
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17907 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Déli-szárnyi folyosók Csüt. Dec. 13, 2007 5:19 pm | |
| First topic message reminder :
A Labirintusban négy főág van, melyek a labirintus középpontjától indulnak ki. A folyosók fő ágaiból kisebb folyosók nyílnak, melyek újabbakba ágaznak el egy idő után. Eltévedni nagyon könnyű, de ha a sarkoknál pálcáddal hozzáérsz a falhoz, az utad kifelé ismerté válik. A labirintus folyosóira tehát a központból juthatsz el, azaz a Társalgóból, oda pedig az Amfiteátrumon át vezet az út.
A Déli-szárny folyosói sem szégyenlősködhetnek, ha arról kérdezik őket, hány diák tévedt már el bennük. Ahogyan a központi részlegből belépsz a déli szárnyba, szembe találkozol egy kisebb raktárral, seprűket, tisztítószereket tartanak itt. Jobbra, és balra is indulhatsz, de jobbra érdemes indulni, balra nem sok érdekes dolgot találsz. Ami ott van, csupán Kaen el Jericho lakosztálya, ő szereti bizonyos mértékig a magányt, úgy rendezte el a déli-szárnybeli termeket és szobákat, hogy neki jó legyen. A másik irányba indulj, hacsak nem az aranytündéhez indultál, arra érdekesebb dolgokat találsz. Persze mindenfelé kisebb elágazásokon keresztül érdemes menni, mert az egyenes úton érdekes illúziókba botolhatsz, ami a sietős építés mellékhatása. Sok sikert, találd meg célod! És ne feledd, legyen nálad pálca, érintsd a falhoz! írta Timothy Waylan
A hozzászólást Cirelin de Sovalon összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 04, 2010 6:05 pm-kor. |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szer. Aug. 27, 2008 7:04 pm | |
| *Kecses léptekkel sétálgat a Labirintusban. Újabb felfedező út, hátha társaságra akad. Bár már egészen jól eligazodik. Cipőjének halk kopogása hallatszik csak a folyosón, mikor tekintete egy lányra emelődik a földről.* -Szia. *Köszön kedves hanggal, majd a lány daimonjára vándorol a pillantása, s egy kedves mosolyt ereszt az állat felé.* -Sophie Wäns vagyok. Deridion, de gondolom látod. *Bök ujjával a jelvénye felé* |
|  | | Aali White Diák

Hozzászólások száma: 2258 Msn: aaliwhite@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: - Mindig is tudtuk, hol a határ.
- És csak óvatosan léptük át.
Illik zavarni, ha játszani akarsz
(\_/)
(O.o)
(><)
/_|_\
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szer. Aug. 27, 2008 6:59 pm | |
| *Vidáman, tisztán, újabb ruhában érkezik a labarintus folyosóhálózatába Aali, Csirrivel egyetemben. A lány vidáman nézegeti a sötét és borongós falakat, amúgy nem találna ebnnük semmi néznivalót, de most elvan így, bolyong a folyosók között, vidám mosollyal. Csirri is vidám hangulatban van, ez sem a megsokott, mivel ő általában nem szereti a szűk, és sötét tereket, de most megfertőzte Aali vidámsága, így ő is örömmel repked a labirintusban.* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 1:45 pm | |
| - Oké. Nekem aztán édes mindegy. *Nem tesz jót a helyzetnek ez a pofa, sem a bólogatás, Lexnek az egész dacosnak tûnik, amolyan "csakazértis". Csípôsen, gúnyosan odavág hát, elôhalászva eredeti énjét. :S* - Tudd meg közel. *Akkor ô is "tudd meg"-ezik, ha már Matt volt olyan kedves. De ô nem komoly pofával, csak picit, hanem ugyancsak gunyorosan. Tényleg vita lesz. A húr meg elpattant, de nem a szokásos procedúra szerint. Mivel Mattrôl van szó, voltaképp Lex maga a "hibás", plusz ott kering valami nagyon pozitív és bizsergetô lelkében. Nem tud, de nem is akar mogorva és cinikus lenni, bár minimálisan mégis kiszabadul a kis skorpió.* - Jó akkor megyek. Még szerencse... *Szemetforgat, majd mélységes csönd..* Azt én is remélem. *Hogy együtt is mennek valahová. Lehajtja ismét fejét, csak alig bólogat a következô mondatokra. Micsoda kavarodás, fôleg a lelkében. Máris bánja, hogy percekkel ezelôtt "olyan" volt, bánja hogy minden ilyen szerencsétlenül alakult. Lassan elengedi a fiú kezét és egy aprócska lépést tesz hátra.* Bocsáss meg. *Suttogja egy sóhaj közepette. S hogy mit bocsásson meg neki Matt? A pimaszkodást, szemétkedést, azt hogy nélküle megy kirándulni. Szóval minden butaságot amit most sikerült a lánynak összedobnia. Pedig nem így akarta. Végül fogják magukat és kikerülnek a labirintusból. Elindulnak egy kis sétára, talán Nellondban is kikötnek. A béke is helyreáll, remélhetôleg.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 1:27 pm | |
| *Kígyókkal nem hadakozik, de Aslan lehelete nem lenne rossz most neki : P. Egy kis bátorság, egy kis bölcsesség...* -Fel is fogom, tudd meg rég láttam.- *komoly képpel, idegelően bólogat a lány felé. Lehet, hogy vita lesz a vége?* -Közel áll hozzád, mint jóbarát?- *próbálja segíteni a megfogalmazást, de lehet, hogy ezzel most elpattan a húr... Lexnél pláne hamar szokott tapasztalatai szerint* -De azt szeretném, hogy menj, sőt. Igazán megharagszom, ha nem mész el. Nem kell miattam paráznod, 15 éves vagyok könyörgöm. Hiányozni fogsz tagadhatatlan, de nem vagy a rabszolgám, hanem a párom, nem láncollak én magamhoz. Majd megyünk egyszer együtt is valahová.- *legalábbis nagyon reméli, hogy nem csak Mikával szándékszik utazgatni a lány. Az tényleg elég gáz lenne* -Akkor ezt megbeszéltük. Mész és majd hozol woodoo babát, én meg előrázom Sonyát a nyári álmából.- *nem említette volna? Amy a legjobb BARÁTNŐJE, Sonya a fogadott HUGA. Nagy különbségek* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 1:07 pm | |
| *Igen,igen olvastuk. Nagyooon jó kötet, de az pedig eléggé szomorú, ám valamilyen szinten megérthetô, hogy most Matt is a tajtékzó hullámok között érzi magát. Vajon a vizisikló is folytogatja?* - Keresd fel. *Most erre igazán nem tud jobbat mormogni. Tudja kirôl van szó, Amy kivel annyira sok közös külsô vonásaik vannak. Matt eleget mesélt róla.* - Nem fogadott, csak olyan... *Á, veszti a türelmét mert: 1. virít, hogy Matt bájvigyora mögött mi lakozik; 2. ezáltal méginkább hülyének érzi magát és vétkesnek és rossznak.* Ha nem szeretnéd nem megyek. Mert nem akarom, hogy azt hidd... ~Mégis mit higyjen? Mi a fenét? Tiszta hülye vagyok. Nem üzengetni kellett volna neki, hanem rendesen megkeresni s elhívni. Mert én akartam, igen. De ha elhívom, akkor hármasban meg megint bajos, mert tuti lennének olyan helyzetek amikor Mika pluszba érezné magát. Hiába mondta, hogy nem is, tudom hogy de...~ *Csönd. Nem akaródzik egy szó sem kibúni ajkain. Tépôdik. S hirtelen egy olyan érzés hasít belé... Fura. Nem düh, nem ideg, nem türelmetlenség, se nem a szabadságra vágyás. Más. Érdekes, hogy pont most, ebben a percben, eme beszélgetés közben akaródzik mégis valami, egy szó kibuggyanni...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 12:50 pm | |
| *Hogy Matticike mit érez? Nagyjából olyasmi van most a kicsiny, törékeny lelki világában, amit a vihar szóval lehet leírni. Tetszettek olvasni "Narnia Kórnikái: A 'Hajnalvándor" útját"? Abban iszonyatnagy viharba csöppennek a főhősök már az elején. Nagyjából így háborog a fiú belsője is jelen pillanatban, de csak a nemértés miatt, merthát még nem jutott el arra a lelki I.Q. szintre, amikor megérti, hogy igenis minenkinek van joga menni jóbaráttal is nyalarni stb stb. Nem, ezt ő még nem kapisgálja, de talán majd egyszer, ha jobban megnőtt, pár év múlva* -A tesókkal érdemes nyaralni menni, igen. Bár nekem nincs, azért van fogadott hugicám, biza, csak rég láttam.- *és nem hívta még egyszer sem nyaralni, bár ezek után megfontoja majd* -Mit értsek félre? Elmész a fogadott tesóddal Újzélandra. Nem nagy dolog.- ~Nyugodsz nyugodsz lefelé Matt, elvégre ez nem nagy ügy~ *oké, kicsit pipa és eljátsza most a kedves, megértőt, aki tényleg megérti félig-meddig a szituációt, de elfogadni... hmpf, bajosan fogja, de valahogy majd megemészti a cuccot. Szabad teret kell engednie a lánynak, másképp azt hinné amaz, hogy be akarja zárni a fiú vagy meg akarja fojtani a ragaszkodásával* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 12:38 pm | |
| - Ühüm. *Hebegi, egyett bólintva. Majd ajkába harapva figyeli a másikat, dehogy érzi magát kínossan. Cseppet sem. Aztán, hogy Matt mit érez... Abba inkább bele se gondol.* Egy hirtelen ötlettôl vezérelve határoztuk el, hogy elmegyünk oda. *Magyarázza csak így mellékesen. Normális ember a kedvesével menne "nyaralni"... Lex ezekszerint valami aprócska hibával rendelkezik.* - Hozok. *Motyogja. Kész, ez a nemtörôdömséggel vetekedô majdhogynem lelkesedés mit a fiú produkál, kikészíti. Erôsen, amennyire tôle telik megszorítja Matt kezét. Nem tetszik neki ez az aranyos pofi.* - Figyelj. Tudom, hogy ez most olyan... Tisztára hülyén jön ki. De Mika olyan, mint egy tesó. *Itt nagyot nyel. Hát igen, béke poraidra, Ivana.* És nem akarom, hogy félreértsd. Ugye nem érted félre? *Kicsit kétségbeesik.* Meg lehet nem is lesz az egészbôl semmi, ha a Mester nem adja engedélyét. *Mintha ez bármit is javítana a helyzeten... Nem bírja megkérdezni... "Te jönnél?" Nem bírja, mostmár úgyis késô. Kicsit elcseszte. S ennek örömére lehorgasztja a fejét.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 12:28 pm | |
| -Ajánlom is, hogy megkímélj, elvégre kár lenne értem.- *no ego emberek, no ego, csak tudja, mennyit ér ő szíve hölgyének* -Nem kaptam én semmit.- *a manók alaposan takarítanak a szobájukban, valószínűleg a leveleket is kisöpörték* -Mika és Újzéland? Kirándulás?- *pislogás, majd nyel... mégegyet nyel... Remek, Lex lelép Mikával. Nem, nem féltékeny, áhh, dehogy, csak amolyan orron vágásként érte a dolog, de már megszokhatta volna, milyen kapni egy pofont a ... a végbélterméktől* -Öhm... Nahát, akkor remélem hozol nekem woodoo babát onnan. Mindig is vágytam egy olyanra és ... Naaaa, ugye hozol egyet? Itthon nem tudok ilyesmit beszerzni?- *tök aranyos képet vág, magában sokszor lehányja magát, hogy így is tud viselkedni, de a világért se fog féltékenységi jelenetet rendezni, ha egyszer nincs miért és csak magából csinálna hülyét* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Szomb. Aug. 23, 2008 12:10 pm | |
| //olvadunk//
- Nem lehetsz épp annyira gyenge idegzetû... Na jó, akkor téged megkíméllek. *De ha mégis megesni a tragédia akkor Lex szépen kiképezné magát jókis nekromantának, lemondva a kotyvasztásról, s csinálna Mattbôl élôholtat és akkor wehehehh. Minden megoldható, csak pusztán akarni kell. A bókocskára enyhén nyelvetölt, igenis könyvmoly, nem szégyelli.* -Hát igen, végülis itthagyom, de csak egy hétre megyek el, vagy még annyira sem. *Elérnek közben a lépcsôkhöz, Lex megtorpan és szembefordul a fiúval, de a kezét nem engedi el.* Ezekszerint nem kaptad meg az üzeneteimet, pedig akartam volna errôl neked beszélni, sôt... *Hajtja le egy pillanatig fejét, majd visszaemeli tekintetét, szemeit szépen belefúrva Matt íriszeibe. Látja a lankadó kedvet, egy vérszegény mosolyt csal arcára, vagyis csak próbál.* A lényeg az, hogy hétfôn megyek kirándulni Mikával Új-zélandra. *Nem hadar, talán annyira nem is parázik most, tekintetét le nem veszi kedvesérôl. Egyenlôre nem tud mire számítani. Lehet lesz orditozás vagy féltékenykedés vagy belenyugvás vagy szomorúság vagy egyebek. Egyik opció sem fordul meg a fejében, csak lesi a hírre alakuló vonásokat, szavakat.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 7:01 pm | |
| *Ohh, Matt tehát kiérdemelte, hogy az ő Lexije macskát játszon neki? Felemelő érzés ám, legalábbis a fiú 15 éves kis lelkében igenis az. Tény, hogy tett is érte, hogy Lex kedves legyen vele és mi több, belészeressen, a lány meg úgyszint tett az ügy érdekében nagyonis sokat* -Azért ezt ne nagyon gyakorold rajtam. A végén még szívstoppot kapok ls mehetsz temetni szegény személyemet.- *az nagy érvágás lenne ám a társadalomnak. Na jó, nem,. de Lexnek lehet, Mattnek meg biztos, mert el kellene hagynia ezt a [s]szép[/s] világot* -Kis könyvmoly.- *nem, nem sértésnek szánta, pusztán egy kis, gyermerteg bóknak és ennyi, nem több* -Pakolás?- *szemöldöke látványosan feljebb szalad, miközben szelíden terelgetni kezdi a lánykát a lépcsők útjába*- Miféle pakolás, ha szabadna megkérdeznem? Netán itthagyod a Nezabart... és engem?-*az lenne most a megapofáraesés. Épp kitárgyalták, hogy no megcsalás, erre itthagyná a lány őt?* -Fagyizó, rendben, csak előbb kérnék egy választ, ha nem vagyok túl tolakodó.- *kissé lelohadt a jókedve, de még nem gondolr osszra, hisz miért kellene? Lex megbízható lány és őszinte, legalábbis reméli, hogy vele az*
//fagyunk, mert Lexnek mennie kellett// |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 5:59 pm | |
| - Hiszek, no. *Adja be a derekát, azoknak a bociszemeknek egyszerûen nem lehet ellenállni. Aki pedig képes erre, az szívtelen, Lex pedig amint a mellékelt ábra is mutatja nem az, vagy legalábbis Mattel szemben nem. Apró puszi röppen a szájra...* - Tényleg? Köszi. Már a settenkedés is jól megy... *Ezt Mika is tanusíthatja. s ha már ketten macskázzák le, akkor végképp van a dologban valami. S igenis tud ô kedves lenni. Pusztán ki kell érdemelni.* - Azért igyekszem az uraságot nem megbántani... *Komoly, ôszinte tekintet.* Hé, de honnan tudod, hogy nem te fogsz megbántani, átverni, becsapni engem? Erre nincs semmi garancia. ~Minek is beszélgetünk mi errôl?~ *Kissé hevessé válik a hölgyemény, de hamar lehiggad, s egy pillanatig el is kalandozik, a homlokpuszi sikeresen kizökkenti, majd szépen megkapaszkodik Matt kezében.* - Akár. Könyvfalás érdekében bármire képes vagyok, kedves. *Villanak meg mélykék szemei. Majd... Kicsit zavarba jön. Most mondja vagy ne mondja? Vagy inkább mutassa? Áh, azt nem is lehet, rímet meg nem tud faragni.* - Hát a pakoláson kívül nincs semmi programom. *Hadarja el, hátha Matt van olyan figyelmetlen és nem bogozza ki a szavakat.* Rendben, tökéletes lesz egy kis séta Nellond utcáin, majd benézhetünk a fagyizóba is... *Helyesel, bólogat, de tudja, hogy lesz rákérdezés az elôbbi elmormolt mondatra. Végülis nincs miért paráznia, mégis kellemetlenül kezdi érezni ôkelme magát.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 5:41 pm | |
| -Köszönöm szépen, de azért hihetsz ám nekem.- *bociszemek a lányra, hogy ő bizony igenis okos, de nagyzani csakis Lex előtt szokott, bár ezt a lánynak még nem emlegette. Lehet, hogy nem is fogja? Na sebaj, talán egyszer* -Most tisztára olyan voltál, mint egy macska.- *sajna kénytelen elnevetni magát, mert ez a kis elnyújtás nem hangzott pláza cicásan (hála Istennek), de nagyon aranyos volt és lehet, hogy senki nem nézné ki Lexből, hogy van ennyire szelíd, hálás oldala is* -Ha tévedsz, akkor bizony bántassz is vele egyszerre, de én bízom benned a végletekig, legalábbis, míg okot nem szolgáltatsz arra, hogy ne így tegyek.- *egy puszit nyom a lány homlokára, miközben elengedi s jobb kezét összekulcsolja Lex baljával- így csak kényelmesebb* -Ahogy elnézem ezt a példányt, eléggé vastag szivem. Hogy gondoltad, hogy végzel vele sipp-supp? Tábort versz a folyosón?- *azt megnézte volna, amint a diákoknak egy sátort kell kerülgetni itt, mert valaki nagyon elszánt ^^* -Tervezel valamit hétvégére? Gondoltam, leugorhatnánk Nellondba, vagy valahova....?- *pislogás Lexre. Igen, ez randi meghívás akart lenni burkoltan ^^* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 5:23 pm | |
| - Ahhoz biztos elég magas, hogy így elbízd magad. *Replikázik egy félmosollyal, kicsit oldalra billentett fejjel. Tisztában van vele, hogy Matt nem mindennapi koponya, de ezt azért hangoztatni sem illik túl sûrjen, sôt egyáltalán.* - Ne haraguudj. *Épp csak egy picit nyújtja el a szót, véletlenül sem súrolja a nyálaslibák által keltett "hangokat", inkább olyan macskás, dorombolós, hízelgôs. Lex. Bájos mosolya pedig ismételten megvillan fehér arcán, amint látja, higy hatott a puszi, no more harag.* - Nem kell tartanod ilyesmitôl. Hûséges tipus vagyok ám... Legalábbis azt hiszem, de tévedni emberi dolog. *Szelíd tekintet, a végére pedig bevág egy sornyi sunyi pillogást, mi ugyan nem tart sokáig, bár lehet, hogy attól még megmozgat ezt-azt Mattben, a fiú eldönti hogy komolyan veszi-e vagy sem. Utóbbi ajánlott. Amint érzi az ôt birtokba vevô karokat, halványan elmosolyodik, s lesüti egy pillanatig szemeit.* - Épp a könyvtárból jövök. Rég olvastam valami izgalmasat, véreset, drámait. Hát most itt van. Arra gondoltam, hogy míg elérek a szobámig végzek vele... De mostmár... *Kemény 700 oldalt nehéz lett volna alaposan átnyálazni, de neki még ez is sikerülhet. Ha a folyosókon tölt pár éjszakát. A végére bevág egy édes ajakhuzogatást, s közelebb lép.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 4:48 pm | |
| *Frontális ütközésekre nem volt felkészülve, bár nem szenvedett semmijen súlyos sérülést, hisz nem lapótyából van a fiú, masszív hús-vér ember posztúrájában tiszteleg s virít nap mint nap. Amint nekijönnek, fordul, s hopp egy Lex a karjai között, amit ő egy szelíd mosollyal nyugtáz* -Én idióta? Szivem, ez azért túlzás. Az I.Q hányadosom igenis magas, sőt.- *felvont szemöldöke, s enyhe szkeptizmust öltött arca jelzi, hogy mentális képességeit igenis tartja valamire, bár a jelek szerint kedvese kevésbé* -Most pedig kinevetsz. Ez így nem lesz jól.- *a puszira ugyan bevág egy aranyos mosolyt, de rögtön utána vissza felölti durcás maszkját, ami csak akkor tűnik el, mikor néhány percre módszeresen szavát veszi a hölgyeménynek* -Igy már ki vagyok engesztelve.- *nos igen, pretenciózus egyén, ami kijár neki szerény gondolatmenete szerint, azt ki is harcolja* -Neked mindig megbocsátok, kivéve, ha felszarvaznál, de ez sem mostanában következik be remélem.- *ártatlan nebántsszemekkel pislog a lánykára, miközben kezeit összefonja amaz darázsdereka mögött. Kényelmes pozitúra, meg kell hagyni* -Mi járatban errefelé my lady?- *kíváncsi, hogy a lányt mi hozhatja errefelé, ebbe a jelenleg néptelenebb felébe a kúriának* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 4:33 pm | |
| *Van aki a festészetért, mások az irodalomért rajonganak. Mint ahogy az a fiatal hölgyike is aki egy vaskos kötettel az orra elôtt vett be épp egy éles kanyart, pofáraesésmentesen, pedig nem sok hiányzott. Szörnyen izgalmas kötetet szorongat vékonyka ujjai között, az imént vette ki a könyvtárból, azóta kóborol vele a folyosón, mert így ugyebár, hogy az ember a lába elé sem néz, mennyivel izgalmasabb olvasni. Amúgy zárójelben megjegyezve egy fekete szoknyát visel, enyhén dekoltált bordó blúzzal és ugyancsak fekete, lépésenként hangosan koppanó topánkákkal. Vészesen közeledik a festmény csodáló úrfi felé, közben ajkába harap, valószínüleg a legizgalmasabb részhez ért, amikoris Helene elôveszi a... Puff.* - Te idióta... *Csak ennyit közöl csípôsen, ám ekkor még nem látja az egyént akivel feltehetôleg frontálisan ütközött. Lassan kibújik könyve rejtekébôl, megvillannak a tengerkék szemek. Felkacag.* Jaj, te vagy az... így mindjárt más a helyzet, én kérek bocsánatot... Ha szabad. *Kicsit ágaskodik, félig lehunyja szemeit és egy aprócska puszit nyom Matt arcára. Majd csak kitágult pupillákkal bámulja ôt... Istenem, de rég találkoztak. Hirtelen nem tud semmit sem neki mondani, csak áll vele szemben, mintha belekötött volna a betonba.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 4:22 pm | |
| *Nem szokása kimozdulni a hálóból mostanában, s valahogy egészen emberkerülő lett, pedig jóformán semmi oka nincs erre, mégis a nyarat itt-ott tengődte el, hol a szobájában, hol otthon, a nagyapjával és Erickel, vagy simán Ericnél. Még jó, hogy a család körében sosem érzi magát furcsán, rosszul. Mostanában kedves elmebeli lakótársa is egészen kibírható, sőt, már majdnem odáig jutottak, hogy elviselik egymást, de persze csak majdnem, hisz Tyd nem az a leányálom lélek, akivel érdemes egy testet megosztani. Summa summarum, most mégis itt koptatja a folyosót és a képeken legelnek barna szemei. Hiába, a művészetimádatát sem mostanában fogja maga mögött hagyni és ennek kifejezetten örülni is tud magában... mélyen magában. Nos tehát eddigi állás: összefutott egy-két szellemmel, akiknek egyikével kellemesen elcseverészett Van-Gogh életéről és munkásságáról („rajongjunk együtt a mugli művészetért” címszavak alatt), s most magányosan járkál a folyósón minden lépést alaposan megfontolva, hogy ellépjen-e a pompás képek elől, vagy sem? Nem bánná az esetleges társaságot... * |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 2:39 pm | |
| A fenébe *mondja, mikor azt hallja, hogy Andrei orra nem deformálódott el, majd felnevet.* Pedig megérdemelte volna *teszi még hozzá, majd szótlanul játszik a pálcával, aztán újra megszólal.* Lizbeth Parlay... a neve alkut jelent... ő jön hát Anne helyett. *mondja, és felsóhajt. Mikor Jeremy odébb tolja, Ariana feláll, és arrébb megy.* Semmi baj *mondja kurtán Ariana mikor Jeremy elmegy, majd lehuppan a fal tövébe, hátha visszajön, vagy esetleg valaki más téved oda. Csak tovább játszik a pálcával, szikrákat ereget belőle... aztán egy madárrajt röppent ki, akik szálldosnak egy ideig, majd eltűnnek a folyosó végén... végül egy virágcsokrot varázsol elő. Kiveszi belőle az egyik virágot, és a szirmait kezdi tépkedni. Mikor az összes elfogy virág elfogy, Ariana felsóhajt. Összeszedi a virágszirmokat, apró ládikát vesz elő a zsebéből, és teletölti. A szárakat felkapja, és elindul felfelé, még nem tudja pontosan, hova.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 2:31 pm | |
| *Már nem nagyon figyeli a lány szavait. Gondolataiban más felé jár. Sikerült összeraknia amit szeretett volna...Habár egészen jelentéktelen dolog jött ki belőle. Szerelmi dráma, és egy távozás...* -Hmm...-*Néz az elfutó lány után. Csodálkozik, mindig a lányokon, hogy mire milyen érdekesen reagálnak.* -Találkoztunk már...-*Az túlzás, hogy ismeri egyszer beszélgettek...Azzal a sráccal, még lehet mit kezdeni. * - Nem úgy tűnt mintha eldeformálodott volna...-* Mondja, a lány pedig továbbra is beszél, de neki ugytűnik, mintha összevissza tenné. ~Lizbeth~*Erre a névre még figyelnie kell...* Egy bagoly röppen a lány mögötti ablakhoz. Jeremy, felismeri az ikre bagja az.* -Elnézést.-*Tolja kicsit odébb a lányt, hogy az ablakhoz férjen. Kinyitja azt, hogy beengedje az állatot.* - Szia, Zero!-*A kezére száll az állat. Leveszi a levelet. * -Menj haza-*Suttogja az állatnak, mire az kiröppen az ablakon.* ~Gyorsan ideért...~*A levevelen Rusty Darrell neve áll. Az ikre fontos levelet küldött neki. Reméli Gregoryhoz fordult a kérdéssel...* -Elnézést-*Mondja és elindul tovább a folyósón, hogy elolvassa a levelet.
A hozzászólást Jeremy L. Darrell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 22, 2008 2:40 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 2:17 pm | |
| Az az Andrei nem teljesen normális... *motyogja, inkább csak magának, miközben a szemközti falat bámulja. Ő persze nem tudja, hogy Andrei róla terjeszt hasonlókat...* Svetlana behúzott neki, én meg fellógattam, de nagyon megérdemelte... *mondja, majd megrázza a fejét, mintha csak a gondolatokat akarná száműzni. De nem sikerül neki...* Azt se tudom, hogy eltört-e az orra... de vérzett, az biztos. Tényleg Jeremy, ismered Andreit? Egészen véletlenül nem tudod, mi van az orrával? *érdeklődik. Jack, hát persze... még is ki más lenne? Arianának ha nem is Jack minden gondja, a legnagyobb biztosan. Egyáltalán nem tud kiigazodni a fiún, és nem érti a dolgait, de sebaj. Majdcsak történik valami változás... vagy nem.* Én meg nem fogadtam el a zsebkendőjét *mondja sóhajtva.* Pedig talán hagyta volna hogy megtartsam, és akkor lenne valamim tőle... *mivel Anne ment el, a másik kettő hiheti azt, hogy ezek a szavak a lányról szólnak. De nem, mert Jackről...* Szerencse, hogy Anne nem végleg ment el... de mit is mondott Jack, mikor jön vissza...? Na mindegy. Azt a lányt sem értem. Egyszerűen nem értem... nem is szólt, szerintem teljesen érthető okokból borultam ki. *ezt is inkább csak magának mondja, miközben tovább játszik a pálcával.* Vajon milyen lesz ez a Lizbeth...? Jó lenne, ha én tudnám beosztani szobába, akkor talán el tudnánk beszélgetni. Mondjuk később is, de... *nem fejezi be a mondatot, csak csendben forgatja az ujjai között a pálcát, és most egy ideig nem szólal meg. Mikor Ivet elrohan, felvont szemöldökkel néz utána, majd megvonja a vállát.* |
|  | | Ivet Bisera Diák

Hozzászólások száma: 99
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 2:07 pm | |
| -Hazautazott?*Kérdi meglepődötten. Erre a válaszra igazán nem számított.-De miért? Vissza jön egyáltalán?*Ivet fejében hirtelen temérdek kérdés keletkezett.~Nem gondoltam volna, hogy Anne egyszercsak fogja magát, és hazautazik. Vajon mér ment el? mi történhetett? Vissza jön még valaha?*Nem érti. Hirtelen elrohan.Nem tudja miér, de úgy érzi, nem maradhat itt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 2:04 pm | |
| -Jeremy Darrell. Szintén naxeldir.-*Mutatkozik be a lánynak. Aztán Ariana felé tereli ma szürkés-kék szemeit. ~"Jól behúztál Andreinek "~*Cseng vissza a fülébe. Andreit ismeri,ő mondta meg a félvéla nevét, aki miatt a fekete ingje alatt ott van egy szép hosszú seb... Még emlékszik, hogy a srác az orra felé nyúlt, amikor felmutatta a bekötözött sebét...Akkor még semmiségnek tűnt, de ugylátszik, neki is meg van a maga baja a lányokkal... Erre egy gyenge mosoly jelenik meg az arcán.* ~Ejnye Andrei...~*Visszaterelődik a figyelme a lányra. Úgy tűnik a lány ezzel a legtöbb választ is megadta a kérdéseire.* ~Jack nem viszonozza...~*Könnyű összerakni...A kép árulkodó volt. Tegnap későn ért oda, de ugy látszik, így is össze tudja rakni.* ~Legjobb barátnő? Anne volt ott és egy idegen lány...Anne.~*Már meg is kapja a választ.* ~Szóval végleg elment...Szomorú. Érdekes lánynak tűnt...~*Elhuzza a száját.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 1:51 pm | |
| És hova indultál? *érdeklődik Svettől.* Jól behúztál Andreinek a múltkor. Szerintem nem felejti el egy jó ideig *mondja, és elhúzza a száját.* Egyébként ne haragudj, hogy Anne elkábított, de tényleg ki voltál kicsit akadva. Én mondjuk leszidtam érte, de valamennyire érthető volt a reakciója. Mennyi ideig maradtál a betegszobán? Azt se tudom pontosan, miért oda vittünk, hiszen semmi bajod nem volt, csak el voltál kábítva. *mondja, majd megvonja a vállát. Arianának pedig nem kenyere az ellenségeskedés, a szakkör az egy más dolog volt... ott pont olyan volt a hangulata. A "furcsa" viszont megkérdőjelezhetetlen, azzal nem lehet vitába szállni. És nem is olyan biztos, hogy Jeremy magasabb lenne Arianánál... így persze az, hiszen a lány ül, de felállva biztosan nem lenne közöttük egy fej.* Csak próbálod? Miért, olyan nehéz? *kérdezi, majd a fiú kérdésére elkomorodik az arca.* Mert egy reménytelenül és viszonzatlanul szerelmes hülye vagyok, akinek ráadásul a legjobb barátnője is lelépett, úgy, hogy el sem tudtam tőle normálisan búcsúzni. Kimerítő válasz? *kérdezi, nem ellenségesen, de eléggé hideg hangon. A hideg hang nem a fiúnak szól, sokkal inkább azért jött elő, mert Ariana most tényleg nem akar bőgni.* Szia *köszön el, mikor Svetlana távozik, majd Jeremyre pillant, és várja a válaszát. Aztán befut egy újabb ismerős...* Szia Ivet. Anne...? Wagner kisasszony kérem szépen az éjszaka folyamán váratlanul hazautazott. Én is csak azért tudok róla, mert belefutottam a játék teremben, egyébként levélben akarta közölni, utólag. *mondja, még mindig hidegen. Eléggé mérges Anne-re, és tényleg a legrosszabbkor ment el.*
//Svetlana elment// |
|  | | Ivet Bisera Diák

Hozzászólások száma: 99
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 1:48 pm | |
| *Ivet lépked a folyosón, amikor két alakot pillant meg. Közelebb lép, és felismeri Ariana-t. Vele már találkozott pár napja, de a fiút mégnem ismeri.-Sziasztok!*Köszön, majd a fiú felé fordul.-Ivet vagyok, naxeldir.*Most Ariana-hoz fordul.-Rég láttam Anne-t. Mi van vele?*Miközben a választ várja, elgondolkozik.~Szeretnék egy állatot. De valyon milyen legyen? Na mindegy, ezen ráérek még gondolkodni.~ |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 1:41 pm | |
| *Bemutatkozik az idegen lánynak, kezet csókol neki, aztán Arianához fordul* ~Hmm furcsa egy lány. Az órán ellenséges volt, és most megint barátságos.~*Kicsit elhuzza a száját. De továbra is vigyázban állva beszélget a lányal. Lekell néznie rá, mert vagy egy fejjel magasabb nála.* - Semmi különös...Probálom felfogni mi történik körülöttem...-*Mindenhol zűrős dolgokat tapasztal...Már csak össze kellene raknia. Azonban gondot okoz, hogy újabb és újabb kérdések merülnek fel.A bocsánat kéréssel, nem foglalkozik, ha a lány nem kért volna bocsánatot. Akkor sem lett volna oka haragudni.* -Miért sírtál?-*Kérdezi a lányt, talán nem tapintatos, de ilyen a stilusa.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Déli-szárnyi folyosók Pént. Aug. 22, 2008 1:39 pm | |
| - Ahamm.*Válaszol tömören az útbaigazításra, őszintén szólva ezzel sincs kisegítve, de majd valahogy feltalál. Ezek után jön az a kínos hallgatás, ami most annyira talán nem is kínos, inkább megnyugtató. Mindketten eljátszanak a saját pálcájukkal, amikor megjelenik a Jeremynek nevezett fiú.* Szervusz. *Köszön rá ő is, hátrasimítja haját, ámbár ez csak megszokása lehet, hiszen most fel van neki tűzve.* Svetlana vagyok. *Mutatkozik be a félidegennek, mégse legyen már annyira illetlen, hogy ezt ne tegye meg. Ásít egyet, majd nyújtózkodik: a meleg lustává tette őt, úgy, mint egy macskát. És körülbelül úgy, mint mindenki mást. A labirintus hűvössége viszont kezdi felkelteni, ennek pedig igazán örül. Nem lenne jó se azzal a három Naxeldiressel, se Nikorinával fáradtan összefutni. Ki tudja, mennyire orrolnak még rá...* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|