|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szer. Máj. 28, 2008 4:39 pm | |
| *Andrei lép ki a könyvtárból, miután visszapakolt minden könyvet. A dolgot, amit kapott, még a teremben a zsebébe sllyesztette, így most is sietős léptekkel halad, ki tudja merre. Mert még ő sem tudja. A hír, hogy drága jó nagyapjának amulettje hozzá került, mivel rá hagyta az egész napját feldobta. Imádta az öreget, aki bölcs volt, olykor mégis hóbortos...És talán ő is imádta a fiút. Egy éve hlat, meg, de Andrei még most is úgy érzi, hogy vele van. Ebben a pillanatban is. Talán tényleg így van. Ám most kiderült, hogy nyugodt szívvel használhatja a szerencsehozó tárgyat, hiszen már régóta mondogatta, hogy a családban apáról fiúra száll ez az ereklye. És mivel neki lánya volt -Andrei édesanyja- így a fiú kapta meg, hogy tovább örököltesse a családban. Miután végiggondolta, hogy nem szeretne a szobába menni, inkább úgy dönt tesz egy sétát, ám most viszonylag lassú léptekkel közelíti meg az ódon kúria kertjét, ahol reméli, társaságra is talál. Mióta megérkezett a kastélyba, szeret az emberekkel találkozni. Talán társadalmi lény lesz. És ezen nagyon is jót mosolyog, ahogy egyre szedi a lépcsőfokokat...* |
|  | | Ivana Irina Diák

Hozzászólások száma: 860 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Ápr. 06, 2008 8:28 pm | |
| *Ivana hosszú és megrázó betegsége után végre felklhetett az ágyból és elindult a kastélyban hogy újra felfedezze eme rejtelmes folyosókat. Szépsége még mindig nem a régi bár győnyőrű akár csak egy angyal és szerény mint a legfehérebb hópihe mely tudja mi lessz a sorsa ha jön a meleg. Melette halad társa is Párduc aki egy percre sem hagyta el gazdáját mikor beteg volt.* -Jaj párduc csak nehogy baj legyen belőle hogy felkeltem *súgta oda cicájának* -Már csak az kellene hogy megint beteg legyek és ne tudjak felkelni. Tudod mit jobb lesz ha megyünk és keresünk embereket mert beszélgetni szeretnék valakivel, aki tud válaszolni is és nem csak nyávogni *Nevetett cicájára és felkapta az ölébe bár látszólag a cicának nem tetszett a beszolás és játsza a sértődőttet.Elindultak hát felfedezni a kastély és elhagyták a folyosót* |
|  | | Timothy Waylan Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1779 Msn: erik1995@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Ápr. 05, 2008 11:52 am | |
| *Timotei érkezik, majd elkezd bolyongani. Pár perc múlva megérkezik egy ajtó elé. Rajta ez áll: "Házimanók konyhája".* ~Végre ideértem.~ *Gondolja, majd kezét ráteszi a kilincsre.* |
|  | | Toomas Vladislav Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1375 Msn: ToomasVladislav@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Az univerzumban, az egyetlen állandó a változás.
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Hétf. Feb. 11, 2008 11:27 am | |
| *A fiú nem is tudja hogyan érkezett, csak bolyongott. Amikor elhadgyta a kerek termet ide jutott. Zavarják a fakó, kopár falak.*~Ebben annyi élet sincs mint egy hullában!~*Horkan fel magában. Lassan szeretne kitalálni erről a hejről de eléggé elkeveredett. Néhány perc bolyongás után megpillant egy nagy kétszárnyú ajtót. Elolvassa a táblát és máris tudja hogy jó helyen jár. Odamegy az ajtóhoz és bemegy a könyvtárba.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Feb. 03, 2008 10:00 am | |
| -Nem értelek... *tűnődve és mostmár teljes eszével felszerelkezve hallgatja a lány szavait* -Nem tudom. Állítólag számkivetettként érkezett Amerikába és ott vette el a hatodági üknagyanyámat, aztán felvette a családnevet, de azért úgy jegyezték fel, mint Nick Vonavi *planfonbámulás következik a részéről. Sosem foglalkoztatta a távoli őse nagyon, csak érdekesnek tartotta, hogy számkivetett volt... Kicsit úgy érezte, hogy hasonlítanak* -Mit mondtál? *elkerekedik a szeme, amint meghallja visszafelé a nevet* -I-Ivanov? Mint te? *mostmár teljesen összezavarodott* -Milyen kapcsolatra gondolsz? Úgy érted... Egy ős? *tágra nyílnak szemei* -Van egy kúriánk itt, Bulgáriában... Talán ott vannak még a másolatok is. Gyere *megragadja a lány kezét, ha kell, felhúzza és rögtön utána mehetnek is... Ki tudja, hova* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Feb. 03, 2008 9:50 am | |
| *Adam, Peter, Nick. Balszerencse, ebből egy se passzol.* - Hát... ha igazam van, nagyon sok a jelentősége. *Leül a kőre és erősen maga elé mered. Nem, most az egyszer nem téved, van összefüggés közöttük, biztosan! Adam Croft... Peter Croft... Nick Vonavi. Vonavi. Rettentően ismerős.* ~ Elég idióta név. ~ *Fut át egy pillanatra a fejében, de elhessegeti ezt a negatív gondolatot. Vonavi. Lehet francia, vagy orosz, esetleg bulgár, ezekben használnak ennyi "v" betűt.* - Miért Vonavinak hívták azt a nagyon távoli ősödet? *Hátradől, a hideg kő talán élesebb gondolkodásra sarkallja. Aztán szinte fennakad a szeme.* Vo-na-vi... i-va-nov. Háromlábú kneazle legyek ha ez... *A Nick biztosan a Nicholas becézése. Hirtelen felül.* Eric... *Nem is tudja hogy kezdje.* Azt... azthiszem közünk van egymáshoz. *Ránéz a fiúra.* Nem akarok tolakodó lenni de... meg kell néznünk a családfátokat. Lehet, hogy véletlen egybeesés, de ha nem... *Nyel egyet.* ...akkor megvannak az átkaink gyökere. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Feb. 03, 2008 9:43 am | |
| //olvadunk//
*Most, ha teljesen magánál lenne, rendesen meglepődne, hogy Lana az szája széléről tűnteti el a rusnya vérfoltokat, de így csak egy hálás pillantást tud kisajtolni magából* -Nem tudom, mit jelent ez *pislog egy sort a medalion szövegére, amit a lány felolvasott* -Talán arra utal, hogy nem kellett volna apám akaratával szembeszegűlni... Vagy anyám követett el valamit *ezt már csak nagyon halkan teszi hozzá. Igazából a mostani anyja nem is az anyja. Rebeca, Eric apjának nővére volt a fiú igazi anyja, de ő belehalt a szülésbe és csak ezt a láncot hagyta a fiára. Ericet azért különösebben sosem érdekelték a családfája ágazatai, ezért is nem kutatta soha* -A... A nagyapámat? Adam... A dédapám pedig Peter.... Az.... A hatodági ükapámpra emlékszem még... őőőő.... Nick, igen... Nick Vonavi *nem nagyon érti, miért olyan fontos ez* -De mi ennek a jelentőssége? Mire ez a sok kérdés? *értetlenül mered Lanára* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 12:20 pm | |
| *Leginkább most átölelné a fiút, de nem teszi, és arra, hogy ő maga elmenjen, csak megrázza a fejét. Ilyen esetben sosem hagyna ott senkit, még a legrosszabb ellenségét sem. Térdepelő helyzetben zsebéből egy fehér kendőt vesz elő, s bár egész szép, Eric szája széléről törli le az ott maradt vért. A nyakék viszont felkelti a kíváncsiságát. Megfogja a medaliont, hogy rendesen ki tudja olvasni a belévésett szöveget.* - Évszázadok sem fogják letörölni a bűnöd, a család sosem bocsát meg, de legyen ez a kárpótlásod, ha már kárhozatra ítéltettél. *Olvassa fel halkan, de érthetően. Mozdulatlan marad, akár áldozatára leső macska, s elmereng ezeken a szavakon. Újra és újra olvassa, mintha kétségbeesne egy pillanatra: kétségbeesik a felismerés miatt, ami talán nem is igaz. Vele van mióta megszületett... együtt van a két lány, mióta világrajöttek.* ~ Lana. - Tudom. ~ *Összehúzza szemöldökeit. Megint el fogja hagyni az iskolát pár napra. Ennek mindenképpen utána kell néznie, ha törik, ha szakad. Végre talán megtudhat valamit a személyiségtörezedettségéről. Családfa... otthon teli van vele a kötettáruk, s talán egy könyvtáros mágus is segíthet. Az albínó őszintén reméli, hogy külön nyilvántartják a manahasználókat is. Vagy esetleg még itt a környéken is körülnézhet. Talán egyszerűbb lenne, ha közösen kutatnának utána. De mi van, ha baklövés? Elengedi a pentagramm alakú éket, és az árnydalnok szemeibe néz.* - Eric. Hogy hívják a nagyapádat? A dédapádat? Kérlek, mondd meg, fontos lenne, rettentően fontos. *Szól, az utóbbi percekben nagyon komolyan viselkedik a lány. Valamit megsejtethetett. Mintha szagot fogott kutya volna.*
// Fagyaszt // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 11:57 am | |
| *Van bizony gyenge pontja, de érthető okokból ezt sosem mutatta ki, nehogy ebből hasznot húzzanak. Kevesen tudnak a betegségéről. Csak fekszik a hideg padlón, körülötte vérnyomok, nem valami szép látvány. Fél szemmel bágyadt arccal felnéz Lanára... valamin nagyon agyal a lány Svettel, ez látszik* -Figyelj *megpróbál feltápászkodni, de nem nagyon megy* -Ha Svet mérges... Menjetek csak... Nem tarthatlak vissza *halkan beszél, még mindig van egy kis rosszulléte, de a medál már lecsillapította nagyjából, a láz is elmúlt, a jelek sem izzanak már. Fogalma sincs róla, hogy mi rejtőzik Lana múltjában... Talán közük van egymáshoz? Talán valami láthatatlan kapocs húzódik köztük? Ki tudja* -Semmi baj *szája szélén még vérfoltok égtelenkednek, ahogy felül térdelésbe* -Már jól vagyok. A nyaklánc segít sokszor. Velem van már egy jó ideje *ha a lány jól megnézi a nyakláncot, valamiféle kaparvány van a belső felén, amolyan felirat: Évszázadok sem fogják letörölni a bűnöd, a család sosem bocsát meg, de legyen ez a kárpótlásod, ha már kárhozatra ítéltettél* -Velem van, mióta megszülettem *kissé üveges szemekkel bámulja a nyakéket, ami nem egyszer segítette, mióta rajta az átok* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 11:34 am | |
| *Némán hallgatja a fiú nyöszörgését, lám, a hatalmas lekezelés mögött a srácnak is van gyenge pontja... akár csak Lanának. A halk kis monológot nem érti, valószínűleg régi emlék ébredhetett fel benne - nincs magánál. Szerencsére nem a vérveszteség miatt, hisz akkor nagyobb bajban lennének. Annyira végtelenül szerencsétlennek érzi magát a lány, hogy itt van előtte egy szenvedő ember, akinek igazán szüksége lenne rá, és nem tud segíteni.* ~ Te Lana... ~ Mondjad Svet. ~ Nem különös ez az egész? ~ Micsoda különös? ~ Hogy mind ketten átkozottak vagytok? S hogy összetalálkoztatok? ~ Ugyan, véletlen egybeesés. ~ Hallgass meg! Ahogy nézem, ennek az árnydalnoknak sem rózsaszín idill a családi háttere. Mi van ha?... ~ Nem, ez képtelenség! Nem voltak neki leszármazottai, megölték, megölték a nagyanyámék! ~ Láttad a holttestét? A temetését? Nem. Sosem került elő - ezt mesélik. Lehet neked van igazad, de ezt tartsd szem előtt - neked a személyiségedet törték meg, neki a vérét. ~ *Beszél magában, Eric bizonyára tudhatja, hogy Svettel kommunikál. Lana egész megizzadt, régi képek jutnak az eszébe, de mind oly gyorsan pörög, hogy csak elmosódott massza lesz belőle. Elveszi a kezeit a fiútól, kis kacsói úgy remegnek, mint a nyárfalevél.* - Eric... úgy sajnálom. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 11:23 am | |
| *Nicholas? Ő nem ismer senki fia borját ilyen névvel... Az átkot két éve szórta rá az apja bűntetésül az engedetlenségéért. Ezen már nem tud változtatni, és nem is akar* -Nyu-Nyugi... *minden erejére szüksége van, hogy beszélni tudjon egyálatlán és ne hányja el magát a sok összegyülemlett vér miatt a szájában* -Ez... Ez néha előjön *lihegve kapkodja a levegőt, már a láza is felszökött rendesen. Minim 40 lehet a testhőmérséklete. Bizony, a jelek szerint jó súlyos belső vérzésre tett szert, méghozzá a marha apja jóvoltából. Igazán nem tudja, hogy a lány honnan tud minderről, de nem is nagyon érdekli ám jelen helyzetben. Amikor a feje fordul a lány felé, az albínó azt láthatja, hogy a fiú halottsápadt, a szemében fénylő kis tűz alig ég, pedig máskor nagyonis eleven* -Ne... *nyöszörgi halkan... Mintha nem is itt járna* Nem akarom, hogy te is bánts... Csak egyszer hibáztam... Miért kell akkor folyton bűnhődnöm? Én vagyok a következő Croft, de akkoris... Én ezt nem akarom *látszik, hogy nincs magánál teljesen. Néhány pillanatba telik, míg magáéhoz tér, aminek kellemetlen tartozéka, hogy ki kell köpnie az össze felgyülemlett vért a szájából a padlóra. Hosszú perceig csak vontatottan képes levegőt venni, a tüdeje mintha fáradt lenne a nagy erőlködéstől, hogy ellássa a fiú szervezetét oxigénnel. A láz, az izzás még mindig ott van, de a vérzés már elállt. A nyakában lógó pentagram, amit folyton a ruhája alatt hord, felizzott már egy ideje és mintha az kezdené nyugtatni le a fiút* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 10:55 am | |
| *Amikor elengedik, felfigyel hirtelen: valami nincs rendben a fiúval, és ez két pillanat után meg is nyilvánul. Az a pentagramm... Nicholas.* ~ Hogy ki? Nicholas... Nicholas használt ilyet. Ő kicsoda? Egy... fiú. A vérvonalunkból. Őt tagadták ki. De mi a jó ég ez? Egy átok. Ez az ötágú csillag mindig a feketemágiát jelképezi. ~ - Jesszusom. *Szól elhaló hangon, mikor vért köp a fiú. Ilyenről még nem olvasott, s ez ritkaságnak számít nála. Odarohan hozzá, s agya szélsebesen járni kezd. Valahogy semlegesíteni kell a tüneteket.* ~ Takarodj el attól a fiútól! Hogy kérhetsz ilyet?! Lehet, hogy önállósult ige; hallottál már te is róla, te idióta! ~ *Dehát azok nagyon ritkák - gondol rá hirtelen. Önállósult igék... legtöbbször átkok. Megfertőznek mindent és mindenkit, aki első alanyukhoz ér. Apja mesélt róla, hogy Indiában találkozott eggyel. Mit tehetne, mit tehetne? Leguggol az árnydalnokhoz, és végigpörgeti képzeletbeli könyvét. Az átok a vitaéját támadja a fiúnak, tehát sebekből állhat: belső vérzést vált ki. A fiú reakciója alapján nem az első randijuk, tehát nem halhat bele. Remek. Megállapította mivel van dolga, csak megoldása nincs rá. Nincs ideje elszaladni segítségért, egyedül hagyni egyáltalán nem akarja. Két oldalról megfogja arcát, de egész óvatosan, hogy a köpést ne akadályozza.* - Eric, figyelj ide... úgy hiszem, nem az első eset ez már veled, és ahogy látszik, már túl is élted, csak egy valamit fogadj meg tőlem. *A kétségbeesés egyszeriben eltűnik arcáról s helyette valami komolyság csillog szemeiben, amivel vizslatja a fiút.* Nézz rám. *Ha nem teszi a fiú magától, megemeli amaz állát.* Köpd ki az összes vért és koncentrálj rám... *Valamire emlékszik. A vérzést nem tudja csökkenteni, de a sokkot muszáj kezelnie, hisz a fájdalomtól akár elájulhat, és akkor a benne maradt vér a garatban megakad, és megfullad. Érdekli a jóistent a szép fehér női inge az albínónak, abból van másik, de mégegy ekkora... idióta nincs a földön.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 10:33 am | |
| *Pedig Eric az tud bíztató lenni ám, méghozzá nagyonis. Ez a génjeiben van, csak jól titkolja. Igazán nem tud mit kezdeni azzal, hogy Lanából kitörtek a könnyek, csak nyugtatni tudja* -Hééé, ne sírj. Semmi baj nincs. Itt nem bántanak. És... Mellesleg itt vagyok én is *igen, szép zárómondat. Miért is zárómondat? Mert hirtelen rángani kezd egész lényében. Gyorsan elnegedi a lányt ahogy van, az egyik falhoz támojog, térdre rogyik. A felsőjén át érdekes, hmm... mintafélék rajzolódnak ki, melyek kusza vonalak elsősorban, de vörösen izzanak át a felsőn keresztül és középen egy pentagram rajzolódik ki. Vér tör elő vékony csíkban a szájából, de erre már odakapja a kezét. Nyögne, ha tudna fájdalmában, de hang se hagyja el a torkát. Már régóta nem jelentkeztek a tünetei és már kezdte azt hinni, megszabadult tőle, de nem... Az átka sosem fog elmúlni és egy szép nap végez vele* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 10:07 am | |
| *Nahát, bíztató szavakat sem kapott még soha e téren, s nem főképp egy ilyen alaktól. Valljuk be, ez elég meglepő. Valóban, semmit sem tud a hétköznapi életről. Csupán egy-két évet élt muglik között, onnan kitaszították, a mágusok pedig csak némán félnek tőle. De félnek, és ezt a lány pontosan érzi. Persze, vannak még emberek, akiknek nem számít a kinézete... például Eric. De első körben, amikor meglátta, ő is csak egy volt a többi közül: lenézte, mélyen, és kigúnyolta a génhiányossága miatt: ez pedig akarva-akaratlanul is eszébejut most. Bár egyik monológra sem felelt, az utolsó két mondatnál mégis tesz valamit: kicsit, mintha rázkódni kezdene, hirtelen kapkodja a levegőt - elsírja magát. Egész furcsán pityereg. Szinte hangtalanul, visszafogottan, még könnyek is alig folynak le formás arcán: de ez nem adottság. Ezt is belénevelték. Hogy hogy sírjon. Kitörő bőgésbe kezdhetne, de nem mer, már így is mekkora megaláztatás egy fiú előtt ily módon kinyilvánítania az érzéseit. Az egész világ körülötte olyan szilárd, és ő olyan törékeny... mint valami cseppkő, aki fél, hogy hozzáérnek, mert akkor rövid idő alatt elpusztul. Pengeélen táncol az egész lelke, s ha ilyen problémás marad, talán az árnydalnok is ráun: akkor viszont bizonyosan meghal ez a fele, s rideg intelligencia lesz az albínóból. Svet szilárd; s ha minden elveszett, talpraáll egymaga.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 9:56 am | |
| -Még változtathatsz rajta Lana... És biztos Svet is segítene benne a maga módján. Ne hagyd magad elveszni *még talán soha senkit nem bíztatott ennyire, mint most a fehér bőrű leányzót* -De rajtatok áll... Igenis rajtatok áll. A ti sorsotok és... *nem az ő dolga? Valóban, de ha szereti a lányt, nem tehet úgy, mintha nem az ő dolga lenne. Ez amolyan ösztönös cselekvés* -Igazad van abban, hogy nem az én dolgom, de... kötődöm hozzád és nem tudom elnézni, hogy felőrlödsz lassacskán... Értsd meg *van neki szíve, csak jól titkolja... veszett jól. A vállához simuló hajzuhatagból áradó illat még jobban élesíti elméjét, hogy Lana itt van, vele van. Egy hosszú öleléssel tudja csupán viszonozni a lány közelségét, bár ez messze nem olyan sok, mint amennyit adhatna... de nincs még felkészülve semmire, egyikük sincs talán* -Ne beszélj így. Mégis mit tudsz a sima, hétköznapi életről? Honnan veszed, hogy nem fogadnának el úgy, ahogy vagy? Ne azt vedd alapul, hogy milyen helyen nőttél fel... Vannak még emberek, nem is kevesen, akiknek nem számít, hogy milyen vagy, mivel születtél együtt *a túlzott bíztatás nem az ő asztala, de megteszi, amit csak tud* -De egyvalamit nem adtak meg soha. Nem szerettek eléggé vagy sehigysem *talán a lehető legmélyebbre döfő szavakat mondta most ki, de meg kellett tegye* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 9:45 am | |
| *Félrepillant egy kis időre.* - Nem folyton az eszembe jut... hanem belémivódott. Minden porickámban ott van. *Mikor a fiú maga felé fordítja, természetesen rá figyel, s úgy merül el abban a gyönyörű tekintetben. Jól esik igen is a közelsége... Svet pedig szokatlanul csendben van. Talán alszik... vagy némán egyetért.* - Az, hogy mik leszünk, nem rajtunk áll. *Szól, enyhe kétségbeesés csillan vörös szemeiben.* De ez nem a te gondod. *Valami furcsa mosoly telepszik arcára: mintha már réges-régen belenyugodott volna a dologba. Átkarolja a fiút, s hiába fogja amaz az albínó állát, a lány mégis az árnydalnok vállára hajtja fejét. Hófehér haja kellemes illatú, s mintha enyhén csillogna is: nem véletlen, hisz ma reggel mosta. Halkan szuszog... de a feszültség még mindig érezhető benne. Mostmár nem Eric miatt, sokkal inkább a felemlegetett mibenlétét illetően. Ellenben a sráccal, ő mindig is bábú volt, sosem jutott eszébe kitörni.* - ...és valljuk be, sokkal jobb volt az arisztokraták álomvilágában élni. Ahol nem néztek le a génhiányos korcsságom miatt... ahol mindent megkaptam, s csupán illemet kértek cserébe, most pedig annyit, hogy tanuljak jól. A szüleim tényleg mindent megadtak... szobalányok, dadus, komornyik, szakács, kiváló környezet, könyvek százai, óriási kúria... *Csak a tiszta szeretetet nem kapta meg vérszerinti őseitől, ez ébreszthetett most a szerelemben gátlásokat Lanában.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 9:29 am | |
| *Arnuillal? Ó, különösebb baja csak annyi van a lánnyal, hogy a suliban rontja a levegőt, no meg, hogy volt összetűzése is a hölgyeménnyel- ohh, ha csak annyi lett volna, hogy találkoznak a folyósón... Max beszól neki, de neeem. Arnuil leátkozta és ezt nem fogja soha megbocsátani. A férfiúi önbecsülését zúzta majdnem össze akkor* -Nem kellene folyton eszedbe jusson, honnan jössz *egy szempillantás alatt megragadja a derekánál a lányt és testközelbe vonja magához* -Gondolj arra, hova tartassz *jobb keze közé veszi a lány formás kis állát és úgy mered a szemébe. Volt szerencséje a felső 10000-hez és örül, hogy bizonyos mértékben szakított velük. Nem akarna megint csak egy alantas bábú lenni az apja kezében, aki úgy táncol, ahogy a vénember fütyül* -Gondolom Svet sem akarna egy arkisztokrata talpnyaló lenni csupán és te sem... Be lehet teljesíteni az ígéreted úgy is, hogy közben éled a magad életét... Pardon, a magatokét *egy halovány mosoly jelenik meg sápadt arcán* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 9:17 am | |
| *Már-már megjelenik az a tipikus csöpp-szindróma: elég gyengére sikerült ez a füllentés-manőver, nem is csoda, hogy észrevették.* ~ Vajon mi baja lehet Arnuillal? ~ *Gondolkozik el egy pillanatra. Bár csak egyszer-kétszer látta saját főprefektusát, nem hinné, hogy bármi zavaró is lenne benne Eric szemében. Bár, az is meglehet, hogy egy nap csupán szembejött az árnydalnokkal... akkor pedig nem is kérdés. Ám elmélkedésre sok idő nincs. A végigmérést nem díjazza, jóformán bunkóságnak találja, de egy szót sem szól. Jópárszor nézték már át tetőtől talpig, de az inkább az albínósága miatt lehetett. Megborzong a fiú érintésétől, de ez már láthatóan a jólesettséget fejezi ki.* ~ Nem vagyok tisztában önmagammal. ~ *Nyilal hirtelen fejébe eme mondat, és ez szörnyíti el leginkább. Az a fránya olvasottság! Jól tudja, hogy ha valaki minnél bizonytalanabb önmagával, annál jobban befolyásolható - mind szavakkal, mind varázslattal: és ezen változtatni kell. Hozzádörgölődzik a fiú kezének - ez már tényleg érthetetlen. Ugyanolyan kettősen viselkedik vele, ahogy az énje is meg van bontva.* - Nyugi... *szólal meg egész halkan, szinte suttogva.* Csupán nem vagyok képes kezelni a... szeretetet. Idő, amíg leküzdöm az arisztokrata láncaimat. *Ki tudja, mire utalhatott utolsó megjegyzésével... de arról nem szól többet. Ha Eric ismeri a Legfelsőbb réteget, akkor tudhatja, milyen környezetben nőtt fel. Ha nem... akkor ki kell derítenie: vagy egyszerűen rákérdeznie.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Szomb. Feb. 02, 2008 9:09 am | |
| //olvadunk//
*Hjaaaa, volt valaha ő szőke is, de inkább megmaradt a normál hajszínénél végül* -Arnuil? Csak vele, ne, kérlek ~A végén még képes lennék beléd rúgni, amikor Arnuil vagy éppen ~ *Erictől kitelik, az szent és nem lenne szép vége a dolognak. Dréga Dalnokunk meg még azt hitte, hogy Lana hidegen viseltetik iránta. Képes lett volna megbolodnítani ezt az Angyalt? Nohát nohát... Pedig ő eléggé ember, legfőképpen nőgyűlölő és ez... hmmm... furcsa, hogy loholjon így egy lány után. Ha ezt a drága jó apja látná...* -Vajon miért nem hiszek neked? *az a mosoly déja vu érzést vált ki belőle.... Látta már és pontosan, mikor hölgyünk zavarban volt* -Lássuk csak *oldalra döntött fejjel méri végig a lányt tetőtől talpig* -Nem akarsz a közelemben lenni láthatóan *kissé közelebb vonja magához az albínót, s végigsimít az arcán, hogy lássa, valóban azért kerüli a lány, mert nem akarja látni többé, vagy más oka van* -Gondolom azt sem akarod, hogy hozzád érjek *morogja maga elé* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Jan. 31, 2008 4:38 pm | |
| *A Szőke Herceg már nem alkalmas becenév, így ez maradt.* - Persze, kell. Azt majd találok, de még azt sem tudom, hogy kivel csináljam ezt meg. Gondolkoztam talán az egyik lány szaktársammal: mondjuk Arnuillal vagy Anával. Ők biztos benne lennének a dologban. *Beszél, beszél, csak hogy rejtse idegességét. Az, hogy így ontja magából a szavakat, nem szokatlan. Ha csak nem önemészti magát, rengeteget beszél. Igazából egy nagyon illedelmes kislány, de ha egy ilyen fiúval hozza össze a sors, nincs agya ahhoz, hogy választékosan fejezze ki magát. Aztán hm-hm meg lett a figyelmetlenség ára. Pontosan a Könyvtár zájt ajtaja előtt ér hozzá Eric. Örül is, és átkozza is magát, hogy miért nem rövidujjút vett fel. Már megint az a kettős érzés.* ~ Tudom, Svet, hogy ez miattad van... nyugalom... vigyázni fogok vele. Megígéred? Igen, megígérem... nem tántorít el a céltól. Azért figyelek rád. ~ *Ez utóbbi válasz nem tetszik neki... nem szereti, hogy figyeli őket. De hát ő figyeli saját magát!... Ez mindig fogós kérdés. A skizofrénje is ő, mégis, sokszor más egyénnek kezeli a benne lakó másikat. Hosszas csönd keletkezik fejében, sehol sincsenek a Komolyabb szavai, intelmei, egész megbékéltek egymással. Bár ez erős túlzás... mondjuk azt, hogy nem életveszélyesek egymásra. Eric kérdésén pedig meglepődik - legalábbis isteni színjátszással ezt teszi. Ő, kerülni?! Ugyan! - sugározza egész lénye.* - Nem kerüllek. *Fordul felé, mosoly pihen az arcán. De jajj, a fiú biztosan belát emögé. Az a négy napja látott zavart-kínos ajakgörbület is ott lappang mögötte.* Csak tanulnom kell, már megmondtam én is, Svet is. Ha nem pótolom be az anyagot, lehet, csak jeles leszek év végén az pedig nem lenne jó. *Szünetet tart. Ez bizony nem hazugság.* Miből is gondoltad, hogy nem akarok veled találkozni? *Félredönti a fejét, s úgy vár a válaszra.* ~ Nem veszi észre, nem veszi észre... ~ *Igaz ami igaz. Kerülte... de csak hogy összeszedje magát a mostani félév folytatására. Talán már soha nem lesz képes normálisan viselkedni vele? Már nem kap olyan beszólásokat, hogy egy éjszakán át sír rajtuk, pillanatnyi sértéseket mibenlétére. Hanem egyszerű... szeretetet. És ez sokkal, sokkal kínzóbb, de ez is egy ok miatt van: a lány nem képes kezelni azt, hogy egy igazán helyes fiú viszonozza érzelmeit. Talán soha nem is fogja tudni.*
[A játék megy a fridzsibe, fagyás] |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Jan. 31, 2008 4:25 pm | |
| *A Rettegett? Ez lesz az új beceneve? Széééép* -Üdvözletem *ha már a formális köszönéseknél tartanak. A rándulás azért nem hagyta el a kicsi figyelmét* -Aham... Százfűlé főzet? Ha jól tudom, ahoz kell valakinek egy darabkája is *mellesleg megjegyzés csak... nem céloz ő semmire, már miért tenné? Áhh....* -Miért kerülsz? *keze fonódik az albínó karjára... nem bilincsként, csupán csak, hogy választ kapjon* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Jan. 31, 2008 4:03 pm | |
| *Már befordul a célegyenesbe, mikor hát... megjelenik... a Rettegett.* - Szervusz. *Meg is rándul, mikor meghallja az árnydalnok hangját, a fene vigye el, még mindig megijed tőle. Hátra se fordul, igyekszik a Könyvtár felé, hiszen tele van akarattal, hogy ő most tanulni fog!... ki hinné ezt el. Nem akarja, hogy lássa Eric, hogy füle hegyéig bevörösödött.* - Igyekszek néhány könyvet kivenni, hogy pótoljam a lemaradásomat és hogy előkeressem a százfűléfőzet receptjét. *Válaszol, esze ágában sem volt kérdését semmibe venni... bár már így is semmibe vette azzal, hogy nem nézett rá. Jól meggondolta? Ericre nem figyelni?!...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Jan. 31, 2008 3:58 pm | |
| *Tömeg? Hol látni itt tömeget? Csak néhány ember meg egy pofátlan szellem volt itt és az a néhány csak kettőből áll, amiből egy nem látja a másikat, aki épp átváltozik/változott* -Szebbet *az érkező Lee nevű egyén felé ment ez a cseppet sem szivéjes köszönés. A névelharsogás túl nagy luxus lenne már, ellenben a halk macskanyévogásra hátraforul... Jééé, egy Lana* -Macskának, nőnek bent a helye... mondjuk a szobában. De te kismacska mit csinálsz itt? *igen, képes volt a lány háta mögé menni, bár valószinű, Lana meghallotta már. A továbbiakban köszöni szépen, más társaságábüól nagyon nem kér* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Jan. 31, 2008 3:48 pm | |
| *Lee a szobájából érkezik a folyósóra.Elég szép tömeget vett észre.A pálcái és a szablyája most is vele van hátha használatba kell venni.Odamegy a tömeghez majd köszön* -Sziasztok!Lee Hansang vagyok!*Mutatkozik be mindnekinek mert eléggé sok ismeretlen arcot lát.Majd kicsit jobban szétnéz és meglátja azt a szellemet akivel múltkor találkozott.Elmosolyodik majd odaszól hozzá* -Na hogy ment a Tölgyesben az ilyeszgetés?*Kérdezi mosolyogva majd tovább méregeti a többieket madj látja hogy a szellem már el is távozott* -Úgylátszik egy kicsit lemaradtam. *Majd hátat fordít a többieknek és távozik* -Na jó én léptem.Sziaszotk!*Köszön el az ott maradóktól* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Jan. 31, 2008 3:43 pm | |
| - Nyaúúú... *Halkan nyávog egyet, miközben nyújtózkodik: de közben sem áll meg, megy, mint egy robot.* ~ Rettenetesen le vagyok maradva az anyagban... be kell pótolnom! ~ *Eminens elszántsággal tör egyre előre a szinte üres folyosókon. Ma egy kék farmer és egy hosszúujjú fehér női ing van rajta. Ez utóbbi kissé fiússá teszi, de sebaj, mert tipikus jótanuló imidzset kölcsönöz neki. Hófehér, vállig érő haja egyszerűen ki van engedve, látszik, hogy frissen mosott: mintha enyhén csillogna is. Bőre szokásosan hullafakó és jéghideg, tekintetében se híre-se hamva pupillájának, csupán nagy, vérvörös szembogarak. Magában halkan dudorászva rója a cseppet sem rövid utat a könyvek birodalmába.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |