* Ex beletúrt fekete tincseibe és vigyorogva nézett vissza az előtte guggoló véla lányra. ~ Éreztem, hogy hozzám ért.~ * Már éppen szóvá akarta tenni amikor Roxisz leszáll egy hangos rikoltással és egy egeret dob le Exan lába elé, majd gyors szárnycsapkodások után megállapodik Exan mellett, gazdája új beszélgetőpartnerét fürkészgetve.
- Ügyes vagy Rox . * Végigsimít a kistestű madáron, aki kicsit meginog az erős kezektől úgy tűnik kisebb erőfeszítés kell neki, hogy állva maradjon, a szárnyait kitárva egyensúlyoz. Exan közben visszapillant Evá-ra , aki felveszi a földről köpenyét ami eddig a karját védte a csípős hidegtől. Ex tekintete kicsit tovább elidőzik a fehér vállakon, a kék masnin... A lány mintha egy kicsit megsértődött volna a tünde fiú utolsó kérdésén. De Exan örült a válasznak, miszerint senkivel nem találkozik. - Harapósak vagyunk ma is? * Kérdi a lányt miközben hátát nekitámasztotta a széles fatörzsnek... Szépen rájuk sötétedett, Exannak eszébe jutott a tűzrakás, még kiskorában vadászatok közben apjával sokszor csinálták nem csak azért, hogy ne fázzanak, hanem csak a hangulata miatt is... A tünde fiú előtt ismét lejátszódott az a jelenet amikor a leányzó plüss macija legurult az ágyról és a lány egy vicces fenyegetést vetett oda a fiúnak... Exannak most egyáltalán nem volt kedve civakodni, elfelejtette egy kis időre a ködfenyverben történt incidenst és a fénygömb tónál a rosszul elsült pancsikolást, aminek meg is lett az eredménye, egy kisebb nátha.. Végignéz a lány szabad vállain újfent, nyel egyet.. - Te nem fáztál meg? Az jó.. * Kicsit zavarba jött. Roxis egyre közelebb orientálódott a szőke leányhoz, ami viszont érdekes mert nem szokta szeretni az idegeneket. ~ Hmm meglepő~
* Fejét ismét a lány felé fordította. - Tudod rájöttem valamire.. én nem vagyok az a vitatkozós fajta... * Kicsit fészkelődik, a lány arcát fürkészi, hogy le tud e róla olvasni valamit, majd folytatja.. - És nem is akarok vitázni... főleg veled.. * csupán őszinte volt, az utolsó szónál a a kék és a smaragd szempár találkozhatott. *

* Roxisnak már régen vissza kellett volna repülnie Exan-hoz már rendesen be is sötétedett és estefelé elég csípősre lehűl az idő. Exan mégsem a sólyom érkezésére ébredt fel, kellemes illatot érzett először, félig kinyitotta kék szemeit és egy ismerős smaragd szempárral találkozott.. visszacsukta a szemét...* - Álmodom? * Kérdezte álmos hangszínnel majd mintha ismét elnyomta volna az álom, halovány mosoly követte nyújtózkodását, majd újból kinyitva a szemét felismerte a lányt. Mint aki egy hosszú kóma után ébredt fel úgy ugrott fel Exan, hirtelen elfelejtette, hogy nem otthon tette párnára fejét, hanem csupán az erdőben tett egy sétát Roxiszal, érdekes, hogy Eva útjai is erre tévedtek.. ~ vajon mióta ücsörög mellettem?~ * Felülve a lányra mered pár másodpercig, megköszörüli a torkát.* - Óh szia, hát te meg, hogyhogy ilyen késői órán kint ólálkodsz? * Kérdi a szőkét, majd az eget kezdi kémlelni, mert a madár még mindig nem tért vissza. - Nem láttál egy madarat véletlenül?? Nem tudom mennyi ideje aludhattam el. * Mondja tarkó vakargatva, és igazán kíváncsi arra, hogy a lány ilyen késői órán miért járkál egyedül. Felvonja szemöldökét.* - Tán találkád lesz valakivel? * Kérdi cinikusan.*

* Exan sétál a hatalmas fák között, kezével utat csinál maga előtt a sűrű bokrok és növények között, térd fölé érő csizmáját fekete nadrágjába gyűrte,vállán kis termetű sólymát, Roxiszt viszi , a madár szemén szemlő volt, nyugodtan tűrte az utazást gazdája széles vállán. Ex gondolta elviszi reptetni a madarat, hiszen régen volt, hogy csak úgy céltalanul repdesett, mindig leveleket vitt haza a családnak, és Belwarnak amikor még nem volt Nellondi polgár, végre egy kis pihenés mindkettőjüknek ez a kis esti séta. A bozótosból végre kiértek egy kis tisztás szerű öbölhöz, Exan levette a madár szeméről a szemlőt, Roxisz még nem repült el, először a gazdájára nézett, majd amikor a tünde bólintott egy erősebb fuvallatnál széttárta szárnyát és felrepült , és eltűnt a vízesés mögötti sziklák között. Exan leült egy nagyobb kőre, nem aggódott tudta, hogy a madár visszajön, haja ki volt engedve a szél bele kapott néha, nekidőlt a fának és lassan elnyomta az álom.*

*Anelie belülről ujjongott a bizonytalan, de igenlő válasz miatt. A kung-fu szó hallatán egyenesen repült.* ~Ilyen magasból könnyű arcra esni.~ *Figyelmeztette magát és próbálta visszafogni érzéseit. Kicsit elámul a lány sokrétű tudásán, de aztán rendbe szedi magát és csak mosolyog Jungra, aki lassan feláll és egy pár mondattal elbúcsúzik, de nem köszön. Csak tátott szájjal néz a furcsa jelenség után és ő is elfelejt köszönni. Még egy kicsit marad, hogy kiugrálja magából a nap eseményeit, majd összeszedi magát.* -Suvickus- *suttogja cipőjének, ami újra eredeti színében világít. Majd elindul a Kúria felé... Útközben nem találkozik senkivel, felrohan a lépcsőkön. Csak ekkor jut eszébe, hogy a holnapi nap mennyire nehéz lesz. Megrázza a fejét, nem akar emlékezni. Ha emlékezni akarna, nekromantának megy.*

*Elégedetten nyugtázta, hogy sikerült megtudnia a koreai lánytól amit szeretett volna. Nem akarta faggatni, de muszáj volt megtudnia. Már nagyon hiányzott valaki akivel vívhat. Meimei úgy döntött nem erőszakoskodik tovább. Csak akkor beszélgetnek, ha Jung-hwa is szeretne.* -Nem lenne kedved valamikor közösen gyakorolni a kardot vagy a botot? Most kaptam egy új kardot és még nem szoktunk össze. Te biztos ügyesebb vagy benne.- ~ Hihetetlen, hogy megint dől belőlem a szó. Nem is ismerek magamra.~ *Dorgálja magát Mei. Nagyon várja a reakciókat. Igen, az elmúlt két napját egy vívótárs szerzésének szentelte. Most már közel van. Arra gondolt, vajon mit szólnának régi mesterei, ha tudnák, hogy áll most a jianéhez. Nem örülnének, az biztos.* - Milyen harcművészetet gyakorolsz? - *Kicsit bután cseng a kérdés, de reméli, hogy Jung megérti mire céloz. Hiába, ilyenekről nem bolgárul szokott beszélgetni.*

*Mei elhatározta, hogy megismeri ezt a különös lányt. Elhatározását csak megerősítette az arckifejezés, amit akkor látott, amikor kinyitotta a szemét. Jung-hwa, nonverbálisan ugyan, de azonnal tudtára adta, hogy nem kíváncsi rá. Nem-nem. Anelie erős és magabiztos, ahogy az tegnap már kiderült, és nem hagyja csak úgy lerázni magát. Főleg akkor nem, ha egy lehetséges edzőtársról van szó. Tovább próbálkozott a csevegéssel, ezzel az új képességgel, amire az elmúlt két hét alatt tett szert. Nagyon remélte, hogy Jung-hwa beszél bolgárul, annak ellenére, hogy nem ezen a nyelven beszélt hozzá.*
- Honnan jöttél? *Szándékosan nem kezdett találgatni. Tudta, őt is mennyire bántotta, mikor japánnak nézték.* - Meditáltál... *kezdte bizonytalanul* - Edzéshez készülsz?
*Megvárta a választ, majd folytatta mondókáját, magabiztosan, mivel rögtön sejtette, hogy a zárkózott lány ért a harcművészetekhez.* - Mennyire ismered a fegyvereket? *tett fel gyorsan még egy kérdést.*

*Meimei nem tudta megállni, hogy ezen a szép napon vissza ne menjen a tölgyesbe. Ma nem vitte magával a kardját, bár azért nehezen hagyta otthon. Megint tiszta fehérbe öltözött. Tudta, hogy nem áll jól neki, de megnyugtatta és feltöltötte ez a szín. Igen, kicsit kényes, fehér cipőjén már megjelentek az apró sárfoltok, de mire valók az egyszerűbb varázslatok ha nem erre? Az erdőben haladva megpillantott egy lányt. Ázsiai volt, akárcsak ő, és kétségtelenül meditált... Aki pedig meditál, az vagy nagyon tiszteli a hagyományokat, vagy a harcművészeteket. Esetleg mindkettőt... Szóval biztos jó társaság. Halkan közelítette meg, nem akarta megzavarni. Egyenlőre lemondott a gyakorlásról és leült az ismeretlen lány mellé meditálni. Talán egy fél óra is eltelt, mikor Mei úgy hallotta a lány mellette megmozdul. Ekkor felé fordult és megszólította.*
-Szia. Bocsánat ha megzavartalak. Anelie Mei Xi, Allidon. *nyújtotta felé a kezét. És remélte, hogy a másik lány tényleg nem haragszik.*