
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17908 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Dec. 13, 2007 5:18 pm | |
| First topic message reminder :A Labirintusban négy főág van, melyek a labirintus középpontjától indulnak ki. A folyosók fő ágaiból kisebb folyosók nyílnak, melyek újabbakba ágaznak el egy idő után. Eltévedni nagyon könnyű, de ha a sarkoknál pálcáddal hozzáérsz a falhoz, az utad kifelé ismerté válik. A labirintus folyosóira tehát a központból juthatsz el, azaz a Társalgóból, oda pedig az Amfiteátrumon át vezet az út.
A Keleti-szárny folyosói sem szégyenlősködhetnek, ha arról kérdezik őket, hány diák tévedt már el bennük. Ahogyan a központi részlegből belépsz a keleti szárnyba, szembe találkozol egy kisebb raktárral, seprűket, tisztítószereket tartanak itt. Jobbra, és balra is indulhatsz, majd egy kanyar, és mind a kettő egy irányba visz tovább. Jobbra sorra találhatók a lakosztályok, az út végén a könyvtárral, jobbra pedig a többi szoba. Persze ide is kisebb elágazásokon keresztül érdemes menni, mert az egyenes úton érdekes illúziókba botolhatsz, ami a sietős építés mellékhatása. Sok sikert, találd meg célod! És ne feledd, legyen nálad pálca, értesd a falhoz! írta Timothy Waylan |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Hétf. Máj. 31, 2010 7:46 pm | |
| //9. oldal, legalsó hsz, Anasztázia Szidorov, madáreleség
Okkés - Cir// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Ápr. 25, 2010 3:20 pm | |
| *Karen pálcáját a falhoz érintve halad végig a folyosón. Nem szeretne eltévedni. Ezen a napon, a szokásosnál is fáradtabb volt. Már nem tudta, hogy mit tegyen az álmok ellen. Emiatt is volt most itt, és haladt a könyvtár felé. Valami magyarázatot szeretett volna találni az ismétlődő rémképekre. Lassan már azt hitte, hogy vele van a baj és kezd megbolondulni . Erősen feketére festett szemével az ajtókat pásztázta, melyek mellet elhaladt. Befordult jobbra , ment még egy keveset és megtalálta a kereset helységet. Egy nagy, kétszárnyú tölgyfa ajtó magaslott előtte "Könyvtár és könyvesbolt" feliratú táblával * |
|  | | Athreana Andraste Diák
Minősítés:  Hozzászólások száma: 220 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Pént. Feb. 12, 2010 4:28 pm | |
| *Ana meglepetten torpan meg és fordul az idegen hang felé, míg Mist ijedtében nagyot ugrik, s mosolyogtatóan riadt nyávogéást produkál. Gazdája kissé pironkodó, szabadkozó mosollyal reagál erre, miközben az ismertlen férfi felé fordítja figyelmét.* - Jóestét! -köszön, s hangjából megkönnyebbülés hallatszik.*- Öhm... éppen azt csinálom.. Vagy nem? - kérdi ártatlanul pislogva Rowanre. Mist, miután iménti nyervogásával kellően hülyét csinált magából, most laposkúszásban közelít a másik nagymacska felé, kíváncsian, egyszersmind óvatosan is. * |
|  | | Rowan Stanford - archiv Tanár


Hozzászólások száma: 975 Kaszt:  Üzenőláda: Mennyire tudunk együtt örülni egy ember megszületésének! Az elmúlás fájdalmában is őszintén osztozunk. A kettő között nem lehetne egy kicsit emberibbnek lenni?
Pozició Titulus: Szaktanár
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Pént. Feb. 12, 2010 4:24 pm | |
| *Sietős léptekkel halad a kihalt folyosókon. Nem igazán szereti a labirintust, ő inkább a napfényhez szokott, éppen ezért nem is bírná ki, ha idelent lenne a szobája. Persze, az más, ha behúzza a sötétítőt, de itt egyáltalán nincs ablak, csak mesterséges fény, ami viszont nagyon nincs az ízlése szerint. Morgan méltóságteljesen lépked mögötte, néha-néha megugorva, és egy nagy ugrással beérve a férfit, hiszen kettőjük tempóját összehasoníltva újra és újra lemarad Rowan mellől. Mikor az egyik sarkon befordul, egy diákot pillant meg a folyosón. Ugyanolyan tempóban siet tovább, megszokott szürke ruhájában, és megszólítja Anát.* - Szervusz! Hékás, neked nem a Hangok csarnoka felé kellene már menned? Úgy tudom, ott lesz most óra. |
|  | | Athreana Andraste Diák
Minősítés:  Hozzászólások száma: 220 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Pént. Feb. 12, 2010 4:19 pm | |
| *Apró kölyök margay ugrándozik a folyosón, faltól-falig szalad, visszafordul, előreszalad majd ismét visszatér gazdájához.Hol vagyunk? Azt mondtad, a következő kanyarnál balra, erre még mindig sehol semmi, csak folyosó, folyosó és folyosó! morogja a gazdájának, aki csendesen lépked macskája nyomában. Nagy szemei fénylőn tekintenek körbe, s bár csupán valamiféle elvont figyelmesség tükröződik a lány arcán, attó még belül izgatott. Misten ez látszik, még ha kissé eltúlozva is. * - Nyugodj már meg, attól nem lesz jobb, hogy rohangálsz, mint a mérgezett egér... inkább áll mg eg yhelyben, és szaglássz körbe, hátha érzel valamit. Most bebizonyíthatod, hogy igenis van szimatod, csak eddig jól titkoltad. - mondja halkan daimónjának, s a lány merengő, kedélyes stílusától szokatlanul elüt ez a mostani eyhén távolságtartó,merev tónus. Őt is zavarja, hoyg nem tudja, merre vanak... Egyre jobban.* |
|  | | Estera Linnet Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 3365 Msn: lizzyke1@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: ˝Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'˝
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 5:49 pm | |
| *Ahogy hallgatja a manó szavait, rájön, hogy miért is olyan fontos neki az a süti.*-Értem már. Most már értem miért félted annyira.*Mondja megértően a manónak. Rámosolyog kedvesen. Aztán hallja, hogy valahonnan, a távolból közeledő hangok szűrödnek oda hozzájuk, és még mielőtt bármit is mondhatna, a manó el is köszön és szó szerint köddé válik. Ám a helyén egy kosár marad. Esti odalép a kosárhoz, leguggol, és megnézi mit is rejt a kosár, mely egy konyharuhával van letakarva. És meglepődve látja, mikor felmleli a rongyot hogy az telis tele van süteményekkel.*-Azta, ez aztán jól néz ki. Köszönöm manó.*Mondja magának, bár a manó már biztos nem hallja. Felveszi a kosarát, majd elindul vele vissza a szobája felé.* _________________ Előtörténet Egy teljesen új Estivel találkozhatsz össze a folyosókon. Vöröses haja, immáron fekete, zöld szemei pedig még bátrabban és magabiztosabban ragyognak.
|
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 5:23 pm | |
| *A lány szavaik őszínték, legalábbis annak tűnnek, így a manó is közelebb lépked, ismét, bátrabban, majd a lányra néz. * - Tudod, attól kaptam, szóval attól, aki a legfontosabb nekem. Nekem készítette… csak nekem. Ilyet még senki se tett értem. *meséli Esterának és közben sárga szemei csak úgy csillognak. * - Ő is olyan, mint én… és most már érzem, hogy nem vagyok egyedül itt. *körbe is néz gyorsan a folyosón, látszik rajta, hogy nem akarja, hogy ezt bárki megtudja. Viszont hangokat hall, nem is túl messziről, léptek zaját, így aggódva néz a lányra. * - Most mennem kell, nehogy meglássanak. *munkaidőben tényleg nem kéne meglátni, hogy ő mással beszélget és nem teszi a dolgát. Így hát csettint egyet, mire egy kisebb köd keletkezik, majd mire eloszlik, a manó eltűnik, de a helyén egy kisebb kosár van. A kosár valamivel tele van, viszont egy konyharuha takarja. Ha Estera megnézi, akkor nagyon sok sütit találhat benne, mindegyik más fajta és más ízű, igen különlegesek. *
|
|  | | Estera Linnet Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 3365 Msn: lizzyke1@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: ˝Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'˝
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 5:14 pm | |
| -Azért követtelek, mert nem tudtam ki repítette ki a kezemből a sütit. De tényleg nem akartam semmi rosszat.*Bizonygatja az igazát. Kicsit már kellemetlenül is érzi magát, hát még mikor meghallja hogy azt hitte a manó, hogy Esti meg akarja enni, meg hogy el akarja lopni.*-Dehogy akarom megenni. Nem veszem el ami a másé. A süti a tiéd, én hozzá sem nyúlok.* Mondja, s megadóan felemeli a kezeit.*-Dehogy akartam ellopni. De hát miért fontos neked annyira ez a süti?*Kérdi kiváncsian.* _________________ Előtörténet Egy teljesen új Estivel találkozhatsz össze a folyosókon. Vöröses haja, immáron fekete, zöld szemei pedig még bátrabban és magabiztosabban ragyognak.
|
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 5:07 pm | |
| *A lány megáll, majd végighallgatja a manó szavait és utána meg is mondja neki, hogy nem akar tőle semmit se és még bántani se. * - De akkor miért követsz? *kérdi, majd a további kérdésekre még jobban magához szorítja a sütijét és utána a lányra pillant. * - Elhagytam. Az enyém és véletlenül leejtettem… féltem, hogy megeszed. *néz ismét a lányra, majd utána a sütire, majd újból a lány. * - Azt akartad ugye? Ellopni tőlem az egyetlen értékemet. *kérdi és pár lépét hátrál is. Most furcsa lehet Esterának, hogy egy manónak miért számít ennyire egy sütemény, amikor akármennyit szerezhet, de ha elég okos, hogy kiderítse, biztosan rájön majd. *
|
|  | | Estera Linnet Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 3365 Msn: lizzyke1@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: ˝Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'˝
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 5:01 pm | |
| *Fut továbbra is, bár kicsit már elege van a futkosásból. Közben kiderül hogy egy manóval van dolga, aki mintha megejtette volna, hogy Esti már unja a futkározást, hirtelen megáll, megállj követel Estitől is. A lány meglepetten áll meg, és várakozóan néz a manóra. Aki meg is szólal. Közben szorongatja a kis sütijét..*-Hé nyugi. Nem akarlak sem bántani sem semmit tőled. Csak nem értettem, mit keres egy rongyokba bugyolált süti a folyosón... De mégis miért szaladgálsz azokkal a sütikkel?*Kérdi barátságosan.* _________________ Előtörténet Egy teljesen új Estivel találkozhatsz össze a folyosókon. Vöröses haja, immáron fekete, zöld szemei pedig még bátrabban és magabiztosabban ragyognak.
|
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 4:53 pm | |
| *A sütemény bizony repül, egyenesen a kis valami kezébe, aki el is kapja, majd a lányra néz. Viszont amint meglátja, hogy az futásnak ered, ő is rögtön megfordul, majd spuri a lány elől. Picinyke lábai és mérete miatt viszont nincs túl nagy esélye, így a lány hamarosan láthatja, hogy egy házimanóval van dolga, aki bizony nem akarja egy könnyen odaadni Esterának az édességet. Viszont körülbelül 3 perces futkosás után megunja, megáll, majd szembefordul a Belsirionos diákkal és kezét kiteszi maga elé. * - Állj… *mondja a lánynak, majd a sütit magához öleli és közben másik kezével a rajta lévő rongydarabot igazgatja. * - Mit akarsz te tőlem? Én csak egy szerencsétlen manó vagyok. *nagyokat pislog a lány felé és csak tovább figyeli Esterát, de a sütit nem hagyja, hogy elvegyék tőle. *
|
|  | | Estera Linnet Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 3365 Msn: lizzyke1@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: ˝Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'˝
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 4:49 pm | |
| *Kibontja, hogy megláthassa végre mit rejtenek a rongyok. És lám!? Süti.*~Mindenre számítottam de erre nem.~*Gondolja, és már majdnem elkezdene nevetni, mikor újra hallja a morgást, és a folyosó sötétebb végéből egy szempár szegeződik rá. Majd a süti kirepül Esti kezéből.*-Héé!*Hallatszik Esti kiáltása, majd feláll a földről, és futni kezd abba az irányba amerre a süti is repült az imént, és amerre az a szempár feltűnt. Fura egy helyzet... De most már kíváncsi mi ez az egész. Szóval előre a sütiért!.* _________________ Előtörténet Egy teljesen új Estivel találkozhatsz össze a folyosókon. Vöröses haja, immáron fekete, zöld szemei pedig még bátrabban és magabiztosabban ragyognak.
|
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 4:40 pm | |
| *Ahogy a lány eléri azt a bizonyos ruhadarabot, majd kezébe veszi, érezheti, hogy egy nem túl nehéz, puha dolog van benne. Ha elég kíváncsi, akkor szét is nyithatja a kendőt, majd megpillant benne egy kisebb, piskótaszerű süteményt. Viszont a morgás hírtelen abbamarad, majd két, sárgán világító szempár látszódik csak a folyosó végén, a sötétben, aki valamit halkan motyog újból, de most már a lányt nézve, majd ennek következtében Estera kezéből kirepül a sütemény, egyenesen a valami kezébe. * |
|  | | Estera Linnet Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 3365 Msn: lizzyke1@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: ˝Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'˝
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 4:37 pm | |
| *Már majdnem eléri a konyha ajtaját, de csak majdnem, mert valami elvonja a figyelmét.*~Mi a manó?!~*Valami átment előtte, de olyan gyorsan, hogy nem is látta mi az. És hát mivel vérében van a kalandvágy, nem is kétséges, hogy utána fog menni megnézni mi az. El is indul abba az irányba amerre az az ˝árny˝ is ment. Valamilyen motyogás üti meg a fülét, de mikor rátér a folyosóra nem talál ott semmit, csak valami rongy van a földön. Báár... ha jobban megnézi mintha abban lenne valami. Kicsit lassabb léptekkel, de elindul afelé a rongykupac felé, hogy megtudja mi lehet benne. Már majdnem el is ér... És megvan.*~Na most meglátjuk mit rejtesz.* _________________ Előtörténet Egy teljesen új Estivel találkozhatsz össze a folyosókon. Vöröses haja, immáron fekete, zöld szemei pedig még bátrabban és magabiztosabban ragyognak.
|
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 4:20 pm | |
| *Ahogy a lány sétál a folyosón, egyszer csak, ahogy nézelődik előre valami furcsa dolgot lát, ami igen gyorsan haladt át előtte és tért be az egyik folyosóba. Hogy mi azt, azt még nem lehet tudni, viszont ha Estera követi, akkor halk motyogást hallgat, de hiába fordul meg, nem lát semmit, csupán csak a folyosó közepén, a földön egy kendőt, amiben ha minden igaz, akkor van is valami, legalábbis ránézésre úgy tűnik, viszont az a motyogás még mindig hallható, tehát ha tovább megy a folyosón, minden bizonnyal kideríti, hogy ki vagy mi a hang forrása. * |
|  | | Estera Linnet Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 3365 Msn: lizzyke1@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: ˝Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'˝
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Nov. 17, 2009 4:15 pm | |
| *A szobájából indul a labirintus keleti szárnya felé, hogy némi kaját csenjen a házimanók konyhájáról. Délben valahogy elszunyókált tanulás közben így lekéste az ebédet. Akkor még nem érezte magát éhesnek, mostanra viszont megjött már az étvágya. Ígyhát úgy döntött, talán nem lesz belőle baj, ha mondjuk valami kis gyümölcsöt, meg némi ˝hideg˝ kajával kiszolgálja magát. Oldalán egy kisebb táska lóg, mellette az övére erősítve a pálcája, bár nem igazán szereti használni. Fekete pólót, és farmert visel, és most kivételesen csak egy kényelmes tornacipőt húzott hozzá. Csendben igyekszik végig a folyosón, hogy minél hamarabb elérje a konyhát.* _________________ Előtörténet Egy teljesen új Estivel találkozhatsz össze a folyosókon. Vöröses haja, immáron fekete, zöld szemei pedig még bátrabban és magabiztosabban ragyognak.
|
|  | | Nadin Senoil Diák

Hozzászólások száma: 574 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:59 pm | |
| - Oh, értem. Ez tény és való, tényleg így van. Ne haragduj. *Mondja kissé elpirulva, mire megérkeznek a bálteremig.* - Hát, nagyon szépen köszönömm, hogy eddig elkísértél, és bocsánat az előbbi miatt, mikor nekedmentem. *Pillant kissé szégyenlősen a fiúra, majd elköszöntől, s ő maga is távozik a szobájába, hogy átöltözzön.* |
|  | | Lazar D. Mstislav Segédtanár


Hozzászólások száma: 104 Kaszt:  Üzenőláda: White Stag
Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:56 pm | |
| *Elmosolyodik.* -Semmi baj, nem tesz semmit. Bár az ilyen nagyobb programok sokszor kint vannak az üzenőfalakon is, ha felmész a főhadiszállásra, biztosan észreveszed. Mellesleg.. Szerintem biztos mondták neked is páran, maximum nem figyeltél fel rájuk. *mondja egy apró vállvonással, miközben tovább sétálgat a bálterem felé. A kérdésen, pontosabban a kérdéseken cseppet eltöpreng, miközben tovább sétálnak. Kezeit zsebrevágja, és úgy halad a lány mellett, eléggé elgondolkodva.* -Rossz a kérdés. Nem lehet megmondani, hogy mit fényképezek. A művésztől sem kérdezheted meg, hogy mit alkot. Művet. Mit fényképezek? A világot. Talán így a legegyszerűbb megfogalmazni. De a kérdésedre nem lehet egyszerűen válaszolni, mert nem lehet besktaulyázni a dolgokat. *mondja, miközben elérnek a bálteremig.* -Noshát, itt vagyok. Jó szórakozást estére, én távozom is. *mondja egy rövid biccentéssel, majd sarkonfordul, és eltűnik a folyosókon.* |
|  | | Nadin Senoil Diák

Hozzászólások száma: 574 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:50 pm | |
| *Hát akkor arra indulnak el.* - Bál? Teljesen ki is ment a fejemből… Tudod, nem igazán vagyok jártas az ilyenekben. *Teszi hozzá elmosolyodva, majd figyelmesen hallgatja Lazar válaszát.* - Értem, és úgy miket szoktál? Vagy úgy mindent, épp mikor milyen kedved van, vagy épp amit érdekesnek találsz? *Kérdi mosolyogva, közben akkor sétálgatnak tovább szépen, Nadin pedig szépen megnyugszik, s újra feltűnik szemeiben az a régi csillogás, amit két napja elveszített azon az estén.*
|
|  | | Lazar D. Mstislav Segédtanár


Hozzászólások száma: 104 Kaszt:  Üzenőláda: White Stag
Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:46 pm | |
| *Eltöpreng.* -Hogy ne maradj egyedül.. *egy kissé elmereng a dolgokon, miközben a lányt figyeli.* -Ma bál lesz, az egész iskola ott lesz, nagy tömeg, ott biztosan nem lennél egyedül. *közben elindul a lány mellett.* -Én nem megyek, de rengetegen lesznek. Nem szeretem az efféle felhajtásokat, de jónak ígérkezik. Elkísérhetlek egy darabig, aztán felmegyek a szobámba, vagy megkeresem Seant.. *töpreng el félhangosan, majd a gépre néz.* -Amikor jólesik, csak akkor. Bár, mondhatjuk ezt soknak, hiszen gyakorta kézreesik. *vonja meg a vállát, miközben a bálterem felé veszi az irányt, hogy elkísérje egy darabon a lányt, aztán majd elbúcsúzzon az ajtóban.* |
|  | | Nadin Senoil Diák

Hozzászólások száma: 574 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:37 pm | |
| - Köszönöm. *Pillant hálásan Lazarra, miközben elveszi a zsebkendőt, és gyorsan kifújja a nóziját.* - Hát nem is tudom. Igazán, csak arra lenne szükségem, hogy ne maradjak egyedül. De egy tea tényleg jól esne. *Bólint az ötletre, mivel nem veszi észre, hogy a fiú végigméri. Napszemüveg miatt meg pláne nem. Viszont a fényképezőgép megragadja.* - Sokat fényképezel? *Kérdi most már kicsit megnyugodva, s próbálja terelni gondolatait, ezért is hozta fel ezt az ötletet. Próbálkozásnak nem rossz. Közben int, hogy akkor induljanak el valamerre, vagyis pontosabban a Házimanók Titkos Konyhája felé indulnak. Talán ott kérhetnek majd teát, remélhetőleg.* |
|  | | Lazar D. Mstislav Segédtanár


Hozzászólások száma: 104 Kaszt:  Üzenőláda: White Stag
Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:25 pm | |
| *Sejtelmesen rákacsint Seanra.* -Csak figyelj, és várd ki a végét. *sunyi, ravaszkás mosoly, miközben elengedi a lányt, és a fiú hirtelen távozására csak felvonja egyik szemöldökét, majd emgforgatja szemeit, és csak int a fiú után.* -Rednben, aztán csak óvatosan, nehogy egy pakoló bűbáj téged is helyre rakjon! *kiált még a fiú után, aztán visszanéz a lányra, halványan végigmérve a sötét, fekete, kerek napszemüvege mgül, amit meg is igazít. Úgy figyeli, hallgatja a lány szavait.* -Szóval egyedül maradtál. Nem menekültél. *lassan, kimérten beszél, majd a zsebébe nyúl, és egy fehér zsebkendőt nyújt át a lánynak.* -Nagy levegő, csak nyugalom. Mostmár nem vagy egyedül. Nem lenne jobb, ha esetleg innál egy teát? Elkísérlek valamerre, ha igényled. *mondja, miközben továbbra is a lányt figyeli, és még véletlenül sem krédez rá, miért van baja a lánynak, mire fel a rosszkedv. Ha akarja, úgyis elmondja.* |
|  | | Nadin Senoil Diák

Hozzászólások száma: 574 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:13 pm | |
| *Érzi, hogy hátra esne, de hála Lazarnak, sikeresen állva marad, s kissé elpirulva pillant fel a vörös hajú fiúra. Mégis először a másik ismeretlen kérdésére válaszol.* - Nem dehogy, köszönöm. Szia. *Pillant csöppet meglepve a távozó után, de van ez így. Viszont mikor visszafordul Lazar felé, megint elvörösödik. Ez van, ma ilyen vörös napja van. Igaz, jobb, mintha falfehér lenne, na, mindegy.* - Menekülni? Nem dehogy, csak… *Nem igazán tudja folytatni, szemébe könny szökik, de gyorsan urrá lesz saját érzésein, vesz pár mély levegőt.* ~Gyerünk kislány, nehogy már itt mindenki előtt elsírd magad. Tessék erőt venni magadon!~ *Hordja le magát, s közben gyorsan elmorzsolja azt a pár könnycseppet, ami majdnem útnak indult az arcán. Felpillant ismét Lazarra, mivel magasabb nála a fiú, majd most már nyugodt, igaz, kissé még remegő hangon válaszol.* - Nem menekültem, csak nagyon rossz kedvem volt, és egyedül maradtam. Nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. *Szipog párat, majd ismét mély levegő vétel. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Hát igen, ez már csak ilyen hét, vagyis ez a két nap nagyon ilyen… Előfordul.* |
|  | | Sean Randy Zealot Segédtanár


Hozzászólások száma: 192 Msn: rupert3569@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 3:06 pm | |
| *Úgy látszik itt minden kanyar meglepetést rejt. És ismét csak nem hallották. Miután Lazarba beleszalad egy lány. Sean gyorsan körbe is néz, nehogy még több ember bukkanjon elő a semmiből. Ekkor Lazar mondatán neveti el magát.*- Te mindig ilyen könnyen bizonyítod, amit mondasz?* Majd a lányra pillant. Gyorsan oda is nyúl, de úgy látszik a lány képes egy helyben megállni. Sean kedvesen ránéz a lányra.*- Nincs semmi bajod?*Kérdezi az eddig ismeretlen lánytól. Lazar közben kezelésbe veszi. Sean viszont úgy van vele, hogy a lánynak több törődésre van most szüksége, mint neki.*- Öhm, szerintem én most megyek is. Nagyon örültem a találkozásnak.* Itt főleg Lazarra néz.* Ha gondoljátok egy ideig a könyvtárban leszek majd. De majd beszélünk még. Sziasztok.* Azzal a harmadik sarkon Sean is eltűnik.* |
|  | | Lazar D. Mstislav Segédtanár


Hozzászólások száma: 104 Kaszt:  Üzenőláda: White Stag
Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Okt. 31, 2009 2:58 pm | |
| *Halványan elmosolyodik, fejét lehajtva.* -Az idő mindig mást és mást tartogat számunkra. Nem tervezem, hogy kihozok valamit, de mindig elénk kerül valami váratlan, és néha nem árt, hogyha megragadjuk az alkalmat. *eléggé rébuszokban beszél, de ő márcsak ilyen. Mindig ki lehet ragadni egy-egy mondatot a szavaiból, aminek olyan jelentéstartalma van, amire érdemes rákérdezni. Más kérdés, hogy fog-e róla beszélni. Mert amúgy nehezen nyílik meg, de talán talált magának valamit Seanban, ami miatt jelen esetben kviételt tesz.* -Nem megmondtam? *szólal meg ismét, miközben elindulnak, és lám, egy újabb alakba botlanak. Pontosabban a fiú botlik bele, és egyik kezét maga elé is emeli, hogy megtartsa a lányt, miközben ő maga kicsit hátrább lép, hamar visszanyerve az egyensúlyát, Nadint pedig a kezével tartja meg, majdnem a derekánál fogva, és egy kis ideig el sem engedi.* -Hmm.. micsoda különös véletlenek. *figyeli egy cseppet a lányt, majd elengedi, és hátrább lép.* -Mi elől menekülsz ilyen vakon? *érdeklődik, bár talán nem kellene, de nem tudja megállani a kérdést, hiszen szereti tudni, miért rohannak bele csak úgy, egyes emberek. Kezdi úgy hinni, hogy ez egy helyi szokás.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|