- Meghívták egy ilyen nemes eseményre, ahol csak az elit van a színen, s máris elhagyja a bált? Hisz még csak húsz perc múlva lesz éjfél! *Szólalkozik fel, majd egy kecses csuklóforgatással megmutatja az ajtót: a lépcső tetején van, jobbra is, balra is. Azt bizony nem mondta a fiú, merre akar távozni. Az ocelotra nem mond semmit, lehet, csak a maszk teszi őt faarcúvá. Lee ahogy kivonja magát a táncból, egy kar utánanyúl, s vonja is nem erőszakos, csupán utasító erővel vissza ebbe az eszeveszett körforgásba, amely igen kellemes érzéssel töltheti el - nem minden nap lehet része egy ilyen eseményben.*
- A mademoiselle miért nem öltözött ki? *Libben egy ugyanolyan könnyed mozdulattal Layla elé egy kamasz fiú: olyan tizenhat éves lehet, fekete maszk, valamiféle frakk és lakkcipő fedi vékony testét, s habár arca félig eltakart, süt le róla, hogy valami helyes pofa bújik meg mögötte. Félig nyitott szájjal rámosolyog: akarva-akaratlan látszódik, hogy szemfogai, ha nem is olyan látványosan, de hosszabbak s hegyesebbek az átlagnál. Kezét nyújtja a lány felé, valószínűleg táncra kéri fel.*

*Egy táncos libben oda Jack elé: pontosabban egy nő, egy fekete álarccal az arcán, dekoltázsa majdnem teljesen kilátszik, de ízlésesen van kivágva a ruhája.*
- Elnézését kell hogy kérjem, de kismacskákat és egyéb állatok sem tartózkodhatnak a teremben. *Biccent az ocelot felé. Lee gyakorlatilag elvegyül a társaságban, egyre inkább úgy érzi, mintha mindig is ide tartozott volna. Sőt, ha egyik társa őt figyeli, még az is látható, hogy megjelenik rajta egy maszk...
Layla, aki inkább hátulról nézelődik, más dolgot vehet észre: a tükrök szépek, simák, és visszaverik a szemközti falat... a táncolókat figyelembe se véve.*

*Ahogy kinyitják az ajtót - elsőre sikerül, bűbájra sincs szükségük - egy olyan látvánnyal találják szembe magukat, amelyet elsőre nem tud az agy befogadni. Talán másodszorra sem. Maguk mögül eltűnik a bejárat és a folyosó, előttük viszont annál érdekesebbet fedezhetnek fel: amennyiben néhányan jártak már operaházban, ismerős lehet nekik a terem felépítése. Hatalmas lépcső szemközt velük, mely két ellentétes irányba ágazódik tovább, gyertyák százai és gömblámpák vonják aranyszín derengésbe a környezetet, a zene immár kivehető: trombita, dob, cintányér, és hegedű együttese szolgáltatja a dallamot.
Rengeteg ember jelent meg eme nemes eseményen, mindannyian álarcot, és (régies), szép ruhát viselve magukon: egy előre begyakorolt táncot járnak, összhangban van szinte az egész hely, amely igen nagy teljesítmény, tekintve a méreteket. A jelenlévők nagyrésze felnőtt, néhány kamasz is rejtőzik közöttük, bár ők jóformán kivonják magukat az efféle formális mozgásokból (támasztják a tükrökkel borított falakat). Mindent összevetve az 1800-as évek második felének derekára emlékeztetheti a tanultabb diákokat, egészen pontosan egy Maszkabálba csöppentek bele. A kúria mélyén...*

*A labirintus folyosói igen egyhangúak: kő, kő, kő, kőlépcső, és a változatosságért: kő. De ezen ismétlődésen kívűl észrevehetnek mást is a szemfülesebbek: ahhoz képest, hogy nyíl egyenesen haladnak, majd fordulnak, jobbra, balra, egész változatos útirányt követnek, és mégsem jutnak előrébb. Afféle deja vuhoz hasonlíthat az érzés, hiszen egy idő után, a folyosó egy szakaszához érnek vissza állandóan. Három ismétlődő motívumot fedezhetnek fel: egy kicsi lépcsőt, egy festményt, és egy ajtót. Utóbbiból tompa zaj hallatszódik ki, emberek társalgása, néhány hangszer közjátéka és éneklés.*

*Furcsa társaság keveredett össze itt estefelé a nyugati szárnyi folyosókon, s még érdekesebb dolog történik meg: zene csendül fel a folyosó egyik meg nem világított szakaszából, egyelőre kivehetetlennek bizonyul. Mind a négyen hallhatják, egyszerre cseng közel, és távol, meg nem mondaná a legtisztábban halló tünde sem, milyen messziről.*