Képtár

- Csak.. Csak.. Csak egy kép? *Kérdez vissza Petfelé fordulva, igazán megkérdőjelezve a kijelentést, ahogy eloltódik minden fény. A kobold lány sztönszerűen menedéket keresve bújik a fiú mögé, nem épp úgy néz k, hogy a kép teljesen átlagos lenne.. Lassan előhuzza pálcáját, és egy lumos hagyja el piciny ajkait. A kis fényt előretolja, s akkor látszik csupán, hogy Hayden gyönyörűen a képbe került... Eltátott szájjal nézi, bambulva.*
- Mi a fene... Ez meg hogy... Ez lehetséges? *Kérdezi nagyokat pislogva, előre dugva a pálcáját, hogy minnél jobban láthassa. Bár onnan lentről nem nagyon tud ennél jobban látni.*

_________________
Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá.
Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.

Aurora Valanthe Mediaris

Hogy ki vagyok én? *Visszhangozza a kérdést* A legrosszabb rémálmotok
*Mikor Hay melemártja a sait, az nem szakítja fel a képet, hanem elmerül a képben. A kép újra felkacag, majd egy intéssel eloltja a gyertyát, és fura mód Pet pálcája is eloltódik, így majd újra kell gyújtani, mert most teljesen elsötétedett minden. Ha fény gyúl, majd Pet örömére a képben Hay lesz, és a 2D-s portré mellette áll teljes valójában. Egy 160-es alacsony öreg férfi, a véres saival kezében*

* Takeshire visszapattan a shuriken, majd a fiú nagy meglepetésére a szent medáljába fúródik. *
- Lehetetlen...
*Felnéz a képre, majd nem szól semmit, csak figyeli a képet.
- Valahogy leckéztessük meg ezt az egyént. * mondja. *
- Ki vaagy te? *

Vendég

Basszus, látom köszönni luxus. *tekint szánakozva a csapatra.* Azért, Takeshi mert nem voltál képes...*ekkor a fiú eldob egy shurikent, mire az visszapattan.* Az öregapó bedilizett vagy mi? *kérdezi szánalmat préselve cuki pofijára, majd észrevétlen előrántja a véres fegyvert közelebb és közelebb áll a festményhez, majd hirtelen belehasítja a sai-t és végigszántja azt, dühösen.* Nesze te vén idióta. *veti oda, majd kirántja a véres sai-t és visszateszi a tatyójába* Valami gond van, télapó? *kérdezi a vénember arcába nevetve.* Kérdeztem valamit, papus!

*Csak lesi az eseményeket, mikor sötét lesz, egyszerűen pálcát húz, és határozottan a képet fenyegeti, egy darabig. Nem akar rá bármit is küldeni. nem azért, mrt nem tud, hanem mert tart attól, hogy visszapattan. Aztán belép valaki, de vele nem is foglalkozik.*
-No lám csak! A nyomdahiba életre kelt. Most aztán rettegek, de nagyon. *szemei kihívóan villannak meg, még a sötétben is remekül látszódnak. nemhiába, a világoskék, átható, szinte világító tekintet.*
-Lumos! És ennyit a sötétségről. Most valami újatt kéne mutatnia, tata. Vagy talán úgy véli, hogy alábecsüljük? Végső soron csak 2D-ben tud mozogni.. az meg nem éppen sok.. *Mikor Rose mellé húzódik, rámosolyog a lányra.*
-Ne félj, ez csak egy kép. Akár el is sétálhatunk, nem tehet ellene semmit. *illemtudása nulla, magabiztossága végtelen. Egoizmusa is, így a kis, világító pálcájával máris istennek érzi magát.*

*A kobold lány picit mosolyogva néz Petre, s mikor befut egy lány, akiből a kobold vért már ki se lehetne nézni magasságát illetően is alig-alig, Rosetta kicsit meglepődik.* ~ Micsoda felkapott hely lett a képtár... Mi.. Mi a fene volt a kezében? ~ *Rosetta tekintete Haydenen marad, nem veszi le róla, pásztázva, kíváncsian, hogy mi a fene történhetett vele, hogy egy fegyvert látott kezében. Majd inkább megrázza a fejét és a kép hangját hallgatja tovább. A hirtelen "sötétebbesedésre" azonnal Pet mellé ugrik, Á, dehogy, ő nem ilyedt meg, soha! Ahogy a shuriken viszaszál Takeshire a kobold lánynak szinte kigúvadnak a szemei.*
- Ilyet.. ilyet... tud egy kép?... egy egyszerű festmény?.. Festmény akarok lenni...! *Nagyokat pislogva tekint fel a képre, a szemöldökös bácsira, bár még mindig kicsit ijedten húzódik Pet mellé. Túl kicsi ő a bátorsághoz emberek között.*

_________________
Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá.
Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.

Aurora Valanthe Mediaris

*Most, hogy felhúzta a diákokat, elégedett vigyor terül szét arcán, majd a gyújtogatást említve hatalmas ijesztő hahotában tör ki, majd hirtelen eltűnik a képe jobb oldalán, s a kép azon oldalától a gyertyák egyesével elalszanak. A szomszéd képen egy gyertyatartó állt, amiért vélhetőleg a szemöldökös fickó keze nyúlt. Ahogy vélhetőleg a kép körbeért, csak egyetlen láng világít, és az is a képen lévő férfi gyertyáján*
Kis pimaszok, lehet hogy csak egy kép vagyok, de kicsit talán túlságosan alábecsültök
*Vastag szemöldöke teljesen árnyékba burkolja homlokát, ahogy a láng alulról világítja meg, arca ráncai mind árnyékot vetnek, így még öregebbnek látszik, mint egyébként, de szemei most tűzzel teliek, mintha most érezné jól magát*
Fiú, ne dobálózz éles tárgyakkal, még megvágod magad
*És ahogy kimondja, megint eltűnik, most a shuriken felé, majd egy nagy csattanás, és a shuriken a falból egyenesen Takeshi medáljába fúródik, kicsit megsebezve a srác mellkasát is*

* Takeshi hátrébbmegy, majd szemei enyhén vörösek lesznek. Most nincs jókedvében, így
előkap egy shurikent, és a kép mellé dobja. *
- Legközelebb belédáll, ha még egy szót szólsz.
* Lánca is izzik vörösen. Tudniillik, ha nagyon mérges lesz a fiú, akkor jóval agresszívabb lesz, igy jobban tud harcolni. *
- - Az égetésben bennevagyok. Nem. Nem szabad. Nem a mi tulajdonunk. Nem tehetjük...
* Odanéz a bejövő lányra. *
- Nem is köszönsz azok után, hogy megmentettelek?
* érdeklődik. *

Vendég

Abszurd hülyeségeid vannak! Te is tudod hogy nem akartam megölni... csupán meggyengíteni... Na persze... nem akarom hogy gyilkos legyen a gazdám!*felesel a daimon.* Mindjárt megint kapsz egy pofont! Az nekedis fáj, agytröszt.*szemforgatás,majd bejön. Megpillantja a közepes-plüss méretű Rosettát,egy ismeretlen fiút, és Takeshit. Felsóhajt majd legyint. A képeket nézegeti majd próbál odébbslisszolni de végülis nem megy el.* Szia, Rosetta. *int az ismeretlen fiúnak, Takeshihez meg szimplán nem szól. El is felejtette hogy a véres fegyver még mindig a kezében van, így elteszi a táskájába, és előveszi a kis szelencét, amihez mágikus alapot akar, mivel létre aakrja hozni élete első varázstárgyát.*

*A kobold válaszán csak mosolyog. Igen, pontosan oylan frappáns volt, mint amilyenre számított.*
-Hogy tudsz ilyen ravasz lenni? *kérdezi somolyogva, majd biccent, és igyekszik megjegyezni a lány nevét. Aztán hallja, ahogy a kép szinte mindenkinek odavet valamit. Mikor azonban vele kezd ki, akkor előbb csak somolyog, majd egyre jobban elönti a düh.*
-Héhéhéé! Te ocsmány nyomdaipari melléktermék, szálljál le a napszemüóvegemről, rendben van? Apámtól kaptam, és, mint olyan, önmagában többet ér, mint te, emg ez a hitvány gipszömlesztvény, amit keretnek emrsz talán neveztetni. És amúgy meg rossz emberrel kezdtél ki, öcskös. *mondja, miközben lehet, hogy egy cseppet túlreagálta a dolgokat, de mindazt, amit az apjától kapott, szent ereklyeként őriz mind a mai napig.*
-Hmm, amúgy meg akkor ez esetben jó estét. Látom, magából csak úgy árad a sötétség, és egyszerű együgyűség, így magára a nap soha nem is fog méltóképpen ragyogni, dehát akit ilyen poros helyre zártak, minden bizonnyal okkal került ide. Mondja, ki vétett pár rossz ecsetvonást? *és már arrogáns is, dehát jelleméből adódik. Rosetta gondolatain, és javaslatán elgondolkozik.*
-Szerintem nem kéne. Még a végén nem lenne, aki sértegeti a mai diákságot. mMkkora nagy kár is volna az.. *hatalmas, színpadias sóhaj.*

- Rosetta Waylan. *Ejt egy félmosolyt Pet megjegyésére, s válaszol is rá.* - Hm.. Nem is tudom.. Eléggé feltünő volt a több ezer kiakasztott képkeret. Bár lehetett volna tüzelő raktár is.. Képeket égetni, nincs jobb a világon. *Villant egy ördögi vigyort a képek felé, főleg azok felé, amelyikben az alakok egy pillanatra idenéznek, így a legközelebbi szemöldökös manus felé is. Takeshihez fordul és visszavált a kedvesebbik énjére, sosem szokott gonoszkodni, így nem is nagyon megy neki.*
- Hát, köszönöm egész jól vagyok. Csak erretévedtem.. és.. Szó szerint hirtelenjében eltévedtem, és idecsöppentem. Nem tudom, lehet, hogy valamelyik mögé van valami elrejtve, de... Kinek lenne kedve mind átnézni? *Kuncogja el magát, majd a morgó kép felé vet egy pillantást. Egyáltalán nem sértődik meg, lassan megszokja, hogy mindenkép ilyen...*
- Rinyás... *Mondja ki a gondolatát halkan, s sóhajt egyet.* - A tanáraink nagyon megharagudnának ha gyorsan és fájdalommentesen elégetnénk? Na jó, a fájdalom mentesség nem garantált.*Úgy néz ki, hogy Astor jócskán megártott neki, hisz az a fiú szokott ilyen csipős-vicceskedő lenni. Mondjuk, a kobold lánynak még bele kell jönnie úgy tűnik... Bár ilyeneket mondd, zöld szeme még is kedvesen csillog fel a képre, egyáltalán nem sértődött meg rá.*

_________________
Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá.
Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.

Aurora Valanthe Mediaris

*Mikor Rosetta megérkezik, és láthatóan fogalma sincs hol van a kép még morcosabb lesz*
Kisasszony, épp hogy nem vak, de nem is csodálom, olyan alacsonyan nem sok mindent látni. Valóban ez a képtár. Miből jött rá picinyem?
*Majd mikor Pet ráköszön, már csak gúnyosságát folytatva neki is odavet néhány kellemetlen szót*
Fiatalember, magának megártott a napszemüveg. Napot? Rég beesteledett, magát sem értem, hogy került ide, hogy nem fejelt még falat abban az egyébként is ocsmány sötét üvegű szemüvegben. Borzalmas, hogy a mai diákok hogy viselkednek. Egyébként is, mitől lenne szép a nap? Míg nem jelentek meg, legalább csak a kártyázók moraja hallatszott, most meg itt van három zöldfülű, és bosszant. Maga meg, ázsiai barátom, nyissa nagyobbra a szemét. Mi ez itt vakok intézete?

* Takeshi figyeli a képet, mikor megszólítja, összehúzza szemeit, és mérgesen néz. *
- Tájékoztatom, hogy láttam.
* Majd Rosetta felé fordul.*
- Szia. Hogy s mint? Mijáratban? Mellesleg szerintetek találunk itt valami különlegeset? Mondjuk egy kép mögötti széfet vagy valami ilyesmit...
* elmélkedik Takeshi. *

-Remek, akkor jól tippeltem! *mondja, és elégedetten ki is húzza magát. Közben lassan kezd el sétálgatni a teremben, figyelve a képek tevékenységeit.*
-Csak nehogy valamiért beszóljanak neked.. *mondja mosolyogva, aztán hátrafordul, mikor meghallja, hogy az egyik kép pont ezt teszi. Kíváncsian veszi le napszemüvegét, és teszi el, miközben közelebb sétál ahhoz a bizonyos képhez.*
-Szépnapot. *biccent egyet köszönés képpen, végigmérve a képet. Biztos nem lehet kellemes, de ez van.*
-Áh, szeva! Pet vagyok, és igen, ez a Képtár. Hogy találtad ki? *fordul az érkezett koboldlány felé.*

*Egy kobold lány szédeleg a folyosókon, mikor is úgy látszik, hogy a Képtárban köt ki. Nem nagyon figyelte, hogy merre ment, így lehet, hogy cseppet el is tévedt. Még sosem járt itt, így azonnal elkezd nézelődni, balra jobra, mire odaér a két diáktársához. Kicsit pislogva néz fel rájuk, épp hogy megállt a lány, mielőtt nekik ment volna. A füle megrezzen, s sanda pillantást vet az egyik képre, amely megszólította Takeshit.*
- Üdvözletem. *Köszön a képnek mosolyogva, majd csak azután néz a két fiúra.* - Sziasztok, egy kicsit.. öhm.. Úgy néz ki, hogy én is eltévedek. Ez a képtár.. Ha nem vagyok vak. *Néz körbe a keretek közé, majd a megszólalt szemöldökös úrra veti tekintetét. Nem bámulja, csak érdeklődve, kíváncsian nézi.*

_________________
Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá.
Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.

Aurora Valanthe Mediaris

*Mikor a két fiú belép gyertyák világítják meg a termet, s minden kép valami esti csendes elfoglaltságot művel. Vannak képek, melyek üresek, s egy másik képen helyezkednek el lakóik. Egy nagyobbacska képen mintha kártyaparty folyna. Mikor belépnek a fiúk, minden kép rájuk tekint, majd miután látták, hogy csak két diák, visszafordulnak,s végzik tovább dolgukat. Ki könyvetolvas karos hintaszékéban, ki már korán durmol, s a kártyások csak kártyáznak.
Egy mogorva arcú portré tekint mogorván Takeshire, mikor az nagyon nézi. Felvonja szemöldökét, s gúnyosan kérdi dús szemöldökeivel keretezett homlokát ráncolva*
-Fiatalember, kiesnek az apró vágott szemei. Nem látott még fehérembert?

* A fiú ránéz a fiúra, majd vissza képekre . *
- Nekem ezért érdekes. A mozgó képek tetszenek, ugyanakkor érdekesek is.
* mondja normál hangon. *
- Igen, pontosan aurorképző.
* Nézi tovább a képeket. *

*Kezet fog a fiúval, majd ismét zsebrevágja a kezeit.*
-Szóval Takeshi. Örvendek a szerencsének. És a deridion az pedig.. a.. szakod, ugye? Az oroszlános, aurorképző? *tippelget, hát, az iskola dolgiban és az idegen nevekben még mindig nem járatos.*
-Érdekes? És mégis pontosan mitől? A mozgó képektől és különböző, ismeretlen emberektől eltekintve persze.. *azzal a lendülettel körbe is néz, kíváncsi szemekkel, napszemüvegét lejjebb csúsztatva, hogy kilásson felette.*

* Takeshi megfordul, meglátja az ismeretlen fiút, majd kezet fog vele. *
- Takeshi Shinobu, deridion. Üdvözöllek.
* Majd megfordul és figyeli a képeket tovább. *
- Érdekes egy hely ez. * motyogja.*

*Lassan lépegetve jut el ide is. Bő, vérvörös ing, rajta egy fekete denevér, persze a hátán van a nagy minta. Nadrágja háromnegyedes, sötétebb színű, lábán a koponya mintás tornacsuka. Egyedül jött, mókusa messze jár, talán éppen a szobájában. A fiú vöröses barna haja most is jólfésült, kék szemei pedig a napszemüvegén át is egészen jól kivehetőek. Kezei zsebretéve. Mikor emglát egy számára simeretlen fiút, halvány mosollyal sétál oda hozzá.*
-Hejhó! Pet vagyok. Benned kit tisztelhetek? *kérdezi érdeklődve, miközben jobb kezét kiveszi a zsebéből, és kézfogásra nyújtja.*

* Takeshi érkezik a képtárba. Fekete kimonó, katana, a szokásos.
Körbenéz a termen, mejd elkezdi megnézni a képeket. Karja már jól van,
semmi baja. Halk léptekkel lépked a teremben, néha meg-megáll. *

-Persze,hogy kimegyek már én is vágyom a friss levegőre*Mondja Aalinek és a madara felé fordul.*
-Mond Csirri te félsz a kutyáktól?*Kérdezi a szárnyas állattól aki a feje felett repked majd megindulnak a kijárat felé.*

*Aali figyelmesen hallgatja a lány szavait.*
-Bocsi, csak már annyira elgem van, régebbe is mindig mindenki azzal zaklatott, hogy Csirri egy egyszerű madárka, pedig nem is az. Ugye, Csirri? *Kérdezi a daimóntól, aki eddig a szevegőben szálldogállt.*
-Igen, igen. *Mondja emberi, magyon magas, szinte alig hallható hangon a madárka, majd elkezd csiripelni. ezt csak Aali érti teljességgel, más nem.*
-Miért, mit hitt ez a tudatlan lány? Szerinte egy madár olyan stílusú, pláne egy feketerigó, hogy egy ilyen régi, dohos szobában fog röpködni? Soha. Ezért azt javaslom, menjünk ki a szabdba. *Csiripeli Csirri.*
-Csirri azt mondja, menjünk ki a szabadba, elee van már ebból a régi szobából, tudod, ő nem igazán rajong az psi dolgokért, mivel ott sok a port, ami a madarakat taszítja. *Szól, és elindul kifelé, az ajtóhoz érve megszólal.*
-Te is kijössz? Vagy inkább nem? *Kérdezi Angeltől.*

-Jó,jó bocsi nem kell ennyire felkapni a vizet még csak most vagyok itt előszőr és nem ismerem annyira a madarakat én inkább a kutyákat szeretem.*Mondja neki elég nyugott hangon.*
-Én bolgár családból származom minkét szülőm járt varázsló iskolába csak nem ide.Egy öcsém van aki nem rég töltötte be az 5. életévét.*Mondja neki és erősen gondolkodik miválthatta ki Aaliból,hogy így ráförmett.*~Talán valami olyanról kérdeztem amiról nem szeret beszélni?~

//Ismét itt, ragyogó napsütésben. //

*Aali most nagyon harapós edvében van, ezért nagyon gyorsan fel is kapja a vizet.*
-Ott kezdődik. Csirri nem egy egyszeű madár, hanem daimón, ami, mint tudjuk, megadott embereknek állandó kísérője, születésüknél fogva. *Mondja nagyon éles hangnemben, hogy az már szinte megrettentheti a másikat.*
-A másik, hgy ezek a képek nem csak abban a keretben lehetnek, amibe belerakhatták őket. Hanem átmehetnek a szomszédosakba is, mint az a boszorkány ott, látod? Ezt minden értelmes ember tudhatja. *Mondja ezt si úgy, hogyan az előbbieket, de aztán hirtelen lenyugszik, és mostmár kedvesen folytatja.*
-Amúgy, félig bolgár, félig angol vagyok, anyukám bolgár, apa pedig Brittanniában született. *Az utolsó részét a mondatnak szomorkás hangnemben mondja, mivel édesapja már nem az élőkhöz tartozik. De próbál átugrai ezen a dolgon, nem szeret erről beszélni.*
-És Te honnan jöttél? *Kérdezi Angeltől, és kíváncsian várja a lánynak a válaszát.*