
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 9:00 pm | |
| *A kérdésre lassan bólint.* - Igen. *Majd csak hallgatja a dallamot. Érzi, hogy Yan eléggé ki van akadva, de mit tehetne? Nem, enm jöhet vele, az akkor is kizárt lenne, ha nem most épült volna fel egy súlyos baleset után... Oké, hogy önmagát kiteszi egyrészt a veszélynek és a kockázatnak, hogy valami rosszul sül el, de Yant semmiképp sem hurcolná el magával. Ha akarná, ha nem, maradnia kellene. Így is maradnia kell, de így még egyértelműbb az ok.* - Ideje átmenni valahova máshova... *Töri meg végül a zene "csendjét". Ha van valami, amit Yanban nem szeret, akkor az ez - hogy nem lehet ilyenkor eldönteni, mi folyik a fejében. Mennyire van kiakadva, mennyire ellenzi. Ennél még az is jobb lenne, ha kiabálna... Minden esetre, Lil feláll, és elindul a konyha irányába, ha követik, ha nem. Na jó, azért nem rohan, lassan halad, még a szokásos tempójánál is lassabban. De megy. Egyrészt mert ideges, másrészt mert...éhes. Meg sem áll a központi konyháig, ott benyit, becsapja maga mögött az ajtót (Yanról időközben elfeledkezett) és kinyitja a hűtőt.* ------- http://www.nezabar.net/viewtopic.forum?t=1911 |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 8:50 pm | |
| *Elmosolyodik a lány szavaira. Nos, még az a szerencse. Aztán ugye Lil elmeséli, hogy hova készül, mire Yan keze megdermed a darab közben, és szemöldökráncolva a másikra pillant. Határozottan rosszallóan, láthatóan nem tetszik, nagyon nem tetszik neki az ötlet. Komoran figyeli a lány, és mikor amaz végez, elhúzza a száját.* - Nagyon szeretnéd ezt? *kérdezi. Tényleg csak ennyi a kérdése. Láthatóan nincs éppen megbékélve a dologgal, de tudja, hogy ha Liliya annyira akar egy daimont, akkor se képessége, se joga nincs rá, hogy megpróbálja megakadályozni. Mert ki ő? Oké, a vőlegénye, de az nem jelenti azt, hogy parancsolhat neki, tudja jól. Megrázza a fejét, és megint játszani kezd, ezúttal egy fura, kissé talán ingerült, de egyben mégis szelíd dallamot. Csodásan bánik a hangszerrel, és ennek a legteljesebb tudatában van. Hiszen a semmire senkinek nem adnak első helyezést... Szóval játszik, és várja a választ, közben pedig igyekszik külön-külön megvizsgálni minden információt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 8:41 pm | |
| *Igen, tervezte, de... Majd ha már tudja az alapokat. Bár, ahhoz elég közel jár már. Megy pár darab, a Für elise is félig.* - Akkor megbeszéltük. *Bólint mosolyogva, figyelve a fiú kezeit, ahogy a vidám dallamot játsszák. Szinte oda sem figyel rá, úgy játszik. Mindig imádta nézni, ahogy zongorázik...* - Nyugi. Nem beléjük szerettem, hanem beléd. *Neveti el magát. Túléli valahogy. Most tuti nem fog úgy kiakadni, mint a múltkor. Már egészen pontosan nem is emlékszik rá, mi volt az oka a veszekedésnek... Viszont a kérdésre tényleg válaszolnia kell.* - De. *Majd egy kis habozás után folytatja.* - Úgy döntöttem, hogy... átmegyek a másik dimenzióba. *Böki ki végül nagynehezen.* - Daimonért. *Pislog óvatosan a fiúra, hogy mi a reakció. De egyelőre nem hagyja szóhoz jutni.* - Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy milyen lenne... Biztosan megkönnyítene sok dolgot. Elvégre, valaki mindig meghallgatna. Ne értsd félre, nem úgy mondom, mintha egyedül lennék. De ez azért mégiscsak más. Néha jó lenne, ha saját magamat tudnám meggyőzni a helyesebb cselekedetről. Mert szinte biztos vagyok benne, hogy a megfontoltabb, komolyabb és pozitívabb felem szakadna ki... Minden esetre megpróbálom. Gaea csapatából elkísér két férfi, a biztonság kedvéért. *Hallgat végül el, várja a reakciót, amitől kissé fél, de... elég pozitívan áll hozzá. Elvégre, nem olyan szörnyű egy ügy.* - Csak egy-két nap az egész... |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 8:23 pm | |
| *Nos, ha Lil megkérné Yant, hogy tanítsa, minden bizonnyal nagyon szívesen megtenné. Elvégre ő igazán jó, most már legalábbis. Elég régóta csinálja hozzá, hogy jó legyen, végtére is. A felvetésre bólint, és elmosolyodik a nem megerőltetőn.* - Nem, valóban nem. És igen, ez így azt hiszem, jó lenne. Akkor vasárnaptól keddig *bólint, mintegy feljegyezve magának, és ismét leüt pár billentyűt. Aztán bólint a lány szüleinek meglátogatására.* - Rendben, akkor majd a szünetben *mosolyog a másikra. És közben az egyik kezével finoman végig simít a lányén, egyfajta kifejezéseként az anyja miatti együtt érzésnek. Aztán ő húzza el a száját.* - Na, igen. Remélem, most normálisabban fognak viselkedni, bár nem feltétlenül látok rá esélyt... *Megcsóválja a fejét.* - Akkor ezek szerint te már nem mész el a nyáron máshova? *kérdezi, és közben halkan játszani kezd egy újabb dallamot, ami a témához nem feltétlenül illő, elég vidám hangvételű darab. Most valahogy ez áll kézre.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 8:00 pm | |
| - Csak sétálgattam, mikor meghallottalak. *Von vállat mosolyogva, odahúzva a másik zongoraszéket. Ő is tanulgat, csak úgy önképzésszerűen próbálgatja az allidon főhadiszállásának pincéjében a zongorát, nem halad rosszul, dehát mégsem annyira jól, mintha tanártól tanulná. Persze a hegedű miatt vannak némi előnyei, nem teljesen analfabéta, például kottaolvasásban meg a szakkifejezésekben. A kérdésre elmosolyodik.* - Na igen, nem ártana... Tudod mit? Induljunk jövő hétvégén, ha jól tudom, három napra szól, maradhatunk mondjuk vasárnaptól keddig, ha neked megfelel... Addigra már elég jól leszel az utazáshoz, és amúgy sem lesz túl megerőltető a tengerparton napozni, ugyebár. *Neveti el magát, immár a széken ülve, Yan mellett, a fiú felé fordulva.* - A szüleim azt mondták, valamikor szeptemberben menjünk el, apám el van most havazva a betegség miatt, anyám meg...nos, őt nemigazán érdekli. *Húzza el a száját rosszkedvűen.* - A szüleidhez is elmehetünk... Egyszer már túléltem, csak túlélem megint, nemde? *Erőltet magára egy mosolyt. Még nem akarja megemlíteni a daimonos dolgot... Még nem. De majd mindjárt. De tényleg.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 6:51 pm | |
| *Észre sem veszi, amikor kinyílik az ajtó, azt sem, ahogyan mögéje állnak, de az ölelést és a puszit már annál inkább. Egy pillanatra meg is rezzen, de aztán elmosolyodik, és mikor a lány elengedi, megfordul, és rámosolyog.* - Örülök, hogy tetszik. *Egyik kezét a billentyűkön pihenteti, és közben a lányt figyeli.* - Mi járatban? *kérdezi tőle halványan mosolyogva. Miközben a válaszra vár, le-leüt egy-egy billentyűt, ami tisztán cseng a jó akusztikájú teremben. Kicsit úgy érzi magát, mint a versenyeken szokta. Na jó, kevésbé izgul, de a hely hangulata, a nézőtér, a versenyzongora a keze alatt, a hangszer próbálgatása teljesen ezt az érzetet kelti benne. Hogy versenyen is milyen régen volt már! Talán keresni kellene egyet, és jelentkezni... Persze, szigorúan az után, hogy felépült. Tisztában van vele, hogy most nem lenne a legjobb ötlet, és még inkább tisztában van azzal, hogy Lil egészen biztosan a fejét venné, ha annyira utazgatni akarna. Erről jut eszébe...* - Mondd csak, utazol még el a nyáron? Mert lassan ideje lenne kezdeni valamit azokkal a jegyekkel, amit Brendától kaptunk... És a szüleim is a fejükbe vették, hogy tiszteletünket kell tennünk otthon legalább egy hétvége erejéig... *A második mondatnál elhúzza a száját. A legkevésbé sem ragaszkodik hozzá, de legalább neki úgyis el kell mennie. A többi Liltől függ, bár ha nem megy, azzal vélhetően magára idézi a Branimir-szülők haragját... Akik ki tudja, meddig hajlandóak még tűrni a dolgokat Yan részéről. Azt már nem teszi hozzá, bár tehetné, hogy ő is szívesen megismerkedne a lány családjával. Ha már egyszer a lányuk vőlegénye, igazán nem ártana megismerkedni Galina anyukával és apukával... |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 6:34 pm | |
| *Halkan dúdolgatva sétál, fekete kapucnis pulcsiban és kissé bő csőfarmerben, meg egy papucsban, szóval, csak kényelmesen, nem készül sehova sem, csupán sétálgat. Jelenleg azon gondolkozik, hogy megkeresse-e Yant, avagy előbb vacsorázzon, és utána keresse meg. És ha megkereste, elmondja-e neki, hogy hova készül hétfőn... Nem biztos, hogy olyan simán elengedné. És nem akar veszekedni... Elvégre, fordított helyzetben, tuti nem engedné el egyedül a fiút, ha meghalt volna egy héttel ezelőtt, ha nem. De Lil elhatározta, ha kell, veszekedni fog, mondd olyat, amit nem szeretne, de egyedül fog menni. Meg azzal a két hapsival, akit Gaea ajánlott... Már nagyon kíváncsi, mi van ott, és hogy összejön-e egyáltalán. Hogy lesz-e daimonja... Épp a színházterem előtt sétál el, amikor halk zongoraszó üti meg a fülét. Van egy megérzése, hogy ki az, úgyhogy benyit, és meglátja, hogy nem tévedett. Elmosolyodik, és halkan becsukja maga mögött az ajtót, hogy ne zavarja meg a láthatóan nagyon a dalba merült fiút. Felsétál a színpadra, és megáll mögötte. Mikor az végzett, közvetlenül mögé lépve átöleli, és egy puszit nyom a nyakába.* - Gyönyörű volt. Mint mindig. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Csüt. Aug. 11, 2011 6:21 pm | |
| *Oké, talán egy kicsit többet gyalogolt, mint szabadott volna, de most legalább pihen. A zongora előtt. Ül, az a lényeg, nem? Elgondolkodva ütögeti le a billentyűket, és figyeli, ahogy meg-megsüllyednek. Elmosolyodik. Mivel nincs itt senki, nem zavartatja magát, elengedi magát. Egyébként már jól ismert vörös köpeny van rajta, alatta fekete farmer és lila ing. És természetesen lakkcipő. Leüt egy billentyűt, majd felsóhajt, és lassan játszani kezd egy dallamot. Közben halványan mosolyog. Aztán egyhamar lehunyja a szemét, és csak engedi az ujjait, hogy játszanak valamit. Elég régóta zongorázik már ahhoz, és elég jó érzéke van hozzá, hogy szépen hangozzon. Láthatóan minden porcikáját átjárja a zene. Megtisztítja és megnyugtatja, ellazítja és magasba emeli. Újra kinyitja a szemét, és csillogó tekintettel figyeli a billentyűket. De régen zongorázott már! Elég régen ahhoz, hogy most tökéletesen elégedett lenne már csak attól is, hogy a hangszer mellett ücsöröghet. Mosolyogva leüti az utolsó hangokat is, majd az ölébe ejti a kezét. Azon tűnődik, mit játsszon következőnek. Valami ismertebb darabot akarna, de melyiket? Für Elise? Holdfény szonáta? Mindegyik remek darab...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Szomb. Júl. 09, 2011 9:37 am | |
| ~I can be your treble baby, you can be my bass... Legalább gondolatban ne. Különben is én vagyok a lány, akkor legyél már te a basszus én meg majd leszek a szoprán. De úgy nem jön ki a ritmus... Ne szólj bele, jó? Oké, főnök.~ *Magában is énekelget, miközben Susan zenéjére is odafigyel fél füllel. Igne, mindenre tud figyelni amúgy. A lány mosolya egész érdekes hatással van rá, de hát mégis csak véla a lány, nem kell ezen meglepődni. Na persze Fredet sem kell félteni, ő emberként is cukifiú, na.* - Te csak érzed? Akkor neked tök jó. *Feleli szélesen vigyorogva. Na nem mintha annyira vicces lenne egyébként, de mindegy.* - Hát... Gondolj arra, hogy még itt vagy. Szerintem simán kiderülhet, hogy igazából élünk. Engem már nem lepne meg. Amúgy velem semmi. Az utóbbi időben olyan vagyok, mint egy élőhalott. *Próbál ő is poénkodni kicsit, de egy hasonló poén már nem annyira vicces... Hát de nem baj, őt nem zavarja.* - Na ja, most már lesz időnk beszélni, efelől biztos vagyok. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Szomb. Júl. 09, 2011 9:04 am | |
| *Halkan játszik, nem mondható depressziósnak a dal, sőt inkább olyan kellemes, kissé romantikus hatása van. Gondolatai valahol máshol járnak a szépségnek, lehet hogy testben itt ül a zongora előtt, de lélekben valahol egészen máshol jár. Aztán egy hang töri meg a zongora játékát, a szőkeség felpillant, arcán egy mosoly szalad át, majd úgy köszön vissza.* -Üdv. *Feleli a lány, aztán kicsit lehalkítja a zongorát, Fred szavaira egy vonzó mosoly jelenik meg hófehér arcán.* -Hullának érzem magam, de egész jól megvagyok. Végre, amikor rendbejön az Életem akkor kiderül, hogy meghaltam... És veled? Még nem igen volt alkalmunk beszélgetni, de hát egyszer mindennek eljön az ideje, nem igaz? *Mondja, kérdezi a lány egyszerre, majd a mosoly is szépen lassan eltűnik az arcáról és ő újra a zongorára figyel. Darwin, eközben a buldoghoz sétál, hátha kedve van egy kis fogócskához.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Szomb. Júl. 09, 2011 8:51 am | |
| - So dance, dance, like it's the last, last night... *dudorászva lép be egy fiatal, szőke hajú fiú a színházterembe, oldalán egy francia bulldoggal a színházterembe. Sosem szerette igazán az efféle partyzenét, de most valamivel fel kell pörgetni a hangulatot, neki nem jön be az, hogy mindenki depressziós körülötte. Mondhatjuk úgy is, hogy nem kifejezetten lájkolja az ilyen helyzeteket. Ruhája egyébként a szokásos, edzőcipő, kopott, szakadt farmer, és fehér póló. A bőrdzseki elmarad most a hatalmas hőségre való tekintettel, de a hosszú nadrágról még így sem képes lemondani. Hosszú szőke haja természetesen most is kibontva, nem fogja ő összefogni, bár néha így is lánynak nézik. Susant megpillantva szélesen elmosolyodik, bár még nem igazán ismeri egykori kollégáját, azért tudja, hogy ki ő...* - Sziasztok! *Köszön a lánynak és daimonjának is mosolyogva. Loraine is odavakkant egy "jóreggelt"-et, de ő nem igazán foglalkozik semmivel... Mint amúgy soha.* - Helyzet? *teszi fel az első kérdést, amit egyébként fel szoktak tenni. Na nem mintha nem tudná, mi a helyzet... Illetve arról, hogy konkrétan a lánnyal mi van, arról fogalma sincs, de sejti. Őt nem kötik annyira mély érzelmek az iskolához, még nincs itt olyan régóta, hogy annyira megrendítsék az események. Na persze azért eléggé sokkoló hatással van rá is, de ő ezt nem mutatja ki, inkább megőrzi azt a látszatot, hogy nem érdekli őt semmi az ég világon. És ez talán igaz is... Talán.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Szomb. Júl. 09, 2011 8:34 am | |
| - My lover... *Morogja a dal utolsó szavait maga elé, miközben belöki az omladozó színházterem ajtaját. Hosszú, feszes lábain egy fekete miniszoknya az felett pedig egy mélyen kivágott topp van, lábán egy magassarkú. Nem rossz látvány az biztos, szőke haja most lófarokba van kötve és úgy omlik le a lány hátára. Ki tudja még jött egy utolsó játszani... Ha már úgyis is vége lesz az iskolának, na jó ez erős túlzás, de jelenleg nem sok van hátra neki. Legalábbis, úgy tűnik aztán persze ki tudja mi lesz...* - Itt...*Mondja a fossza, de nem fejezni mert a lány egy sóhajjal félbeszakítja, tudja mit akar mondani. Mindenesetre a zongorához lépdel, ahol leveti magát és szépen lassan játszani kezd egy fülbemászó dallamot..* |
|  | | Lianne Luoris


Hozzászólások száma: 62 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: A főkarim Regina Ruosin őt kell kérni játszani.^^
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 1:23 pm | |
| *Lianne aztán ezt mondja.*-Értem. Remélem sikerül majd.*És egy gonosz mosoly jelenik meg az arcán. Ezután csak hallgatja a lány dallamát, látja, ahogyan kibontja a haját és úgy játszik tovább. Majd körbenéz van e itt valaki. Meg hát megfigyeli a termet. Amit eddig nem tett meg. Susan abbahagyja a zongorázást. Mikor Susan elköszön tőle franciáúl, csak utána néz majd egy sóhaly.*~Egyedül lét, drága egyedüllét.~*Gondolkodik és boldogság látszik rajta. Igazít valamit a haján és ezután mélyen a gondolataiba mélyed dalolva. Mert úgy több ötlet jut önimádó fejébe.* //Én is köszönöm a játékot. // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 1:14 pm | |
| -Áh.. *Feleli a lány arra, hogy nem szereti a másik Franciaországot. Szinte oda sem figyel a másikra őt aztán nagyon nem érdekli a lány külseje. Aztán a következő kérdésre csak hosszan néz maga elé, arcán egy démoni mosoly jelenik majd felel a lánynak.*- Bárhol tudsz egyedül lenni a többi már csak tőled függ. *Feleli a szőkeség, miközben fogja a hajában lévő tűt, majd kiveszi. Ezüst - szőke hullámos haja, szépen leomlik, egészen a feneke alá. A zongora hangja pedig halkulni kezd, már csak néhány billentyűt üt le. A lány egy ideig néz bele a másik szemébe, az ő gyönyörű smaragd pillantásával, mely már 'oly sokakat babonázott meg.* - De persze nem mindenki találékony. *Mondja a lány egy apró mosollyal az arcán, majd feláll.* - Viszont én most távozok, van még egy kis dolgom. Au' revoir... *Köszön el a lány franciául, majd kicsit megemeli a szoknyáját, mely egyébként a földi ér és kecses léptekkel távozik a színházból...*
//Köszi a játékot : )// |
|  | | Lianne Luoris


Hozzászólások száma: 62 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: A főkarim Regina Ruosin őt kell kérni játszani.^^
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 12:59 pm | |
| *A francia szóra felfigyel.*-Én annyira nem szeretem franciaországot. Túlságosan sokat éltem ott. Megszoktam és már nem volt szerethető. Csak unalmas.*Mondja a lány. Aztán hátradobja az egyik hajtincsét ami előreesett. Majd ezt még hozzáteszi.*-Csak azért kérdeztem, mert szeretnék találni egy olyan helyet ahol egyedül tudnék lenni. Azt hittem, hogy ez alkalmas lesz erre. De mégsem. Szóval tudsz ilyen helyet?*Kérdezi és kék apró szemeit rászegezi a lányra. Mintha szó nélkül követelné a választ. Mert kell neki egy ilyen hely. Néha mint mindenki más vágyik az egyedül létre.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 12:48 pm | |
| - J'aime la France... *Mondja ezúttal franciául a lány, merthogy beszéli a nyelvet. Méghozzá egész jól, user egyébként nem, tehát lehet, hogy nem teljesen úgy van, amit mondott, de hát ez van...*- Igen..igen valóban szép hely, csak ne esne annyit az eső. *Válaszolja a lány egy apró mosollyal az arcán. Aztán jöna következő kérdés, mire meglepetten pislant egyet. Hiszen már az elején is mondta, hogy Naxis, meg ott van a kitűző is rajta...* - Naxeldir, de már említettem. *Mondja haloványan mosolyogva. Az a helyzet, hogy a lánynak elég vonzó mosolya van, így szereti is kihasználni... Persze félreértés ne essék a lány nagyon is hűséges típus csak egy picikét érdekember. De ott is csak az idegenekkel... Lianne következő kérdésére válaszol, mert hát mi mást tenne? Hogy zavarja-e a sok kérdés? nem túlzottan, elvégre prefektusi pályafutása alatt volt ideje megszokni. Tudja, hogyan kell bánni az újoncokkal.* - Jópár éve itt vagyok már. három éve talán, de van az már több is. Azóta sok minden változott. *Mondja halkan, ám a játékot továbbra sem hagyja abba.* |
|  | | Lianne Luoris


Hozzászólások száma: 62 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: A főkarim Regina Ruosin őt kell kérni játszani.^^
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 12:28 pm | |
| *Biccent.*-Apai ágon francia.*Felel, de többet nem mond. Majd válaszol ha kérdezi Susan.*-Anglia szép hely. Én is jártam már ott. Londonban.*Jegyzi meg, majd ezt kérdi.*-Melyik szakra jársz,*Egy semleges kérdés. De neki fontos, hogy tudja valakiről, hogy melyik szakra jár. Aztán lepöccint egy porszemet a körméről és rápillant Susanra.*~Hogy lehet, hogy nem véla? Esküdni mertem volna rá. Na mindegy.~*Gondolja magában.*-Te régebben érkeztél már?*Folytatja a kérdezősködést. Susan igen szerencsés lehet, hogy Liannét beszédes kedvében kapta el. Mert ilyen kevésszer szokott lenni lányokkal. Nem nagyon keresi a társaságukat. Majd kivesz a táskájából egy zsebkendőt. És úrinőként fújja ki az orrát.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 12:19 pm | |
| *Csak játszik a lány, talán gondolatai egy pillanatra el is kalandoznak... Aztán Lianne kérdése rántja vissza a valóságba.* - Improvizálok. *Feleli a lány, miközben még mindig játssza a dallamot. Egészen kellemes, amit játszik, sőt kifejezetten nyugtató. A bemutatkozásra biccent egyet... Ami pedig a vélaságot illeti...khm... Az újabb kérdésre a lányra pislant. Azt hitte elég, ha annyit mond, hogy Watson... Elvégre a nemesi családok eléggé ismerhetik... No, mindegy lehet a másik lány nem aranyvérű.* - Angliából. * Feleli röviden. Hogy megsértődne-e arra, hogy a lány nem kedves vele? Ugyan... Maximum pálcát ránt és megátkozza a másikat, de persze csak akkor ha Lianne olyasmit cselekszik. Elvégre Miss Watson nem egy vadállat, aki ok nélkül támad.* - És Te? Franciának tűnik a neved. *Vonja meg a vállait könnyedén.* |
|  | | Lianne Luoris


Hozzászólások száma: 62 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: A főkarim Regina Ruosin őt kell kérni játszani.^^
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 12:08 pm | |
| *Susan elkezd zongorázni, és Lianne nem ismeri a dallamot.*-Mit játszol?*Kérdi csak úgy.*-Egyébként Lianne Luoris.*Válaszol a lány, hisz ki mást tisztelhetne Susan. De furcsa neki, hogy Susan nem véla, hiszen nagyon gyönyörű teremtés. És ezt még Lianne is beismeri a jobb oldalát mutatva.*-Egyébként honnét érkeztél?*Kérdezget tovább Lianne*-Én is tudok zongorázni.*Jelenti ki és odasétál a lányhoz.*-Francia művészektől tanulzam.*Folytatja de ugyanolyan untató hangnemben mint az előbb. Hisz ő senkivel nem tud kedvesen beszélni. Ez a szó nem szerepel a szótárában. És nem is a fő jellemzője. Ha emiatt Susan nem kedvelné. Hát akkor ez van. Ő már csak ilyen. És ne higyje a nevelőapja, hogy meg fog változni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 11:42 am | |
| *Susan véla létére kifejezetten kedves, ő tudja magáról, hogy az iskola bombázója. Sőt, ő nem is igen szokott másokkal vetélkedni, ugyan már milyen gyerekes, ha valakik azon vitatkoznak, hogy ki a szebb... Mindenesetre nem válaszolnak a kérdésére, mire csak vállat von, ha nem hát nem. Nem fog erősködni... Arca olyan, mintha angyalok faragták volna. Aztán a másik leányzó kérdez, mire Susan arcán egy mosoly jelenik meg.* - Én? Ugyan... Nem. *Feleli a lány... Minek mondjon igazat egy vadidegennek? Meg amúgy is szeret játszadozni másokkal... Amikor azt mondják neki, hogy üljön le le is ül, ám a zongora elé. Lassan, halkan kezd el játszani rajta. Látszik rajta, hogy gyakorlott, nem mostanában kezdte az biztos. Észreveszik, hogy nézik, de mondhatni már megszokta.* - Mi 'oly érdekes rajtam? *Kérdezi mosolyogva, hangja barátságosan cseng.* - Egyébként Susan Watson a Naxeldir egyik prefektusa, démona, szépsége... Vagy amelyik tetszik. *Mondja azokat a jelzőket is, amikkel már nem egyszer illették.* - És benned kit tisztelhetek? *Kérdezi a lány, miközben tovább játszik...* |
|  | | Lianne Luoris


Hozzászólások száma: 62 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: A főkarim Regina Ruosin őt kell kérni játszani.^^
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 11:34 am | |
| *Lianne abba hagyja az éneklést és észrevesz egy másik lányt. Nem nagyon foglalkozik vele. Mikor aztán Susan odamegy hozzá, csak röviden ennyit mond neki.*-Kösz. És új vagyok.*Lianne a lányokkal nem beszédes, általában nem is szokta a társaságukat keresni. De volt már neki igaz barátnője.*-Véla vagy?*Kérdezi, mert a másik lányon is meglátszik a szépség. Aztán leül az egyik székre is hozzáteszi.*-Ülj le!*Nem kedvesen mondta az szent, de nem is barátságtalanul. Majd csak figyeli a lányt. Ahogyan szokta ezt tenni más lányokkal is.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 11:25 am | |
| *Hát igen nem elég hinni, tudni is kell a dolgokról... Mindenesetre a leányzó koránt sincs egyedül, mégha úgy tűnik is. Elvégre miért illuzionista az, aki nem tudja átvágni az embereket... Hát drágalátos Watson kisasszony nagyon is áttudja őket vágni... De ez persze egy másik történet, most épp a színházteremben ücsörög a szőkeség. Természetesen kiábrándító bűbáj van a lányon, így ezért nem is lehet látni. Noha ott van Darwin is, de rajta is mágia van... Nem tudni, mióta ül itt a lány de ez persze nem érdekes... Egy hosszú leopárd mintás ruha van rajta, mely kellemesen emeli ki szép karcsú alakját. Haja, mely már a fene alá ér most egy szép kontyba van kötve... Nyakában a Filipptől kapott gyémánt van, fülében is gyémántok vannak. Hát igen tud élni a lány... Mindenesetre ő békésen üldögél az egyik székben és hallgatja a lányt, néhol a szemöldökét vonogatja, de különösebben nem csinál semmit. Aztán, amikor a lány abbahagyja, akkor alakja szépen kibontakozik a félhomályban, ő maga pedig feláll és a színpad felé indul meg.* - Nem rossz. Mióta csinálod? *Szegezi a lánynak a kérdést.. Ő tiszta vérű véla, így a vonzereje is nagyobb, mint a másiknak. No, persze amúgy is szép lány, nem sokat változott mióta véla lett. Darwin is természetesen ott lépdel mellette...* - Új vagy igaz? *Toldja még hozzá az apró kérdést, hisz még nem látta itt a másikat... |
|  | | Lianne Luoris


Hozzászólások száma: 62 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: A főkarim Regina Ruosin őt kell kérni játszani.^^
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Kedd. Jún. 28, 2011 10:52 am | |
| Lianne közeledik a színházterembe. Lianne úgy gondolta itt biztosan nincsen senki. Így is történt egy lélek se járt arra. Most gyakorolni szeretett volna egy kis éneket. Egy elbüvölő, fülbemászó éneket. Csupán egy barna ruhácska van rajta, és egy barna magassarkú. Mindkettő Párizsból való. A szőke haja kiengedve. És egy barna táska van nála. Magyarországból hozta neki az egyik udvarlója. A fülében egy csinos kis fülbevaló. És a nyakában egy méreg drága nyakék. Persze a smink se hiányozhat róla. Majd elkezd énekelni a csilingelő hangján. De az arcán látszik egy lenéző arcvonás. És a szemében merészség tükröződik. Ez Lianne Luoris a francia származású fél-véla plázacica.* |
|  | | Kádár Enikő


Hozzászólások száma: 194 Kaszt:  Üzenőláda: Hua Xiangfeng multija.
"All the world is a stage..."

"Egyetlen színész nem csinál színházat."
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Színházterem Pént. Ápr. 01, 2011 5:00 pm | |
| -Az apukám auror, anya meg gyógyító. Ezért hiszk azt, hogy majd őket követem. A nagymamám volt színásznő, onnan vannak az adottságaim.*Mondja. Mikor Alanois a bátyjáról beszél, elmosolyodik.*Érdekes lehet. Akkor felnéz rád ezek szerint. És sokféle stílusban táncolok. Magamtól nem igazán tudok koreográfiát, csak a már meglévőkeket. De ha szeretsz táncolni, biztosn jól is megy.*Próbálja egy kicsit ösztönözni a lányt. Maga sem érti, honnan van most ez a kedvesség.*-Ha gondolod segíthetek, de most mennem kell. Majd keress meg valamikor.*Mosolyog a lányra, azzal búcsút int, és kisétál az ajtón.*
//Köszi a játékot:D// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Színházterem Pént. Ápr. 01, 2011 4:55 pm | |
| -Megértelek. A mi családunkban meg anyu volt jós, onnan az adottság, az apám meg mugli volt, orvos egyébként. A bátyámat kviblinek mondanám, hisz nem tud igaziból varázsolni, csak egy picit, viszont rajong mindenért ami ezzel kapcsolatos. *mondja, majd mosolyra húzódik a szája.*-Szóval ezért szeretem a muglis dolgokat, többek között az RNB meg hasonló zenét, táncolni meg csak szeretek, nem jelenteném ki így egyértelmüen hogy tudok is. *nevet egyet.* |
|  | | |
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|