|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Damian Deangelo Diák

Hozzászólások száma: 51 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 7:37 pm | |
| *Azért meg kell vallani kicsit továbbra is kényelmetlenül érzi magát, hogy egy ilyen családi dologba csöppent, helyezkedik is ide-oda a kanapén, miközben egy mosollyal fogadja a lekvárt, és enni kezdi a palacsintáját. Aztán hozzá intéz egy érdést a hölgyemény.* -Ö...én is innen Amerikából, csak északabbról, a szüleim Chicago-ban élnek, a nagyszüleim meg spanyolok, úgyhogy arra is sokat jártam. *Na igen, látszanak is a srácon a latin vonások, a gitár természetesen most is ott van vele, csak a kanapé mellé támasztotta le, azt semmi pénzért nem hagyta volna otthon. Aztán persza néger vér is kiütközik rajta, magas, nyúlánk testalkatán, erős, sötét haján. Még akkor is, ha ezt többnyire sapka takarja, de azért itt nem, hiszen elég meleg van. Utána megint picit elhallgat, de mégis csak válaszol.* -Gondolom, mert jó az iskola, és máshol nem találni effélét, ez meg végülis megéri a távolságot. *Félmosolyt enged meg magának. Közben már Joyce-nak is leesnek a dolgok, így kicsit a levegőben is beáll valamféle fagyos hangulat, de nagy nehezen legalább minimálisan oldódik a dolog. Ő azért közben óvatosan megszorítja a leányzó kezét, jelezve, hogy itt van vele, és minden rendben. De persze azért Stephanie-nek sem lehet könnyű, főleg így megtudni, hogy a drága párja nem mondott egy szót sem róla a lányának, pedig azt illett volna. Aztán Joyce fel is áll, és talán vége a kényelmetlen helyzetnek is.* -Igen, köszi a palacsintát, finom volt! *Teszi még hozzá egy mosollyal, majd felkapj a kézitáskát és a gitárt a hátára kanyarítja, majd irány fel az emeletre.* -Hát ez meleg volt. *Mondja csak úgy maga elé a lépcsőn felfelé menet, úgy, hogy még Joyce is alig hallja. Aztán belibben a vendégszobába, és onnan már törölközővel, strandpapuccsal és fürdőnaciban kerül elő.* -Akkor hát irány a strand! *Vigyorodik el, majd letrappolnak a lépcsőn, intve Stephaninak leruccannak fürdeni egyet.* |
|  | | Joyce Haworth Diák

Hozzászólások száma: 284 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 7:26 pm | |
| *Válon boxolja a fiút, hogy nem kell komolyan venni ezt a felügyelős dolgot. Egyszerűen az éjtündét nem fogja senki megváltoztatni, nem kell figyelni rá. Belül ugyanolyan félős kislány, mint bármelyik nő. Aztán elkezdődik a beszélgetés a fiatal csajjal, Joyce megpróbálja összerakni magában a dolgokat, és csak bólint Damiennek, jelezve, hogy hasonló eredményre jutott ő is, nem a kislány anyukája megy férjhez. Hát ez szomorú.* Hát… sajna nem Stephanie. Ez kissé meglep hogy apa életében van valaki, aki ilyen… márminthogy akiről mesélnie kellett volna nekem. De majd megbeszélem vele, ha megjött. *A hangja nem fenyegető, tényleg csak meg van lepődve. Nem várhatja el az apjától, hogy még 38 év után szerelmes Joyce tünde anyukájába. De akkor is fura. A fiatal kiscsajt nem akarja leszólni, hiszen úgy tűnik, érdeklődő, és próbálkozik, még ha ez a palacsinta nem is sikerült túl jól.* Azt hiszem már értem. Te és apu együtt, ugye? *kérdez végülis rá, kicsit kedvetlen, de nem akarja lelohasztani Stephanie lelkesedését.* Hát a suli jól megy, már ha lehet egyátalán élvezni egy iskolát. *Picit felnevet, és elmajszolja a palikat. Végülis nagyon nem lehet elrontani.* Hát köszönjük, de most megyünk kicsomagolni, meg le a strandra. Szólj kérlek, ha apa megjött. *Kézen fogja a fiút, és elbúcsúznak. Joyce mutatja az utat a saját szobájához, ami mellett van egy remélhetőleg üresen álló vendégszoba is.*
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8698 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 6:56 pm | |
| *Joyce szavaira kissé meghökken, a mozdulatai is lelassulnak. A kezei lehanyatlanak, és csak lógnak a teste mellett, egy ideig értetlenül pislog, majd elmosolyodik.* - Hát Stephanie vagyok. Apukád biztosan mesélt rólam, nem? *Kissé bizonytalanul csendül a hangja, nem számított rá, hogy neki kell majd közölnie a kilétét a lánnyal. Azt hitte, ezt a részét a dolgoknak Joyce apja fogja intézni. Aztán inkább gyorsan sarkon fordul, és eltűnik a konyhában. Hamarosan reszelt dióval és egy üveg baracklekvárral tér vissza, amiket le is tesz szépen az asztalra Damien-ék elé, és egy kést is mellékel, amivel ugyebár rá lehet kenni a lekvárt a furcsa alakú palacsintákra.* - Oh, nem, anyukám nem megy férjhez... meg tulajdonképpen még én sem egy ideig, szóval ráér a koszorúslány dolog... És, meséljetek, milyen az iskola? Te honnan érkeztél oda, Damien? Igazából nem értem, miért választanak sokan ennyire távoli iskolát a gyereküknek. Hiszen neked sem jó, hogy ilyen távol vagy apukádtól, nem, Joyce? *Közben megint visszapördül a konyhába, magának is szerez tányért és kakaót, majd leül szemben, és válaszol a kérdésekre.* - Nem sokára jön, maximum két-három óra, vagy talán csak másfél. Majd ő megmondja, hol tudna Damien aludni, én még ismerem ki magam itt ennyire. |
|  | | Damian Deangelo Diák

Hozzászólások száma: 51 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 6:45 pm | |
| *Ő nem öltözött át, hanem eleve rétegesen öltözött, mikor elindultak, így csak betuszkolta a kabátot is a kézitáskába, van ott még hely, alapon. Azért természetesen nem a reptér közepén kiabálta el magát, hogy zsupszkulcs, hanem szépen csendesen jegyezte csak meg. Manapság meg az emberek amúgy is annyira nem figyelnek egymásra, hogy az ilyesmit meg sem hallják. A lány válaszára megnyugszik azért, és bólint, majd belibben a kocsiba.* -Jellemző, pont engem kéne felügyelni. *Fúj egyet, mint a dühös macska. Ezt az éjtünde, férfilekezelő dolgot azért elég nehéz megszokni, főleg, hogy Joyce-ról eléggé közismert a kétbalkezűsége. De nem vitatkozik, hiszen a tanár hozzállása nem Joyce hibája és ő nem is tudná megváltoztatni ebben. Aztán, amikor valami fiatal cicababa nyit nekik ajtót picit felszökik a szemöldöke. Joyce viselkedése is érhető, de valahogy sejti, hogy nem bejárónőről lehet szó. Nem igazán úgy viselkedik. Csak csendben mosolyog, nem akar még belekeveredni a dologba. Szinte már érzi a közelgő vihar szelét.* -Öm, helo! *Köszön, miután be lett mutatva, és leül szintén a kanapéra. Az égett palacsintákra siklik egy pillanatra a tekintete. Na igen, ez is mutatja, hogy a hölgyemény nem lehet túl idős, és nem egy szakács zseni. De végülis legalább próbálkozik, az is becsülendő. * -Én...azt hiszem, nem az anyja megy férjhez Joyce, hanem ő. *Súgja oda csendesen a lánynak.* -Nekem egy baracklekváros jó lesz, köszi. *Válaszol közben a feltett kérdésre, majd majszolni kezdi a megkapott palacsintát. Nem is nagyon néz fel, mert biztosan rövidesen kiderülnek a dolgok. Nem tudja, hogy Joyce apja pontosan hány éves is, de az tuti, hogy ő is eléggé kiakadna, ha az apja ilyen fiatal lányt venne el. Lényegében Joyce huga is lehetne. Hát igen...pech. Bár, ha az apja így boldog, akkor meg azt is meg kell érteni.* |
|  | | Joyce Haworth Diák

Hozzászólások száma: 284 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 6:32 pm | |
| *És tényleg be is mondják hogy mennyi a kinti hőmérséklet. Hát igen, nagyon érdekes lesz a dolog, mert a nagykabátot kell lecserélni szinte fürdőruhára. Végülis Joyce egy reptéri wc-ben öltözik át, amíg várnak a taxira, bár nem kell sokat, mert vagy három taxivállalat teljesít szolgálatot. A leányzó egy szűk miniszoknyát vesz, és egy ibolyaszínű testhezálló pólót. Picit leinti a fiút, amikor az a zsupszkulcsról beszél, muglik füle hallatára nem lenne jó ilyesmiről dumálni. Aztán miközben autóztak, megrázza a fejét nevetgélve.* Nem, nem hiszem, eléggé vidám volt a hangja, biztosan valami jó hír, úgyhogy tutira pancsolhatunk majd egy nagyot. *Aztán meglepődve megvonja a vállát* Nekem nem volt gond elkéredzkedni. A tanárnő azt mondta, hogy felügyeljelek téged, és jó szórakozást. *Ismét elneveti magát.* Tehát én vagyok a főnök. *Amikor megérkeznek, akkor várakozik türelmesen, és élvezettel szívja be az óceán felől érkező finom szagot, szőkésvörös hajába belekap a forró szellő. Aztán amikor kitárul az ajtó, akkor meghökken. Első pillanatban azt hiszi, hogy valamiféle házvezető kislánnyal áll szemben. Sőt reméli, hogy így is van. Vonakodva nyújt kezet, és teszi le a bőröndöt.* Ööö… hello, honnan tudod a nevem? Te ilyen mindenes vagy itt? *méri végig a nála fiatalabb hölgyeményt.* De a palacsinta az jöhet. *vágja le magát az egyik kanapéra, és int Damiennek, hogy jőjjön ő is oda. Aztán átveszik a még üres palacsintákat.* Én dióval kérem, köszi. Ő Damien, egy osztálytársam, és jóbarátom is egyben. *Aztán még inkább megütközik* Miben kéne segíteni? *sejt rosszat.* Anyukád férjhez megy valakihez? De akkor miért kéne nekem koszorúslánynak lenni? Ja tudom már, több koszorús lány lesz, és te is az vagy, jó ötlet! *csap a homlokára a bajsejtelmes gondolatok között. Aztán összepillant Damiennel, hogy mit kéne kinyögni.* Ööö…apu mikor jön meg? Damien kaphat valami szobát? *pillant kérdőn a nevenincs hölgyre.*
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8698 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 6:00 pm | |
| *A csöngetés után egy ideig csend van, majd hirtelen kinyílik az ajtó, minden előzetes jel nélkül. Egy fiatal, húsz év körüli nő áll velük szemben: fiatalabb Joyce-nál is, bár tény, hogy míg a lány féltünde, ő csak egyszerű ember. Az arcán bosszúság, kelletlenség látszik először, majd mikor megpillantja a két diákot, ez átvált meglepettségbe. Először csak néhány pillanatig pislog Joyce-ékra, majd elmosolyodik, és összecsapja a kezeit.* - Sziasztok! Jaj, biztosan te vagy Joyce, ugye? Nagyon szép neved van, örülök, hogy megismerhetlek végre. Kicsoda a barátod? Apukád sajnos nincs itthon, de nemsokára jön majd, addig gyertek be, sütöttem palacsintát. Mondta, hogy meglepetése van, de azt egy szóval sem említette, hogy te jössz haza, Joyce! *Beljebb pördül a lakásba, és eltűnik valahol a konyhában, ahonnan erős égett szag szűrődik ki. Viszont mikor a palacsintákkal megérkezik, azok nincsenek megégetve, bár tény, hogy nem szabályos kerekek, igazából a legtöbbnek eléggé deformált formája van, de legalább nem égettek. Azokat kiselejtezte a konyhában, meg lehet találni őket egy másik tányéron, ha véletlen a diákok valamelyike benéz oda.* - Mivel szeretitek a palacsintát? Valamilyen lekvárt, esetleg? *Fülig érő műmosollyal pillant fel a gyerekekre, majd tökéletesre manikűrözött kezét kezdi nézegetni.* - Igazából az esküvői ruhákat nézegettem, szóval még jó is, hogy jöttök. Joyce, segíhetnél választani, elvégre biztosan te leszel a koszorúslány! *Esküvőről ugyan még nem volt szó... de ez a nőt a legkevésé sem érdekli. Úgy gondolja, ami késik, nem múlik.* |
|  | | Damian Deangelo Diák

Hozzászólások száma: 51 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 5:50 pm | |
| *Pár napja történt a dolog, hogy a zenész fiút megkérte a fél-tünde leányzó, menjen el vele Amerikába. Természetes, hogy nem ellenkezett, egy jó kis kaland, kellemes kiakapcsolódás, mi sem kell több ebben a rettenetes hidegben. E téren nem szereti Bulgáriát, hiszen a jó időhöz szokott, Spanyolország, Amerika, ahol szülei élnek, mindkettő kellemesen meleg terület, itt meg szinte folyton vacognia kell. Ő azért egészen kényelmesen el van a székekben, annak ellenére is, hogy kellőképpen magas, afféle kosaras alkat, de már megszokta a repülést, ezért is nincs belőle gondja. Pezsgőt nem kér, annyira nem nagy italos, és amúgy is repüléskor nem tesz neki jót az efféle, inkább mogyorót majszolgat, az legalább segít, hogy ne duguljon be a füle leszálláskor. Amikor Joyce megszólal oldalra fordítja a fejét, miközben becsatolja az övet.* -Azt is be szokták mondani. *Jegyzi meg, amikor fel is hangzik a kapitány beszédjének végén az aktuális idő.* -Egy lesz mindjárt, délután, épp tökéletes idő. Valami fantasztikus lesz végre egy kis jó idő, ez a bolgár hideg lassan tökéletesen kiszív belőlem minden életet. *Rázza meg a fejét, de aztán elmosolyodik, ezzel is jelezve, hogy azért a bolgár hidegnek nagyon meg kell dolgoznia, hogy neki elvegye a kedvét. Majd max. szokja a havat.* -De a zuhannyal tökéletesen egyetértek. *Bólint még.* -No meg szívesen. Nem gond a repülés, régen is rengetegszer kellett, amikor még kisebb voltam, és meglátogattuk a nagyiékat. Nem hoppanálhattak velem, a zsupszkulcs meg nem volt engedélyezett akkoriban. Nem is tudom már miért. Aztán tuti jól szórakozunk, bár remélem, hogy apukád nem valami rossz hírt közöl, mert akkor nem tudlak majd lerángatni a tengerpartra. Pedig így is rém nehéz volt attól a házsártos de Sovalontól elkéreckedni. Mindenbe belekötött, hogy miért akarok év végén veled menni, mi közünk egymáshoz, meg nem engem hívtak, ilyesmi. Szörnyű volt! *Nyújt el egy álsóhajt, miközben feláll, és magához veszi a kézitáskát, amit hozott. Természetesen tértágított, és belefért minden, ami kell, ezért is nem kell már más csomagért külön lemennie. A taxiban csak nézelődik, és szinte két percenként mutat valamit Joyce-nak, lévén még nem járt Mamaiban, így kellőképpen érdekes számára. Aztán kiszállás, és csöngetés.* -Remélem, hogy nem fog két lábbal kirúgni. *Ráncolja kicsit a homlokát. Végülis nem ismeri Joyce apját, még hírből sem igazán, szóval ki tudja, mire készüljön.* |
|  | | Joyce Haworth Diák

Hozzászólások száma: 284 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Nov. 21, 2009 5:36 pm | |
| *A féltünde cukorfalat kissé kényelmetlenül érzi magát a repülőn. Bár többször is megtette az utat Európából az Atlanti óceánon át, de legutóbb már nagyon régen volt rá alkalom, és teljesen elszokott tőle. Meg nem az ő nyulánk testalkatának van kitalálva az amúgy kényelmes szék. Az első osztály remek, pezsgőt is szolgálnak fel, és miután a lány emberi léptékkel elmúlt már 17, nagykorúnak számít, habár az Államokban szigorúan nézik, hogy 21 legyen. Ennek most nincsen jelentősége, ezért gyorsan bele is iszik. A pezsgő száraz, nem nyeri el a tetszését, inkább kipillant a lassacskán ereszkedő gép ablakán, majd a mellette ülő fiúra mosolyog* Véégre itt vagyunk. Alig tíz óra repülőút után jól fog esni egy zuhany az biztos. Nem is tudom, hogy most mennyi az idő, annyi időzónát kell átállítani. *Miközben nyújtózik, a kapitány bemondja, hogy hamarosan landolnak, be kell csatolni az öveket. A lány ezt megteszi, és ábrándos tekintettel dől hátra* Köszi, hogy eljöttél velem, utálom ezeket a hosszú utakat, de most nem volt más lehetőség. *Céloz arra, hogy Miami szigorúan muglik lakta övezet, és nem lehet zsupszkulcsot használni.* Rég nem láttam aput, remélem minden rendben van vele. Azt üzente, hogy nagy híre van, és menjek, mert ezt meg kell beszélnünk. És mivel te olyan jó fej vagy, gondoltam jól szórakozunk majd. *Megkezdődik a landolás, és alig pár perccel később már stabilan lent van a gép. A lány nem szakad el Damientől, hanem végigmennek a repülőgép törzsében, hogy kiszálljanak. A csomagokat nem kell felvenniük, mert csak egy hétvégére jöttek, annyi meg van a bőröndbe, amennyit a váltás ruha kitesz. Fognak egy taxit, és a tengerpart felé veszik az irányt. Sorban suhannak el mellettük a pálmafák, és a mosolygó embereket ábrázoló óriásplakátok, míg háromnegyed óra taxizás után meg is érkeznek. A ház a tengerre néz, igazi homokos tengerpart terül el előtte. A féltünde bevárja a fiút, és amikor rendbeszedték magukat, akkor csönget.* |
|  | | Leona Arts Diák

Hozzászólások száma: 1342 Msn: hanka940326@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Pierre love Angel
Leona love Rayko
Pierre nem love Leona
Leona nem love Pierre
Pierre and Leona best friend forever ever
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Szomb. Okt. 24, 2009 8:36 am | |
| *Leona komolyan veszi a figyelmeztetést. Biztosan felkeres valakit, és még végrendeletet is fog írni. Csöndesen odalépked a zsupsz kulcshoz, majd a teremben, összeszedve holmijait, elindul a szobájába.* //Ne haragudj, hogy csak most írtam ,de öcsém egyszerűen elküldött innen. Az óra nagyon jó volt  // |
|  | | Pierre Bontavier Diák

Hozzászólások száma: 3068 Msn: nezapierre@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:48 pm | |
| * Pierre megfogja a zsupszkulcsot. hamarosan a terembe érkezik. Szokás szerint elesik és sikerül neki lefejelni az asztalt. Nem túl boldogan indul vissza a hálójába.
// Köszi az órát. jó volt. // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:47 pm | |
| * A lány csak támasza a sziklát mivel foglalja el magát a kanyonban szedjen követ? Az uncsi és amúgy sem gondolta volna hogy ilyen lassúak a társai. Egy kard jelenik meg mellette melyet azonnal meg fog és már a terembe is van. Nem időzik hiszen kilukad a gyomra és hát nem kapott sárkány tojás vagy valami hasonlót a temetkezési vállalkozon felhúzza a szemöldökét de nem mond semmi. Nemes egyszerűséggel elhadja a termet.* - Visszlát |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:44 pm | |
| Áhh, úgy lesz de a gyengust kihagyom, mióta Borisz nincs, nincs kedvem odamenni*Morogja sötéten és inkább megfogja a kardot, majd ha odaértek a terembe, elbiceg a szobájába hiúzával együtt, akit elég rendesen leteremt.* |
|  | | Anna Ivanov


Minősítés:  Hozzászólások száma: 2035 Msn: evan-darian@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:41 pm | |
| *Az óra végeztével Anna is visszazsupszan a Nezabarba. Nagyon érdekes és értékes óra volt. Sokat tanult a lány, nemcsak két új varázslatot, hanem Életet is.* _________________ Evan Darian multija Előtörténet
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:40 pm | |
| A férfi Zara felé néz *-Hát majd ha végeznek mehetünk addig foglalja le magát. amúgy azért nem mert akkor mi maradna nekik?*mondja miközbe szemét nem veszi le a többiekről. * A diákok egész jól megbírkóznak pár háló átkot még letépked magáról a lény hiszen elég erős de a kábító átkok hatására egyre jobban veszt a lendületből , végül már a hálók is megmaradnak és a lény szép lassan össze esik le a földre. Nem döglött meg hiszen megölni nem ilyen egyszerű de tény hogy kifeküdt. Bár fiatalabb gyengébb példány és a diákok jóval többen voltak de a lényeg hogy meglett. Egy felnőtt viszont nem biztos ilyen könnyű falat lenne. A férfi csak felemeli a pálcáját jelzést adva le a sárkány felett majd a többiekre néz, közbe oda megy Arnuil fele*-Hát azt hiszem máskor kicsit próbáljanak meg távolságot tartani az ilyen lényektől, tudni illik egész veszélyesek. Én felmennék a betegszobára*mondja bár a lány dönt hiszen az ember a hibákból tanul majd kinyújt egy kardot (Ami egy zsupszkulcs) a diákok felé amit ha megfognak a tanterembe érkeznek,*-Nos it a móka vége a kövi órák ezekhez hasonlóak lesznek szóval a biztonsg kedvéért beszéljenek a temetkezési vállalkozójukkal* a férfi egy biccentéssel távozik ezzel jelét adva hogy vége az órának*
\\Huuj itt az óra vége köszi hogy eljöttetek remélem jó volt \\ |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:34 pm | |
| *Arnuil is inkább a háló varázslattal próbálkozik ha már béna a dög, könnyedén lelassítják csak előbb meg kéne fogni. Jön a nyolcszög és a félbevágás.* Gellios!*S hozzá az ige. Remélhetőleg ennyi háló ár elég lesz nekik. S hogy hiúza is örülhessen, odarohan a megbéklyózott sárkányhoz, s épp a feje előtt áll meg gonoszul vicsorogva és morogva rá, mi több, csini csíkot is húzva a szeme alá a pofájára, hiszen karmaivla már sikerül megsérteni valamennyire a pikkelyeket. Bár a sárkány nem érzi, de tudja mire ment ki, így amig még mozog, kisebb tűzcsóva jön ki az orrán* Ar ne!*Hiába kiabál a hiúza a tünde és rohan, a tűzcsóvamég épp eléri a hiúz jobb hátsó lábát, így a tünde is felszisszen és fél térdre rogy, mivel közvetve ő is kapja ugyna azt amit immár sánta hiúza.* Most jobb?*Sziszegi a fogai között, miközben egy száraz ágat röptet magához a kanyon fala mellől, hogy rátámaszkodjon, sé elvonszolja a hiúzát kicsit odébb, míg a többiek ügyködnek.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:29 pm | |
| * A lány megunta a várakozást és körbe pillant. A tanárúr csak áll és nem csinál semmit.* - Profeszor miért nem csinál semmit? akkor most megyünk haza? szép a kilátás meg minden de már kezd esteledni és hát kicsit éhes is vagyok. Bár ha süt nekem egy sárkány tojást akkor nem szóltam ja és az omlettet szeretem* Mosolyodik el a lány mert nem érti hogy mi is van jó kicsit eljött már a sárkánytól így nem láthatja hogy haladnak a többiek. Oda is támaszkodik a Prof mellé hát ha tartani kell azt a sziklát* |
|  | | Anna Ivanov


Minősítés:  Hozzászólások száma: 2035 Msn: evan-darian@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:29 pm | |
| *Anna kifejezéstelen arccal néz a tanerőre. Ha ő mondja, biztos úgy is van. Na mindegy, beleveti magát ő is a csapatmunkába. Ezt képtelen lenne egyedül megcsinálni, hisz fizikailag lehetetlen, hogy egyedül áthatoljon a lény ellenállását, és hát valljuk be, szükség is van Anna erejére, tudására, határozottságára, mert mindenki itt lövöldözi a dolgait. Az újonnan tanult bénító varázslatot fölöslegesnek tartja már kilőni, inkább megpróbálja megerősíteni egy már jól ismert, így hatékonyabban megidézhető 'stuporral'. Amennyiben a sárkány valóban megbénult annyira, hogy nem tud már komolyabban ellentáamdni, na akkor jöhet a háló varázs.* -Gellios! *Hangzik Anna varázslata egy leírt nyolcszög után, majd ő maga is ráveti hálóját a lényre. Innentől kezdve nagyon ő sem tud tenni többet. Még egyszer küld egy stuport a kis sárkányka felé, de kb ennyi. Félreáll az útból, amit tudott megtett.* _________________ Evan Darian multija Előtörténet
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:26 pm | |
| - Öhm, tanár úr, én náluk lejjebb gondoltam. *bök kezével a lények felé, majd a varázslata is sikeres lesz. Utána ismét hallgatja tovább a tanárt, megérti a feladatot, majd felnéz a sárkányra. Nem túl kicsi, azt meg kell hagyni, de nem fogja most cserben hagyni a többieket. Mindkét varázslattal próbálkozik, persze először a követőssel, tehát az Estracto Kaival, majd utána jöhet a következő varázsige, a Gellios. * - Estracto Kai, Gellios, Gellios. *mondja a varázslatokat és persze a keze is gyorsan mozog. Nem adja fel, ő próbálkozik, még ha nem is gondolja úgy mindenki, ahogy ő. Remélhetőleg a diákok legyőzik majd a sárkányt és utána ismét visszakerülnek a terembe. Marcus el is köszön mindenkitől, természetesen még a szakvezetőjéhez is odamegy személyesen. * - Remek óra volt, viszlát. *egy apró mosoly, majd elhagyja a termet és visszatér a szobájába. *
//bocsi, user nagyon szarul van. Köszi a játékot és Marcus akkor njk…//
|
|  | | Pierre Bontavier Diák

Hozzászólások száma: 3068 Msn: nezapierre@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:26 pm | |
| * Pierre figyelte a tanárt ahogyan visszahozza Zarát. Aztán figyelmesen hallgatja a történetet amit még mesél a két varázslóról. Kicsit megijed amikor megpillantja az égen a sárkányt. Eleinte csendesen figyelte a történetet aztán, úgy döntött cselekednie kell. - Estracto Kai. * remélte, hogy megbénul a sárkány aztán úgy döntött kicsit be is hálózza. -Gellios! * Mondta aztán figyelte mi történik. Elfáradt már nem vág annyira az esze. Inkább vissza vágyott. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:25 pm | |
| -Mivel nem fizikai sérülést okoz hanem kábít gyanítom ha nem is akkorát mint az előző vadon de ez ezen is hat a varázslat*mondja miközbe az állán végig simít a kezével*-Node azért is vannak többen ő meg egyedül*válaszolja miközbe egy sziklának támaszkodva figyel. Láthatólag őt nem bántja a lény* |
|  | | Leona Arts Diák

Hozzászólások száma: 1342 Msn: hanka940326@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Pierre love Angel
Leona love Rayko
Pierre nem love Leona
Leona nem love Pierre
Pierre and Leona best friend forever ever
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:24 pm | |
| *leonának valamiért az rémlik, hogy a sárkányok sebezhetetlenek, kivéve... a gyenge pontjukon. Csak nem tudja hogy mi az. Úgyhogy, különböző helyekre, kilövi az átkot.* - Estracto Kai !!Estracto Kai !!Estracto Kai !! *majd, hogyha a lény megdermed, akkor kilövi rá a hálót is..* - Gellios!!! *Reméli, hogy sikerül...* |
|  | | Anna Ivanov


Minősítés:  Hozzászólások száma: 2035 Msn: evan-darian@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:19 pm | |
| -Tanár úr! Azonban feltételezhetően ennek a sárkánynak elég nagy mágia ellenállása van. Ha a mágikus háló sikeres is lehetne, hisz az egy külső támadás és nem konkrétan a sárkányra hat, a másik varázslat szimplán visszapattanhat róla. Vagy elég erősek vagyunk, hogy áthatoljunk egy azúrsárkány mágia ellenállásán?! *Kétkedve érdeklődik Anna, miközben nézi az alsuhanó sárkányt, ami ekkor ugye még nem ért földet.* _________________ Evan Darian multija Előtörténet
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:18 pm | |
| * Valaki elkapja a csuklóját és lassan arrébb húzza az állától.* - Na de professzor, én 15 vagyok, de .......én csak ki szeretem volna próbálni nem mondta hogy nem szabad.* Mondja a lány kedvesen közben pedig fel is érnek a többiekhez. Természetesen ártatlan arcot vág.* ~ itt még játszani sem lehet hát ez szörnyű~* fonja karba a kezeit és kicsit csúnyán is néz a professzora persze tudja ő hogy csak jót akart. Valami madár lesz az égen és segíteni is kell. A lány csak a pálcáját szegezi az állatra. megcsinálj a pálca mozdulatot és kimondja a varázsigét is. Ha minden igaz akkor sikerül neki a hálót ráküldeni. Ha nem akkor meg megvonja a vállát. Elteszi pálcáját kicsit elvette a kedvét hogy nem lovagolhatott azon a valamin. Így nem is lesz olyan aktív. Ő úgy értette hogy ez a sárkány kell bénítani de lehet hogy tevédet.* |
|  | | Pierre Bontavier Diák

Hozzászólások száma: 3068 Msn: nezapierre@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:09 pm | |
| * Pierre némán figyelte a a tanerőt. Hallgatta a varázsige történetét. Igyekezett minél több dolgot megjegyezni amit a professzor elmondott. Csendesen sétált kicsit lemaradva a többiektől. Aztán gyorsan Leona mellé ballagott. Jól eldolgoztak ők csapat munkába és azért jól esik, ha tudja, hogy van valaki aki mindig mellette van. A tanerőt követve egy kráterhez értek. A szakadék szélére állt és figyelmesen nézte a fürge bestiákat. Egy rövid időre gondolataiba meredt aztán elővette zsebéből pálcáját. Kinézett egyet a sok közül és a varázsigét mondta. - Estracto Kai. * A megfelelő pálcamozdulatot végezte. Tudta, hogy csak egy esélyük van rá és, ha elrontja az összes bestiát elijeszti és a többiek nem lesznek boldogok a tanerővel együtt. Nagyon erősen koncentrált aztán figyelte mi történik. Egy kis gömböcske jelent meg. Kimondta a Kai szócskát is aztán nézte mi fog történni. Nem csinált semmit sem. Csak némán állt és figyelte mi történik. Látta, hogy a gömböcske üldözi a kiválasztott bestiát. Csendesen nézett lefelé a labirintusba. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Amerika Pént. Okt. 23, 2009 7:07 pm | |
| *A férfi figyeli ahogy a diákok csinálják a varázslatot bár úgytűnik sokaknál mintha a gömb megformálása kicsit lassabb folyamat lenne végül mégiscsak sikerül. Amikor meg már ráküldik a vadra követi is. Bár a lények is elég gyorsak szinte emberi szemmel láthatatlan mozgásuk, főleg ahogy kacskaringóznak a sziklák között. De nincs menekvés ahogy becsapódik az átok egy kissebb nyüszítéssel kábán még lépnek pár lépést lelassulnak és össze esnek.A férfi félmosolyra húzza a száját*-Lám lám még vihetik is valamire*mondja félmosollyal Marcus kérdésére csak oldalra dönti a fejét*-Mint látja Mr Mccant igen*mondja lágy hangon majd pillantása Zarara csúszik kicsit meg is lepődik amikor a lány Cowboyt akar játszani. Pár pillanat és mellette terem, majd a lány csuklóját megfogva lassan elvonja az állattól.* -Úristen Ms Nedelya hány éves? Ez nem holmi szoba macska. Szerencséje hogy kába különben már lehet hogy a beleit kiskanállal szedhetnénk össze*mondja kicsit szájhúzással majd vissza teleportálja magát a többiekhez, a lánnyal.*-Nos azt hiszem ezen is túl vagyunk. Kicsit még mesélnék a két elhunytról. Gondolom látták az égés nyomokat. Nos ketten azt hitték elbánnak egy azúrsárkánnyal. Hát nem jött nekik össze*mondja kcisit megszeppent arcot vágva* -Nos gondolotam maguk többen vannak a két ige segítségével kombózva és egy kis csapatmunkával egy kissebb kicsit fiatalabbal elbánnak*mondja majd ezzel hátrébb áll. A diákok észre vehetik hogy az eget valami fura árny sötétiti el. Ha felnéznek láthatják is a sárkányt elemi erővel ér földet a diákok előtt talán pár méterre. Érezni a hőt, a pikkejei elég keménynek tűnhetnek áthatolhatatlannak.* -Úgy hallottam a közeli sárkány rezervátumba kell egy kis pótlás fogják be*mondja félmosollyal úgytűnik hogy a dögje nem fogja hagyni magát egykönnyen. Az ég felé hatalmas tűzoszlopokat küld miközbe hatalmas erejű hangot hallat amibe bele remegnek a sziklák. *.
\\Utsó feladat ez aztán már csak búcsúzkodunk\\ |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |