|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:19 pm | |
| *Egy ismeretlen lány lép be a bálterembe, aki most nyilván nem tudja, hogy a mosoly megszépít.Kissé kíváncsi, kissé kedvetlen arccal lépked a bálterem széle felé, ahol egy szék vár rá.Gyorsan leül, nem szeretné, ha bárki is észrevenné, ő majd szép csendesen elüldögél ott.Persze ha valaki ránéz, nem biztos, hogy a tekintete el tud siklani a lány haja felett, hiszen a mindig is göndörkés hajú lánynak, most kiengedve tetszeleg a haja, mely most inkább vöröses árnyalatú felé hajlik.Ruhája nem valami díszes, igaz rá az a mondás, hogy a kevesebb néha több.Szürkés ezüstös csillogását még jobban kihozza a nagy csillár, ami szórja rá a fényt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:19 pm | |
| *Leonza lép be a bálterembe, bordó selyemruhát vett fel, egyszerű testresimuló, mely kihangsúlyozza kecses alakját. Hozzá fekete cipőt visel, egyszerű pántos kis belebújós topánkát. Amint belép körbenéz, hogy lát-e ismerős arcokat. Egy két emberke ismerős neki, feléjük mososlyog, de még senkihez sem indul oda, inkább egyedül álldogál az egyik fal mellett, nézegeti a díszítést, a gyülekező tömeget. Várja hogy kezdődjön végre a bál.* |
|  | | Nikorina Grozda


Minősítés:  Hozzászólások száma: 2613 Msn: csillagvagta@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 A Nikorinát jelképező sárkány <3
Titulus: Arkangyal
All I Need
Final Destination
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:18 pm | |
| Ha te mondod... *vonja meg a vállát, közben cinkosan mosolyog.* Bajom az tényleg nem esett, és Lee szépen magához tért *kacsint Szevérre, majd elmosolyodik.* Hoppá, csak említeni kellett, és már itt is van... *jegyzi meg kissé csipkelődve, ám őszinte mosollyal.* Szervusz, Lee *Köszön az érkezőnek. Kicsit zavarja, hogy a fiú őt nem vette észre, de hát evvan. Gradan kicsit idegesen morog Leere, de hát a délelőtti eset után kicsit bizonytalan a fiúval szemben.* |
|  | | Irina Yoana Diák

Hozzászólások száma: 443 Msn: szabina0402@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:18 pm | |
| *Irina lépdell be a bálteremben. Körbenéz, majd meglát pár ismerős arcot is* -Sziasztok!- *köszön kedvesen, majd egy lány felé veszi az irány, akin fekete hosszú ruha van. Leül mellé, majd megszólítja* -Szia! Irina Yoana vagyok, elemista- *mosolyog kedvesen* -Téged hogy hívnak?- *kérdezi meg* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:18 pm | |
| *Jack besétál a terembe. Vörös szegélyű dísztalárt visel, egész elegánsan fest, ezt a ruhadarabot még mesterétől kapta. Halk füttyszóra elsz figyelmes, hátrafordul, és meglátja, ahogyan denevére röppen be hozzá, és leszáll, egyenesen a fiú mellkasán.* -Csak nem maradtál a köpenyben? *kérdezi halvány mosollyal, mire a denevér csipog párat, Jack megcsóválja a fejét, majd lenéz ocelotjára.* ~Néha kész állatkertben érzem magamat..~ *gondolja, mire az ocelot kihúzzamagát.* ~És akkor én mit mondjak, amikor órákra megyünk? Vagy úgy egyáltalán.~ *Jack arcán sunyi mosoly jelenik meg, majd emgcsóválja a fejét, és inkább elsétál az egyik asztalhoz, valahova a falhoz szeretne állni, csakhát a lassan gyűlő tömeget kerülgetni nem egyszerű.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Jane Scott Diák

Hozzászólások száma: 4037 Msn: renikee2@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda:
..egy hazug világban egy meg nem értett zseni vagyok, akinek a nevét majd vastag betűvel emelik ki a történelem könyvekben...
Titulus: Dilibogyóó Lyrával^^
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:18 pm | |
| *Jane kicsit kezdett unatkozni, ezért úgy döntött, hogy társaságot keres. Nemrég lépett be a terembe Sabrina, akit eddig csak látásból és hallomásból ismert. Odasétált hozzá.* -Szia! Remélem nem zavarlak. A nevem Jane. *mondja a lánynak, s várja válaszát.*
A hozzászólást Jane Scott összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Márc. 25, 2008 4:18 pm-kor. |
|  | | Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17272 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:16 pm | |
| *Érkezik a Bálterembe. A ruhatárban nem adott le semmit, nem hozott olyasmit, amit le kéne, és efféle alantas lényekre, mint a házimanók nem szívesen bízne még értéktelen holmit sem. Egy hófehér földig érő pántos ruha van rajta, mely kimondottan kiemeli sötét bőrét, és világos haját, mely most egy kis plusz lilás színt is kapott. Meg kell vallani éjtünde létére kimondottan káprázatosan fest, félelmetesen, de káprázatosan. A diákoknak csupán biccent, majd a tanári emelvényhez megy, hogy majd onnan figyelj a mulatozókat.* _________________ 567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit. Előtörténet
|
|  | | Arabella Jagusia

Minősítés:  Hozzászólások száma: 5022 Msn: zsokica15@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: arabellajagusia
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:14 pm | |
| *Arabella is megérkezik a bálterembe.* - Sziasztok *köszön, majd körbenéz a teremben* ~Még elég kevesen vannak~ *gondolja magában, majd leül egy székre. Egyedül érkezett így még nem tud kivel beszélgetni. Fekete hosszú ruhája, majdhogynem a földet súrolja.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:13 pm | |
| -Majd jönnek. *mondja a sorra érkezőket nézve. A lány kérdésére megrázza a fejét.* -Tévedsz, egy ebstiamester sohasem menekül, és neked sem esett semmi bajod. Csak egyszerűen mennem kellett. *nem, azt véletlenül sem mondja el, hogy hova ment, titkos küldetésen járt. Egyszerűen csak levelet kapott otthonról, és várta, hogy emgérkezzen a frissen vasalt dísztalárja, amit hazapostázott, és ugyebár a posta időben érkezik errefelé.* -Történt valami, miután elmentem? *érdeklődik, fél szemmel az érkezőket figyelve. És akkor jön meg Lee.* -Szia, persze, értemén. *nem evszi be a szöveget, de ezt nem mutatja ki. Nem ért a démonokhoz, bízik abban, hogy a többiek tudták mit beszélnek.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:11 pm | |
| *Lee érkezik meg a bálterembe majd meglátja Szevért*-Szia!*Köszön a fiúnak mosolyogva*-Tudod a Társalgóban nem voltam magamnál*Próbállja etetni a fiút azzal hogy télleg megszállta egy démon*-Amikor felálltam csak azon kaptam magam hoyg egy csomóan pálcát tartanak felém.Nem értettem a jelenséget*Mondja a fiúnak és reméli hoyg be is veszi már pedig miért ne tenné?Leen egy dísztalár van ami jól áll neki bár nem lát sok esélyt arra hoyg ő lessz a bálkirály* |
|  | | Leonard Wyatt Diák

Hozzászólások száma: 1104
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:10 pm | |
| *Leo belépett a bálterembe és egy ünneplős öltöny volt rajt meg egy hófehér tallár. Persze elemi mágus kitűzője is ott díszeleg ruháján...Mindig is ott van...*-Sziasztok!-*Hangzik el a hang ami nem másé mint Leoé. Odamegy egy asztalhoz és ott figyeli hogy mikor érkeznek meg a szakvezetők...* |
|  | | Jane Scott Diák

Hozzászólások száma: 4037 Msn: renikee2@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda:
..egy hazug világban egy meg nem értett zseni vagyok, akinek a nevét majd vastag betűvel emelik ki a történelem könyvekben...
Titulus: Dilibogyóó Lyrával^^
Pozició Titulus: Harmadik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:09 pm | |
| *Jane lép be a bálterembe. Fekete vékony pántos szoknyát visel, fekete cipővel. Haját kiengedve hagyta, göndör fürtjei néha-néha belelógnak a szemébe, de nem nagyon zavarja a lányt. Köszön az ottlevőknek, bár még igazán nincsenek sokan. Mivel egyedül érkezett, leült az egyik székre, és türelmesen várta a többieket.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:09 pm | |
| *Sabrina elég sietősre veszi a mércét egyre szaporábban jön a bálterembe, nagyon izgul. Bár nem fél semmitől, mert tudja, hogy az iskola biztosnságot nyújt számára. A harmadik emelttől egészen idáig csak az a cipőjét lehet hallani ahogyan az kopog. ~ A franc essen ebbe a nyomorult cipőbe~*Mérgelődik eközben megigazítja báli ruháját... a báli ruha két színből áll narancssárga és krémszín összeállítás álomszép egy ruha. Teljesen olyan mint egy koszorúslányruha, mégis egyszerű és szép. Ahogy befele lép a bálterembe elmosolyodik és lenyugszik. Aztán kere magának egy asztalt ahová leülhet. Odasétál és leül aztán csak várja, hátha lesz társasága.......* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:08 pm | |
| *Ferenc megérkezik a bálterembe majd félrevonul egy távoleső helyre.Ott előveszi a könyvét majd elkezdi olvsani.Valamivel el kell ütni az idejét.Aranytallárja szépen csillog Ferencen.A fiú egyenlőre csak olvs de ha történik valami valószínüleg elfogja rakni a könyvet* |
|  | | Mira Todorka


Hozzászólások száma: 598 Msn: balogheniko@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:07 pm | |
| *Mira lép be a bálterembe! Egy kék színű estélyi ruhát visel, a haja be van göndörítve. Köszön az ott lévőknek, bár nincsenek még olyan sokan!* |
|  | | Nikorina Grozda


Minősítés:  Hozzászólások száma: 2613 Msn: csillagvagta@citromail.hu Kaszt:  Üzenőláda: <3 A Nikorinát jelképező sárkány <3
Titulus: Arkangyal
All I Need
Final Destination
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:07 pm | |
| *Szevér oldalán érkezik a bálterembe, kéz a kézben. Szép, hosszú, a kék árnyalataiban játszó ruha van rajta, haja összefonva. Mellette persze Gradan sétál, peckesen, a morgó hiénára ügyet sem vetve.* Hát, tényleg nincsenek... Úgy látszik, hogy az elsők között érkeztünk *Válaszol mosolyogva a fiúnak.* Amúgy mit csináltál az után, hogy "kimenekültél" a Társalgóból? *Kérdezi kíváncsian. Mosolyogva emlékszik arra vissza, hogy Szevér egyszerűen kirohant, mintha üldöznék, de előtte egy puszit nyomott az arcára. ~De mért kaptam?~ Töpreng el magában a lány, majd mosolyogva néz a fiúra.* |
|  | | Rupert Rankle Diák

Hozzászólások száma: 4343 Msn: rupert3569@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ruppancs XD (Már egészen megszoktam)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:05 pm | |
| *Rupert lép be a bálterembe. A terem csodálatos díszítését először megállt megcsodálni. Talán a legutóbbi bál sem volt ilyen szép. A ruhatárba nem ment, mivel nem volt mit letennie. Dísztallárt visel és a többi ünnepi ruhadarabot, inget, meg ilyeneket. Ne igazán jönnek a vendégek. CSak Seller és Lee van itt, meg egy pár, akiket nem ismer. Arra számított, hogy ilyenkor, már sokan itt lesznek. Lezseren áll a fal mellett és várja, hogy többen érkezzenek, de még nem látott ismert arcot.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 4:02 pm | |
| *Szevér vezeti be Nikorinát a Bálterembe, ruhatárba leadandó dolgaik nincsenek, így azon a részen szépen átvágtak. Szevér dísztalárját viseli, szépen, kivasalva, csokornyakkendővel, mellette daimonja sétálgat, fél szemét folyton a szürke macskán tartva, aki Nikorina mellett sétál. Néha hallható ahogy halkan az állatra mordul, de nem vészesen. Nyakán kisebb csokornyakkendőt visel, szőre tiszta, szépen csillog.* -Hát nincsenek valami sokan.. *mondja halvány mosollyal, miközben kissé beljebb sétál.* |
|  | | Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17272 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Bálterem Kedd. Márc. 25, 2008 8:46 am | |
| Ez a különálló kis rendezvény épület központi terme. Egy ovális, kereded belsőre kiépített bálterem. A szélén akadnak ugyan székek, de nem túl sok, hisz ez a terem nem ücsörgésre lett kitalálva. Középen csak úgy csillog-villog a táncparkett, és egy nem túl ronda csillár is lóg a plafon közepéről. A széleken sorban asztalok is húzódnak tele étellel-itallal a tánc közben megéhezők számára. Az ajtóval szemközt egy kisebb pódium foglal helyet a tanári asztal számára, és a bálkirály, -királynő nyertes kihírdetésére. _________________ 567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit. Előtörténet
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |