|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Rory L. Milborrow-Quenell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 116 Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 7:00 pm | |
| *Úgy tűnik végül, hogy nem tör ki a 3. világháború, nem lesz apokalipszis vagy végzetes sebesülés, úgyhogy látszik az arcán, hogy eléggé fellélegzik. Figyeli, ahogyan a lány egy kicsit azért még felkapja a vizet a festmény kérésén - vagy inkább parancsán - és jeget fúj rá, ő pedig csak lemondóan megrázza a fejét, szegény uraság! Talán meg lehetett volna vele beszélni... Na mindegy, majd kiolvad... remélhetőleg. Biccent Szevér irányába, aki ekkortájt távozik a színről, majd amikor Colette megemlíti a karatéjos tudását, büszkén kihúzza magát és elvigyorodik. Amikor azonban a lány is távozásra készül, és már el is suhant, Rory még utána kiabál, hogy "Vigyázz a trollokkal!", és visszafordul a többiekhez. Celeste hátbaveregetős dolgára egy picit megilletődik, de szinte úgy köpi ki a szavakat, mintha a lány ütné ki belőle őket finoman.* - Vagy lehetek akár lidérc is. *Erre pedig Val elkezdi elmesélni a sztorit, de túl sok nem derül ki belőle, és a lány már távozik is... Még lehet látni a lila hajú leányzót, amikor aztán Celeste is elindul, szóval egyedül marad a Képtárban. Valami tüzes dologgal felolvasztja a kobold-sárkánylány által lefagyasztott képet, és még, mielőtt kapna a fejére az incidensért, kacagva, indiánszökdécselésben távozik, megfeledkezve arról, hogy egy kis Sir William lovaggal való beszélgetés volt az eredeti célja...*
//Én is köszönöm szépen ^^// |
|  | | Celeste el Qventrell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 12 Kaszt:  Üzenőláda: 
Az én színem a sandybrown.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 5:52 pm | |
| *A térképet átveszi, Val lelkesedésére elmosolyodik, aztán elköszönget és irányt vesz a már említett szoba felé. User meg mivel lassan babát fürdet, már nem tud hosszan írni, de köszöni a játékot.* |
|  | | Valeriel Ravenwood


Hozzászólások száma: 285 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 5:44 pm | |
| *A felbolyduló festményre kissé megriad, ő igazából inkább befordította volna a festményt, így a jégfújásra most kivételesen ő is ledöbben, körülbelül két másodpercre.* - Ez olyan csúúúcs! *Mondja lelkesen Celecte-nek, jó hogy nem ugrál örömében. Az ügyeletes szőke hercegre bájosan elmosolyodik, és pukedlizik, képzeletbeli szoknyájával, mert hogy igazából egy rövidnadrágban van, így hát azt megemelni kicsit nehéz lenne. Kicsit nagyon meglepődik, amikor a szárnyas-lány visszautasítja az ékszert, és nagyon megörül, mikor az ő kezébe kerül. Át se gondolja, hogy bajba kerülhet vele, lelkesen veszi át.* - Köszönöm, köszönöm! Nagyon jó lesz! Gyertek el mindannyian, holnap, óra előtt, háromtól, olyan másfél órás,, zenés és húúú! *Mondja lelkesen, kicsit fel is nevet, majd mikor Szevér távozik megrázza a fejét gyorsan.* - Az már foglalt, de kellenek a fiúk, majd szólok! *Rendezkedik szépen, konkrétan mindenki benne van a dologban, szóval már is szerzett még pár tagot a társulathoz. Rory azonnal belelkesül, aminek Val felettébb örül, és fontoskodva elkezdi körvonalazni a történetet.* - Nézzük csak, szóval volt egy lány, aki szerelmes lett, eddig... Eddig a szokásos. De nem a szőke hercegbe lett szerelmes, hanem egy tiszta gonosz fiúba, aztán... Majd megbeszéljük. Rory, unikornis? Az tök jó! És Celeste lennél... sárkány? Lehetnél a herceg, a hercegnő, vagy a gonosznak a társa is. És... Fú, most annyi gondolatom van! *Nem bírja befejezni se, csak figyeli, ahogy mindenki elszállingózik, és az ékszer a nyakába kerül, de ráejti szépen a kék sálát, így nem nagyon látszik ki. Valószínűleg, mikor mindenki, ő is távozik, egyenesen a színház terembe.* - Akkor remélem holnap összefutunk, sziasztok! *Köszön el, és néhány lépés után már piruettekbe nyúlik és forgásokba, vidáman, néha fel-fel kuncogva, ahogy távolodik* |
|  | | Colette Fournier


Hozzászólások száma: 11 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 5:36 pm | |
| *Nem lepődik meg, hogy a társaságból ketten is szárnyasok, annyi kalandorral találkozott már, hogy már teljesen megszokta a különlegességet. Ellenben amikor Val sóhajtozik Szevér láttán, hogy igazi herceg, egyre jobban kezdi mustrálni az angyalkát. Miután Celeste visszautasítja a gyöngysort, Valnak adja oda.* Áldásom rá, maximum egy picit koszoljátok be, hogy ne legyen ennyire csillogó. *Figyelgeti a lila leányzó lelkesedését, és vállat vonva bólint* Dehogynem, nagyon sokszor felléptem már, egyátalán nem áll tőlem ez a fajta dolog, bármilyen szerepben szívesen becsatlakozom. Csak szólj, hogy mikor lenne valamilyen próba, vagy vállogatás. *Úgy tűnik, hogy a boxmeccs végülis elmarad, így az üres papírokat visszagyűri a tunikája bélés zsebébe. Rory hallatán vidám nevetésben tör ki, és csak legyint.* Ugyan, nagy kislány vagyok, meg tudom védeni magam, de azért kösz, majd elraktározom a karatéjos tudományod. *Celeste kérdésére ő is odafigyel, még nem rendelkezik szobával, és miután Szevér útba igazítja a picit, neki térkép sem fog kelleni, hogy megtalálja a helyes irányt, bár eddig amióta megérkezett, egyetlen éjszakát sem töltött a kúriában, nem teljesen biztos benne, hogy szüksége lesz-e egyátalán igazi berendezett lakosztályra. Azért az infó nem haszontalan, úgy dönt, hogy még most utána is néz a dolognak. A távozó Szevér után csak ennyit rebeg.* És ha most van szükségem hősszerelmesre? *Teszi fel a költői kérdést, hiszen az angyalunk már le is lépett, így Colette-nek már társaság után kell néznie. A lányokhoz fordul* Nos én is a távozás mezejére lépek, egy élmény volt hölgyek. *Tiszteleg mint a kalózok, és kisurran az ajtón.* |
|  | | Hunyadvári Szevér


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1303 Kaszt:  Üzenőláda: Fairytale
Az élet titka: a halál előtt meghalni, és rájönni, hogy nem létezik halál.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 5:18 pm | |
| *Colette szavaira már nem is mond semmit, hát akkor legyen úgy, és űzze tovább kétes üzérkedéseit, ő másfajta lénycsoportot képvisel, és ez így van jól. Aztán meglássuk, Szevért mennyire lesz könnyű elfogyasztani, heti negyedikként. Pedig még csak hétfő van.. Szerencsére a lányok nem igen foglalkoznak velük, és nem hergelik tovább esetlegesen Celeste-t, így a fiú nyugodtan tud vele foglalkozni. Hogy tipikus szőkeherceg lenne? Lehetséges, de ilyennek is lennie kell néha, egy-kettőnek, elvétve. A lovagiasság még nem halt ki teljesen. Fürkészi a lány szemeit, próbálva valami választ találni benne, vagy megfejteni, hogyan tudná lenyugtatni a lányt, és elűzni ezeket a paranoiákat. De szerencsére Celest hamar lenyugszik.* -Ezaz, így máris sokkal szebben nézel ki. *bókol még finoman, majd elengedi a lány kezét, és hagyja, hogy az tovább repüljön, és a többiekkel is ismerkedni kezdjen tulajdonképpen. Aztán az órájára pillant, mint a nyúl a mesében, és megcsóválja a fejét. Neki lassan mennie kell. Közelebb lépdel a társasághoz, behúzva szárnyait, és még éppen hallja Celest kérdését.* -Ha visszajutsz a Kúriába, a harmadik emeleten meg fogod találni a Várószobákat. Ott van a lányoké ugyanis. Nekem most mennem, de ha gondolod, a csomagodat felviszem, hogy azt ne kelljen cipekedned, és még tudj maradni. Várj, valahol itt lesz.. *azzal előhúz a zsebéből egy térképet, ezt még régebben kapta az egyik prefektustól, leporolja, majd átnyújtja a félsárkánynak.* -Tessék, ezzel fogsz tudni tájékozódni. A színdarab pedig érdekel. Szóljatok, ha kell bele egy hősszerelmes. Te pedig.. *fordul Colette felé, majd felsóhajtva forgatja meg a szemeit.* -Itt sem vagy.. *leheli szinte maga elé, fáradt, lemondó hangsúllyal, majd vagy Celeste bőröndjével, vagy a nélkül, de távozik.* |
|  | | Celeste el Qventrell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 12 Kaszt:  Üzenőláda: 
Az én színem a sandybrown.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 5:12 pm | |
| *Már épp készülne nekimenni sorban mindkét lánynak, szerencsére nem hallja meg Colette fogadást illető szavait, mert akkor biztosan nem állna jót magáért, hiszen azért akárhogy is, apró, de egy sárkány ereje lakozik benne mélyen. Mindenesetre Szevér szavaira figyel, és szép lassan a felszökő pír is kimegy az arcából, és újra visszatér eredeti alapbőrszíne, ami kissé barnásabb, mint egy nagyon fehérbőrű egyéné. A két lány is kimagyarázza magát, úgyhogy mostmár valamivel nyugodtabban száll le a padlóra.* -Hát jól van...akkor köszönöm! *Húzza azért picit össze a szemöldökét. Még most is keményen rajta kell lennie, hogy ne keressen a szavak mögött direkt támadó szándékot. A festmény felháborodására viszont egyszerűen odafordul, lassan közelebb lépdel majd...lassan erősítve a fújást egyszerűen befagyasztja a képkeretet, és az az előtti felületet.* -Na mostmár nem hall minket, vagy szépen elhúz egy másik keretbe, van egy csomó itt nem? Ne hogy már egy festmény utasítgasson itt bárkit is! *Mutatja fel a mutatóujját az igazát bizonygatva. A gyöngysort viszont esze ágában sincs átvenni, úgyhogy visszatolja a lány kezét.* -Nem gondolod komolyan, hogy elveszem tőled, hogy aztán utánam eredjen a fél királyi gárda? *Megrázza picit a fejét, hogy ilyesmit nézett ki belőle, vagy bárkiből is a láthatóan eléggé kicsapongó jellemű hölgyemény, majd Valerielre siklik a tekintete, aki valami színdarabot emleget, amire a vörös lány teljesen be is zsong.* -Vagy...sárkány? *Röppen közelebb újfent a leányzóhoz kicsit összehúzott szemmel, de aztán mosolyra kanyarodik a szája és finoman hátba veregeti Rory-t.* -Az lenne az igazi szerep, én is szívesen eljátszanék egy igazi sárkányt, bár ha jól sejtem tündért belőlem könnyebben hoznátok ki. *Húzza el picit a száját. Hát igen, az ő magasságával egy kis szárnyátalakítással bőven elmenne tündérnek is.* -Egyébként Celest vagyok, nem tudjátok hol lehet itt szobát és valami ételt szerezni? *Mutatkozik be végül a kezdeti kavarodás után.* |
|  | | Rory L. Milborrow-Quenell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 116 Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 5:01 pm | |
| *A szemei előtt lóbált kezekre egy picit összerezzen, és nyel egyet, hiszen... Hiszen éppen működésképesen is láthatja azokat a fenséges szárnyakat...! Maga mögé pillant, a hátára, és elképzeli, milyen lenne, ha neki is lennének ilyen vékony, csillogós, rózsaszínes-lilás szárnyai, mint... Mint mondjuk a tündéreknek. Olyan lenne, mint a muglik világában azoknak a különleges Barbie-babáknak, akiket tündérként meg boszorkányként ábrázolnak. Állandóan röpködne, mindenhova, úgy járna aludni, meg fürdeni, meg enni, meg sétálni, meg... Na álljunk csak meg egy pillanatra! Hogy menne repülve sétálni?! Ennek semmi értelme! Ekkor következik ugye Szevér székes jelenete, amire kitör belőle a kuncogás, és azután a gyöngysoros lány is megérkezik. Ő az, aki elsőként rákérdez, hogy vajh' mi üldözi a leányzót, és amikor kiderül, hogy semmiféle vértollról meg egyéb fenevadról szó nincsen, színpadiasan fellélegzik, és kézfejével letörli a homlokáról a képzeletbeli izzadtsárgcseppeket.* - Huh, akkor megnyugodtam. Lekaratéjozzam őket? *Emeli fel a két kezét a magasba, és harci kiáltást hallat, mire az egyik festmény türelmetlenül rájuk szól.* - Egy kicsit csendesebben már, hát nem igaz, hogy mindig kiabálni kell! Süketek vagytok talán?! *S a férfi vissza is hanyatlik a szófára, amin eddig pihent.* - Nahát. Na! *Jelenti ki mélyenszántóan, majd kifakad, ami Celeste szárnyait illeti ugye, mire a lány egy kicsit eléggé begurul, és a magasba röppen. Rory hirtelenjében köpni-nyelni-szólni nem tud, ez itt a vég, kész, ennyi volt földi pályafutása, de aztán Szevér megpróbálja lenyugtatni a lányt.* - Éééén csak annnnnnnyit akartam, hogy... ho-hogy... nagyon szépek! *Böki ki végül kicsit dadogva, majd a lila hajú leányzó érdekes dolgot említ meg.* - Hát nem tudom, miért pont én? Én tündér akarok lenni, vagy... vagy hercegnő, vagy unikornis, vagy tesztrál, vagy egy manó, vagy, vagy, vagy... *És még sorolhatná, de szinte levegőt alig kap, annyira rácuppant a témára.* |
|  | | Valeriel Ravenwood


Hozzászólások száma: 285 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:55 pm | |
| *Rory kiakadására, hogy miért csak a szemét veszi észre, miközben szárnya is van, csak legyint, de Celeste kifakadására már őszinte értetlenség jelenik meg a szemében és picit félénken válaszol, de még mindig igen közvetlenül, és lehelletnyit nyafogva.* - Ne legyél már ilyen buta, tényleg nagyon szép a szemed! Ki az, aki nem bírja? Olyan szép tiszta... Gyönyörű. Igazán nem akartalak... Megbántani. *A kezeit összekulcsolja, a szemeit szomorúan a lányra veti, eddig egyetlen pillanatig sem akadt fent a szárnyakon, hát Rory-ra támadás sem köti le. Nem mindig a legszembetűnőbb köti le a figyelmét, egy kicsit talán így figyelemzavarosok közé is lehetne sorolni. Amikor Szevérnek kipattannak a szárnyai, és nyugtatgatni kezdi a sárkány-lányt, akkor ha Celeste nem is, de ő issza a szavait.* - Igazi herceg. *Folydogál szét a padlón, csillogó szemeivel bámul, a két keze valahol az állánál összekulcsolva, néha kicsit nyöszörgő hangot ad ki, mint a tini lányok, akik álmaik lovagját vélik felfedezni. Avagy a user, aki éppen a kedvenc emséjét nézi és közben olyan boldog, hogy már nyöszörög. Khm. A szeme átsiklik az ékszerre, de nem a tárgyilagos vágya ugrik meg érte, hanem az, hogy...* - Ez éppen jó lenne díszletnek az új színházi előaásunkban! Éppen ilyet viselhetett az özvegy grófné, amikor hozzáment ahhoz a hapcuk fickóhoz! Hogy átverte, pedig milyen szelíd és jó volt Rasoline. *Mesél, bágyadtan a végére, és a teste kissé meglibben, mintha egy keringőbe ringatná magát, bizonyára az egyik jelenet. Persze a történetet valószínűleg senki sem ismeri, hiszen házi gyártmányú előadás. Visszatérve a földre, de minimum a képtárba, érdeklődve figyeli a sárkány-lánykát, magát nem félti, hogy nekiugrana, mert valljuk be, arra számít, hogyha a lány nekiugrik, Szevér csak levakarja róla valahogy. Meg egy dicséretért miért ugorna neki?* - Val. *Nyögi ki, kissé mintha álomból kelt volna.* - Mármint a nevem! Nincs kedvetek szerepelni a következő darabunkba? Te pont jó lennél... Bárminek, amit kitalálok még addig! *Szól Rory-hoz, nem szándéka eltussolni az iménti eseményeket, hanem ilyen szinten csapongóak a gondolatmenetei. A fogadásra kissé játékosan ugrik oda a most már barna lányhoz.* - Még soha enm fogadtam, mert szerencse játék de... Ez nem szép dolog! Hasznot hajtanál belőle? *Néz játszott csúnya tekintettel, aztán kissé elvigyorodik, és susmorogni kezd a fülébe.* - Szerintem kiütéssel, biztosan kiütéssel... |
|  | | Colette Fournier


Hozzászólások száma: 11 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:44 pm | |
| *Becsukja az ajtót, mert úgy tűnik, hogy egyenlőre nem kell az öregúrtól tartania, de biztos ami biztos, előkapja a házi sminkkészletet, és picit sötétebbre állítja be az arcbőrét, a haján sima színvarázzsal javít mondjuk sötétbarnára, míg a köpenyt lekanyarítja a nyakából, és tunikaszerűen hajtja magára. Nem a legjobb álca, de első ránézésre talán elmennek mellette, és nem a vöröskét látják benne. Egy cseppet sem zavarja, hogy a társai mindezt végignézték, nem tartozik beszámolási kötelezettséggel. Ellenben Rory és Szevér mégis megkérdezi, így készséggel válaszolva közelebb is lépdel* Én is vörös hajú vagyok, és hallottam már én is erről, de esetünkben még véletlenül sem erről van szó. Egy kis szerelmi affér, amit a bősz atya nem igazán támogatott, így sietve távoznom kellett, de fájdalomdíjként megkértem a célceg herceget, hogy ajándékozzon nekem valami szépet. A hülyéje erre nekem adta a felbecsülhetetlen értékű koronaékszert, amit még valami felmenője viselt a királynői ceremónián. Hát ha már így alakult, akkor az enyém, de azt nem vártam, hogy az öreg rámküldi a "kutyáit". *Ekkor veszi észre, hogy a koboldka őt vizslatja, legalábbis a láncot méregeti.* Hát pontosan megbecsülni nem tudom, de megvehetném belőle minimum háromszor az iskolát. *Kuncogja, és ismét előkapja a gyöngysort, majd egy váratlan mozdulattal a fél-lény kezébe nyomja.* Tessék, a tiéd, én is csak kaptam, és adni jó. De vigyázz rá, inkább veszteséggel add el, nehogy lebukj. *Vigyorog kedvesen a picikére, ő már csak ilyen. A gyöngysor amúgy igazgyöngyökből van, és meg van buherálva mágikusan, mert lilásan izzik. Aztán csak bent rekedt röhögéssel méri végig a harcias kis lényt, és felemeli a kezét, amiben üres papírok figyelnek, most húzta elő.* Nálam lehet fogadni, három az egyhez, hogy a sárkányka nyer. Azonnali kiütés esetén duplát fizet a tét! *Visszapillog Szevérre, aki hihetetlenül gálánsan viselkedik, hogy egyből segítene rajta, így ismeretlenül, és mégis úgy tesz, mintha már ismernék egymást. Colette-ünk az ilyen bájos urakat szokta ipari mennyiségben fogyasztani. Volt is már három pasija. A múlt héten. De az nagyon gyenge hét volt!* |
|  | | Hunyadvári Szevér


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1303 Kaszt:  Üzenőláda: Fairytale
Az élet titka: a halál előtt meghalni, és rájönni, hogy nem létezik halál.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:40 pm | |
| *Ahogy az érkezők sorra betoppannak, néhány ismerős alakot is megpillant, najó, egyet, Valerielt, őt már látta, meg talán Rorít is be tudja azonosítani, a többiek azonban az újdonság varázsával hatnak rá. Az a felismerés, hogy megint mennyi lány veszi körül, az meg csak később esik le neki, és pislog is kettőt, amikor rádöbben, hogy milyen érdekes hölgykoszorúba keveredett bele. Valahonnan szél fújja meg a haját, és borzol bele aranyos sörényébe, meg ruhájába, mintha csak valami légmágus lenne, pedig csak szellemkutyája ugrálgat körülötte. Végül feltápászkodik, leporolja magát, és megköszörüli a torkát.* -Így is mondhatjuk. *túr bele zavartan aranyszín sörényébe, majd a féldzsinn szavaira kissé megemelkednek a szemöldökei.* -Csak nekem valami kalamajkába keveredtél, már megint? *csóválja meg a fejét, mert láthatóan a lány nem először csinálja azt, amit. Vagy csak Szevér blöfföl, sosem lehet tudni.* -Én mosom kezeimet, nem láttalak. De mi üldöz? Csak, hogy tudjam, mire kell felkészülnöm. Tudod, a biztonság kedvéért. Bár, ahogy elnézem, neked nincs szükséged testőrre. *mosolyodik el, ahogy végigpillant a lány ruháján, majd annak szemeibe néz, kissé kétkedő, kérdő tekintettel, de száján ott a barátságos mosoly, majd elnéz onnan, mintha a lány valóban nem lenne itt. Főleg, mert Celeste-ben valami miatt felment a pumpa. Ha eddig nem is látszódtak a szárnyai, a lány szavaira azonnal kipattintja ébenfekete, tollas szárnyait, és úgy röppen fel a lánnyal egy magasságba, vele szembe tulajdonképpen, egyik kezével a lány egyik kezét fogva meg, nem le, csak meg, miközben igyekszik annak szemeibe nézni.* -Nyugalom.. A szemed pont olyan szép, mint a gleccserek télen, vagy a zafírkristályok, nem kell aggódnod. És nem hiszem, hogy bárkinek baja lenne a szárnyas lényekkel. Sőt.. A halandók csodálkoznak azon, hogy egy ilyen, még nálam is fenségesebb szárnyakkal rendelkező lény csak úgy megjelenik közöttük. Átlagon felüli, különleges esemény vagy, mely ezzel az egyszerű hellyel megtörténhet. *igyekszik nyugtatni a lányt a maga kellemes, bársonyos, meleg hangján, miközben barátságos, mogyoróbarna szemeivel a lány szemeibe néz.* |
|  | | Celeste el Qventrell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 12 Kaszt:  Üzenőláda: 
Az én színem a sandybrown.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:34 pm | |
| *Lassan már úgy kezd el nézni Rory-ra, mint anya a hülyegyerkére, mert nem kap tőle választ, csak nézi...nézi. Végül felröppen a lánnyal egy magasságba és meglengeti a kezét a szeme előtt, hogy min bambult el ennyire, vagy csak szimplán vak és befagyott...netán félkegyelmű? Aztán egy fiú érkezik, visszaszáll a földre, és az illető el is taknyol.* -Egy null a széknek! Jól sejtem, hogy nem ez lett volna a jelenet képzeletbeli végállomása? *Mosolyodik el finoman, aztán a bőröndre siklik a tekintete, de úgy fest a vöröske még mindig be van fagyva. Újabb lány érkezik, akit mintha minimum egy hadsereg üldözve. Egyből kiszúrja a nyakláncot a nyakában, amit bőszen igyekszik elrejteni. Ez nem is meglepő, mármint hogy kiszúrja, hiszen kobold-sárkány...mindkét faj természetéből adódóan kedveli a csillogó tárgyakat.* -És mennyit ér? *Nem egy visszafogott alkat, végülis ha védeni kell a lány hátát, akkor valamiféle viszonzást el is várhatnek cserébe nem de? Az újabb érkezik táncikálós lányra aztán kissé furán oldalra döntött fejjel néz, aki végül a szemét kezdi el mustrálni. A kijelentésre azonnal el is kapja a paprika méreg.* -Mi a bajod a szememmel? Ne fogd vissza magad, tudom ám, hogy a legtöbben nem bírják...kár ilyen burkoltan célozgatni! *Fel is reppen a levegőbe, úgyhogy ezt csak tetézi Rory szárnya van felkiáltása. Felé röppen, mint egy fenyegető arckifejezéssel, de a kobold mivolt miatt több ebben a komikum, mint a tényleg rémesen ijesztő momentum.* -Bajod van a szárnyas lényekkel? *Felhúzza a kabát ujját a könyökéig, majd Szevérre pillant, abban az esetben, ha a fiúnak látszik most a szárny.* -Ezt csak úgy annyiban hagyjuk? *Ha persze nem látszik a srác szárnya, akkor csak fenyegetően néz.* |
|  | | Rory L. Milborrow-Quenell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 116 Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:25 pm | |
| *S valóban, először a lány - a kobold-sárkány vagy mifajzat - nem kaphat választ a kiáltásra, hiszen Rory egészen elmélyülten próbál szóba elegyedni az idős hölgyeménnyel - sikertelenül. Amikor valaki elkezdi rángatni a ruháját, úgy fordul meg, mintha combon csípték volna, de amikor meglátja a leányzó szárnyait, rögtön elámul - már el is felejtette a csökönyös Hölgyet ott egy méterrel felettük. Szája nyitva marad, pedig először valami úrinőhöz nem méltó, otromba dolgot szeretett volna mondani (bár nem sikerült volna neki), szemei még nagyobbra tágulnak, mint eddig, és kidől balra, hogy jóó alaposan meg tudja szemlélni az érdekes szárnyakat. Látott már angyalszárnyakat, meg madárszárnyakat, meg denevérszárnyakat is, de egy koboldlányon sárkányszárnyakat...! Na azt még soha. Szóval igazából el sem jut az agyáig, amit a lány mond, meg, ahogyan toporzékol, a következő, amire felfigyel, az Szevér "csábos"(nak próbált) hangja, meg az, ahogyan a srác a szemöldökét emelgeti, aztán meg a puffanás. Szája elé kapja a kezét, és gyermekded módon kuncog egy jó sort, már talán azt lehetne hinni, hogy abba sem hagyja sosem, de a következő jelenet kizökkenti a kacarászásból - egy újabb lány érkezik egy kicsit zihálva, és állítása szerint nem is látták egymást.* - De hát még mindig itt állsz előttünk...! *Böki ki végül, aztán amikor a lány kiles az ajtón, félrebiccentett fejjel nekiszegez egy kérdést.* - Ugye nem egy igazi vértroll üldöz? Mondd, hogy nem! Azok mindig buknak a vöröshajúakra...! *Ráncigálja meg egy jó marék tincsét, jelezve, hogy bizony ő is az említett színt viseli a feje tetején. Amikor egy újabb, ismeretlen hangot hall, és hátrapislog, le kell döbbennie azon, hogy a furcsa hajú lány a koboldsárkány szemein van fennakadva.* - DEHÁT SZÁRNYA VAN! *Kiált fel, a kijelentés szinte kibukik belőle. Nem is az a lényeg igazából, hogy szárnya van, hanem az, hogy milyen.* |
|  | | Valeriel Ravenwood


Hozzászólások száma: 285 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:22 pm | |
| *Lassan, igazán lassan halad, viszont belülről kifelé, tehát nem az ajtón jön be, ahonnan Colette, hanem a másik irányból érkezik. Minden lépése inkább piruett, mintsem lépés, ugrálgat, könnyedén, légiesen, de valahogy kettőt előre egyet vissza léptekkel halad, és eléggé elvarázsoltan. Öltözetét tekintve most se újított be stílusában, minden van rajta, sál, ujjatlan kesztyű, trikó, vállatlan póló, harisnya, lábszármelegítő, rövidnadrág és egy balett cipellő. Két kezében egy-egy könnyű esésű csillogó kék szalag van, amit csuklómozdulatokkal pörget maga körül, nagyon gyakorlott és nagyon ügyes... És nagyon elvarázsolt. Észre sem veszi Rory-t, aki egy képen lévő hölgyet zaklat, csak Szevér puffanására, és Colette érkezésére figyel fel. Egészen addig a bent levőket úgy ahogy van, körbetáncolta, mintha mindig is ott lettek volna, egyszer sem nekük menve. Most megáll, pislog kettőt, kék szemeivel csodálkozva rájuk, és a szalagjait egy csapással tekeri fel, jóféle mágikus játékszerek, zsebébe kerülnek. Celeste mellett köt ki, ugyanis a lány szemei jócskán lekötik az ő kék szemeit.* - Milyen szép a szemed! *Mondja ábrándozva, eltátott szájjal, gyermeki csodálkozással, majd pörög egyet a tengelye körül.* - Utoljára Alvery-t láttam, akinek olyan, de olyan gyönyörű a szeme! *Mondja mosolyogva, aztán Colette-hez fordul, és a két kezét az arca elé emeli.* - Itt se vagy, nem látlak, nem hallak, fuss! *Kuncogja, mintha csak vaalmi bújócska elől menekülne a lány, pedig minden bizonnyal enm egy szaktársával bújócskázik...* |
|  | | Colette Fournier


Hozzászólások száma: 11 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:17 pm | |
| *A képtár ajtja kivágódik, és nem más, mint Colette-ünk esik be rajta. A lány szokásos testőr ruházatát viseli, tehát csipkés-fodros ujjas, bő, mégis sokat sejtető nadrágszoknya, a hajában pedig derékig érő szalag. Élénk virágillat lengi körül, és különös ismertetőjele, hogy egy gigászi gyöngysort visel a nyakában. Kapkodja a levegőt, minimum futott, menekült valaki elől. Nekidől a falnak, és lecsúszik a földre, hogy visszanyerje a lélegzetét. Amíg ez bekövetkezik, elkezdi a sárdarabokat lecsiszolni a csizmája talpáról. Észreveszi, hogy rajta kívül mások is vannak már itt, ezért a nyakláncot elrejti a fényesen szikrázó páncélja alá, majd felemelkedik.* Vegyétek úgy, hogy nem is láttatok. *Kinyitja az ajtót, és kikukkant, pedig szinte meg van róla győződve, hogy üldözője csak nem tért be az iskolába, ám ha aurorokkkal jön vissza, annak nem lesz jó vége. Ajjaj, pedig itt nagyon elbújni nem lehet, álcázni pedig csak időlegesen megoldás. Fiú hangot is hall, és megpillantja Szevért. Hm... ez még jól jöhet, egész jó kiállású, majd valahogy úgy tűnteti fel, mintha neki már lenne lovagja, és nem is ő a keresett nőszemély.* |
|  | | Hunyadvári Szevér


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1303 Kaszt:  Üzenőláda: Fairytale
Az élet titka: a halál előtt meghalni, és rájönni, hogy nem létezik halál.

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:10 pm | |
| -Ne is reménykedj Astor, sosem fogom megtalálni azt a képet.. Akkor sem, ha apa mondta.. nem, nem, képtelenség.. *hallatszódik a tépelődik valamelyik kanyargós kis folyosó végéről.* -És ha meg igen? Akkor se lesz ott. Nem tudok róla, hogy elkapta volna bárki is a vén medvét.. A banyarobbantó hurkok rengeteg is kevés hozzá.. *sóhajt fel halkan, miközben beszél, majd összekulcsolja kezeit a tarkóján, úgy sétál tovább, kopottas terepnadrágjában, koszos tornacipőjében, és világosbarna, oroszlános pólójában. Ujján ott a csontból faragott, foltos gyűrű, láthatóan egészen kiegyensúlyozott, ahhoz kéepst, amiről beszélget. De nem bolgárul, nem itteni nyelven. Hogy pontosan milyenen? Magyarul. Bár bármilyen máson is beszélhetne. Aztán csak fújtat egyet, majd befordul az egyik sarkon, és egy kisebb társaságba botlik.* -Öhh, hello. Én vagyok az ügyelet szépfiú, ki szólított? És ki ez a szárnyaló jelenség? *lép közelebb Celeste-hez, arcán játékos mosollyal, miközben még szemöldökeit is megemelgeti, és ha kell, egy sármos mosolyt is bevet a barátságos mellé, miközben vagányan nekitámaszkodik az egyik széknek, ami ott téblábol.. majd néhány másodperc múlva hatalmas puffanás és kapálózás kíséretében terül el a földön, mert a szék nem volt kitámasztva, és kicsúszott a fiú alól..* |
|  | | Celeste el Qventrell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 12 Kaszt:  Üzenőláda: 
Az én színem a sandybrown.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 4:05 pm | |
| *Mostmár elmondható, hogy órák óta bolyong az iskola falak között, és végül sikerült a labirintusba is lekeverednie. Nem olyan régen érkezett meg, fogalma sincs, hogy hol kellene találnia valami szobát, vagy bárkit, aki útba igazítja. Esetleg egy kis harapni való sem jönnek rosszul.* -Hahóóó! *Kiált bele a csendbe, de semmi válasz, majd végülis, mintha hangot hallani mag, vagy csak a füle zavarta össze már megint. Durcás arccal veszi az irányt a Képtár felé, majd löki be annak ajtaját. Morogva vonszol maga után egy méretes bőröndöt, az nem túlzottan magas hölgyemény. Sötét haja copfban van összefogva, ruházata a barna és kék színek keveredéséből áll össze. Jégkék szeme szinte vesébe látó, minta Husky-knak, ha valaki nem bírja ezt a fajta szem színt, akkor biztos zavaró lehet számára, ha vele kell beszélnie.* -Nem hiszem el, hogy senki nem képes segíteni, hogy mi hol van itt! *Hagyja ott a koffert, és röppen közelebb a bent lévő vörös leányzóhoz, aki egy képet fixíroz. Megrángatja a ruháját.* -Segítenél? ... Még ma! *Türelmetlenkedik, még akkor is, ha a leányzó azonnal megfordul érkezésének hatására. Feltűnő lehet egyébiránt apróságunk hátából kiálló sötét kék, hártyás sárkány szárny. Idegesen topogni kezd a lábával a padlón.* |
|  | | Rory L. Milborrow-Quenell


Minősítés:  Hozzászólások száma: 116 Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Hétf. Jan. 09, 2012 3:57 pm | |
| *Kedvenc, szédült kis vörös nekromantánk az egyik festmény előtt áll, és bámul felfelé. Úgy nézi a képet, mint mondjuk ahogyan kiskölyök bámul fel az óriáskerékre, hátrabukó fejjel, nyitott szájjal, nagy szemekkel. Nyel egy nagyot, majd mély levegőt vesz, és végre meg is szólal, amire már ugye percek óta próbálta összeszedni az erejét.* - Csók... csókolom! *Szól fel végre a festménynek, idős, megtermett hölgy ücsörög a képen egy hintaszékben. A nő rápillant, de csak unottan legyint, ezzel jelezve, hogy Rory jelenléte még a legkevésbé sem érdekli.* - Maga ki tetszik lenni? *Teszi fel a kérdést, amikor látja, hogy reménytelen, hogy választ kapjon a hölgytől. Az asszonyság egyébként a tipikus mádám külsejű, szép, fodros, selyemnek tűnő ruha, pirospozsgás arc. A képen átszalad egy hófehér perzsa macska, ami Rory-t még jobban lenyűgözi. Eléggé jóban van a kastély festményeivel, egyet-kettőt leszámítva, de akárhányszor itt járt eddig a Képtárban, a mádámot még soha nem találta a szépen megmunkált, arany - vagy aranyozott? - keretében, ezért is döbbentette meg, miközben indiánszökdelésben éppen a kedvenc lovagjához, szőr Williamhez tartott. (Igen, eredeti úticélja ténylegesen a lovag volt, aki alig pár képnyire van innen, de szinte rajzfilmbe illő jelenet volt, ahogyan a lány először elhaladt a mádám előtt, majd megtorpant, és visszahátrált hozzá. Majd pedig 5 perc kitartó bámulás után végre sikerült megszólalnia... Ám hiába.)* ~Talán süketnek tetszik a hölgy lenni.~ *Suhan át a fején a gondolat, és megkocogtatja a képkeretet, mire a hölgy egyre felháborodottabb arccal ül a hintaszékében, de csökönyes továbbra sem képes Rory-ra pillantani.*
|
|  | | Caryl Sheila Wulner


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1063 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok! És bárkinek segítek.^^

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Szomb. Júl. 09, 2011 12:25 pm | |
| //Fagyikehely, mert Susan eltűnt.// _________________ A Londonból érkezett leány egy életvidám folyton beszélő típus. Mielőtt idejött az apjával élt és átélt egy számára fontos személy elvesztését. Ám ezen is túltetette magát és mostanra csak kevesek láthatják szomorúnak. Van egy daimónja egy macska Fruks a neve. Caryl a legjobb barátjának tekinti.
|
|  | | Caryl Sheila Wulner


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1063 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok! És bárkinek segítek.^^

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Szomb. Júl. 09, 2011 12:02 pm | |
| *Caryl járkál a képtárban. Nézegeti a képeket. Majd megáll egy kép előtt. Nézi és rátekint a daimónra.*-Ne néz így rám. Én nem értek a képekhez.*Mondja a macska. Majd ilyedten bemenekül Caryl táskájába. Mert egy másik lány és fölbukkan. Odamegy hozzájuk.-Szia! Bocsáss meg, hogy egyzser majdnem pofon vágtalak.*Mondja és ránéz a képre.*-Igen elég szép. De láttam már jobbat is. Mondjuk az!*Mutat rá egy képre.* _________________ A Londonból érkezett leány egy életvidám folyton beszélő típus. Mielőtt idejött az apjával élt és átélt egy számára fontos személy elvesztését. Ám ezen is túltetette magát és mostanra csak kevesek láthatják szomorúnak. Van egy daimónja egy macska Fruks a neve. Caryl a legjobb barátjának tekinti.
A hozzászólást Caryl Sheila Wulner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 09, 2011 1:43 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Képtár Szomb. Júl. 09, 2011 11:35 am | |
| *Szőkeségünk is a Képtár iránya felé veszi útját, talán most hogy így omladozik a Kúria, mindent körbejár... Egyébként nem nagyon szokott idejönni. Mindenesetre nyomában ott van a fossza is, farkát magasra felcsapva sétálgat nagy peckesen... Mindenesetre a szőkeség egy ismerős lányt pillant meg, mire arcizmai megkeménykednek, aztán úgy lép oda a másik mellé.* -Üdv... Szép kép. *Jelenti ki tárgyilagosan, na igen a lány nehezen felejt. Nehezen felejti el, hogy a másik megakarta pofozni...* |
|  | | Caryl Sheila Wulner


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1063 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok! És bárkinek segítek.^^

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Szomb. Júl. 09, 2011 11:14 am | |
| *Caryl tűnik fel a képtárban. Barna szoknyában. És sárga pólóban. A haja összefogva. Nézegeti a képeket. És gondolkozik azon, hogy milyen lesz a nap további része.*-Szerinted?*Kérdi a daimónjától.*-Ugyanolyan mint a többi.*Válaszolja a macska daimón azonnal. Tétovázás nélkül.*-És itt se fogunk senkivel találkozni.*Teszi hozzá. Ami Caryl szerint nem biztos, hogy így lesz, de ez már mindegy.* _________________ A Londonból érkezett leány egy életvidám folyton beszélő típus. Mielőtt idejött az apjával élt és átélt egy számára fontos személy elvesztését. Ám ezen is túltetette magát és mostanra csak kevesek láthatják szomorúnak. Van egy daimónja egy macska Fruks a neve. Caryl a legjobb barátjának tekinti.
A hozzászólást Caryl Sheila Wulner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 09, 2011 1:44 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Képtár Szer. Jún. 29, 2011 2:17 pm | |
| |
|  | | Játékmester Naxeldir

Hozzászólások száma: 277 Kaszt:  Üzenőláda: Ha az élet és halál közötti szakadék fölött feszülő vékony kötélen óhajtanál táncolni... keresd Susan Watsont vagy Liliya Galinat esetleg
Christopher Strife-ot!
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Képtár Szer. Jún. 29, 2011 2:09 pm | |
| *Kék hősnőnk, sétálgatni kezd a teremben, majd Tyline felé fordul, amikor az megszólal. Mosolyogva néz rajta, végig majd vállat von.* -Na persze, mindenki ezt mondja... Mielőtt még ide hoztak volna, akkor is mindig ezt mondták... Ah, gyerekek *Mondja a lány, miközben fogja a vállán lévő csillagot és a kezébe veszi. Úgy látszik el van vele a lányka.* - Nananana akkor nézzük csak, mindig is kíváncsi voltam, hogy mit lehet ebben az iskolában csinálni! *Közli vigyorogva és meg is indul az ajtó felé, ám a kis keleti lányka kérdez tőle, mire felvonja a szemöldökét.* -Sonsi vagyok. És egy tengerpartra lettem megalkotva de... *Mondja a lány, ám nem fejezi be a mondatot, ugyanis az egyik képből valami ronda földönkívüli lény mászik, elő ami már nem túlzottan barátságos.* -Aj jaj, innen menni kéne. *Mondja a lány, majd arra a kérdésre, hogy vissza tud-e menni csak megvonja a vállát.* -Most kiderül... *Feleli, miközben maga előtt tereli a lányokat, azok ha akarnak ha nem de muszáj lesz beugraniuk a festménybe. Természetesen a kék csoda is ugrik utánuk. A lányok egy tengerparton találják magukat, ám olyanok mintha ők maguk is festve rajzolva lennének.* -Remek...remek... Ez a dög nem jön utánnunk, na mindegy az iskolát sem tudom felfedezni. Jöttök? *Kérdezi, miközben megindul előre...* |
|  | | Aadhaya Surapanani


Hozzászólások száma: 53 Kaszt:  Üzenőláda: Mera Mahbob

Ha játszani szeretnél, üzenj Hua Xiangfengnek
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Képtár Szer. Jún. 29, 2011 2:00 pm | |
| *Persze nem tud franciául, ezért nem érti, hogy mit motyogott Tyline. De valószínűleg okkal mondta az anyanyelvén, ezért nem is faggatózik. Mikor Medhya elszabadul, elfut a terem végébe. Aadhaya megfordul, hogy lássa, merre van, de már nem veszi észre. Mindegy, majd ha megy, akkor megkeresi.*-Meg is érte biztosan.*Mosolyog. A következő kijelentésre azért elmondja a saját véleményét is.*-Nem feltétlenül. Valakit pont az európai kultúra nem érdekel. Előfordul az ilyen is.*Mondja mély meggyőződéssel. Ekkor azonban fényviszonyváltozások történnek, ráadásul kimászik egy kép, ő meg odakapja a fejét.*-Te meg ki vagy?*Teszi fel az első kérdést. Majd hallgatja a lány történetét.*-Fogalmam sincs. Nem tudsz visszamenni?*Kérdezi, mert nem tetszik neki ez a helyzet.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Képtár Szer. Jún. 29, 2011 1:39 pm | |
| - Hogyan lehet félreérteni? *Motyogja maga előtt franciául. Aadhaya kijelentésén elmosolyodik. Elereszti a kutyát. Hadd menjen ahová akar.* - Igen voltam ott. Hetekig visszajártam, mert akkora a múzeum. *Bólogat a szőkeség. Szereti Párizst, szereti a múzeumokat. Mindent szeret, ami Franciaországhoz kötődik. Ő ilyen francia fan. * -Csak azokat az embereket, akik már kinőtték Európát, vagy változatosságra vágynak. Engem annyira nem érdekel a keleti világ. Jó nekem itt Európában. *Felel a kijelentésre. Ismét meglátszanak a család nevelési szokásai. Mondana még valamit, de az egyik festmény világítani kezd. A lány azonnal eltakarja az arcát. Nem szereti az ilyen erejű fényeket.* -Tessék Tyline Blanchard. Kimozdulsz a harmadik emeletről, és bajba keveredsz. Gratulálok. *Morogja a Belsis leányzó, majd amikor a fény kihuny elveszi a kezét a szeme elől.* -Ez mi a franc volt? *Nyögi a lány, majd visszatérnek a fények.* ~Király. *A lány halk motoszkálást hall, majd valaki kimászik az egyik képből.* - Ez meg ki? *Teszi fel homlok ráncolva a kérdését, de megelőzték. * - Én semmit nem csináltam és fogalmam nincs hogy jutott ki onnan. |
|  | | |
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |