogy feldobja a sima vászon anyagot. Természetesen benne lapulnak azok a tárgyak, amiket már délelőtt megcsinált. Kicsit korán érkezett az óra helyszínére, tulajdonképpen még nincs is itt senki. Nem baj, inkább várjon, mint rá várjanak.* ~Vajon hányan leszünk?~*Fut át a fején a gondolat, miközben helyet foglal az egyik jégpad tetején. Elvégre még nem kezdődik az óra, majd ha már többen lesznek, akkor székre ül, de addig is inkább padra. Volt már itt nem egyszer, mégis még mindig elvarázsolja kissé ez a jeges hely. Jeges, de ugyanakkor van benne valami megnyugtató is. Szemléli a fagyott halakat és vár, hogy megérkezzenek a többiek is.* ~Legalább kettesben leszek a tanárral.~*Konstatálja magában, amikor is óra kezdése előtt már vannak egy páran. Aztán egyszer csak pár alagút nyílik a barlangból. Jess a jobb szélsőt találja a legszimpatikusabbnak, ezért afelé indul el. Nem bánná, ha akadna társasága, elvégre majdnem minden jobb többen, mint egyedül, de ha senki más nem akar ugyanazon az úton menni, mint ő, akkor egyedül megy.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Kristálybarlang Hétf. Ápr. 23, 2012 3:11 pm | |
| *A Kristálybarlangba érkezve a diákok egyelőre semmi különöset nem tapasztalhatnak. A délelőtt elkészített tárgyaik természetesen náluk vannak, amikor pedig az óra elüti az ötöt, annyi alagút nyílik meg a diákok előtt, ahányan vannak. Az alagutakba bemehetnek többen is, vagy egyedül, és ha mindenki elindult a maga útján, a bejárat lezárul előttük... Az alagút folyosószerű, vájt és vésett falakkal, döngölt padlókkal, elvétve egy-egy fáklyával, szóval nem teljes a sötétség. Néhány másodperc múlva, miután tettek néhány lépést, egy sikoly hangzik fel a távolból... Beleremeg az összes alagút.*
//Aki együtt van valakivel, az legyen szíves, írja oda. Ha van rá lehetőség, kérlek Titeket, küldjétek el FaceBookon is a hozzászólásotokat, mert még nem vagyok otthon! (www.facebook.com/beawer )// _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Denise O'Ross Tanár


Hozzászólások száma: 44 Kaszt: 
Pozició Titulus: Drágakőmágia tanár
 | Téma: Re: Kristálybarlang Vas. Ápr. 01, 2012 11:11 am | |
| //Megkésve, de órák lepontozva.// _________________ Denise fiatal elementalista nő, aki soha nem találja a helyét, állandóan mozgásban van, és nem bír nyugton maradni. Könnyen felkapja a vizet, de közvetlen és barátságos, soha nem lehet tudni, hogy épp most milyen kedvében van. Szinte bárhol összefuthatsz vele, állandóan csak a faluban mászkál... Ha szimpatikus neki valaki - legyen az fiatal, idős, nő vagy férfi, diák vagy csak egy kikötői munkás - nem szégyenlősködik, megszólítja és beszélgetésbe elegyedik vele. Mostanában gyakran megtalálhatod a temetőben kószálva, hogy újra és újra gyertyán gyújtson szülei emlékére. Jelenleg a Nezabar egyik Drágakőmágia tanára, így sokszor tartózkodik az iskolában, de szabadidejét így is Nellondban tölti.
Emily Kyra Beawer multija |
|  | | Órai mesélő

Hozzászólások száma: 190 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 5:25 pm | |
| //Tekintettel arra, hogy négyből legalább ketten nem tudnánk írni a most kikerült hírre való tekintettel, a játék FAGY.// _________________ Az órai mesélő használói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valenthe Mediaris, Evan Darian, Safira Desierto, Camryn Lilleyman
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 5:22 pm | |
| //Okes, Ros néni, bár sajnálom ://// |
|  | | Angyal Ágnes Beatrix


Hozzászólások száma: 90 Msn: isabellanewton@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 5:20 pm | |
| *Természetesen mikor Rosetta bemutatkozik Áginak, ő is elárulja, hogy Angyal Ágnesnek hívják, így máris van egy újabb ismerőse itt a Nezabarban. Amit Rosetta a rejtekajtóról mond, nem érti, hiszen bolgárul beszél a lány, csak néhány apróbb szót hall ki a lány beszédéből, de ezeket felhasználva sem tudja összerakni, hogy mit is akart Rose mondani. Kínos. Talán épen valami olyasmit, hogy nem kellene oda lemenni? Végül is mindegy, Ági varázsol, fényt csinál és már lent is van, a lépcsőket hagyja maga mögött. Ahogy végre leérnek, egy téglalap alakú terembe érkeznek, ahonnan hamarosan máris támadnak a démonok.* ~Lejöttünk. Lejöttünk, bakker lejöttünk!!~*sz*rja össze magát a lány és utat engedve a két társának, felfelé igyekszik a lépcsőn, de csak néhány fokot. Agya lázasan gondolkozni kezd, hogy mit is tehetne, mivel is kellene védekeznie. Érdekes, hogy az adrenalin mennyire megélesíti az elmét, hiszen Ági - habár abszolút nem jó az ilyen helyzetekben - hamarosan egy varázsigével drukkol elő. Pálcáját lendíti, majd beugrik a lányok mellé és csapó mozdulatot tesz a pálcájával, miközben kimondja az igét:* - Falx Aurilis! *hogyha sikerül a varázslat, akkor 10 penge suhan ki a pálcájából (4 alap, +5 az évfolyam miatt, + 1 az elsődleges miatt) és remélhetőleg a démonok testébe fúródnak. Kérdés, hogy elég-e ennyi arra, hogy megmeneküljenek?* - Run, run, run!! *visítja Ági, majd megindul felfelé a lépcsőn. Nagyon reméli, hogy ennyit a másik két lány is tud angolul.*
//SHE I. - Elsődleges A varázslat két funkciós, ugyanis önmagában is működő képes, de erősíthetünk vele távfegyvert is. a.) Ha önmagában alkalmazzuk, akkor távolsági támadásra hatásos, apró ezüst pengéket hoz látre, amik a pálcából csapódnak ki sorban egymás után a célpont felé süvítve. Kezdők esetén 4 penge jön létre, évfolyamonként +1, démonvadászok, inkvizítorok, aurorok és elsődleges Sötét hatalmak elűzésével rendelkezők +1. Vérlények ellen rendkívül hatásos, de szimpla támadásra is alkalmas bárki ellen.//
A hozzászólást Angyal Ágnes Beatrix összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 16, 2012 5:23 pm-kor. |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 5:17 pm | |
| // En Jé Ká // _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Órai mesélő

Hozzászólások száma: 190 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 5:10 pm | |
| *Rosetta látja, ahogyan a porban fekve próbál lábra állni, sötét van és hideg. Ennél többet nem lát. Ágnes el tudja rakni a könyvet, és a pajzsot is felhúzza elméjére, majd ugye megindulnak lefelé a lépcsőkön... Ciara nem próbálkozik túl kitartóan a szoborral, ő is követi a lányokat. Rosetta, Ciara és Ágnes együtt halad lefelé a lépcsőkön, világító pálcával, de erre talán nem is igazán van szükség, hiszen ahogyan egyre lejjebb és lejjebb érnek a csigalépcsőn. Elég hosszú idő, míg végre egyenes talajt tudhatnak a talpuk alatt, és amikor körbenéznek, igazából csak egy téglalap alakú helyiséget látnak, de elég tágas... Két ajtó van két ellentétes irányba, és az egyiken, alig, hogy megérkeznek, három nagydarab démon robban be, és rögtön üvöltve rá is támadnak a lányokra... Őrök? Ciarának sikerül kivédenie egy felé száguldó tűzgolyót, de a démonok jócskán előfölényben vannak, ki tudja, menni fog-e mindig.* _________________ Az órai mesélő használói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valenthe Mediaris, Evan Darian, Safira Desierto, Camryn Lilleyman
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 5:08 pm | |
| *Ciara nagy meglepetésére talál valamit, és örömében picit fel is sikkant, de azért nem annyira hangosan, csak épp annyira hogy a két lány rápillantson mi van.* -Találtam egy rejtekajtót, de jó...itt lesz valahol a szobor alatt vagy felett...*mondja a lányoknak ahogy rájuk néz, majd megpróbálja valahogy kideríteni hogyan is lehetne kinyítni, de bárhogy is sikerül, azért odamegy a lányokhoz is, mert feltűnik neki hogy ők is valamivel bajlódnak. Ahogy közelebb megy e célból, látja hogy ők is egyfajta rejtekajtót találtak, úgyhogy egyenesen felveti gondolatát nekik.* -Szerintetek ez nem különös, hogy kettő is van egy ilyen szobában? *férkőzik közelebb a járathoz, majd próbálja kideríteni hogy az felfelé avagy lefelé vezet-e. Majd mivel nem nagyon tudja hogy akkor mit is tegyen, mert hát együtt kellene mindenképp maradniuk, ő ezért inkább úgy dönt hogy követi őket, és utolsóként átmegy a rejtekajtón. Majd elrebegi a Lumos igét, miközben haladnak előre.* - Ciq, figyelj minden gyanus dologra....rendicsek? *mondja daimonjának, majd közben eszébe jut egy vari amit azonnal el is rebeg* -Sensumensis!
//NM I. lélekérzékek elsődlegs Leírás: A mágia segítségével képesek leszünk egy más dimenzióban érzékelni a dolgokat, mondhatni a lélek síkjára helyeződve át, ahol az idő képlékenyebb, mint saját síkunkon. Olyan eljövendő történésekre is felfigyelhetünk, melyekre egyébként nem, és lelki szemeink észreveszik akár a hátbatámadást is, így szinte meglephetetlenné válunk. A Lélekérzékek segítségével egy erős nekromanta már szinte sebezhetetlenné válik, meglepetés ellene nincs, hiszen előre érzékeli a veszélyt, a támadásokat, így hamarabb képes reagálni, mint ahogy azok megtörténnének. Csapdába csalni szinte lehetetlen lesz.// |
|  | | Angyal Ágnes Beatrix


Hozzászólások száma: 90 Msn: isabellanewton@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:57 pm | |
| *A varázslat sikerül és Ágit iszonyatosan meglepi, de a lábai szinte magától kezdenek megindulni az egyik polcsor felé. Közben persze ő is elolvasgatja a könyvek címeit és egy igazán különleges könyvre bukkan, Démoni jóslatok címmel. Le is emeli a polcról a könyvet, majd a táskájába biggyeszti és utána indul meg végül a polcsor felé, ahol egy bizonyos könyvtámasz vonzza iszonyatosan a kezét. A könyvtámasz egy griffmadarat ábrázol, de sajnos a lánynak nem sok ideje van ezt megnézni, hiszen kinyílik egy rejtekajtó: egy aprócska lépcsősor vezet lefelé a mélybe. Időközben Ciara is talál egy rejtekajtót, mire Ági felvonja a szemöldökét.* - Milyen rejtélyes ez a Könyvtár *szólal meg angolul a lány, hiszen a blogár nyelvtudása még közel sem olyan jó, hogy kommunikáljon vele, avagy frappáns megjegyzéseket tegyen, így aki érti érit, aki nem, az meg így járt. Mielőtt azonban Ági lesétálna a lépcsőn, elvégez egy egyszerű kis mentál varázslatot. A nyakláncát - mely egyben a fókusz is - megdörzsöli kétszer jobbra, majd halkan kimondja az igét:* - Mentego! *hogyha ez megvan, akkor egy Lumos-szal a pálcája végére fénygömböt varázsol és egyedül - avagy valamelyik lánnyal - megindul lefelé a lépcsősoron, eszébe sem jutva, hogy bizonyára ez a lépcsősor lentebb van, mint a megengedett szint a kastélyba.*
//AMM II. - Másodlagos A varázslat hatására egy mentális pajzs keletkezik elménken, mely egyrészt óv a mentális befolyásolás, gondolatolvasás ellen, másrészt kisebb szintű asztrál-mentál mágiákat képes visszapattintani, így azok az ellenfélen érvényesülnek, mintha mi varázsoltuk volna rá. Tehát például, ha valaki Sugallni próbál nekünk, de a mentális pajzsunk ép, akkor a varázslat visszapattan az illetőre, és így mi tudjuk majd őt irányítani. A visszapattintás ellen nincs védekezés, tehát hiába van neki is mentál-pajzsa, az már nem védi lényegében a saját varázslata ellen. A mentál-pajzs pontosan jelzi, hogy ki támadott minket mentálisan, tehát amint ránézünk azonnal felismerjük, hogy ő volt. A mentál-pajzs kisebb szintű lények speciális mentális képességei ellen is védelmet ad, például egy kisebb szintű, tehát nem valamilyen durva ősvámpír ellen, vagy mentális pók, szirén ellen stb.// |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:55 pm | |
| *Mikor észreveszi, hogy igazából hárman vannak akkor Ágnesnek is bemutatkozik, habár őt ténylegesen nem látta még, "egyik életében sem", bizonyára nem rég érkezett. Az ex-koboldlány mindössze a hangulatvilágítással tudott szolgálni, miután leolvasta a címeket, majd a jósmágia ajtót nyit, amit lát, ellenben Ciara varázslatával, szóval értelemszerűen Ágnes mellé lép, érdeklődve a járat iránt.* - Hogyha ez le visz, akkor ahelyett, hogy hálát rebegne az életéért szét fog minket tépni. Volt már rosszabb is... *Suttogja félhangosan a lánynak, a hangja kissé elvékonyodik, pedig igazán próbált valami könnyedebb hangvételt felvenni. Nem lép be a másik lány elé, nem ismeri, nem akar a felfedezése elé bevágni, helyette ha már itt kísértik a sorsot, a Sors-ot is megkísérti.* - Növényekben nem bízhatok egy ilyen helyen, hát... Fortis... *Suttogja egészen halkan a medálját megpöccintve a medált, és ha ÁGnes elindul, akkor követi őt, Ciarának is intve, hiszen úgy volt, hogy nem szakadnak el.*
//Lélekszimpátia, elsődleges, pluszos tárgy, Sors: Varázsige: Fortis Leírás: A varázslat a jósmágia irányába nyúl el a Lélekszimpátia segítségével. Mivel ez esetben a lélek vonalára fókuszálunk térben és időben olyan módon, hogy ezzel képesek lehetünk előre jelezni eljövendő eseményeket. A sorsunkat kutathatjuk fel, tehát arra kaphatunk választ mi fog velünk történni az eljövendő időkben. Minél erősebbek vagyunk, annál távolabbra tekinthetünk és annál inkább kutathatjuk ki más lelkének jövőbeni lenyomatát. Fókuszhasználat: Jobb kisujjunk körmével pöccintsük meg az asztrál-mentál medált, miközben kimondjuk az igét és célszemélyre koncentrálunk. Hatás: Azonnal is időleges. A varázslat képek formájában azonnal megadja a választ, hogy mi vár ránk a közeljövőben. Nem olyan hatékony, mint egy jósmágia, mivel célszemélyre koncentrál, azonban épp e miatt távolabbra tekinthetünk. Ha saját magunkat alkalmazzuk, nagyobb hatásfokot érhetünk el, míg ha másra, akkor kisebbet. Kezdők 10 perccel tudnak előre tekinteni az időben, elsődleges lélekszimpátiával rendelkezők, jósok, látnokok, mentalisták +5 perc, évfolyamonként +5 perc. Ha másra alkalmazzuk a mágiát homályosabb képet kapunk, de így akár ellenségeink jövőjét is felkutathatjuk. // _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Órai mesélő

Hozzászólások száma: 190 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:48 pm | |
| *Rosetta el tud olvasni néhány címet, olyasmik, hogy "Véres hatalom", meg "Álmomban már öltelek", és az összes többi ilyen - a lányok számára talá egy kicsit bizarr, de hát nem felejthetik el, hogy hol vannak. Rosetta mágiasemlegesítéssel próbálkozik, amivel semmi látványosat nem ér el, csak azt, hogy a falakon égő fáklyák varázsütésre elalszanak, több nem igazán tűnik fel nekik. Ágnes jósmágiázik, mire lábai szinte automatikusan az egyik távolabbi polchoz viszik, és a kezei leemelnek róla egy könyvtámaszt, amely egy griffmadarat ábrázol... Halkan behúzódik a polc a falba, és egy lépcsősor bukkan fel, ami lefelé vezet. Ciara is rejtekajtót talál, de egy másikat - az egyik 2 méter magas démoni alak szobra mögött vagy alatt lehet, hiszen a "műremek" lilás-ezüstös színnel kezd el vibrálni, de ezt csak a szőkeség láthatja.* _________________ Az órai mesélő használói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valenthe Mediaris, Evan Darian, Safira Desierto, Camryn Lilleyman
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:43 pm | |
| *Ciarának az a gyanuja támad, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a démonnal, hisz majd le veszi szószerint a leányzó fejét, hogy az egyenesen megkérdi a dolgokat. Persze tudvalevő hogy a démonok ilyenek, de ez puszta pszichológia, hisz ha valami tiltott, pláne ha ennyire nem akarják elmondani mi is van ott, az annál érdekesebb lesz, ugyebár.* -Hát, igen, valami tiltott, és szerintem is a megoldásunk kulcsa, vagy annak egy darabkája....mert annyira felidegesedett hogy alig vártam hogy tegyen valamit, mert olyan szépen ráküldtem volna egy kis tüzmágiát...*mosolyodik el félhangosan Ciara, majd daimonjára pillant, aki csak nagy sóhajjal megrázza fejét és képességét használja, de nem tud meg belőle semmi hasznosat, úgyhogy jobb híján követi Rost, vagy hát Wylenat. Közben meg be is mutatkoznak, bár a nevekre sosem szokott emlékezni, na, de most talán jobban megmarad már neki. Igy kettecskén lépnek be tehát egyfajta könyvtárba, ő sem tudta hogy a démonok szoktak olvasni, és elgondolkodik hogy mit is olvashatnak, biztos valami felettébb durvább mágiákat használnak, meg ilyesmi, és ezekről olvashatnak. De a lényeg, hogy rejtekajtót próbál felderíteni, és csak reménykedik a sikerben, nem hiszi hogy itt egy sima felderítéssel jutna valamire. Ugyhogy már pálcáját használja is, miközben mondja a varázsigét.* -Venatio Ostiumvieo
//AUm II. rejtekajtó keresése, elsődleges Leírás: A név magáért beszél, a mágia segítségével egy adott területen belül rejtett, titkos ajtókat találhatunk meg. Természetesen abban az esetben, ha azok elrejtési módja nem haladja meg erőnket, tehát attól hogy nem találunk rejtett ajtót, még lehetséges, hogy van, ha nálunk jóval erősebb mágus rejtette azt el. Egyébként a varázslat mindenféle titkos ajtót megmutat, legyen az varázslattal, vagy fizikai úton elrejtve. Hatására a titkos átjáró körvonalai éles lilás-ezüstös színnel kezdenek el világítani, de ez csak a mágia kimondója számára lesz látható, másnak nem.// |
|  | | Angyal Ágnes Beatrix


Hozzászólások száma: 90 Msn: isabellanewton@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:42 pm | |
| //Bocsánat a késésért! Remélem még csatlakozhatok... :/ //
*Természetesen Ági is ott van a többi diákkal, így Rosettát és Ciara-t, akiket még egyáltalán nem ismer (hiszen tegnap előtt este érkezett az iskolába) követi kifelé az ajtón. Még nem látott démonokat, így eléggé megijeszti őt a király és a többi lény, de hát ez van, végül is miért is jött volna ilyen iskolába, hogyha nem lehetne ilyesmiben része? Ahogy beljebb haladnak, egy Könyvtárszerű terembe érkeznek, ahol nem sok mindent látni. Ági a hozzá legközelebb eső mágiaágat, a Jósmágiát használja, így körbehordozza jobb kezét - amin a fókusza van - a szobán és erősen koncentrálni kezd, majd kimondja a varázslathoz tartozó igét:* - Detectium! *reméli, hogy az ige jól fog működni és megmutat valamiféle rejtett tárgyakt vagy ilyesmit a szobában.*
//Jósmágia II, Elsődleges A jós rengeteg mindenre képes apró jegyek, jelek felfedezésével és annak összekapcsolásával. Rejtet ajtókat kallantyúkat is képes megtalálni, ezzel a varázslattal bizonyos helyek kezdik majd el vonzani, ahol megoldások kulcsait lelheti. Érzi, hogy meg kell néznie a könyvespolcot, ahonnan egy könyvet kihúzva titkos ajtóra bukkan, vagy a harmadik fiókot kinyitva megleli a régi leveleket, amikből kiderül, miért ölt egy gyilkos, stb.//
//Pontokat Isabella Newton-nak kérném!// |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:35 pm | |
| [Könyvtár]
*Mikor a tanárnő végigsimít az arcát kicsit elhúzza a száját, nem nyugtatják meg a szavak, de azért kis sóhajjal biccent, és a Démon felé fordul. A viselkedése taszító, de mi mást várhatnánk a gonoszság megtestesülésétől. Persze vannak bukott angyalok, nagy fekete szárnyakkal, de bukott kihipózott démonok, akik aztán jók lesznek... Na hát ilyenről ritkán hallani.* - Nem vagyok látnok, de a fogadjuk, hogy valami lesz lent, ami kell a megoldáshoz. *Szólal meg, Ciara felé fordulva, de olyan hangerővel, hogy kifelé menet a király még tisztán hallja. Jó, nem megy le, nem az ő baja, hogyha egy démonnak kevesebb lesz... A diáktársának szavaira amúgy biccent persze.* - Én is úgy gondolom, hogy együtt kéne maradnunk... Találkozni szerintem már találkoztunk, én legalább is emlékszem rád, Wylena vagyok, Eramir. *Mutatkozik be az ex-kobold, már lassan kezdi ezt a nevet megszokni, bár lehet, hogy mindenféle aláírásnál elég erősen kell majd koncentrálnia, hogy véletlenül se legyen Rosetta. A könyvtárszobába lépve minden Túl-Normális, ahogy mondani szokás, még csak démonok sincsenek.* - Vajon a démonok miket olvasnak?... *Fordul a másikhoz, habár eléggé ellentétes jelleműek a vérmágiából levonva, de a diáktárs az diáktárs, együtt kell ezt túlélniük. Lép néhányat, csak hogy néhány címet leolvashasson, majd körbeforogva a teremben néhány pálcaintéssel varázsol.* - Finite Incantatem... Finite Incantatem... *Természetesen olyan érzése van, hogy valami itt el van fedve, csak elpalástolva, esetleg egy illúzió szekrény mögött más van, hát a varázslatokkal mágiákat oszlat el, ha beleütközik egybe a teremben.*
// Másodlagos, véla, 1. Mágia semlegesítése - Finite Incantatem Más néven mágia semlegesítése. Arra jó, hogy ha eltalált egy átok, vagy más maradandó varázslat minket vagy mást, megszüntethessük a hatását. Vagy ha a fésűnket valaki elbájolta, és nem a hajunkat akarja rendbe tenni, hanem rosszabb szándékai vannak a fejünkkel szemben, véget vethetünk a varázslatnak. Természetesen előfordul, hogy egy tárgy a semlegesítés után felrobban, mert a rá mondott ige annyira erős, vagy netán kimondottan úgy lett létrehozva, hogy ne maradjon utána bizonyíték. Nehézsége attól függ, hogy a semlegesíteni való varázslat milyen erős. Egy veszélyes, magas tudású varázsló átkát egy nála jóval gyengébbnek esélye sincs semlegesíteni, sőt akár még rosszabbul is elsülhet a dolog, mint amilyen eredetileg volt. Pálcamozdulat: Gyors körkörös mozdulatot írjuk le a pálcával, úgy, hogy a kör végén a célpontra mutassunk, közben mondjuk ki az igét. A hatás azonnali, és addig tart, míg a célvarázslat meg nem szűnt.// _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Órai mesélő

Hozzászólások száma: 190 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:25 pm | |
| - Drágám, ügyes is diákok vagytok, és azt hiszem, ennél nagyobb atomkatasztrófát is túléltetek már. *Mosolyog O'Ross Rosettára, és gyengéden megsimogatja a lány arcát. A főfődémon egy kicsit ingerülten válaszol a lány kérdésére.* - Azt mondtam, nem mehettek le oda, innentől kezdve nem kell felkészülnöd arra, ami ott van. *A második kérdésre már nem is válaszol, szélnek vannak eresztve. Ciara nem érzékel semmit, nem történt semmi nagyobb horderejű a trónteremben. A lányok kilépnek a folyosóra, ahonnan rögtön az egyik helyiségbe lépnek be. A szoba egy könyvtár, magas polcokkal, könyvekkel, néhány asztallal, szóval... a szokásos. Talán túlságosan is... Odabent egy démon sem várja őket fogcsikorgatva.* _________________ Az órai mesélő használói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valenthe Mediaris, Evan Darian, Safira Desierto, Camryn Lilleyman
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:19 pm | |
| *Ahogy lassan közelebb lépnek a trónhoz, a démoni csőcselék, leányzónk nem tud szebb nevet rájuk, szétválnak és utat engednek a diákoknak. Először a tanárnőjük bemutatja a démont, bár az igazi neve nem derül ki, máris egy rejtély, ami nem tetszik szőkeségünknek, majd a démon góré elmondja mi is lenne a konkrét feladatuk, miközben alattvalói elhagyják a termet. A feladat egyszerű és bár kicsit fura, amiket ahogy hall Ciara, egyre jobban elmosolyodik picit, mert hát ez a démoni világban azt hitte hogy igenis mindennapi, mármint az állandó harc hogy senkiben se bizzanak meg, a második furcsaság, hogy épp tőlük kérnek segítséget, a harmadik furaság pedig épp az hogy a kastély alagsorába, avagy a "lenti" részekbe nem tehetik be a lábukat, ami felettébb igencsak felkelti még inkább kíváncsiságát, de nem akar meghalni vagy bajba keveredni, úgyhogy ezt próbálja majd észben tartani. Szóval amint minden instrukciót megkapnak, lánykánk kicsit gondolkodni kezd, majd úgy dönt hogy elsőnek a tróntermet próbálja felderíteni, miközben hallja a kérdést amint a másik lány tesz fel sorra. Mivel most igen veszélyes a terep, ő inkább úgy dönt hogy vele tart, lesz ami lesz, majd vérmágusi képességét aktiválja, miközben a lányt követi. Közben azért be is mutatkozik neki, legalábbis röviden, ha már így hozta a sors hogy együtt lesznek.* -Szia, Ciara vagyok, és ha nem gond veled tartanék....nem szívesen deríteném fel ezt a rejtélyt egyedül.....*ejt el egy mosolyt, majd koncentrál a képességére, hátha talál valamit*
//vérmágus 3. szint: Adott helyszínen lévő minimális mennyiségű vérből is képes megállapítani pontosan, hogy mi történt ott, afféle képek felvillanásával megmutatkozik neki a múlt. Irányítás: Mások vérét irányítva képes az illetőt falhoz vágni, vagy felemelni a földről (mint Magneto a fémmel), max. 15 kilót tudsz rajta lökni. Nagyobb méretű állatokból is képes kiszipolyozni a vért.// |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kristálybarlang Csüt. Feb. 16, 2012 4:13 pm | |
| [Trónteremben, és szinten egy teremben]
*A démonok kimennek, és ott maradnak a fődémonnal és a tanárnővel, hogyha minden igaz. A leányzó szemöldöke szépen összeborzolódik, ahogy a homlokát ráncolja, és lassan összefonja maga előtt a kezét.* - Tehát ez egy démon-királyság, és meg kell találnunk az árulókat... De a démonok sokan vannak, mi van, hogyha többen vannak, mint hinnénk és a palotában bolyongva a mi életünkre is törnek egyben? *Kérdez, illedelmességet és nyugalmat feszítve a hangjára, ámbár akármennyire is az igazság és az egyensúly őre, a démonok a gonoszság megtestesítőjeként voltak mindig is lefestve, és a gonoszok között igazságot tenni furcsán groteszk a számára, hiszen egy jó embernek az a jó, hogyha a gonosz írtja szépen magát házon belül. De hogyha a tanárnő is egyetért és ez a feladat...* - Leonidas király (xD), mi található az alsóbb szinteken? Tudnom kell, hogy mire számítsak, és mivel számoljak. S mennyire lesznek kezesek a démonok, hogyha mágiát alkalmazok rájuk? *Teszi fel az utolsó kérdést, és elég sokat beszélt, szóval a lába már nem is viszi semerre, csak varázslatokkal kezd el trükközni, mielőtt a démonok közé lép, akikről sok rosszat tudott már meg, ám azt nem tudja, hogy mit is kezdjen velük. Hogyha megkapta a válaszokat mielőtt kilép varázsol, és csak azután indul meg, a földszinten maradva, belép az egyik ajtón, amennyiben tudja, hogy nem lesz azonnal démonok martaléka. Jó lenne nem egyedül maradni, ráadásul ki tudja milyen síkon vannak, hogy hat, hogyha élőlényt akar itt megidézni társul...*
// TEM, elsődleges, druida, druida, A természet áldása: Varázsige: Natura Clementia Leírás: Többrétű varázslat, amely a druidák egyik fontos erősítése, számos metódusa ismert. Első metódus: akár magunkon, akár szövetségesünkön egy komoly önbizalom javító bűvigét helyezünk el, ami miatt a következő csapása, legyen az varázslat vagy közelharci fegyver, bizonyos fokig komolyabban képes működni. Második metódus: egy hosszabb varázslat, amit akkor érdemes magunkon vagy szövetségesünkön alkalmazni, ha tudjuk hogy valami sötét helyre tartunk, ahol a természet ellenségei, feketemágusok, vagy élőholtak tanyáznak. Akkor ezek a teremtmények sokkal nehezebben tudnak ránk hatni. Pálcamozdulat: Megérintjük pálcánkkal a két térdünket, majd kimondjuk a varázsigét. Hatás: Azonnali és időleges. Az első metódusnál a következő csapásig, a másodiknál egy órán át érvényesül // _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|