
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:26 pm | |
| ~Gyilkosok hada.~ *Csóválja a fejét. Igaz, hogy ő sem egy szent, ám nem kenyere az öldöklés. Eddigi élete során még erre nem került sor, pedig már adódhatott volna rá alkalom. Sokkal erőteljesebben vonzza a hatalom, a tudás, mint az öldöklés. No persze, amikor nincs más lehetőség, akkor ez az út is megoldás lehet, de erre eddig még nem adódott alkalom. Figyel a férfi szavaira. Őt nem tudnák megölni, bár ha többen próbálnák? A tudásért ez még jó apropó lehet, ha magától netán nem adja meg azt, amiért itt vannak. Mindenesetre a kör végül elkészül, és a gyertyák is vélhetően a helyükre kerülnek szép lassan. Ő is kivette a részét a dologból, bár minimálisan, hiszen nem az a nagy munkásember típus. Finom mozdulattal vágja meg az ujját, miközben a térképet mustrálja. Egy éles tőr mindig kell, hogy legyen az embernél, főleg annál aki sötét tanokkal foglalkozik. Néhány cseppet juttat a pentagramma vonalára, majd újra a térkép felé pillant.* -Nos és hova megyünk, vagy mi jön ide? *Kérdezi, bár inkább csak költői a kérdés, hiszen jó eséllyel hamarosan úgyis választ kapnak majd minden kérdésükre.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:21 pm | |
| *Morgough sunyin bólogat, úgy tűnik a diákok nem akarják kiadni itt magukat egymás előtt, Cecile szavaira csak mosolyog.* Engem azért nem, ennyire ne becsüljetek le. *Végignéz a felrajzolt pentagrammán, és megvárja, míg a diákok felállítják a gyertyákat is, ő pedig beáll középre.* Mit idézünk meg? Majd meglátjátok. *A könyvet kinyitja, abból pedig kiszáll egy térkép, és megáll a levegőben. Európa térképe van rajta, országok szerint felrajzolva.* Gyújtsátok meg a gyertyákat, aztán mindenki vágja meg az ujját, és a csöpögő vérrel erősítsétek folyamatosan a vérkört. *Adja ki az utasítást, ő maga pedig a könyvből kezd el valamit mormolni.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:16 pm | |
| *Ő is itt állt eddig, az egyik fának dőlve, majd ellöki magát onnan, amikor megkapják a feladatot. Szó nélkül elkezdi felfesteni a pentagrammát, majd megszólal, csevegő hangon.* - Az első gyilkosságomat nem számolom annak. Háború volt, és háborúban vannak áldozatok. Maga emlékszik az első gyilkosságára? Az is olyan, ami az emberrel marad? *Költői a kérdés, majd beszél tovább.* - Egy lány idegesített, és nagyra tartotta magát, hát gondoltam megleckéztetem. Vérmágiát használtam ellene, és a kíntól beverte a fejét egy sírkőbe, és meghalt. Talán nem volt szándékos. De maga szerint megbántam? *Mindezt a festés közben kérdezi, felpillantva a mágusra, rezzenéstelen szemekkel. Nem. Nem bánta meg. Énekelve elásta Janával a holttestet, és ez a vége. Aztán feláll, és ő is nekilát gyertyát pakolni, ha a többiek nem tették meg.*
//Bocsi a késésért// |
|  | | Liziuzayani Nkhotakota


Hozzászólások száma: 122 Kaszt:  Üzenőláda: Hua Xiangfeng multija:)

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:10 pm | |
| *Nem sokan vannak egyelőre, ahogy szétnéz, csak két diákot lát rajta kívül. Az érkező Cecile intését viszonozza, végülis, ha nem akar beszélgetni, nem fogja letámadni. Az új érkezőnek is köszön. Éppen a fákat kémleli, hátha lát valamit, amikor egy csuklyás férfi közeleg. Látja, mik vannak a férfira kötözve, de ő nem igazán találja undorítónak ezeket. Még tetszik is neki, különösen a koponyák. Hallgatja a férfi szavait. Úgy gondolja, hogy teljesen igaza van. Még szerencse, hogy itt nincsenek pipogya alakok. Ő maga a rajzolásba kapcsolódik be. Szeret vérrel dolgozni. Úgy tűnik, nem egyedül rajzol. Gondolkozik a kérdésen, vajon hogyan bizonyíthatná, hogy sötét a lelke? Még gondolkozik, majd válaszol később.*-Nos, én szeretek boncolgatni, sőt egyszer már meg is öltem valakit, igaz, hogy még otthon, de tiszta lelkiismerettel tettem. Kell még valami?*Kérdez vissza gonosz vigyorral.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:08 pm | |
| *Csak nézelődik jobbra balra amikor egy hang szólítja meg. Kicsit érdekesen néz rá a másikra majd bemutatkozik.* - Én Seth ha jól tudom sok Alex rohangál az iskolában.*Kuncog fel ezen kijelentésén aztán észr e veszi hogy már gyűlnek az emberek. Pálcáját az ujjai között forgatja már nemsokára kezdődik a program.* - Érdekesnek hangzik ez a szertartás ami az illeti én szeretem az ilyeneket. ám téged már láttalak messziről csak a nevedet nem tudtam.*Vallja be őszintén és barátságos mosolyt küld felé majd már tűkön ülve várja a 4 órát. Majd egy alak jön ki az erdőből aki bemutatkozik és csillognak a szemei a kíváncsiságtól. Nos, ő mindenesetre egy ecsetet vesz és Pentagrammát kezd el rajzolni hiszen, ezt is meg kell csinálni ugyebár aztán a gyertyák. Még szerencse hogy a vérrel nincsen semmi baja ő bírja hiszen boncterem a kedvenc helye mindenesetre pentagrammát rajzolja.*
|
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:07 pm | |
| *A fák közül elő is kerül az, akire vélhetően vártak.* ~Sablonos, megszokott kinézet.~ *Fut át az agyán a gondolat, de végülis nem lehet mindenki olyan különc, mint ő. A fickó szavaira figyel, a pentagramma jó megszokott varázslási forma. Azért nem hagyja szó nélkül, hogy pontosan mégsem tudják miről is van szó.* -És pontosan mit is idézünk meg? *Pillant a fickóra kérdőn. Az, hogy mivel bizonyítja elég sötét a lelke, na ezt még nem tudja. Egyszerűen végezzem egy másik diákkal? Az talán túl drasztikus lenne, így esetleg mégsem jó megoldás. Az iskola vezetői nem biztos, hogy örülnének a dolognak. Egyelőre vesz magának hozzávalókat és nekikezd a munkának, azaz a felrajzolásnak, addig kitalálja, mivel is bizonyítson.* -A sötét lélek bizonyítása képpen esetleg szívesen vállalom, hogy végzek egy véráldozattal, vagy másban gondolkodjak? Szimplán egy állattal, netán önnel? *Húzódik félmosolyra a szája. Na igen, talán ez utóbbival bizonyíthatna leginkább, ám nem biztos, hogy lenne esélye a férfi ellen.* |
|  | | Leonardo Desto


Minősítés:  Hozzászólások száma: 21 Msn: evan-darian@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:05 pm | |
| *Egy újabb naxeldires fiú érkezik meg a komor erdőbe. Kevesen ismerik Leonardot, főleg mivel igen rejtélyes figura. Amúgy sem egy társasági lény. Hogy mi a legjellegzetesebb vonása? Sosem lehet tudni, hogy valójában mire gondol. Remekül el tudja magát adni, él-hal a sötét praktikákért, manipulációkért, de nem az a gonosz lélek, inkább csak vonza őt a másik oldal. Ezzel szemben egyáltalán nem egy mindig komor és sötét lelkűletű ifjú, bár mivel igen nehezen kiismerhető, elég nehéz megmondani, hogy valóban jó kedve van-e. Igazán cinikus és flegma tud lenni, őrületes fegyverek ezek is az olasz fiú kezében.* Üdv! *Köszönti tömören a többieket és arcán egy nagyon sokat mondó, mégis gyalázatosan gyanús gyilkos mosoly jelenik meg. Nem sok ideje van ismerkedésre, hisz a kövbetkező pillanatban megjelenik az idegen is. Hatalom, na igen. Leonardo életfilozófiájának egyik alapvető kulcsszava. De vajon mi lakozik ebben a látszólag szelíd fiúban? Mi az, ami ennyire vonzó és mégis taszító benne?! Homályos kérdések, még homályosabb válaszok... Amikor letesezi a vért és a gyertyákat a bácsi, rögtön a gyertyákért nyúl. Kifinomult, stílusos fiú ő. Semmi baja a vérrel, de vérezzen más nyugodt szívvel.* Ááá... én nem piszkolom be magam vérrel, úgy látom van itt, aki megtegye helyettem. *Jegyzi meg és a fekete társára pillant. Eztán csak várja, hoyg elhelyezhessen egy-egy gyertyát (nyílván nem az összes van nála).*
//Elnézést a késésért!// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 3:01 pm | |
| *Az erdő fái szétnyílnak, és utat engednek egy magas és szikár alaknak, aki közeledik feléjük. Az illető egy csuklyás köpenyt visel, de ettől még lehet látni az arcát teljesen. Hosszú karvajorra, és kiugró arccsontja van. Az oldalán különösen undorító skalpok, és zsugorított koponyák vannak felfüggesztve, míg a nyakában egy fekete amulett lóg. A hóna alatt egy fekete bőrből készült könyv. Amikor közelebb ér, csúfondárosra húzódik a szája* Lám-lám, hatalora éhes próbálkozókból sosincs hiány. Nos Murgogh vagyok, és egy megidéző szertartásra hívtalak titeket. A legtöbb diák azt hiszi, hogy a mágia csakis védekezésre, vagy támadásra alkalmas, holott a hatalmat tudjuk elnyerni általa. Először is a dolgotok az lesz, hogy közösen, felrajzoljatok egy 15 méter átmérőjű pentagrammát, és egyenlő távolságokra egymástól elhelyezzetek a körében 30 gyertyát. Amíg készülődtök, szeretném, ha mindenki bizonyítaná, hogy kellőképpen sötét a lelke. Hogyan? Ezt mindenki döntse el saját maga. *Mondja végig a sötét varázsló, és várakozóan tekint rájuk. Közben eléjük szór egy hatalmas tálat, amiben vér van, ecset, amivel fel lehet rajzolni a pentegrammát, és persze a gyertyák.*
//Késni lehet, legalábbis egy bizonyos pontig még be lehet kapcsolódni// _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Cecile Mignonette


Minősítés:  Hozzászólások száma: 152 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 2:51 pm | |
| *Hát igen, ő az aki külsőre nagyon-nagyon nem illik erre a programra, ám mégis itt van. A komor erdő sötétjében, évszázados fák lombjai alatt lépdel a tisztás irányába egy csupa rózsaszínbe öltözött szőke hölgyemény. Érdekesnek ígérkezik a mai program, ám egyelőre nem tudja miről is fog szólni pontosan. Mivel túlzottan sok ismerőse még a mai napig sincs az iskolában, főleg mivel nem egy nagy közösségi ember, így a már jelenlévőknek csak finoman int, majd nekiveti a hátát egy fának és ott várakozik tovább.* |
|  | | Liziuzayani Nkhotakota


Hozzászólások száma: 122 Kaszt:  Üzenőláda: Hua Xiangfeng multija:)

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 2:49 pm | |
| *A naxis fiú után a szintén naxis Lizi érkezik meg az erdőbe. Hallotta, hogy lesz itt valami megidéző szertartás, és érezte, hogy itt a helye. Na igen, hiányzott már neki egy kis gonoszkodás meg valamiféle titokzatos dolog. Zöld színű ruha van rajta, szokásos arany fülbevalói pedig a fülében. Varázspálcáját a kezében dobálgatva megáll az egyik fa előtt.*-Hello. Lizi vagyok.*Szólítja meg az ott lévő srácot.*-Érdekesnek hangzik a program, nem?*Kérdezi, mert most egy kicsit csevegős kedvében van. Persze azért nem megy ez a végtelenségig.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 2:45 pm | |
| - Klános program? Érdekesen hangzik..*Vállat vonva érkezik az erdőbe aki a napok megint el volt tűnve családi okok miatt. De hát ez ilyen sok történés az iskolában nem lepte meg őt sem, de most ez a szertartás kicsit érdekesnek hangzik így úgy dönt megnézi a fiú. Öltözete egyébként egy fekete farmer és fekete ing haja normális állapotban van és tornacipő van rajta ami szintén fekete. Hiába most ebben az időben tökéletes ez az öltözék. Csak zsebbre tett kézzel sétál és nézelődik körbe.. de ismerőst nem igen lát keresi szemeivel, de az orra alatt morog valamit jó e a kedve? Az hiszen van ok rá a sötét erdő még nem volt olyan ijesztő de a késsőbiekben lehet az lesz. Mindenesetre meg áll valahol és inkább csak várakozik és elüti az idejét.*
|
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11754 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Komor erdő Pént. Júl. 15, 2011 2:42 pm | |
| *A tölgyessel párhuzamos sötét erdő. Leírás majd egyszer csak. Itt fog majd zajlani a klános mese, már most is lehet írni.* _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|