
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vaszilij Potrevszkij


Minősítés:  Hozzászólások száma: 348 Kaszt:  Üzenőláda: 
Az én színem a darkkhaki.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:11 pm | |
| *Sikerül legyőzni a lényt, bár nem nekik, hanem a tanerőnek, aki eléggé furin néz rá. Tehát akkor ő is egy dzsinn, ha testvérként emlegette a másik? Erre most nem kérdez rá, főleg a fickó szavai után ez már végképp egyértelművé válik. A szívvel szépen mindenkit feléleszt, Rosettát fel is segíti, majd visszasüllyeszti a táskájába, ki tudja mikor jön még jó, bár lehet, hogy csak itt funkcionál ebben a formában. Azért lenne még kérdése, de nem most van itt az ideje. Bólint a férfi felé, szívesen tanul, bár neki még nagyon újak ezek a dzsinnes helyzetek, hiszen nem rég tudta csak meg, hogy kiféle, miféle. Visszatérnek mindenesetre az iskolába, a szajrét pedig természetesen bezsebeli.*
//Köszi a mesét, nekem tetszett, érdekes volt, és jó, hogy Vaszival jöttem a dzsinnes sztorira. // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:10 pm | |
| The member ' Katherine Goldenlane' has done the following action : Roll dices'Tízoldalú' : Result :  _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Katherine Goldenlane


Hozzászólások száma: 48 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:10 pm | |
| //Nagyon szépen köszönöm a mesét, igazán érdekes volt^^ Ha nem gond, most adós maradok a záróval, majd babát visszük esti sétára, Cir viszont még ír, pápá// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:10 pm | |
| The member ' Yeo Jung-hwa' has done the following action : Roll dices'Tízoldalú' : Result :  _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Yeo Jung-hwa


Hozzászólások száma: 160 Kaszt:  Üzenőláda: Hua Xiangfeng multija
Cheonnyeon bawi

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:10 pm | |
| *Mintha egy álomból ébredne fel... Kinyitja a szemét, és felül. Úgy tűnik, mindenki jól van, és magához is tért. Kimennek az aranycsarnokból, újra ráülnek a repülőszőnyegre, és visszarepülnek az iskolába. Miután leszállt a szőnyegről, elkezd gondolkozni. Nem volt rossz ez a szakkör, nagyon is tetszett neki. Még akkor is, ha majdnem meghalt. A tanár mondatát nem tudja mire vélni, de nem is törődik most vele. Ha jelentősége lesz, akkor megtudják úgyis. Elköszön a többiektől, és elindul a kúriába. Nincs kedve beszélgetni még mindig.*
//Köszi a mesét, nagyon élveztem. // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:09 pm | |
| The member ' Ethan Young' has done the following action : Roll dices'Tízoldalú' : Result :  _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:09 pm | |
| *Nem is tudja, hogy halott volt - azt hiszi, csak az ájult állapotból ébred, mikor Vaszilij felkelti őt a Homokszívvel. Meglepődik azon, hogy Laura rajta fekszik, hiszen nem tudja, hogy a lánnyal is történt valami. Először kicsit megszorongatja, megöleli, még a haját is összeborzolja, aztán óvatosan letolja magáról, feláll, és felsegíti a másikat is. Tudja, persze, hogy fel tudna állni egyedül, de azért mégis.* - Na, minden rendben van? Mi történt itt? *Kérdezget, és Laurának visszafelé alighanem lesz ideje elmondani a szőnyegen mindent, hiszen Ethan mellé ül le. Aztán visszaérnek az udvarra, ahol a dzsinn kijelentésére a szemöldökét ráncolja.* - Na ezzel most mit kezdjünk? *Érdeklődik, aztán megvonja a vállát, és részéről ő a relikviával a kezében visszasétál a kúriába.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:03 pm | |
| *Avanish már akkor látta, hogy baj lesz, amikor feltűnt neki, hogy kevesebb diák érkezett meg, mint amennyinek kellett volna. Sok ideje nincs ezen elgondolkodni, mert ekkor kiszabadul Azirath. Dühös pillantást vet a kékbőrű lényre, majd leugrik az aranykupacról. Őt is kikerüli az átok, nem hat rá.* Úgy tűnik akkor kevésnek bizonyult annak a kis tolvajnak a mesterkedése. *Mondja Avanish és felemeli a fekete lámpást, majd elkezd egy varázsigét mormolni, aminek hatására Azirath szemei kitágulnak.* Neeee.... a láda sem tartott vissza. A lámpás sem fog... egyszer visszajövök érted drága testvérem és megismered az igazi dzsinnek hatalmát. Ascariel úgy tűnik elfeledtetett veled pár dolgot... *Ordítja eszelősen Azirath és őrült nevetéssel füstszerűanyaggá válva beszippantja őt a lámpás. Természetesen egy ilyen dzsinn vaázslata ellen a trükkmester erő is vajmi keveset ér, így igen, halottak az emberek. Miután a fekete lámpás már elfogta Azirathot Avanish Vaszilijhez fordul, akinek a Relikviamester varázslata ezúttal nem működik, de nem is kell működjön, mert Avanish ügyes volt.* Nocsak... *Jegyzi meg, ami egyértelműen arra utal, hogy Avanish megbizonyosodott róla, hogy Vaszilij félig dzsinn, azért nem hatott rá az átok.* Menj mindenkihez oda és érintsd meg őket a Homokszívvel -tudom, hogy nálad van-, akkor életre kelnek. Majd én megtanítalak mindenre, amit a dzsinnvarázsról tudni kell. *Utasítja az allidonos fiút, majd Katherinehez megy, aki dermedten áll éppen ott ahol van.* Megfertőzött téged Azirath hatalma. Nem tudom mi lesz veled, de ezektől megszabadítalak. *Mondja neki Avanish, majd lehull a mágikus bilincs.* Nem vagyok benen biztos, hogy életben fogsz maradni... *Teszi hozzá, de egyelőre Katherine jól érzi magát, újra érzi a hatalmát, de ki tudja milyen következményei lesznek a dolognak...
Miután mindenki életre kelt a Homokszív által, Avanish összetereli a népet. Az Aranycsarnokot lezárja (persze miután pár értékes relikviát elvett onnan) és a repülőszőnyegge visszarepül a Nezabarba. A földetérés előtt a diákokhoz fordul* Ezeregy éjszaka... *csak ennyit mond, majd mikor mindenki leszállt már el is suhan a sátra felé. Íme hát a Nezabar egyik új tanára. Remek tanévnek nézünk elébe...*
//A mesének vége, remélem tetszett! Mindenki dobjon 10-oldalú kockával egy százalékot és akkor majd megnézem ki mit kap és értesítelek benneteket róla.// _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Regina Ruosin


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1106 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok! És bárkinek segítek.^^

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:00 pm | |
| [Aranycsarnok] *Hát a varázslat hatástalan. De végre akkor körülnézhet. Vagy mégsem? Nem, mert a terem közepén lévő ládából előbukkan Azirath. Akit eddig nem ismer. Nem sokat tud, gondolkozni, mert Ethan eldobása után rá is rámegy egy átok. Egy halálos átok. Utolsó tevékenységeként ezt mondja.*-Dasertium!*Ha minden igaz egy rablánc jelenik meg a dzsinnen.*
//Rablánc átok: Nagyon előnyös varázslat arra az esetre ha előnyhöz akarunk jutni egy harcba. Ellenfelünket tudjuk vele mozgásképtelenné tenni, mégpedig úgy hogy láncokat idézünk meg körülötte amik rátekerednek a végtagjaira. A mozgásképtelen ember, kiszolgáltatott ezáltal pánik kel benne így egyszerűbb a legyőzése. A varázslat több fontos részből áll mindenek előtt a célszemély leláncolásából. Ilyenkor még csak korlátozott a mozgásába, a láncok szorítását illetve enyhítését már a mágus végzi erre külön két segéd varázsige szolgál. Vigyázat, a láncok szorítását akár a végtelenségig is lehet húzni egészen addig ameddig az ellenfél már mozdulni se bír. Teljesen ki lehet vele feszíteni. Bár ezt az átkot is meg lehet törni varázslattal ám fizikailag ritka nagy erő kell hogy valaki önmaga erejéből tépje el a láncokat. Egy átalag ember legyen erős biztosan nem tud szabadulni belőle.// _________________ Regina hamar elvesztette szüleit. Ezért gyermekkorát egy árvaházban töltötte. Mikor a Ruosin család magához vette, rengeteget tanult különféle mágiákról. Három nyelven beszél az anyanyelvén (francia) kívül. Bolgárul, németül és olaszul. Szeret emberek között lenni. És bárkivel, bárhol, bármilyen módon el tud beszélgetni. Mindenkivel tisztelettudó. Azonban van egy nagyon rossz hibája: erősnek mutatja magát, pedig igazából nem az. Minden sértés nagyon megbántja. Ha tehát találkozol vele, vigyázz mit mondasz!
|
|  | | Vaszilij Potrevszkij


Minősítés:  Hozzászólások száma: 348 Kaszt:  Üzenőláda: 
Az én színem a darkkhaki.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 6:00 pm | |
| *Begyorsulnak az események, kincsek, arany, és a tanár úr, aki még ugye nem is tuti, hogy tanár, de az árnyat sikerül legyőzni. Ám ez semmi, mert előkerül a főgonosz és még pont nem tanultak a gonosz dzsinnekről sajnos, ami elég nagy hátrány jelen esetben, mert hiába, hogy ő fél-dzsinn nem sokat tud a saját fajtájáról, hiszen apuci elég korán ott hagyta a családjának és nem is olyan régen derült csak ki, hogy a szülei közül csak az anyja vérszerinti, az apja nevelő apa, bár ettől függetlenül ugyanannyira szereti. Nem is nagyon tudja követni az eseményeket, de annyi biztos hogy úgy fest mindenki holtan esik össze, őt és a vörös lányt leszámítva, akinek még a nevét sem tudja, hiszen csak a történet elején találkoztak.* -Mi a...? *Először arra tippel, hogy nála van a szív és azért nem halt meg, ám Rosettánál is van egy, bár az tönkre ment már. Aztán a leányzó szavai...talán ez lesz a jó megoldás? Ő egyelőre tényleg nem tudja mit tegyen, megpróbál a lámpásra hatni relikviamesterként, hátha esetleg meg tudja zavarni, netán tönkre tenni, így a dzsinn is elpusztul.*
//Relikviamester 5. szint: 15 % esély van rá, hogy az ellened használt tárgy csődöt mond (amit az ellenfeled használ). <- Mesén ugye nem dobunk, de e téren a lámpás is ellen használt tárgynak mondható.// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:59 pm | |
| *Felszisszen, mikor Katherine mégis megérinti a falat, de nem sok ideje van reagálni. Az Aranycsarnokba kerülnek, ahol a dzsinn őt hozzá is vágja az egyik ládának, és öszeesik. Így a többi eseményt már nem is érzékeli, hiszen eszméletlenül elég nehéz lenne... Azt sem érzékeli, hogy Laura rávetődik és átöleli, pedig akkor minden bizonnyal elkapná a lányt. Így hát... még a halál sem fáj, hiszen... eszméletlen, nem is tud róla, hogy már nem fog ebből felkelni többet.* |
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4214 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:59 pm | |
| *Olyan gyorsan történnek az események, hogy a lány csak kapkodni tudja a fejét ide-oda, és próbál nem lemaradni tőlük. Gyorsan a gonosz dzsinnre szegezi a pálcáját, majd egy fejre fordított háromszöget rajzol, hozzá pedig egy kört.* - Pluvia Flamma. *Mondja ki az igét is, és reménykedik benne, hogy azért ez valamit használ. Vagy valahogy együttesen a többiek erejével. Ha pedig nem, akkor megpróbál körbenézni, észrevétlenül, hátha talál valamit, ami a hasznára lehet.*
// Tűzeső(EHM): Az adott területen a célszemély(ek)re apró lángcsóvák, tüzecskék kezdenek hullani néhány méter magasságból. Mivel kicsik ugyan, de nagyon sokan vannak, kikerülni őket szinte lehetetlen, maximum elhagyni az adott területet, de égési sérülés nélkül ez sem egyszerű. Ez a terület kezdetben egy négyzetméter, magasabb szinten viszont akár teljes seregeket meg lehet perzselni. Nem kimondottan gyilkolásra van, inkább csak kisebb égési sebeket ejt, de persze ha valakire sokáig zuhog a tűzeső, bele is halhat. // |
|  | | Yeo Jung-hwa


Hozzászólások száma: 160 Kaszt:  Üzenőláda: Hua Xiangfeng multija
Cheonnyeon bawi

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:58 pm | |
| *Bemennek az Aranycsarnokba. Nagyon tetszik neki, amit lát. Érdekelték az ilyen dolgok, sőt, még most is érdeklik. Nem nyúl semmihez, elvégre nem azért vannak itt. Ekkor a terem közepén lévő láda felpattan, és kijön belőle valami. Egy újabb dzsinn. Bizonyára ő az, akinek nem lett volna szabad visszatérnie, ahogy a gólemek mondták. Befutnak társaik is, Jung-hwa már teljesen elfelejtette, hogy ők is velük jöttek, csak éppen más úton mentek. Csak figyeli, ahogy a halálos varázslat kiszabadul a dzsinn kezéből, és elér majdnem mindenkit, köztük őt is. Aztán pedig csak az üresség...* |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:57 pm | |
| *Ahogy mind belépnek a csarnokba, és nem is nagyon akad idejük álmélkodni, mert a doboztető felpattan, és már elő is kerül a csúnya dzsinn, akit nem szabad kiszabadítani. Majd amikor Ethan átrepül a termen, Laura azonnal felé vet magát, és rohan utána, míg a dzsinn beszél, így tuti el is érné, ha nem történne hirtelen valami. A lány nem is érti, hogy mi történik, csak minden nagyon lelassul körülötte. Minden szín elveszik, és mintha egy rossz fekete-fehér filmet nézne, aminek lassan elszakadna a szalagja, és a szereplők benne kihullanának a vászonról. Csak utána két pillanattal jön rá, hogy ezt az érzést nagyon is jól ismeri. Lábai ugyan már nem tartják meg rendesen, de a lendület még pont elég arra, hogy végül egyenesen Ethanon landoljon. Gyakorlatilag telibe rajta fekszik, a fehér haja mindent elborít, és ha a fiú eszméleténél lenne, hallaná a lány utolsó szavait.* - Hát megint... itt vagy... értem... *Majd hangja elcsuklik, és nem szólal meg többet, nem moccan. A féldémonon fekve, félig őt ölelve érte el a vége. Megint.* |
|  | | Lorraine Betranche


Hozzászólások száma: 336 Msn: foldibianka15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: "Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy"
(Thomas Alva Edison)

Ferme les yeux et le monde devient celui que tu veux
Chopin Nocturne in C sharp Minor
Titulus : A BENE klub alelnöke
Titulus : Anyuci pici lánya
Titulus : Kis kémiás
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:57 pm | |
| *Drámai pillanat ez. A jósmágiának köszönhetően Lorr meglátja a saját halála pillanatát.Remegő testel lép be az Aranycsarnokba aminek gyönyörű fényei élőben is lenyűgözik pedig épp az imént látta a 3D-s képen. Olyan ez mint a halálsor. Tétlenül mész végig a folyosón és tudod, hogy már semmit sem tehetsz. Pár perc elteltével az eddig kedvesnek tűnő Azirath végső csapást mér Lorr-ra és társaira két ember kivételével*
A hozzászólást Lorraine Betranche összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 18, 2011 5:59 pm-kor. |
|  | | Katherine Goldenlane


Hozzászólások száma: 48 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:56 pm | |
| *Beleütne a falba, és úgy tűnik, ez lesz mindenki veszte. Sejtette ő hogy csapda, de ennyire nem volt okos, hogy kilogikázza tettei súlyát. Egyből bilincsben találja magát, amit elkezd rángatni, mint a barom. Könny gyűlik a szemébe, ahogy zokogva dobálni kezdi magát vergődve.* Neee... nem teheted ezt... *Tehetetlenül nézi, ahogy az effrit (gonosz dzsinn) végigszáguld mindenkin, elvéve az életüket. Aztán eszébe jut valami.* A lámpásodnak most nincsen gazdája, tehát kinevezem magam a lámpa úrnőjének. És a lámpa szerződése értelmében... Azt kívánom, hogy ez a mai szakkör ne történjen meg. Mintha nem is tudott volna róla senki. Kívánom! Szolga, teljesítsd az óhajom, én kívánom ezt, a gazdád! |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:52 pm | |
| *Az események gyorsan pörögnek, mindenesetre valami dzsinn kiszabadul és fgolyul ejt egy lányt, akivel már egyszer valahol találkozott. Mindenesetre hallja annak a szavait, aztán a bácsika kezéből valami varázslat szabadul fel, de a lány sem szórakozik. Trükkmesteri képességeit riadóztatja, éteri fényt küld a dzsinn felé, mellyel ha jól sikerül még fájdalmat is tud neki okozni, de ha azt nem is bántani biztos bántja a szemét. Aztán persze ki tudja mennyit ér Miss Watson varázslata egy Dzsinn ellen, mindegy Ő azért próbálkozott azt meg azért szabad. Erősen koncentrál meg azért a fénymágia elég jól megy a kisasszonynak... Ha nem sikerül a varázslata, akkor pedig az Élete itt véget ér...*
// Trükkmester: 5. szint: Illúzióként képes bármilyen személyt lemásolni teljes mértékben, kivéve hang. Bármilyen méretű állatokat képes létrehozni, kivéve mágikus állatok pl. sárkány. Ezek egészen élethűek, erőteljes sebzéssel bírnak. Fénysugár: Ellenfél elvakítása, ezzel fizikai támadásokat hátráltathat, és maga a fénysugár fájdalmat is okoz, annyira éles. Közepes szintű vámpírokat elűz.//
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:44 pm | |
| [Aranycsarnok] *Avanish természetesen mindent tud, mindent lát, nem kell neki nagy kunszt, hogy a veszélyt megérezze és mielőtt az árny bántaná őt ő már nincs is ott, így nem lesz semmi baja. Rosetat azért nagyon ügyesen eltűntei az árnyat az éteri fénnyel. A beérkező diákok, akik a Selyemösvényen érkeztek ide láthatják Abbasin városának Aranycsarnokát belülről is. Mindeütt kincsek, aranyrudak, ékszeres ládák, rubin, gyémánt... minden, ami ma egy embert boldoggá tenne. Avanish a dzsinn azonban nincs sehol, pontosabban nem veszik észre először a diákok, pedig itt van, csak egy hátrébb lévő, aranypénzkupacon ül kezében egy fekete lámpással. Olyan igazi dzsinnes lámpással. A diákoknak sok idejük nincs álmélkodni, mert a következő pillanatban a terem közepén lévő láda teteje hirtelen feltámad és fekete füstszerű valami száll ki belőle és materializálódik egy humanoid lény formájára, de nem ember ő, hanem egy kékbőrű dzsinn. Hogy hogyan is lehetséges ez? Katherine nem talált semmi csapdát, hanem koncentrált erőlökött, de 2 centire a faltól lelassult ütése és mégiscsak megérintette a falat.* Végre szabadon... *Ordít fel Azirath és ördögien felnevet. Akik a folyosón voltak ők is megjelennek a láda előtt, de Katherinán mágikusan fénylő bilincs van.* Ajjaj... úgy tűnik egy mágus puszta érintése elég volt, hogy kiszabaduljak és most a foglyom!!!! *Ordítozik tovább Azirath, majd Ethanra néz.* Hát igen... fénygömbként nehéz lett volna bántanom téged, de így... *Mondja, majd pöccint a levegőben, mire Ethan átrepül a termen és és nekiesik egy keményfaládának, eszméletét is elvesztve. Katherine képtelen varázsolni. A gonosz dzsinn pedig összeteszi két tenyerét és felfénylik a keze, majd szabadjára enegdi a varázslatot, ami körbejár a teremben, de Vaszilijt és Katherinet kikerülve mindenkihez odamegy és eléri őket: az ő életük itt vége szakad Azirath halálos varázslata végett.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Yeo Jung-hwa


Hozzászólások száma: 160 Kaszt:  Üzenőláda: Hua Xiangfeng multija
Cheonnyeon bawi

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:38 pm | |
| *Sikerült a gyógyítása szerencsére. Azt mindenesetre megállapította, hogy utálja a sivatagot. Azért sajnálja,hogy a gólemek elpusztításában nem tudott részt venni. Az utolsó szellem mondata még egy jó ideig a fülében visszahangzik. Ilyenkor szokott jönni, hogy nem is annak kell hinni, akiről azt hiszik, hogy hinni kell. A szélvihar láttán azonban elindul, mert nem akarja, hogy az betemesse. Mikor megérkeznek, egy ideig még gyönyörködik az aranycsarnokban. Pont olyan, amilyennek elképzelte. Ő is látja az árnyat a férfi mögött, de nem érzi szükségesnek, hogy rákiabáljon, ha egyszer már megtették helyette többen is.*
//Bocsánat, hogy későn küldtem, de kétszer is kitöröltem a hszt.:S// |
|  | | Rosetta Waylan


Hozzászólások száma: 6147 Msn: perlita6@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:37 pm | |
| [Ösvény]
*Elpusztul a két gólem, de egyszerűen hihetetlenül rossz előérzete van a koboldlánynak, ugyanis ő igen is alku párti, és nem akarta őket elpusztítani. A megroncsolódott fém valamit, ami az az úgymond szív, a koboldlány egy védőkesztyűvel felvesz, és elkezd vizsgálgatni. Hogyha Vaszilij nem tartogatja a szájába az épebb szívet, akkor azt teszi el, - de mint kiderült, a fiú megtartja azt és ő vizsgálja meg. A csoffadtabbat egy külön zsákocskába elteszi, emlék, ráadásul ki tudja, hogy apja meg tudja e javítani. Csillogott, szerkezet is, ő meg kobold, hát persze, hogy elteszi. Aztán kénytelenek tovább menni, hiszen terelgetik őket...* - Azirath? *Visszhangozza a koboldlány, miközben tovább haladnak, és egyre jobban kezd elgondolkozni, hogy igazából ki a fene is lehet az. Mivel a növényzetre most nem számíthat, csak hogyha szépen leás egy kicsivel mélyebbre és maga akar szemcsékből kinöveszteni... De nem, most nem ez a leghőbb vágya, nem távolodik el attól, amit hallottak. Aranycsarnok, tárgyak, de a tárgyak nem mindig jó hatásúak, habár ez rá úgy se lenne érvényes, hiszen relikvia mester. Aztán ha érzékelt, akkor kiszúrja azt is, aki idehozta őket, és persze a sötét árnyat is. És mit kell csinálni a sötét árnnyal, a sikoltozáson kívül? Fény!, megvilágítani és egyben elriasztani, vagy ilyesmi, szóval sietős léptekkel közelítve pattintja fel a jól megismert medálját..*
// Surranó miatt kettő: 1, Relikvimaester, 4. szint: Az önálló akarattal rendelkező tárgyak nem tudják rákényszeríteni az akaratukat, és még akkor is képes használni ezeket, ha direkt más számára készítették. 10 méter sugarú körben pontosan tudja, hogy milyen varázstárgyak vannak, és azt is megérzi, ha valaki használni akar egy ilyet. 2, közelebb megy és kipattintja A Fényhozót(medál), ami azt jelenti, hogy Éteri fényt "varázsol" igazából. (Ez egy olyan erőteljes fénymágia fajta, ami bármilyen élőholtat könnyedén elűz, vagy távol tart. Valamennyit veszítenek mágikus erejükből, de sajnos bele nem halnak, ehhez később kombinálni kell valami mással. Az éteri fény hasonlatos a napfényhez, de pl. egy vámpírt nem porlaszt el, viszont az veszít erejéből, és a fény hatása alatt sebezhetőbbé válik. Minél jobban koncentrálnak annál nagyobb területet tisztíthatnak meg vele. Menekülésre kiválóan alkalmas. Egyszerű állatokat is elvakíthatunk vele egy időre, tehát állatok ellen is alkalmazható, hogy segítse a menekülést. Előrefelé hat, de minél jobban koncentrálnak annál nagyobb területen. ) // _________________ Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.
Aurora Valanthe Mediaris
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:31 pm | |
| [Aranycsarnok]
*A gólemek szépen szétporladnak, és Laura már nem is nagyon tudja megnézni, hogy mi tartotta őket össze, így elindul a kis csapat az elsüllyedt város felé. Közben azon gondolkodzik, hogy Azirathnak mit is nem szabad? Első gondolata, hogy kiszabadulni. Elvégre ennek lenne értelme... Aránylag hamar oda is érnek, és a félig homokkal betemetett épületekre, és a középen teljesen kiemelt Aranycsarnokra pillanatokig csillogó szemekkel bámul, hiszen az hatalmas, és gyönyörű. Mindig is tetszett neki a keleti stílusú építészet, és ez a táj elvarázsolja. Persze bámészkodás közben halad azért, csak kicsit lassabban. Majd amikor meglátja, hogy a férfi mögött, aki elhozta ide őket, materializálódni kezd valami, azonnal megszólal, és a kutyáinak parancsol, akik elvileg még mindig megvannak, és ha jól számolom, még mindig vagy 5-6 percig értelmesek maradnak.* - Védjétek meg! *És mivel szuperkutyok, elvileg oda is tudnak érni, és ha más nem, a dzsinnt teperik le, hogy elszálljon felette a durva átok, karom, égető tekintet, vagy mit tudom én, hogy mi készül. Amúgyis, már egy csomóan szóltak a tanárúrnak, de még nem sokan tettek is valamit a túlélése érdekében. Ami végülis érthető is, elvégre az árnyalak arrébb libbenésével szerencsétlen tanárt kapná telibe az átok, amivel őt akarják védeni.* |
|  | | Regina Ruosin


Minősítés:  Hozzászólások száma: 1106 Msn: zelenyanszki.dorka@gmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Bárkivel szívesen játszok! És bárkinek segítek.^^

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:31 pm | |
| [Abbasin] *Nos, a gólemeket elintézték. Ezután egy szélvihar egyenesen a városba repíti őket. Próbál ellenkezni, de nem sikerül, bizonyára mágikus szélviharba kerültek. De amikor a városba érnek, elégedetten mosolyog. Az aranycsarnok elé érkeznek, ami előtt, valószínűleg Avanish áll. Majd jön a fekete árnyalak. Caryl megpróbál láthatatlanná lenni.*-Obscuris!*Mondja ki a varázsigét, és ha sikerül, megpróbálja megközelíteni a két alakot.*
//Láthatatlanság: A név magáért beszél, képesek lehetünk a mágia segítségével láthatatlanná válni külső szemlélők számára, vagy tárgyakat tehetünk láthatatlanná, pl. hathatós csapdákat, rejteni való kincseket. Nem konkrétan mi válunk láthatatlanná, hanem olyan módon befolyásoljuk azok tekintetét, akik ránk, vagy az adott tárgyra tekintenek, mintha kikapcsolnánk a látást a fejükben, amikor arra fókuszálnak. Egyszerűen képtelen lesz felfogni a látványunkat, aki minket néz, e miatt átlát rajtunk. Erős mágus asztrál-mentál mágus természetesen érzékelheti a zavart a térben, de csak, ha pár pillanatig azt a pontot nézi, ahol mi állunk. A láthatatlanság kezdetben csak a szem elől véd, később a fül sem lesz képes ránk hangolódni, így mozgás is lehetséges közben.// _________________ Regina hamar elvesztette szüleit. Ezért gyermekkorát egy árvaházban töltötte. Mikor a Ruosin család magához vette, rengeteget tanult különféle mágiákról. Három nyelven beszél az anyanyelvén (francia) kívül. Bolgárul, németül és olaszul. Szeret emberek között lenni. És bárkivel, bárhol, bármilyen módon el tud beszélgetni. Mindenkivel tisztelettudó. Azonban van egy nagyon rossz hibája: erősnek mutatja magát, pedig igazából nem az. Minden sértés nagyon megbántja. Ha tehát találkozol vele, vigyázz mit mondasz!
A hozzászólást Caryl Sheila Wulner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 18, 2011 5:32 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:30 pm | |
| [Oázis/Gödör - Katherine, Lorraine]
*Nem gondol szélhámosokra, hiszen azért annál csak jobban őrzik az iskolát, hogy egy szélhámos csak úgy elvihessen magával egy nagy csapat diákot bárhová. Na meg akkor hol volt a tanár? Szóval nem jut eszébe, hogy a férfi ne lenne az iskola alkalmazottja. Megérkeznek aztán a tenyérnyomokhoz, mire felvonja a szemöldökét.* - Persze, ebben az alakodban. És mi van, ha a tenyérnyomokkal neked adunk valami erősebb alakot, amiben megölsz bennünket? *Vonja fel a szemöldökét, majd ő is épp az előretekintésre gondol, de Lorraine elsüti előtte, így csak figyeli a képet, majd Katherine-hez hasonlóan igyekszik körülnézni, hátha találnak valamit. Bár lehet, hogy a kép után nem is lesz erre szükség...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:30 pm | |
| [Vasziékkal, szóóval az aranycsarnok]
*Kinyírják a gólemeket, majd még az utolsó ordításra kirázza a hideg a lányt. Nem szereti az ilyen erős hangokat, na... Mindenesetre hatalmas szél támad mely a város, vagyis inkább a csarnok, szóval a lényeg, hogy a cél felé viszi őket a szél. A lány megpillantja a Keleti csodát, mire a szíve egy hatalmasat dobban. Igen kicsit nagyon oda van Indiáért meg még a többi ilyen dologért. A szőkeség besétál a csarnokba és megpillantja azt, aki idehozta őket. A tanár mögött mintha lenne valaki, de annyira világos minden, hogy alig lát valamit.* - Vigyázzon, ott mögötte. *Kiálltja a lány, egyelőre nem tesz semmit. Nem akarja, hogy esetleg a tanárt találja el vagy bármi ilyesmi.*
|
|  | | Katherine Goldenlane


Hozzászólások száma: 48 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Szaud-Arábia Csüt. Aug. 18, 2011 5:29 pm | |
| [oázis - Ítün]
*Bólogat Ethan szavaira, és megvonja a vállát, ő is reméli, hogy majd útközben kapnak instrukciókat. Szívesen megmentené a társait, ám ez így túl lineáris. Nem véletlen, hogy a lány állandóan dilemmák között örlődik, hiszen a saját életét mentse, avagy másokét? Főleg egy olyan valaki szavára, akit sosem látott, csak egy gömbből halotta.* Ez így nekem kissé gyanus... *önti szavakba kétségeit, miközben beérnek a tenyeres helyre.* Én nem fogom megérinteni, meglátjuk hogy mi lesz. *Közli a fiúval, és inkább megpróbál rejtett ajtót keresni, vagy valami titkos járatot. Ha végképp nem talál, akkor begörbíti ujjait, fókuszál a pszionikus mágia erejére, majd energiamágus képességére, és tiszta erővel beüti a tenyeres helyet. El kell pusztítani a dolgot, hátha azzal érvényt nyernek kétségei*
//Energiamágus 5. szint: koncentrált erőlökés.// |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|