Romos kápolna

Vendég

- Te egy darab szenet mondassz... értéktelen, gyakordi darabot. Ám más gyémántot mond rá. Te dolgod minek ítéled. Én csak az ítélet után próbálom megőrizni. Így aztán... saját szenvedésemmel nem törődve, más boldogságát próbálom beváltani.
* Közli ő is jéghidegen. Hogy Jacket elengedi e? Feltétel nélkül. Odébb lép. A srác meg mehet ha akar.* - Van akit várnak... van akit nem. * Vonja meg a vállát. Nagyon jól tudja, hogy szinte mindenki szemében feláldozható. Talán még Jackében is. Már nem fáj neki a gondolat. Már nem érdekli, hogy tulajdonképpen egyedül maradt itt. Tesz rá magasról. Mikor Jack eltűnik a romok közül, ő csak imára kulcsolja kezeit. Ám nem a szokásosra. Egy dolog eltér.*
- Skady. Jéghideg télnek asszonya. Tartsd meg lelkem úgy, ahogy az neked tetszik. Tárd ki óvó kezed, és óvj meg engem... és őket.
* Hogy az Őket kkire vonatkozik... az jó kérdés. Talán csak azok tudnák, akiket meg szeretne óvni.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 10:17 pm

*A halál ölelése? Nem egyszer átélte, és utána mindig fájt, de akkor mindig jó volt. Élvezi azt a bizonyos állapotot, de az neki más. Az meleg, az puha, és egyszerre jeges. De ez más. Ez a fenyegetettség érzése, miközben a lány tündéri arcát nézi.* -Ahhoz, hogy az egyik ember boldog legyen, egy másiknak szenvednie kell. Az élet márcsak ilyen. És egy szerelem sem tarthat örökké. És egyetlen pillanat sem. És persze.. nem minden kívánság teljesül be. *mondja, miközben a lány szemeibe néz acélos, fagyos tekintettel.* -Nem vagyok gyémánt. Itt már meg is bukott a terved. Most pedig engedj utamra. Későre jár, ha minden igaz, már várnak rám. Holnap, a csatatéren találkozunk. *néz bele még egyszer a lány szemeibe, majd, remélve, hogy az szép szóval elengedi, egy biccentés után távozik.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

* Mikor Jack megfordul Jana tündéri arcát láthatja... amit egy kegyetlen mosoly torzít groteszk, de csodálatos kettősség ez.
- Nem vagyok boldog a változás miatt. Elvesztettem azt akit mindennél jobban szerettem... most itt állok azzal, aki elvette... és aki megadta a kezdőlökést a mély rideg űr párkányán.
* A szemeiben jéghideg csillogás. Talán ilyen lehet a halál ölelésében? Talán Ez az a szempár amibe nézve jó lenne végleg megnyugodni? Talán. De talán nem.*
- Ti ketten löktetek Erzsébet útjára. De már nem neheztelek. Kezdetben legszívesebben kitéptem volna a még dobogó szíved. Ám Chris miatt nem tettem. Mostmár belátom... nem én kellek...nem én kellettem mellé. És most... azért vagyok itt. Hogy megőrizzem neki azt a gyémántot, amiért mindíg is sóvárgott. Még ha ez az én életembe is kerül.
* Sóhajtja a fiú felé. A lehelete mint mindíg cukor illatú. Ám nem meleg. Még talán a test hőmérsékletét sem éri el. Hideg. Belső fagy.*
- Nem vagyok büszke magamra. Csak a nevemre. Megedzeni már nemfog. A lelkem...mondjuk úgy... megfagyott. És ezt a burkot már nem igen fogják megtörni.
* Mondja komolyan, továbbra is a fiút ölelve. Fene tudja miért. Jól esik most neki ez az ölelés, még ha nincs is benne semmi.

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 9:51 pm

*Csak hallgatja a hangokat. Remeg ő a fájdalomtól is, ami a fantomfájdalom, a tegnapi, halálos seb helye. A másik, pedig egyszerűen az eső.. A víz.. Beleborzong az emlékekbe, de nem törnek fel benne. Lassan már ketten lesznek, odalent, a mélyben. Egy szürke szemű, fekete hajú lány, és egy foltos, sárgán izzó szemekkel megáldott, smaragdzsemű ocelot. Ketten a mélyben, feledésben. A fiú hallja a felé közeledő lépteket, és hátra sem néz. Érzi, hogy a lány nem akarja bántani, és oka sem lenne rá, így hagyja, had lépdeljen oda hozzá, és had ölelje át hátulról. Nem érzi magát fenyegetve, bár az egyszerű, közölt szavakra egy kissé mintha megrettenne saját magabiztosságában, de nem mutatja jelét. Lehajtja a fejét, beletúr saját, fekete hajába, üstökébe, majd lassan fordul a lány felé, így, szembekerülve vele.* -Ha büszke vagy rá, akkor nekem sincs mit szégyellnem ezen. És ki tudja? Talán nagyobb hasznodra válik, mint valaha is gondoltad volna. Mert nagy erő kell az efféle dolgok kordában tartásához, korlátozásához, és megedz, megerősít, mind testben, mind lélekben. Az pedig jelen pillanatban csak jól jön. *enyhén feszélyezve érezné magát, ha mellette lenne Odron, így azonban a lehető leghalálosabb nyugalommal, hűösen, hidegen viseli, hogy Jana karjai között pihen tulajdonképpen, szemben a lánnyal.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

* A tőr ott táncol a kezében. Ide oda, előre hátra. Egyszer a pengét kapja el feldobás után, ám olyan tisztán, hogy egy vágást nem ejt. Majd ismét meglódítva a markolatot. Aztán ahogy Jack elfordul, egy tompa kicsit fémes surranást hallhat, ahogy a lány visszalöki a helyére a tőrt. Aztán egy tompa pattanás, valószínűleg rögzítő retesz. Aztán léptek. Ám mintha a lány táncolna.*
- Le se tagadnám. Büszke vagyok a véremre. Tökéletesen büszke.
* Jelenti ki komolyan. Majd figyeli, ahogy a fiú kicsit remeg. Az esőtől lenne, ő imádja az esőt. Mostanság kezd kissé megváltozni az egész jelleme. Mikor aztán Jack közli, hogy nem hitte volna, hogy ilyen hamar eljön a változás, közelebb táncol hozzá, és hátulról átöleli. Kezei megállapodnak a fiú mellkasán. A hangja, ahogy beszél, halkabbra vált, és ha most lépne be valaki, akkor is csak Jack hallaná.*
- Én sem. De hamarabb mint akartam. És Ti segítettetek hozzá. Ti löktetek át a peremen, és segítettetek azzá válnom, aki leszek.
* Nem engedi Jacket. Most nem. De a mozdulataiban nincs is semmi amit a fiú keringőre hívásnak értelmezhetne.* - Ti...tettétek ezt velem. * A hangjában nincs megrovás. Nincs vád. Csak kijelentés.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 9:28 pm

*Némán figyeli a lányt, annak minden egyes rezdülését, mozdulatát, de mégis végig szilárdan, és nyugodtan áll, és csak figyeli, ahogyan a lány megpörgeti a tőrt, elkapja, feldobja, majd vele együtt ő is megpördül. A tébolyodott fényt is pontosan látja, és már előre látja, hogy nem lenne jó a végső csatában ujjat húzni Janával. bár.. Vanessáról is ezt gondolta, és a végén mégis életben maradt, mindenféle seb nélkül. Fantomfájdalom hasít bele a mellkasába, egy cseppet mintha megremegne tőle, de ez akár a hideg fuvalalttól is lehet, mivel esni kezdett, és lassan átázik a ruhája. Kényelmes, nemesi mozdulattal száll le a padról, és indul meg az oltár felé.* -Le se tagadhatnád, hogy Báthory vagy. *mondja nemes egyszerűséggel, miközben a pálcát az övébe csúsztatja, és két kézzel megtámaszkodik az oltáron, tekintete elidőzik a kereszten. Mintha csak figyelné, pedig egyszerűen a belső fájdalmát vezeti le, ami megint rátört. Megmarkolja az oltár szélét, miközben a fájdalom egy kissé átjárja a testét, de nem hagyja, hogy elhatalamsodjon rajta. Egyszerűen hagyja, hogy végigszaladjon, majd végül megfordul, és nekitámaszkodik háttal az asztalnak, oltárnak, majd söszefonja maga előtt a karjait, egy egészen széles mozdulattal.* -Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kiütközik rajtad. *méri végig finoman a lányt.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

- Szarvasnak nem katanával. * Lenyúl, és a szoknya alá vezeti a saját kezét. Lassan felfelé, majd előkap onnan egy vadásztőrt. Markolatnál fogja, majd a rántás sebességével felfelé dobja a feje felé, ahol a fegyver megpördül párszor, majd a lány kezében nyélnél landol.*
- De vadásztőrrel. A katana túl...nemes egy szarvashoz. Egy farkast, vagy tigrist elejteni vele... az már más kérdés. De annál alább maximum ezt használom. * Villantja fel a pengét. Ugyan úgy megpördül vele, ahogy az előbb a fiú. Acél karomnak tűnik kezében a tőr. Tökéletes fegyvernek, tökéletes meghosszabbításnak. Mint Jack kezében a pálca.
- Szeretem a vér szagát... és a tenyeremre csorgó melegét. El tud bódítani az az édes, fémes illat.* lassan felemeli maga elé a kezét, mintha azt nézné.* - Talán...talán...megadná az örök fiatalságot.
* Szemeiben félig tébolyodott fény csillan.* - Nem bukhatunk el... *Jegyzi meg ugyan azzal a fátyolos, tébolyhangon.

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 9:15 pm

*A lelkiismeret meg megint más tészta. Ha Jack támad reflexből Janára, nem tudva, hogy ő az, de ennek ellenére a lány, miután ráijesztett a fiúra, és meglepte, még belé is szúr valamit, akkor azzal már nem Jacknek kell elszámolnia. Ahogy az lenni szokott. sosem hagy rendezetlen számlát.* -Célja, de mindenkinek a saját szeszéylei a saját céljai. Ezek után.. *zéttárja karjait, a pálcáját még mindig fogja, és a fadarab remek meghosszabbítása a fiú kezének, mondhatni, mintha az egyik keze ennyivel lenne hosszabb. A pengék résznél aztán csak egy halvány mosoly suhan át az arcán.* -Tehát mész nekik ugyanúgy katanával. Egy kifejlett szarvas agancsa ugyanis akár több méteres is lehet, akárcsak a te katanád. És ezzel megint eljutottunk a kiindulópontra. *lépdel hátrább, széttárt karokkal, majd végül egy könnyed lépéssel, ugrással visszahuppan a padra, ahonnan indult, és kényelmesen ráteszi kezeit a térdeire, ismételten, kissé előredőlve, pálcájával gesztikulálva, hadonászva egy cseppet.* -Régóta. Legyen elég ennyik. Ami pedig az eszközöket illeti, az.. *elharapja a mondatot, és sunyin villannak meg a szemei.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

* A zöld villanással egy időben nincs kizárva, hogy egy penge zúgna a fiú torkába, ha megpróbálná. Vagy nem. Azonban az haláli szerencse, hogy ezt a gondolatot nem látja a lány, mert akkor nincs kizárva, hogy hamarosan Jack háta nem védve, hanem átszúrva lenne halálos pontossággal, egy jéghideg acélpengével. Így azonban... még védve lesz. Amíg Jack nem közli Janával, hogy ennyi volt.
- Ha rám zúdítja, hát bizonyára megérdemlem. Pusztán szeszélyből egy Hatalmasság sem cselekszik. Mindennek célja van. * Mondja halálos komolysággal. Ő így hiszi, ő ezt vallja. A vadászatra félig meddig biccent.* - Az állatoknak van agancsa, karma. Így apró pengét én is használok. Legyen fair a játék. De nem hosszabbakat, mint azok. Az embereknél más a helyzet. Ellenük megengedem magamnak a kataná, vagy a wakizashit.
* Jack szavaira, csak megvonja a vállát.* - Nem tudom mióta várod. Nem tudom mennyire áhítod. Ám mostmár a cél közös. Az ellenség azonos... az eszközök...eltérőek.* Jelenti ki komolyan, miközben lassan végigcirógatja a padokat.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 8:47 pm

*A lány szavaira, ami a kitérést illeti, nem mond semmit. Ha annyira jók a reflexei, legyen. Egyszer fog elesni egy kőben, egyszer üti be a fejét, egyszer botlik meg, és talán éppen Jack lesz ott felette, hogy csak ennyit mondjon, a zöld fényben: én megmondtam. De talán nem. Ez a jövő zenéje.* -Csak nehogy a végén a Balsors Ura teremtménye és híve ellen forduljon, és rád árassza szét azt a sok balsorsot, amit másokra osztott ki. *mondja, miközben a lányt figyeli, egy kissé féloldalasan, felülve az egyik padra, kényelmesen, térdein támasztva kezeit, erősen fogva, mégis lóbálva pálcáját. Fejében a No deal ritmusai kezdenek kibontakozni, mintha csak belső gondolatait nyomná el a zenével. A vadászatos részre alig-alig mond valamit, inkbáb csak figyeli a lányt.* -Tehát puszta kézzel mész a vadra? *kérdezi, enyhe szemöldökráncolással, majd a győzelemre elnéz a romos kápolna felett, a lyukon át, a félig leomlott tetőn keresztül, ki a csillagos égre, ami előgg felhők gyülekeznek. Mintha az eső is szitálni kezdne, apró, könnyed szemekkel. A fiú lehunyja szemeit, és évlezi a frissen, finoman szitáló, hideg esőcseppeket, amik az arcára hullanak a romos kápolna üresjáratai között.* -Elérkezik. Végre. *súgja halkan, miközben lehunyja szemeit, majd lassan kinyitja őket, és úgy néz le a lányra.* -Ha tudnád mióta várok erre.. *súgja egészen halkan, sziszegve szinte, szemeiben enyhén őrült, harcias fénnyel.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

*A lány lassan felegyenesedik. A vöröslő szemek nem lepik meg... vagy sokkal inkább nem reagálja le. Az ő szemei halál üresek, mintha nem lenne benne semmi. Akkor meg miért lenne meglepő Jack szemében a vörös? Majd a szerencséd volt-ra csak megcsóválja a fejét.*
- Ehhez nincs köze a szerencsének. Szimplán nem akartam kitérni. Megtehettem volna, hogy lehajlok hídba. Akkor elmegy felettem. De... nem éreztem szükségét.
* Hangzik a lány halál komoly hangja. Nagyon hidegvérű. Nagyon az. * - Örök harc... ismerős. Tudom miről beszélsz. De Morrigan biztos, hogy nem hagyja veszni harcosát. * Mondja meggyőződésteli hangon. * - Ami meg a balsorsot illeti... pont azért ő az én Uram, hogy megvédjen a saját hatalmától, és elárassza azt, aki számomra nem kedves. *MOndja komolyan.* - Ami meg a vadászatot illeti... Imádok vadászni. Nyúlra, őzre, szarvasra... emberre. De nem puskával. Az annyira... egyenlőtlen. * Bólint, majd csak félrebiccenti a fejét. * - Hamarosan itt az időnk. Holnap végre miénk a győzelem. *

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 8:30 pm

-Holló? Függvény kérdése az egész. Előbb leszek denevér, mint holló, de akár mondhatjuk úgyis, hogy volt valaha valaki, aki az enyém volt, de meghalt a számomra, én is meghaltam érte, de visszaküldtek, hogy rójam az élet útjait, és pályáit, nem adjam fel, és ne haljak meg, amíg el nem jön végleg az én időm. Addig, a változatosság kedvéért, jöhet az örök harc, ami az elátkozottak örökös kiváltsága, bár gondolom sejted a végkifejletet. *figyeli szinte szemrebbenés nélkül a lányt.* -Vadászat és balsors. Érdekes párosítás, meg kell, hogy mondjam, de megértem. Nálam első sorban az Úrnő áll. Az égiek felett nincs hatalmam, ők tudják, mikor és merre akarják terelni az utamat. És látja bizony. *suhan át egy sejtelmes, sunyi fény a szemeiben, ahogyan a lányt figyeli. Mintha egy pillanatban bevibrálnának a szemei, és pulzálnának egyet. Aztán a meglepésre idegesen izzanak fel a mélyvörös szemek, mintha csak valami lidrécfény táncolna bennük.* -Szerencséd volt. Ez úttal. Csak nehogy legközelebb máshogy vezessem le meglepettségemet. *mert bizony, a fiú kéept lenne reflex-avadát is elsütni, mert néha akarja, hogy, aki emgzavarta, ne tehesse többet, de szerencsére előbb csak bénít, tarol, és, ha még tud, és van rá oka, akkor öl. Amikor a lány lehajtja a fejét, és esküt is tesz neki majdhogynem, akkor kihúzza magát, mint valami kegyes úr. Nem volt ott, amikor Jana átállt, nem látta azt a jelenetet, így nem tudja összehasonlítani, inkább csak egy halvány mosoly suhan át az arcán.* -Megteszem. No kelj fel. *int, mielőtt még túlságosan is hosszú és kínos lenne a pillanat.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

* A szavakra csak elmosolyodik.*
- Ugyan. Mindenki hisz valamiben... vagy valakiben. Ezek szerint téged Morrígan úrnő fogadott kegyeibe? Ifjú Holló?
* Teszi fel a kérdést mosolyogva, majd végig simít a padokon.* - Ám hogy lásd mennyire igazad van... még én is hiszek. És nem csak magamban, vagy a barátaimban. Az én Nagyasszonyom bizony nem elsősorban az Úrnő. És ha ezt valaki meghallja, és felelősségre vonnak, akkor is ezt fogom mondani. Skady, a vadászat, és a farkas ordító tél úrnője az én Nagyasszonyom. Az Uram pedíg nem más, mint maga a Hatalmas Xolotl. A balsors, és a bal szerencse istene.
* Mondja egy kedves mosollyal a fiú felé. Arra, hogy ő ezt kapta, és máshogy élvezi az életet, biccent. * - Domvik so Dia thei. * Egy idegen nyelvű mondat. Ami nagyjából annyit tesz, hogy "Az Úr látja lelked". Ez nála egy nyugtázás.
- Megleptelek, mert meg akartalak lepni. Kpoghattam volna előtte. De... az úgy a kispályásoknak való. Én meglepek.
* Mosolyog a fiúra. Mikor az kihívóan lép felé, és elmondja amit kell, a lány meghajol, jobbját a katana markolatára helyezi. Amikor megszólal, a hangja kenetteljes, mint amikor átállt, és hűséget fogadott. Nagyjából ugyan ez zajlik le itt is. A szemeit nem emeli fel, csak ha majd Jack ismét megszólítja.*
- Rendelkezz velem.
* Ennyi. Semmi több. Ám Jack ebből biztosra veheti, hogy Jana adott esetben utolsó vérig küzdene mellette, hogy életben tudja a fiút. Hogy miért? Ez talán megfordulhat Jack fejében. Elvégre amit tett Janával, azért minimum a katanát kéne a bordái között tudnia. Ám nem hogy ilyen nem történik... de még talán hűséget is fogad neki... talán meglepő fordulat.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 8:07 pm

*A sakkos metaforára egy kissé megrezdül a szája, mintha elmosolyodna, vagy efféle.* -Samantha halála engems em lepett meg. Meg se rendített. De a fekete nem a gyász jele, mondhatni egyenruha. Ezzel is jelzed, hogy közénk tartozol.. Hófehérke.. *szavaiban enyhe, játékos gúny bújkál. A további szavakra csak emgrázza a fejét.* -Nem mondtam, hogy búskomor vagyok. Mindenkinek emgvannak a maga istenei és istennői, és a kelták ezt igencsak a szívükre veszik. *hajol meg röviden, pálcás kezét áttéve a mellkasán, úgy meghajolva, majd kiegyenesedve.* -Bármilyen hihetetlen is, nekem is vannak isteneim, és az én szavamat is meghallják néhányan. *húzza ki magát, és lasan járkálni kezd. A lány szavaira, mely szerint túlásogsan is komolyan veszi az életet, megáll, és szürke, hideg szemekkel néz a lányra.* -Ez a leosztás jutott nekem. Élvezem a magam módján, csak te nem látod. Mindenkinek más az élvezet, mindenki másban találja meg. *aztán feljebb emeli a pálcát, rászegezi a lányra, kicsit megforgatja a kezében, majd végül ismét leengedi.* -Nem is miattad van elöl. Csak.. megleptél.. De másoktól jobban aggódok, így, ha nem bánod, inkább kézben tartanám. Lehet, hogy benned és az Úrnőmben megbízok, de másban nem igen, és ide nem csak édeshármasban járhatunk le. Ami pedig a segítségedet illeti.. Nemsokára lerohanjuk az iskolát. Érzem. Biztos vagyok benne. És azt hiszem, elkéne valaki, aki fedezi a hátamat, ha esetleg arra kerülne a sor. *lép közelebb a lányhoz, egészen határozottan, szemeiben kihívó, kérdő fény csillan meg, ahogy kihúzza magát, pálcáját szorítva, de a földnek szegezve.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

* Láthatólag Jacknek nem jön be ez a beszédstílus, így csak sóhajt egyet, és elmosolyodik. A hangja is kezd visszaváltani az eredeti, megszokott Janába.*
- Jóóólvan jóóólva. Csak azt próbáltam a tudomásodra hozni ebben a szokatlan formában, hogy Semmi bajom nincs, és annak sincs különösebb oka, hogy fehérben vagyok. Szimplán megtaláltam az elhozott ruháim között a fehér "kollekciót", és azt vettem fel. Sok már a fekete. Nem gyászolunk senkit az ég veje meg. Jóóó persze... Troops meghalt... de engem az nem érint olyan érzékenyen. Egy gyalog, amit leütöttek a tábláról. Megesik az ilyen.
* Mondja megvonva a vállát.* - De te sem válaszoltál, hogy miért vagy ilyen búskomor. Jó persze... meg tudom érteni a egy bizonyos szintig. Sőt... meg is tudom érteni. De tudod... veled mindíg az volt a baj, hogy túlságosan komolyan vetted az élete, és akárhogy is nézem, néztem... sosem próbáltad élvezni.
* Csóválja meg a fejét a lány. Nem lép közelebb.* - Nincs szükséged a pálcára. Tedd el nyugodtan. Megmondtam, hogy én nem leszek ártalmadra. Bármit...megteszek, és segítek, csak egy szavadba kerül. Mondjuk... amennyire ismerlek, úgy is olyan önfejű vagy, hogy nem fogod kérni a segítségem. De szeretném, hogy tudd, rám itt számíthatsz, bármi történjék.
* Közli egyszerűen, tömören, és ami a legfőbb, Érthető nyelven.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 7:35 pm

*A lány szavai zagyva egyveleggé folynak össze a szemei előtt, éppen ezért meg is rázza a fejét, összeszorított szemekkel, majd teljesen leengedve a pálcát néz fel Janára.* -Az eszed, ahogy elnézem, egészen biztosan elment. Örömmel venném, ha abbahagynád ezeket a zagyva, kacskaringós rímeket, és értelmesen szólnál hozzám, mert így se eleje se vége annak, amit itt összezagyválsz. *mondja, miközben valamiért még mindig nem teszi el a pálcát, noha leengedte, teljesen. Nem akar bántani senkit, legalábbis Janára nincs oka pálcával rárontani, semmi indoka arra, hogy megölje, vagy akár csak emg is támadja a lányt. A rímekhez pedig hozzájön ez az idegen, furcsa búgó hang is.. Amit szintén nem kedvel. Az, hogy egyedül van, számára nem jelent semmit, semmi olyat, ami kimutatna. Bírja, és majd megoldja valahogy. A segítségre sem igen reagál semmit, mintha elhatározta volna magában, hogy addig nem válaszol, amíg a lány sem válaszol rendesen.* -Még mindig nem mondtad, miért öltöztél talpig fehérbe, pedig egyre kíváncsibb leszek. *gyik szemöldökét kérdőn felemeli, és még ki is húzza magát, így az eddigi, enyhe vadállatias beütése lassan eltűnik, és helyét átveszi a nemesi, tiszteletet parancsoló külső.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

* Választ nem kap a kérdésére, amit azért sajnál. Ám ahogy számított rá, egy varázslat a válasz a mozdulatára. Nem is tér ki előle. Nem is próbál kitérni. Repül hátra pár métert, ám a becsapódást telekinézissel fogja meg, így még a ruhája sem lesz koszos. Szerencsére. Amint feltápászkodik, mert azért bizony elesett, megigazítja a ruháját, és a válaszra, hogy Úrnőjüket gúnyolja e, csak ismét egy választ kreál.
- Nem gúnyolom az úrnőt. Hisz ő önt belém észt, s erőt. Ám látom te ideges vagy. Nem jobb most ha pihen az agy?
* Teszi fel a kérdést, és közben közelebb lép Jackhez. Nem akar túl közel menni.* - Erős vagy ám Fivérem. Ezt mutatja arcod. Ám nehéz lehet egyedül... megvívni a harcod. Nem kérsz tőlem segítséget? Megadok én bármit, Nem akarom, hogy folyjon véred, s tested holtan látni.
* A lány vagy csúnyán megütötte a fejét, hogy rímekben beszél, vagy az ég tudja... talán ilyen napja van.* - Nem gyászolok én ám senkit, noha lelkem rémült, bár a minap holtan láttam lábam mellett ezt itt, reménységem azért még vagyon, hogy a tested ki nem hűlt.
* No igen... félig meddig a tegnapi időzavarra utal... valamint, hogy örül neki, hogy Jackkel sem történt semmi.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 7:17 pm

*Nem hallja a lépteket, és senki nincs, aki érzékeltethetné vele, vagy figyelmeztethetné, hogy valaki érkezik. Mondhatni kiszolgáltatott. Amikor a kezek a szemeire csúsznak, és érzékeli az árnyékot, ami a kézzel együtt jár, akkor reflexből kap a pálcája után, és oldalra vetődik, ki a padból, miközben ráfordul, és szája azonnal az első, eszébe illő átkot ejti ki.* -Reducto! *féloldalasan támaszkodik meg a földön egyik kezével, a ballal, míg a jobbal leadja a halálosan pontos átkot. Szemei idegesen villannak meg, majd, amikor ráeszmél, hogy ki is az, akit eltalált, akkor csak morog valamit az orra alatt, valami "dammit" szerű dolgot, és egy könnyed mozdulattal talpraáll, kihúzza magát, és leengedi a pálcáját.* -Gyászolsz, vagy ünnepelsz, hogy fehér ruhát öltöttél fel a Fekete torony hívei között? Remélem, hogy nem az Úrnőnket becsmérled efféle tréfával. *mondja, miközben szemei kissé idegesen villannak meg. A mostani napokban nem éppen önmaga, túl sokminden történt vele, jó is, rossz is, de elég energiát szedett össze ahhoz, hogy szerepén semmi hiba ne legyen. Pálcás kezével azért int a lány ruházata felé, miközben megveti a lábait. Semmi támadó szándék, inkább enyhe távolságtartás. Nem akarta hirtelen leszedni a lányt, de aki Jack mögé lopakodik.. Viselje a következményeket.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

*Janácska sétál végig a sorok között, ám zajt nem csap. Pár centivel lebeg a talaj felett, akárcsak hiénája. De sétál. A halál csöndjével közelít az első sorban ülő fiú felé. Neki nem kell látnia az arcot. Tudja ki az. Így aztán katanával az oldalán, némán sétál mögé, és amikor ott van, azonnal mozdul. Egyik keze a fiú szemeire, másikkal átkarolja a testet, hogy az ne tudja mozdítani a kezet. Már amennyiben sikerül. Aztán mély, talán kissé erotikusan búgó hangján szólal meg.*
- Óhh mond el nekem szép királyom... miért búslakodsz itt magad? Imádkozol szép királyom? Bánod tán a sorsodat?
* Hangzik a rímekbe szedett kérdés, és bár a köszönés elmarad, a fiú talán megismeri a hang gazdáját. Báááár...talán ennyire búgó, bársonyos hanggal még nem hallotta. Testét most tejfehér ruha borítja. Egy hosszú fehér szoknya, egy szintén hószínű blúz, mely tölcséres ujjban végződik. A derekán egy tenyérnyi széles barna bőröv, és cipőt nem látni rajta. Haja szépen fésült, kiengedett, homlokán egy V-alakú diadém, amiben egy a lány szemével megegyező smaragd színű kő van.*

Téma: Re: Romos kápolna Kedd. Júl. 20, 2010 6:58 pm

*Az első sorokban gubabszt, és, habár sosem volt valami vallásos, msot mégis összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel ül az első sorban, részlegesen térdelve, és egy halk, gael nyelvű imát mormol. Szemeit szorosan lezárja, pálcája ott nyugszik az övében. Mióta egyedül van, és nincs vele az ocelot, az óta az érzékei nem élesedtek még fel eléggé, így elgtöbbször, ha neszt hall, reflexből ránt pálcát a felé a bizonyos ember felé, vagy lény felé, aki a közelébe lép. Fél füllel figyel, már amennyire kéeps erre, és nem temetkezik bele az imádságba. Fekete inget, fekete andrágot, és egy egyszerűbb köpenyt viselt. A köpeny most éppen mellette pihen, félbehajtva, a padon.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

-Óóóó! Micsoda titkok! Micsoda titkok! *Nevet a fiú, mikor elmegy Sophia.* -Ki kwll derítenem mindent! Minden egyes dolgot róla...hmm...*Ekkor körbenéz, majd vigyorogva elsétál.*

Vendég

-Elavult vagy!*veti od aa lány foghegyről, majd, amikor a fiú arra kéri, hogy meséljen neki csak megrázza a fejét. Egy ideig hallgat, majd csak felsóhajt. Körbenéz a kápolnában, aztán a hermelinre pislant.*-Nekem most mennem kell..Este hatkor találkozunk!*jegyzi meg hidegen, majd csak ott hagyja a fiút. Arcizmai teljesen meg vannak feszülve. Csak némán indul el a fekete torony felé. Úgy látszik Máté valami rég leülepedett dolgot kavart fel.*

Vendég

-Még hogy béreljek fel valaki! Te jó ég! *Kap a fejéhez.* -Te még mindig nem érted? Maga Merlin kéne ide, hogy legyőzze! Ez még ismeretlen mágia dolgokat is tud...olyanokat, amikről azt sem hittem volna, hogy létezik. nagyon durva...*Suttog.* -És a Halál is halál! Meghaltak, meghaltak. Jön más, ők is meghalnak, és pörög az élet. Egy körforgás az egész. *Kicsit meglepődik Sophián, és megvakarja a fejét.* -Tudod mit? kezdj el mesélni! Van időnk. *Észre sem vette, hogy a lány ledermedt, csak előveszi a könyvet, kinyitja, és felpillant.* -Beztos érdekes lesz! Minden életben vannak érdekes pillanatok. Én ki tudom szűrni belőlük.

Vendég

-Ahogy mondod!*válaszolja a lány, majd, amikor újra az anyjáról kezd el beszélni a fiú csak megforgatja a szemeit.*-Nem is úgy értettem, hogy te ölöd meg..Ugyan keress fel valami bérgyilkost!*mondja a lány, aztán csak újra felvonja a szemöldökét.*-Ketten ismétlem ketten haltak meg...Az olyan sok?*teszi fel a kérdést, majd csak drámaian felsóhajt. Máté utolsó szavaira csak megdermed, majd egy ideig bámulja a fiút. Gondolatai teljesen elkanadoztak, mintha újra látná az életét lepörögni egészen idáig.*-Ahhoz ismerned kéne az egész életem!*mondja a lány, miközben pillantása a kezén lévő hegekre esik. Fekete szemeiben újra megindul a lilás gomolygás. A daimon se szól semmit mindketten úgy állnak, mintha szobrok lennének.*

Vendég

*Máté csak zavartan pislog.* -Tehát a sötét torony szolgája vagy...remeek! Az azt jelenti, hogy velem vagy. Még jobb! *Ismét ijedten kicsit körbenéz.* -Mindenhol ott van. Figyel engem. Képes rá, hisz nagyon erős boszorkány. Rettentően. Nem lehet eltenni csak úgy láb alól...jó is lenne! Rég nem élne. Apámnak sem sikerült mondom én! *Az őrült szóra felnevet.* -Ettől az állapottól mindenki megőrül. Háború...versengés, halál...mennyien meghaltak! Fura...pedig...bandaháborúban éltem évekig...no meg anyám mellett...ő mindenért megvert, és bezárt a pincébe. Félelmetes volt. *A történetre felkapja a fejét, hevesen kinyitja a könyvet, és írni kezd.* -Áldozatok, bennsőségek? Hmm...megéheztem! *Kuncog fel, majd érdeklődően ismét a lányra pillant.* -Megihlettél! Írni akarok...egy művet! Olyanról, amilyen...te vagy! *Kuncog fel.*

» Szellemjárta romos templom
» Kissé romos ház Wilard szélén - Watson "kúria"
» Csarnok

Romos kápolna

Romos kápolna

Similar topics

Similar topics