
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17915 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 8:46 am | |
| First topic message reminder :
Ez a különálló kis rendezvény épület központi terme. Egy ovális, kereded belsőre kiépített bálterem. A szélén akadnak ugyan székek, de nem túl sok, hisz ez a terem nem ücsörgésre lett kitalálva. Középen csak úgy csillog-villog a táncparkett, és egy nem túl ronda csillár is lóg a plafon közepéről. A széleken sorban asztalok is húzódnak tele étellel-itallal a tánc közben megéhezők számára. Az ajtóval szemközt egy kisebb pódium foglal helyet a tanári asztal számára, és a bálkirály, -királynő nyertes kihírdetésére. _________________ 567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit. Előtörténet
|
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:05 pm | |
| *Napuff, már megint táncolnak, úgy látszik ez lassan hagyomány lesz náluk... bár ez még csak a második táncuk, már amire emlékeznek, de a többi nem is közönség előtt volt, na. Kicsit bizonytalanul lépeget, próbálván felidézni a múltkori tánclépéseket, de többször néz a lábukra, mint fel, a fiú arcára, mert azért nem akarja letarolni, mint egy buldózer... amiről Jack valószínűleg azt se tudja, hogy mi az, de sebaj. Az újabb kérdésre fölpislog aztán Jackre már, mire persze rá is lép a lábára...* - Bocs. És tőlem mehetünk, ha ennyire ragaszkodsz ahhoz a tetováláshoz... *Lilith meg csak a szemeit forgatva nézegeti a párost, sebaj, ha őket nem zavarja, hogy már megint tömegben alakítanak, őt miért zavarja...?* |
|  | | Ekaterina Yosif

Hozzászólások száma: 99 Msn: galambosildiko@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Várom a bátor játékosokat^^
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:05 pm | |
| *Táncolnak. na jó, ezt nem lehet annak nevezni, inkább csak lépkednek gymással szemben, még mindig a sokk hatása alatt. Ő legalább is. De a táncnak úgy tűnik hamar vége. Valahol nem bánja, mert kellemetlen neki, ha táncolnia kell. ha zsonglőrködni kell, vagy bármi más mutatványt megcsinálni oké. De a tánc.... Mikor végre vége a táncnak, Ekaterina elmosolyodik, és próbál udvarias lenni* - Köszönöm Kedves... Lawrence. Köszönöm nem kérek semmit. AZt hiszem a legjobb és legokosabb ha a szobámba térek, hiszen.. meghúztama bokám a vízesésnél* hazudja, de ez a kegyes hazugság talán eltünteti őt inen. Aztán még egyszer köszönetet mond a fiúnak a táncért, és már a teremben sincs* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:03 pm | |
| *Lassan elmosolyodik, közbe hallgajta a zenét, igazán szép Mika szereti a komolyzenét valahogy szerinte sok érzelem van bennük. Lex válaszára lágy mosoly kúszik az arcára közbe ujjaival lassan átszövi a lány újjait*-Köszönöm*mondja mosolyogva majd szinpadias főhajtás a lány előtt. Különös módon az álltalába komor és sötét kinézetű srác mennyire meg tud változni a lány közelségébe... Lassan elérik a tánc persze amikor be is lehet csatlakozni közbe lassan egyik kezét a lány derekára helyezi másikkal a kezét fogja, reméli hogy ténleg nem felejtett olyan sokat a tánc tudásából ami már régen nem volt használva node most önfeledt hagyja hogy a zene vezesse közbe megkezdődik a tánc is. Miközbe táncolnak a srác a lány szemeibe néz*-Szép ez az este*mondja mosolyogva miközbe kicsit jobban végig futtatja a szemét a lányon, a kirándulás utáni nyugalom most érkezik meg a srác lelkébe, csak lágy pillantásokkal néz Lex szemeibe*-Tudod töbször is elmehetnénk táncolni kár hogy nincs olyan sok bál*mondja kicsit dorombolósan mélyebb hangon* |
|  | | Ayla Madyzyn


Hozzászólások száma: 3107 Kaszt:  Üzenőláda:
"Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzeted!"

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:02 pm | |
| |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:02 pm | |
| *Bemutatkozik egymásnak a két srác, de Lyrának most igazán semmihez nincs kedve.. Ő is volt már bálkirálynő, még mikor Zoroval voltak. Megtapsolja a párost, és nézi a táncukat. Nem iasmeri őket, de mikor George táncolni hívja csak megrázza a fejét.* Ne haragudj, nem vagyok valami jól, talán máskor.. Legyetek jók, sziasztok.. *Köszön el a két fiútól, miközben feláll, majd még egy halvány mosolyt elenged, és sarkon fordul. Persze Likőr követi, együtt hagyják el a termet, sé veszik a kúria felé az irányt.*
//sajna csak a végére értem ide, de jó volt, köszi^^// |
|  | | Angelina Mary Black Diák

Hozzászólások száma: 1292 Kaszt:  Üzenőláda: Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:01 pm | |
| *Angelina örül az eredményhírdetésnek, igazán jól kiválasztották a bálkirályt, meg a bálkirálynõt. Nagy taps tört ki hirtelen. Angelinának ekkot jut eszébe az otthagyott Oscar. Odapillant, de nem látja sehol sem. Végig néz a termen, és látja, hogy a többi daimonnal tapsol. Angelina int Rose-nek, hogy inkább kimegy az udvarra, de lehet hogy már nem megy vissza, mert nincs is táncpartnere, és nem is nagyon lett volna most bárkivel is táncolnia. Köpönyegét megint vállára vette, és szótlanul kiment a terembõl, ezt már daimonja is látta. De hamarosan vége is van a bálnak, így nincs miért visszajönnie.*
//Jó bál volt, és a mese is klassz volt... // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:00 pm | |
| *Visszatartja a levegőt, és mikor nem Sheidy nevét hallja meg, megkönnyebbülten kifújja. Ekaterinát nem ismeri, csak látásból, de sebaj. Egy tánc, és ennyi az egész. Megvárja, amíg a lány kijön, majd kissé meghajol előtte, és kezet csókol neki.* - Gratulálok a királynőnek... *Duruzsolja, ahogy otthon tanították neki, majd, ha minden igaz, táncolni kezdenek... Elég kényelmetlenül érzi magát, megpróbálja minél hamarabb letudni, de ettől függetlenül halvány mosollyal bólint.* - Köszönöm. *Mondja a gratulációra, aztán ha a táncnak vége, nem hagyja faképnél a lányt, az pofátlanság lenne, csak úgy...* - Esetleg hozhatok valamit inni a kisasszonynak? |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8709 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Az illatod olyan számomra mint a drog. A véred mint a saját ínyem szerint kevert heroin.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:00 pm | |
| *Látja, hogy Christ sokkolta a felkérést, és a szavakra csak biccent, majd, amint a kezében érzi a fiú kezét, felegyenesedik, és átvezeti a fiút a parkettre.* -Bocs, akkor maradjunk a Chrisnél. És nem zavar egy cseppet sem a lábtaposásod, de a múltkor is egészen hamar belejöttél. És inkább rajtam gyakorolj, mint Sheidyn. *mondja egy sunyi mosollyal, bár a szándékai nem is e körül mozognak. Ő csak táncolni szeretne Chrissel, aztán majd jöhet a keringő Arianával is, második lépésként. Mikor a táncparkettre érnek, szépen átkarolja a fiút, ahogy az a keringőnél illik.* -Mellesleg kaptam engedélyt. Lejössz velem ma a tretoválószalonba, ha megkérlek rá? *érdeklődik, miközben lassan vezetni kezdi a fiút a tánc alatt a megfelelő ütemben. Odron csak sunyin somolyog magában. Tudta, hogy a fiú reakciója ez lesz, és meg meri tenni a dolgokat, de ez a látvány neki mindent megért. Felmászik az asztalra, és szépen elkezd eszegetni valami finomat, miközben figyeli, ahogyan Jack és Chris táncol. Megint.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Rose Emily Scott Diák

Hozzászólások száma: 1681 Kaszt:  Üzenőláda: "Mindenki boldog akar lenni, senki sem akar fájdalmat.. ez érthető, de gondolj bele, szivárvány sem létezik eső nélkül." ^^
I could really use a wish right now ... <3
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 7:00 pm | |
| *Rose mosolyogva nézte Angelina-t.Kortyolt párat naracslevéből,majd vett pár ropit az asztalról.*-És?Fiú a láthatáron?*Hozta fel a lány azt a témát,amit barátnője utált.*-Jó,jó,csak vicc....*mondta nevetve,mikor meglátta barátnője arcát.Ekkor azonban megszólalt az igazgatói pár,és kijelentették,hogy ki a bálkirály és bálkirálynő.A lány mindkettőt megtapsolta,bár a bálkirálynál fancsali képet vágott...*-Hátt...*motyogta,és olyan képet vágott,mint aki mérget iszik.*-No...Jó este volt...Én viszont most megyek,kicsit késő van és amúgy is kellene még egy kicsit tanulni...*morogta kedvtelenül Rose,majd köpenyét hátára borította,elköszönt Angelina-tól és Zoro-tól,majd elindult az ajtó fele,és csendesen kilépett.*
//Nagyon jó volt a bál,és a kinti program iss...Kösziii... // |
|  | | Miranda Wilson Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1171 Msn: bogicica11@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:59 pm | |
| - Tudod mit Helenbleeejobb lessz ha elmész úgy sncs elég helly az egódnak ! *mondja majdnem kiabálva és gónyosan a számára utálatos lánynak majd egy ördögi vigyort küld az egoista lánynak majd vállatvonva elfordul a lánytól *
A hozzászólást Miranda Wilson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 13, 2009 7:01 pm-kor. |
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:57 pm | |
| *A következő pedig már a bálkirálynő. Kissé elfáradt már, így hát el is ment aludni.* |
|  | | Alexandra Sirov Diák

Hozzászólások száma: 1452 Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:57 pm | |
| *Kap egy adagnyi tapsot a bálkirálynő is, biccent a távozó igazgatóknak, tanerőknek, a Kékduna keringő hallatán pedig felelevenedik pár pillanatra a lány számára a tavalyi Halloween-i bál. Halovány mosoly költözik ajkaira, Mika szavai és kezére tapadü keze ragadják ki az emlékek tengeréből.* - Igen... *Pislog rá vágyakozóan és felőle akár már most is becsatlakozhatnak, hisz más is táncra perdül... Érdekes párok alakulnak.*
//Itt is köszi, nagyon jó volt (: //
A hozzászólást Alexandra Sirov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 13, 2009 6:58 pm-kor. |
|  | | George Darkrain - archiv Diák

Hozzászólások száma: 520 Msn: bakosbalazs@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: Sziasztok!
Ha szeretnétek játszani, akkor írjatok nyugodtan 
Naxisok előnyben, de írhat bárki 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:56 pm | |
| *Látja, hogy a lány szívesen elfogadja a vajsört, de nincsen valami jól, de ezért a hejet amit kinálnak neki azt elfogadja. Később amikor aztán a másik fiú is megjelenik, akkor csak egyszrűen köszön neki* Hali, George Darkrain*mondja, és a szakot azt nincs is kedve hozzátenni, inkább a lány felé fordul* Hát a suli az tetszik, jobb mint a Roxfort az m,ár most látszik, bár még nem sokfelé jártam*mondja majd látja a lány talán őszíntének tűnő mosolyát, és utána ő is tőle szokatlan módon, de megenged egy mosolyt, majd amikor aztán a gong-ot lehet hallani, akkor egy kicsit csöndben marad, a maga módján megtapsdolja a kihirdetett nyerteseket is, majd a táűncolásra kerül a sor, és ekkor gondol egyet, majd a lány felé fordul* Volna kedved egy tánchoz?*kérdezi meg tőle, miközben a szemeibe nézett* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:56 pm | |
| *Amikor Jack megjelenik mellette, már arra elkezd pislogni, hát még a felkérésre... arra egész konkrétan leesik az álla. Pár másodpercig csak pislogni tud, míg Lilith nemes egyszerűséggel leül a döbbenettől, úgy pislog fel a fiúkra, de sajnálatos módon tudja a választ, elvégre Chrisről van szó... aki bocsánatkérő mosollyal Sheidy felé fordul.* - Egy pillanat, és visszatérek, és természetesen veled is táncolok akkor. *Ad egy szájrapuszit a lánynak, majd színpadiasan Jack kezébe teszi jobb kezét.* - Ha nem szólítasz Strife-nak. És ha nem zavar, hogy széttaposom a lábad. *Kacsint a fiúra, de részéről mehet a tánc... ismét.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:55 pm | |
| *Örül hoyg a diákok visszatértek, lassan már elaludt, a zenétől, és attól a kevés menyniségű italtól, amit közben elfogyasztott. A bálkirályt és Királynőt megapsolja, d e táncukat már nem várja meg. Eltűnik, akár a kámfor* |
|  | | Ayla Madyzyn


Hozzászólások száma: 3107 Kaszt:  Üzenőláda:
"Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzeted!"

Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:55 pm | |
| *Ayla feláll megtapsolva a bál királyi párját és szépen végighallgatja a zenét. Nos, mivel nem tudja, hogy mi lesz ezután, így szépen marad egyedül és szürcsölgeti jól bevált narancslevét, mely vészesen fogy és a kedve rosszabb már nem is lehetne. Fogalma sincs, hogy miért, de egyszerre arra jött rá, hogy ezek az arcok ismeretlenek. Jó talán durva megfogalmazás, de jóformán senkit sem ismer, aki pedig igen jól szórakozik mással és tudja, hogy az ő társasága nem hiányzik ott. Partner nélkül úgy érzi, mintha egy elveszett cipő lenne és nem tudja merre van a párja, nem találja. Szinte magába dől és nézi a vidám társaságot, mely körülveszi és mind legalábbis a többség boldogan beszélget.* |
|  | | Kyo Nobory Diák

Hozzászólások száma: 181 Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:53 pm | |
| *Kyo már lassan kicsit rosszul érzi magát a kialakult helyzet miatt, ugyan modnahtni, hogy akét lány vitázik, de ebbe szegény japán ifjú is belekerült, lévén a kérdések számára tudnak égők lenni, őt hozzák kelelmetlen ehlyzetbe.*-hát, végülis ő se roszs fej. *VOnja meg a vállát, immáron jól hallhatóan, ám szinte azonnal erre rá, éárkezika bejelentés, hogy midnjárt királynő és királyhirdetés a bálra tekintve, és visszaérkeznek a kalandorok is.* -Áh, végre eredményhirdetés. *Fordul oda, amjd csöndben végighallgatja, persze közben fülel a lányok felé is.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8709 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Az illatod olyan számomra mint a drog. A véred mint a saját ínyem szerint kevert heroin.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:52 pm | |
| *Csak akkor eszmél fel, mikor az Allidonos szakvezető megszólal. A megjegyzésre, miszerint a kiránduláson jól érezték magukat, csak megforgatja a szemeit, majd felsóhajt, és felnéz. A bálkirály Lawrence, erre nem tud mit mondani. Kezeivel továbbra is támaszkodik az asztalnak, és csak figyeli, ahogyan Lawrence szépen lassan kisétál, és átveszi azt a hatalmas díjat. Utána Ekaterina sétál ki, hát hurrá. Aztán meghallja, hogy a számára nagyon is ismerős szám csendül fel, hát kiszemeli magának a tömegben Christ.* -Na msot figyelj. *szól le Odronnak, amjd lendületesen elrugaszkodik az asztaltól, és határozott léptekkel átvágva a termen, egyenesen Chris elé áll.* -Szépestét Strife. Szabad lesz egy táncra? *szemeiben sejtelmes fény csillan, ahogyan a köszöntés, majd a kérdés alatt szépen meghajol, balját a háta mögé téve, jobb kezét a fiú felé nyújtva, egyszóval szépen, szabályosan felkéri táncolni. Sheidy szava ez úttal nem nagyon érdekli, hiszen itt msot róla és Chrisről van szó.*
//Éljen DJ Sovalon!  // _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Atum Malah Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 883 Msn: ko_link@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Egyszer minden véget ér. Mi csak szereplők vagyunk a történetben, életünket könnyen kiolthatja egy nyílvessző vagy egy kő.

Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:51 pm | |
| *Mivel már nem történik semmi érdekes Atum hangtalanul távozik a teremből és elindul le a tópartra.* |
|  | | Ekaterina Yosif

Hozzászólások száma: 99 Msn: galambosildiko@windowslive.com Kaszt:  Üzenőláda: Várom a bátor játékosokat^^
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:51 pm | |
| *kihirdetik a bálkirályt.~ vele voltam egy csoportban a kalandtúrán~ Fut át az agyán, és fa arccal tapsolni kezd megszokásból, aztán rövid iidő múlva felcsendül az ő neve is. Tapsol tovább, kell két másodperc, mire leesik neki hogy az ő nevét mondták. Azonnal kipattannak a szemei. nagyon csodálkozik, merengve, mint aki álmodik lép ki a színre* -Köszönöm Igazgató asszony, és Igazgató úr!* hajt fejet elöttük, aztán a királyra néz.1 Te jó ég. Még hogy én táncolni. Most..~ De kénytelen lesz. Mosolyt eröltet a meglepeté shelyére, s hangulata fokozatosan jobb lesz. hagyja hogy a naxeldires fiú vezesse a tánc közben, de a meglepetéstől csak annnyit mond*- Gratulálok* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:50 pm | |
| *Szerencsére rendbeszedett alakba érkezik meg Lexel arcán kicsi mosoly játszadozik, ő is odamegy a lánnyal egy asztalhoz közbe hallja hogy ki lett hírdetve a bálkirály, tapsol eggyet közbe aprón mosolyog majd ismét Lexre pillant*-Szerintem is bár kicsit vizes kicsit nyirkos de nagyon jó volt*mondja mosolyogva a lánynak. bár látszik rajta hogy kicsit el van varázsolva node Mika is hiszen van is rá okuk, közbe kihirdetik a bálkirálynőt is, megint tapsol eggyet*-Azért itt sem állt meg a buli annyi biztos*mondja mosolyogva majd keze a lány kezére tapad és mosolyogva Lexre néz*-A bálkirály és királynő tánc után felkérhetem egy táncra a kishölgyet*kérdezi apró mosollyal a szája szélén közbe biccent a két távozó igazgató felé is*
\\ Mi köszi a szervezést \\
A hozzászólást Mika Alasein összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 13, 2009 6:53 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:50 pm | |
| *Usert elzavarták pedig élvezte a mesét, de azért Chris is visszatér a terembe a többiekkel együtt Sheidy oldalán, nyakában a medallionnal, már nem is vizes... Arianának int egyet, aki jól elvan azzal a sráccal, majd csak figyel az igazgatókra. Kihirdetik a bálkirályt, mire mosolyogva tapsol, és gratulál szobatársának, és magábanörül, hogy nem ő lett a bálkirály, mert enyhén szólva is letarolta volna a bálkirálynő lábát, nem tud táncolni, na. A bálkirálynőt is megtapsolja, majd Sheidyhez fordul.* - Kérsz valamit inni, ezután a kis kaland után?
//még maradok, de előre is köszi, jól éreztem/érzem magam, csak kár, hogy többször is elzavartak innen...// |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:47 pm | |
| *Amikor a győztes páros táncát megkezdi felcsendül a jól ismert Kékduna keringő is, bár ez elég fura egy ilyen együttestől, de ezek szerint ilyesmire is képesek.*
//Jack kérésére. ^^ http://www.youtube.com/watch?v=r0VUXLsBSjo És egy kis ráadás: http://www.youtube.com/watch?v=cFlhAEDL3yQ
Köszi mindenkinek a részvételt, további jó bálozást. ^^ Cir// |
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11754 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:47 pm | |
| *A két igazgató a teremben várakozik. Sötéten mosolyog, ők intézték így a barlangtúrát, miután Jozef előkészítette a terepet. Megvárja míg a neje átadja a díjat, aztán szólásra emelkedik.* A kissé rendhagyó bált követően természetesen hírdetünk bálkirálynőt is, aki most nem más lett, mint Ekaterina Yosif. Jőjjön ki kisasszony. *int a deridionos lánynak, akinek a fejére helyezi a csillogó diadémot.* Kérem táncolják el a bál király és királynő táncát. *int a zenekarnak, és egy szép keringő csendül fel. A két igazgató pedig angolosan (vámpírosan) távozik.*
//Köszi mindenkinek aki eljött, további szép estét, sziasztok// _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Amaril Gwyneth Diák

Hozzászólások száma: 4851 Msn: amalia-tacita@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ha játszani akartok vegyetek fel msn-re. Vagy dobjatok meg egy privivel. Ha lehet ne fejbe
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Hétf. Ápr. 13, 2009 6:46 pm | |
| *A kalandról jött vissza ahogy többi társa is. Ruhája most már tiszta. Egy olyan helyet keres ahol közel van az ital és nyugodtan tud lenni. Nyakában ott van a kis tojás, amit biztos elrak majd a kis ékszeres dobozába ami nem teng a sok ékszertől csak kettő van neki amit használ talán épp ez lesz a harmadik. Fog egy narancslét és azt kezdi el iszogatni. Meghallja ő is a kondulást, hamarosan jön az eredmény hirdetés.* ~Vajon kik fognak nyerni? ~ *Gondolkozik magában. Pito még mindig a vállán van. Majd meghallja a bálkirály ki lett. Nem ismeri a fiút, de most látja majd.* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|