
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17914 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Keleti-szárnyi folyosók Csüt. Dec. 13, 2007 5:18 pm | |
| First topic message reminder :A Labirintusban négy főág van, melyek a labirintus középpontjától indulnak ki. A folyosók fő ágaiból kisebb folyosók nyílnak, melyek újabbakba ágaznak el egy idő után. Eltévedni nagyon könnyű, de ha a sarkoknál pálcáddal hozzáérsz a falhoz, az utad kifelé ismerté válik. A labirintus folyosóira tehát a központból juthatsz el, azaz a Társalgóból, oda pedig az Amfiteátrumon át vezet az út.
A Keleti-szárny folyosói sem szégyenlősködhetnek, ha arról kérdezik őket, hány diák tévedt már el bennük. Ahogyan a központi részlegből belépsz a keleti szárnyba, szembe találkozol egy kisebb raktárral, seprűket, tisztítószereket tartanak itt. Jobbra, és balra is indulhatsz, majd egy kanyar, és mind a kettő egy irányba visz tovább. Jobbra sorra találhatók a lakosztályok, az út végén a könyvtárral, jobbra pedig a többi szoba. Persze ide is kisebb elágazásokon keresztül érdemes menni, mert az egyenes úton érdekes illúziókba botolhatsz, ami a sietős építés mellékhatása. Sok sikert, találd meg célod! És ne feledd, legyen nálad pálca, értesd a falhoz! írta Timothy Waylan |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Szept. 13, 2009 3:22 pm | |
| //Fagy, mert Sepp eltűnt... // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Szept. 13, 2009 3:02 pm | |
| *És bizony a hármas hamar fel is ér a keleti-szárnyi folyosókra, ahol megindulnak egyenesen a könyvtár felé, ami szintén eléggé fontos hely egy diák életében. Vannak házik, amiket csak a könyvtár segítségével lehet megírni. * - Hát tudod, csak előre tanultam, ahogy szoktam néha. Mit gondolsz, órán miért jelentkezek mindig? *kérdi vigyorogva és bizony ez egy jó módszer a pontok szerzésében. Ha már tudja egy részét a tananyagnak, akkor már gond nem lehet. Viszont amikor a lány elneveti magát, egy rosszalló pillantással jutalmazza. * - Komolyan nem vagyok stréber, ha hiszed, ha nem. Inkább ő a stréber…és még ő beszél nekem. Nem is tudom, hogy kinek van a legtöbb pontja az évfolyamon… *mondja jól érthetően, hogy Chiyori azért tudja, hogy ki még is milyen. Tehát Marcust egyáltalán nem lehet strébernek nevezni, még akkor se, ha neki is elég sok pontja van már. * - Kedvesebb? Mila is nagyon kedves… és te is az vagy, nem arról van szó. *fordul az eramires lány felé, még mielőtt az félreértene valamit. * - De tudod Sepp, Mila rendesen megválogatja a barátait és nem sokan szimpatikusak neki. Velem se jött ki az első alkalommal valami jól, de látod, mára már egész jóba vagyunk. *hát talán túl jóba is, de ez sose baj. Közben pedig nevet egyet a srác szavain. * - Szerintem még párszor találkoztok és egész jól elbeszélgettek majd. *mondja még mindig vigyorogva, majd amikor Sepp letámadja a lányt egy csomó kérdéssel, rosszallóan néz rá. * - Héé, állj már le, még csak tegnap jött. Szegény mindjárt itt hagy minket. *mondja nagy komolya, majd a lányka mellé sétál és inkább belekarol. * - Szóval ne ijesszük meg a hölgyet, mert különben még lecseréli a két kísérőjét. *mondja a fiúra pillantva, majd a hírtelen kapott kérdésre rögtön egy ajtóra mutat. * - Oda. *és már nyitja is ki szabad kezével az ajtót. Ha a lány bemegy, akkor nagyon sok könyv tárul majd a szeme elé és még pár asztal is, ahol a diákok nyugodtan tudnak tanulni.*
|
|  | | Chiyori Kiryuu - archiv Diák

Hozzászólások száma: 626 Msn: eszticicc@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Aki szeretne játszani az nyugodtan írjon üzit vagy msn-en! ^^
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Szept. 13, 2009 2:55 pm | |
| -Ja... az jó. Jó lesz néha egy-két másik szakos ismerőssel ebédelni. *mondja Marcusnak, majd az egyik asztalhoz szalad és kér egy pohár innivalót. Mikor visszaér már ott a másik srác, Sepp, aki egy Mila nevezetű lányt keres Marcuson. Miközben hallgatja a két fiú beszélgetését, nagyokat szürcsöl a narancsléből. Szerencsére nem húzódik el sokáig a beszélgetés, kirekesztve ezzel Chiyorit, mivel Marcus szól a srácnak, hogy bizony az ő elsődleges feladata most a lánykát körbevezetni, de ha van kedve jöhet ő is. Sepp rábólint, így most már hárman indulnak el a folyosókon. A két fiú vezet, hiszen ők ismerik a helyet és most épp a keleti szárny folyosóin járnak. Közben a két fiú folytatja tovább a beszélgetést, most éppen a tanulásról. Mikor Sepp enyhe utalást tesz Marcus stréberségére, Chiyori nem bírja ki és elneveti magát. Sepp hátranéz a lányra, rákacsint Chiyorira, aki még nem érti, mit is akart neki jelezni a fiú, de pár másodperc múlva már rájön. Éppen tovább hecceli a Deridionos srácot a barátnős szitura utalva. Amikor Sepp meséli Marcusnak, hogy bizony jó volt a tippje és reggel tényleg veszekedtek a lánnyal érdeklődve figyel, hátha megtud valami kis plusz információt, hogy ne álljon ilyen értetlenül a heéyzethez. De ehelyett az Allidonos srác inkább elhalmozza kérdésekkel.* -Huhh.. hát igen, még csak tegnap érkeztem. *kezdi a mondatot, majd mosolyogva mesél tovább.* -Eddig nagyon tetszik a suli, csupa kedves emberrel találkoztam. Veled együtt már háromra bővült az ismerősök köre, akit még nem tudhatsz, az Arabella. Egy nap alatt nem is rossz. Szaktársak közül még csak őt ismerem, de ő nagyon kedves volt tegnap. *mondja, majd bekapcsolódva aktívan a beszélgetésbe visszakérdez.* -És te mióta vagy itt? Sok ismerősöd van? *kérdi Sepptől, majd Marcushoz fordul egy gyors kérdéssel.* -Merre is megyünk most? |
|  | | Sepp Dierk Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1198 Msn: sepp_dierk@windowslive.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Szept. 13, 2009 2:39 pm | |
| *A szőke hajú srác Marcussal és Chiyorival sétál a Labirintus keleti szárnyíának folyosóin. Mivel az eramirios a legújabb diák köztük Marcus körbekiséri. Sepp pedig csak véletlenül találkozott velük és csatlakozott hozzájuk. Igazából a fiúnak akar válaszolni, és ő már volt is a könyvtárban így tudja merre kell keresnie.* -Tanultál is? *kérdi vissza mosolyogva.* És még engem neveznek strébernek egy-ketten. Minek tanulni nem is volt lecke. *kérdi érdeklődve a fiú.* Persze az előretanulás sem rossz dolog. *jegyzi meg majd a lányra tekint.* -Ó! *kacsint az eramiros lányra, ezzel azt üzenve neki hogy most ne vegye komolyan.* Szóval csak körbekíséred... vagyis most már körbekísérjük a leányzót. Hát meg kell hagyni kedvesebb mint Mila. Sőt.... *vigyorog a srácra, tudatva vele hogy csak ugratja.* Amúgy szerinted mit csináltunk reggel? Még szép hogy veszekedtünk. Érdekes egy személyiség, akármennyire is haragszom most rá. Tudod a kedvenc farmerom volt... *mondja komolyan majd a lányra pillant.* -Szóval új vagy erre. Tehát mesélj milyennek találod az iskolát. Kiket ismersz? Szaktársaidhoz hogy viszonyulsz? *halmozza el kérdésekkel a lányt.* |
|  | | Leona Arts Diák

Hozzászólások száma: 1342 Msn: hanka940326@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Pierre love Angel
Leona love Rayko
Pierre nem love Leona
Leona nem love Pierre
Pierre and Leona best friend forever ever
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Aug. 09, 2009 1:43 pm | |
| *Leona ebéd után elindul hogy visszavigye "Az iskola története" című könyvet a könyvtárba. Kitárja az ajtót, és belép. Köszön a könyvtárosnőnek, és leadja olvasmányát, amikor Zara hangjára lesz figyel mes. ~De jóóóó... - indul el, majd amikor meglátja a lányt, ahogy a földön guggolva egy könyvet vizslat, észreveszi Annt is. Melléjük siet: - Sziasztok. Mit tláltál? - ereszkedik le Zara mellé.* |
|  | | Ann-Tabitha Serenity Diák

Hozzászólások száma: 2586 Msn: ritaveronika@axelero.hu Kaszt:  Üzenőláda: Élj úgy, hogy, ha a tükörbe nézel, az illetőnek, akit a tükörben látsz, meg tudd veregetni a vállát, és mosolyogni tudj rá!
Titulus: Az allidon kis boszija^^
Titulus: A jók gyámolítója^^
Titulus: angyalka^^
MSN: ritaveronika@axelero.hu
Yahoo: ritaveronikamarsi@yahoo.com
Vegyetek fel! Mindenkivel szívesen játszom
Életem reménye: HHGY (L)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Aug. 09, 2009 1:21 pm | |
| -Megköszönném ha segítenél, mert a könyvtáros egy csöppet megorrolt rám- *mosolyodik el Ann* -Kicsit kilocsoltuk az üdítőt a könyvtárban. Ugyan is ott beszélgettünk, és egyépként is egy kicsit hangosak voltunk. Ezt pedig zokon vette az a nőci... Ki akarta tenni a szűrünk... Most pedig nekem írt egy levelet, hogy ha nem viszem vissza a könyveket fizethetek büntetést... Mármint pénz beli büntetést- *mosolygott a lány, majd elindult a folyosón Anával együtt.* |
|  | | Anton Grigoriy - Allidon Diák

Hozzászólások száma: 325 Msn: daviid018@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Aug. 09, 2009 12:55 pm | |
| *Na igen, nem a lovag jött Ana megsegítésére eme percben, de Ann is felér egy lovaggal ebben a pillanatban. Amint meglátja a lányt mosolyra húzódik a szája. Hát igen, jó kedve van, mostmár, hogy itt van a megmentő.*-Jaj Ann, annyira örülök neked. Hát jó, van jó hírem is, például hogy ma a barátnőkkel reggeliztem, de ezt most hagyjuk. Azt se tudom hol vagyok, hogy őszinte legyek. Vagyis azon kívül hogy keleti folyosón. De ha jól látom te vagy a könyvtárból jössz, vagy oda mész. Segítsek?*Kérdi a sok könyvre mutatva. Hát hogyha Ann szeretné, akkor adhat neki egy pár könyvet. Ana azonban nem akarja feltartani a lányt.*-De ha gondolod, akkor menjünk, nem akarlak feltartani. Nehogy miattam késs valahonnan. Jah, és emlékszem van itt valami segítség, hogy hogyan lehet tájékozódni a folyosón? Mert ez kiment a fejemből, és pár órája itt bolyongok.*Hát igen, ritka a feledékeny fél-tünde, vagy legalábbis Ana nem találkozott még ilyennel, és ő sem az, csak amit nem használ olyan sűrűn, azt hajlamos elfelejteni.*-És amúgy mi van veled Ann? |
|  | | Ann-Tabitha Serenity Diák

Hozzászólások száma: 2586 Msn: ritaveronika@axelero.hu Kaszt:  Üzenőláda: Élj úgy, hogy, ha a tükörbe nézel, az illetőnek, akit a tükörben látsz, meg tudd veregetni a vállát, és mosolyogni tudj rá!
Titulus: Az allidon kis boszija^^
Titulus: A jók gyámolítója^^
Titulus: angyalka^^
MSN: ritaveronika@axelero.hu
Yahoo: ritaveronikamarsi@yahoo.com
Vegyetek fel! Mindenkivel szívesen játszom
Életem reménye: HHGY (L)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Aug. 09, 2009 12:46 pm | |
| Ann érkezik a könyvekkel a kezében a könyvtárhoz, illetve először is a keleti szárnyi folyosókhoz vette az irányt,mivel ott található a könyvtár* -Laefe! Szedd a lábad! Az a nő megöl, ha ezek a könyvek nem lesznek most rögtön az asztalán. Te is tudod, hogy ezeket el is felejtettem már, hogy vissza is kellene vinni. És nem hogy a viszgák fejeződnek be most már, hanem az új év is elkezdődik...- *a tigris pontosan érti, hogy a lány mit mond, annak ellenére, hogy mások számára ez a trécselés egy csöppet zavaros lehet. Szóval igaz, hogy nem egy lovag érkezik Ana megmantésére, de minden esetre ismerős lehet Ann a tünde lány számára, és persze nem csak azért mert fajtársak, hanem mert egyben ők év- és szaktársak is* -Szia Ana! Mi történt? Mi jó van veled?- *köszönti Anát Ann, majd a lányt figyeli. Persze ezért meg is ál egy kicsit* ~Az a nő is tud várni egy kicsit~ *gondolja magában, és persze erre Laef is reagál* ~Na végre... Valami jó dolog. Kifújhatom magam~ *és le is pihen a beszélgető lányok mellett.* |
|  | | Anton Grigoriy - Allidon Diák

Hozzászólások száma: 325 Msn: daviid018@citromail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Vas. Aug. 09, 2009 12:26 pm | |
| *Ana egyedül sétálgat a folyosókon. Igazság szerint már fogalma sincsen hogy merre is járhat, egyszerűen azt kell mondani, hogy eltévedt. Barátnőivel töltött reggeli után egyből elindult, és fel akarta deríteni ezt a részét is a kúriának. Hát igen, ez sikerült is, csak az a gond, hogy nem tudja, hogy merről jött, éppen ezért nem tudja, hogy merre menjen. Van egy olyan rossz érzése, hogy körbe körbe megy, de ha valaki esetleg járna erre, akkor könnyen szembe tűnne neki a lány világoskék felsőjében, és farmer rövidnacijában. Papucsa csattog a padlón, minden lépésnél, ezért elég messziről meg lehet hallani őt. Nem megy túl gyorsan, mert semmi értelme nincs sietnie annak, aki nem tudja hogy hol van.*~Lindsey, emlékszem mondtak valamit, hogy mit kell csinálni itt, hogy az ember kitaláljon, de mi volt az? Nem tudod véletlenül? Csak mert elég gáz lesz itt éhen halni, bár valaki csak jár már itt. Nagyon rossz helyen lehetünk, mert ugye egy diákkal sem találkoztunk még, ez szörnyű.~*Mondja a zafírkék pillangó daimonnak a lány, aki csak pár szóban válaszol.*~Hát fogalmam sincs, de remélem hamarosan kijutunk~*Ennyi volt Lindsey üzenete, majd Ana még pár szót mondott neki, mely után már csöndbe folytatták az útjukat.*~Bárcsak jönne egy lovag, aki megmentene minket.~ |
|  | | Andrey Bogdan Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1244 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Júl. 28, 2009 8:39 am | |
| *Andrey a kutyára elmosolyodik, és az se zavarná, ha feldöntené, mert nagyon aranyos, na de ez most ki maradt. Andrey mosolyogva megsimogatja a kutyát, majd tovább sétálnak, és akko egy macsak is szökdécsel arra felé, valami leget kergetve.*-Óhh, Lilu, te meg hol kószáltál. Ő Lilu, anyám kérte, hogy vegyek egyet, mert szegény kicsit macska mániás, és imádja ha mindenkinél van egy lyen macsek. Ez szerencsére nincs elkényeztetve, most találtam meg, eddig kószált valahol a Kúriában. Érdekes, mostmár csak a mókust kéne megtalálni, de biztos ott van a szobámban valahol..*mondjam mosolyogva, de azért figyel, hogy a kutya ne gerjedjen be a macskára, nehogy valami csata legyen, és elhessenti innen a macskát.*-Na ennyi volt, volt Lilu, nincs Lilu*kacsint mosolyogva, majd a központi termek társalgójához veszi az irányt.*
//A következő hszt Alekszandar, már a társalgóba írd plz ^^// |
|  | | Aleksandar Stefan Diák

Hozzászólások száma: 142 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Júl. 28, 2009 8:27 am | |
| *Elvigyorodik kicsit, mert látja hogy a srác megijedt. Lefelé néz rá, és válaszol azért.* -én is, most értem vissza a kúriába. hazamentem, mert szükség volt rám. *magyarázza és ekkor feltűnik előttük egy kölyök husky. Egyenesen Aleksandar felé rohan, kicsit letámadva, majd óvatosan utat vált és Andreyt veszi célba. Majdnem leteríti a fiút, de még éppen időbe áll meg. kicsit megszaglássza, elkezdi nyalogatni, de aztán Szasa felkapja.* -óóó, Axel nyugi! *simogatja meg a kölyköt, majd Andrey felé pillant.* -ö Axel, nemrég kaptam. *mosolyodik el és tovább sétál a kutyával a kezében.* |
|  | | Andrey Bogdan Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1244 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Júl. 28, 2009 8:15 am | |
| *Andrey csak magasba szökken, mikor a fiú megijeszti, bár nem azért, mert megijeszti, de a fiú hidje csak azt, hogy azért Igazából egy legyet akart lecsapni. Na jó, viccet félre téve, azért ugrott fel, mert megijedt, de egyéb hangot nem adott ki.*-Áhh, Szia, köszönöm megvagyok, és te?*kérdezi, majd tovább sétál, és lesi az ajtókat. Meg mindent ami érdekes, de figyel a srácra.* |
|  | | Aleksandar Stefan Diák

Hozzászólások száma: 142 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Júl. 28, 2009 8:11 am | |
| *Andrey után lohol, persze csak csendben, nehogy észrevegye a srác. Semmi komolyra nem készül, talán csak egy sima megijesztésre. Farmernadrág és fekete póló van rajta. Mikor sikerül egy kicsit közelebb érnie a fiúhoz, akkor egyszer csak megszólal...* -vááááááááá! *...és Andrey elé ugrik. reméli a srác nem kap szívrohamot azért.:p* -Helló! mi újság? *vigyorodik el és most már szépen nyugodtan sétálgat vele. Reméli azért nem zavar.* |
|  | | Andrey Bogdan Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1244 Msn: tomkobobo@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda:
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Júl. 28, 2009 8:05 am | |
| *Andrey sétálgat a labirintus terülten, és most pont itt, a keleti szárnyban lyukadt ki éppen. Semmi sem volt direkt, erre felé vitte kis lába. A folyosót kémleli, a falakat nézi, hátha valami érdekeset pillant meg, de nem, nincs semmi érdekes, ez van, majd máskor lesz. Hiszen mindig optimista, így biztos lesz majd valami máskor. Most éppen nincs, na.* |
|  | | Marina Raya Diák

Hozzászólások száma: 168 Kaszt: 
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 10:09 am | |
| Elmosolyodik Mila "mint egy óriás"megjegyzésén.*-Rendben szívesen felviszlek.*mondta mosolyogva.Letette a kezét a földre,hogy Mila felmászhasson a kezébe.Majd elindultak fel a harmadikra.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 10:06 am | |
| *Mila sóhajt egyet rose reagálásán.* -Oké, majd este. Köszi, szia!-*köszön el a lántól, majd Marinra néz.* -Nos igen. Lehet, hogy a többieknek sem ártana szólni. De ki tudja, lehet,hogy ők nem is lettek ilyen kicsik...-*gondolkozik halkan Mila. Mjad felnéz MArinra.* -Hűű. mint gy óriás!-*neveti el magát.* -Megkérhetnélek, hogy vigyélfel a szobáma? Az Ördögrája-hálóban alkom. Mert tudod, 10 perc helyett 1 óra alatt értem ide. És máe eléggé elfáradtam. Az a soklépcső...-*morogja Mila és szépennéz Marin-ra* |
|  | | Marina Raya Diák

Hozzászólások száma: 168 Kaszt: 
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 10:05 am | |
| *Marin kedvesen int egyet a távolodó Rose felé.*-Elvigyelek a hálódig?*kérdezte egy mosoly kíséretében.*Amúgy melyik a te hálód? |
|  | | Rose Emily Scott Diák

Hozzászólások száma: 1681 Kaszt:  Üzenőláda: "Mindenki boldog akar lenni, senki sem akar fájdalmat.. ez érthető, de gondolj bele, szivárvány sem létezik eső nélkül." ^^
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 10:01 am | |
| -Megértem, hogy vészhelyzet. De figyelj, most nem is biztos, hogy ott van. Most szépen menjünk vissza a hálónkba, és majd este felkeressük. Jó? Veled megyek, kopogok, meg ott leszek, csak nem most. Majd este.* mondta neki, majd felpattant, amitől Mila majdnem lezuhant a kezéből. *- Nekem most mennem kell a könyvtárba - visszavinni ezeket. Te pedig menj a hálódba, majd este felkereslek, és megyünk Sovalon-hoz.* jelentette ki, majd óvatosan letette a lányt a földre, felkapta a könyvhalmazt, intett még egyet, majd bevágódott a könyvtárajtón.* |
|  | | Marina Raya Diák

Hozzászólások száma: 168 Kaszt: 
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 10:01 am | |
| -Szóval a házimanók voltak?Szörnyű lények.-*mondta kissé rosszallóan.Majd elmosolyodik Mila válaszain.*-Jobb ha szóltok valakinek,hogy nézze meg a többi embert aki még ilyen és persze a házimanókat sem árt egy kisebb vallatásnak kitenni.-*mondja mondatának végén egy apró mosollyal.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 9:54 am | |
| *Mila hallgatja Rose-t.* -Tudod ez vészhelyzet!!-*kiállt fel Mila.* -Nem érdekel, hogy a vén sziprtyó fogad-e vagy nem,én akkor is bemegyek hozzá. Nem muszáj velem jönnöd. Csak annyit kérek, kopogj helyettem-*teszi hozzá vigyorogva Mila. Ekkor egy újabb hölgyemény érkezik a folyosón, Marin.* -Oh, szia Marin! Történt egy kis baleset a tegnap este és hát...Kicsit összementem-*vigyorodik el alány.* -De még biztos fogsz találkozni ilyen emberkékkel. Ugyanis ha minden igaz, mind a 4-en összementünk...-*magyaázza a lánynak Mila és megereszt egy újabb mosolyt.* |
|  | | Rose Emily Scott Diák

Hozzászólások száma: 1681 Kaszt:  Üzenőláda: "Mindenki boldog akar lenni, senki sem akar fájdalmat.. ez érthető, de gondolj bele, szivárvány sem létezik eső nélkül." ^^
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 9:49 am | |
| *Igen, ő is egyetért a lánnyal. Szólni kell a szakvezetőnek.*- Nos, az északi - szárnyon, azt hiszem. Viszont, csak így nem törhetünk rá. Esetleg egy baglyot írunk neki, hogy fogad-e? Mert, legalábbis én, kérdés nélkül nem megyek, az biztos. Te is ismered.* jegyezte meg halkan, majd az érkezőre pislogott.*- Szia. Rose vagyok.* motyogta, a kérdésre csak elvigyorodott, majd Mila-ra pillantott - miszerint magyarázkodjon ő.* |
|  | | Marina Raya Diák

Hozzászólások száma: 168 Kaszt: 
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 9:40 am | |
| *Marin sétálgat a folyosón.Ismét csak azért,hogy jobban megismerje ezt a helyet.Megpillantja Rose-t és egy aprócska valakit a kezében.Majd mosolyogva odaköszön.*-Sziasztok.Ö...ez ki?-*kérdezi majd mikor közelebb ér megpillantja Milát.*-Mila veled meg mi a csuda történt?-*kérdezte szemöldökét felvonva.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 9:37 am | |
| *Mila fáradtan elmosolyodik. Vidám? Nem, nem mondhatni, de ő az első sokkon már túl volt. Hogy nem lehet érezni, ha összemegy az ember? Ez tök durva, tanakodi magában. Majd Rosera néz, aki időközben leült. Mila is leült a lány tenyerében. Pont kényelmesen elfér benne. Rose kérdéseire elmosolyodik.* -Igen és igen-*neveti el magát a lány.* -Ha jólszámolom öten ittunk abból a kancsóból. Abból 4 Allidonos volt. És igen, én is azon gondolkoztam, hogylehet, hogy nem ártana szólni Sovalon-nak, mert ő mégiscsak tudna valamit csinálni. Te tudod merre van a szobája?-*kérdezi Mila, merz szégyen-nemszégyen, neki fogalma sincs.* |
|  | | Rose Emily Scott Diák

Hozzászólások száma: 1681 Kaszt:  Üzenőláda: "Mindenki boldog akar lenni, senki sem akar fájdalmat.. ez érthető, de gondolj bele, szivárvány sem létezik eső nélkül." ^^
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 9:34 am | |
| *Meglepődik, hogy Mila ilyen helyzetben is ilyen vidám.*- A házimanók?* kérdi meglepetten. Igen, sosem bírta őket, de nem gondolta, hogy ilyenre is képesek.*- Többiek? Szóval más is ilyen pici?* kérdi, bár remélte, hogy félreértett valamit.*- Ezt jelenteni kéne Sovalon úrnőnek. Nem?* kérdezte tanácstalanúl a lányt, miközben leült,hisz állni már megünt, és ezek a dolgok meg is döbbentettették.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Keleti-szárnyi folyosók Kedd. Jún. 30, 2009 9:14 am | |
| *Mila már éppen kifújta magát, amikor léptket hall. Elvigyorodik, majd felpattan és kezét-lábát lóblva ugrálni kezd.* -Hahó!-*kiállt, majd megjelenik a leányzó Rose.* ~oh ez Rose. meg vagyok mentve!~*lelkendezik a lány és ismét kiablálni kezd.* -Rose! Rose! Ittvagyok! Nézz ide!-*kálltja. Szerencsére a lány észreveszi, és odmegy hozzá. Először nem ismeri fel a lányt, de mikor a kezébe veszi és megszemléli, Rose arca halálsápáadt lesz ész csak hápogni tud. Mila feláll a kezében és rávigyorog.* -Szia Bartáném!-*köszönti a lányt vigyorogva.* -Tudod tegnap este a háziamnók szórakoztak egy kancsó teával. ÉS hát ittam belőle és...-*itt elharapjaamondatot.* -Akkor biztosan a többiek is ilyen picik lettek-*motyogjaMila, ahogy gondolkozik.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|