
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17907 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Északi-szárnyi folyosók Csüt. Dec. 13, 2007 5:18 pm | |
| First topic message reminder :A Labirintusban négy főág van, melyek a labirintus középpontjától indulnak ki. A folyosók fő ágaiból kisebb folyosók nyílnak, melyek újabbakba ágaznak el egy idő után. Eltévedni nagyon könnyű, de ha a sarkoknál pálcáddal hozzáérsz a falhoz, az utad kifelé ismertté válik. A labirintus folyosóira tehát a központból juthatsz el, azaz a Társalgóból, oda pedig az Amfiteátrumon át vezet az út. Az Északi-szárny folyosói sem szégyenlősködhetnek, ha arról kérdezik őket, hány diák tévedt már el bennük. Ahogyan a központi részlegből belépsz az északi szárnyba, szembe találkozol egy kisebb raktárral, seprűket, tisztítószereket tartanak itt. Jobbra, és balra is indulhatsz, majd egy kanyar, és mind a kettő egy irányba visz tovább. Jobbra sorra találhatók a tantermek, míg balra az egyéb részek, mint színházterem, Képtár, ahol pedig a két főfolyosó összetalálkozik, ott vannak a lakosztályok. Persze ide is kisebb elágazásokon keresztül érdemes menni, mert az egyenes úton érdekes illúziókba botolhatsz, ami a sietős építés mellékhatása. Sok sikert, találd meg célod! És ne feledd, legyen nálad pálca, érintsd a falhoz! írta Timothy Waylan |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Elisaveta Grozda Moraru-A Diák

Hozzászólások száma: 867 Msn: vibex10@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Gyertek, gyertek játszani! Vajon mit is játszani? Na jó gyertek csak nyugodtan játszani és stresszeljétek pici Elisámat:)
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Hétf. Jún. 30, 2008 7:44 pm | |
| * Elisa megtorpan mikor valakiket veszekedni hall. Na ki lenne más mint Ryan úrfi és a kobrája. Elmosolyodik rajtuk majd a kérdésre nagyra nyitja őzike szemeit.* - Sziasztok! Hát. Én szivesen veled tartanék! De inkább társként, úgyis rég csibészkedtem. A Nezában egyszer se, szóval szivesen veled megyek, gondolom az a kifejezés "Hogyha nem zavarok", már potya rizsa lenne, mert te hívtál.* mondja miközben a haját gyorsan összeköti, hogy ne lógjon a szemébe, de egy-két tincs előre hullik az arcába, de ezt már megszokta.* - Én még nem voltam a gyengélkedőn, szóval... Uram kérem fáradjon előre, hogy mutassa az utat.* kéri fel nevetve a fiút a kalandra, miközben Maffiának int, hogy siessen.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Hétf. Jún. 30, 2008 7:38 pm | |
| *Ryan érkezik errefelé. Megint eltévedt a labirintusban a nagy Kalival való veszekedésben. Szokásos ruházata van rajta, ezúttal rövid farmer, térd felett végzôdik és mint mindig, sötétkék. Fehér deszkáscipô van a lábán titokzoknival, fehér póló és sötétzöld ing. Szemüvege orrára biggyesztve, haja kócos, fülbevaló bal fülében.* -Akkor is, ha én mondom, meg merném csinálni!- *Mondja már kissé ingerülten.* -Tudod jól, hogy igen, hiszen ismersz engem!- -Nem hissszem, mindig gyáva vagy!- -Nem igaz! Bebizonyítom!- *Ekkor látja meg Elliet, hiszen annyira nem vak, hogy egy falnak álcázott fekete rucis csajba beleüközzön.* -Szia Ellie!- *Köszön neki, de Kali így is folytatja.* -Gyáva, nem mered!- *Ryan morcosan néz le Kalira, de mintha ötlete támadna. Egyedül komolyan nem biztos, hogy itt merné, ahol esténként lidércek is ôrzik, hogy a diákok nem szegik-e meg a tilalmat, tehát csillogó szemekkel Ellie felé fordul. Rég folyamodott ilyesmihez.* -Figyusz, Kali nem hagy békén azzal, hogy nem merném kirabolni a betegszobát. Én meg merem, na, nincs kedvd tanúként, vagy akár társként velem tartani?- *Halkan beszél, nehogy meghallja egy illetéktelen, vagyis nem beavatott, akire ez kicsit sem tartozik rá.* |
|  | | Elisaveta Grozda Moraru-A Diák

Hozzászólások száma: 867 Msn: vibex10@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Gyertek, gyertek játszani! Vajon mit is játszani? Na jó gyertek csak nyugodtan játszani és stresszeljétek pici Elisámat:)
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Hétf. Jún. 30, 2008 7:28 pm | |
| * Elisa sétál Maffiával és táskájával a kúriában. Most is ábrándozik. Nem csoda, hogy ide keveredett. Fekete újjatlan, testhez simuló felső , és fekete rövid naci. Persze, hogy fekete balerina cipóje van rajta. Jaj Elisa! Már csak a napszemcsi hiányzik, és elmehetnél James Bond filmbe... Tudjátok, gondolom, ogy én csak a mesélő vagyok.* |
|  | | Domajan Gurskovity Diák

Hozzászólások száma: 940 Msn: csibi97@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha valaki játszani szeretne nyugodtan szóljatok
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 3:44 pm | |
| *Domajan elindul a másik irányba a Kardfogútigris háló felé. Zöld hosszú haja gyors lépteitől hosszan elnyúló "lobogásba" kezd.* |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 3:40 pm | |
| - Igen, megyek *mondja és leonidassal elindul Amalia után* - Szia, örülök, hogy találkoztunk, és a bálban biztos öszefutunk *mondja a fiúnak, majd elindul a madárpók háló felé, hogy együtt készüljenek fel a bálra, ami egyben egy kaland is lesz* |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 3:37 pm | |
| -De iagazad van. Arabella akkor jösz?? *Kérdezi a lány s ő és Villyi elindulnak a Madárpók felé. Ha a lány is jön együtt észülnek fel a bálra.* -Akkor majd a bálban találkozunk. Szia! *Köszön még el a fiútul.* |
|  | | Domajan Gurskovity Diák

Hozzászólások száma: 940 Msn: csibi97@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha valaki játszani szeretne nyugodtan szóljatok
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 3:34 pm | |
| *Domajan rápillant órájára és kikerekedett szemekkel szól a lányokhoz:* -Uram atyám 16:34 van fél óra és kezdődik a bál! Nem kellene készülődnünk lassan? *Kérdezi a lányoktól és vissza teszi a zsebébe a kis cetlit amin a suli térképe van.* |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 3:25 pm | |
| *A kérdés kicsit meglepi, de ez nem ül ki az arcára* - Köszönöm, de nem szeretnék zavarni *mondja* - Majd a bálon úgyis találkozunk *teszi hozzá mosolyogva, tényleg nem szeretné zavarni a párocskát, és különben is csak zavaró tényezőnek érezné magát, és azt pedig nem szeretné. Inkább Amaliara pillant* - Még nem tudom, de ez remek ötlet *mondja mosolyogva, majd lepillant a daimónokra* - Köszi jól vagyok *feleli egyszerűen Leonidas, ezután már nem is kérdez többet.* |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 3:19 pm | |
| -Hát jól vagyok. És te? *Mondja Villyi Leonidasnak.* -Arabella te miben jösz?? Milenne ha elötte együtt készülnénk fel? *Kérdezi a lány.* |
|  | | Domajan Gurskovity Diák

Hozzászólások száma: 940 Msn: csibi97@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha valaki játszani szeretne nyugodtan szóljatok
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:56 pm | |
| *Gurskovity örül, hogy lesz párja a bálon, ám amikor meglátja, hogy Arabella szomorúan néz maga elé hát megpróbálja felvidítani őt:* -Arabella velünk tartasz a bálba? Vagy hát ha van párod akkor velünk tartatok? *Kérdezi, majd gyorsan párja felé fordul és elgondolkodik:* -Talán találkozzunk... Itt? Egy 10 perccel a bál előtt. Mit szólsz hozzá? *Kérdezi Amaliatól elgondolkodó arcal.* |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:48 pm | |
| *A fiú kérdésén és Amalia reakcióján elmosolyodik, de kicsit szomorú is, mert nem tudja, hol lehet az ő kedvese, így lehet, hogy erre a bálra is egyedül kell mennie?* ~Habár a karácsonyi és húsvéti bál is nagyon sziper volt, ott sem volt partnerem~ *gondolkozik el egy pillanatra, de ekkor egy kérdést intéznek felé* - Köszönöm jól, és te? *kérdez vissza, miközben Villyi Leonidas elé lépdel. A hópárduc megszagolgatja a másik állatot, majd egyik mancsát Villyi fejére teszi, aztán rögtön el is veszi onnan. Ez egy szokatlan viselkedés Leonidas részéről* - Szia, hogy vagy mostanság? *kérdezi a hópárduc a másik daimóntól. Bella csak csendben figyeli az állatok társalgását* - Szépek lesztek gyütt *dicséri meg a párocskát, majd csendben maradva várja, hátha valaki felhoz valami témát* |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:43 pm | |
| -Szia Arabella. Köszi. *Mondja mikor a lány megdicséri. Amikor a fiú szól hozzá rá figyel.* -Persze szívesen leszek a párod a bálon. *Modja a lány. Egy kis jelét se adja k, hogy ő most menyire boldog.Csak egy szolíd kis mosoly van arcán.* -Mikor és hol találkozunk? *Teszi fel a kérdést.* -Hogy vagy mostanában Arabella? *Villyi oda megy Leonidashoz.* |
|  | | Domajan Gurskovity Diák

Hozzászólások száma: 940 Msn: csibi97@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha valaki játszani szeretne nyugodtan szóljatok
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:38 pm | |
| *A fiú Arabella felé fordul és köszön neki:* -Szia! Én Domajan Gurskovity vagyok, még elsős eramíros. *Mutatkozik be majd visszafordul Amalia felé és kérdezni szeretne tőle valamit:* - Amalia szerintem te is tudod, hogy ma van az iskola születésnapi bálja és.. hát...*Itt vesz egy nagy levegőt, majd folytatja:* -Szóval, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy lennél-e a párom a bálon? *Kérdezi picit izgatottan.* |
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:26 pm | |
| *Arabella és Leonidas érkezik meg a folyosóra. Régen járt már erre felé, s most is csak azért vette erre az irányt, mert hangokat hallott* - Sziasztok, mi újság? *köszön két szaktársának, amjd végignéz a fiún. Amaliat ismeri, így bemutatkozása a fiúnak szól* - Szia, Arabella Jagusia, eramir prefektus *mondja mosolyogva* - Amalia, csinosan nézel ki *dicséri meg a lány új frizuráját, majd inkább a fiúra tekint. Leonidas eközben méltóságteljesen ül gazdája mellett* |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:24 pm | |
| -Jól vagyok köszönöm És te? *Kérdezi. Haja ma egészen más képpáll hisz be van dauer-rólva. Szőke haja sokkal jobban fest így.* ~Még két óra és itt a bál. Remélem elkészülök.~ *Gondolja magában a lány.* |
|  | | Domajan Gurskovity Diák

Hozzászólások száma: 940 Msn: csibi97@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha valaki játszani szeretne nyugodtan szóljatok
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:22 pm | |
| *A fiú felkapja fejét, majd elmosolyodik. Nagy mosolyát nyugodtság váltja fel, majd köszön a leánynak:* -Szia Amalia! Hogy smint? *Kérdezi a fiú örömmel telt arcal, mivel már egy ideje nem beszélgetett senkivel.* |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:18 pm | |
| *Amalia és Villyi seiet a folyosón. Még egy csomó dolguk van a bál elött. Amikormeglátnak egy Eramiros fiút üdvözlik.* -Szia. Hát te? *Kérdezi a lány barátságosan. * |
|  | | Domajan Gurskovity Diák

Hozzászólások száma: 940 Msn: csibi97@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha valaki játszani szeretne nyugodtan szóljatok
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 22, 2008 2:06 pm | |
| *Gurskovity fordul be a folyosóba. Picit eltévedt arcal néz körbe. Vár egy pillanatot majd előkap zsebéből egy kicsinyke cetlit:* -Na nézzük csak hol is vagyunk. *Beszél magában, majd teljesen széthajtja a papírocskát amin az iskola rajza van szobákkal, termekkel emeletekre bontva. Most újra körbenéz és nekidől a falnak. Haja a szemébe lóg, ám ezt egy "simításra" elintézi. Ekkor még közelebb hajol a kis cetlihez amin amivel azt akarja kideríteni, hogy hol van.* |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Vas. Jún. 01, 2008 7:04 pm | |
| //Virág, kérlek keresd meg egyik prefektusodat, vagy fordulj hozzám. Csaka saját karaktered átszhatod ki, minden más külön mozog, nem te irányítod. Külön tanárok vannak, így nem beszélhetsz egyikük nevében sem. Ha segítség kell, kérlek írj egyik Prefektusodnak, vagy nekem Üzenetet.// _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17907 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Csüt. Máj. 01, 2008 5:17 pm | |
| *Az új információk nem éppen jó hírek, sőt kifejezetten aggasztóak. Összehúzza a szemöldökét és egyértelműen bólint.* -Nem tudom ki lehet, de biztosan jó oka van, és mostanában elég sok érdekes dolog történt. *Természetesen megfogja a férfi kezét, és vállalja a mágiasemlegesítést. Kettejük ereje elég lesz arra, hogy legalább valakit sikerüljön elkapniuk. Felettébb aggasztó, ha alakváltók vannak az iskolában, hisz nem tudni miért, és esetleg mit tudtak meg, ami nem jöhet túl jól. El is teleportálnak, hogy vérehajtsák a semlegesítést.* _________________ 567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit. Előtörténet
|
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11752 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Csüt. Máj. 01, 2008 5:15 pm | |
| *Kiérnek a folyosóra, a vámpír pedig leárnyékolja a helyet, hogy senki ne láthassa és hallhassa őket.* Aggasztó dolgot tudtam meg. A félvér jégdémon jelezte, hogy a védelmi rendszeren áthatolt valami. Támadás ért minket! Alakváltók vannak az iskolában, más az aurájuk mint a diákoknak, mégsem lehet őket könnyen leleplezni, mert nem mágikus természetű a metamorfózis, hanem valódi testrablókkal vagyunk körülvéve. *suttog, pedig nem hallja őket senki* Nem tudom, hogy ki akar ide beférkőzni, de ennek most véget kell vetni. Sajnálom, hogy pont a tanórádon tesszük, de ez nem tűr halasztást. De ha te és én összefogunk, létre tudunk hozni egy totális mágiadestrukciót, és legalább egy alakváltót leleplezünk. Aztán majd kikérdezzük. Menjünk. *a kezét nyújtja, és ha a nő is reagált, elteleportálnak.* _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Pént. Feb. 29, 2008 7:40 pm | |
| *No ezt nem kellett volna. A féltékenység ártalmas dolog, még ha korai szakaszban is jár egy ilyen zsenge korúnák, de megvan * -Lana szivem, a lábaidat tartsd a helyén, ne Jack között, oké? *enyhe gúny érződik a pici Croft hangjában, közben a papa elégedetten röhög odabent* -KUSS LEGYEN MÁR *kissé hangos lett, de hátha nem veszik fel nagyon a jelenlevők* -Nos... Akkor labirintus *immár nyugodt hangon beszél, nehogy már frászt kapjanak a jelenlevők* -Lanánál vannak az alapanyagok, ugye? *ha már házizni akart, akkor legyen is nála, ami kell*
//fagyott macik újra// |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8702 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Az illatod olyan számomra mint a drog. A véred mint a saját ínyem szerint kevert heroin.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Pént. Feb. 29, 2008 7:14 pm | |
| *Jack, mikor hallja a lépteket, fordulna meg, de késő, és Svetlana sikeresen letasztíj a földre. Ügyes, ügyes, ocelotja halkan morogva toporog, majd lefekszik jack egyetlen, hideg, artikulálatlan kitörésére. Miután feltápészkodik, vadul porolni kezdi a talárját.* -Semmi gond, megesik az ilyesmi. ~Még a végén kiderül, hogy itt én vagyok a kolonc a csoportban.~ *gondolja magában, majd a többiekre néz.* -Nah, megvannak a megfelelő dolgok? Mármint a hozzávalók, meg persze üst. Utána meg akár a labirintus egy részén is főzhetjük a dolgokat, mivel semmit sem sikerült kitalálnunk. *Nikorina hűvössége egy cseppet sem hatva meg, magasról tesz rá, örül, hogy nem ugrál körülötte a lány. A lány, aki még nem volt bele szerelmes, és halálosan retteg a halál fekete lovaitól. Esélye sincs a fiúnál, semmilyen dologban sem, így nem is veszi igazán figyelembe. és még a laborba is betört, a bűn listája túl hosszú.* -Ha minden emgvan, akkor akár mehetünk is. *mondja, miközben leporolja a talárja ujját, és int az ocelotnak, aki mellette terem, és érdeklődve méregeti a többieket, hogy mennek-e már.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Nikorina Grozda


Minősítés:  Hozzászólások száma: 2630 Msn: csillagvagta@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 A Nikorinát jelképező sárkány <3
Titulus: Arkangyal
All I Need
Final Destination
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Pént. Feb. 29, 2008 7:07 pm | |
| *Csak vág egy grimaszt Jack megjegyzésére. Aztán - hál Istennek - megérkezik Svetlana és Eric. Igaz az utóbbi maradhatott volna máshol... de Nikorina most eljátssza, már amennyire megy neki a jólneveltet.* Sziasztok *köszön, mosolyt erőltet az arcára.* Akkor mehetünk bájitalt főzni? *Kérdezi, közben vet egy hűvös pillantást Jackre. Egyelőre nem idegeli tovább, mert szükségük van rá. Meglepő... De ez van. Várakozón néz a társaságra. Lanára vidoran néz "Megszabadítottál tőle"-pillantással, Ericre közönyösen, Jackre csöppet hűvösen. Jobban örülne, ha akár csak Eric helyett egy másik fiú lenne ott... Na jó, ne szaladjunk el nagyon a földtől, ereszkedjünk vissza szépen a rideg valóságba.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Északi-szárnyi folyosók Pént. Feb. 29, 2008 7:02 pm | |
| - MIjAZHOGY Jack? Istenem ő meg hogy kerül oda? *Néz még a Labirintusban menet Ericre.* Ááá, mami, haza akarok menni... *Nyavalyog, miközben Ericre néz, és igeen, befordulnak a sarkon, pontosan arra, amerre Jack elindult, és pontosan abban a vonalban. Lana épp a hazarohanást fontolgatja, amikor maga elé se nézve, belerohan a hősbe. Amaz mivel hátrafordult, valószínűleg meglepetésként érheti a dolog, és mégvalószínűbb, hogy felborulnak mind a ketten.* Úristen! *Szökken talpra Lana - amennyiben tényleg elestek - és füle hegyéig vörösödve esedezik elnézésért.* Bocsi bocsi bocsi bocsi... *Á, ez biztosan nem az a "velejéig romlásnak induló" albínó... ez valami szerencsétlen idióta.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|